Éjszakák és az Ősi Szélasszony viadala

Viroláj és Uzon jelentése

Agaba fősámán és Rima aranyasszony                                                                 Kr. e. 4040-4000. (I-40. m.t.é.)

tanfejedelmi oktatás anyaga és rovása

Ata-Isis az ősi éjszakában 7 eget teremtett. A legfelsőbb Égbe palotákat épített: az aranypalotát magának, az ezüstpalotát pedig Éda asszonynak, a feleségének. A legna­gyobb gondja az volt, hogy az örök Égi lángon az Élet-Eledelét elkészítse. Éda pedig az ezüstkorsójával, sötét szárnyaival a tátongó sötétségbe repült és az Elet-Edényébe égi nedűt gyűjtött az étkezéseikhez. Amíg Ata-Isis az örök-lángot élesztgette, addig Éda mindkét palotát kiseperte. Minden alkalommal igen sok arany- és ezüstpor re­pült a tátongó mindenségbe. Éda szárnycsapkodása nyomán ősi szél támadt, amely­nek forgatagában Éda megtermékenyült, és az aranypalotába aranytojást, az ezüstpa­lotába ezüsttojást tojt.

Ekkor az örök lángon Ata-Isis melegíteni kezdte az aranytojást, amelynek héja fel­pattant és sok tüzeshab tört ki belőle, amit az ősi Szél a nagy mindenségbe sodort. Utána az ezüsttojással Éda is ugyanezt csinálta, s ebből jégfehér hab keletkezett, amit az ősi Szél a tüzes nap után sodort, így lett Világosság. A nagy Mindenség aranyporát Szél-asszony gyors forgásba hozta, az mindenféle port magával ragadott, hatalmas tűzgolyóvá nőve megvilágította a nagy sötétséget. Eda ezüstös holdja minden pára- és esőcseppet magához rántott és jéggé fagyasztva vánszorgott a tüzes nap után. Szél­asszony munkája nyomán esőfelhők keletkeztek, a nap és hold hatására esővel, hóval és jéggel verték meg Ata-Isis arany- és Éda asszony ezüstpalotáját. Az Élet-Eledelét sokszor nem ették meg, hanem a két palota közé öntötték, ebből a csapadékok hatá­sára Élet-Mag keletkezett és kinőtt belőle egy óriási fa. Ennek a magas fának a tetejé­ről Ata-Isis a Nap forgását szabályozta. Eda gyakran elrepült a nagy Mindenségbe és csak minden negyedik hét napján indította el a Holdat, és szabályozta a hold forgá­sát. Ezért a bárány-felhők, suba-felhők, sötét-felhők és havas-felhők egymást kergették.

Így az Élet-vize körforgássá alakult és megtermékenyítette Ata-Isis birodalmát. Amíg Ata-Isis a hetedik Ég birodalmát szabályozta, addig Éda sötét szárnyaival min­dig elrepült és csak minden negyedik Hét napján jött haza. Mindig tojt egy-egy arany- és ezüsttojást, amelyből az Orök-lángon a nagy természet Istenei keletkeztek, akiket Éda nyomban útba indított. A sok röpködés utáni megtermékenyülést Ata-Isis

133

megsokallta. Amikor Éda aludni tért, mély álmot lehelt felesége minden tagjára és a szárnyait letördelte, hogy ezt követően a palota takarításával foglalkozzon és ne avat­kozzon bele az Élet Rendjébe.

Még a kezdet kezdetén az ősi Szelek Asszonyának egy leánya született. Ez volt Éda, akinek Ata-Isis letördelte a szárnyait. Napokig vérzett Edának a két szárnya helye és a hátsó kormányfarok tolla, de Ata-Isis gyógyító írt cseppentett a sebekre és egy pár napfordulat után a sebek behegedtek. Ellenben minden negyedik Hétnek a napján, a hold útbaindításakor Éda sebhelye vérzett, amelyet még Ata-Isis sem tudott meggyó­gyítani. Ilyenkor nagyon sajnálta dolgos feleségét, akit olykor megsimogatott, és eb­ből a simogatásból hét leánya és hét fia született, akiket gondosan felneveltek.

Tórem leányok voltak: Teje, Era, Tenő, Móni, Póji, Téli és ?in. Tórem fiak voltak: Aká, Oki, Ari, Ipe, Apé, Aki és Sis-Tórem.

A Déli-Szélasszony is eljött vendégségbe az Ezüst-palotába, és egy kisleánya szüle­tett, Éva, majd a vendég hirtelen elröpült. Ezen kisleány a legkisebb fiúhoz, Sis­Tóremhez ment feleségül, mert csak neki volt bátorsága letörni Éva szárnyait. Éva eleinte nagyon sírt, hogy az anyja magára hagyta Sis-Tóremmel, ezért az még hatszor eljött éjszakánként és az őspor által megtermékenyülve még 6 leányt szült, akik a Tó­rem-fiakhoz mentek feleségül. Így Ata-Isis palotái benépesültek. Sis-Tórem azonban nem egyezett Ata-Isisszel, mert Evának, a feleségének igen nagy szája volt és ezzel megbontotta a hetedik Ég rendjét.

Ekkor Ata-Isis a magas fa gyümölcséből egy magot dobott le a hatodik égbe. A he­tedik ég lecsurgó Élet-Vizében az megtermékenyült és Égigérő fává nőtt. Ata-Isis ek­kor a legkedvesebb fiát, Sis-Tóremet leküldte az élet fáján a hatodik égbe, Évát is utá­na küldte. Hat testvére azonban megkönyörült Sis-Tóremen, látva szomorúságát és felépítették neki az Égigérő fa közelében az Arany-Palotát, ahol a nagyszájú Éva 12 kis leánykát és 12 fiút szült Sis-Tóremnek. Mindegyikből erős és bátor gyermek lett.

Numi-Tórem, a legkisebb fiú megharagudott édesapjára, hogy miért nemzett olyan sok utódot, hisz alig fértek már el a palotájukban. Megkérte nagyanyját, hogy szün­tesse meg Sis-Tórem férfiasságát, mert neki sok esetben már nem is jut az Elet-Ele­deléből. Ekkor a Déli-Szelek Asszonya oly nedűt hozott az Égbolt legtávolabbi zugá­ból, hogy Sis-Tórem, amikor azt megitta, elvesztette a férfiasságát. Sis-Tórem, hogy a legkisebb, bűnös fiától megszabaduljon, egy magot dobott le az Égigérő fáról az ötö­dik Égbe, ahonnan az ötödik Ég alácsurgó nedűjéből új Életfa nőtt, és azon át leküld­te Numi-Tóremet az ötödik Ég benépesítése végett. Az ősi Szelek-Asszonya szárnyra kerekedett és az ősvízből az unokájának egy leánykát hozott, akit Joli-Tóremnek ne­vezett el. Minden évben megünnepelték Sis-Tórem napját, s ilyenkor Sis-Tórem el­gondolkodott, miként szerezhetne az utódainak termékeny, örök birodalmakat. i

Sis-Tórem az ünnepélyen mind a 24 gyermekét megáldotta. Az Égigérő fáról lesza­kított egy gyümölcsöt, és annak Élet-Magját, amikor már a többiek elszunnyadtak, leküldte Numi-Tóremmel a negyedik Égbe, ahol az elültette. Abból Égigérő fa nőtt, amelyen a gyermekeinek nagy része lement az erdős-bokros, termékeny síkságra és azt játékos kedvükben benépesítették.

Eleinte a 23 gyermek vonakodott az Égigérő fán lemenni a negyedik Égbe, de a legkisebb, akit a Világfelügyelő Aranyfejedelemnek neveztek, a délceg Hadúr-Tórem lement a negyedik Égben lévő kis birodalmába és a harmadik Égbe is ledobott egy gyümölcsöt. A harmadik Égben is kinőtt egy Égigérő fa, amelyben a jó szellemek és jó lelkek foglaltak helyet.

134

A Világfelügyelő Aranyfejedelemnek, vagy ahogyan testvérei nevezték, Hadúr-Tó­remnek Ata-Isis a dédapja, Sis-Tórem a nagyapja és Numi-Tórem, az édesapja megpa­rancsolta, hogy Világteremtő munkájukat folytassa, és a második Égben helyezze el a rossz-szellemeket és lelkeket.

Hadúr-Tórem újabb Égigérő fának ültetésével előkészítette az első Eget, a Nagy­Teremburát a láthatatlan Vaséggel, ahol a tisztító tűzben majd minden lélek megtisz­tulhat és cselekedeteiket a Végítélet előtt a Világfelügyelő az érdemeik szerint elbírál­hatja. Mivel Ata-Isis már nagyon öreg volt, megbízta fiát, Sis-Tóremet, hogy az Egi­ek erejével teremtse meg a tökéletessé fejlesztett nagy Vilá~mindenséget.

Ata-Isis a nagy sötétséget megszüntette és a legfelsőbb Elet fájáról a napot mindig útba indította. A porszemecskék néha a vízpárákkal együtt megcsillantak a Nagy­Mindenségben. A Nap hatására eltűnt az örök sötétség, s a párák levegőjében kékké változott minden. Csupán a sűrű vízpárákban változott meg a bárányfelhők, az eső­felhők és a villámokat rejtegető fekete felhők színe.

Igaza lehet az úzok sámánjának, Úzonnak, amikor elmondotta: a végtelen kékség­ben sétált Sis-Tórem. Egyik felhőről a másikra lépkedett, amikor megbicsaklott a lába, mert megbotlott egy bárányfelhőben, majd dühösen felkiáltott: Hogy a tűz éges­sen meg! Ekkor ijedten nagyot ugrott a kis bárányfelhő és sisteregve csapódott hozzá apró társaihoz. Tűz pattant ki a felhőcske szívéből, majd tüzes üstté változott. Az üst magába szippantott minden felhőt. A tízezrediknél, a tömény-felhőnél, egy láng csa­pódott ki belőle és csillagok alakjában az égboltra szóródott.

Így lett tele a Nagy-Mindenség csillagokkal, amelyek még a Nagy-Terembura Vas­egén is lyukakat ütöttek. Onnan, a csillagok okozta réseken minden elköltözött lélek napokig, hetekig, vagy évekig figyelhette és segíthette a tőle származott lelkek életét. Agyuk rezgésének segítségével a lelkek érintkezésbe léphetnek szeretteikkel. Ez az Égi eredetű lelkek titka marad.

Sis-Tórem ekkor elküldte legnagyobb fiát, Numi-Tóremet, hogy fogja el azt a csil­lagszórós tüzes üstöt, mert megijedt: elégeti az összes bárányfelhőt. Numi-Tórem el is fogta az üstöt és az apja elé vitte. Ketten kezdték elkészíteni a tűzgolyókat és szét­dobálták a kéklő Mindenségbe, amíg csak bele nem fáradtak. Aztán átadták a tűzdo­báló nagy kanalat a többi Égi lakónak. A tűzgolyók belesodródtak a felhők vizébe, s az Égi-porfelhőket is magukkal ragadták. Sis-Tórem a tűzgolyók gondozását az Égi­ekre bízta. Mindenki vállalta, csupán Ruda-Tórem vonakodott tűzgolyót gondozni. Ekkor Sis-Tórem azt mondta: Takarítsd ki a tűzforraló üstöt. Ruda-Tórem durcásan kitakarította a tüzes üst porát és azt Kemi asszonnyal a nagy Mindenségbe seperték. Ebből lett az ezüstös Tejút, amelyiken olyan sok apró csillag ragyog éjjel.

Numi-Tórem felesége, Joli-Tórem kapta a legsűrűbb felhők közé gurított Földet, Kaltes-asszony a saját bolygóját megtalálta, de Joli-Tórem nem akadt rá a sajátjára a sok bolygó között. Hét fia kereste ezeröles láncon. Végül a szárnyas Ajak-Tórem ta­lálta meg, de úgy, hogy teljesen víz borította. Ekkor Kaltes-asszony, aki a saját boly­góján már életet teremtett, az ősvízből búvárkacsával először követ és iszapot, majd végül termőtalajt hozatott fel. A saját vöröshasú Cethalával ezen hordalékot a hátán megtartatta és az Elet-Anya ezen a vegyes hordalékon virágzó életet teremtett. Így fej­lődött fokozatosan a Föld.

Kaltes-asszony álmot varázsolt a vöröshasú Cethal szemére és azóta az mélyen al­szik. Ha felébred, tüzet fúj az orrából. Ha nem bírja a hasa a Föld belső tüzének a melegét, kissé elmozdul, s földrésznyi területek csúsznak le a hátáról az ősvízbe, a kőhegyek megremegnek és a rájuk épült, humuszon fejlődött vidékek is megrendül­

135

nek. Csupán az iszapon és a köves hapukán épült hajlékok maradnak sértetlenül. Így pusztult el annak idején termékeny hazánk, Ataisz is.

Mind Joli-Tóremnek, mind Kaltes-asszonynak 7 fia és 7 leánya született. Ata-Isis legszívesebben hozzájuk, dédunokáihoz jött le játszani az ötödik Égbe, mert itt nem zsivajogtak olyan sokan, mint a negyedik Égben. Legkedvesebbje a legkisebb, a Vi­lágfelügyelőnek kijelölt Hadúr-Tórem volt, akire az Élet- és Halál harcának az irányí­tását bízta. A 24 gyermekes Sis-Tóremnek is a 12. fia nyerte meg a tetszését, Ibos-Tó­rem, aki a Világmindenségnek és a vizeknek a mozgását szabályozta. Ennek a kis ked­vencnek az lett a legfontosabb feladata, hogy az Ibos csillagot állandóan tisztogassa, ezért az Égiek ezen legpompásabban ragyogó és legpontosabban mozgó csillagot Hot­hisz-csillagának nevezték. Eva-Tórem nevű édesanyja az Égi-lányok közül kiválasz­totta neki a legszebb feleséget, akit az ősi Tejúton hozatott el az Osi Szelek-asszonyá­val. A lányt Érának hívták.

A Világfelügyelő Aranyfejedelem hamar rájött, hogy Kaltes-asszony Földjén az em­berek sokkal okosabbak és fejlettebbek, mint Joli-Tórem birodalmában. Annak is meg­találták a gyógymódját, hogy ne pusztuljanak el annyian a járványos betegségekben. Ezért Hadur-Tórem olyan repülőket szerkesztett, amelyiken Kaltes-asszony birodalmá­ból Joli-Tórem Földjének tájait meglátogathatják. Ugyanis az ősvízből ott is olyan élő­lények fejlődtek, mint Kaltes-asszony Földjén, csak az értelmük volt elmaradottabb.

Ezért a Világfelügyelő Aranyfejedelem által szerkesztett szekérrel látogatást tettek Joli-Tórem fóldjére.

Volt rá eset, hogy az Égi-járművek hajtóműve elromlott és azt a Világfelügyelő Aranyfejédelem sem tudta megjavítani, ezért Joli-Tórem Földjén visszamaradtak az utasai. Először a Kaltes-asszony birodalombeli férfiak és nők egymás között szapo­rodtak. Ha valamelyik özveggyé vált, a Földiekkel párosodott, s így is egészséges utó­dok születtek. Ezért a további nemzedékekben szokássá váltak a kevert házasságok. Megfigyelték, hogy az így született gyermekek egészségesebbek lettek.

Mivel a Vöröshasú-Cethal elég gyakran megmozdult, a hátán lévő hordalék több­felé vált és a hordalékföldek között a tenger lett úrrá. Kaltes-asszony birodalmából a fiatalság különböző magvakat hozott meghonosításra és az egyes fóldrészeken termett növényeket ezzel keresztezve Földünk termelvényei megváltoztak.

Az ősi Szelek-asszonya gyakran összeveszett az Ata-Isis birodalombeliekkel, ezért mérgében elküldte az üstökös sárkánykígyót az égi gyermekek bolygóinak megzava­rására. Joli-Tórem Földjének szép fejlődését is megirigyelte, ezért Kemi-asszony Holdját az üstökös sárkánykígyó farkával a Földünkhöz vágatta. Kaltes-asszony és Joli-Tórem azonban ezt hamarább észrevette és a Földet kitérítette az útjából. Az üs­tökös sárkánykígyó farka azonban mégis el tudta érni a Földet és Joli-Tórem legked­vesebb földrészét, Atlantiszt a tengerbe süllyeszette. A farokcsapás következtében na­gyon lehűlt a levegő. Mivel az Égiekkel keveredettek okosabbak voltak, ezért a mele­gebb vidékek felé iparkodtak az állataikkal és járműveikkel. Ataisz felé mentek, amely egy kissé kiemelkedett az ősvízből. Ezen katasztrófát Kaltes-asszony Földjéről is megfigyelték és újabb repülő szekeret küldtek Joli-Tórem Földjére. Tőlünk vissza­repülve jelentették, hogy hozzájuk hasonlóan a Hold Joli-Tórem Földjén is állandó mozgásba hozta a vizeket.

Úgy gondolták, hogy ezen örök-mozgás a vizekben Joli-Tórem Földjén is gyorsabb fejlődést hoz. Amikor a hóviharok a Földön lecsendesedtek, a Kaltes-Asszony biro­dalmában lévő tudósok továbbfejlesztették Kaltes-asszony szekerét, és azon már biz­tonságosabb volt Joli-Tórem Földjét felkeresni. Így is minden tizediket tönkretette az 136

ősi Szél-asszony. Mivel legtöbbször csak férfiak jöttek Földünkre, ezért az Égi férfiak a Földünk asszonyaival párosodtak. Eleinte minden ötödik gyermekük vagy kígyó­testű és ember-fejű, vagy medve-végtagú és ember-ábrázatú volt. Az ilyen torzszülöt­teket lakatlan szigeteken gyűjtötték össze. A kevésbé torzszülötteket településeik szé­lein őrségként alkalmazták, hogy az Égiektől származókat védelmezzék. A csupán Égiektől származók lettek a beavatottak, akik a magasabb tudománnyal rendelkező Kaltes-asszony birodalmának tudásával is rendelkeztek.

A nagy katasztrófák és a Holddal való összeütközés következtében fellépő hideg korszakokban e beavatottak értesítették az Égiekkel kevert nagy tudású hozzátarto­zóikat, hogy induljanak el a melegebb tájak felé. A haltestű, medvelábú, nyúlszájú és farkastorkú torzszülötteket azonban hátrahagyták, mert a jégmezőkön csak az erős, szívós, fejlett gondolkozású beavatottak és a kevert emberek tudtak fele-fele arányban átvergődni.

A Dunna-asszony folyamisten vidékéről való Artupi beavatott asszonynak Kecső kabar nyílhegy-készítő kovácstól 4 fia és 6 leánya született. A kabar hegyvidéken, Ataisz déli részén medvére vadásztak. Rohoncot, a fiukat, egy áldozati medvével a Bálványhegyre küldték sámánságot tanulni, hogy az Égiek tudományát elsajátítsa. Nyáron azonban mindig Artupi-asszony kamlikjában nyaraltak. Itt egy medvebocsot a tó vizéből sérült állapotban kimentettek. Kemi-asszony villámjával felgyújtotta az erdőt, a nyílkészítő fiúk elfutottak, de Miskolc, a legkisebb fiú odament a kis boccsal az égő tűzhöz és megszárította a medvét. Amikor Ragyolc, Rohonc és Tiszolc azt lát­ta, hogy a kisöccsüknek semmi baja nem esett, odamerészkedtek a tűzhöz. Utána a medvebocsot szárazon vitték a kamlikba és Kemi-asszony záporesővel eloltotta az erdő tüzét. Kemi-asszony naponként meglátogatta a kis bocsot és a szájából fújt tűz­zel ételt melegített neki. Az ötödik napon azonban Kemi-asszony a pásztorkunyhóba ment aludni, mert az ősi Szélasszony dühöngeni kezdett. A pajkos Miskolc tüzet lo­pott Kemi-asszony szájából és egy száraz csuporba rejtette. Ekkor ért haza Rohonc, aki úgy gondolta, hogy a lopott tűz a kabar istenség, Ruda-Tórem ajándéka.

Kemi-asszony nemsokára eltávozott és megköszönte a medvebocs megmentését. Ekkor a 4 kabar testvér a csupor parazsával tüzet élesztett és hősi versengésben, 4 csu­por tűzzel elindultak a Bálványhegyre. Az 5. csupor tüzét Artupi-asszony 6 leánya éj­jel-nappal őrizte.

Ibos-Tórem felesége, Éa lett a tüzek istennője.

Miskolcnak sikerült a tüzet egy garaúz hegyivadásszal a Bálványhegyre eljuttatni. Midőn az 5600 lépcsőn Ata-Isis szentélyébe feljutottak, az ifjúság örömmel fogadta őket. Az Isisek leányai a legszebb ruhájukat vették magukra és ujjongva terjesztették a hírt: Miskolc vitéz tüzet hozott ajándékba az Égiek haragos villámaiból! Tüzet, ami melegít! Tüzet, ami világít a sötétségben és a Kékleny-hegy szikláit is megolvasztja! Araba, a bölcsek legvénebbje állt a szentély legmagasabb fokán. A két legszebb csil­lagrovó leány aranytálcán eléje tette a Miskolc pásztorlegény által hozott élet-tüzét tartalmazó csuprot. Az ősz Araba olajos üstbe öntötte az Orök-Tüzet, s az égigérő lánggal árasztotta a meleget és világított a sötét éjszakában. Araba ekkor elrendelte, hogy a csillagrovó leányok fő feladata az legyen, hogy az Égiek tüze soha ki ne alud­jon. Meghagyta még, hogy az Égiek tüzét mindegyik tűzszerzési évnek Aranyasszony napján megünnepeljék.

Szavárd kézműves törzse az Ordoszból való Bató úrnak a látogatása alkalmával ünnepelte az Ataisz pusztulása utáni 1018. disznótor evést. A kézművesek és kabarok törzsei az Égiek tüzét már 9488 disznótoros éven keresztül ünnepelték. Az Agaba-féle

137

időszámítás még csak a 20. medvetoros évnél tartott, amikor a Szavárdok már 9488. éve használták megmunkálásra a sötétséget eloszlató Orök-Tüzet.

Nippur pateszi a nagy Ozönvíz előtt 35 000 évvel rakta le az első Uruk-törzsbeli város alapjait a Szavárd hegyvidéken. Amikor Lagas pateszi az újabb eljegesedés után 12 várost alapított a síkságon, az összes pateszi őt választotta meg az első nagyember­ré, azaz lugallá. Aki nem az ő elgondolása szerint dolgozott a templomgazdaságban, azt az éjszakák és az Ősi Szélasszony hívének minősítette, és kivégeztette.

Amikor az Ataiszi őshazában a tenger szintje emelkedni kezdett, Uruk városában felavatták a beavatottak központját. Az újabb özönvíz miatt Lagas, Úr és Eridu váro­sa víz alá került. A tenger vize ekkor Uruk városának hegyalját mosta. Gilgames a sík­ság népét a hegyre menekítette. Ettől kezdve az Özönvízből való megmenekülésért minden nyár közepén Hegyi ünnepélyt tartottak. A Komi és Udmurd népek ma is tartják a Hegyi ünnepélyt, mely az Ataiszi Bálványhegyi ünnepélyéből eredt.

A Kaltes-asszony szekerén érkező beavatott emberek ősi, 10 000 tűzszerzési évvel magasabb műveltségének egyik bizonyítéka az volt, hogy megszüntették az ember­evést. Joli-Tórem Földjén az volt az ősi időben szokásban, hogy a törzsek a fiatal lá­nyokat és a gyermekeket elrabolták egymástól és megették. Ez a szokás akkor szűnt meg, amikor Anyahita és 7 társa Égi-szekere elromlott és kénytelenek voltak Ataiszban maradni. Itt az 5 férfi és 3 nő először egymás között házasodott, majd ké­sőbb a régebbi időkben Kaltes-asszony Földjéről jött keverék leszármazottakkal is.

(A tűzszerzési ünnepek feljegyzései szerint 15 488. éve használjuk Kemi-asszony tüzét a fémek megmunkálására. 1980-ban az Udmurtok az 15 488. tűzszerzési évet fogják ünnepelni.) Anyahita, aki gyermekszülésben megbénult, megtanította a Kaltes-aszszony birodalmából jött, égi-fóldi keveredésű ifjúságot az Égi birodalomból hozott újabb rovásírásra, mellyel gondolataikat maradandóan megörökíthették. Egi eredetű tanítás volt, hogy “emberek, szeressétek egymást!"; amit Anyahita a róla el­nevezett “Arvisura" feljegyzésekben megörökített. Ezeket a rovásokat a tanuló ifjúság le­másolta.

Anyahita tehát a Kaltes-asszony birodalmából hozott, Égi eredetű Isten-hitet az ősi képrovásokban megörökíttette. Egy testgondozó bölcs is érkezett Anyahita csoport­jával és megállapította, hogy a közös ősöktől származó utódok, akik szívósabbakká váltak, 2 Égi és 2 Földi vércsoporthoz tartoznak sok változatban. Az igen ajánlatos, hogy az egy vércsoportba tartozó, közös eredetű emberek soha egymással házasságra ne lépjenek, még a sok ezernyi változat ellenére sem. Anyahita egyik legfontosabb műve az volt, hogy Ataisz fejedelmével és a pateszi bölcsekkel törvénybe iktatta: “Emberevést pedig meg kell szüntetni!" Tanításaiban folyton hangoztatta: “Háborús­kodás, Kaltes-asszony birodalmának szokása szerint megszüntetendő, hisz Joli-Tórem Földjének értékei és a tenger vizének titkai még csak kezdeti feltárásban vannak! Azonban az itteni csillagjósok bölcs tudománya szerint, ha a Vízöntő Világhónapjá­ba fogunk érni, Joli-Tórem Földje is eléri azt a magasabb tudást, amellyel Kaltes­asszony birodalma most rendelkezik, és fokozatosan át fognak térni a békés viszo­nyok megteremtésére."

Kaltes-asszony birodalmából, Kaltes-asszony szekereiről vagy Kaltes-asszony lám­pácskáiról még sokáig fogják figyelni társfóldünk bölcsei a mi Földünket és örülnek a fejlődésünknek. Az Égi eredetű beavatottak mindig tudnak egymással érintkezni még nagy távolságokból is a gondolat-rezgések továbbításával. Ez a rezgés gyorsabban terjed a hangnál és a fénynél is. Földi hatalmasságok soha nem tudnak eléje akadá­lyokat gördíteni, mert 1 tömény, azaz tízezer tűzszerzési évnek a szellemi fölényét 138

nem lehet olyan gyorsan behozni, hogy Kaltes-asszony birodalmában közben a tudo- , mánnyal előbbre ne haladjanak. Anyahita nemcsak a békességes életmódra, hanem a

nemes versengésre is bíztatta az utána jövő korszakok utódait. Ez a fejlődés a béke és versengés lesz a Békességes élet törvénye!

Ennek a szellemi versengésnek a központja Ataiszban az Anyahita hegyen épült Arvisura szentély lett. Ugyanis Anyahita a róla elnevezett Anyahita hegyen lévő templomgazdaság Arvisura szentélyében élt, s Kaltes-asszony birodalmának képjele­ivel lerótta a beavatott menekültek által összegyűjtött összes elbeszéléseket. Ezen megmenekült beavatottak vázlatos térképeket is készítettek az eljegesedett lakhelye­ikről, hogy az esetleges felmelegedés után hazájukba visszatérhessenek. Anyahita leg­fontosabb teendője ezen gyűjtési munkák mellett az volt, hogy az Artupi leányai ál­tal gondozott tüzet a fiatalsággal őriztette. Éjszakánként megfigyelték a csillagok já­rását, és a társföldünkről hozott műszerekkel még Szélasszony járását is követték. Mindezekből okos számítgatásaikkal meg tudták állapítani a várható időjárást. To­vábbi munkájukat úgy osztották be, ahogy a csillag- és a Szélasszony-megfigyelők azt megjósolták. Anyahita a tudós dolgokban versengett a Bálvány-hegyének bölcseivel.

Anyahita hegye határos volt az Uruk, Agabák, Indiók, Maják és a Hun törzsek bi­rodalmával. Armogur fejedelemségének központjával is szomszédok voltak. Az Agaba-népek örmény kereskedő törzse tartotta fenn a fejedelemséggel a kapcsolatot. A fejedelemség felnövekvő ifjúságát az Anyahita hegyen épült “Tudományok várába" küldték taníttatni. Itt a tudományos és gyakorlati élet beavatottjait ké~ezték ki, míg a Nagy-víz partján épült Kostromában és az Isisek Bálvány hegyén az Egiek hitével a Föld embereinek vallási oktatása folyt. Itt jegyezték fel a tengerekről érkezett híreket.

A Bálvány hegyen összegyűjtött híranyagot átadták az Anyahita hegyén lévő tudo­mányos központnak, a hitbeli anyagokat pedig a Bálvány hegyen tárolták. A Bálvá­nyon is foglalkoztak az égbolt megfigyelésével, és fogadták a Kaltes-asszony birodal­mából érkezőket. A jövevények megállapítása szerint Földünk egyre inkább eltávolo­dik Kaltes-asszony birodalmától. A Hold, a Víz és a Levegő mozgása következtében, főként a surlódások miatt, évi viszonylatban 360 napról fokozatosan 365 napra nőtt az év időtartama és ezen különbözetet semmiféle beavatkozással nem tudták megaka­dályozni. Kaltes-asszony birodalmára más erők is kezdtek hatni, ezért a távolság a két társbirodalom között állandóan nőtt. Így a látogatások egyre ritkábbak lettek. Anya­hita kegyhelyén minden értékes dolgot feljegyeztek. Innen irányították a felmelege­dés alatt a gyarmatok megszerzését. Igy került sor a Szavárdok templomhegyi letele­pítésére, aztán Uruk-óm, Indijó-óm, Maya-óm, Agaba-óm, Hikszosz-óm telephelyek benépesítésére. Minden településre olyan szakembereket is küldtek a hajósokkal, akik az ősi Szélasszony és az Éjszakák viaskodását megfigyelték és nappal a tájékoztatást végezték.

A hét szellemi központ jelentései alapján következtetni lehetett a Földünkön vár­ható eseményekre. Kosztroma főútvonala Uruk törzsének területén vezetett Armogur fejedelemségének központjáig, ezért itt helyezkedtek el a Joli-Tórem hegyéig bezárólag a legműveltebb beavatottak és a legmagasabb tudás is az Uruk törzsében fejlődött ki.

Joli-Tórem hegye és az Anyahita kegyhelye domboldalain csendes, nyugodt embe­rek éltek, akik Arvisura Anyahita asszony tanítása szerint éltek. Innen került ki az éj­szakák és Ősi Szélasszony birodalmának megfigyelő ifjúsága. Anyahita asszony mondta a Jó és a Rossz, valamint az örök Világosság és a Sötétség viadaláról:

- Volt Kaltes-asszony birodalmában, a messzi Úz országban egy Jób nevű becsüle­tes, igazságos és istenfélő férfi. Gazdag és szerencsés ember volt. 7 fiút és 3 lányt, 7000

139

juhot és 3000 tevét, sok ökröt, szamarat és szolgát, sok egyéb vagyont és sok barátot mondhatott a magáénak. Isten egyszer vitába szállt miatta a Sátánnal. A Sátán azt ál­lította, hogy Jóbot elhagyja az Isten-félelme, ha elveszti gyermekeit, vagyonát és ba­rátait. De Isten bízott Jóbban és megengedte a Sátánnak, hogy azt tegye vele, amit akar, csak az életét nem veheti el. A Sátán az isteni engedély birtokában munkához látott, s előbb megfosztotta Jóbot vagyonától, majd gyermekeitől, egészségétől és mindenétől. De Jób minden csapás után magasztalta az Istent, s akkor sem szűnt meg őt magasztalni, amikor a felesége is elszakadt tőle, majd barátai is eltaszították ma­guktól. “Isten adta, Isten elvette, áldott legyen az Ő neve!" - hirdette. Végül is a Sá­tán meghátrált és Isten mindent visszaadott Jóbnak, amit tőle a Sátán az Istenfélel­mének kipróbálása során elvett. Ősi vagyonát megkétszerezte és bánatát örömre vál­toztatta. Az élet-fájához visszatért a felesége és hűségét az Isten 7 fiúval és 7 leánnyal jutalmazta. Ezzel a jóságos Égi-Atya bebizonyította, hogy az emberiség hite a legerő­sebb a nagy Mindenségben, mert a Jó és a Rossz, a Világosság és Sötétség örök harcá­ban a Jóság és Világosság az Isten akaratát hirdeti.

Ennek a hitnek hirdetője Magya fejedelem is, akinek utódai lettek a Magyarok, az egyistenhívőknek nevezett jó emberek, akikhez más törzsek gyermekei is csatlakoz­tak. Így az Anyahita kegyhely és Joli-Tórem dombjai között megtelepedett egyisten­hívőket magyaroknak nevezték. Ezen egyistenhívők követői nem képeztek külön tör­zset, hanem a jó embereknek a vallási közösségbe tartoztak. Ezen közösségnek tagjai soha nem háborúskodtak, hanem az Anyahita által lerótt egy igaz Isten hitében ne­velték fel gyermekeiket. Anyahita kegyhelyen tartották meg összejöveteleiket a Hit, Remény és Szeretet nevében.

Anyahitával együtt még 5 férfi és 2 nő ereszkedett le Kaltes-asszony birodalmából, Ataiszba. Amikor visszafelé indultak, a ködben nekiütődtek a Kékleny hegység szik­láinak, és még szerencséjük volt, hogy kisebb sérülésekkel megúszták. A szerencsét­lenség után elhatározták, hogy Ataiszban maradnak és Joli-Tórem népével összeháza­sodnak. Egy darabig az 5 férfi anyasági csoportban élt a 3 nővel, de amikor Anyahi­tának a délceg Armogurtól a harmadik fia, Aton megszületett, a szülés közben a lá­bára megbénult, és ettől kezdve csak az Égi tudományokkal foglalkozott.

Mindannyian alkalmazkodtak a földi szokásokhoz, a vérkeveredést megtiltották. Ezért az anyasági házasságot megszüntették és az ataiszi népek szokása szerint áttér­tek az apasági házasságokra, s így három tiszta Kaltes-birodalombeli és két ataiszi nő­vel való házasság keletkezett. Arra főként Anyahita vigyázott nagyon, hogy a későb­biekben vérfertőzés ne történjen. Ugyanis ezen Kaltes-asszony birodalmából jött 8 személy mind más törzsből való volt és a vizsgálatok szerint mind a 8-an kiváló egész­ségnek örvendtek, amikor kiválasztották az egész induló személyzetet, így képesek voltak elviselni a kiképzés minden megpróbáltatását.

Közülük csak Armogur és Anyahita volt beavatott, Óm-jelű, látnoki erővel rendel­kező, akik minden Kaltes-birodalombeli tudománnyal rendelkeztek. Mind a három fiuk beavatottá lett. Ezen beavatottsági fokok azonban a vérkeveredés folytán megvál­toztak, mivel 100 leszármazottjuk közül már csak 10 gyermek lett beavatottá. Ezen arány a földi-ataiszi keveredések folytán mindinkább csökkent. Később már a kaltesi műszereket és gyógyszereket sem tudták alkalmazni. Az Élet-gyökerét, amelyet Kaltes-asszony birodalmából hoztak, a Bálvány és Kékleny hegységek árnyékos olda­lán még termelték. Ez a beavatott eledelek készítéséhez kellett. Igy Kaltes-asszony bi­rodalmának lakóival a gondolatrezgésekkel fenn tudták tartani a kapcsolatukat. Ezen Óm-jelű leszármazottak az Anyahita hegység és a Joli-Tórem hegye között levő, kissé

140

dombos síkságon éltek. Mindig az Anyahita kegyhelyén tartották meg az összejöve­telüket, és Kaltes-asszony birodalmával közösen vették fel a szellemi kapcsolatukat.

Nemcsak az ataiszi népek, hanem a Kaltes-asszony birodalmából jöttek is több-Is­ten hiten éltek. Többen tisztelték a Bölcs Rátent, a Napistent, a Holdistennőt, a Föld­anyát, az Életanyát, és a Viharistent. Ezen hitek leírását Anyahita mind lerótta Armo­gur képjeleivel. Anyahita csupán egyedül volt egyistenhívő a legkisebb fiával, Aton­nal. Az ő hitét vették át a magyar egyistenhívő, sok nemzetiségű hívők. Ez a csoport, amennyire lehetett, mellőzte a háborúskodást, gyilkolást és Anyahita köré csoporto­sultak. Egi-eredetű hiten éltek.

A beavatott, szentéletű asszony egyre rótta Kaltes-asszony birodalmának egy igaz Isten hitét, a Világ teremtését és az ott lakók magasabb termelési szokásait megörö­kítő tábláit. Aton fia felállította az Igazmondó Emlékoszlopot, amelyikre lerótta az Édesanyjától hallott Igazszólásokat. Ezen Aranyoszlopot később a szavárdok maguk­kal együtt a Zagrosz hegységbe menekítették és Kaltes-asszony birodalmának ezen legrégebbi tudása innen terjedt szét.

Az agabák kereskedő törzse ezen igazságokat aranylapokra másolta le és magukkal hozták Agaba-Ómba, majd innen a kinajok nyomására Ordoszba menekítették. Az örmény kereskedők csoportja a Zargosz hegység nyugati oldalára vitte e feljegyzése­ket és ott hirdették Anyahita hitvilágát. Az Ajnók és a 24 Hun Törzsszövetség népei­nek hitvilága pedig Ordoszban találkozott és ötvöződött eggyé, amelyikben mind­egyik néptörzs megtartotta önállóságát. Egy csapadékmentes tél után az Ajnók elván­doroltak a tengerpart felé, ahol mindig volt hóesés. Erre azért volt szükségük, mert a medvetori szertartásban hóval mosták tisztára a medve bűnös lelkét. Mivel az agabák­hoz legközelebb világfelfogásuk szerint az úzok álltak, az Oreg-Osten szellemében egyisten hívőkké lettek és Joli-Tórem Földanya és húgának, Kaltes-asszonynak a val­lási felfogása szerint rendezték be további életüket.

Beavatottjaik, akik születésüktől fogva képesek voltak gondolatuk átvitelét végre­hajtani, mozgató erejévé lettek az újjáalakult 24 Hun Törzsszövetségnek. Beavatott­képességű utódaik folytatták Anyahita Igazszólásainak a megörökítését. Ezeknek a rovását csak a beavatottak végezhették, akik összeköttetésben állottak a Földünkön megszületett összes beavatottakkal. Hatásukra hatalmas építkezések kezdődött, amely­nek alapgondolatát a Kaltes-asszony birodalmának építő művészetéből vették és az Esthon-Bothon, Indió-óm, Maja-óm, Kuszkó-óm és főként Uruk földjén magas szín­vonalat értek el.

A Kaltes-asszony Földjéről jöttek minden kísérleti leszállásnál hoztak magukkal magvakat és Joli-Tórem fóldjén meghonosították azokat. Nyájaikat a Kaltes-asszony birodalombeli Pulikkal őriztették, és az onnan hozott, de már itt kifejlődött Delfinek­kel játszadoztak a fürdőmedencékben. Arvisura-Anyahita feljegyzéseit tovább folytat­ták és az Agaba-Szavárd népek között az egy igaz Isten hitét Ataisz elsüllyedése után mind Ordoszban, mind Zagrosz-ómban meghonosították a beavatottak. Ennek egyik legfontosabb mozzanata az volt, hogy mind Zagrosz-ómban, mind Ordoszban, Nip­purban és Karnakban róni kezdték a Kaltes-asszony birodalmából hozott Isten-világ létezéséről való tudást. Többé-kevésbé minden nép ezen kulturáltabb népektől vette át ezt és fejlesztette tovább. Csupán a beavatottak maradtak meg az egy igaz Isten hi­tén. De a többi nép hitvilágát sem sértették meg, Urukban pl. már több mint három­ezer Isten volt.

Ataisz legutolsó, 12. Égi fejedelme Armogur, a Kosztroma városa feletti hegyen kegyhelyet épített a Napistennek, a bölcs Rátennek. Ugyanis Ráten, az egyedüli Egi

141

Istenség nagyon megharagudott, hogy Ataisz mindentudást kereső népe megfeledke­zett az Égiek tiszteletéről. Még a Holdanya kérésére sem szüntette meg gyakori lán­golását. Ataiszban is mindenki csak az árnyékot kereste.

Hajós fejedelemnek jelentették, hogy 70 telehold után a jégmezők alól kizöldült szárazfóldek kezdenek előtűnni. Föld-Anya életadó golyóján újabb fóldrészeket vará­zsolt elő a Vöröshasú Cethal. A Napisten kegyhelyéről ekkor parancsot adott a Koszt­roma kikötőjében horgonyzó Hajós fejedelemnek, hogy legkiválóbb hajósait és Anyahita legjobb örmény kereskedőit vegye fel a legerősebb hajójára és induljon el Uruk-ómba felderíteni, miként teremtett a bölcs Ráten életet a jégmezők alól kibuk­kant, televényes fóldeken. Amennyiben ott már bőséges élet uralkodik, Anyahita ör­mény kereskedőit hagyja a szárazföldön, s mire újabb csoporttal útbaindulnak, a hát­rahagyott Eridu építsen fel egy kereskedő várost és Úr-óm körzetéből gyűjtsék össze a televényes fóld termékeit.

Amint Hajós fejedelem visszaérkezett Kosztromába, jelentette 12. Armogurnak, hogy Uruk-óm körzetében a bölcs Ráten igen nagy bőséget teremtett és mind nap­nyugat felé, mind észak felé; a Napisten által megtermékenyített fóldeken bőség ural­kodik. Így az igazságot kereső fejedelem elrendelte, hogy 10 fia közül a 7 idősebb maradjon vele Kosztromában és annak Uruk, Agaba, Indió és Maja, valamint Saka, Kanak és Hun-birodalmi melléktartományában uralkodjanak. Suva, Buda, valamint Kuszkó pedig Amu földrész alaposabb megismerése után folytassák a fólmelegedő földterületek felkutatását. Buda a hajósok mellett újabb örmény kereskedőket, Suva kanak és kun csiszárokat, Kuszkó agaba szatócsokat vigyen magával, akik életrevaló­ságukkal híreket tudnak hozni a megtelepedésre alkalmas területekről.

A bölcs Ráten Bálvány-hegyi szentélyében szerzett útmutatás alapján Buda fejede­lem a 30. telehold után elérte a jégmezőkön inneni termékeny síkságot, és egy tele­holdnyi idő alatt az elmenekült népek szálláshelyén megalapította Ur városát. Gyors­járatú hajókon mindenféle, Othegyről való állatokat hozott. Ezek a dús legelőkön ha­marosan elszaporodtak és meghonosodtak. Árménának, az örmény Napkirálynak fiai ekkor megjelentek, és már a nyelveket tanulták.

Szevan örmény fejedelemfi jelentette, hogy a táplálékos tavak partján bőség ural­kodik. A nagy hegyeken túl is győzött Ráten hatalma és a fűben gazdag síkságokon kisszámú népség él. Ezen a tájon is legyőzte a Napisten a hideg éjszakákat, melyek­kel az ősi Szélasszony már messze északon viaskodik.

Buda fejedelemfi ekkor a visszaküldött hajó parancsnokával, Eridővel azt üzente Armogur öreg fejedelemnek, hogy a Kosztroma feletti Bálvány-hegyről küldjön kifa­ragott építő köveket, hogy ha nem is Rátennek, de legalább Anyahita istenasszony­nak Ráten köveiből emelhessen kegyhelyet. Azon a vidéken nincs kő, csak termékeny fóldek bújtak ki a jégmezők alól. Szevan fejedelemfival pedig azt üzente, hogy a visszatérő hajókat lásák el gyors csónakokkal, hogy a széles folyókon felfelé is közle­kedhessenek, és éghető agyagot, tetőfedő nádat, valamint a hegyekből építőfát szállít­sanak az építkezésekhez.

Bálvány hegyének másik oldalán az agabák kőfaragó és állatbőr kikészítő mesterei ehhez segítséget nyújthatnak, de a kereskedőiket inkább Kuszkó vegye igénybe. Az agaba törzsbeli kereskedők már Ataiszban sem szívlelték Szeván Napkirály örmény kereskedőit. A legjobb lesz, ha az új földek felkutatásánál mellőzik az együttes mun­kát! A Tigris folyam másik oldalán Góg és Magóg fejedelem népe telepedett meg. A Tigris csatorna környékén és a fővárosukban, Dorozsmában a kun kereskedők van­nak hatalmon. Ők inkább Suvan emberei legyenek, mert sem az agaba, sem az ör­142

mény kereskedőkkel nem egyeznek meg. Még lovaikat sem adják kölcsön az agaba és az örmény kereskedőknek. Góg fejedelem családjának tagjai Anina istenasszony hí­vői voltak. Kegyhelyük fáklyavégén a négy szirom lángjai messzire világítnak. Ezzel azt hirdetik, hogy az asszonyuralom áldásos házasságában élnek. Nővére férjének, 12. Armogurnak megígérte, hogy mindenben támogatja a Napisten által termékennyé tett termőföldek felkeresésében. Ezért legidősebb fiának, Magyának meghagyta, hogy Anyahita-Anina kegyhelyét közösen építsék fel és a kegyhely felavatására hozza el Magóg hun törzsbeli lovas seregét az ünnepség fényének emelése végett.

Az Ildu városrészben három napig folytak a lovasversenyek, amelyet Magóg leá­nyának, Lidinek a versenylovai nyertek meg, ezért Magya fejedelemfi az ő lovaival indult a kegyhely felavatására.

A 24 Hun Törzsszövetség lovas versenyét a Nagy-Süánnak nevezték. Ez minden törzsnél szokásban volt. A gyerekek 3 napos versenyt tartottak. A Női-istenségek hí­vői 4 naposat, míg a Férfi-istenségek hívői 5 napos lovassági versenyt.

A gyermek versengések lóápolásból, lovasversenyből és a szekérversenyből állottak. A Női-istenségek hívői lóápolás-betörésben, lovas akadály versenyben, hosszútávú lovasversenyben, szellemi vetélkedésben; a Férfi-istenségek hívői lópolásban-betörés­ben, lovasok akadály versenyében, hosszútávú lovasversenyben, szellemi vetélkedők­ben és a szekér-versenyben mérhették össze tudásukat.

Magóg-törzsének harcosai Anina-istenasszony hívői voltak. A lóápolási-betörési versenyeket az Ildu-városrészben (4 nap) tartották, az akadályversenyt a cserfás Hó­dos-pataktól az Ildu városrészig, a hosszútávú lovasversenyt az Anina-hegység biring­várától a Hódos patakon, Hun csatornán, Tigris folyón, majd a Hangun folyón át az Ildu városrész diadalmi emelvényéig, ahol buzogány-dobást, dárda-vetést és nyilazá­si versenyt kellett vívniuk lóhátról. Utána pedig az Ildu városrészben megrendezett szekérverseny következett.

Az összetett versenyben a gyermekeknek 3, a Női-istenséges törzsnek 4, a Férfi-is­tenséges törzsnek pedig 5 napon át kellett versengeniük. Azonban ha a sámán és tárkány képzősök is versengtek, akkor a nőknek is mind az 5 napon helyt kellett áll­niuk. Sok esetben a nők lettek a győztesek, mivel lóápolásban és szellemi vetélkedés­ben kiválóak voltak. Az akadályversenyeken minden akadálynál megfigyelők álltak és jegyezték az eséseket. A hosszútávú versenyeken a kabarok a Kékleny hegységbeli Ruda-Tórem kegyhelyétől indultak és az Ildu városrészbe futottak be. A szellemi ve­télkedést az istenségek és a tudományok ismeretéből rendezték. A versengőknek még csillagvizsgálattal is kellett foglalkozniuk. A rege- és mondavilággal is tisztában kel­lett lenniük. Szekérversenyt azonban csak a Férfi-istenségek hívői rendeztek, de a sá­mánok-tárkányok versengésében a Női-istenségek hívői is egyenrangúak voltak.

Az Ildu városrészben, Pusztaszer sík mezején kellett a lovasoknak a célba befutni­uk. Az akadályok megfigyelői csónakokon és egyenes úton jelezték a lovasok szabá­lyos lovaglását. Eredm'eny kihirdetésre csak minden ünnepség ötödik napján került sor. Ilyen alkalommal 1 éves Lugal és Lugalnő tisztséget avattak. Ez abban az időben Nagyembert és Nagyasszonyt és Lugalifjút jelentett. Az udmurt hun törzs ezen tiszt­séget Pünkösdi királynak nevezte a nyelvükön.

Udmurt beavatott regéiből annak idején Arvisura-Anyahita olyan feljegyzéseket is készített, hogy messze északon, valamikor a Napistenség kimelegedése folytán még fügefák is ontották gyümölcseiket. Amikor azonban a félelmetesen üvöltő sárkány tűzkígyós farkával a Holdasszonyt a Földünkhöz vágta, arasznyi jégpor és hideg ha­mu hullott a Földre és éjszaka borult mindenre. A nagytestű állatok dél felé menekül­

143

tek, és egymást taposták bele a mocsárba. Az Osi-Szélasszony pedig megfagyasztott mindent, így a céltalanul bolyongó emberiség is megfagyott. Csupán a beavatottak

tudták, hogy prémekbe burkoltan és nyájaikat terelgetve lehet elmenekülni. =''v' Örök éjszakák, és hol hideg, hol meleg Ősi-Szélasszonyok harca mellett kellett dél

felé vándorolni annak, aki életben akart maradni. Nyájaik száma a felére csökkent, mire a Pamir kiemelkedő hegyei aljára értek, de az éjszakák és az Ősi-Szélasszony vi­adala itt sem szűnt meg. Hóviharok, forró-esők, sivatagi homok-záporok és felhősza­kadások váltakoztak, mire elérték a régen várt Nagyvizet. Itt már hosszabbak lettek a nappalok és rövidebbek az éjszakák. A Nagyvíz-melléki beavatottak elmondták, hogy Atlantisz napnyugati részét érte a üvöltő Vízisárkány farka és az lassan süllyedni kez­dett. Viszont a kis Ataiszi-szigetvilág ennek az ütésnek a hatására kiemelkedett a Nagyvízből és a vízijártas emberek a beavatottjaik révén jelentették, hogy megindult a vándorlás a beavatottak új birodalma, Ataisz felé.

Az egyszerű halász emberek pedig fol~ton csak mesélik: “Hosszú idő eltelt, rövid idő eltelt és a dermesztő éjszakák és az Osi-szelek viadala után már kezd Joli-Tórem Földje felmelegedni, és Ataisz boldog, mindent-termő Istenek-Földjévé változott. Most pedig a 12. Armogur öreg fejedelem uralkodik Ataiszban és a régen várt felmelegedés folytán megsokasodott alattvalói azt várják, hogy tudásuk legjavát a felmelegedett egykori birodalmukba elvihessék.

Buda, Suva és Kuszkó örmény, agaba és mórikum kereskedői megérkeztek az új fóldekre. Amit fóldig érő füleikkel meghallottak, rovásaikban közölték Armogur öreg fejedelemmel, aki mindhárom irányban elrendelte gyarmatok alapítását és az Ataiszban kifejlődött építkezések megkezdését.

Buda fejedelem 30 holdtöltéig építette Anyahita istenasszony kegyhelyét az ataiszi Bálvány-hegy faragott köveiből. Felesége, Suhan édesapja, Sute névnapi ünnepén meghalt. Két lányuknak - Arannak és Enéhnek a nevelését Eridő hajósvezér leánya,

Mari vállalta el, aki beavatott volt és teljesítette kötelességét. , Buda már 16 tűzszerzési éve dolgozott az Anyahita-Anina kegyhely építésén, ami­

kor Magya ifjúsági fejedelem, Magóg leányának, Ildunak 576 lovasával, Góg furmá­nyosaival befejezték a kőfaragó fejedelem művét. A felavatási ünnepségen Buda hála­adással fordult az égiek felé. Fején kosárban vitte a kegyhely zárókövét az Anyahita szobrocskával, amikor egyszerre csak megrendült a fóld, háborgott a tenger, a messzi vulkánok tüze pirosra festette az esti égboltot. Ráten Napistenből óriási tűznyelvek csaptak ki s megeredt az eső. Buda 3 napig kérte az Égiek segítségét. Az Ozönvíz hul­lámai már az Anyahita-Anina kegyhely alapjait verdesték, amikor elállt az eső.

Eridő visszatérő hajójával eljutott Ur városáig és hozzájárult, hogy Mari leányát az özvegy Buda kőfaragó fejedelem feleségül vegye. A Nagyvíz lassan visszahúzódott és Anina-Óm városa előtünt. Az ataiszi elsüllyedt Uruk városa után ennek a nevével új­jáépítették a vályog romhalmazt. Az Istenasszonyok kegyhelye alatti város pedig fel­vette az Úr városa nevét. Hosszú, fáradságos munkával helyreállították az Ozönvíz okozta rombolásokat.

Góg furmányosaiból három eltűnt. Később kitudódott, hogy Suhan fejedelem­asszony temetésén az Anyahita szertartás szerint kivégezték őket, mint székhordókat. , Ekkor Magya fejedelem elrendelte, hogy Góg furmányosai hagyják el Ur városát. i

Ezek Szavárd lovasparancsnok vezetésével a Nagyhegyen túli Mezőségre mentek, ; ahol legkisebb fia nevén felépítették Magyarka városát. Úr-városának megalapítása " után, a 120. holdévben újabb csoportok érkeztek hajókon mordvinokból, csuvaszok­

ból, lettekből, úzokból és kabarokból, akik itt családot alapítottak, de élő emberáldo­

144 1

zataik miatt el kellett hagyniuk Úr városát. 620-an vonultak be Dabósába. Itt a gaz­dagabbak Kurd fejedelmi ifjúval maradtak. A szegényebbek még a lovaikat is elcse­rélték juhnyájakra és a Nagyhegyen át Magyarkára érkeztek, ahol részt vettek a kő­ből történő építkezésekben.

A nagy szárazság évei alatt Buda húga, Mari északra vonult és népével megalapította Mari városát. Újabb szárazság következett és Mari elhagyta városát és népének felével Magyarkára vándorolt, ahol férjhez ment az öregedő Magya fejedelemhez. Még sok gyermeke született. Magya halála után gyermekeivel és lovasnépével északabbra ment. Ataisz pusztulása után az Etil folyó partján várost alapított. Népe széttelepült az erdős vidéken, mariknak nevezték őket. Mari a 45. tűzőrző névnapján új várost alapított, Ma­ri városát. A hozzá csatlakozott népek országait később Marinának nevezték.

Nyomban felállította a beavatottak sámánközpontját, amelynek ifjúsága Magyarká­val Hunyor városának, Hunornak és Ordosznak a beavatottjaival felvette a kapcsolatot. A gyakori Ozönvizek és nagy szárazságok, valamint járványos megbetegedések

alatt Uruk népe gyakran lelt menedéket a szavárdok városaiban és a hidegebb Ma­gyarkán. Később a rokonnépek kisebb csoportjai, a maramik, meriják és muromák a magyarkai zsúfoltság miatt elvándoroltak egészen a Marináig. A felmelegedés csökke­nésével, amikor a helyzet Úr város környékén javult, Szumir fejedelem ökrös fogato­kon visszavezette őket Szavárdiból, Árméniából, Kurdiából és Zagroszból Uruk népé­nek birodalmába, ahol a hegyvidéken szerzett tapasztalatok szerint városállamokat alapítottak. A magyarkai, hunori és marinai sámánképzéseken ezeket a visszaköltöző­ket szumíroknak nevezték. Így a visszaköltöző bátor vezér nevet adott Uruk népének, bár ezek valójában csak az egyes törzsekre vonatkoztak. Az időjárás viszontagságai, a későbbi járványok és háborúskodások miatt ezen nép vándorlásai gyakoriak voltak Nippur, Magyarka és Marina között.

Az agabák kereskedő népe Ordoszban összeolvadt a 24 Hun Törzsszövetség szegé­nyeivel. Az ordoszi első közös medvetoron Agaba fősámán az ataiszi írások ismereté­ben elmondta, hogy Buda, Szuva és Kuszkó megesküdött, hogy szeretett hazájuknak, Ataisznak az elsüllyedése után elmenekült népeivel mindig keresni fogják az újabb találkozást. Ezért minden 20. évben, a sámánok 5 éves és a tárkányok 4 éves képzése befejezésekor kalandozókat fognak útba indítani, hogy az ataiszi maradványokat fel­keressék. Így jutott el Agaba fősámán utóda, Batour ifjúsági fősámán Magyarkára és Kerka ifjúsági fősámán a Melegvizek Birodalmába. Viroláj pedig a nagy Marinába, ahol elérték a napnyugati Nagyvizet. Viroláj lovasai ott a marinabeli leányokkal ösz­szeházasodva, Csud vezér irányítása mellett megalapították Nyugat-Marinát és Viro­láj birodalmát a Nagyvíz mellett.

Batour Ordoszba érve jelentést tett Indió-óm, Uruk-óm és Léh birodalombeli ta­pasztalatairól, Kerka pedig a magyarkai és Melegvizek Birodalmának területén tör­tént újabb gyarmat alapításairól.

Nagy érdeklődést váltott ki a Marina létezése, ahol menedéket találhat a 24 Hun Törzsszövetség kalandozó és menekülő ifjúsága. Ugyanis a gyakori földmozgások és éghajlat változások, valamint az egyéb természeti csapások miatt letelepedett embe­riségnek igen gyakran kellett lakhelyet változtatni. Uj települések leggyorsabban ge­rendaházak építésével készültek. Ennek egyik legfontosabb mozzanata az volt, hogy készítettek a tartalék élelmiszerek tárolására vermeket. Egy források közelében levő magasabb dombocskán egy öl széles vermet ástak és azt minden oldalról kitapasztották.

Amíg a vizes agyaghabarccsal kitapasztott élelmezési gödrök száradtak, famintákat készítettek. Amíg a vályogtéglák száradtak, gerendákat fektettek az élelmezési tarta­

145

lék gödrökre és igen kemény fából megcsinálták a lakóházak alapját. Erre nagy geren­dákat és vályogokat rajtak, majd kiképezték a bejárati ajtókat és a szellőző nyílásokat. A központi részen felépítették a búbos-kemencét a füstölő kéményekkel, ahol a tar­talék húsokat megfiistölve tartósították. Létrával ellátott padlást is készítettek széna és szalma tárolás céljára. A tetőzetet náddal-sással vagy fakéreg-faragványokkal fed­ték. Az egyik legfontosabb teendő a vályogkémények felhúzása volt. A férfi-uralmat nyíltláng és 4 oldalt szellőző szerkezetű kémény; a fedett kéményszerkezet, oldalain 4 nyílással pedig a fáklyalángos asszonyuralom létezését jelezte.

Tűzgondozás végett még a legmelegebb nyárderekán is szokásban volt, hogy az őrtornyokban fáklyalángot gyújtottak. Asszony-uralom esetén a férfi vadászok vagy a faluvégeken egy őrház tetején, vagy őrtoronyban álltak őrséget. Ha idegen kalando­zók jöttek, azt másként bírálták el a nagy állattartó férfi-uralmú és másként az ember­séges, asszony-uralmú törzsek esetén. Az utóbbi esetben a