Alkalmazkodás az európai piachoz

Termelésünket fokozni kell, ami annyit jelent, hogy át is kell alakítanunk. Alkalmazkodnunk kell az európai piachoz, Európának, a világnak gazdasági fejlődéséhez, igényeihez, különösen azoknál az államoknál, amelyek vevőink: Németországnál, Olaszországnál, a skandináv államoknál és bizonyos mértékben a Balkánnál is. Alkalmazkodnunk kell a iparcikkekben is, ahol ez sokkal könnyebben megy. Mindig azt kell adni, amit a vevő keres, mert akkor jobban fizet. Amit ezzel kapcsolatban már elmondottam, bizonyos aggodalmakat okozott, inert mindig aggodalmat keresnek amögött, amit az ember mond. Pedig úgy áll a helyzet, ahogy mondom.

Megmondottam, hogy azt a búzatermelési rendszert, amelyet folytatunk, éveken keresztül nem bírja az állam. Ez nem azt jelenti, hogy még ma megszüntessük ezt a rendszert és a gazda kevesebbet kapjon, hanem azt, hogy örökké nem folytathatjuk. Ha ma nem törekszünk előrelátással arra, hogy a gazda ne a búzán, hanem a terményen nyerjen többet, akkor később tátott szájjal állunk majd a semmi előtt. Más termelésekre kell tehát áttérnünk. Látom például, hogy sokkal nagyobb mennyiségben keresnék egyes államok a kendert, a lent, az olajmagvakat és részben a takarmányt is Ha az öntözést megvalósítjuk a Tisza mentén, ahol a Kárpátalja visszaszerzése folytán ez könnyebben lehetséges, akkor minderre részben már a mai gazdaságunkban is mód nyílik.

Függetlenséget ekével is lehet védeni!

Az ország egész termelését kell emelnünk, és mindenkinek abban a tudatban kell élnie és dolgoznia, hogy az az ország, amely többet és jobbat termel, gazdagabb lesz és abból mindenki hasznot húz, mert az egész ország életszínvonala, életstandardja akkor emelkedik, és az gazdaságilag is, politikailag is nagy jelentőségű mind az országra, mind az egyénre nézve. Minél kevesebbet tudunk termelni, minél kevesebbet tudunk megalkotni, annál függőbb lesz a helyzetünk a nemzetek életében. Viszont minél erősebbek leszünk gazdaságilag, annál erősebb lesz helyzetünk és annál függetlenebb a nemzetek életében. Függetlenséget nemcsak karddal, hanem ekével is lehet védeni.

A földhöz juttatásnak két fontos szempontja van. Az egyik a nemzeti szempont. Nemzeti szempont az, hogy minél több erős egzisztencia, erős gazda s főleg kisgazda-egzisztencia kezébe adjuk a földet és minél magyarabbak kezébe.

Ez a kérdés súlypontja. A hangsúly nem azon van, hogy minél több egzisztencia kezébe adjuk a földet. Ez a tévedés, amelybe az utóbbi időkben estek. A hangsúly azon van, hogy erős és nemzeti egzisztenciák kezébe jusson a föld.

Mit jelent az, hogy erős? Erős nemzeti érzésben, erős erkölcsi érzésben, erős józan észben és a szüleitől is örökölt, de a maga által kifejlesztett tulajdonságokban, tudásban, s végül erős eszközökben és a föld terjedelméhez mért anyagi erőben. Vigyáznunk kell arra, nehogy sok olyan kategóriát és nagyon sok olyan látszólag önálló és független egyéni egzisztenciát próbáljunk megteremteni, amelynek anyagi tehetsége túl csekély, a nekik juttatott föld túl kicsiny. Nem hiszem, hogy ez az egyénnek és az országnak is boldogulását szolgálná. Az a fontos, hogy olyan lehetőségeket adjunk mindazoknak, akik földhöz jutnak, hogy azt a földet valóban jól megművelhessék és abból nemcsak nekik, hanem az országra is haszon származzék. Ezzel máris átnyúltam a másik kérdéshez, a földkérdésnek a termelés szempontjából való fontosságához. Tanult gazdák kellenek, tehát sokkal nagyobb súlyt kell helyezni a megfelelő gazdasági ismeretek terjesztésére. Állandó tanítás és irányítás szükséges részben iskolákban, részben tanfolyamokon. Aztán nagyon fontos a gazdasági felügyelők számának emelése, azoknak a különböző mezőgazdasági és állattenyésztési ágak szerinti jobb differenciálása, más különböző gazdasági felügyelők beállítása, ezek és a kiváló gazdák tanácsainak szétosztása, ismertebbé tétele.

A földreform és többtermelés kérdését együttesen kell megoldani. Ez nem két külön kérdés, ez tökéletesen egy és ugyanazon kérdés, mert a földkérdés megoldásának első követelménye az ország termelésének az emelése. A másik az, hogy a földreformot nemzeti alapon oldjuk meg, nemzetileg biztos kezekben, a nemzethez, az országhoz, hagyományaihoz, vezéréhez és jövőjéhez hű kezekbe kerüljön a föld. Ehhez szükségképpen hozzátartozik az, hogy keresztény magyar kezekbe kerüljön, értve magyar alatt azt, hogy magyarok vagyunk mindnyájan, akik ígérjük. Ez volt a felfogás mindenkor, nem nézve, Európának melyik tájáról vagy melyik szomszéd országból jött valaki.

Hazatelepítés

Most még egy dolgot szeretnék megemlíteni. A székelységnek nagy része kivándorolt, kitelepült. Mi most nagy súlyt vetünk, mint a menekültek esetében is a legnagyobb súlyt vetettük arra, hogy a regátba kiment magyarság az utolsó emberig hazajöjjön. Ez azonban nem fog sikerülni, mert nagyon sok olyan ember sem telepíthető át, aki a legrosszabb viszonyok között él. Sokan nem akarnak hazajönni és különösen a moldvai csángókkal elég nehéz munka lesz ez a hazatelepítés. Ha bárki segíthet ebben a tekintetben, nagy szolgálatot tesz az országnak. A bukovinaiak visszatelepítésének a kérdésével rendkívül komolyan foglalkozunk. Ez folyamatban van, csak talán még nem értük el azt a fokot, hogy e szót tökéletes joggal lehessen használni. Ott a dolog mindenesetre könnyebben menne, hála Istennek. Ezenkívül haza kell hoznunk az elszórt városi lakosságot, a Bukarestben, Gálácban, Brazíliában stb. élő magyarokat. Ezeknek nagy része haza is jött. De nagyon nagy súlyt vetünk arra, hogy mindenki jöjjön haza, mert nem vagyunk olyan sokan, hogy nélkülözhessük őket.

A keresztény nemzeti irány és a zsidókérdés

Tizenkilenc évvel ezelőtt megmondtam, hogy nagy és nehéz dolog, kemény és elszánt vállalkozás keresztény nemzeti politikát folytatni és megvalósítani. Könnyű lett volna keresztény politikát vállalni nemzeti politika nélkül, megalkudva az egyik oldalon, vagy nemzeti politikát folytatni, megalkudva a másik oldalon. De megalkuvás nélkül hirdetni mindazt, ami érzésünk szerint helyes és szükséges, ami a jövőben hatalmas keresztény Magyarországot teremthet meg, mindezt egyszerre akarni és vállalni s emellett erős akarattal ki is tartani: kétségtelenül nagy vállalkozás volt. Nagy vállalkozás volt akkor, de nem kisebb vállalkozás ma sem. Mi kitartottunk mellette eddig és ki fogunk tartani ezentúl is. Keresztény nemzeti irányt követtünk az összeomlás és a kommunizmus óta a politikában és a társadalomban egyaránt. Sokszor inkább a politikában, mint a társadalomban. De mit jelent a keresztény nemzeti irány a politikában és mit a társadalomban?

A keresztény nemzeti gondolat a politikában azt jelenti, hogy pótoljuk azokat a mulasztásokat, helyreállítsuk azoknak a rombolásoknak a következményeit, amelyeket a XIX. század materializmusa okozott, a liberalizmus és a kapitalizmus, különösen pedig ezeknek túltengése. Intézményesen kell biztosítanunk, hogy a keresztény magyarság - idetartoznak az idegen nyelvű magyar állampolgárok is - visszanyerje, illetve elnyerje azokat a helyeket a gazdasági életben és egyebütt is, amelyek őt megilletik. Erre a nemzet további élete és fejlődése érdekében feltétlenül szükség van. A magyarság e fontos helyeket azért nem tudta elfoglalni, azért vesztette el, mert a török hódoltság és az Alföld pusztulásának korszakát túl gyorsan követte a világ fejlődésében a kapitalizmus, minden kinövésével együtt.

A társadalmi életben azt jelenti a keresztény irány, hogy amit politikai keretek között meg tudunk teremteni, azt tartalommal kell kitölteni. Nem elég törvényeket hozni. A törvényeket tartalommal kell kitölteni és meg kell azokat valósítani mindennapi munkánkban. A törvényes keret kitöltése ugyanabból az akaratból kell hogy származzék, amelyből a törvényhozás erőt, kezdeményezést szerez a törvény megalkotásához. A keresztény társadalomnak összefogással kell megvalósítania a törvényadta lehetőségeket. A társadalmi életben tehát a keresztény irány minden egyéni érdektől mentes keresztény összefogást jelent. De jelent nyilván kötelességeket is. Jelenti, hogy mindenki a maga helyén teljes felelőssége tudatában jól végezze munkáját. Teljesítse kötelességét a keresztény társadalom iránt, amelynek tagja. Mert nem egyéni érdekből állunk valamely helyen, nem állásokat kapunk, hanem feladatokra állítanak bennünket. A keresztény gondolat mindezeken kívül módszert is jelent, éspedig mindenkivel szemben. Nyíltan megmondom, hogy a zsidósággal szemben is. Ez azonban nem jelenti a gyűlölködés rendszerét, mert amit teszünk, nem gyűlölségből tesszük. Nem szabad, hogy cselekedeteinket gyűlölködés fűtse. A nemzet megújhodása érdekében kell végrehajtani cselekedeteinket. Ereznünk kell a felelősséget, amely a jövő nemzedék érdekeire való tekintettel erre a nemzedékre nehezedik. Ereznünk kell a felelősséget keresztény módon, egyénileg, emberségesen a jövő keresztény magyar nemzedékek iránt. Politikában és társadalomban tehát érzésem szerint elsősorban az a keresztény irányzat feladata, hogy a magunk lábán járjunk, magyar politikát folytassunk, magyar érzés hasson át bennünket és minden cselekvésünkben a magunk, ne a más érdekét szolgáljuk.

A zsidótörvény történelmi szükségesség

Már a liberális gazdasági jólétben élő korszak eltévelyedései, mondhatnám könnyelmű élete után is keresztény politikát hirdettünk, a keresztény Magyarország visszaállításának szükségességét. Két évtizeddel ezelőtt megmondtam, hogy a hazai zsidóság azon részének, amely valóban idetartozónak érzi és vallja magát, kötelessége volna élesen és határozottan szembefordulni az újonnan bevándoroltakkal. Sajnos, ez nem történt meg. Ha egyesek részéről talán meg is történt, általánosságban semmi esetre sem. Ezért aztán le kellett vonnunk a következményeket. Gondolatvilágunk akkor is ugyanaz volt, és az egymást követő kormányok ugyanezt a felfogást igyekeztek érvényre juttatni, különösen a legutóbbi időkben. Ezt szolgálta annak idején, első miniszterelnökségem alatt a numerus clausus, és ezt szolgálta az első zsidótörvény is, amelyet bizonyos okokból meg kellett változtatnunk.

Sokan azt képzelik, hogy a zsidó törvényjavaslatot csak mint örökséget képviseltem az országgyűlés két háza előtt. Én sohasem szoktam takarózni másnak sem előnyös, sem hátrányos tollaival. Ha valamit képviselek, azt meggyőződésből teszem és helytállók érte. Remélem, hogy ezt most már mindenki tudomásul veszi és megérti, hogyha valamit kimondok, az úgy is van. Mindenesetre hangsúlyozom, hogyha saját magam által szerkesztett törvényjavaslatot hoztam volna, az ennél a törvénynél szigorúbb lett volna. Meggyőződésem szerint a zsidótörvény történelmi szükségesség. Mind az európai, mind a hazai történelmi fejlődésből természetszerűen következik.

Szükségszerű következmény, mintegy visszahatás arra a fejlődésre, amely a múlt század elején indult meg, a század első felében nagy gazdasági fellendülést szült és az emberek gondolkodását leginkább ebbe az irányba terelte. Ez a fejlődés Európának a világ felett gyakorolt központi hatalma által egészen különös, de csak ideig-óráig fennálló gazdasági felfogást teremtett. A teljes szabad kereskedelem felfogását alakította ki, amelyet egyfelől gazdasági fejlődés, másfelől a liberalizmus kibontakozása és túltengése kísért. De amint ezt a fejlődést természetes kirobbanásként követte a világháború, ugyanúgy természetes következményként jelentkezett szociális téren az a gondolat- és érzésvilág, amely olyan változtatást kívánt az életben és az életet szabályozó törvényhozásban is, amilyen a zsidó-törvény.

Egyesek szerint ez a törvény szakítás a szentistváni gondolattal. Ezek túl szűk látókörből nézik a szentistváni gondolatot, amelynek nemcsak egy eleme van. Szeretik szentistváni gondolatként csak azt kiemelni, hogy első királyunk végrendeletében intelemként hagyta Szent Imre hercegre, jó, ha egy ország sokféle népből, sokféle nemzetiségből, soknyelvűségből tevődik össze. A szentistváni gondolatnak azonban nemcsak ez az eleme van. Ez a gondolat sokkal mélyebb, sokkal szélesebb, átfogóbb és nem is élhetett volna meg kilencszáz esztendőt, ha csak ilyen kevésből állana. A szentistváni gondolatnak eleme az is, hogy az ország vezetése olyan kezekben legyen, amelyek az országalkotó és fenntartó gondolatot, eszmevilágot és érzéseket lényük egészéből képviselik.

Van a szentistváni gondolatnak még egy lényeges eleme; az, hogy ugyanolyan bölcsen kell az ország mindenkori helyzetéhez és a nemzet mindenkori szükségleteihez képest kormányozni, amint ezt Szent István is megtette a maga korában. Legalábbis erre kell törekednünk a magunk véges erőivel. Nem szabad a szentistváni gondolatot jelszóként alkalmazni, legkevésbé annak egyes kiszakított részeit. A szentistváni gondolat, nézetem szerint, mindenesetre védekezést sürget azzal a veszéllyel szemben is, amellyel a zsidóság óriási, legnagyobbrészt még csak felületesen beolvadt tömegei fenyegetik a magyar nemzettestet, a magyar nemzet jellegét. A zsidótörvény nem nemzetiségi törvény és nem alkalmazható az országban élő német, szlovák, román, ruszin vagy más nemzetiségekre. Ezek a nemzetiségek az európai keresztény életközösség népeiből valók és évszázados, sok tekintetben azonos fejlődés részesei. Nem kívánom itt hosszasan részletezni a fejlődés elemeit, de mindannak, ami a humanizmus, a renaissance, a lovagkor gondolatvilágát alkotta, és a sok mindenféle egyéb korszellemnek ők éppen olyan részesei az európai életközösségben, mint mi. Ezek nem is különböztethetők meg olyan élesen az európai emberiség egészétől, mint a zsidóság, mert sokkal kevésbé fajtiszták, sokkal kevésbé önállóak, különállóak. Nem helyénvaló tehát az összehasonlítás a nemzetiségi problémákkal. A kettő között nincs semmi kapcsolat, nincs alapja az összehasonlításnak.

A faji kérdés

A zsidótörvény egyesek szerint a faj és a vér idegen eszméjét hozta be a magyar törvényalkotásba és gondolkodásba. Meg kell állapítanom, semmi idegenszerűség nincs abban, ha faji össze-tartozandóságról, faji kapcsolatokról beszélünk. Ezt az álláspontot tudományosan és társadalmilag immár régóta vallom, és több mint húsz éve írom és hirdetem, tehát jóval előbb kezdtem ezt, semmint hogy ebben a tekintetben külső új befolyások hathattak volna rám. A természettudományoknak ma még két misztikuma van. Az egyik az, hogy még nem látjuk tisztán a kapcsolatot az élettelen és az élő között, a másik pedig az, hogy nem látjuk tisztán az anyagi élőnek és a lelkinek kapcsolódását, összeszövődését. Világos azonban, hogy a kettő egymással rokonságban fejlődik. Lelki tulajdonságok kiülnek az arcra, testi formák lelkiséget tükröznek. Embercsoportok élettanilag élesen különböznek és gyakran felismerhetők. Típus-tulajdonságok állapíthatók meg embereken és ugyanolyan embercsoportoknak közös gondolkodásbeli sajátosságaik vannak. Erős beltenyésztés mellett annyira kiütközhetnek egyes embercsoportokban a különös jellegek, faji vagy fajta-jellegek, hogy másokkal való összeházasodás esetén is mint uralkodó tulajdonságok érvényesülnek a gyengébb féllel szemben. Ezeket ma már mindenki tudja, aki egy kissé is járatos élettanban és egyéb természettudományokban. Ezek adott tények, amelyek felett nemigen lehet vitázni.

Kifogás tárgya volt az is, hogy a törvény keresztényeket zsidóknak minősít. Ezzel kapcsolatban csak azt kívánom megjegyezni, hogy az ember lelkivilága nemcsak vallási meggyőződésből áll, hanem ezenkívül nemzeti érzésből, mindenféle hagyományoknak lelkűnkben való hordozásából. Velünk bármily alapon rokonembereknek és embercsoportoknak szeretetéből, a velünk való együttérzésből. A vallási érzés, a vallási rész lelkiségünknek csak egyik eleme. Lehet olyan ember, akinek egész lényét százszázalékosan ez tölti ki, viszont másokban csak nagyon csekély mértékben, vagy egyáltalán nincs meg. Ezek is, azok is inkább kivételek. A legtöbb ember lelkében ezek az elemek különböző arányban érvényesülnek, talán ugyanannak az embernek az élete folyamán is időszakonként változó arányokban. Befolyással van erre sokszor a korbeli fejlődés, sokszor a külső események s ezeknek következtében hol az egyik, hol a másik elem jut túlsúlyba. Senkit sem ítélhetünk meg tehát csak azon az alapon, hogy kikeresztelkedett. Ezzel még nem merítjük ki lelkivilágának egészét. Ha valakit állami és nemzeti szempontból akarunk megítélni, akkor nem helyezkedhetünk csak a vallási kritérium alapjára. Az évezredes összetartozás és hagyomány érzése csak ritkán és nagyon nehezen múlik el még az egyedből is, még kevésbé az egyedek családi együtteséből vagy a nemzedékek sorozatából.

Tény, hogy valamelyes beolvadás a kereszténység által mindig bekövetkezett. A kereszténység szentsége természetesen hat. De meg kell küzdenie az élet egyéb áramlataival is, és az egyed részéről külön akaraterőre van szükség ahhoz, hogy az ellenséges áramlatokkal vívott küzdelmében a keresztség szentsége jusson érvényre és azok fölött egyszer s mindenkorra úrrá legyen.

A jogfosztás kérdése

Többször tették szóvá a jogfosztás kérdését is. Természetesen áll az, hogy a zsidótörvény sok tekintetben jogfosztás az egyedekre nézve. Ez világos. De mindenesetre a nemzet magasabb érdekéből történt jogfosztás. A törvény jogos önvédelemből korlátoz jogokat, hogy védelmet biztosítson a nemzetnek idegen elemekkel való túlzott átitatásával szemben. Megengedem, hogy ez a jogkorlátozás messzemenő sokak szempontjából, de mások szempontjából nem eléggé. Vajon ez az első törvény-e, amely akár nálunk, akár a külföldön meglevő jogokat korlátoz?

Kivételes idők, amilyen a mai is, kivételes intézkedéseket kívánnak. Ezek során rengeteg jogfosztás történt, például a nyugdíjasoknál, a B-listásoknál. De már a mai kort megelőző szabadelvű korszaknak is voltak - enyhébben szólva - jogszigorításai, amelyeket az érintett emberek magukra nézve jogfosztásnak érezhették. Például az 1881. évi XLI. törvénycikk az ingatlantulajdonossal szemben megszorítja a magántulajdon fölött gyakorolt szabad rendelkezés jogát. A teljesen liberális felfogással szemben, amely a múlt század 50-es és 80-as évei között uralkodott, ez is jogmegszorítás, vagy ha úgy tetszik, jogfosztás. A XVIII. és XIX. század, bölcsészetének hatása alatt s a technikai és gazdasági fejlődésből, gazdagodásból származó gondolkodásában, törvényeket alkotott, jogszabályokat, jogszokásokat és ezeknek nyomán életrendet, életmódot. Főleg városi életszokásokat teremtett, amelyek könnyelműen szabadelvűek voltak. Nem rovom fel e kor vezető férfiainak a könnyelműséget, de könnyelmű volt maga a kor és a természetes következmény, amely belőle származott. Annak a kornak az emberi élet korlátlanságáról vallott felfogásával elaltattak olyan aggodalmakat, amelyeket már Széchenyi István és egykét kortársa is éreztek. A liberális törvényalkotás veszedelmes következményeit némelyek hamarabb is meglátták, de végeredményben természetesen egy-két nemzedék kellett ahhoz, hogy a nemzet teljes egészében felismerje a helyzetet. A XX. század első negyedében már érezte a nemzet, hogy a liberális jogfejlődés hova vezetett, tisztán látta, hogy itt hiba történt, amelyet megfelelő törvényalkotásokkal kell jóvátenni.

Arról is esett szó, hogy a zsidótörvény nem felel meg alkotmányunknak, abba új elemet visz. Ne tévesszük azonban szem elől, hogy az alkotmány nem rideg, holt és mozdulatlan valami. A magyar alkotmány azoknak a törvényeknek a foglalata, amelyek átmentek a nemzet vérébe, gondolkodásába. Ebből következik, hogy néha a meghozott törvény válik hosszabb-rövidebb idő múltán a nemzet közfelfogásává, közérzésévé és ezzel az alkotmány részévé. Máskor - ugyanolyan természetesen - évtizedek alatt kialakult közfelfogásokat, közszükségleteket visszatükröző érzések jelentkeztek. Ezek az érzések, mint méreganyag ellen védekező antitoxinok érlelődnek ki a nemzetben, és gyökeres változásokat, megfelelő törvényalkotásokat kívánnak. Ha tehát az alkotmány azoknak a törvényeknek foglalata, amelyek a nemzet vérébe mentek át, ugyanúgy a nemzet - nézetem szerint - azoknak az embereknek a foglalata, akik egész lényükkel beleolvadtak a magyar nemzetbe. Hogy ezt a zsidóság tömegeiről nem lehet elmondani, azt már a zsidótörvény indoklásában kifejtettem.

A zsidóság túltengésének veszedelme

A zsidóság számaránya nálunk olyan nagy, mint általában a tőlünk keletre levő országokban. Ezekben viszont egész más módszerrel kezelte a zsidóságot az állam és a társadalom. Nálunk hat-szórta nagyobb a zsidóság arányszáma, mint a nyugat-európai országokban. Mi azonban a folytonosan és sokszor nagy tömegben bevándorló keleti zsidóságot nyugati módszerek szerint kezeltük, így bántunk vele. Ez a keleti zsidóság idegen anyaggal szőtte át a nemzet élő testét. Itt nem is annyira a vérre, mint inkább a lelkiségre célzok. Még veszedelmesebbé teszi ezt a folyamatot a beözönlés állandósága és hogy az elkeveredés csak bizonyos társadalmi csoportokban, osztályokban vagy rétegekben folyt le. Ez veszedelmet rejt magában a nemzeti jelleg és jellemvonások épségben tartásának szempontjából. Mindenki tudja, hogy én ezt a nézetet nem most vallom először, nem is akkor kezdtem vallani, amikor Európában erre felfigyeltek. Vallottam régen, már nagyon régen önmagámban és nyilvánosan is, mindjárt a háború után. Már akkor kértem, hogy a zsidóság maga vessen gátat a folytonos keleti beözönlésnek. Ez nem történt meg, és ma már olyan erősen nyilatkozik meg a nemzeti akarat, hogy a törvényt aligha lehetne mérsékelni. A kérdés rendkívül nehéz a részleteiben, mert hiszem sem egészen enyhén, sem egészen radikálisan nem lehet eljárni. A törvény egyes részein lehet vitatkozni. De ahogy egyes helyeken talán joggal lehet vitatkozni enyhítésről, éppen olyan joggal lehet vitatkozni más helyeken a szigorításról.

A közgazdasági hatásokat is sokszor említették. Tisztán látom, hogy a törvény bizonyos vonatkozásokban nehéz helyzetet teremt, de ezzel a nemzet meg akar birkózni, meg is kell birkóznia. A történelmi sors, sajnos, úgy hozta magával, hogy azonos időre esik gazdasági, szociális és nemzeti kérdéseink megoldásának szükségessége. Nem véletlenül történik ez, nem is olyan különös, mert a fejlődésben s így az emberiség fejlődésében is ezek csak látszólag külön vonalak és csak könyvekben lehet ezeket egymástól elkülöníteni. Az életben ezek együtt fejlődnek tovább. Egész természetes tehát, hogy a megoldások is közel fekszenek egymáshoz, sokszor esnek egy időbe, sokszor olyanok, hogy alig lehet azokat külön-külön, sorjában elővenni. A zsidótörvény elsősorban társadalmi kérdést igyekszik megoldani, de szükségszerűleg kell ezzel együtt megoldani a gazdasági kérdést is. Elsősorban mindenesetre azt a szellemet akarja megváltoztatni, amely mindjobban elharapózott a nemzetben. Meggyőződtem arról, hogy a zsidóság olyan mértékben alakítja át a magyarság fizikai és lelki világát, ami már a legnagyobb veszélyt rejti magában. Nem is annyira az üzleti életre gondolok, mint inkább a társadalmi és szociális életre. Látom az iskola, az összeházasodó családok gondolkodásának megváltozását, a vezetőség elzsidósodását és még a vérségileg tökéletesen keresztény rétegek gondolkodásnak deformálódását is.

A törvény megítélése gyakran részletekbe fullad, és akik a törvényről beszéltek vagy írtak, minduntalan szem elől tévesztették a törvény egészének szándékát és lényegét. Pedig ez a fontos. Ennek oka bizonyos mértékig az a maradi liberális felfogás, amely még mindig köztünk él, amely az egyén jelentőségét és jogát, sokszor elsőbbségig menő jogát hangsúlyozza az összességgel, illetve a nagyobb egységgel, a nemzettel szemben. Ez a gondolatvilág az, amely még mindig a letűnt korszakot tükrözteti vissza, és amely folyton az egyénekkel történt sérelmeket panaszolja fel. Ezzel szemben nekünk elsősorban a nemzet egyetemes nagy céljára kell tekintettel lennünk, ezt kell szolgálnunk. Mindenki tapasztalhatta, mint jómagam, hogy a részletes vitában gyakran kiesik az egész kérdés lényegének fonala a bírálók kezéből. Az egyes emberek iránti méltányosságról beszélnek, amikor éppen ezt az egyéni érdeket kell alárendelni a nemzet érdekének. Egyforma igazsággal csak szélsőséges megoldások szolgálhatnak: vagy a teljesen liberális megoldás, amely nem csinál semmit, vagy a legradikálisabb megoldás. Mindenki beláthatja, hogy az elsőt nem lehet követnünk, viszont még a legradikálisabb törvényhozók sem kívánták a legmesszebbmenő megoldást. Ennek következménye olyan megoldás, amely csoportokat állít fel, de nincs a világnak az a csoportosítása, amely ne zárna ki ugyanabból a csoportból olyanokat, akik nem érdemlik meg a kizárást s ugyanakkor nem engedne be olyanokat, akik nem érdemlik meg a bejutást.

Ez a kérdés: magyar kérdés, amely megoldásra vár, mert itt egy zárkózottságban töltött hosszú élet folytán erősen különböző, minden más fajnál vagy nemzetiségnél beolvaszthatatlanabb embercsoportról van szó. A cél - mint mondottam - nem az üldözés, hanem a jogos és indokolt védekezés. Azt is nemegyszer hangsúlyoztam, hogy ez a törvény fájdalmas operáció. Fájdalmas a élet különböző terén velünk együttműködő egyes emberekkel szemben, de a törvény megszavazását halaszthatatlanul szükségessé tette - úgyszólván a tizenkettedik órában - a nemzet magasabb létérdeke. Szükségessé tette a nemzet jellegének megóvása, különösen azokban a rétegeiben, amelyeket a nemzet mint vezetőrétegeket termel ki magából. Ismétlem, ez a törvény nem gyűlöletből és hasonló érzésekből származik, aminthogy Magyarországon ilyen törvényt nem kísérnek és nem is fognak soha törvényes formákon túlmenő jelenségek kísérni.

XII. (HUNNIA)