Anonymus titkai nyomában

Ellentmondások sörűje feszül akörül a megkerülhetetlen kérdés körül is: miért jöttek ide, éppen ide, a Kárpátok térségébe az Álmos vezérelte magyar hadak? Mi vezette őket, miféle szándék, cél, kényszerűség, akarat? A feltevések, vélekedések meglepően tarka egyveleget alkotnak:

1. Túlnépesedtek régi hazájukban, Szkítiában, kénytelenek voltak hát útra kerekedni.
2. Az éhség űzte őket ide, az ínség, a nyomor miatt nem volt maradásuk.
3. Szállongó hírekből hallották, hogy Pannónia minden jóban bővelkedő föld, és valamikor Attila hun király birtokolta.
4. Az Arnulf német császárnak nyújtott katonai segítség során észrevették, hogy Pannónia meglehetősen védtelen, könnyű zsákmány, így hát kihasználták az alkalmat és elfoglalták.
5. Biztos hazájuk nem lévén, vaktában vágtak neki a nyugat felé vivő útnak, és a vakvéletlen folytán sodródtak ide, hazánkba.
6. Halálra űzötten, mindenüket odahagyva menekültek a besenyők elől.
7. Hazánk őslakossága hívta be őket.
8. A Csodaszarvas vezérelte ide őket.
9. Attila örököseiként, attilai örökségüket jöttek visszavenni.
10. Isteni erők akaratából indultak a kárpát-medencei őshaza visszavételére.

Kényszerítette, űzte őket valami? Némelyek szerint a semmilyen számottevő katonai hatalmat nem képviselő, jelentéktelen besenyő csoport űzte el lakhelyükről őket. Mások más magyarázatokat találtak ki, például azt, hogy a régi magyarok a kazárok fennhatósága alatt éltek. E feltevéseknek semmilyen alapja nincs és ellentétesek a történeti tényekkel. A korai magyarság a keleti Szkítia leghatalmasabb és uralkodó népe volt, miként ezt többek között a kijevi csata is tanúsítja. Tagadhatatlan történelmi tény: a magyarokat semmilyen idegen erő, nyomás nem kényszeríttette és nem kényszeríthette az óriási kiterjedésű kelet-európai Szkítia odahagyására. Miért hagyták oda mégis? (Jellemző: nem is a magyarság egésze indult nyugatra, a magyarság egy része ott maradt; később ez a csoport Perzsiába vonult vissza.) Miért hagyták oda a nagy keleti pusztaságokat? Miféle titkos ok késztette őket erre? Mit nyertek és vesztettek a nyugat felé indulással? Mit nyertek és vesztettek a Kárpát-medencébe településsel? Mit nyertek és vesztettek a Nagy Szkítia odahagyásával? A tisztánlátáshoz elengedhetetlen ezeknek a kérdéseknek a tisztázása. Vegyük hát őket sorra.

Nagy-Szkítia a Nagy Szarmatai-síkság az európai erőmozgások szemszögéből félreeső, másodrendűnek nevezhető terület volt, kívül esvén az örök erjedésben lévő Európa forrongó átalakulásain és természetesen fegyveres küzdelmein is. Ez a forrongás - újjáalakulás a rabszolgatartó Róma felbomlása után kezdődő, több évszázados folyamat volt, amelyben kohéziós szerepet játszott a római központú, internacionális szellemi beállítottságú római keresztény egyház amely magát nemzetek fölöttinek és egyedülvalónak vallván, világi törekvéseket is magába fogadva (kereszt és kard) szuperhatalomra tört (l. invesztitúraharc), és valóban sikerült is a megdőlt rabszolgavilág romjain létrehoznia az összeférhetetlen elemekből összetákolt, gyászos emlékezetű Német-római Birodalmat.

Kelet-Európa, a Nagy Szármari-síkság kívül esett ezen a fölöttébb sötét és gyanús célzatú hatalmi forrongáson, amely lényegében az emberiség elbarbarizálódásának szellemi elnyomásinak egyik legsötétebb korszakát, az úgynevezett középkort szülte. A keleti magyarságnak hatalmas árat kellett fizetnie a Kárpát-medencébe való költözésért. Az álmosi magyarság meghasonlott, kettészakadt: egy jelentős, de feltehetően kisebb része megtagadta a nyugatra vonulást; a keleten maradt magyarok köré később számos regényes elképzelés fűződött. A roppant kiterjedésű keleti pusztaságok, a Nagy Szarmata-síkság viszonylagos nyugalmi helyzete miatt is úgyszólván korlátlan lehetőséget biztosított a népesedésre. Jellemző adat, hogy maga Anonymus túlnépesedési válságról számol be, Álmos magyarjai Nagy-Szkítiában maradva az elmúlt évszázadok során kétségkívül hatalmas lélekszámú néppé sokasodhattak volna, és ma több százmillió szkítamagyar élne a földön.

A Kárpát-medencében, a „népek országútján”, világtörténelmi erők ütközőpontjában kevéssel az árpádi beköltözés után megindult a magyarság ezer éven át s mind a mai napig tartó elfogyatása, elvéreztetése. Számadást a magyarság ezer éven át kiontott véréről, irtózatos emberveszteségeiről, lélekszámfogyásáról még senki sem készített (számba véve természetesen a fiatalon elvéreztetett magyar nemzedékek kiesett népszaporulatát is), teljesen bizonyos, hogy az elszenvedett vérveszteség és népességfogyasztás tízmilliókra vagy éppenséggel százmilliókra tehető. Az elmúlt évszázadok alatt, ha önállósága, önereje birtokában van, a legkevesebb, hogy megőrzi akkori lélekszámát, és így ma is Európa leghatalmasabb népei közé tartozna.

Az álmosi-árpádi magyarság tehát rettenetes árat fizetett a nyugatra költözésért, illetve azért, hogy a X-XI. században hét réteggel álcázott idegen uralom alá került, és ezt az idegen igát mindmáig nem tudta lerázni. Kérdés: miért vállalták a rettenetes kockázatot mégis Álmos magyarjai? Mi volt az az ellenállhatatlan erő, az a mindent felülmúló, mindennél szentebb és elhánthatatlanabb ösztökéjű cél, amely turulos zászlók alatt mégis útra indította őket a Kárpát-medence felé, amely számos nép számára olyannak bizonyult, mint egy víznyelő árok?

Mi volt a valóságos ok? Nem tudni. Hivatalosaink sajnos ennek a kérdésnek a tisztázását is elmulasztották. Megkíséreljük hát, ha tőmondatokban is, a kérdés rövid összefoglalását. A történtek alapjellege (honfoglalás vagy honvisszafoglalás) megítélésének szemszögéből a kérdésözön három csoportra osztható:

* külső kényszer;
* véletlen;
* belső történelmi szükségszerűség;
* a haza visszafoglalásának kényszere.

Látszólag mintha maga Anonymus is tétovázna, bizonytalankodna a kérdés megítélésében.