Ataisz tudásának elterjedése a Nagyföldön Erek Tanfejedelem tanítása

Tatranig rovása Kr. e. 3965-3947. (75-93. m.t.é.)

A 75. medvetoros évben megtartott sámán előzködésen Káles sámán lett az első, aki Baratony elhalálozásával elnyerte az ifjúsági fősámáni beosztás után a beavatott fősámáni tisztet. Mivel Erek és Töröngöj igen tetterős rovósámánok voltak, elrendelték, hogy az Óregek tanácsának tájékoztatására induljanak ifjú sámán kalandozók dél felé. 246

Útbaindításunk előtt Erek igen sokat beszélgetett velem olyan dolgokról, amiket egyéb oktatási időben senkivel sem beszélt meg. Az otthon maradt, Uruk városbeli hozzátartozóinak is üzent és nagyon kíváncsi volt, miként fejlődött a termékeny Idaglat környékén a földműves nép tudása, mi hírek érkeztek az ataiszi menekült tár­sadalomról.

Az indulók között a legjobb lovas Bene sámán volt, s így ő lett a kalandozó csoport vezetője. Velünk tartott: Agócs, Gáti, Tekes, Jó, Begő, Ménes, Kojon, Koncsi, Gát, Zemlén, Acs, Szaka, Csoma, Mása, Keve, Kece, Bénye, Buja, Lubi, Holán, Kocs és Béla sámánok. Útiránynak a Hunor és a Bolhás tó melletti gazdag hunok települését jelölték meg és a Nagy tó alatti, látásnyi távolságú síkságot, Magyarka érintésével, ahol egy alvás idő elteltéig lehetett tartózkodnunk, azért, hogy Ordosz 75 medveto­ros évének a változásait közöljük Magyarkávai.

A hidegebb időjárás miatt a kemény sziklába vágott embermagasságú gödrös lakó­helyünket faépítménnyel körülkerítettük, majd erős padozatot készítettünk, amelyet aztán többszörösen náddal fedtünk, hogy az esők és hóolvadások lefussanak róla. A nádtető olyan messze elhúzódott a dombocska alja felé, hogy a tartalék élelmiszer és tüzelőfa gödrökben annyi enni és tüzelni valót tároltunk, amely tavaszig elég volt.

Minden lakógödör közepén agyagból épített búbos kemence volt, körülvéve mele­gedő ülőhellyel. Az agyagdöngöléssel készített kémény a kakasülős búvóhelyeket, és a kis heverőket is ellátta melegével. A tüzelőfa megszerzése a nagyfiúknak, míg a tűz ápolása a tűzőrző leányoknak a feladata volt. Az ételek agyagedényekben való mele­gítését is az eladó-lányok végezték. Mindenki elé egy-egy evésre való ételt tettek. A gazda nem engedélyezett sok evést, gondolva a szűkebb napokra. Könnyebb volt az ellátás, amikor disznótor, medvetor és szarvastor volt, de a szétosztást ekkor mindig a fővadász végezte. Amikor a szűkebb étkű télnek vége lett, megkezdődött a bölény­tor, majd állatszaporaság után a gödölyetor a tavaszvárás kezdetén.

A rovásokat megtanult sámánok mindannyian névadó rovásokkal indultak törzse­ikhez. Az előírásoktól csak ikerszülés esetén volt szabad eltérni az Égiek parancsára. Magyarka után hazámba értünk.

A 3981. medvetoros évben lovász-gyermekként követtem Erek pateszit Ordosz vá­rosába, aki Baratony halála után a sámánképzés tanfejedelme lett. Nekem az volt egyik kötelességem, hogy az Uruk városi születésű Ereket a szeme gyengülése miatt támogassam.

Erek Arvisura Anyahita rovásából megfejtette, hogy a nagy Mindenség 25 920 tűz­szerzési év alatt fordul egyet az Életadó Nap Birodalmában. A Nap-vallás híveinek papjai 373 napfogyatkozást és 832 holdfogyatkozást jegyeztek fel. Szipparban viszont már annyi ideje figyelték a bölcsek a Nap mozgását a csillagok között, hogy mérték a csillagboltozat teljes megfordulásának időtartamát. Nippar templomkönyvtárából el­hoztam azon agyagtáblát, amelyik a 12 960-as számot mutatja, vagyis az égbolt járá­sának kettéosztott időtartamát.

Kaltes-asszony Birodalmában 60 pergős időt mértek és az idő mérésében ezt Nipparban is alapul vették. Az Égi Birodalomban a 25 920-as fordulószámot mérve, majd a 60 pergős időhöz viszonyítva a 432 számot, a 9 ismeretlen hatalom számát kapták, amely az emberi faj kipusztítását akaró Égi-Hatalom szövetségében résztve­vők számát adja. Arvisura Anyahita ezen 9 ismeretlen hatalom ellen harcolt. Az Ég kapuján 540-szer érkeztek látogatók 800 bölcs munkája segítségével Égboltunk szín­padára. Az ezen számok sorozatán alapulva a 432 000. évben indult meg az özönvíz, s a Nipparban uralkodó királyok hatalma megszűnt. Az indijók, akik Susából származ­

247

tarják tudásukat: 4 320 000 évben állapították meg a végtelen Élet idejét. Az özönvíz bekövetkezési idejére vonatkozó tűzszerzési évek számának ismeretében a Szavárdo­kat az Ég Bölcsei által kiadott későbbi utasítások alapján idejében útba indították.

Amikor az Uvöltő Égi Sárkány a farkával Holdunkat hozzánk vágta, ránk szakadt a csillagos Égbolt sötétsége és a menekülő beavatottak kíséretükkel Nap és Ataisz Bi­rodalmába menekültek. Félelmükben az emberek egymást ették, különösen a fiatalo­kat. A beavatottak ekkor a templom-gazdaságokban elkezdtek Égi magvakat termel­ni és megszelídítették az állatokat és ezáltal megszüntették az emberevést. Minden evést 1 évnek számoltak, sőt később minden fogást 1 évnek róttak. Így számolva 10 ős király 432 000 evésig uralkodott. Falánkságuk miatt azonban az Égiek újabb özön­vizet bocsátottak rájuk, amelyből az Égi eredetű Urgani és társai megmenekültek. Szavárd Birodalmában egy bárkával kikötöttek, de az evési évek számlálásával nem hagytak fel. Három holdtölte után visszajöttek és lám, a tenger egynapi gyaloglási tá­volságra hagyta el Úr városát. Ekkor sokan Susa városán keresztül az Indus völgyébe vándoroltak és ott magas házakat építettek.

Uruk szorgalmas népe azonban visszatért Úr városába, Buda palotáját újjáépítet­ték, még a palota pincéjét is kitakarították az iszaptól. Majd hálát adtak az Urnak és Buda első királyuk Ön birodalombeli leszármazottját, Úr-Kevét választották meg a templomgazdaságuk felügyelőjévé. Minden agyagtáblájukat Pintor Szentvárosba vit­ték megőrzés végett.

Káldi vezér, amikor kikötött a róla elnevezett Káldi-földön, megalapította Káldi gyarmatot. Innen Zagrosz vezérrel elindult Úr-Káma és megalapította Káldi-föld első gyarmatát, Úr városát, majd Zagrosz és Élám hátrahagyott 10 hajóst és a hegyvidék felé vándorolt. Ataiszhoz hasonlóan, a Zagroszról elnevezett hegyvidékre vándorol­tak, mivel féltek a nagy Özönvizektől. Úr-Kómának azonban meghagyták, hogy szó­ban hagyja meg utódaiknak: árvizek esetén ők is költözzenek a hegyvidékre.

Ez pedig a 7 758. tűzszerzési évben történt. Úr-Kómának a fia, Úr-Nina tengerpar­ton lakó hajósvezér volt, de a templomgazdaság olyan jól jövedelmezett, hogy fia, Úr­Gana már király lett a Káldi föld partvidékén.

Kaltes-asszony szekerén újabb Egiek érkeztek és Úr városának közelében leszálltak a tengerre. Nemsokára Oánész kiúszott a partra. Felsőteste emberre hasonlított, míg alul hal teste volt. Az emberek először féltek tőle, de ő fénylő ékszerekkel kedveske­dett nekik. Erre Úr népének ifjai kenyeret és húst vittek cserébe, amelyet szívesen el­fogadott. Később társai is követték és még csillogóbb ékszereket hoztak a nádhajók kikötőibe. A felbátorodott nép minden jóval elhalmozta őket.

Az Úr városi felnőttek eleinte csak nevettek a gyermekeik és az Égi lakók barátko­zásának, akik az ötödik holdtöltén fekete ládájukkal a csatornába is bemerészkedtek, ahol folytatódtak a barátkozások. Majd reggelre eltűntek az uszonyaik és alsó testük is emberré változott. Tűzokádó és szikraszóró gépeikkel csodálatba ejtették Úr város ifjait. Ezen csodaszerkezetek kezelésére megtanították a földieket. Utána a templom­ba mentek és szerkezeteikkel nézegették az eget. Ennek vizsgálatára megtanították a pateszik gyermekeit, akik őket élelemmel látták el. Mire eljött a 12. holdtölte, meg­tanultak a földiek nyelvén beszélni és a Rát folyó felé keresték a csatornázás lehető­ségét. Utána megtanították az embereket földet művelni és állatokat nemesíteni. A magukkal hozott pulikkal pedig juhokat őriztek emberi segítség nélkül, amellyel mindenkit megleptek. Eleinte Égi Szőrpamacsoknak nevezték a pulikat, amelyek okosságuknál fogva szinte már nem is voltak állatok. A magukkal hozott két okos hallal pedig úgy játszottak, mintha barátjaik lettek volna.

248

A Kaltes-asszony bolygóján lévő 9 ismeretlen hatalmat úgy magyarázta Oánész, hogy ez Kaltes-asszony 9 csodája, ami a 9 Égi Mester létezését bizonyítja. A 9 Égi Mester volt Kaltes-asszony bolygójának a mozgatója. Égi eredetű tudásuk lehetővé tette, hogy már 540-szer fölkeressék Joli-Tórem bolygóját. Minden ilyen látogatás előtt 800 Égi lakó dolgozott Kaltes-asszony egy-egy szekerén. De olykor mégis előfordult va­lami hiba. Egy alkalommal 9 Égi lakó itt maradt Földünkön és a nagyobb koponyájú földlakók közül választottak maguknak párt. Ettől kezdve a földiek is elkezdtek oko­sabbak lenni és nem ették meg legyőzött ellenségeiket. A földi növényzetet az égiek égi magvakkal nemesítették. A föld lakói valamikor a fákon épített fészkekben keres­tek menedéket a nagytestű állatok elől. De később megtanultak rájuk dorongokkal, csapdákkal és kövekkel vadászni. Egy-egy nagy állat elejtése dús lakomát biztosított.

A nagy földrengések, eljegesedések után olykor alig maradt ember a földön, de az égből jöttek egyre nagyobb sikerrel tanították meg a földieket a védekezésre. Az ég­ből mindig kilencen jöttek. Volt rá eset, hogy közülük itt valaki meghalt. Ilyenkor a visszatérők Kaltes-asszony szekerén valakit magukkal ragadtak. Az ilyenekre azután azt mondták: jók voltak, tehát a mennybe mentek és az Isten fiainak nevezték őket. Ezek a földi látogatások addig tartottak, amíg el nem érkezett a Nippurban is följegy­zett, titokzatos 4320 000-es életforgási szám. Azóta csak a Kaltes-asszony-féle gyöngy­szemcséikkel figyelik a Földön maradt, elszaporodott utódaik életét. Amit így meg­látnak, azt bizonyára beírják az Élet Könyvébe.

Erről az óriási időről, de még annak töredékeiről is csak olyan ember beszélhet, aki a 4320 és az azt felező 2160-as szám lényegét, a Világ-holdévet meg tudja érteni. Az ilyen ember elmondhat annyit, amennyit a földi ember értelme fel tud fogni.

Földünkön az emberiség elszaporodása mindig táplálkozási nehézségeket okozott. A megoldást a számok hozták. Amikor például az étkezések száma a Rát-Tigris völ­gyében elérte a 4320-at, a 43 200-at, illetve a 432 000-et, hol kisebb, hol nagyobb özönvíz keletkezett. Ha nem özönvíz jött, akkor üvöltő vízisárkányok jelentek meg az égbolton és megcsapkodták a Földet.

Amikor Buda leánya, Aran férjhez ment Ten vitézhez, az áradó Nagyfolyó ifjú ki­rályához, minden áradásnál 1-1 gyermeke született. Ezért Ten vitéz férfi népét felbuj­tották a bátyjai, hogy Ten vitézt öljék meg. Aran ekkor templom-gazdaságával haza­tért Úr városába és várta a bölcsek jóslata szerint az Égiektől beígért Férfiút.

Nemsokára megérkezett Samasna Pisti, aki tengernyi szenvedése után boldogan vette el feleségül Arant és tőle sok fia és leánya született. Buda halála után Samasna Pistit az Úr hegyén épült templomban királlyá kenték a ~ateszik.

Samasna Pisti igen bölcs és okos uralkodó volt, aki az Egiek segítségével a birodal­mat apró gazdaságokra osztotta. A földműveseket utasította, hogy a földművelés leg­jobb módját minden második napon, Úr városának földjein a papoktól és a Földek­Urától tanulják meg és másnap saját földjeiken gyakorolják. Terményeikből, gyü­mölcsből és az állatokból valamicskét hozzanak bemutatásra az Úr templomába.

Állataik bőven elszaporodtak, és feltört földjeik, hála az Úr csatornázásainak, meg­hozták az Élet gyümölcsét, így nagyon meggazdagodtak. Sok gyermekük született az Ur örömére, akik közül sok ifjú látni és az Úr nevében meghódítani akarta a világot. Ezen ifjak elsajátították Úr templomának rovás-titkait és készen álltak a Föld meghódítására.

Az elaggott Samasna Pisti örült és sírt örömében, amikor Ten és Aran házasságá­ból való nevelt fiai felkerekedtek, hogy Ten vitéz birtokát visszaköveteljék. Mivel Ataiszból még mindig érkeztek menekülők, amikor létrehozták a 4320. önálló gazda­ságot, Samasna Pisti elrendelte a Nagy-víz vidékének meghódítását.

249

Minden lovat elvittek Ur városából és csak a szamarakat hagyták meg, mivel azok a földművelésre igénytelenségüknél fogva alkalmasabbak voltak, viszont hódítani csak lóval lehetett.

Ten első fia, Ménes, aki igen okos és tanult ifjú pateszi volt, a kis gazdaságok 4326. elsőszülött fiával elindult. Mikor a Nagyvíz felső vidékén megjelentek, a bölcsek elé­bük mentek, mivel Égi jelek adták tudtukra érkezésüket. A legutolsó nagy áradásnál igen sok ifjú férj elpusztult és a bölcsek várták a csodát, hogy az Égi hatalmak tanult munkáskezeket küldjenek hozzájuk. Ménes és négy öccse nyomban munkához látott és lovasait gondosan letelepítette. Mint első Pateszi, a bölcsekkel együtt hálát adott az Úrnak, aki az Édesapja birodalmát Égi segítséggel és gondoskodással visszaadta!

Az első év termése igen bőséges volt Ménes irányítása mellett, ezért a bölcsek né­peikkel együtt Ménest királyukká választották.

Kis városában nem volt özönvíz. An, Enlil, Enki, Nin-Hurság és Eres-ki-Gal, a Nagyalföld Istennője Ataiszi névadása szerint a két Nagyfolyót nem Tigris és Rát né­ven hívták, hanem ősi nevén, Idaglat és Buranum néven. Ezért Élámban és Káldi föl­dön is csökönyösen így nevezték e folyókat.

Ezen elnevezést a 24 Hun Törzsszövetség megalakulásakor átvették Eridu, Bad-Ti­beria, Larak, Sippar és Surupak. Az Uruki király Úr királya alatt Úr, Árpadu, Áradu, Kis és Hit gyarmatokon uralkodtak. Amikor az ötvenedik medvetoros évben, Kr. e. 3900-ban Erek és én megjelentünk az Uruki királyságban, Úr király az újonnan felállított Nippar kegyhelyen fogadott bennünket, ahol a pateszik képzése folyt. Ott hallottunk Os-Ten szülöttjének, Ménes királynak az új felfogás szerinti államalapítá­sáról.

Ménes az Úr városa szerinti képjelekkel levelezett Samasna Pistivel, aki sok jó ta­nácsot adott neki, hogy birodalmát ésszerűen kormányozza. Ugyanis az Ön vallás több mint 4 évtizede szolgáló papjai igen sok feljegyzést készítettek az Uvöltő Vízi­sárkány és Holdunk társulásának körülményeiről, ami után az állandó árapály hul­lámzás nagyon megnövelte az esők és a viharok számát. Amikor első fia, Nap-Kira 15 éves lett, eljegyezte Amu főpapjának a leányát. Minden erővel új fővárost kezdtek építeni Amu-óm elnevezéssel, amely aztán Nap-Kira fővárosa lett. Az ősi vallás hívei alávetették magukat Úr város törvényeinek és szokásainak. Az összeköttetést pateszik küldésével állandóan fenntartották.

Bothonban Őrsúr ivadékai uralkodtak. Nap-Kira az apósa halála után átvette a ha­talmat Amu-ómban. Ménes második fia, Narmen felépítette Téba új városát, ahol az elaggott Ménes királyt eltemették. Amikor Őrsúr már öreg volt, fiú gyermeke nem lévén, Ménes harmadik fiát tette meg uralkodónak. Hor-Aba sokáig legényember volt, Őrsúr halála után a tizedik, azaz a legfiatalabb feleségét tette meg királynénak, akitől sok gyermeke született. Így Ménes király gyermekei uralkodtak mind Bothon, mind Esthon birodalmában. Nippar pedig ontotta a pateszi tanulókat, akik Bothon­ban és Esthonban Ön papjaihoz hasonló kiképzést is kaptak.

Ezen kettős képzettségű pateszi-papoknak az ősi elvük így hangzott: Osiris (Őrs­úr) úgy székeljen, mint RÁ és RÁ úgy székeljen, mint Osiris. Hor-Aba után a fiát kenték királlyá még gyermekkorában olajjal, Athotist, aki Anuban lakott és mindkét nép felett ítélkezett.

Az Északi, vagy Alsó Birodalom jelvénye a papirusz bokra volt, a Déli, vagy Felső Birodalom jelvénye a lótusz virága. Észak Szet Isten, Dél Hóras Isten Birodalma volt. Királyi jelvényük a vörös korona, és a fehér sisak. Valamennyien RÁ Isten védelme alatt állottak.

250

Az első királyok Ménestől kezdve, Úr városbeli mintára égetett téglából építkeztek. Ellenben sok templomot ősi birodalmuk hagyományai szerint mokottani~ turrai és simeai kövekből építettek. Ezek egytől-egyig óriási közmunkák voltak, RA Isten kí­vánsága szerint. Szet Isten és Hóras Isten híveinek óriási tégla könyvtárakat építte­tett a két birodalmat egyesítő Ménes király és az összes feljegyzéseket itt gyűjtötték össze négy és fél tömény évnyi korból. Ebben leírták a kegyetlen jégkorszakok válto­zásait, mikor a beavatottak elhagyták az egymást evő emberek birodalmait, de min­den Kaltes-asszony Birodalmában keletkezett képírást magukkal hoztak. Itt aztán to­vább figyelték a Nap és később a Holdanyánk járását.

A Nagyfolyó deltájában On, a Napisten városa, míg északon Ámon főisten városa volt. Mindkét város csak a káldi kereskedőket engedte be a Birodalmába. Ezeket min­den esetben Samasna Pisti és utódainak pateszijei kísérték, akikkel a csillagok járá­sát egyeztették, ezáltal sokat fejlődött a jövőbe látás képessége.

Havarut várost Aran és Ten leányai építették fel, akik férjeiket a legjobb íjászokból választották. Tehát ha az Istenek leányait valaki el akarta venni, az íjász és lovagló versenyen annak elsőnek kellett lennie. Az első ilyen győztes Salát vezér volt, aki mind a lovaglásban, mind az íjász lövésben első volt, és egy új versenyszámot muta­tott be, a vágtató lóról való nyilazást. Amikor Ménes király Ön és Ámon birodalmá­ba érkezett, Aran leányági leszármazottai örömmel üdvözölték. Havarut Ménes Biro­dalmának az óbirodalmi beszéde szerint felajánlotta, hogy a betanított szítiuk, azaz íjászok védik délről a birodalmat. Minden évben vagy Ménes, vagy Nap-Kira és an­nak fiai látogatták meg Havarutot és ilyenkor elhozták Ön és Ámon Istenek ajándé­kait Ten leszármazottainak. Engedélyezték, hogy a fogságba esett ellenség közül a munkabírókat szolgáikká tegyék. Az Egből származó Ten Isten leszármazottai össze­köttetést tartottak fenn az ataiszi menekültekből óriásivá fejlődött Úr birodalmának 65 királyával. Arvisura Anyahita még Ataiszban megalkotta azt az érthető közlési mó­dot, amelyet a Templomok gazdaságai és Élám nyelvén a Zikkuratok, azaz a Szent könyvek őrzői is mind átvettek. A Nippuri írnok-iskolában a beavatottak százait ké­pezték ki Ménes Birodalma részére, s így Ön és Ámon birodalma egyesült.

Arvisura Anyahita életétől kezdődően a beavatottság jele a kereszt volt. Bothon, Esthon, Tenföld, Káldea és Indus földje mind átvette a beavatottság jelét és egymás­sal is fenntartották a kapcsolatot. Káldeában történt, hogy az Égből jöttek altestükre felszerelt hal uszonyokkal kiúsztak a partra, amelytől a Káldi gyarmat lakói megré­mültek. Ezen Égből jöttek aztán megtanították az ott lakókat a földet művelni és ál­latokat szelídíteni.

Ataisz tengerbe merülése és a nagy földrengések óta ezen Égből jöttek Káldiföld­ön, majd Uruk földjén és Úr városában is királyokká lettek, tehát a királyság intéz­ménye is az Égből jött. Ezen települések 65 királysággá fejlődtek, ahol az Égi királyok a pateszik mellett a templomgazdaságok földjein uralkodtak. Eleinte úgy volt, hogy 3 nap a király földjeit, majd újabb 3 nap a tanultak alapján a saját kis földjeiket mű­velték, de a hetedik napot az Isteneknek szentelték. Az Isten királlyal együtt dicsőí­tették az Urat.

Ezen szokást később Kis városa, Mari városa, Indus Birodalma és a Léh városán túli Mennyei Birodalom is átvette. Itt a királynak fel kellett hágnia a Földet jelképe­ző Jáó dombra és elfoglalnia őrhelyét, ahonnan az Istent dicsőítette. Ezen példát a 24 Hun Törzsszövetség is követte. Amikor fejedelmet vagy fősámánt választottak, annak fel kellett mennie az Istenek hegyére és onnan visszajőve el kellett mondania, mit kí­vánnak tőle és Népétől az Istenek.

Amíg Bothon és Esthon földjén az őslakók az erdőket irtották, a kettős-baltás iste­nek, Min Isten és utódai uralkodtak, de amikor a jégár elől menekülő beavatott Nap­isten fiai megérkeztek a Kos és Bika csillagképének ideje alatt, Ámun-Ré lett nagyon népszerű. Az Isten jelképe akkor a Bika szarva közt lévő Nap lett. Az őslakók felhagy­tak az iker-gyermekek egyike feláldozásával, mert ezt Bikaisten már nem kívánta.

Amikor a 24 Hun Törzsszövetség népei elhagyták Úr és Uruk városát, ez főként azért történt, mert a királyi személyek halálakor, élő áldozatként embereket is meg­öltek, köztük 3 hun mesterembert. Édes borba mérget öntöttek, és a méregpohárral kivégzett emberek továbbra is szolgái lettek a túlvilágon a királyoknak. Ezt az Ataiszból menekülő saka népek is átvették. Az ezen medvetoros években történt lá­togatások alkalmával Batour, Uzapani és Baratony is emlékeztette Uruk városának bölcseit, hogy ha az Ikrek csillagképében történtek is emberáldozatok, most már a Bika csillagképében ez nem kötelező még Uruk és Úr városának királyainál sem. Ezt Nippurban is helyeselték.

Harapi király is ezen emberáldozatos temetkezési mód miatt hagyta el Úr városát. Ugyanis Ummából mentek el Úr városába Káldor király temetésére és a temetésen többek között a szamárfogatos hajtógyereket lemészárolták az Égiek engeszteléseként. Harapi hiába kereste a hajtógyereket, seholsem találta őt. Érdeklődésére az Úr város­beli gyermekek elmondták, hogy a szamárfogatos gyermeket is elvitték több Úr vá­rosbeli gyermekkel együtt, hogy feláldozzák Káldor király temetésén.

A gyermekekkel együtt a pateszihez ment Harapi király és kérte, hogy amennyiben még él a szamárfogatos gyermek, úgy adják neki vissza, mert az Isteneknek való hála­tisztelet után haza akar hajtatni Ummába. A pateszi azt mondta, hogy az Égieknek tetsző cselekedet miatt őt is feláldozták a király üdvéért. Harapi király nemtetszését fejezte ki, mondván, hogy már elhagytuk az Ikrek Világhónapját és őrültség még most is véráldozatot bemutatni.

Umma királya ekkor övéihez ment és őszintén elmondotta, hogy ő is beavatott lé­vén, nem akar többé Uruk városának közelében élni, hiszen nemcsak Úrban, hanem Urukban is gyakoriak a temetések közbeni kivégzések. Harapi királynak igen dolgos népe lakott Ummában, akik közül sokan lakóházakat és templomokat is építettek és emellett még földjeiket is megművelték. Csupán az bántotta, hogy csak maradi mó­don építettek mindent, holott ettől sokkal kényelmesebb lakásokat is építhettek vol­na. Ezért népének felével elhagyta a Nagy-folyamok közti síkságot és az Indus folyó vidékére költözött, ahol a rokon indijó menekültek laktak.

Amikor hazafelé mentünk, Léh városán keresztül egy kis kitérővel felkerestük Harapi király birodalmát, ahol igen magas építményekben és kényelmes lakásokban éltek az emberek. Minden lakásba vizet vezettek be és minden embernek külön he­lyisége volt, ahol az éjt eltölthette. A varázslat művészetét még jobban kifejlesztették, mint Urukban. Beavatottjaik más írásmódot szerkeszetettek használatukra.

A folyóközben eleinte csak a pateszik uralkodtak minden faluban, de amint az Úr népe szaporodott, a nagyobb városok egy-egy katonailag kiképzett magas embert bíz­tak meg a meghódításukkal. Ezeket Lugalnak, azaz Nagyembernek hívták. A városok ugyanis versengtek a falvak meghódításáért és amelyik hamarább érkezett, az lett a Lugal, vagy Nagyember, az Égi eredetű Király, akinek a pateszi behódolt. Tehát a pateszi vazallusa lett a hődító Lugalnak.

A folyóközben égetett és égetetlen téglából is építkeztek. Ahol már király is volt, vendéglátó helyiséget is építettek, nehogy öldöklés történjen. Ezért a vendég ellenér­téket fizetett, amelyet a pateszi rovódeákja agyagtáblájára feljegyzett. A pateszi és a 252