Véletlen egyezések?
HUNNIA 120. szám
Újabban egyre több helyen vetődik fel a sumér és a magyar nyelvi rokonság kérdése. A kategorikus igent vagy nemet elhamarkodottnak ítélem. A rokonításhoz bizonyos szavak megegyezése még önmagában kevés. Való igaz, hogy a másik oldal, a finnugorságtól való származtatás még kevésbé állja meg a helyét. Hihetetlen megegyezésekre bukkanni a régi és mai népnevek és helynevek között. Kutatóink ezeket a véletlen, vagy a bizonytalan olvasat számlájára írják. Pl. a mezopotámiai kultúrák Úr, Uruk és Kis városneveit nem fogadják el, mondván, hogy nem lehet tudni az akkori kiejtést. Ebben van bizonyos ésszerűség. Magam részéről is bizonyítottabbnak látom, ha nemcsak a szavak külalakja, hanem a jelentése is megegyezik. Pl. az angol cup és a magyar kupa szavak hangzókban is, és a jelentésben is megegyeznek, tehát igencsak nagy bizonyossággal kijelenthetjük, hogy közeli rokonságban állnak egymással, sőt azonosak. (Az angol a fejet HEAD-nak, az agyat BRAIN-nak, a koponyát SKULL-nak fordítja.) Érdekes, hogy a németben szintén megjelenik a KOPF hangsor, fej értelemmel. (Az agy GEHRIN a koponya SCHADEL.) Tehát van egy angol szó, a CUO, csésze, kupa értelemmel, másik nyelvben a németben megjelenik a KOPF, fej értelemmel. Most jön a véletlen? Magyarban a két különállónak tűnő fogalmat egy ugyanazon hangsor kifejezi, a KUPA. Ez bizony valóban véletlen (!) lenne, ha a kultúrtörténészektől nem tudnánk, hogy az emberiség hajnalán az első áldozó és ivó csészéket, kupákat a legyőzött ellenség KOPonyájából készítették. (KUPán vágták?) Márpedig a magyarban a KOPonya, a KUPa és a KUPos szó gyökerei szoros jelentési és alaki azonosságot mutatnak.

Térjünk rá tehát az izgalmasabb, érdekesebb témákra. A Szentföld és környéke számtalan különös szálon érkező, de egy pontba futó véletleneket rejt. A mai Izrael térképén van RABA, HARIS, DURA, ABDA, GÁT, PAROD nevű település. Ez lehet még véletlen, ám Galilea tartományban mind a mai napig van TURAN, ALMAGOR ÉS MAGHAR település!

– Szabó Árpád: Aranygyapjú, 1966-os kiadványú könyve belső borító térképén (a mai szíriai Halab város körül) ÁRPÁD nevű települést mutat az antik görög térkép!

– A régi kiadású bibliák hátuljában térképek segítik az eligazodást. Megtalálni rajtuk Jézus idejében szintén Galileában, kb. 25 km-re Názárettől SKITOPOLISZ-t (mai neve BEJTSEÁN). Ismerősen cseng?

– Nem tudom, hogy a régi „filiszteusok” mai leszármazottai, a palesztinok tudják-e, hogy az 1681-i magyar törvény 46. cikkelye 10.§. még latinul PHILISTAEUS-ként szerepelnek a hazai jászok. Ennek emlékét őrzi a PILIS hegység. (Forrai Zoltán: Putnok eredete és őstörténete).

– A hettita alapítású Jeruzsálem neve a régi térképeken URU–SOLYMA ÉS HEROSOLYMA. (Állítólag Szolimának olvasták.) Herodotosz szerint a szent sólyom városa volt. A szomszédos pártus (hun) birodalomból ránk maradt ábrázolásokon akkoriban a király kitárt szárnyú „ragadozó madarat” hordott a koronáján.

– A mai moldvai JASSI város a latin iratokban FORUM JAZIGORUM és FORUM PILISTINORUM néven szerepelt, minthogy a kétféle név ugyanezt a népet jelöli. Magyarúl pedig máig Jászvásárnak hívjuk.

Ugorjunk még visszább az időben. Véletlenül sok antik isten neve és lényegisége, akármilyen döbbenetes is, még ma is értelmezhető magyar nyelven.

Az emberiség hajnalán az elnevezéseket nem véletlenszerűen adományozták, hanem a név a legjellemzőbb lényeget jelenítette meg, „beszélő” nevek voltak. Ez a szokás a tudás hanyatlásával együtt elsatnyult.

– Az EPHEZUS-i DIANA (véletlenül elfelejtett korábbi neve KÜBELE). Megmaradt szobrán számtalan női mellel ábrázoltatik. Termékenységi istennő volt (ezért a sok kebel) nagy kultuszát a görögök Frigiából vették át, ahol KÜBELE, latinosan CYBELE néven tisztelték. A női kebel a tápláló, biztonságot nyújtó anyaság szimbóluma az anyaöllel együtt.

– FORTUNA. Istenanya, a korabeli képek keréken állva ábrázolták. A FORgó rulett ősének közepén is az ő szobra állt (a szerencse lényege, ahogy a magyar is mondja: FORgandó.) A játékosok várták, hogy merre FORdulva áll meg a szobor, hogy képletesen is és a valóságban is kire mosolyog rá a szerencse.

– HERMÉS. Pásztor és tolvaj istennek is mondják a mai könyvek. Véletlenül a lényegről elfelejtkeznek, hogy ő valójában hírnök, küldönc volt. Az istenek, vagyis a szellemvilág üzeneteit közvetítette az anyagi világba. A két szétszakadt világ között ő volt az összekötő kapocs. Szárnyas saruja az égi oldalát jelezte, tudott repülni, mint az istenek. Vándorbotja pedig a földhöz kötött fáradozást, vándorlást jeleníti meg. Ám botján is az embereknek szóló tanításként, a világ polaritását jelképező, két, egymással szemben lévő kígyó tekeredik, szembenéző fejük között a bot gömbben végződik. (A gömb, a tökéletesség, a teljesség.) Az ellentétpártokra szakadt létezés egy harmadik, középpontbóli lehetőségét jelzi, tehát a számmisztikai hármasság minőségét. A kettészakadt (látszólagos) ellentétpárok feloldását, a VAGY EZ–VAGY AZ helyett az IS–IS-t. (Pl. a matematikában közös nevezőre hozás.)

Hermes lényege a hármasság. Bizonyságul előhívok egy másik Hermészt is, aki az idők homályából napjainkig elért üzenetet továbbított nekünk, a Tabula Smaragdínát. Ő magyarul Hermész, a Háromszorosan Nagy, vagyis Hermes Triszmagistos. Azt tanította, hogy van egy külön felső világ és egy külön alsó világ, de mégsem különállóan, hanem egymáshoz illeszkedő ellentétpárokként alkotják együtt a teljességet. (Pl. a kulcs ahogy illik a zárba.) Az alsó és a felső világ egymás kiegészítői, mintegy tükörképei egymásnak.

– JANUS. (JÖN). Az etruszk (római) Janus az átjárók, bejárók, ajtók és kapuk a ki-, és bejövés színhelyének istene. A IANNA– ajtó szóból eredeztetik. A január is róla kapta a nevét. A téli napfordulóval meghaló és újjászülető nap ezzel a hónappal jön, kezdi az új évet. Ciceró Janusnak az isteni lényét a „menésben” látja. CONSIVIUS mellékneve a fogantatással kapcsolja össze a lényegét (a leendőséggel, a jövendővel)! A keresztény naptár a JANUS-ságot összekapcsolja a JÁNOS-sággal. Idézem Jankovics Marcell Jelkép- kalendáriumát: „A két ős-János szentnek, az evangélistának és a keresztelőnek ugyanis az egyház, a névhasonlóságra építve, az év téli és nyári „kapuinak” tőszomszédságában választott napot (December 27. és június 24. A féléves záró és nyitó pontok).” Véleményem szerint a névhasonlóságon túl lényegi azonosság is van JANUS és Keresztelő Szent János között. Mi volt a Keresztelő Szent Jánosság fő feladata, lényege: Hirdette az utána jövőt! És találkozván vele, felismerte, hogy eljött! (vagy megjött) a Megváltó. A JANUS-ság, JÁNOS-ság és a JÖN-ség között alaki és lényegi azonosságot vélek.

– APOLLÓ. Jankovics: „A pünkösdi rózsa – Az antik világ gyógynövényként ismerte. Latin neve, a PAEONIA, görög eredetű. A PAIÓNA nemcsak a virág neve, hanem belőle képezték a kórház, orvosi, gyógyító, gyógyászat szavakat. Róla kapta nevét a homéroszi istenek orvosa, PAIEON. E név igazából Apollót rejti, aki maga is gyógyító isten volt. Akit nem győzött meg az eddigi idézet, annak leírom Apolló egyik melléknevét: KOUROTROFOSZ; ifjak ápolója, nevelője, ápolgatója.

– KRONOS. Idő isten (KRONOSZ). Az év szabályszerűen ismétlődő körforgását személyesítette, attribútuma a végtelenség gyűrűje (a kör). A magyarban azonos alakú és eszmeiségű a KOR és a KÖR.

– ATHENE. A bölcsesség és a TANítás istene.

– IZIS. Egyiptomban még SIS, SZISZ, SZISZI néven is tisztelték. A legkorábbi „Szűzanya” jellemzőket testesíti meg. (SZŰZ).

– ADONISZ. Dr. Fáy Elek: A magyarok őshona 1910: „Movers szerint Adon v. Adonisz isten fő kultuszhelyén, Biblioszban főleg a gyümölcsöt, gabonát adó őszi napban tiszteltetett”. (A nap adó, segítő aspektusa.)

Ha tudjuk, hogy az árja előtti indiai kultúrák szkíta-hun alapítású birodalmak voltak, máris érthetővé válik, hogy „magyarul” szól:

–SZÚRJA. Az indiai napisten neve. A régiek a nap sugarait főleg nagy hajzatnak, vagy nyílvesszőként ábrázolták. Lásd a „messzenyilazó Apollón”-t. Amikor a nap SZÓR-ja a sugarait olyan erősen, hogy szinte SZÚR, akkor az általában SZÁR-azsághoz vezet.

– AGNI. Indiai tűzisten (égni, égőn).

Befejezésül a Dnyeper, régi BORYSTHENÉS folyóról idézvén ismét Fáyt, aki Herodot IV. könyve 78–79. szakaszából idéz hosszan, majd összefoglalja a következőképpen:

„Herodot idézett szavaiból tehát kitűnik, hogy a BORYSZTHENÉSZ (mai Dnyeper) és TANAISZ (mai Don) folyók közt élt úgynevezett királyi szkíták gúnyolni (vagy Herodot szavai szerint) kinevetni szokták a közelükben megtelepedett miletuszi eredetű görögöket, amiért Bakhusznak, azaz a boristennek áldoztak, s hogy ezek gúnynévképpen nyerték a szkítáktól a boristenes (vagy boristenita) nevezetet, amely aztán róluk a közelükben lévő folyóra is átragadt, s a „boristenes” nevezet a görögök fogalmában aztán a különben semmit sem jelentő, de görögös hangzású BORYSZTHENÉSZ alakot öltötte”. Íme 2000– 2500 évvel ezelőttről egy világosan felismerhető magyar szó.

Tehát a kérdés: Véletlenek, vagy párhuzamok?

Bognár Ferenc
Visegrád