Batour

Uzapani fősámán rovása                                                                                  Kr. e. 4040-4018. (1-22. m.t.é.)

Batour halotti torán Uzapani az előző fősámán minden jócselekedetét és a 22 med­vetoros év alatt végzett munkáját elmondotta, mindent, amit Batour Úr városában tett látogatásai alatt megtudott, majd Kanszu kínai tartományban, az Agaba-féle böl­csektől szerzett nagy tudása alapján mindezt lerótta, a vakulástól-látásig tartó Arvisu­ra-éj számára:

Ataisz égi fejedelme, Armogur a Kosztroma városa feletti hegyen felépítette Nap­istennek, a bölcs Rátennek a kegyhelyét. Ugyanis Ráten, az egyedüli Égi istenség na­gyon megharagudott, hogy Ataisz mindentudást kereső népe megfeledkezett az égi­ek tiszteletéről. Még a Holdanya kérésére sem szüntette meg gyakori lángolását. Ha­jós fejedelmek jelentették, hogy hetven telehold letelte után a jégmezők határa már messze esik az eddigi útjaiktól. A jégmezők alól kizöldült szárazfóldek tűntek elő és Kosztroma bölcseinek Földanya golyóján újabb fóldrészeket varázsolt elő a Vörösha­sú Cethal. Ekkor Armogur elrendelte, hogy tíz fejedelem-fia közül a 7 idősebb marad­jon vele Kosztromában, de Suva, Kuszkó és Buda folytassa Amu fóldrész felfedezése után az újabb földterületek keresését.

Bölcs Ráten Bálvány hegyén épített szentélye példája nyomán, a 30. telehold után Buda fejedelem a jégmezők szegélyén elérte a legtermékenyebb síkságot és egy tele­hold idő alatt megalapította az első lakott települést, Úr városát az elmenekült nép szálláshelyén. Hajóikon mindenféle öthegyről való állatokat hoztak, amelyek a dús le­gelőkön igen elszaporodtak. '

Buda fejedelem ekkor a visszaküldött hajók parancsnokával, Eridővel azt üzente Armogur öreg fejedelemnek, hogy a Kosztroma feletti Bálvány hegyről küldjön épí­tő köveket kifaragva, hogy Anahyta istenasszonynak Ráten köveiből kegyhelyet emel­

155

Ataisz, pusztulás előtt, Kr. e. 5038-5000 között

hessen. A bölcs Ráten parancsára ezen a vidéken csak termékeny fóldek bújnak ki a jégmezők alól. A Bálvány hegyének másik oldalán az Agabák kőfaragó és állatbőr ki­készítő törzse, a Tigris folyam másik oldalán pedig Góg hun fejedelem népe élt. A Kosztromával szemközti síkság dombos oldalán épült fel Dorozsma városa, aminek lakói értesültek Buda értékes felfedezéséről. A Góg fejedelmi család tagjai Anina is­tenasszony hívői voltak. Armogur legidősebb fiának, Magyának azt a parancsot adta, '

hogy mesteremberei vezetésével készüljön fel arra, hogy az Anahyta-Anina közös is­tenségi kegyhely felavatására hozzák el Magóg leányának, Ildunak hun törzsbeli lo­vas-seregét.

Buda fejedelem 30 holdtöltéig építette Anahyta istenasszony kegyhelyét, amely az Ataiszi Bálványhegy kifaragott köveinek fényével csillo~ott. Suhan, a felesége azon­ban édesapjának, Suténak névnapi ünnepén meghalt. Igy Eridő hajósvezér leánya, Mari vállaita két leányának, Arannak és Enéhnek a nevelését.

156

A kétszáznyolcadik holdévben érkezett meg Magya ifjúsági fejedelmi személyiség Magóg leányának, Ildunak 57 lovaslegényével és Góg furmányosaival, hogy két hold­tölte alatt Anahyta-Anina istenasszony kegyhelyének építkezésén az utolsó simításo­kat elvégezzék.

A felavatási ünnepséget akkorra tűzték ki, amikor a jéghegyek aljáról megérkeztek a Nagyvizek. Buda hálaadással fordult az égiek felé. Fején egy kosárban vitte a kegy­hely-építés befejező zárókövét Anahyta szobrocskájával. Ekkor megrendült a föld, háborgott a tenger, messzi vulkánok tüze pirosra festette az esti égboltot. Ráten Nap­istenből óriási tűznyelvek csaptak ki. Élam kőfaragói elfutottak, sokan közülük nem tudtak megszólalni félelmükben. Közben megeredt az eső, és a nagy víz elborította a termőfóldeket és a szennyes hullámok tajtékozva verték Anahyta-Anina istenasszony­ok közös kegyhelyének lépcsőzetét. Buda ekkor fennhangon kérte az Égiek segítségét. 3 napi fohászkodás útán fokozatosan elállt az eső. Eridő a visszaérkező hajójával Úr városáig jutott, ahol engedélyezte, hogy az özvegy Buda nagyfejedelem Mari nevű le­ányát feleségül vegye.

A nagy víz lassan lehúzódott az istenasszonyok kegyhelyétől. Anina-óm kereskedő­város nevét az elsüllyedt Uruk város nevére változtatták, míg az istenasszonyok kegy­helye alatti város felvette Úr városának nevét. Mivel a családjával Úr városában lakó Magya fejedelem a lovai részére nem talált a közelben bőséges legelőt, 576 lovasle­gényével és 3 fiával az ataiszi őshaza Tigris folyójához hasonló folyó partján vándo­rolva megalapította Dabósa és Paripa városát. Az Élam törzsbeli őslakókkal hatvan holdtölte után találkoztak a letelepedés-ünnepségen, amikor Kurd ifjúsági kisfejede­lem Aratu hegyi vezér leányát feleségül vette. Ezen az ünnepen Kurddal és a fejedelem­fiakkal együtt 480 hun törzsbéli lovas kötött házasságot Uruk városának leányaival.

Mivel Ráten Napisten lángolásai folyton nőttek, a szárazság és betegségek elől a hun lovasok többsége a Nagyhegyen túli síkságra vándorolt. Ott újabb várost alapí­tottak és azt Magya fejedelem legkisebb fiáról Magyarkának nevezték el. Hunor ke­let felé, egy nagy lovas-legelő végén megalapította Hunnor városát, míg Kurd család­jával visszaköltözött Dabósa és Paripa városának vidékére. Ha újabb szárazság követ­kezett be, Kurd a népével a hegyi törzsek szállásaira költözött.

Hunnor lovasainak vándorlása Ataisz elsüllyedésétől kezdve 250 holdtöltéig tartott. Eközben a gazdag hun lovasok sorban megalapították a hun szövetségi gyarmatokat. Hunnor városába már csak igen kevés lóval érkeztek, s a gyalog érkező hun ifjúság

igazi városlakó lett. Közben a felnőtt, nyugtalan ifjúság kalandozásokra indult déli irányban. A gazdagabb, lótartó hun törzsek letelepedtek, míg a szegényebb gyalog-if­jak a rokon Agabák törzseivel, a jürcsikekkel és ajnókkal megismerkedtek.

Az agaba-féle bölcsektől szereztek tudomást arról, hogy Ataisz mellett még Amu gyarmatbirodalom is elsüllyedt. Suva, hajósaival együtt ellenben egy igen gazdag déli szigetvilág fennmaradásáról beszélt. Parszi-óm, Hikszosz-óm és Kuszkó Indijó-óm gyarmatról is érkeztek vissza hajósok. Ataisz azonban minden gazdagságával és mű­veltségével együtt elpusztult.

Az agabák az őshazabeli Hangun folyóról elnevezett folyó, (a mai Huanghó) torko­latának közelében megalapították Agaba-óm városát, ahol a hasonlóan beszélő hun if­júsággal megértették egymást és kereskedelmi kapcsolatba léptek.

Bátrabb agaba-féle hajósok ellátogattak már egy alkalommal kutyás szánok segítsé­gével, a befagyott észak Nagyvizén keresztül Indijó-óm gyarmatára, de a hajós és ku­tya-szános kalandozásban igen sokan elpusztultak.

Agaba-óm fejedelmei az ősi tudományok birtokában a Napisten templomának kő­157

falára faragták Ataisz körvonalait, elhelyezkedését és Amu gyarmat-birodalom egyko­ri elsüllyedés előtti állapotát.

Már megelőzőleg igen érdekesek voltak a Földanya felmelegedése miatti, ataiszi belső vándorlások. Dorozsma és a Tigris folyó felmelegedett lovasmező síkságáról a hun törzsek felkapaszkodtak a soha nem használt jégmezők fennsíkjára, ahová csak a fénylő Gara zúgón át lehetett a szűk völgyeken keresztül eljutni. A Kékleny sziklái 500 öl magasak voltak és soha nem ette őket a fene. Ezen a fennsíkon legelésző lovak­ból hozta el a székihun Magya származású fejedelmi személy a Góg és Magóg fejedel­mektől kapott lovakat és azok ifjú lovászait. A fennsíkon, 500 ölnyi szintkülönbség­gel edzett lovaikkal megjelentek Uruk-óm vidékén, s ezen edzett lovakkal meghódí­tották a Hunnor városáig terjedő füves pusztaságok vidékét.

Magóg furmányosai Élamból hordták a Nagyvíz emelkedése miatt megrongálódott Uruk-óm és Úr város építéséhez szükséges köveket. A földrengések alatt fele-fele arányban Élámban és Ur városában tartózkodtak. A hatvanadik holdév kezdetén azonban befejeződött Magya fejedelmi személy küldetése. Magya az 58. holdév végén népszámlálást tartott, amelyből kiderült, hogy a Suhan-Góg leszármazott fejedelem­asszony temetésén Góg furmányosaiból is kivégeztek Anahyta szertartás közben há­rom díszkocsi, azaz akkori nyelven Szék-hordót. Mivel ezekre nem lehetett ráfogni, hogy elsodorta őket a Tigris árhulláma, mert palotabeli testőrök voltak, Magya fur­mányosai elhagyták Úr városát.

Ekkor Magya fejedelem parancsára a 240 fő furmányos lovas közül 237-en a Nagy­hegyen túli Magyarkára vándoroltak és Szavárd lovasparancsnok vezetésével kőből várost építettek Magya fejedelemnek, amelyben a legkisebb fejedelmi ifjú Góg és Magóg tanítása alapján beindította a sámánképzést. Ezen sámánképzésen mélyen el­ítélték az Armogur-féle véres temetési áldozatot, amelynek alapján 3 Magóg székhor­dó szolgalegényt is kivégeztek Suhan fejedelmi-asszony temetésén, s sirató-énekekkel emlékeztek meg róluk. Megszüntették Armogur képjeleit s a továbbiakban a 24 hun törzs képjeleit alkalmazták egyszerűsített formában.

A sámánképzéskor az ataiszi elsüllyedt óhazát részletesen ismertették:

Ataisz a boldogság földje volt, ahol soha nem volt tél. A Nagyvíz partján, a Hangun folyó jobb partján élt Úr népe és az agabák kézműves törzse, míg a folyó bal partján, a Hun síkságon élt Góg és Magóg népe. Amikor Ráten felmelegedése elkezdődött, a törzsek a nagy meleg elől a Gara-zúgó fennsíkjára terelték jószágállományukat és csak a szüksé~es állatállományt hozták vissza a Hun-síkságra és Dorozsmába felhasználás végett. Ur népének Uruk nevű fővárosából széles lépcsősor vezetett fel a 800 öles Rá­ten-hegyen épült Napisten kegyhelyre. A hegy és a Hangun folyó között épült Koszt­roma, Ur népe és az Agabák kikötő városa. Vele szemben állt a fehér és fekete, azaz Góg és Magóg hun törzsek közös fővárosa, Dorozsma. Amíg Góg és Magóg két rész­re osztotta a termékeny Hun-síkságot az Anina istenasszony 200 öl magasságú kegy­helyével, addig az enyhébb éghajlatú Hun-fennsíkot 12-12, azaz összesen 24 részre osztották föl és minden rész között még gyepűket is hagytak, nehogy az állatállomány gondozói összeverekedjenek.

Kosztroma minden szükségletét a Hangun jobboldalán lévő Othegy vidékéről fe­dezték, Dorozsma kikötőt és hun székvárost a Hun síkság termékei és a Hun-fenn­sík, vagyis felvidék állatállománya látta el. Az ötévenként megrendezett ifjúsági ve­télkedőket minden alkalommal az Ildu városrészben tartották, ahol az ifjú hős, akár legény, akár leány megválasztotta élettársát és ifjúsági fejedelem címén a korabeli if­júság vezére lett.

158

Amikor Góg nyerte el az ifjúsági-fejedelem rangot, Magóg leányát, Ildut vette el feleségül. A házasságukból született Magya vitéz 260 holdév után nyerte el az ifjúsá­gi-fejedelmi rangot és Kosztroma új fejedelmének, Budának a kérésére 576 lovassal és 240 igáslovakat is gondozó kéművessel indultak el Buda fejedelem városkegyhelyé­nek méltó felavatási ünnepére. Tehát 580 lovas és 240 kézműves ember növelte Úr városának létszámát. Az ezer körüli lóállomány részére legelő terület kellett. A 3 fe­jedelmi udvarban élő hun törzsbeli kézműves ifjúnak az eltűnése alkalmat szolgálta­tott arra, hogy az egyre erősödő ellentéteket elvándorlással rendezzék. Úr népének és az agabáknak Ataiszban a létszáma azért is volt mindig kisebb, mert a fejedelmi sze­mélyek temetésén azoknak a szolgahadát minden esetben lemészárolták, hogy a feje­delmi személyt az Égi-Birodalomban is szolgálni tudják. Ez szöges ellentétben állott Góg és Magóg törzsének vallási szertartásaival, akik csak állatáldozatokat mutattak be véráldozat címén. A gyászolók nem mehettek el, amíg a feláldozott állatokat meg nem ették és maradványaikat el nem égették.

Ezért a hun törzsek létszáma mindig nőtt és már a 600 öl magasságban kezdődő Hun-felvidéket is benépesítették. A Gara-zúgó leömlő vizén át épületfát szállítottak a Hun síkságra, amelyet a Hun-tó partjaira irányítottak, ahol azokat feldolgozták.

Itt készültek előbb a 12 lapátos, 1 vitorlás, majd később a 24 lapátos, 2 vitorlás ha­jók, amelyekkel az akkor ismert Nagyvizet bejárták. A jégkéreg alól előbukkant Amu­óm, Indijó-óm, Parszi-óm, Hikszos-óm, Suva-óm és Uruk-óm. Igaz, hogy Amu-óm később eltűnt, de a többiek megmaradtak és Buda fejedelem maga is példamutatóan nekikezdett Uruk városának a régi fényében és műveltségében való felépítéséhez.

Igy született meg a tündöklő Uruk város, amelyet azonban a 24 törzs a kegyetlen véráldozat miatt elhagyott, de Buda fejedelemmel vérszerződést kötöttek, hogy egy­mást a továbbiakban is megsegítik.

Buda fejedelem ugyanúgy, mint Ataiszban, kegyhelyeket akart építeni abból az Othegyen bányászott kőből, amelyből az Anahyta kegyhelyet a nagy katasztrófa ide­jén elkészítették. Magya a lovasokkal északra, Dabósa és Paripa nevű városok felé vo­nult. Buda a vérszerződésük értelmében, 60 holdév után, mivel már elegendő igás ál­lat volt, 237 kézműves hunt is köteles volt Dabósába útnak indítani. Mire eljött a 120. holdév, a főként mordvinokból álló kézművescsoport már megcsaládosodott és 620­as lélekszámban vonultak be Dabósába. Közülük főként a gazdagabbak maradtak Dabósában, míg a szegények többsége Magyarka felépítése végett átgyalogolt a Nagy­hegyen állataikkal és nyájőrző, házőrző, gyermekőrző kutyáikkal együtt. Lovaikért cserébe főként bárányokat kaptak, amit a hegyi utakon könnyen áthajtottak nyájőr­zőik. Ekkor még csak háromféle kutyát ismertek: a komondor, puli és kuvasz fajtá­kat, amikhez a gyermekek nagyon ragaszkodtak.

Házastársi kapcsolataik révén ezen kézműves csoporttal muromák, esklók és ma­ramik is érkeztek, akik elmerészkedtek a jéghegyekig is, hogy aztán a hóesés elől nyá­jaikkal visszatérjenek Magyarka környékére.

Magyarkán a 130. holdévben megegyezés történt arról, hogy Uruk város és Paripa között Kurd utódai és vitézei tartják kezükben a legelőket, Hunor igen népes törzse Magyarka és Hunnor város között, Magyarka és Magya fejedelem visszamaradó lova­sai és kézművesei pedig egészen a jéghegyig keresik az új legelőterületeket, figyelve az igen változékony időjárás szerinti terjeszkedési lehetőségeket.

Minden településnek Ataiszból hozott nevet adtak. Magya fejedelem magával hozott minden ékes rovású feljegyzést, mert tanításuk szerint: “az élet harcaihoz nemcsak a testet kell táplálni, hanem a lelket is folyton erősíteni kell." Amíg Úr népe kézügyes­

159

ségben, a rovások megörökítésében, zenélésben és az isten dicsőítésében fejlődött, ad­dig a velük rokon hunok a gyerekek és lovaik nevelését tartották az istenek előtt ked­ves cselekedetnek. A fekete és a fehér Hun-síkság lassan már kicsinek bizonyult, ezért az időjárás felmelegedésével elfoglalták az Ataiszi felvidéket, amelyet 24 részre osztot­tak 10-10 napi lovaglási területtel. Közöttük 10 tyumen lóhosszú szabad területet hagytak ki a veszekedések elkerülése végett. Mielőtt elindultak Ataiszból, már 2 tyu­men szálláshelyet tartottak a sámánok nyilván a rovásaikban. A régi neveket a szál­láshely névadásoknál az Égiek kívánságára örömmel felhasználták. A Tigris folyó jobb oldalán épült Kosztromában Úr népe és az agabák kereskedői és iparosai éltek. A Tigris folyó másik oldalán, Dorozsmában Góg és Magóg kézművesei és kereskedői építették ki székvárosukat. Az ifjúsági versenyek a Hun tó partján és a Hun síksági Pusztaszeren zajlottak le. Az Ildu városrészben minden törzsnek voltak szálláshelyei.

A hétszáz öl magasságú Kékleny hegygerinc a Gara-zúgóval ketté osztotta a Hun birodalmat a nagy Hun-síkságra és a Hun-felvidékre. Itt kiváló legelőterületek voltak, amelyek szelíden emelkedtek a havas csúcsokig, ahol a felmelegedés növekedésével az erdős terület mind nagyobb lett. A kivágott farönköket a Hangony folyóba úsztatták lef, majd a Gaza-zugó alján és a Hun-csatornán keresztül juttatták el a Hun-tóba, ahol a kézművesek ezt szükség szerint felhasználták. Az elkészült 12 és 24 lapátos hajókat csúsztatón engedték a Hangun, illetve a Tigris folyóba.

A Hun-Felvidéken Góg 12 törzse a Hangony jobboldalán levő 120 napi lovaglás­sal és tízszer tíz tyumen lóhosszal mérhető nagyságú, hűvösebb éghajlatú vidéket lóedző területnek használta. Magóg közel akkora területű mezősége állandó éghajla­tú volt és ott már köles termeléssel is foglalkoztak. Erdőirtásokkal Góg fehérhun tör­zsei egyre nagyobb területeket nyertek, amelyen a birkanyájak nagyon elszaporodtak. A birkákat úsztatással Dorozsmába vitték, ahol a kézművesek a bőrökből ruházatot készítettek.

Mindennek eredményeként Buda fejedelem a 237 hun kézművesnek engedélyez­te, hogy fölösleges lovaik helyett juhnyáj ajándékban részesüljenek. Létszámuk a nő­sülés és családosodás folytán 620-ra emelkedett. Szavárd kézműves fejedelmi ifjú a Magyarka fölötti hegységben és az alatta levő síkságon a nyájak váltó legeltetésével a juhállomány számát igen megemelte.

Az ataiszi Bálvány-hegyen Ilgara aranyasszony Órök-tűz szentélyében holdévben számolták az időt. A Hun-felvidék kabar nyílhegykészítői a tűz megszerzésének idő­pontjától, a diadalmas aranyasszony ünnepétől számolták az időt. Ezt Armogur fele­sége, Ilgara-asszony nem fogadta el, pedig ez nagyon megkönnyítette volna az idő mérését, a Tyumen-számokban mért holdévek számlálása helyett.

Szavárd törzsének fejedelme a Magyarkára érkező Batour fősámánnak a tilalom el­lenére ekként mesélte el a kézművesek időszámítását:

A Gara-zúgón túli Kuszkó Birodalmában Artupi asszonynak Kecső kabar nyílko­vácstól négy fia származott: Ragyolc, Miskolc, Rohonc és Tiszolc. A kabar törzs az okos Rohoncot a Bálványhegyre küldte sámánságot tanulni. Köles-sarlózásra azon­ban mindenkit hazaküldtek.

Ragyolc, Miskolc és Tiszolc a Hangony-forrás-tavában fürdött, amikor egy játékos kis mackó a folyóra hajló fáról a sebesfolyású vízbe esett. Nyomban a fuldokló med­vebocs után úsztak és a didergő mackót kimentették a habokból. Ekkor Kemi­asszony, a medvék anyja az erdőt villámmal sújtotta és rögtön bundaszárító hőség keletkezett. Ragyolc és Tiszolc elszaladtak, de Miskolc a kis bocsával a tűz felé ment. Mindketten gyorsan megszáradtak. Amikor Miskelc testvérei látták, hogy öccsük sér­

160

tetlen, maguk is odamerészkedtek. Egy lángoló tuskóra száraz gallyakat raktak, s an­nak tüzénél tovább melegedtek. Megszáradásuk után Kemi-asszony az erdők tüzét felszippantotta és záporral elverte.

Ekkor a három testvér a bocsot egy pásztorkunyhóba vitte, ahol hajnalban Kemi­asszony a szájából tüzet fújt és a bocsnak ételt melegített. Ezt öt napon át megismé­telte. Azonban az ötödik napon a kunyhóban elaludt, ekkor a pajkos Miskolc tüzet lo­pott a medvék anyjának nyitva hagyott szájából és azt egy csuporba rejtette. Ekkor ért haza Rohonc, aki az ellopott tüzet Ruda-Tórem, a kabarok égi védelmezője ajándéká­nak tekintette.

Amikor Kemi-asszony kisurrant a kunyhóból, a nyílkovácsok éjjelig tanakodtak. Kecső azt javasolta, hogy az Égiek ajándékával mindhárom tűzszerző ifjúnak a Bál­ványhegyre kell futnia, hogy a csillagokat és időket rovó sámánok ezen nevezetes ese­ményt megörökítsék.

A tüzet napokig száraz fával szaporították és öt csuporba szétosztották. Három csu­porral Ragyolc, Miskolc és Tiszolc futva indultak a Bálvány-hegyi Szentély felé, míg a negyedik csupor tüzet Rohonc egy ládikában, a Hangony folyón evezve vitte. Az ötödik csupor tüzet Artupi asszony éjjel-nappal gondoztatta a leányaival.

Rohonc hatalmas evezőcsapásokkal siklott a Hangony vizén, de még a Gara-zúgó előtti kiszálláskor a folyóba zuhant és a tüzes csupor elveszett. Ragyolc a tizedik, Tiszolc a huszadik napon ejtette vízbe a csuprot, de a 24. napon Miskolcnak sikerült a Gara-zúgó alatti Hun síkságra érkezni. Ekkor Artupi öccse, Garaúz hegyivadász a vállaira ültette holtfáradt kisöccsét és diadallal vitte fel az Isisek lépcsőin a 800 öles hegy tetején épült szentélybe.

Ekkor Garaúz a tüzes csuprot tartó Miskolc ifjút óvatosan Atais nagygömbje elé tette. Ezen a gömbön jelölték meg a bölcsek, hogy a Sis-Tórem által felhők közé gu­rított Föld-folyón hol vannak Atais elvándorolt lakosainak telephelyei. Ata-Isis leányai örömmel jelöltek meg minden helyet, ahol szárazföld bukkant ki a jéghegyek alól.

Amikor Garaúz az ötezerhatszáz lépcső aljára ért, az ifjúság felhőtrázó éljenzésben tört ki. Az Isisek leányai a legszebb ruháikat vették magukra és ujjongva fogadták a jó hírt: Miskolc vitéz tűz ajándékot hozott az Égiek haragos villámaiból! Tüzet, amelyik melegít. Tüzet, amely megolvasztja még a Kékleny-hegy szikláit is.

Araba, a bölcsek legvénebbje állt a szentély lépcsőjének a,legmagasabb fokán. A két legszebb csillagrovó lány aranytálcán eléje tette Miskolc Elettüzét tartalmazó pász­torlegény-csuporját. Ekkor Araba egy olajüstbe öntötte a csupor tüzét, amely égigérő lángja mellett meleget is adott. Elrendelte, hogy a csillagrovó lányoknak legfontosabb feladata az legyen, hogy az égiek tüze soha ki ne aludjon. Meghagyta: minden Arany­asszony ünnep után az Égiek tüzet adó jóságát ünnepeljék meg.

Kecső és Artupi gyermekei abban a kegyben részesültek, hogy Garaúz vezetésével megtekinthették az idők múlásának rovásait. Már 11 tyumen (110.000) és 110 alka­lommal telt meg a Holdanya egészen kerekre, amikor Magya ifjúsági fejedelem elin­dult, hogy a Bálványhegyi Atais-rovások szerint Buda fejedelem város és kegyhely alapító ünnepélyét lovasversenyekkel megünnepeljék. Szavárd akkor szállt hajóra, amikor már 8470 alkalommal ünnepelték meg kézműves kabar és úz nyílhegyková­csok a Tűz megszerzésének ünnepét. Ekkor következett be Atais elsüllyedése. Azóta 12968 alkalommal lett teleholdja a Holdanyának és 998 esetben tartották meg a kéz­művesek a Tűz ünnepét, amikor megalakult a 24 Hun Törzsszövetség. Sok vita folyt arról, hogy melyik csoport tévedett, melyik időszámítás az igaz. A legbölcsebb, Agaba meggyőzte a sámánokat, hogy a tévedések elkerülése végett az első medvetor emléké­

161

re kezdjék újból az időszámítást, mivel így minden törzs ellenőrizni tudja a medve­torok vagy a makkolás utáni disznótorok számát. Ezt a Magyarka fölötti Szavárd törzs is helyeselte.

Az időszámítás valóban megbízhatóbbá vált, mert a téli medvetorokhoz már job­ban lehetett igazodni. Az Arany-asszony ünnepe után minden negyedik évben, a kéz­művesek viaskodásán mindig nevezetes események történtek, mind a lovaglásban, mind a nyilazásban és a szőrlabdákkal való játékokban. Azonban a minden évben megrendezett tűzfutás jelentette a kézműves ifjúság legnagyobb viaskodását. Minden ötödik évben a sámánok viaskodtak. 20 évenként együttesen rendezték az ügyességi versenyeket és ennek győztese lett az ifjúsági fejedelem.

Az ataiszi versengés a Tűzfutás emlékére történt. Ekkor minden győztest a Bál­ványhegy lépcsőinek alján illatos bogyók nedvével kentek be. Ilyen különleges illatú bogyók csak a Bálvány-hegyen teremtek. Ha valakinek ezzel kenték be testének lát­ható részeit, akkor azok a Napisten mérges, tűző tekintetére nem hólyagosodtak fel. Amikor valaki belépett a díszes kegyhelyre, akkor Agaba illatos üstjébe mártotta uj­jait, a Ráten-Tórem tiszteletére érkezett vendég homlokát bekente és az saruját levé­ve a kegyhelyre beléphetett. Ezen edényt jós üstnek is használták.

Az ősi Bálvány-hegyet a mindenkori Nagyfejedelem testőrsége őrizte. Éberen vi­gyázták, hogy a különleges cserjéből senki ne vihessen, mert az Isis-lakók azt az Égi­ek javaslatára megtiltották. Amikor Armogur fia feleségül vette Suhan kegyhelyőrző leányt, akkor Suhan édesapja, Suté volt a bölcsek legvénebbje. Suhan édesapjától azt kérte, hogy a nászajándékul kapott üstjében szent bogyót termő cserjéket helyezhes­sen el és azt az új templomhelyükön fákká nevelhesse. Suté 25 cserjét helyezett nya­lábba kötve a nedves fólddel bélelt üst aljába, s leányára bízta azok titkos gondozását. Buda fejedelem csak akkor értesült a szent bogyókat termő fák elhozataláról, amikor az új telephelyen azokat Suhan már elültette.

Ahogyan a Kosztroma feletti Bálványhegyen minden győztes egy díszcserje ágat kapott, ugyanúgy az Uruk városában meghonosított cserjékből is emlékgallyakat ad­tak a lovasversenyek győzteseinek. Suhan nagyobbik leánya még Ataiszban Magya if­júsági győztes fejedelem felesége lett. Másik lánya, Aran a hikszosz telephelyi Ten vi­téznek lett a neje. Mivel babonaságból azt gondolták, hogy azért süllyedt el Ataisz, mert Suhan kilopta az Ataisz Bálvány-hegyi illatos cserjéket, Hunor és Magyor nem fogadták el azt ajándéknak. Kurd ifjú felesége, Enéh, Aratu leánya azonban továbbra is termesztette azokat.

Aran utódai már nem voltak olyan babonásak és Ten birodalmában ezen különle­ges nedvet adó bogyós gyümölcsöt nagy területen szaporítva elterjesztették. Hunor és Magyor azonban még ezen fák látásától is irtózott és a lovasversenyek győztes vitéze­inek ezért inkább egy díszes kovácsolású kardot ajándékoztak.

Szavárd kézműves népe, akik Kurd-földje és Magyarka között telepedtek le, a bo­gyók nedvét meleg nyáridőben az üstökben főtt ételek kozmásodásának megakadá­lyozására használta, mivel annak idején ezen szokást Ataisz Bálvány-hegyén az ételek készítése közben Suhan asszonytól ellesték.

Szavárdot nagyon aggasztotta, hogy Suté-bölcs nemcsak Suhannak, hanem másik két lányának is adott útravalónak ezen cserjékből, akik később Kuszkónak és Suvá­nak lettek a feleségei.

Amikor megalakult a 24 Hun Törzsszövetség, Agaba fősámán minden összejövete­len elmondta ezen ataiszi bűnbeesést. Az ifjúsági versenyek győzteseinek ezért java­solta ő is díszes kardok adását, továbbá ez sokkal férfiasabb is volt és jobban szolgál­162

ta a 24 Hun Törzsszövetség érdekeit. Amikor Kuszkó elindult kelet felé, Buda nyu­gat felé, Suva pedig Dél felé, megesküdtek, hogy egymást keresni fogják. Legelőször Suva vezetésével indult el a déliek kézműves hajó láncolata. Utána Buda hajói indul­tak látóvonalban Szavárd kézműveseivel, amit hajóláncolatnak neveztek. Végül nád­csónakok kíséretében Kuszkó indult napkeletnek. Amikor a következő holdtöltében az összes Agaba is elindult Kuszkó után a kézművesekkel, minden idők legnagyobb földrengése történt. A tűzokádatban és a mennyek szakadásában Kuszkó kísérő nád­hajói mind eltűntek. Agaba 2 vitorlás kézműves hajója is csak nehezen tudott meg­menekülni az Ózönvízből. Ekkor Agaba népe megesküdött: örökké keresni fogja Buda, Suva és Kuszkó népének maradványait.

Ez a tudat minden utódban tovább élt és később az ifjabb bölcs Agaba öröme ha­tártalan volt, amikor az Ordosz feletti Bálvány-hegyi vásáron felismerte az elpusztult hun törzsekből megmenekült ataiszi népek maradványait. Főként arra törekedett, hogy az emberáldozatot a szövetségbe tömörült új népnek még az emlékezetéből is kitörölje. Törvénybe iktatták, hogy minden emberöltőben legalább egy alkalommal kalandozni menjenek békés avagy háborús céllal, mert csak az újonnan látott és ta­pasztalt élmények alapján lehet tovább fejlődni. Miskolc is kíváncsisága révén jutott a tűz birtokába és azt sok ezer év alatt a bölcsek az emberek fejlődésére hasznosították.

A tűz használata előtt a nyershússal való táplálkozás miatt egy ember csak 400 al­kalommal pillanthatta meg a teleholdat. Ruda-Tórem üstjeiben minden rosszat kifőz­ve a húsból 500-600 holdévig is gyönyörködhettek a telehold szépségében.

Az ataiszi Othegyen szedett bogyók és gyógyító füvek vízben való felforralása után mindenki ihatott az Élet-vizéből és az Égiektől kapott életét meghosszabbíthatta. Az öreg bölcsek rájöttek, hogy ha az állatok zsírja helyett a Bálvány-hegy bogyóiból ki­sajtolt folyadékkal készítik ételeiket, nem olyan könnyen betegednek meg. Ezért nem engedték ezen cserjék más helyeken való szaporítását. Élam népe ezért azzal vádolta Ataisz bölcseit, hogy ezen önző cselekedeteik miatt kellett Ataisznak elpusztulnia.

Az Agabák elődei úg~ látták, hogy az Égi hatalmasságok a Kékleny hegységet a Gara-zúgóval együtt az Egbe repítették, úgy vélték, az igazakat nem engedték az Égi­ek elveszni. Batour ezért Szavárd törzsének azt mondotta, hogy a huszadik medveto­ros évben az általa most vezetett és az utána következő kalandozások célja az Ataiszből megmaradt igazaknak a keresése. Kézműves tárkányok szerint az Égiek a rosszakat megbüntetik negyedíziglen, míg a jókat megjutalmazzák ezredíziglen. Az igazaknak kitisztul az agya és az égiek gondolkozása az egész fóldön elterjed.

Mind az ataiszi Othegyen, mint az onnan elhozott gyógyfüveken rajta van az Égi­ek tekintete. Tűz segítségével, főzéssel kiölik a rosszat állatjaik húsából, és a növé­nyekből is. Ezért kalandozásaink alatt csak a magunkkal hozott gyógyfüvek vizét ihatjuk és tűz segítségével elporlasztott húsok erejét vehetjük magunkhoz táplálékul, vagy pedig annak porával és ízesítőivel megáldva étkezhetünk. Látom, Szavárd tör­zse is újra felállította az Othegyet, hogy az égbe röpített Garaúz törzs népének meg­maradt kézműveseit örökké éltessék az Égiek. Ugy látom, az Ataiszból elhozott gyógynövények magvai itt nagyon elterjedtek, ezért hosszú életű lesz Szavárd törzsé­nek minden leszármazottja. Amíg az ataiszi Bálvány-hegyén termett szőlőt csak bo­gyó alakjában fogyasztották, egészségére volt mindenkinek, de amikor bozasörként, mézzel édesített, részegítő italként kezdték a szőlő levét fogyasztani, megrövidült még a bölcsek élete is. A szőlővesszőt a megtévedt bölcsek ellopták a Bálványról és sokan kezdték azt szaporítani. Bozasör készítése után a bűnösök lerészegültek, ezért

163

az Égiek elpusztították Ataiszt. Egy bölcs rájött az ataiszi szőlő részegítő levének a sű­rítésére, amiért az Égiek a tiltott célra történt tűzhasználatért halállal sújtották.

Batour ezt követően Szavárd törzsének lovasaival, akik állandó kapcsolatot tartot­tak fenn Gandi patiszukkal, Sirgula városába lovagolt.

Gandi patiszuk örömmel fogadta Batourt. Úr szentélyében elmélyedtek Ataisz böl­csességeiben. Azonos véleménnyel voltak az ataiszi hold időszámítás helytelenségé­ről. Batour, vendéglátója iránti figyelmességből elfogadta a Samasna törzs forradalmá­nak a gyümölcsét, Agaba javaslatát, amely szerint a sok zavart okozó Holdevések szá­mításairól áttértek a kabarok tűzszerzési jellegű időszámítására.

Emiatt a bálványhegyi sámán fejedelmek a Samasna törzset Égi áldozatként ki akarták végezni, de azok a kivégzés előtti éjjel a legnagyobb épülő bárkába menekül­tek és kieveztek a Nagyvízre. Ezen kos jegyében született ifjak, a bátrak ifjúsága, hosszú evezés után egy ingovánnyal határolt domb alján kötöttek ki. Káldi vitéz ki­lépett a szárazföldre és a dombocskát elnevezték Káldi-földnek.

A mocsarakat lecsapolva megalapították Uruk városát, hogy az ataiszi gondolko­zást meghonosítsák. Ez pedig a tűz megszerzése 7758. évének 11 holdtöltéjén történt. Ehhez azonban az is hozzásegítette őket, hogy hajóikon a Szélasszony mozgató erejét kihasználva, Úr napi lepeljüket összevarrogatva vitorlaként az Égfájára kifeszítették.

A véráldozattól való megmenekülésüket az új időszámításuk kezdetének vették. Batour látogatásakor Uruk-óm népének patiszukjai már az 1730. tűzszerzésre emlé­keztető ünnepi evést számolták. Közös akarattal megállapították, hogy a mindent el­pusztító ataiszi Nagyvíz a 732. évben következett be. Magya ifjúsági fejedelem elvo­nulása után, a 10. évben, vagyis 742-ben érkezett meg Indijó-ómból a városalapító Samasna törzs Pistije és feleségül vette Buda özveggyé vált leányát, Arant, aki férjé­nek feketék által történt megöletése után otthagyta Hikszosz-ómot és feleségül ment a sokat szenvedett Samasna-Pistihez.

Samasna-Pisti sírva menekült Ataiszból egy félig kész bárkán. A Samasna törzs ifjú _ sámánjai közül sokan elpusztultak, mire az új Indus folyó torkolatában, Indijó-óm­

ban kikötötték bárkájukat.

Az agaba, indijó és a hun törzsbeli hunok magára hagyták Samasna-Pistit és a Hik­szosz-beli tutajosokkal és indijó lovasokkal a Pamír szállás felé vették útjukat, hogy újabb farönk tutajokat szállítsanak.

Ezen tutajosok aztán hírül hozták, hogy az indijó törzsbéli ifjú sámánok az új In­dus forrásvidékén telepedtek meg, míg a Hunor törzsbéli hunok kimentek a kelleme­sebb éghajlatú Pamír aljáig. Valamennyien indijó leányokat vettek feleségül.

Az agaba törzsbeli ifjú sámánok megérkeztek tutajos rakományukkal Indijó-ómba. Ekkor futott be Buda fejedelem egyik hajója is. Orömmel üdvözölték a városukat megalapító Samasna törzs Pistijét, aki a valóságnak megfelelően mesélte el Ataisz pusztulását, s csodálatosnak mondható megmenekülésüket.

Larsa hajósvezér felszólította Samasna-Pistit, hogy tartson velük, mert Buda feje­delem élőszóban szeretne újabbat tudni Ataisz végnapjairól. Ekkor a megmaradt aga­ba ifjakkal bárkájukon Uruk-óm városába hajóztak. Mivel Larsa hajója 24 lapátos, gyorsjáratú volt, hamarabb érkezett meg Uruk-Ómba. Buda fejedelmi személy Samas­na-Pistit, mint barátját örömmel várta a kikötőben.

Többé el sem engedte a sírva-nevető ifjút. Leányát, az özvegy Arant örömmel adta feleségül Samasna-Pistihez, akit az összes samasna patiszuk jelenlétében az Ataiszból hozott olajfák illatos levelével királlyá kentek.

164

Így lett Samasna-Pisti Uruk-óm birodalmának első királya. A 24 Hun Törzsszövet­ség sámánjainak patiszuk elnevezése ebből a korból származik. Az agabák patiszukjait már Ataiszban is sámánoknak hívták.

Gandi patiszukot gondolkodóba ejtette, hogy a hunok öl mértékegysége talán jobb, mint az ő rőf mértékük, mert 3 rőf adott ki egy ölt, amely megfelelt egy átdobott ruha anyagának. Az új mértéknél szintén jobb volt a hunoknál használt arasz, mivel 3 arasz megfelelt 60 új mértéknek és egy rőfnek. Viszont 9 arasz adott egy ölt. 10 arasz­nyi vászonból akármilyen nagy embernek tudtak egy átdobott ruhát készíteni. Terü­lethossznak is jobban megfelelt a hunok lépés-számítása, mint rőfben mérni az út hosszát.

Batour mindent aranylemezre rótt, amely igen felkeltette Gandi érdeklődését, mert a hun rovásokkal jobban ki lehetett a gondolatokat fejezni. A hunok 1 aranya súly­ban megfelelt az 1 ezüst talentumnak, az 1 ár folyadék mennyisége pedig a köblábnak.

Gandi patiszuk 1 holdtöltéig látta vendégül Batourt, majd megbeszélésük értelmé­ben 25 főnyi kísérettel útbaindította Indijó-ómba, hogy közösen szerezzenek tudo­mást a Samasna-Pistihez hűtlenné lett sámánifjakról.

Indijó-ómban örömmel fogadták Batourt és a legközelebbi tutaj karavánnal útba indították a hunok alapította Léh városába. Hosszú idő alatt a hunok leszármazottai összeütközésbe kerültek az indijó sámánok utódaival, ezért Léh városától az Indus forrásvidékéig való szállásaikat átengedték az indijóknak, míg ők a parszi-szkitákkal keveredve a Tárem-tó mellé vándoroltak. Ez Pamír hegyének a pamír és parszi­szkiták által lakott területétől napkelet felé volt.

Batour feljegyzései szerint ezek az emberek szigorú törvények szerint éltek. Beszé­düket valamennyire megértette és 3 holdtöltényi idő alatt azt tökéletesen elsajátítot­ta. Elmondották, hogy Léhtől kündulva titkos útjaik vannak. Itt, a Tárem-tó partján jól érzik magukat, de a tó vize mindig csökken és megművelt területeiket a termé­keny iszapos tó mellé kell mindig lejjebb vinniök, míg a régi ültetvényeiket részben legelő-területnek tudják csak felhasználni. Apáik, a Hun törzs vénei, úgy szervezték meg a vadászó törzsek szaporodását, hogy az első 100 fő a harmadik családdal háza­sodhat, míg a második a negyedik 100-a1. Ezt emberöltők, azaz 20 évenként változ­tatni fogják.

Panaszkodtak az időjárás kilengéseire. A tó melletti ültetvényeik gyakran elpusz­tultak és ilyenkor vadászattal és a kismértékű állattenyésztéssel menekültek meg az éhenhalástól. A legnagyobb bajuk az volt, hogy mind az indijók, mind a pamír és parszi szkíták ellenségesen viselkednek velük.

Isteneikben csalódtak, mert nem segítik őket. Rájöttek arra, hogy az Istenek az emberek gondolkodásában rejlenek, tehát az összes felső lények az emberek eszében születnek meg. Mindenkiben isteni szellem lakozik. Rajtuk most csak a Tárem-tó, vagyis az Istenek tava segít, mert ellátja őket hallal. Csak azon család erősödik, gaz­dagodik, ahol a család feje okosan tud gondolkozni.

Ezért minden családfőnek kegyhelyet emeltek. Így a Tárem-tavat 400 szentély vet­te körül.

Léh vezér azzal búcsúzott el Batourtól, hogy kegyhelyeiken, az ősök szellemében mindig meg fognak emlékezni ezen találkozásról és örök időkre segítségül lesznek a Batour által vezetett törzsszövetségnek.

165

Hej rege rejtem 2(B). Arvisura

Melegforrások nyomában Kerka jelentése

Batour fősámán rovása Kr. e. 4020-4002. (20-38 m.t.é.)

A Kr. e. 4040-ben megalakult 24 Hun Törzsszövetség már a 20. medvetoros évtől a 38. medvetoros évig kötelező kalandozást vezetett Kerka rovó és ifjúsági fősámán vezetésével, amelyről minden évben beszámoltak Ordosznak. Ezért a sámánokat sok törzs számánoknak nevezte. Vagyis számszerű rovás jelentéseiket a számán-központ részére az ordoszi 24 karélyos szentélybe küldték el.

Ordosz sámánképzését Ur városa is segítette, mivel Batournak, az Agaba fősámán utáni fősámánnak segítségül adták Gula pateszit, a Nippur városi kispapot, aki 12 évig, 5 példányban lemásolta, milyen melegvíz-források vidékéről kerültek a csóna­kon menekülők Ataiszba, ahol a Szavárd törzs a 20. medvetoros évben már a 15 480. évet írta. Ekkor kezdték a kézműves szavárdok a tüzet fémeknek az alakítására is fel­használni. Vagyis a mai időszámításunk szerint, a Vízöntő Világhónapjának kezdetén, 1962-ben a szavárdok, mint ataiszi származású népek már a 21 462. évnél tartanak.

Agaba és Batour fősámánok, Rima aranyasszonyszécs és Gula pateszi kiképzése nyomán 192 sámán, 240 tárkány és 120 rimalány nyert magasfokú tudományt és a fólöslegük kalandozásra indult az ataiszi feljegyzések ellenőrzése végett.

Ugyanis még Ataiszban eldöntötték, hogy meg kell szüntetni az eljegesedés miatti éhínség által szükségessé vált emberevést. Az írásjelek kialakulása kapcsán törvény­be iktatták az eljegesedett vidékek életlehetőségeinek lerovását, mivel remélték, hogy a jégáradat elmúltával ezen területekre majd visszatérhetnek.

Az 552 főből csak 240 személyt volt hajlandó a 24 Hun Törzsszövetség eltartani, Hunor, Kurd és Marina birodalmai viszont mindegyik fölöslegessé vált kiképzett if­jút hajlandók voltak befogadni. Így az 5-5 éves sámán és a 4-4 éves tárkányképzés ta­lálkozásnál, a 20. medvetoros évben 312 kiképzett sámán kalandozásra indult.

Ezért a 20. medvetoros évben (Kr. e. a 4020.) megtartották a birodalmi összejöve­telt, az első Nagyszalát. Az ordoszi nagyszalában a résztvevők vállalták, hogy Uzapani a kurd-szumérfóldre, Viroláj az északi Marinába, míg Kerka lovasaival Hunnia me­legvíz-források birodalmába kalandozik. Mindegyik csoport 100-100 főnyi kiképzett ifjút kap, míg a gyengélkedőket és öregeket Ordoszban helyezik el.

Minden csoportban volt ifjúsági fősámán: Ordosz, Hunor, Magyarka és Dabósa központtal, aztán 4-4 harsány, azaz kispap, regős, azaz tanító-pap, bacsa, azaz ellátó­pap, bőd, azaz bőségpap, boksa, azaz tudós-pap, arbag, azaz gyógyító-pap, kács, azaz vándorló-pap, dalacs, azaz katona-pap, ulcsák, azaz nemzetség-pap, duru, azaz szövet­ségi-pap, magóc, azaz varázsló-pap, barus, azaz jövendőmondó-pap, jaku, azaz össze-­kötő-pap, nazír, azaz istenidéző-pap, bán, azaz őrségpap, kende, azaz napisten-pap, tárkány, azaz kovács-pap, vajda, azaz kalandozó-pap, gyula, azaz szerződési-pap, hor­ka, azaz bírósági-pap, szécs, azaz aranyasszony-pap, igric, azaz éneklő-pap, abakán, azaz öregtanács-pap, pateszi, azaz öregistenidő-pap, s rimolán, azaz gondozó-papnők.

A daliás Kerka 100 kiképzett sámán-pappal és tárkánykézművessel érkezett a Hun tó melletti Hunnorba. A csatlakozó kísérő lovasokkal együtt már 400 főre emelkedett a lélekszámuk, hogy az Ataiszban felvázolt melegvíz-forrásokat felkeressék, kiderít­sék, vajon milyen élet van a jégár megszűnése után, hogy tudják öntözéses földmeg­munkálással és állatok szelídítésével biztosítani a megélhetést.

166 I

Úzon ifjúsági fősámán 25 úz lovassal a 38. medvetoros évben megjelent a Heő for­rásoknál, ahol Tapolc vitéz benősült a “Tarkós-népek" nagy családjába. Ezen jégárból visszamaradt új rokonok jelezték, hogy a Sajó folyó felső részén is van egy Heő for­rás, melyet Harkács látogatott meg Úzon irányítása mellett.

A Sajó folyó nagy kanyarjánál, egy hegyen füstöt láttak gomolyogni, amelyet meg­közelítettek. Szurdok vitéz elfogott egy leányt fagyűjtögetés közben. Nehezen értet­ték meg egymást, de a leány egyre barátságosabbá vált. Szurdok egy ordoszi arany­ékszert adott neki és ezzel a tettével megnyerte foglyának tetszését. A leány jelekkel tudtára adta, hogy várjon. A táborból egy varkocsos öregemberrel tért vissza, aki ba­rátságosan a táborhelyükhöz hívta. Szurdokot társai fegyveresen, távolról kísérték. Rövid idő múlva visszatért és elmondta, hogy a hegyi település lakói 15 emberből: 3 férfiből és 12 nőből állnak, akik vendégségbe hívták a lovasokat.

Mivel ezek hajlott-nyakú, vastag izomzatú, erős emberek voltak, a kalandozók őket a tapolcai törzshöz hasonlóan Tarkósoknak nevezték. Három holdtölte után Szurdok és vitézei megértették, hogy a férfinépség az ún. medvesekkel vívott harcokban esett el.

Ezért az úz harcosokat szívesen fogadták. Jelekkel elmondották, hogy a völgység belső településein is igen nagy a férfihiány. A Kőtetőn egy nyári ünnepélyen vettek részt, ahol minden kalandozó elkelt, s így mindnyájan házasságra léptek.

Az ellenséges törzset medveseknek nevezték, míg a hadifogoly medvesek őket bolhádoknak csúfolták. Éppen egy nagy vadászatot tartottak a síksági erdőségekben karácsony madarakkal, amikor a zsákmány összeszedése közben harcba keveredtek a mevesekkel. Sőreg vitéz a harcban elesett. Ezen hely a Kerecsen vezérmadár jelenlété­ben szent hellyé vált és a kegyhely felvette Sőreg nevét.

A csata Sőreg halála után nem folytatódott. Három medves ifjú halála után az el­lenfél belátta, hogy a jobb fegyverekkel érkező úzok náluk erősebbek. A bolhádokkal ezért kénytelenek voltak egyezséget kötni, amely szerint soha nem fogják észak felől a Rima folyó vonalát átlépni. Tehát soha nem fognak az Agaba feleségéről elnevezett Rima-asszony síkságra vonulni, s így a bolhádok is sokkal inkább biztonságban érez­hetik magukat.

A legszebb leányt, a kékszemű Levártot a csoport arbagja, Harkács vette feleségül és egy év múlva kisfiuk született. A kis Csíz a bolhád nagyapa melegvizes tanyáját örökölte, amelyet róla neveztek el. Békesség kedvéért a medvetorokat mindig Aba kegyhelyen, míg az Égi-röptű madarak napját Csíz melegvizes fürdőn tartották.

Amikor Sőreg vitézt eltemették, a medvesek vezére Úzon részére egy Nadabul ne­vű nőt ajánlott fel hadizsákmányként, belső cselédnek. Ilona aranyasszony, Úzon fe­lesége ehhez nem járult hozzá, ezért a lányt Cede szécs vette el feleségül, aki az arany­asszonynak volt az író-papja, az ordoszi jelentések rovója. Cede szécs az aranyasszony­ünnepét mindig a birtokába került melegvíz forrásnál rendezte meg, hogy Ordosznak a pontos jelentést elküldhessék. Az ünnepen született egy kislányuk, Ajnácska éjfél után.

Mivel Úzonnak kedve támadt egy időre itt megtelepedni, a Kőtetőn egy talpas há­zat készíttetett, amelyet nyáron napos helyre görgettek, míg télen egy sziklafal bar­langjába lehetett görgőn begurítani, ahol a havazás nem temette be.

Ilona aranyasszonynak nyári lakásként a Sajó melletti szent forrásnál építettek egy boldoganyás házat, amelyiknek padlásán őrség tartózkodott. Ezt a házikó típust is át­vették mind a medvesek és a bolhádok, s még a tarkós hegységiek is kimerészkedtek a barlangok és lakógödrök világából. Sőt a faragható kövek barlangjai alápincézéssze­rűen boldoganyás házak alá kerültek.

167

Testalkatuknál fogva eleinte úgy a barátságos bolhádok, mint a megszelídült med­vesek az úz kalandozók szemében egyformának tűntek. Tapolc szerint az egész hegy­vidéket ilyen tarkós-féle népek és nemzetségek lakják, akik a vadászterületek miatt hadban állnak egymással. A tartós szárazságok ideje alatt a hegyi tarkósok csata után az ellenségeiket is megeszik. Márpedig a jégáradat elmúlott, a síkságok minden élel­met megteremhetnek, s az erdők vadjait is megszelídíthetik. A kabarok vaddisznók háziasításával, az úzok vadjuhok szelídítésével, a kazahunok pedig nyulak ketrecezé­sével értek el szép eredményeket. Kerka csatlakozói megpróbálták a lovakat szaporí­tani a széki hunoknak gondos vezetésével, hogy azokat a felmelegedett vidékek meg­művelésére használják. Kerka egyetértésével sz