ARVISURA I / Magyarka ősvallása
Magyarka ősvallása
Buharata fősámán, Ködör, Kr. e. 3554-3542. (486-499. m.t.é.) Karagasz és Cinegés rovása
A 486. medvetoros évben Buharata, a gazdag Hunor-leszármazott lett a fősámán, akit azért küldtek Hunor-Birodalmából sámánképzésre, mert kiváló lovas és híres verekedő volt. Buhara városban mindenki örült, hogy 5-10 évig megmenekülnek a nyugalomra vágyó emberek a rettegéstől, ha a kitűnő fejedelemfa vad lovaglásaival és kötekedésével nem tartja rettegésben Amu-Darja folyóvölgyének népét.
Ugyanis ha valaki kitűnő eredménnyel végezte el a sámánképzést, akkor a beküldő fejedelemségnek az Öregek Tanácsa még javasolhatta az illető sámán beavatottsága esetén, hogy a beavatottak képzésén is részt vegyen. Már pedig Urgencs fejedelem akarta, hogy fiát tovább képezzék az Égiek magas tudományában.
268
Mivel a 480. medvetoros évben Karagusz lett az ifjúsági fősámán a pusztaszeri Napy-Süánon, Buharatát nagyon bosszantotta, hogy az ifjúság viadalán valaki legyőzte. Így tömérdek lovából otthon kiválasztotta a legjobb futású 24 lovat és azzal állított be Ordoszba a másodszori sámánképzésre a beavatottak csoportjában, hogy a Nagy-Süán lovassági versenyét végre elnyerhesse. A 485. medvetoros évben a NagySüánon a tanulmányai eredményeként minden lehetőt elnyert, de a lova a verseny közben elbukott, s így a lovassági versenyt első alkalommal a Nagy-Süánok történetében Sórja rimalány nyerte el, aki a Tom folyó parti Kondomából jött Ordoszba a török törzsek Bór nevű tárkány-törzséből és a sámánképzősök előtt a pusztaszeri Nagy-Süánt megnyerte. A nyertes szabad férjválasztási jogán Buharatát választotta.
Buharata a Bór származású, törökből osztódás által lett tárkány törzs leányát nagyon megszerette és a következő medvetoros évi fősámán választáson az igen eszes és ügyes rimalányt feleségül vette. Ködör és Cinegés volt a vőfély. Darró, a megrokkant fősámán áldását adta rájuk és Buharatának, az ifjúsági fősámánnak átadta a hatalmat.
Buharata kiváló lótenyésztő volt és végrehajtotta a gazdag hunok birodalmának a kiépítését. Édesanyja Báta fősámánnak, Magyarka fejedelmének a leánya volt, s mivel az édesanyja sokáig élt, elhatározta, hogy Buhara városának minden gazdagságával és munkaerejével segítségére siet Magyarkának és kiépíti az Ősmagyar vallás fellegvárát. Nyomban Magyarkára lovagolt és megtervezte a városka templomát és kegyhelyeit. Ataiszi szokás szerint az egész Kuma folyó völgyében csatornás gazdálkodást vezetett be. Magyarka felett pedig teraszos kertészetet létesített.
Ugyanis annak idején Magya fejedelem a Szavárd nevű lovasparancsnokkal együtt felépítette Mapyarka városát. Itt Enéh, Magya felesége meghalt, aki a legkisebb fiát, Magyarkőt az Osmagyar, azaz Isteneknek tetsző hiten nevelte. Szavárd 237 furmányosa hordta a köveket szekéren az Anyahita tisztelők birodalmából, míg három furmányosa Buharata hun lovasparancsnokkal tartotta fenn a kapcsolatot. Amikor 20 év alatt a város teljesen felépült, Magyarka elkezdhette a Góg és Magóg által alapított ataiszi Ősmagyar vallás táltosainak a kiképzését. Mivel kézműveseink gazdagabbik 620 főből álló csoportja Dabósában maradt, a szegényebbek 240-en átjöttek nyájaikkal a Nagyhegyen és kézműveseik segítettek Magyarkőt felépíteni.
Ezen vándorútjuk az Urukból való elvándorlásuk 120. holdevés ünnepétől a 130. holdevésig történt. Akkor megállapodtak, hogy Dabósától Magyarkőig a Kurd nemzetsége fog lakozni fiának, Káldornak a birodalmában, míg az istenfélő Magyar népe a Nagyhegynek a tetejétől a jégkucsmák aljáig fog letelepedni.
Amikor Magyar utódai meghallották a szegények 24 Hun Törzsszövetsége medvetoros időszámításának a bevezetését, ők inkább Szavárd törzsének a tűzszerzési időszámításához csatlakoztak. Magyar és Szavárd törzsének az összeházasodása folytán ennek az időszámításnak a hívei maradtak. Időszámításuk alapjának a tűzszerzése ünnepét vették és Ataisz elsüllyedését a 8470. tűzszerzési évben állapították meg. Amíg a hunok 12 968 alkalommal ünnepelték meg a holdevés ünnepét, addig 998 esetben tartottak a Szavárd-magyarok tűzszerzési ünnepet.
Agaba fősámán, hogy a holdevési és a tűzszerzési evések ünnepeinek a vitáját elkerülje, bevezette a medvetor evéseket, mivel ezt csak a tél közepén kezdték el, amikor a makkon hízott disznók tora elfogyott. Az ordoszi sámánképzés ezen időszámítást fogadta el.
Szavárd-magyarságának kézműves népsége már az 1018. disznótor evését számolta, amikor ők Magyarkán az Égiek tüzével a 9488. tűzszerzési ünnepet tartották. Ekkor Batour fősámánnal az időt egyeztették. Mikor a 24 Hun Törzsszövetség Uruk vá
269
rosába ment kalandozásra, Magyarka és Szavárd népe is képviseltette magát. Ekkor, a 20. medvetoros évben, a 9954. tűzszerzési ünnepet tartották. A szavárd-magyarok a többi kis törzsekhez hasonlóan még mindig az Ósmagyar vallásnak a hitét vallották, vagyis az egyisten hitét.
Amikor Magya fejedelem Magyarkán elhunyt, a Föld-Anya erős felmelegedése miatt a Mari fejedelmi asszony és gyermekei észak felé húzódtak az Etil folyó mindkét oldalán és a Mari birodalmából való törzsekkel az Etil felső folyásánál telepedtek le. Amikor aztán egy emberöltő után a felmelegedés csökkent, már annyira megszokták , a vadászatokat és a téli élelmek összegyűjtését, hogy az időjárás hidegebbre fordulása után is megmaradtak az új hazájukban, amit mindannyian megszerettek.
Magyarka és utódai vállalták az ataiszi népek összefogását és a 24 Hun Törzsszövetség és Uruk népének a gyújtópontján megmaradtak. Magyarka számos utóda és az úzokkal összeházasodott Szavárdok maradtak az ifjú Magyarka egyisten hitén. Ez azonban az ataiszi törzsek szerint nem népet és törzset jelentett, hanem egy bizonyos, hitbeli meggyőződést. Ezen kis csoport ellentétben a többi ataiszi népekkel, minden időben megmaradt az Égi-eredetű egyisten hitén, nem úgy, mint a Nagyhegy vidékéről az Özönvizek múltával visszavándorolt Szumír fejedelem népe, akik azóta már a rokonlátogató kalandozók szerint a háromezredik istenségnél tartottak. Ez a nagy természeti bőségnek volt köszönhető. Minden egyes jelenségre vagy emberi tulajdonságra egy-egy külön istent képzeltek el. Megfeledkeztek a Susa szumír város környékéről kivándorolt családok felfogásától: “Az Istenek az emberek agyából pattantak ki!"
Buharata a háromszáz lovasát északra, Mari birodalmába, délre, Szumír fejedelem uruki törzseihez és Úzonnak a Melegvizes Birodalma felé irányította. Az ősmagyar vallás tanulmányozására hosszabb ideig Magyarkán maradt, mivel itt az öntözéses és a lépcsőzetes termelési módok miatt nagy bőség uralkodott. Az is megnyerte a tetszését, hogy a földrengésektől való félelem nélkül csak kőből való házakat építettek és az Égi-eredetű Istennek épített hajlékban sok bölcs dolgot hallott, összehasonlítva a gazdag hunok törzseinek birodalmával, a 24 hun törzsnek küzdelmes életével és a sámánok többisten hitével. Magyarka egyisten hite csak a szavárdok néhány családjánál terjedt el, akik Magya fejedelem harmadik fia családjával később összeházasodtak. Ez már csupán azért sem tetszett Buharatának, mert a fejedelem és családja ugyanúgy termelő munkát is végzett, mint a legterméketlenebb vidéken élő fejedelmi ivadékok leszármazottja és mindenki mindenkivel egyenlő rangú volt. Ezt a Hun-tó birodalmában nem volt tanácsos bevezetni, mert akkor a gazdag lóállományú hun fejedelmi ifjaknak is dolgozni kellett volna.
Buharata azt tartotta ésszerűbbnek, ha minden törzsnek engedélyezik a külön isteneiket, mert akkor a hun előkelőségek bőségesen el tudnak tartani sámánokat. Hagyjuk meg az embereket a maguk elképzeléseiben.
Buharata ekkor Nippurba, a Szentvárosba, a vallási központba ment, ahová elvitte Báta, Barasz és Darró Arvisuráit és az időszámítást egyeztették. A 24 Hun Törzsszövetsége ezelőtt 486 évvel alakult meg. Nippur vallási központját a 24 Hun Törzsszövetség megalakulása előtt 1710 tűzszerzési évvel alapították és azóta ArvisuraAnyahita Egből hozott jeleivel rótták az idők múlását. Tehát Nippur papi város csak 1710 éve rója a végtelenné levő időt. Ezért az ordoszi Arvisurákat a 2196. évi érkezéssel helyezték el az Égi-Eredetű népek rovásos gyűjteményébe.
Régebben Uruk birodalmában minden város templom-gazdaságában csak pateszik uralkodtak. A templom az árvizek miatt legtöbbször a város legmagasabb pontján volt, hogy veszély esetén az Égi-eredetű nép a templom-gazdaság főépületében talál270
jo zí k~ é; g t• s f 1
í 1
jon menedéket. Azonban a későbbi években Nippur megalapításától az 1250. tűzszerzési évet számolva Úr-Ganna, a leghatalmasabb pateszi, gazdaságaik védelme miatt kettéválasztotta a pateszik és a Lugalok hatalmát. Lugalnak mindig a leghatalmasabb és a legjobb harcost választották, aki fegyvereseivel őrizte a templom-gazdaságok nyugodt munkáját. Ezek tizedekbe szerveződtek és őrségeket álltak a rablók és gyújtogatók ellen. Ezért a Lugal testőrsége nemcsak fegyverekkel, hanem tűzoltó felszerelésekkel is el volt látva. A később megalakult Pintor Szentváros megszervezte a nyugat felé való látogatásokat, ahol találkoztak Esthon és Bothon beavatottjaival, akik csak 1509 évvel Nippur megalapítása után vezették be a “Napévet" és csak 1550 év múlva fektették fel Pintor Szentvárosnak az időrendi nyilvántartását. Ez annyit jelentett, hogy Buharatának ide is el kellett látogatnia.
Megfigyelte a rokonlátogató sámán csoport azt is, hogy Szumír-földön és Esthonban sokkal több ember foglalkozik mélyebb gondolkodással és irányítással, mint Magyarkán és Szavárd földön. Így a népek minden téren fejlettebbek, mint Magyarkán. Esthonban és Bothonban a beavatottak a fejedelmi gyermekeiket röviddel a születésük után lekötözték. Ezáltal az újszülött koponyája tovább nyitva maradt, az agyuk nagyobbra fejlődött. A végtag lekötöttség arra serkentette az újszülötteket, hogy az agyuk és a gondolkozásuk sokkal jobban fejlődjék. Ezt a hunok semmiképpen nem helyeselték, mert a testi ügyesség és lóratermettség ezáltal csökkent.
Ugyanis a 24 Hun Törzsszövetségben és a gazdag hunok nagy birodalmában döntő fontosságú volt a ló. Ezzel nagy területeket tudtak bejárni és a települések ifjai egymáshoz hamar el tudtak lovagolni. Magyarkán is a legfontosabb földmegmunkáló alkalmatosság a ló volt. Ezzel tartották fenn a kapcsolatot észak és nyugat felé is.
Mivel Magyarka építkezéséhez ebben az időben sok ló kellett, Pácska, magyarkai sámánból lett fejedelem megkérte Buharata fősámánt, hogy amíg visszatér a délre tervezett útjáról, engedélyezze a két másik csoportnak a Szavárd-magyar földön való munkáját. Itt aztán megtanulták, miként kell a terméshozamokat biztosítani. Az alföldi síkságok gyakran ki voltak téve árvíz veszélynek, míg a dombos vidékeken a szárazságban elpusztult a növényzet. Ezen úgy segítettek, hogy ataiszi módon öntözéses gazdaságokat építettek ki, mind a síkságon, mind az enyhe domboldalakon. A dombos és hegyes vidékeken lépcsőzetesen, ataiszi módra művelték meg a lankás hegyoldalakat, hogy az életet adó csapadék ne rohanjon le róla. Az ellenség esetleges támadása ellen pedig úgy védekeztek, hogy rejtett hegyi ösvényeket építettek ki és azok mellett gyümölcsösöket telepítettek, hogy a csapások során megmentsék a magyarkai népet az éhenhalástól.
Ugyanis nagy szárazság vagy súlyos árvizek esetén a tarkós törzsek oda mentek élelmet szerezni, ahol volt. Ezért ők úgy rendezkedtek be, hogy mindig bőségben éljenek és az esetlegesen éhező népeket az éhségtől megmentsék, vagy végső esetben fegyverrel mentsék meg azt, amijük volt. Ezt a termelékenységet Ataisztól és Uruk népétől átvették és Magyarkán most megtanulták, hogyan kell ésszerűen gazdálkodni. Ukus pateszi elgondolását így az ataiszi népélet területén érvényesítették.
Amikor két év múlva Buharata visszatért Esthonból és Nippur térségéből, útbaindította észak és nyugat felé a kalandozó lovasait, hogy a két év alatt tanultak alapján Mari birodalmában és a Melegvizek Birodalmában érvényesítsék ataiszi tudásukat.
Észak felé ekkor erősen hidegre fordult az éghajlat. Ezért a fokozatosan terjeszkedő 24 Hun Törzsszövetség népei a bőven termő, de nem elég életet adó vidékekről kezdtek az északi és nyugati nagy tengerek felé terjeszkedni, mert a folyók gazdag halállománya megmentette az Egiek csapásaitól szenvedő szegény rétegeket az éhen
271
halástól. A síkvidéki és dombvidéki csatornákat, valamint a biztonságos hegyi utakat is kiépítették. Minden nyár közepén itt is megtartották a hegyi ünnepélyt, amelyen hálát adtak az Égieknek, hogy az éhenhalás ellen kenyeret adtak a népnek.
Amikor Buharata fősámán visszatért a Nippur és Esthon térségi küldetéséből Magyarkára, első dolga volt, hogy Magyar utódai előtt az Ősmagyar templomban beszámolt az Uruk birodalmában bekövetkezett változásokról. Mosolyogva mondta el azt az örök törvényt:
- Ki az ellenséged? A szomszédod.
- Ki a barátod? A szomszédod szomszédja.
Kaginka lemondott az Aranyasszonyi tisztségéről, és azt örömmel átadta Sórja ifjúsági aranyasszonynak. Uruk város nagytemplomának oltása előtt örök hűséget esküdött Tordas lugalifjúval, aki a Lugal fiainak kötelező mesterségeként a cserepesek mesterségét tanulta ki. A szomszéd templom-gazdasággal háborús állapotban voltak, a Lugal engedélyével inkább a kivándorlást javasolták. Mivel egy ilyen csatározásnál Tordas felesége is elesett, a déli tartományból érkező Kaginkát kérte feleségül. Uruk városának messzire ható kereskedelme volt, egy áruval megpakolt karaván azt javasolta nekik, hogy menjenek velük a tengerparti karaván-úton nyugat felé. Magyar leszármazottai közül egy templomgazdasági író-deák leány itt férjhez ment egy Nippur városában kiképzésen lévő Mari-birodalombeli, Kudzsir nevű ifjúhoz. Ők is kérték, hogy Buharata fősámán csoportjával jöhessenek. Nippurban mindezekhez hozzájárultak.
Az előrejelzések szerint a Tigris folyón áradás volt, Kis városán keresztül Mari városáig együtt mentek. Itt Tordas és Kaginka karavánja Agadi uruki eredetű kereskedő-város felé ment tovább. Kudzsir a Mari Birodalomban elbúcsúzott szüleitől és egy Dahai nevű, magyarkai leszármazott leánnyal Mari város templomában hűséget esküdött és Buharata lovas csoportjával Magyarkára lovagoltak.
Két év leforgása alatt Cinegés és Pácska sámánok csoportja elsajátította a csatornázott földművelést és a cölöpös lakóházak készítését. Utána egy teraszos, vízfogó településen dolgoztak, ahol a dombteteji talpasházak készítését sajátították el. Cinegésnek nagyon tetszettek a hegyen épített figyelő tornyok, amelyek mellett a hegyiünnepélyeket és a tűzszerzési ünnepeket is tartották, amelyeket az Osmagyar vallásúak az Égi-atya hálaadó ünnepének nevezték. Ezen ünnepély szokását még az udmurt és komi törzsek is elvitték a nagy Marinába, Mari fejedelemasszony Birodalmába. Dahai fejedelmi lány Kudzsir lugalfival meglátogatta szüleit, akik olyan vidéken éltek, ahol a néptörzsek a földből kibuggyanó fekete-sárral tüzeltek. Itt Bahai szülei áldásukat adták az ifjú párra és leányukat megkérték, hogy soha ne hagyja el az Ősmagyar vallást.
Buharata fősámán nyugodtan eljöhetett kötelező rokonlátogatás címén Nippurba, mert a megrokkant Darró fősámán még életben volt és beavatottjai élén biztonságosan uralkodott a 24 Hun Törzsszövetség birodalmában. Rokkantsága ellenére is kíváncsi volt, hogy miként fejlődtek az események nyugaton, mivel Ordosztól keletre gyakran megrázkódott a föld és sokan a halálukat lelték.
Nagy örömére szolgált a megrokkant Darrónak, hogy a 480. medvetoros évtől nem pusztított semmiféle járványos betegség a Hun Birodalom területén, s így nyugodtan útnak indíthatta a beavatott Buharata új fősámánt, aki szívesen vállalta küldetését, mivel Ordosz térségéhez nem nagyon ragaszkodott, mert ifjú korában a gazdagon termő, nagy Hun-síkságon nőtt fel és vágyott hozzátartozói meglátogatására. Természete is olyan volt, hogy mindig virtuskodott és szeretett kalandozni. Ezért már a 486. medvetoros évben elindult. Buharában és Magyarkán töltötték az első évet, a 487. és 488. évet Nippur Birodalmában. Magyarkán a rokon agaba és saka törzzsel megegyez272
tek, hogy Kerkához hasonlóan átengedik a rokonlátogató csoportokat a Marina és a Melegforrás Birodalmába, hogy a régi telepes helyeket meglátogassák.
Észak felé Ködör sámán indult el, aki egy magyarkai lányt vett el feleségül. A dahai birodalmi szokások szerint ezek minden ünnepet a Vásárnapokon tartották, míg Magyarkától nyugatra csupán a szombati napot tartották ünnepnek. Magyarka azonban okosan oldotta meg a vitákat, mert mind a szombati, mind a vásárnapi ünnepet megtartották. A szombati napot a kereskedők, a vásárnapokat a csatornás és a teraszos földművelők tartották inkább meg. Szombaton a kőépületekben tartózkodtak, míg vásárnapján csak a kirakodók elégítették ki a mindenféleképpen vásárolni akarókat. Erről gyermekdal is keletkezett:
Hétfő hetibe, Kedd kedvibe, Szerda szűribe, Csütörtök csűribe, Péntek pitvarába, Szombat szobájába, Vasárnap az Isten-házába.
Vasárnap az Ősmagyar vallásúak akár félnapi járásról is , míg a szombatot ünneplők minden szombaton felkeresték fából épített kegyhelyeiket vagy az ősfák alatt lévő szent helyeiket. Voltak azonban olyanok is, akik mindkét ünnepet megtartották.
Ez előbbi versikét a Saka törzs által az agadiak révén elnevezett pamír-Szkítáktól örököltük, akik a parszi szkítákkal együtt a legjobb kereskedők voltak és mind Uruk népével, mind a Hun Birodalommal a legjobb kapcsolatot tartották fenn. Voltak olyan bátrak, hogy még a fokozatosan elsüllyedő Ataisz menekülő népeit is felkeresték. Már pedig ezek nagyon elvadultak, mert hazájukból menekülve hontalanokká váltak. Ezért a menekülő ataiszi népeket Sáska népeknek nevezték.
489 szarvastorán Cinegés és a Kudzsir-Dahai házaspár elindult a nyugati kalandozók 100 főnyi csoportjával. A Sárvár nevű pamír-szkíta ősházas gyarmaton várták a kalandozókat a pénteki szkítás-fürdő kőből épült szenthelyen. Itt a gyermekek ezt dalolták:
- Szita-szita péntek, Szerelem csütörtök, Dob szerda... ami azt jelentette, hogy Sárvár Ősmagyar vallású, mert ezen vallás nem kapcsolódott egy törzshöz sem, egy valláshoz sem. Ezen meggyőződés abban az időben csupán annyit jelentett: jóemberek társas-csoportja, akik Kurd és Hunor után a szülők harmadik, legkedvesebb gyermekének, Magyarkának a vallásos követőitől származnak. Minden tíz szállásnak a kőből épített templomába járt az egész ősvallású csoport, itt történt a fiatalok esküvője, a gyermekek vallásos oktatása és az újszülöttek megkeresztelése.
Minden embert a sírig elkíséri a jó és a gonosz harca és sok emberben győz a gonosz. Ezt keservesen megbánja, ha végül is a jó győzedelmeskedik a rossz énje felett. A tíz szállásos település közepén mindig egy dombon épített templom állott. Ott adták hírül a gyülekezetnek, hogy a névadó feljegyzések szerint az Egiek milyen nevet adnak a gyermeknek. Az Ősmagyar vallásúak kicsiny csoportja egész héten látástólvakulásig dolgozott, de a szombatot és a vasárnapot megszentelte. Igaz, hogy sütésfőzés, favágás, állatgondozás ekkor is történt. Általában ilyenkor beszélték meg a következő napok munkáját.
Ezen intézményt a pamír-szkíták is felkarolták és az elnevezéseket a többi nyugati, azaz sáska népek is átvették. Ugyancsak felkarolták az Uruk és Marina közötti kereskedelmet, amelyben a lóállományt Magyarka biztosította. Így az éghajlati változá
273
sok, járványos megbetegedések vagy földrengések miatt a 24 Hun Törzsszövetségi népek Ordosz és a Kerka folyó, míg a magyarok Uruk és Marina között vándoroltak. Most Cinegés sámán csoportja indult el a Kerka folyóig.
A Pamír és Parszi szkíták, azaz a Saka-népek Sárvár központjában Cinegés ifjúsági fősámán, Buharata megbízottja és rovósámánja lerótta a nyugat felé irányított letelepedő és visszalovagló létszámot.
A járványok és a földrengések miatt az ordoszi Oregek Tanácsa nyugat felé mindössze 25 sámánnak engedélyézte - vérfrissítésként - a Melegvizek Birodalmában a letelepedést. A Rimaszécs sámánnak megparancsolták, hogy a veszteségekre számítva 70 vagy 75 lovas köteles visszatérni Ordoszba. Így minden huszadik év táján 25100 személyes csoport letelepedését tartották ésszerűnek, hogy az Égi-Birodalom törvényei szerint a vérfrissítés megtörténjen.
A járványos megbetegedések leginkább a Jász törzseket kerülték el, mert a jászok közel éltek Agaba-ómhoz és a járványok hírére csatlakoztak az agabók kereskedelmi hajóhadához vagy pedig az agabók Hangony-öbölbeli szigeteire mentek halászni. Csak akkor tértek vissza hazájukba, amikor a járványok már elmúltak. Így a következő években a jászok közül többet jelöltek ki a kalandozók visszamaradó csoportjába: Cinegés if úsági fősámán is egy Virágos nevű jász lányt vett el feleségül. A visszamaradók gerincét így a jászok alkották. Amikor átúsztattak a parszi-szkíták Tenisur nevű folyóján, Virágos megbetegedett, ezért egy holdtöltéig a Saka-síkságon maradtak. Itt annyira összebarátkoztak a parszi-szkítákkal, hogy egy harminc fős, azaz háromtized harcos csoport csatlakozott hozzájuk, hogy a kíséretüket biztosítsa.
Második jász volt Borsa harsány, aki Magyarkán meggyőződésből az Ősmagyar vallás kispapja lett, de fogadalmat kellett tennie, hogy az új telephelyen nem végez vallástérítést.
Harmadik jász volt Gyékényes ulcsák sámán, a nemzetiségi pap, aki a Tenisur folyó mellől hozott magának feleséget, egy Hajmal nevű fejedelmi lányt, akit három lovas kisöccse kísért, akik a menyasszonyi szekeret őrizték.
Negyedik Perjés kende sámán volt a jászok közül, aki a Napisten kispapja volt. Gazdag lévén, öt csikóval indult el otthonról. A parszí-szkíták három lovát aranyért megvásárolták, s így gazdag kérőként mehetett a Melegvízforrások Birodalmába.
Otödik a jász származású Zagyva sámán volt, a csoport magóc sámánja, aki varázslópapnak számított és kiváló halász ember volt.
Hatodik a jászságon felnevelkedett Gyócs sámán volt, akinek az apja hamar meghalt a kunságon, az apja birodalmában, de az édesanyja visszaköltözött a jászságra, mivel a jászok vezérének a húga volt. Így őt, a kun eredetű legénykét vezényelték az ordoszi sámánképzésre, s itt Gyula lett, a szerződési kispap.
Hetedik volt a Nippurból küldött Kudzsir pateszi, az Oreg-Isten idő papja, aki a dahák közül a Dahai nevű papnőt vette el feleségül és vallotta az ataiszi népek együvé tartozásának elméletét. Nippur papi-város engedélyezte a Melegvizek Birodalmába való küldetését.
Nyolcadik volt Csenger-sámán, aki a Csud-népek szövetségből származott. Még a legbölcsebb sámánok sem tudták eldönteni, hogy viroláj-e, vepsze-e, avagy a zsór nép közé tartozik-e. A virolájok közül pusztultak el a legtöbben a 478-as medvetoros évben a járványos betegségben, ezért a viroláj törzs vezényelte sámánképzésre, s így a kalandozók tanító-papja lett (regős-sámán).
Kilencedik Devicse bacsa sámán, úz származású volt, az ellátó pap, aki az egész csoport ellátásáról gondoskodott.
274
Tizedik Zsibó bőd volt, aki sámán beosztásként a bőség papok munkáját végezte és szekerein még sókészlet is volt.
Tizenegyedik Terebes volt, a boksa sámán, a tudóspap, akinek a tarsolyában ott lapult a névadó-tár, hogy szaporulat esetén minden újszülöttnek nevet tudjon adni. Kabar származású lévén, egy tartalék lóval rendelkezett.
Tizenkettedik sámán Bars volt, az arbag vagy gyógyító pap, aki egy nyári szekérrel szállította gyógyító füveit és a szitás-fürdőt. Bars kazahun volt, de a kabarok között nevelkedett.
Tizenharmadik sámán Hont volt, a kács-sámán, a vándorló pap, aki hanti származású lévén, az úzoktól kapott egy lovat ajándékba, hogy a rokonlátogatásra eljöhessen. Tizennegyedik Hód volt, a dalacs-sámán, vagy katona-lovas pap, aki a kalandozók út
jának biztosítását megszervezte a kunok besenyő tárkány-törzséből.
Tizenötödik Barót sámán volt, aki széki-hun lévén, duru-sámán volt, a szövetségi pap, aki mindenben ügyelt, hogy a 24 Hun Törzsszövetség Öregek Tanácsának rendelkezéseit a csoport betartsa.
Tizenhatodik Pozsega volt, a barus-sámán, aki kazahun származású volt, a jövendőmondó pap, minden út előtt megjósolta a jövőt.
Tizenhetedik a török Kökénd volt, a nazír, az istenidéző pap, akinek fogadalmánál és beavatottságánál fogva nem volt szabad megnősülni. Állítólag az édesanyja csuvasz volt, vagy talán az édesapja is, ezért mindenki csuvasznak tartotta.
Tizennyolcadik Lindva sámán volt, aki hanti édesanyától született, de a letteknél nevelkedett fel az édesapja után. Ő volt a bán, vagyis az őrségek papja, aki a csoportot oldalról biztosította.
Tizenkilencedik Déva tárkány, tatár kovácspap, aki a szekerek és lószerszámok gondozója volt.
Huszadik Regöly vajda-sámán, vepsze törzsbéli kalandozó pap volt, akinek a rokonlátogatás végén Buharata fősámánnál kellett volna jelentkezni a kalandozás befejeztével, hogy a Melegforrások Birodalmából a jelentést átadja.
Huszonegyedik Gara hurka volt, a bírópap, aki a felmerült sok vitát elsimította és kimondta a döntő szót. Kazahun anyától született ujgur legényke volt.
Huszonkettedik Lébény, avar Igric-sámán, az éneklő pap volt, aki a vallásos szertartásokat vezette. Titokban az Ősmagyar vallásnak is híve volt és nem mert a leányokra ránézni. Ő csupán énekelt.
Huszonharmadik a kun származású Simánd volt, az abakán, vagyis az őrség-pap, aki éjjelenként mindig virrasztott.
Huszonnegyedik Locsmánd, a,~aku törzsbeli sámán lett, aki összekötő pap volt, aki a sámánokat összekötötte és a négy égtáj felé menő kalandozóknak a rovásait öszszegyűjtötte.
Pácska aranyasszony-sámán a mari törzsből származott és Virágos ifjúsági aranyasszonynak az utasítását követte minden esetben, hogy az aranyasszonyoknak és a Föld-Anyának az ünnepeit megtartsák. Huszonötödik volt az útbaindítottak között. Csak 24 sámán maradhatott a Melegforrások Birodalmában, egyiküknek föltétlenül vissza kellett menni a jelentéssel Ordoszba, aki esetleg később visszatérhetett.
Az esetleges elhalálozások miatt Tordas és Kagina csoportjából valakinek a létszámhiányt pótolni kellett. Uruk birodalmának ezen fiai azért indítottak Nippur, Uruk, Umma és Susa városbeli toborzásból egy 24 főből álló csoportot, hogy kipróbálják, hogy szamár vontatású szekereiket meddig tudják használni a tömör kerekei
275
ken. Hat szekeret Szumír fejedelem csónakjával felszereltek, amely pihenő alkalmával fedélnek, míg folyókon való átkelésnél szállító eszköznek számított.
Mivel Kaginka, volt aranyasszony Tordas pateszivel házasságot kötött, helyette Nippurból Kudzsirt vezényelték Cinegés ifjúsági fősámán csoportjához azzal a feladattal, hogy valamelyik a jelentést majd Nippurba eljuttatja.
Buharata és a Nippur írnok-képző cserepes csoportja is élénk figyelemmel kísérte, hogyan végződik a két irányból érkező különítmény találkozása.
Kudzsir és Dahai kíséretéhez a Van-tónál is csatlakozott egy Ősmagyar vallású csoport, akik éppen a magyarkai templom-szentelési ünnepre, Magyarkára zarándokoltak. A 24 Hun Törzsszövetség fennállásának első századában, a 20. medvetoros évtől a
38. medvetoros évig 400 lovas járt a Melegforrások Birodalmában, jött el a leghoszszabb jégkorszak előtti lakhelyüket elfoglalni. Ezekből az első telepesekből 240 lovas visszamaradt. Most, az ötödik alkalommal az őslakókat 100-100 főnyi csoporttal meglátogatják. 20 évenként egy-egy 20-25 főnyi, nyugtalan ifjúból álló csoport ellovagolt és hírt vitt a továbbélés lehetőségéről az ordoszi sámánközpontnak.
Most, a 486. medvetoros évben nyílt alkalmas, ragályos betegségektől mentes időszak Ordosznak, hogy Buharata fősámán irányításával 25-25 lovast indítson útba a szélrózsa minden irányába. Nyugat felé is 25 kiművelt emberfő indult el. Buharata úgy tervezte, hogy a 25 lovas mellé a gazdag hun települések is hozzájárulnak legalább 75 lovassal. Mivel ő is a gazdag hunok birodalmához tartozott, tisztelik annyira, hogy a 100-as csoportban a gazdag Hun Birodalom-beli lovasok lesznek túlsúlyban. Sajnos, a gazdag hunok nem pártolták Ordosz célkitűzéseit, ezért Buharatának a hiányzó lovasokat máshonnan kellett előteremtenie.
Amíg Buharata délen járt, Nippur szellemi központjának érdekeltségi területén Ködör és Cinegés ifjúsági fősámánok nagyon összebarátkoztak az ataiszi Sakák utódaival és a parszi-pamír szkíták felajánlották, hogy a hiányzó létszámot ők pótolják. Így Ködör ifjúsági fősámán kurd és pamír-szkítákkal egészítette ki a 25 fős sámán csoportját. Cinegés ifjúsági fősámán az uruki Tordas pateszivel és Kaginka aranyasszonnyal szervezett 25 fős csoporttal indult az urukiak útmutatása alapján, Agadin és az Aháj Birodalmon keresztül. Kudzsir pateszi Dahai aranyasszonnyal egy újabb 25 fős lovascsoportot szervezett a nippuri, szavárd és daha lovassággal. Magyarkán csatlakoztak a Cinegés által vezetett 30 fős parszi-szkíta lovassal és Virágos ifjú aranyasszonnyal együtt az 56 fő lovasból álló csoporthoz. Így a Cinegés csoporthoz 106 fő tartozott, akik a Melegforrások Birodalmában Tisa sámánközpontnál találkoztak a 490. év medvetorán.
Amíg Magyarkától a Hun-kapu szorosaihoz értek, a 25 ordoszi-hun, 30 szkíta, 10 nippuri, 10 szavárd és 5 daha lovas egynyelvűvé vált, hiszen már kezdetben is megértették egymást. 479 őszén már átjutottak a szorosokon és Disznótor havának elején Úzon-Gönc és Biring leszármazottaival Sajó-Ordoszba lovagoltak, ahol a rokonlátogatás örömében megünnepelték a 490. disznótort, s egyben felkérték rokon törzseiket, hogy az ifjú lovasokat a medvetorra, Tisa sámánközpontjába kísérjék. Ordosz legújabb találmányát és termény-magvait átadták Sajó-Ordosz lakóinak és elmagyarázták az építkezési újdonságaikat is.
490 disznótorának közepén Kajla lovasparancsnokkal a Kőtetőről elindultak a Biringvár-Zabari úton át, hogy Tisa sámánközpontjába kísérjék az 56 fős rokonlátogató csoportot, hogy ott Tordas pateszi csoportjával találkozzanak. Útközben elmondották, hogy mindkét birodalmat járványok sújtották. A járványok alatt a legtöbb kisgyermeket a Tarkósok volt barlangjaiba menekítették, ahol a nyári-szállások talpas és boldoganyás házaiban vészelték át a veszélyes időket, bár ekkor a nyáj állományuk
276
megcsappant. Ugyanis mindig birkahúst főztek, erdei gyümölcsökkel táplálkoztak és tartalék köles-magvaikat is felélték. Lent, a kertes szállásaik körül azonban nagyon sok embert elvittek a járványos megbetegedések.
490 medvetorának elején megérkeztek Tisa sámánközpontjába, ahol Basa fősámán fogadta Kajla lovasparancsnoknak a jelentését. Értésére adta Basának, hogy Tordas pateszivel ide beszélték meg a találkozójukat, a küldöttség Ordoszból tiszteletét szeretné tenni.
Basa fősámán örömmel üdvözölte Ordosz megbízottjait és tudtukra adta, hogy Tordas pateszi három nappal ezelőtt megérkezett. Az egyik halásztanyán szállásolták el őket és alig várják a találkozást, mert a tordas dalacs-sámán birodalmából hozott szelíd mackót alig bírják etetni, olyan falánk. Alig várjuk, hogy megkezdhessük a 490. medvetori ünnepségeket! A Melegvízforrások Birodalmában ez volt a legnagyobb ünnep. Ilyenkor az Encs folyótól kezdve Parajd-Barót vidékéig tanácskozásra ültek össze és az aranyasszonyok helyzetjelentése alapján megtárgyalták a tennivalókat. A hétköznapokon az egyes településeken az asszonyoknak és vezetőjüknek, a nagyasszonyoknak a kezében volt minden hatalom, de a medvetori ünnepeken asszonynép nem jelenhetett meg, mert itt a nagyállattartó harcosoké volt a szó. Ebbe a tanácskozásba most Cinegést, Kudzsirt és Tardost is bevonták, így a szokásos 25 fő helyett 28-an ültek az Élet-asztalánál.
Basa fősámán az aranyasszonyok jelentése alapján előadta, hogy a 24 Hun Törzsszövetség és a velük rokon népek létszáma már megközelítette az 1 töményt, míg a hegyi lakó tarkósok és a cölöplakó pákászok 10 különböző hordája létszáma közel 4 tömény. Így a most érkezett vérfrissítési csoporttal 5 töményre emelkedett a Melegforrások Birodalmának a létszáma, amelyből már 3 tömény beszéli a 24 Hun Törzsszövetségnek az itt kialakult nyelvét a csere-gazdálkodásban résztvevők közül. Ebből 4 tömény még lakógödrökben és cölöpökön él, de a 24 Hun Törzsszövetség tagjai már vermekre épített házakban. Ezeknek több mint a fele talpas-ház, míg a többiek boldoganyás-házak. A kőépítményeknek a száma mindössze 400 és ezek a sámánközpontokban állnak.
Az ötnapos medvetor után eldöntötték, hogy a 20 évenként esedékes javítások mellett az újonnan érkezettek részére közös akarattal új házakat kell építeni. Így az 500. medvetoros évben már 500 olyan, alsóvilággal kiépített házuk lesz, amelyeket Ordosz és Uruk építészeti rendszere szerint építenek meg. Az alsóvilág száraz részei azért fontosak, mert kenyérmagvak részére nedvesség-mentesek és a védelmi eszközöket is ott tárolhatják. A lakóházak így szárazak, lakályosak és a középen elhelyezett búbos kemencékkel fűthetők lesznek. Minden kémény mellett a felsőrész figyelő őrszobával legyen ellátva. A nádfedél az esőtől és a hótól védetté teszi ugyan a boldoganyás házat, de az első és a hátsó nyitott figyelő részek és az oldalnyílások is használatban legyenek. A nagyasszony és a gyermekek részére a házban van a hely. A nagyállat tartó férfiak helye a fedett karámban vagy a csűrben, míg a figyelők helye a padozati kürtőben van. Veszély esetén a férfinépeket riasztják.
Az egyes települések fény, hang és füstjelzésekkel értesítették egymást a veszélyről, sok esetben hírvivő lovasokat küldtek. Most 400 településnek a jelentése érkezett be, ahol a létszám egyenként 25 személy volt és amelyekhez 100 rimalányt vagy bábát képeztek ki. Most ezen létszámot az újonnan érkezőkkel 500 településre emelhetjük. Így ezután már 125 helyről kaphatunk minden medvetori ünnepen jelentést, amit rokonlátogatókkal Ordoszba továbbíthatunk. Nagy megelégedésünkre szolgál, hogy Kudzsir és Tordas személyében olyan kiváló cserepeseket kaptunk, akik felújíthatják
277
a kezdetleges edényállományunkat. Így a tartalékok tárolása is kevesebb gondot fog majd okozni. Az épületeket azonban továbbra is 20 medvetoros évenként meg kell újítani, mert a tapasztalatok szerint lakóházaink könnyen tönkre mennek. Ezért ráépítések, vagy feltöltések, esetleg szétbontások is sok esetben szükségessé válnak. A nyári lakások a föld megmunkálása végett továbbra is paticsból sárdöngöléssel készüljenek. A téli menedékhelyek föltétlenül kőházban legyenek a dombos vidékeken, ahol a téli tüzelő anyag összegyűjtése nem jelent akadályt. Így a nagycsaládok mindig védhetőkké válnak a tarkósok téli éhínségében, amikor gyakran támadni szoktak. Ezek a gondok azonban a tárgyalásokkal rendeződnek, mivel a 24 Hun Törzsszövetség népeinél levő tartalékokkal megoldhatók.
Cinegés ifjúsági fejedelem feleségével Sajó-Ordoszban telepedett le. Biringtető várával szemben felépítették részére a Cinegés-tanya épületét és juhtenyészetét. Innen azonban minden nyáron a Hangony-Zabari úton meglátogatták az előbbi, Jász-síksági telepeket, ahol a jászok megcsaládosodva letelepedtek:
Borsa harsány Sajó-Ordosz disznótorán feleségül vette Biringvár urának leányát, Hajtát, akivel az édesapja, Berény is elment minden gazdaságával együtt. Biringvárát öccsének, a nagy családdal rendelkező Bellérnek adta. Berényhez csatlakozott Pásztó település mellől egy sokgyermekes özvegyasszony, aki örült, hogy megmenekülhet Pásztó nagyasszonyának gyűlölködő természete elől. Mivel Cserta asszony is sok jószággal rendelkezett, egész éven át tartott Berény és Cserta asszony leköltözése. Berény kőfaragóival felépítette Berény várát. Borsa harsánynak kiadta Hajta leánya részét, akik új telephelyet építettek.
Gyékényes ulcsák sámán Hajmal fejedelmi lánnyal épített új házat. A kísérő parsziszkíta lovasok később, megcsaládosodva Mátra vitéz vezetésével, a hegyek felé építettek maguknak paticsházat. Az összes parszi-szkíták engedélyt kaptak arra, hogy ezen a vidéken megtelepedjenek. Ezt Basa fősámán lerótta azon célból, hogy ha újabb parszi-szkíták érkeznek, akkor a többieket is erre a vidékre küldjék.
Perjés kende-sámán még útközben, Göncön megnősült. Mivel lovaiért sok aranyat kapott, feleségével egy Perjés nevű települést épített. Sajó-Ordoszban birkanyájat, Pásztón lovat és tehenet vásárolt. Így a gazdaságukhoz még pásztorgyereket is kaptak.
Zagyva magóc-sámán kiváló halász volt. Berény szállása mellé telepedett le a két folyócska összefolyásánál, s ezért a nagyobbik folyót róla nevezték el a jászok. Pásztóról hozott magának feleséget.
Gyócs, a szerződési kispap, azaz Gyula, anyja után szintén jásznak számított. Megalapította Gyócs települést egy gerendavárral. Úzon ifjúsági fejedelem törzséből nősült Sajó-Ordoszban, mivel Cinegés elmondotta, hogy az édesanyja után a jászok fejedelmi családjából származik. Hozományul egy tehéncsordát és egy birkanyájat kapott, amit Úzon pásztorai hajtottak Pásztón keresztül Gyócs váráig.
A pásztorok elmondták, hogy azért nem hajtották a közelebbi úton a nyájat, mert a szarvaskői völgyet és hegységet a földrengés nagyon megmozgatta és azóta ezen szűk folyóvölgyet senki nem használja. Itt sok tarkós csoport elpusztult, és a völgyet benőtte a fű.
A 24 sámán közül 6 jász volt, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy egymáshoz közel telepítsék le őket. Ezért Berény vezérnek a leánya, Hajta és Cinegének a felesége, a szintén jász származású Virágos is kapott ezen a sík vidéken birtokot. Így Berényvár központtal megalakult a Jász-síkság, ahol a jászok nyájai nagyon elszaporodtak, mivel a dombvidékről eddig nem szívesen jöttek ide legeltetni az árvízveszély miatt. Így alakult ki a Jász-síkság.
278
A 490. medvetoron ezen települést Jász-síkság néven jegyezte be Basa fősámán. Tudomásul vették, hogy a védettebb hegyvidékekről már a síkságra is le lehet jönni telephelyet létesíteni.
Kudzsírnak a letelepedését Tordas, a legrégebbi dalacs-sámán lakhelyének a szomszédságában engedélyezték. Nagyállattartó gazdálkodása mellett cserepes foglalkozást is űzött. Tordas birodalmában ezen szép mesterséget magas fokra emelték.
Csenger sámánt Biked volt arbag-sámán birodalmába vezényelték, ahol a telepesek tanító-papja lett. Itt született feleséget választott Karakó nemzetségéből.
Devicse bacsa-sámán az úzok földjén telepedett le és Sajó-Ordoszból nősült meg. Feleségével nagy birkanyájat kapott.
Zsibó bőség sámán Gula pateszi birodalmában telepedett meg. Só-szállítással foglalkozott. Ő lett a Melegforrások Birodalmának só-ellátója.
Terebes boksa-sámán volt a tudós pap, aki még Göncön megnősült. A kabarok birodalmában a Gönc feletti hegységben telepedett le.
Bars arbag-sámán, a gyógyító pap az északi síkságon telepedett le. A Tisától Dunna-asszony folyamáig, az északi erdőségekben gyűjtötte a gyógyító füveket. Sőreg utódai közül nősült és igen sok gyermeke született Bars várában.
Hont kács-sámán volt a vándorló pap, aki hanti lévén, az úzoktól kapott lovon érkezett. Sajó-Ordoszban telepedett le, de nősülése után Ipoly nevű feleségével a róla elnevezett folyó partján telepedtek meg.
Hód dalacs sámánra, mint katona lovas-papra Basa fősámán tartott igényt. A Tisa sámánközpont közelében telepítette le, hogy vele kis katona-lovas csoportot szervezzen, mert a létszám már 1 tömény fölé emelkedett és a néha támadó tarkósok ellen védőőrséget kellett szervezni. Lóménesei a róla elnevezett Hódságon legeltek, ezeket ifjú lovasok őrizték.
Barót sámán volt a széki-hun szövetségi pap, akit Gula pateszi birodalmába küldtek, mivel ezen vidék volt a legvédettebb és innen tudták a törzsszövetséget legjobban összefogni.
Pozsega jövendőmondó sámánt Kerka birodalmába irányították, mivel kazahun lévén, a jövendőről a legkönnyebben tudott mindenkit értesíteni. Biked birodalmában voltak a legszaporábbak a telepesek.
Kökénd nazír, azaz istenidéző, nőtlen pap Tisa sámánközpont közelében kapott telephelyet, ahol három szavárddal telepedett le.
Lindva bán is őrség pap maradt, aki őrtevékenységi helyét állandóan változtatta. Lindván épített telephelyet és alapított családot.
Déva tárkányt, a kovácspapot, a szekerek és lószerszámok gondozóját, a tüzek csiholóját, és a kovácsot Parajd birodalmába helyezték, hogy az ellátó részleget megszervezze a legújabb ordoszi szokás szerint. Szerszámaira nagyon vigyázott.
Regöly vajda-sámán Tisa sámánközpontban megnősült ugyan, és le is telepedett, de valami mindig azt súgta neki, őt küldik el Magyarkára, hogy Buharata fősámánnak a Melegforrások Birodalmából való jelentését átadja.
Gara horka volt a bíró-pap, akinek a ténykedése megszűnőben volt, mivel Tisa sámánközpontnak már volt horka-intézménye. Dunna-asszony folyamának közelében telepedett le. Tisa sámánközpontban nősült. Ott a fősámánnak átadott egy ujgur-ítélő jegyzetet, hátha itt is fel tudják használni.
Lébény,2 szavárd lovassal Rajka birodalmának a közelében telepedett le és ott nősült meg. O volt az Igric-sámán, aki a 2 szavárd lovassal együtt Osmagyar vallásra tért át. Tisa sámánközpont medvetorán az énekeket ő vezette.
279
Simánd abakán kun származású volt. A síkságon jelöltek ki neki szálláshelyet. Tisa sámánközpontból vitt magának feleséget. Orség-papi minőségben azonban minden medvetorra meghívták, amit elfogadott.
Locsmánd volt a jaku-sámán, a kalandozók összekötője, aki Tisa sámánközpont minden feljegyzését összegyűjtötte, hogy majd Regöly sámánnal együtt Ordoszba elvigye. Pácska aranyasszony-sámán a birodalmi asszonyuralom képviselője volt, akik az éle
tet adták a törzsszövetségnek. A legnagyobb teher az utóbbi Nagyszalák óta a nagyasszonyokon nyugodott, mert ők feleltek a szaporaságért a Földanya előtt. Pácska jelölte ki 25. sámánként Locsmándot, akinek Ordoszba kell mennie a Melegforrások Birodalmának jelentésével. Regölynek Magyarkán kell jelentkezni Buharata fősámán előtt, hogy a jelentéseket átadja, de onnan majd visszajön a szkíták kíséretében.
Tordas pateszit Parajd birodalmába irányították, hogy ott, a régi Tordas környékén Kudzsirral együtt olyan edény-bőséget teremtsen, mint amilyen Uruk birodalmában van. Útközben a Nagyvízen átjőve mindenféle edényt megtekintett és azok mintáit átvette. Mivel Lébény is cserepes legény volt ifjabb korában, ő Encstől Garáig más edényformát is meghonosított. Ez azt eredményezte, hogy minden gyűjtött és termesztett magot külön tudtak tárolni és ez később nagy fölhalmozást eredményezett.
Lébény, aki ismerte az ordoszi 24 Hun Törzsszövetségnél szokásos edényféleségeket, rokonai tiszteletére avaros, harangalakos edényeket kezdett készíteni, körben vonalakkal. Kereskedő rokonsága ezt a vásárnapi összejövetelekre elhordta egész Pásztó birodalmáig. Nagy jövedelméből búbos kemencés kegyhelyet épített és a törzsön kívüli ősmagyar hitet ebben a helyiségben oktatta a rokonságnak. Ezek az összejövetelek olyan közkedveltek lettek, hogy rokonságának aggastyánjai búbos kemencéjének tüzét soha nem hagyták kialudni. Lébényt az avar közösség nagyon megszerette. Ő rendelte el a fejjel kelet felé néző temetkezést.
Perjés öccsei összevesztek a Hangun melletti avar közösségben, mert a hatodik lovát a leggyengébb öccsére, Csornára hagyta, akit a testvérei ezért mindig gyűlölködve bosszantottak. Három év alatt azonban a sok lovaglástól Csorna szépen kifejlődött. Elhatározta, hogy a gyűlölködés miatt elhagyja a szülői házat. Egyívású pajtásaival Perjés után ők is elindultak a nagyszülői háztól a Melegforrások Birodalmába. Édesapja úgyis vissza akart vándorolni az avar közösségből a Jászságra. Így neki más választása nem lehetett, minthogy a jász ifjakkal együtt otthagyták az avarok által uralt vidéket. Az eredeti avarok még most is a kabarok mellett élnek, csak az izgága szakadárok költöztek el tőlük. Mivel avar édesanyja meghalt, a jász pásztorokkal elindultak a Turku és Tura folyók mellett, Jümmönön és a gazdag hunok birodalmán keresztül Magyarkára. Mire Magyarka vásárnapjára megérkeztek, már tizenkilenc jász és egy avar lovas volt, aki bekötötte a lovát a nagykarámba.
Jelentkeztek az Oregek Tanácsánál, ahol azt az értesülést szerezték, hogy egy parsziszkíta, Ősmagyar vallású hívő nem régen jött meg a Melegvízforrások Birodalmából, hogy jó barátaival együtt újból elmenjen az ottani szkíta településre. Perjés öccse, Meggyes inkább az egyik tartalék lovát adta a szkítáknak ajándékba, csak őt és társait a Melegforrások Birodalmába kísérjék. Az almavirágzás ünnepe után nyomban útra keltek. Csorna parancsnoksága alatt tizenkilenc jász, egy avar és négy parszi-szkíta kelt útra, hogy az állítólag jómódú jászok szállásai felé menjenek. Mire eljött az almaszüret, már Göncön voltak, ahonnan Sajó-Ordoszon keresztül Pásztóra irányították őket. Itt az egyetlen avar íjász egy medvét elejtett a hegytetőn, s így ezt a hegyet Mátra vitézről Mátrának nevezték. Ezzel a meglőtt medvével állítottak be aztán hóhulláskor Berénybe, ahol Perjés bátyja már várta őket és megtartották a jászok medvetorát.
280
vej szl ke tál m
m tő ta n.
v• r~
|