Szép hazánkban pár évtizede megszokott látvány a munkanélküliség következtében létrejött életforma, a hajléktalanság, a hontalanság, amelyben emberi életre sem remény, sem igény nincsen már.
Ám nem e kitaszított réteg állapotát vizsgálva megdöbbentő az, amikor az utcán járva a "átlagembereket" fürkészve látható, hogy a tekintetük mennyire fáradt, üres, kilátástalanságot, reménytelenséget sugárzó. Mára már az egy évvel korábbihoz képest nem csak az utcán járók ruházata kopottabb, viseltesebb, hanem az emberek tartása is görnyedtebb, lemondóbb, elveszettebb, a tekintetük pedig sehova sem néz, már nincs benne érdeklődés, emberi akarat, szándék, tettrekészség, csupán közönyös apátia. Mindegy, hogy az életet most kezdő, a szárnyait most próbálgató fiatal, vagy megfáradt, sokat tapasztalt öreg arcba nézel, az arctalan massza üres tekintete mered vissza rád.
Beteg a test, halott a lélek.
Nem lehet ma már az utcán a szemekkel kommunikálni, egy bájos gyermeket a tekintetünkkel kedvesen megsimogatni, egy szerelmes párra kicsit irigykedően, de elismerően, a régmúlt boldog érzéseit felidézve rámosolyogni, egy cipekedő asszonyra együtt érzően, erőt, kitartást küldve ránézni, egy gondos apára elismerően pillantani, mert az emberek elszoktak tőle, hogy éljenek, érezzenek, s egymástól erőt, elismerést, támogatást reméljenek. Belesüppedtek az arctalan, akaratlan, magatehetetlen tömegbe, azonosulva vele.
Azt mondják, hogy az ősi tudást hordozó MAG nép krisztusi sorsot választott magának, s halottaiból feltámadva példát mutat majd a világnak. Látható, érzékelhető a halál, a pusztulás mindenhol. Az emberi élet nyomai is lassan eltűnnek nem csak a fizikai létben, hanem a lelkekből is. Minden szétmállik, elfogy, úgy számban, mint minőségben. A nemes, tiszta, emberi érzések eltűntek, maradt a kapzsi mohóság, a harácsolás, a becstelenség az egyik oldalon, az apatikus beletörődés a másikon.
Lelkében halott a magyar.
A hazánk már rég nem a mienk, a gyáraink, a földjeink, az értékeink elkótyavetyélve, lassan földönfutó hontalanokká, hajléktalanokká válunk mindannyian. A drága anyaföld kincseit is önként kipusztítjuk. Először a világon egyedülálló zamatú gyümölcsöt termő gyümölcsöseinket, majd a szőlőhegyeinket irtottuk ki önként, szófogadóan, most pedig már az erdeinket is elégetjük, mindenünket meggyalázunk, mindent szó nélkül eltűrünk, elviselünk. Értelem nélküli állati lét szintjére süllyedtünk, rá nem döbbenve, hogy bár az életet, a termést mi magunk képesek vagyunk megteremteni, mi még is mérgezve testünket a világ végéről származó ízetlen, agyontartósított, agyonvegyszerezett szemetet esszük táplálék helyett.
Talán valamiféle mákonyos, élettelen létbe süllyedtünk, ahol már nem működik az elme sem, nem hallgatunk a józan észre sem, hagyunk zokszó nélkül mindent elveszejteni, elpusztítani, sőt saját magunk írtjuk ki, égetjük el, pusztítjuk ki értékeinket.
Nincs már házunk, hisz a bankok tulajdonába kerültek, nincs talán már hazánk sem.
Önként elengedtük a józan eszünket, önként lemondtunk értékeinkről, sőt már a lelkünkről, a nemzetünkről, a nyelvünkről is. A munkahelyeinken angolul kommunikálunk, a magyar nyelv már saját hazánkban sem elég.
Tévedés ne essék, nincsen baj a globalizációval, jó az, ha a világ összefog és együtt gyarapszik, csak hát a józan ész szabályait, a világ működésének egyetemes törvényeit megtartva, betartva kellene abban részt vennünk, a népek, nemzetek adottságait kihasználva, mindenkinek az EMBERI lét feltételeit megtartva, biztosítva kellene abból részesülnünk.
Az értékeink elkótyavetyélésével valahogyan az emberi érzéseink is elvesztek, a becsületünk, a tisztességünk, a lelkünk, a szeretetünk, az emberségünk elillant.
Mi, magyarok értéktelen, korrupt politikusokat, hivatalnokokat ültetünk saját fejünkre, s eltűrjük, sőt szó nélkül követve őket elnézzünk, elfogadjuk, hogy a mi nevünkben, helyettünk a sorsunkról döntsenek, hogy hazánkat, mindnyájunkat a kilátástalanságba, a pusztulásba, az ésszerűtlen létbe vezessenek.
Ébredj Magyar!
Vedd elő nyilas nemzetem erényeidet, támaszd fel halott lelkedet! A magyar sors nem a pusztulás, nem az apátia, nem a közöny, hanem a tetterős, bátor, hamvaiból is feltámadó Főnix madár sor. Támadj hát fel gyönyörűséges főnix madár, tisztulj meg öntüzedben, vesd le a rád telepedett lelki szennyeket, égesd el a beléd szivárgó becstelenséget, megalkuvást, kishitűséget, az értéktelenség tudatot, s nyilas énedet kibontva támaszd fel hamvaiból igaz énedet!
A nyilas, ha önmagával, helyzetével elégedetlen nehezen ébred, a hibát kívül, másokban keresi, s képes ilyenkor erejét a környezetével való hadakozásra, kritizálásra fecsérelni. Ám a nyilas, ha kicsit megáll, magába néz, kristálytiszta elmével, fegyelmezett lényével, fantasztikus kitartásával, hatalmas, lobogó tűz energiájával az egész világot is képes gyökerestől megváltoztatni. A nyilas erkölcsös, becsületes, a tisztaság, a rend, a fegyelem, a tudás, hordozója.
Nyilas nemzetem, ne bántsd a másikat, ne vele, hanem magaddal foglakozz, ne őt neveld, hanem magadat tisztítsad, építsd, s készülj a nagy feladatra, amikor hamvaidból felemelkedsz, s MAG néphez hűen tisztán, emelt fejjel, ragyogó értelemmel, patyolat lélekkel, a szíved szeretetén át önmagadnak, s így népednek megteremted az EMBER létet!
Ébredj magyar, Nyilas nemzetem!
Vesd le az évezredek kishitűségét, emeld fel fejedet!
Tisztítsd meg magad, engedd el a rád erőltetett, s már lassan a természetednek hitt félelmeidet, önsajnálatodat, kishitűségedet. Emeld fel a fejed, vállald fel EMBER létedet!
Légy tiszta, nyílt, őszinte, becsületes, légy igaz nyilas magyar!
Ébredj magyar, Ragyogjon patyolat lelked, világítson tiszta szellemed!
Mutass példát a gyermekeidnek a körülötted élőknek, tiszta szeretet fényeddel világítsd be a sötétséget!
Ébredj Magyar, ne késlekedj!
Nézz végre magadba, nyisd ki szemed, emeld fel a fejed! Lásd meg az értékeidet, az erényeidet, higgy magadba s élj, cselekedj isteni teremtő erőd birtokában tiszta EMBERként.
Erényedre légy büszke, adjon neked tartást, hitet, erőt önvalód magtapasztalása.
Mérhetetlen erőddel, tiszta tüzeddel, szertetetted, hatalmas szellemeddel, isteni teremtő képességeddel, ősi tudásoddal a lepusztult ruhádat levetve öltözz új ruhába, teremts új világot, építs szépséges szép új hazát. Szereteteddel, tiszta hiteddel teremts nyugalmat, biztonságot, harmóniát, összhangot nemzetedben. Fogj össze az ébredőkkel, s közösen teremtsétek meg fenséges EMBER léteteket!
Mutasd meg önmagadnak és a világnak, hogy méltó helyen van itt a Kárpát medencében a MAG nép, a magyarság kezében, a világ bölcsessége.
Ébredj Magyar, Drága nyilas nemzetem!!!
2009. december 10. 09:22 Espavo.hu
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
