65. Arvisura

Udumu buzogánya

Báta rovása

Kr. e. 3750-3406. (290-634. m.t.é.)

Az 1020. medvetoros évben a Nagysüán előzködésén Báta lett az első, ezért azon megbízatást kapta, hogy szervezze meg déli irányban a kalandozást. Tízévi kiképzés után 24 ifjú lovassal indult el.

Úr városában Sirgula pateszi fogadta, aki megszervezte a Szumír Birodalmat. Fintor­ban az időszámításuk 750. évének hatodik holdfogyatkozását követő 2. napon Dungi ifjúsági királyt a főpateszi királlyá kente. Sirgulát öreg-királynak, míg Dungit össze­kötő királynak nevezték el, akinek kötelessége volt Esthon és Bothon testvéri népet meglátogatni. Útjára meghívta Báta sámánt a 24 lovasával együtt (Kr. e. 3750. VI. 2.).

Az ifjú Dungi elmondta, hogy ő Ukus pateszi tanítványa, aki őt Fintorban ifjú ki­rállyá kente és a múltról igen sokat tanított neki, amelyből szívesen bármit elmond. Például amikor Buda király lett Ur városában, s utána Samasna Pistije lett az új ki­rály, a termelési vezetőt, vagy városvédelmi parancsnokot is Lugaloknak hívták. Azonban mindenütt a pateszik uralkodtak mind szellemiekben, mind gyakorlatilag. Igen furcsa volt az időszámításuk, mivel ebben a korban a legfontosabb az volt, hogy legyen az embernek mit ennie. A szegények naponta csak egyszer, délben étkeztek. Később földjeik termékenysége miatt már többször. A Lugalok és a pateszik az evé­

295

seik számát, majd az étkezési fogásokat, s végül már a felszolgált sokféleségeket kezd­

ték számolni. Így például Alulim, a nagy Lugal 28 000 féleséget evett. Dungi számi- ­tása szerint azonban csak 57 évet és 6 holdevést élt.

Időszámításunk 210. évében azonban a Holdanya megváltoztatta méretét és nagy _ égiháborúkat, tengerháborgásokat okozott, s rettenetes Özönvíz pusztított (Kr. e. 3540-ben). A megmaradt lakosság észak felé, a szavárdokhoz és a kurdokhoz mene­

kült. Sokan Mari városában leltek menedéket. Gilgames, az uruki király hősiesen küzdött a nagy áradás ellen. A tengertől és folyóktól messzebb eső városok lakói pó­tolták a meghaltakat és elmenekülteket. Később a Hold, amit egy üstökös a farkával megcsapdosott, közelebb került a földünkhöz és újabb özönvizeket okozott a 344. és az 542. évben, amely újabb menekülési hullámot indított meg, bár ez kisebb mérté­kű volt. (Kr. e. 3406 és a Kr. e. 3208. évben.) Gyakoriak voltak a kisebb özönvizek is, de ezeket nem a sárkánykígyók közeledése okozta a Hold-Anyánkhoz.

Csillagvizsgáló pateszjeink nagy zavarban voltak, mert egyik alkalommal sem tud­ták előre kiszámolni a dühös sárkánykígyók érkezését. A legrégebbi őslakók, akik Buda elől menekültek a Van-tó környékére, szumíroknak nevezték magukat, akik örömmel fogadták az Özönvizek elől menekülőket, majd összeházasodtak velük. Az egyik közös házasságból származott Szumír vezér, akit a Van-tóiak Szumérnak nevez­tek. Szumért pateszinek képezték ki. Az idők jobbra fordultával Szavárd, Kurd, vala­mint Mari Birodalmából is megszervezte a visszavándorlást. Ettől az időtől kezdve a neveink is kezdtek a vendéglátóink hatására megváltozni. Szumér ökrös fogatokon és szamaras szekéren vonult vissza a népével, akit mindig többen és többen követtek.

A tanultak alapján, ataiszi műveltséggel megszerveztük a csatornázásos földművelést és az állattartást. Lovakat és tevéket azonban eleinte csak Kurd, Mari és Ugarit birodalmában láttak szívesen, ahonnan épületfákat és építőanyagokat szállítottak a most már egyesített Szumér királyságokba.

Először csak 30 000 és 40 000 lakosú királyságokat szerveztünk, de a főváros, Úr lakossága jelenleg 350 000 lélek körül van, amelyből sok a kereskedő és az iparűző kézműves. Nem beszélve az árukísérőkről, akik az egész Szumérföldet ellátják min­dennel. A mai napig 56 városunk és 224 tanyánk van, 1 891 600 lakossal, amelynek azonban csak a fele szumér, míg a többiek időnként felfogadott szolgák, akiket gyak­ran cserélünk, hogy Esthon, Bothon Mari és Ugarit népeinek is megtanítsuk a földek megművelését, s ezzel mindenütt megszüntessük az emberevést. Ezt Pintorban dön­tötték el Ukus pateszi javaslatára. Ekkor rendelték el a gazdálkodás megkönnyítésére az írnokok képzését, amelyet Meni király Esthonban igen szívesen fogadott, bár ő a népének az eredeti írását meghagyta, de célszerűnek tartotta a királyok és vezetők közötti gondolatközlésre az egységes írásbeliséget tudó írnokok kiképzését. :.

A pateszik vezette lépcsőzetes templom-gazdaságok kegyhelyek hatáskörébe tar­toztak. A mindenkori Lugal az esti ájtatosság utáni megbeszélés során irányította a csatornák közötti munkálatokat és hálát adtak az Isteneknek. Az őslakók visszaván­dorlása folytán és a benősültekkel együtt az Égi-lakók tisztelőinek száma több ezerre ro

nőtt, akik a kegyhelyeken áldozatokat mutattak be. Jóllehet, a beavatottak tudtak ar­ról, hogy Isten csak egy van, de az Égi-lakók száma töméntelen. Ezért mindenkinek meghagyták az Égiekben való hitét, s így az önkéntes adományok beadása miatt nem kellett a termények behajtásáról gondoskodni.

Eleinte, amíg nem mutatkozott terményfölösleg, a királyok a városuk jobblétéért háborúkat vívtak egymással. Amint bekövetkezett az első 7 szűk esztendőből az első szűk esztendő, a templomgazdaságok mindegyike agyagvékásokban annyi istenáldá­296

sú magot gyűjtött, hogy a szűk esztendőkben el tudták látni Szumérföldet a termény­fólöslegükből, sőt kereskedtek is vele. A feketefejűek néha megtámadták az éj leple alatt a magtárakat, ezért Pintorban úgy döntöttek, hogy a velük kereskedelmi vi­szonyban álló településeken állítják fel a tartalék raktáraikat, amelyből a helységek királyai a bőség jeléül ellenértékért élelmiszert osztanak ki. A legtöbb esetben kenyér alakjában feldolgozva lehetett ezen készítményeket megvásárolni. Külön iparággá fej­lődött a különböző lepények sütése.

Így a Szumérföldön lévő terménybőség mindenütt éreztette hatását és lassan min­denütt elkezdték a Szumérföldön nemesített terményeket ültetni. A kereskedelem összekötőkapocs lett, és fontossá vált az írnokiskolának a kibővítése. Eleinte 2000

. írásjelet használtak, de a Pintori tanács az írásjelek számát egyharmadára szűkítette le. Az így elfogadott 665 írásjelet még a szűkebb agyúak is elsajátították. Amikor fi­gyelmeztettem a 24 Hun Törzsszövetség írásjeleire, Sirgula pateszi azt válaszolta: “Az emberek agya sokkal jobban csiszolódik, ha egy kissé gondolkozniuk is kell. A messze földön kiépített írnokhálózatot nem szüntethetjük meg, mert akkor az Istenek hír­szolgálatát is meg kellene szüntetnünk. Így majd Dungi fiam elkísér benneteket a kalandozó utatokon, s a szumérek fölényét saját szemetekkel látni fogjátok." Nyom­ban kiadta a parancsot, hogy Mari és Ugarit érintésével a Hírös-kapun át menjünk el Ménes birodalmába.

Útközben Dungi elmondotta, hogy Utu napisten unokája milyen ajándékot adott a világnak, amikor elhozta az írások művészetét. Kereskedelmük során az írnokok el­sajátították a számolás művészetét. Összeadni, kivonni, szorozni és osztani is tudtak. Ezért Urukban és Nippurban elkezdték a tízes számrendszer szerinti számok jelzését az ezres, százas, tízes és egyes számok esetében. Például le tudták írni az 1021. med­vetoros évet. Hosszúságmérésük a könyök volt, amelyik 24 hüvelykből állott. Nagy távolsági mértékük előbb a Dana, később a Biru volt, amely a mi mértékünk szerint tízezer, azaz 1 tömény nagylépésnek felelt meg. Területmértékük volt a Sór, amely te­rülete egy zöldséges kert méretének felelt meg. Az űrmértékük volt a Szila és a Su, néhol Suk. Súlymértékük a Mana, amely egy evésnyi köleskásának felelt meg, ez 60 girnek, vagy újabban sekelnek. A templom-gazdaságokban szelíd állatokkal dolgoz­tattak.

Ismerték az ásót és kapát, amit marnak neveztek.

Szamaras vontatással alkalmazták az ekét a termőföldek forgatására. Ezt Apinnak nevezték és Dungi rajzot készített róla, hogy majd otthon mi is bevezessük. Ekkor megakadt az állattartás fejlődése. Ugyanis a városokbani állattartás kezdett terhessé válni a bűz és piszok miatt, nem beszélve arról, hogy az állatok tartása miatt kezdő­dött pereskedések a pateszik körének is nagy tehertételt jelentett. Ezért az állattartást a tanyákon oldották meg, ahol a legeltetés nem okozott gondot. A belterjes gazdálko­dás során felfedezték a fogazott sarlók alkalmazását. Iv,Tádhajlékok és cölöpházak he­lyett áttértek a téglákból való építésre, amely elég sok agyagot igényelt. A szolgák tég­lalopásai miatt bélyegzőket is használtak. A hegyekben termeltették ki az épületfákat. Szumérok vezetésével gyártottak bronzot, ezüstöt és más fémeket. Ezüstpénzeket ve­zettek be a kereskedelemben. Hajóik elöl és hátul kiemelkedőek voltak és alkalmaz­ni kezdték a vitorlákat az evezők mellett.

Még Ataiszból hozták magukkal a kerék ismeretét, amelyet minden elmenekült nép alkalmazott, s a többi nép is átvette.

Eleinte ezer Istenük volt, de Szumér vezér bevonulása után már háromezer fölé emelkedett a számuk és mindenki kiválaszthatta magának a legkedvesebb istent.

297

Esetleg mindegyiknek a tiszteletét vállalták. Ez mindig a pateszik pénz és adomány éhségétől függött. Az Égnek az istene AN volt, a levegőé ENLIL, a Holdisten NA­NAR. Dungi ifjúsági összekötő kiskirálynak UTU, a napisten volt az istene. Ezért igen mély barátság fűzte Udumuhoz, a Napbirodalom kiskirályához, akit most fo­gunk meglátogatni.

Ataisz emlékeként a bölcsek Holdhónapot számláltak, vagyis az egyik holdtöltétől a másikig. Teleholddal kezdve 7 napos hetekre osztották fel a hónapot, míg egy napot 12 danára osztottak, amit pergőkkel mértek. A csillagászok szerint a pateszik temp­lomgazdaságaikban a Napév számolását is bevezették. A napév és a holdhónap közötti különbségeket átmeneti napokkal hidalták át. Minden városukról térképet készítet­tek és az összekötő útvonalat is belerajzolták. Mi is kötegnyi térképpel indultunk el, hogy Mari és Ugarit érintésével a Napisten birodalmába mehessünk. A pateszik gyó­gyító orvoslói növényi gyógyszereket alkalmaztak, de a Mély-tói salétromot és a he­gyi sók készítményeit is ismerték. Tej, kígyóbőr és teknőspáncél orvosságuk is volt. Növények, állati termékek és sók higított és por alakban szolgáltak gyógyszerül.

Úr városából kiindulva a Ráten folyó jobb oldalán haladtunk. A téglából épített városállamok már mindenütt messziről látszottak. Falakkal voltak körülvéve és min­den város 3-5-7-9 kapuval rendelkezett, amelyeket éjszakára lezártak. Nappal őrségek ellenőrizték az érkezőket és elmenőket, nehogy meglepetés érje a várost.

Minden őrségben volt egy írnok is, aki feljegyzéseket készített és a Lugalnak be­számolt a különösebb eseményekről. Amikor érkeztek, az Adiglat, azaz a Tigris folyó jobb oldalán jöttek. A Paripa, Dabósa és Asszóúr városokban elő Kurd-hun lakosokat felkérték, hogy a megváltozott szumér nyelvben járatos ifjak kísérjék őket Nippurba, nehogy bántalom érje őket. Ugyanis Asszóúr szentvárosban a Kurdok ifjúsága több nyelven is beszélt, mivel részt vett a szumérok kereskedelmében.

Kis városában nagy örömmel fogadták az írnokiskolát végzetteket, és mire Nippur­hoz értek, többen voltak a kísérők, mint a vendégek. Nippur szentvárosában átadták a főpateszinek Ordosz ajándékait, ahol külön kísérőt kaptak, mivel a csatornázások és zsiliprendszerek oly sűrűek voltak, hogy Adab, Surupak~ Umma, Lugos, Uruk, Larsa és Úr városába csak a főpateszi írásával léphettek be. Ur városa akkor már a Ráten folyó csatornájával volt körülvéve és csak a kikötőn át juthattak be a városba. A Fel­legvár, a templomok és a paloták ámulatba ejtették a 24 hun lovast és Bátát, aki ek­kor már Dungi ifjúsági királlyal haladt a látogatók élén.

Azután, hogy ne kelljen olyan sok ellenőrzésen átesniök, a fekete és vörösföld ha­tárán kitaposott úton haladtak Mari városa felé. Itt jobbára Gula istennő pateszijei voltak a városkákban, akik a feketefejű népeket gyógyították. Fehér ruhákba öltözött orvosnők végezték Gula istennőnek tetsző és jól jövedelmező munkájukat. Naszír vá­ros ifjú királya oroszlánvadászatra csábította Dungi kiskirály vendégeit, ahol Dungi, Báta és Gyoma sámán sörényes oroszlánt ejtett el. Urbaba városnál a Nippuri írnok­iskolások egy csoportja csatlakozott hozzájuk, hogy Dungit Meni kiskirályhoz kísér­jék. Kis városában csak a 344. évi (Kr. e. 3406) özönvízi károk voltak feljegyezve. Te­hát Dungi szerint csak a Tigrisen, vagy ahogy újabban nevezték, az Adiglaton vonult le az özönvíz, amely Uruk és Úr városát leginkább sújtotta.

Mari városában leginkább meglepte Bátát a hatalmas templom vagy Zikkurat, ahol a tizedik sumér város alapító-okmányai kőbe vésetten állottak. Itt a Ráten folyó egyló futásnyira volt a várostól. Rát vizének hívták és áradásai csak kis méretűek voltak. Mariból is csatlakozott hozzájuk egy csoport lovas, akik Ugaritba, Tan-be és Szabir­fóldre kísérték a rokonlátogatókat.

298

Tenfóld és Szabírföld telepesei nyelvét még tűrhetően megértették. Szabírföldön Jákó sámán csatlakozott a fiaival Báta és Dungi kíséretéhez a Hírös-kápuban. A Sós­tónál várta Meni kiskirály Tudó írnoka, aki a nemrég Meni által építtetett sumér vá­roshoz hasonló fővárosba kísérte a rokonlátogatókat. Itt legelőször Bas isten templo­mában jelentek meg, ahol Báta átadta az ordosziak arany-ajándékait.

Meni kiskirály ekkor adta ajándékba Udumu királyságának ötödik évében készített buzogányát, amellyel a filiszteus támadáskor Udumu szétzúzta a hatalmas erdőségek­kel rendelkező Bél király fejét. Báta köszönettel vette és megígérte, hogy azt Ordosz­ban a 24 karélyos Oreg-isten templomában fogják emlékül elhelyezni.

Utána Abidosba mentek a poklok hasadékához és ott áldoztak a Napistennek. Me­ni édesapja parancsára felépítette az új fővárost: MENI Napvárost. Így teljesült a Bot­honiak kívánsága, hogy az egyesült királyság fővárosa az ő területükön legyen. Ménes király első birodalomalapítása után, szumér módra, apró kiskirályságokra bontották Bothont és Esthont. Mindenütt pateszik alapítottak templomgazdaságokat, azonban a régi napvallás papjainak írásmaradványait is hűen őrizgették, hiszen azok sok ezer évről való feljegyzések voltak. Ezen feljegyzések külön írtak a Feketeföld és Vörösföld örökös harcairól, amelyek a Feketeföldnek, Bothon és Esthon birodalmának győzel­mével végződtek.

Mivel Szumérban is megszüntették az egyes országok közötti háborúskodásokat és Ukus pateszi megszervezte az Ij és Nyíl országát, a Nippurban tanuló diákok is han­goztatták otthon az egyesülésnek az előnyeit, Al-Méne, Esthon-Ura is sorban jobb belátásra bírta az egymással háborúskodó kiskirályokat, mivel mindannyiukat vesze­delem fenyegette a Vörös-föld felől. Ekkor lépett fel a Nippurban tanult Tudó, aki mezítláb, durva köntösben sorbejárta a királyságokat és a hitetlenkedőket meggyőzte a veszedelem előtti egyesülés szükségességéről. A Ménes uralkodó családjából szárma­zó Al-Méne magáévá tette a Tudó által látott szumér megújulást és ha kellett, fegyver­rel is elősegítette Tudó elképzelését. Most, hogy Tudó felépítette az új Meni fővárost, valóra válhatott, hogy Bothon királyának legkisebb húgát Meni kiskirály feleségül ve­hesse. Tenisz királykisasszonyt Dungi kiskirály vezette a Napisten szentélyébe és a 48 rokon lovas, köztük a 25 Ordosz képviselő ifjú volt a vőfély, akik a szentély térségé­ben ünnepelték a világraszóló királyi esküvőt. Maga Al-Méne volt a legboldogabb, hiszen a Feketeföld népe ezzel egyesült. Ugyanis a Vörös-föld feketefejű gyilkos népe Tenisz rokonságát teljesen kiirtotta.

A datolya és szőlőbor hatására kinyíltak a szájak és az agyak. A bor hatása alatt a Dungi kíséretében lévő beavatottak sokmindent elárultak. Keltes-asszony szekerén érkező Égi-lakók jelezték, hogy Nippur beavatott központot, és az Élet-Templomát közeli veszély fenyegeti. Ajánlatos lenne a sokezer éves feljegyzéseket az újjáépülő Kernekbe szállítani. Karnak először csak egy kis szentélyből állott, de Ménes király után mindegyik király épített hozzá egy-egy szentélyt, majd lassan, az idő mindent emésztő fogai hatására az egészet fokozatosan lebontották. Száz évenként új szentélyt építettek és a szellemi-anyagi kincsek után a régi szentélyeket mind lebontották. Most Al-Méne az új szentélyt felépítette. Ebben az új fényes épületben helyezték el a Nippurban lemásolt szellemi kincseiket.

Ugyanekkor az Ordoszból hozott Agaba-kori és a 24 Hun Törzsszövetségi rovás­maradványok másolatát is elhelyezték. Karnak főpapjától Napisten hálaadó Égi dicsé­ret harmadik napján a régi szentélynek minden ládáját a vendégek segédletével az Al­Méne által épített új szentélybe szállították. Karnak főpapja, a mindeneket Tudó, a Menitől kapott buzogányt ekkor áldotta meg. Főpapi beszédében jelezte, amennyiben

Nippur után Karnakot is veszély fenyegeti, úgy Ordosz már most felkészülhet az Élet-Templomának a fogadására.

A karnaki feljegyzések alapján, a Nippurban tanult Tudó egyre azt hangoztatta: “Az emberi élet akkor kezdődött meg Joli-Tóremnek a Földjén, amikor 432 000 év­vel ezelőtt Kaltes-asszony Földjéről az Egi lakók megjelentek. Akkor még a búvárka­csa által felhozott szárazföld egy és oszthatatlan volt. Az Uvöltő sárkánykígyóknak az Égi harca folytán azonban megmozdult az ősvíz alatti lávafolyam, és Joli-Tórem szá­razföldjét szétválasztotta. A mindent éltető Napisten munkája nyomán esőfelhők zú­dultak Joli-Tórem földjére és dús élet fakadt. Azonban újabb Uvöltő Sárkánykígyó jött és magával rántotta a Holdat, amely a földünkhöz csapódott. Nyomban megráz­kódott Joli-Tórem Földje és milliónyi porszem borította el a Napisten fényes tekinte­tét. Majdnem minden eljegesedett, de a Nap Ura nem akart mindent elpusztítani, s ezért Kaltes-asszony bolygójáról elküldte az Égi-lakókat, akik Joli-Tórem Földjén la­kókkal párosodtak. Ekkor kinyílt az emberek agya és uralkodtak a földön és a vízben lakók felett. Lassan minden embercsoport fajta 4 vérűvé, és ezrednyi részben Kaltes­asszonyi felépítésűvé vált. Akiből az Egi lakók vére kiütközött: 3, 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19, 21, 23 és ritkán 24 karátos beavatottakká váltak. A 24 karátos vagy karélyos beavatotottakról az Égieknek tudomásuk volt és haláluk után ezeket az Égbe ragadták.

Dungi ezen elmosolyodott, de Tudó nyomban rácsapott beszédében: “Igaz, hogy Ukus pateszi a Nippuri feljegyzésekben azt állítja, hogy a Nagy Özönvíz után Gilga­mes ifjú királyt halála után, Kaltes-Asszony szekerén az Égbe ragadták, pedig ő csak 16 karélyos beavatott volt. Ugyanis kétharmadrészben volt Isteni, Égi eredetű és csak egyharmadrészben volt Joli-Tórem bolygóbeli beavatott, de hősiessége és helytállása 24 karélyos beavatottá változtatta. Ataisz elsüllyedése után oly nagymértékű lett a fel­melegedés, hogy még a jéghegyek alatti szárazföldek is kettéváltak. Feljegyzéseink vannak arról, hogy az elmenekült beavatottak rajzokat hoztak az eljegesedés előtti időkről, az embertömegek és a hatalmas állatvilág pusztulásáról. Azóta gyakran jelen­tek meg az Égi-lakók Kaltes-asszony szekerén, sőt Úr városa mellett Oanész haltestű csoportja a tengerbe esett. Ebből Szumérnak lett nagy szerencséje, mert az Égi-Biro­dalom templom-gazdaságait Nippur beavatott központ körül kifejlesztették és így megszűnt az éhség okozta emberevés. Karnakot lerombolhatjuk ezerszer, de az idő mindent megemésztő fogai ellenére újjáépítjük. Azonban az elsüllyedő Atlantic mi­att az elözönlés veszélye fenyeget bennünket a kiéhezett Vörös-Föld felől, ezért véle­ményük szerint az Élet-Templomának befogadására Ordosznak fel kell készülnie!"

Másnap tevekaravánok kíséretével elindultunk a Hírös-kapu felé. Nagyon megle­pett bennünket, hogy a holdtöltényi idő alatt Menhófer építőmester milyen sok pa­lotát épített Meni kiskirály városában, amely csillogott a napfényben. Meni tekintete röpdösött örömében. Itt Tudó és Ukus pateszi elárulta, hogy ők is egy kis földalatti világot építenek. Mindannyian törekedjünk egy nagyobb alsóvilág kiépítésére, hogy a sok ezer éves feljegyzéseket abban elrejthessük.

Szabírfóldön és Ten birodalmán át Ugaritba, majd Mariba érkeztünk, ahonnan már kurd lovasok kísértek Paripa városán át Magyarkára, majd a gazdag hun birodalom érintésével jutottunk Hunnor városába, ahol a beavatottak főpapjának beszámoltunk a beavatott társadalom karnaki döntéseiről.

Itt várt bennünket Szaduri fősámán, aki 24 karélyos beavatott volt és közölte ve­lünk, hogy amikor Karnakban a döntő megbeszélések folytak, Kaltes-asszony lám­pácskái elröppentek Hold-anyánk irányába és láthatatlan szemecskéikkel felvették Karnak minden döntését és az Kaltes-asszony birodalmában tudott dolgokká vált. 300