Dernő oszlopai

Dernő fősámán és Bihar rovása                                                                  Kr. e. 2806-2790. (1234-1250. m.t.é.)

A 34. medvetoros évben Batour fősámán temetésén a 24 Hun Törzsszövetség ré­széről Uzapani úz, Temere suoma és Szolyva manysi sámán illetve vezér megegyezett a kinajokkal abban, hogy nem háborgatják egymás szálláshelyeit, hiszen az agabók magasabb tudású népe mindkét népcsoportba beolvadt és egymással szemben nincse­nek követeléseik. Tehát lehetséges a békés együttélés.

Uzapani úz származású fősámán, aki lerótta Batour életéről a 3. Arvisurát és ebben a 24 Hun Törzsszövetség első nagy csatáját, a Hun-síksági csatát, kijelentette, hogy a csatározásokban csak az élők a győztesek. Ezt az elgondolást az Oregek Tanácsa ma­gáévá tette. Batour esetéből tanulva az úzok sokáig nem vállaltak vezető szerepet, de benne maradtak a törzsszövetség forgatagában, mivel Ordosz körül háromnapi járó­földre voltak a szálláshelyeik. A kalandozásokból származó tizedben pedig amúgyis részesültek, mert Ordosz Fősámáni székhely minden igényét az úz szállásokról elégí­tette ki. Az 1234. medvetoros évben azonban Dernő úz sámánra került a sor, hogy a 85. Arvisurát lerója:

Amikor Imola fősámán halálát érezte közeledni az 1205. medvetoros évben, törzse a vasforraló ifjúságának hírvivőit elküldte a kabarok szállásáról a 24 Hun Törzsszö­vetség szálláshelyeire, hogy küldjenek egy-egy ifjút Ordoszba, aki majd a sámánok tu­dományát elsajátítja.

Öt medvetoros év után eljött a sámánok előzködése, amelyen az igen harcos Bihar hun sámán lett az első, Imola, kabar származású fősámán örököse. Innen az egy napi lovaglásra lévő Pusztaszerre mentek, hogy részt vegyenek a Nagy Süán lovasverseny döntőjében. Ugyanis az 1210. medvetoros évben az ifjú harcosoknak maguknak kel­lett eldönteniük, ki legyen a megöregedett Urga-Balzsán után a fővezér. Ezen a küz­delmen a sámán ifjaknak is kötelező volt a megjelenés. Négy harcos számban Bihar lett az első, de lovaglásban Urga-Balzsán leánya legyőzte a törzsszövetség ifjait.

Ez a győzelem feljogosította Urga-Balzsán leányát arra, hogy az Arvisura törvények szerint a férjét maga válassza ki. A szépséges Dala-Kerulen férjének Bihart választotta. Biharnak Ordoszban már volt egy titkos menyasszonya. Az Öregek Tanácsában a

bölcs Agaba fősámán első Arvisurájára hivatkozott, hogy eljön majd az az idő, ami­kor Ata-Bis testvérnépüket fel kell keresniük és ő a győzelme éjszakáján egy álmot látott, amelyben Agaba megparancsolta: “Induljatok el a déli Nagyvízig, mert Ata­Isis népe vár benneteket!"

A pompás és fényes esküvő után az Öregek Tanácsa hozzájárult ahhoz, hogy a Tó­reznek parancsára a kalandozó ifjúság elinduljon a hajóikon elmenekült Ata-Isis nép felkeresésére. Mivel Urga-Balzsán halálát még nem lehetett várni, a kalandozásra vá­gyó ifjúság boldogan követte az ifjú hun vezérnek a felhívását és egy tyumen harcos jelentkezett a nagy kalandra.

301

Egy évig tartott a felkészülés, amelyen az ifjú vezéren és a sámán ifjakon kívül elő­ször vettek részt nagyobb kalandozáson a rimalányok. Ugyanis az egyik szépséges ri­maleányka, Bihar sámán titkos menyasszonya megszervezte az élelmező és betegápo­ló leányok seregét.

Minden törzsből kiválasztott 2-2 leányt, hogy a nagy kalandra induló aranyifjúsá­got elkísérje. Ehhez az Öregek Tanácsa is hozzájárult és engedélyezte, hogy a gyógyí­tásban híres leány Agaba feleségének a nevét, a Rima elnevezést felvehesse. A Rima vezette leányoknak viszont el kellett sajátítaniuk minden kalandozáshoz szükséges tudományt. Így a lovaglást, a hadi-élelmezést, a betegápolást, élelmezést a betegek részére, a harcot a betegek védelmében és a ló-kuruzslást.

Urga leányának is teljesült a vágya, mivel még indulás előtt két szép fiúcskával lep­te meg édesapját és férjét. Dala-Kerulen elhagyta Ordoszt és édesapja legszebb völ­gyébe költözött, így a nagy mongol vezérnek is teljesült a kívánsága, mivel öt leány unokája mellett most már két fiú unokája is volt.

Ez olyan nagy örömet okozott az agg fővezérnek, hogy régi ereje visszatért és már nem bánkódott Biharnak a kalandozásra való indulása miatt. Dala-Kerulen is nevet adhatott fiainak, mivel a Nagy Süán győztese volt. Így a két fiút Zsitva-Balzsán és Szuha-Balzsánnak nevezték. Ezért nem szakadt magja a vitéz mongol fővezérnek, Urga-Balzsánnak.

Almavirágzás ünnepén indultak el Ordoszból, ahol Imola fősámán áldását adta a kalandozásra induló ifjú seregre. A Hangun folyó bal oldalán haladtak a hun törzsek szálláshelyeit érintve. Mire a jürcsik törzset is elhagyták, egészen belejöttek a tömlős úsztatásba és a lovak béklyózásába. Csak olyan lovakat vittek magukkal, amik jól bír­ták a hegyeken való átkelést. Amelyik ló nem volt szívós, azt még Ordoszban kicse­rélték és csupa betört, 3 éves lovakkal indultak, hogy bármilyen hosszú is legyen majd a kalandozásuk, a megáldott lovak haza is tudják hozni az őket.

Bihar igen jó vezérnek bizonyult, mert minél melegebb lett, annál inkább megkö­zelítették az óriási, csillogó hegyeket és ha a nap delelőjén meleg is volt, akkorra ren­delte el a déli pihenőt, s így az örök almavirágzásban lovagolhattak. Így nevezték az agaba bölcsek nyelvén az almavirágzás melegét. Éjjel mindig felállították a nemez­sátrakat, s így igen kevés meghűléses betegük volt, mert a sámánképzés alatt erre igen nagy gondot fordítottak. Mire a csillogó jéghegyekhez értek, kabar kovácsaik élesre vasalták a lovakat.

A sziporkázó jéghegyek után a szilaj folyók és szoros völgyek birodalma követke­zett és Agaba bölcs tanítása szerint valóban sötétebb bőrű népek birodalmába értek. Eleinte megbámulták a hunok lovas seregét, sőt fehér kásával kínálgatták a lovasokat, akik jobb ízűnek találták azt, mint a köleskását, de amikor a nagy síkságra értek, fa lándzsákkal és kövekkel támadták meg az ifjúság tyumenjét. A kiváló kabar fegyve­rek jobbnak minősültek és legyőzték az ellenséges sereget. Foglyaiknak megkegyel­meztek, de az állatállományukat birtokukba vették a tyumenjük élelmezése végett.

Ettől kezdve és a nagy meleg miatt is egyre lassabban haladtak, hogy hírül vigyék a legyőzött népek futárjai és hírmondói, hogy nem hódító, ellenséges nép érkezik, ha­nem a legyőzötteknek megkegyelmező ifjúság csapata.

Azonban minden jó hírük ellenére is a leggazdagabb, termékeny síkságon nagy se­reg gyűlt össze és az előőrsök jelezték: az összecsapás elkerülhetetlen. Bihar ekkor összehívta a 24 hun törzs századosait és az eddig látottak alapján azt javasolta, hogy csalogató harccal vonják magukra az ellenség támadását és a két oldalra szétrebbenve győzzék le szokásuk szerint a fejletlen és rosszul képzett sereget.

302

A legalkalmasabb helyen felállította az íjászokat és kővetőket két oldalon, majd csalogató lovasokat küldött az ellenség felé, akik rögtön visszafordultak s így a nyo­mukba nyomuló üldözőket a felállított hun sereg közé vezették. Ekkor kettéváltak a gyors lovú csalogatók és az elrejtett fősereg kegyetlen nyílzáport zúdított a támadók­ra és nagytestű harci állatjaikra. A gyors lovasok ezután teljesen körülfogták az ellen­séget, az íjászok teljes támadása előtt működésbe hozták a kővetőket, a mérgezett nyíl, csákányos és lándzsás századokat. Ez a harcmodor annyira zavarba hozta és meg­lepte az eddig ilyen harchoz nem szokott harcosokat, hogy nagy veszteség közepette kegyelemért könyörögtek. Ekkor Bihar a kürtösökkel lefújatta a támadást.

A sebesültek között egy ifjú ismerte a nyelvüket és elég érthetően elmondotta, hogy a nagy víz mellett élő Ata-Isis hívő emberekhez tartozik, akik száma egyre fogy, mert egy járványos betegség majdnem kipusztította népüket. Ekkor Bihar elővette az Agaba fősámán tanításából elsajátított rovásait és annak segítségével felszólította a sebesült harcost, hogy keresse fel harcostársait, mert ő azért jött a tyumenjével olyan nagyon messzi vidékről, hogy őket megsegítse. Ezután az agaba nép harcosai felkeres­ték a győztes Bihart, aki elbeszélte látogatásuk okát és azt, hogy mennyire örülnek a viszontlátásuknak annyi ezer év után. Mivel az aggba nép rokonai élénkebb észjárá­súak voltak, mint a sötétebb bőrű szomszédaik, meggyőzték a vesztesek fejedelmeit, hogy a gyors lovasoktól ne féljenek, mert azok nem gyilkolni jöttek a bőség síkságá­ra, hanem őket, a régen elvált és hajókon eltávozott rokonaikat keresik.

Ekkor az erdőségekbe menekültek is előmerészkedtek és a győzteseknek ajándéko­kat hoztak. Bihar tolmácsokkal azt kérte a nagy síkság fejedelmeitől, hogy engedjék átvonulni a síkságon a Nagyvíz melletti rokonaikhoz s ők, amennyiben békén hagy­ják őket, érces fegyvereikkel nem támadnak meg senkit. Ekkor a legyőzött és elesett barnabőrű harcosok teheneit és bivalycsordáit a Hun Törzsszövetség harcosainak ajándékozták és felszólították őket, hogy az országuk és a távoli Nagyvíz mellett la­kók között telepedjenek meg és tanítsák meg a fényes fegyverük forgatására népüket. Ugyanis az állandó harcok és az igen veszélyes vadászatok miatt sok harcos elpusz­tult, leányaik pedig férj nélkül maradtak. Tehát a legyőzött fejedelmek a tyumen har­cosaival a férfihiányukat akarták pótolni és a fejedelemségek egymás közötti viszálya­it a hunok segítségével gondolták megoldani.

A szép fehér teheneket és bivalyokat örömmel fogadták. Az őslakók legnagyobb csodálkozására a lábatörött és megsántult teheneket a Hun Törzsszövetség tagjai meg­ették, mivel azok húsát jóízűnek, ehetőnek ismerték el a sámánok és így élelmezési gondjaik megoldódtak. Bihar, az ifjú tudós-sámán magyarázata alapján ezek a söté­tebb bőrű emberek még mindig abban a hitben élnek, mint a Hun Törzsszövetség megalakulása előtt a hunok, akik régen a medvék húsát nem ették meg, mert azokat szent állatoknak tartották; később azonban a medvetor evésekkel az aggba nép veze­tői megmentették az egyesült törzseket az éhenhalástól. A példa hatott, az agabókkal rokon nép a rokonlátogató hun törzs tagjaival elkezdte enni a tehenek húsát s az éh­ség megszűnt, mert a kiöregedett teheneket nem hagyták elvermelni és elégetni, ha­nem elfogyasztották.

Bihar vezér az ifjúság tyumenjével elment egészen a Nagy-Vízig, s ezzel az Oregek Tanácsának tett fogadalmukat teljesítették. Ata-Isis népével lassan teljesen megértet­ték egymást és a 24 Hun Törzsszövetség ifjai a kijelölt síkságon letelepedtek. Óröm mellett azonban bánat is érte a kalandozókat. A szépséges Rima egy mérges kígyó marása következtében meghalt. Bihar megsiratta titkos menyasszonyát és a gyász el­telte után elhatározta, hogy harcostársait a rokonnép leányaival való házasságra bírja.

303

Bairla, az egyik szép mongol rimalány, aki Dala-Kerulennek volt játszótársa, férj­hez ment a legszebb és legokosabb paraszt legényhez, Számpóhoz, aki egyszer kimen­tette a hajótörést szenvedett Anahyta bölcset a tengerből.

Számpó panasszal jött Biharhoz, hogy kis felesége minden éjjel beszél álmában és szeretné, ha Dernő fősámán kiűzné az Ördögöt belőle. Ezért ma, a holdtölte éjjelén hallgassák meg, mert ő keveset ért belőle. A mongol ifjúsági sámán készenlétben ál­lott, hogy Bihar parancsa szerint a beszédet meghallgassa, s a következőket tudták meg:

Dala-Kerulen nagyon hatása alatt áll Hárpia-Tóremnek, aki a Nagy Süán lovasver­senyét úgy nyerette meg Urga-Balzsán szép leányával, hogy Hárpia-Tórem vércse alakjában rászállt a versenyző lovára és azt vad hajszára serkentette. Mielőtt célba ért, sólyommá, majd verébbé változott. A ló azonban kimerültségében három nap alatt el­pusztult, mivel Hárpia-Tórem csőrének marcangolásával gyógyíthatatlanul megsértet­te a versenyló tarját, s így az Égiek beavatkozására kimúlott.

Dala-Kerulen igen féltékeny volt Biharra, ezért megkérte Hárpia-Tóremet, figyel­je Bihar vezér minden lépését Bairla jelentése alapján, soha ne engedje meg férjének a hűtlenséget. Ugyanakkor minden Égben lakó Tórem összefogott Bihar megsegíté­sére, hogy vállalkozása sikerrel járjon. Azonban Bihar minderről semmit sem tudott.

Egyik látogatása alkalmával Hárpia-Tórem pók alakjában becsúszott Bihar titkos menyasszonyának sátrába, ahol búcsúzásként a szépséges rimalányt megcsókolta. Ek­kor Hárpia egy mérges kígyót küldött, hogy a leányt halálra marja. Dernő már nem tudott segíteni és a titkos menyasszony meghalt. A parszi-szkíták a titkos meny­asszony holttestét elhamvasztották és egy aranykorsóban, légmentesen lezárva Enlitt­Tórem kegyhelyére vitték.

Amikor Bairla felébredt, elmondta férjének, hogy őt Hárpia-Tórem minden éjjel kínozza és szabadítsák meg a boszorkányságtól. Ekkor Számpó Ata-Isis kegyhelyre ment és holdtöltétől holdtöltéig könyörgött. Ata-Isis azzal büntette meg a bűnös Hár­pia, Enlitt és Pécs-Tóremeket, hogy nemtelen Tóremekké varázsolta őket! Ugyanis mindhárman részt vettek tudásukkal a gyilkosságban.

A bőség és a termékenység látványa annyira hatott Bihar vezérre, hogy fogadalmuk ellenére eldöntötték: a meleg rokoni fogadtatás miatt letelepednek és itt maradnak, amíg lehet. Nagyon örültek az agaba rokonok a tömérdek lónak, mert földjeiket köny­nyebben tudták velük megművelni.

Mivel az új település fiatalokból állott, igen nagy lett a szaporodás, volt dolguk a rimalányoknak, noha azoknak is javarészük férjhez ment. Bihar és Tanácsa az őket felkérő törzsfőknek mindig katonai segítséget nyújtott, így igen nagy lett a tekintélyük, sőt a zsákmányolások miatt nagyon meggazdagodtak. Az egyik nagy törzs fejedelmi családja egy súlyos harc után Bihar vezér zsákmánya lett. Ekkor, a gyászév letelte után Bihar a legyőzött fejedelem legszebb leányát feleségül vette, mivel galambok azt a hírt hozták, hogy Dala-Kerulen egy szeszélyes lovaglás alkalmával szakadékba zu­hant és sérüléseibe belehalt. Azonban Bihar futárok által erről még külön is meggyő­ződött, majd a második házasságából megszületett az első fia. Nagy erővel fogott hoz­zá az új birodalom megszervezéséhez. Az agaba törzs Bihar tevékenységét támogatta és uralkodását is elfogadta.

Lélekszámuk már elérte a két tyument. Azokban az években igen bő termés mu­tatkozott, mégis sokan hazavágytak, ezért Bihar engedélyezte a további kalandozáso­kat. Ezek mind gyarapították vagyonukat.

A tengerparti agaba-féle törzseknek érdekes hadrendi szervezete volt, amelyet Bi­har is átvett, mert az igen hasznos volt ezen az igen termékeny vidéken. A megháza­304

sodort ifjakat tizedekbe és századokba osztotta és telepítette le. Így minden törzs 10 helységben lakott a tizedesek vezetésével. Az agaba törzs bölcs emberének tanácsára a fennmaradó 16 harcost az újonnan szervezett 10 százados által lakott ezredszékhely­re vezényelte. Így az új katonai rend szerint Biharnak 10 ezrede éspedig 5 fehér-hun és 5 fekete-hun ezrede volt.

Ezen szervezési mód mellett Bihar vezér birodalma 960 Helység székből állott és ezekben a székekben 960 tizedes parancsolt. Minden tíz Helység-széknek egy száza­dos adhatott ki intézkedést, aki száz harcos fölött állt, a század székhelyén lakott és harcosainak magvát a törzsekből fennmaradó 3 harcos alkotta. Ezekhez a század-szék­helyekhez csatlakozott még az agaba-törzs és Bihar birodalmának legyőzött lakossá­ga. Az ezred székhelyre minden törzs 4 harcost küldött, így az ezredtörzs 10 harcos­ból és 4 rima-lányból állott, valamint az agaba törzs földművelőiből, kereskedőiből és a legyőzött nép állattenyésztőiből.

Így az 1 tyumen harcos, azaz 10 ezred lovas harcát még 696 tárkány-részleg támo­gatta. A század 104 főből, az ezred 1054 főből állt. A tyumen-vezér a 10.000 lovas mellett még 156 kézműves harcossal is rendelkezett, amelyből 56 volt rima-lány, 100 fő pedig csákányos, nyílhegykovács, lópatkolókovács és kővetős-harcos.

Bihar fővezéri szállása 24 sámánból, 8 rimalányból és holdtöltétől-holdtöltéig az egyes törzsekből bevezényelt 48 harcosból állott. Ehhez csatlakozott az agaba-féle nép vezetősége és a leigázott, volt uralkodó házarájának apraja-nagyja. A tíz ezrednek har­cos veszteségeit mindig az agaba törzs férfi népéből pótolták. Ennek fejében az agabók minden védelmi készültsége megszűnt.

Mivel a védelmüket fokozni kellett, az ötödik medvetoros évben megtartott Vezéri Tanácskozás elrendelte az újabb harcosok nevelését, melynek értelmében a század és ezred székhelyeken újabb tyument képeztek ki az agaba-féle nép ifjúságából. Igen nagy gondot fordítottak a lovak idomítására, hogy a szövetséges uralkodóknak a ké­résére 2 ütőképes tyument ki tudjanak állítani.

Harci fölényüket érvényesíteni tudták és egy-egy hadjárat után mindig gazdag zsákmánnyal tértek haza. A sámánok Nagy-tanácsában a beérkezett hírekből megál­lapították, hogy a 24 Hun Törzsszövetség megalakulásakor leróttak alapján a hatal­mas óperenciás tenger közepén egy boldog nép létezett valamikor és a napnyugat felé menekülők önálló birodalmat alkottak.

Az agabók legbölcsebb embere elmesélte, hogy annak idején ők két hajóval mene­kültek a tűzokádó hegyek birodalmából, amelyben bőségben és boldogságban éltek. Városaikban kereskedők és kézműiparosok voltak többségben. Hajóikkal eljutottak olyan lakott helyekre is, ahol a boldogság földjéről elmenekültek élnek és tőlük már sokkal képzettebb és műveltebb emberekké váltak.

Minden holdtöltekor összejöttek Ata-Isis szentélyében, ahol az agaba-féle törzsek, a parszik és a hajótörött bölcs elmondták, hogy Hadraba fejedelem gyakran kéri se­gítségüket mindenféle dologban és jószívvel viseltetik irántuk. Járványok idején hoz­zájuk szoktak menekülni, de van egy nagy bánata. Jószívű felesége és gyermekei gyil­kos kincskeresők áldozataivá lettek, ezért felkérte Bihar vezért, hogy kiváló kabar sá­mánjaik és kovácsaik segítségével állítsanak emlékoszlopot szerettei tiszteletére.

Ekkor összedugták a fejüket az agaba-féle bölcsek és a hajótörött, nagy tudású em­ber, három holdévig járták Hadraba fejedelem hegyeit és csodák-csodája, megtalálták Ata-Isis birodalmának szent kövét, amelyet soha “nem eszi a fene".

A legkiválóbb kabar vasforraló kovácsok összegyűltek, és Hadraba tömérdek népé­vel, 24 bivalyfogattal hordták a szent köveket egy hegy horhosába. Bölcsek irányítása

305

mellett a legvastagabb Tórem fa köré Joli-Tórem agyagját döngölgették, majd Arany­asszony hajnala napján óriási tüzet fújtatva a megolvadt szentkövek szent erét a ki­húzott Tóremfák helyére folytatták.

Hadraba fejedelem 24 bivalyos fogattal a fővárosba húzatta Ruda-Tórem szent osz­lopát és szeretteinek emlékére palotája elé állította. 24 holdtölte után, amikor az min­den viharnak, esőnek és villámlásoknak is ellenállt, a gazdag Hadraba fejedelem szín­arannyal fizette ki a kabar-kovácsokat az oszlopok méreteinek arányában.

Ezután minden évben Joli-Tórem szent ünnepén Hadraba fejedelem vendégei vol­tak. Harmadik alkalommal Szampó is elment a szent oszlopokhoz és azokra fel akar­ta róni számjegyeit. Azonban Hárpia-Tórem mérges-kígyó alakjában halálra marta, derekát összeroppantotta és szemeit kiszúrta, majd testének vérével a szent Isis osz­lopokat vörösre festette. Hajnal-hasadtával vihar vonult el Hadraba fejedelem székvá­rosa fölött és a jótékony eső Szampó piros vérét feloldva lemosta az oszlopokról, de annak Égi ereje örökéletűvé varázsolta Ruda-Tórem vérrel szentelt oszlopait.

Az özvegy Hadraba fejedelem 9 holdév múlva feleségül vette Bairlát, aki 7 fiú gyer­mekkel ajándékozta meg az agaba bölcsek szent Égi jóslata alapján.

A kilencedik medvetoros évben, letelepedésük után az ősz Hadraba fejedelem sür­gős segítséget kért, mert a napnyugatiak meg akarták semmisíteni birodalmát és már félúton voltak Bihar fejedelemsége felé. Szokás szerint véreskard-futárral elküldötték a hírt: veszélyben az újabb törzsszövetség birodalom! Három nap alatt 3 tyumen har­cos gyűlt össze és Hadraba segítségére siettek. Bihar csapatai az ötödik napon talál­koztak az ellenséggel, amelyet igen meglepett az újfajta sereg, amely nyílzáporral és gyorsan mozgó lovasrohammal támadott. Hamarosan meginogtak, majd az ellenség menekülni kezdett visszafelé. 24 napig üldözték a legyőzött sereg maradékát, majd ekkor - Hadraba szerint - az ellenség székhelyéhez értek. A csillogó szép várak és építmények sokaságából azonban egy újabb sereg özönlött kifelé. Ekkor igen jó had­vezérnek bizonyult Bihar, mert felállíttatta a kővetőket és szervezetten várta a táma­dást. Először Hadraba fejedelem csapatai ütköztek meg az újabb ellenséggel, majd később, amikor a harcosok összegabalyodtak, a túloldali tartalékokat kezdte lövetni a kővetőkkel. Amikor az ellenség az első meglepetéséből még magához sem tért, bor­zasztó lovasroham és nyílzápor fergetegben vetették rájuk magukat. Utána az agaba­féle 3. tyumen mérgezett nyilakkal szórta meg a szépen csillogó város harcosait.

A harcosok gyors halála nagy rémületet keltett és az ellenség elrendelte a városuk­ba való visszavonulást. Ekkor a kővetőket a város leggyengébbnek mutatkozó falához vezényelte Bihar és hajnalig állandóan rombolták a falakat, a paloták egész sorát, majd hajnal hasadta előtt a pihentetett hun hadsereg a lerombolt nyílásokon át be­özönlött a városba. Hadraba kétnapos szabad rablást engedélyezett. Ezalatt a két nap alatt a kis veszteséget szenvedett hun hadsereg annyi kincset hordott össze a törzsi sátortáborokba, hogy szállításuk csak bivaly és elefánt karavánnal volt lehetséges.

Hadraba azonban egy nagy hibát elkövetett. A halottakat nem temettette el, hanem holdtöltétől holdtöltéig fosztogatta a várost és a birodalmat, majd az elesetteket ma­gára hagyta. Ezért a legyőzött birodalomban járványos rossz-seb betegség ütötte fel a fejét és kelet felé is terjedni kezdett. Mikor a rossz betegség Hadraba birodalmához ért, Bihar székhelyén összeült a Vezérek-Tanácsa, amelyen a sámánok azt javasolták:

Mivel a 24 Hun Törzsszövetség újabb birodalma az agaba-féle bölcsek szerint bor­zalmas betegségnek és járványoknak néz elébe, a legjobb lesz, ha ebből a nagy kalan­dozásból hazamennek a Hangun folyó melletti őshazába. Ebből a zsákmányból hosszú évekig élhetnek még az unokáik is. A mezőkön lévő terményekkel, szarvasmar­

306

ha csordákkal és a felhalmozott kincsekkel gazdagítani fogják a hun birodalmat. Hi­szen otthon eddig csak kölest vetettek és főként lovakat neveltek a kalandozásokhoz.

Az agaba-bölcsek számításai szerint, figyelembe véve a Hold-számítás feljegyzése­it, ha azonnal indulnak, hóolvadáskor az égígérő jéghegyekhez érnek, s mire eljön a bögölyös nyár, a napsütötte hegyek között, 2 medvetoros év alatt haza érhetnek a 24 Hun Törzsszövetség székhelyére, Ordoszba és a Pusztaszeren lévő sátortáborukba.

Megkezdődött az éjjel-nappali tanácskozás, hogy ki megy és ki marad. A kalando­zásra indult hunok és az aggba-féle népek ifjúságából 2 tyumen alakult 20 ezreddel, 1 tyumen szekeres haddal és élelmező századokkal, egy század rimalánnyal s a legyőzöt­tek kis citeráshadával, akik a patkoló kovácsok táborában tartózkodtak.

Az Arvisura almavirágzás ünnepén indult a hazatérő sereg. Biharváron a sámánok 20 164 harcost, 3 tyumen lovast, 2 tyumennyi szarvasmarhát, 10 fekete bivalyt, 1 tyumen szekeret és két szelíd elefántot számláltak meg. A kalandozásból hazaindult tábor 68 215 lélekből állott, amelyből az aratási ünnepre 65 652 maradt, mivel a ke­verék népekből majdnem kétezer visszafordult, vagy a hegyekbe menekülőkhöz csat­lakoztak. Így a kabarokból is visszamaradt egy csoport az ifjú Szuha sámán vezetésé­vel, akik az egész kalandozási idő alatt vaskészítéssel foglalkoztak, s mivel az őslakó feleségeik és nagyszámú gyermekeik vonakodtak elindulni, mert nem bírták a régi­fajta hun ruhákat viselni. Különben is, nekik mindegy volt, hogy hol élnek, mert vas­ra és fegyverekre - szerintük - minden népnek szüksége van.

Alig vonultak el a kabarok a vaskő hegyek felé, újabb csoporttal találkoztak akik a járványok elől a hegyekbe menekültek. Egy ifjú elkiáltotta magát:

- Né, met! Nézzétek a hegyoldalon! - Mindenki oda nézett. Valóban, egész kecske mét legelt ott. A fiatal lovasok kíváncsiak voltak az eddig ritkán látott, tejelő állatok­ra. Az őrzőik azonban kőzáport zúdítottak rájuk. Pihenőt rendeltek el egy sebes fo­lyó partján. Az aggba-féle ifjak ismerték ezt a menekülő népet és a kitérő völgyben felkeresték a vándorlókat, majd visszatérve elmondták, hogy a fehéres bőrű és kéksze­mű törzs egy része már messze bent jár a völgyben és lovaik, szarvasmarháik csordáit hajtják maguk előtt, mert nem akarnak elpusztulni a járványoktól. A hegyoldalon lévő kecskéket azért hozták magukkal, mert a hegyek legmagasabb részein is el tud­ják hajtani őket és tejet tudnak biztosítani általuk a gyermekeiknek. Egyébként na­gyon tiszta nép, mindennap fürödtek, tisztálkodtak. Három ifjú a kecskepásztorok közül nem akar velük továbbmenni, mert összevesztek egy gödölyén, megkértek, en­gedjük be magunk közé őket. Evésszünet alatt a vezetőjükkel megtárgyalták, hogy a két cammogó elefántot elcserélik húsz tejelő kecskével. A három ifjú eljöhet velünk, de csak a táborunk közepén, nehogy megszökjenek a méttel.

Amíg ezen tárgyalások tartottak, a pihenő résztvevői a rögtönzött kiszólásból a há­rom ifjút német-nek nevezték el, s mire Bihar vezérhez érkeztek, már mindenki né­metnek nevezte őket.

A kecskenyájat a hunok mét-nek, az avarok met-nek nevezték. Mivel avarok vol­tak az utódévek, német lett a csatlakozott ifjak új neve.

Mire leesett a kemény hó, a Hangun felső forrásvidékére érkeztek, ahol az avarok szálláshelye kezdődött. Ezek a külső avar szállások a törzsbeli viszályok miatt kerül­tek ilyen messzire, mert ezek a harcosok inkább vállalták a magas hegyvidéken való életmódot, mint a törzsbeli gyilkosságokat. Szükség esetén 1 tyumen harcossal azért részt vettek a 24 Hun Törzsszövetség harcaiban. Gyakran összeházasodtak a jürcsik és gur törzsekbeli fiatalokkal.

Az előhad, illetve a szálláscsinálók itt elég alkalmas barlangot találtak a téli elszál­

307

lásolásra. Sok szénát előre gyűjtöttek és kőből, fából való istállókat építettek, hogy a melegebb vidékekről jövő szarvasmarha állománynak jó meleget biztosítsanak. Így is, a rendszeres vadászatok mellett is 1 tyumenre apadt le a szarvasmarha állomány. Bi­har elrendelte, hogy csak a rosszabb tejelő és legyengült állatokat vágják le. A borja­kat pedig a szemes élelmezés fogytával szekereken szállították.

A tűzjelek és hírmondók küldésével mozgósították az egész hun társadalmat, hogy az érkezőket fagymentes teleltetés biztosításával segítsék. Azok jurták ezreit, kitűnő abrakokat és bőséges élelmezést szállítottak a külső avar szállásokra, hogy a nagy ka­land gyümölcseit megmenthessék a 24 Hun Törzsszövetség részére. Ez sikerült is.

Mire eljött a hazavonulás során a második almavirágzás ünnepe, újból elindultak a Hangun folyó bal oldalán a tisztán 24 Hun Törzsszövetség által lakott területen. Ekkor a családos harcosok lehagyták a szekerüket és lovon kísérték biztosított menet­ben Bihar hadseregét. Előre számítással úgy állították be a napi lovaglás mértékét, hogy a kölesaratási ünnepre érjenek Ordoszba.

Diadalmenetben vonult be Bihar vezetésével a kalandozó ifjúság. Az Oregek Taná­csa nagyon megörvendett az új, hasznos állatállománynak, a sok fehér tehénnek és az öt pár bivalynak. Imola fősámán még élt és boldogan várta utódját az ordoszi Arany­asszony kegyhelye előtt. A kétéves út alatt az induláshoz képest a harcosok lélekszá­ma 20 112-re csökkent, míg a tábor lélekszáma 65 541 főre apadt.

Az életben maradt szarvasmarha állomány 4 950, kiváló minőségű, szívós tehénnel gyarapította a hunok állatállományát, amelyet Ordoszban az előzetes tervek szerint igazságosan osztottak szét, s minden törzs 200 szarvasmarhát kapott. Ezer darabot útbaindítottak Pusztaszerre, Urga-Balzsán fővezér szállására, míg az 50 legkiválóbb tenyészállatot a beinduló sámánképzés céljaira adták. Minden sámán kapott egy te­nyészbikát.

Az agaba törzsbeli jövevények a hun síkságon, míg a 3 német ifjú az avaroknál ka­pott helyet. A citerásokat törzsek szerint osztották szét.

Mire öt év múlva a sámánképzésből az ifjak hazamentek szálláshelyeikre, mind­egyik ifjú 2 tehenet és egy fajbikát kapott, hogy a hunok szarvasmarha tenyésztését fellendítsék. Az öt pár bivaly Ordoszban maradt. Az úzok ezeken a fogatokon hord­ták az edényeiket, fegyvereiket és egyéb áruikat az ordoszi és Hangun parti kereskedő szállásokba.

Imola fősámán lombhulláskor, mire minden kalandozó ifjú hazaért a szállására, meghalt. Az Öregek Tanácsa a nagy tudásra szert tett Bihart választotta meg a helyé­re, aki az Aranyasszony hajlékát újraépítette. Az agabók nagy segítségére voltak Bi­harnak, hogy hogyan kell a Hun Törzsszövetséget a kalandozásból megjött ifjak szer­vezete mintájára átszervezni, hogy ütőképesebbek legyenek. A Bihar földjéről jött ci­terások minden törzsi megmozdulásnál vagy családi eseménynél igyekeztek zenéjük­kel jó hangulatot kelteni. A törzsi dalokat rögtön elsajátították.

Urga-Balzsán minden erejét a két kis unokája nevelésére fordította és boldog volt, amikor az első unokája, a kis Zsitva-Balzsán megnyerte a nagy süánt. Megüzente volt vejének, hogy már szívesen átengedné a fővezéri tisztséget Bihar első fiának, aki a pusz­taszeri versengés után az ifjúság vezére lett és nyugodtan hal meg, mert leányának, Dala-Kerulennek diadalát látja az új fővezérben. Így az őrségváltás vér nélkül lefolyt.

Bihar fő érdeme az volt, hogy az 1210-től számított 40 medvetoros év alatt beve­zette a szarvasmarha tenyésztést. Az állatállomány megnövelésével gazdaggá tette a 24 Hun Törzsszövetséget. 250 ifjút képezett ki sámánná. Az új agaba-féle törzs tudósai­val az ember és állat-gyógyítást magasfokra emelte, míg az 1250. medvetoros évben

308

meg nem halt. Fővezér a vitéz Zsitva-Balzsán, a gyógyító-sámán Szuha-Balzsán lett, 5 kisebb fia és 3 leánya siratta, amikor az első veje, Dernő az általa épített Arany­asszony hajlékában eltemette.

Az Öregek-Tanácsa 24 napos gyászt rendelt el. Ekkor énekelte el Dernő a citerások kíséretével az Arvisurában lerótt jajgató-éneket. Ugyanis a veje, Dernő másodszor is részt vett a sámánképzésben és rangelső lett. Hosszú időre meghatározta és kiegészí­tette az Arvisura törvényeket az új aggba-bölcsek segítségével, majd l0 év múlva le­rótta ezen Arvisurát. Ugyanis Dernő az 1225. évben rangelső lett sámánképzésben és külön megbízatást kapott, hogy az Arvisura törvények kiegészítését is végezze el Bi­har felügyelete alatt, s ő ezen ténykedése közben megírta a 85. Arvisurát, amelyet az­tán 1260-ig kiegészített és nyilvánosságra hozatala után az Aranyasszony szentélyé­ben a többi Arvisurák mellé elhelyezett.

Amíg a parszi-szkíták ifjainak kiképzését Bihar vállalta, addig az 1210. medveto­ros évben Dernő, ifjúsági fősámán parszi bölcsekkel együtt megindította a négyéves tárkányképzést.

Az Aggba-féle írások közül megfejtették a vas előállítási módját, köztük - az Ataisz­ban már ismert - olyan vasét, amelyiket: “Nem eszi a fene". Kabar tárkányok megta­lálták hozzá az ércet! Ebből nagyszerű fegyvereket tudtak készíteni. Mire Hadraba se­gítségére siettek, kiváló fegyverekkel szerelték fel a kiképzett tyumeneket. Győztes há­borúskodásuk emlékére Hadraba fejedelem kívánsága szerint emlékoszlopokat öntetett Dernő közös győzelmük emlékére. Amíg a nagy győzelem utáni osztozkodás tartott, Dernő elkészítette - az arany értékkel megfizetett - “Győzelmi Oszlopokat" és azo­kat elefántok közös erejével rendeltetési helyükre állították. A kiképzett tárkányok többségükben csatlakoztak az Ordosz térségbe visszavonuló csoporthoz, hogy kincse­ikkel és újabban szerzett szaktudásukkal tovább gazdagítsák a Hun Birodalmat.

Bögölyös nyár lett, mire a napsütötte jéghegyek közé értek és két évig tartott, hogy az elindult 1 tyumen helyett 20 ezer lovas, 1 tyumen szekeres haddal, egy század ri­malánnyal és a legyőzöttek nyílhegykovács-citerás hadával bevonultak az Ordosz melletti Pusztaszerre, Bihar fővezér és Dernő fősámán vezetésével.

Pusztaszeren felállították a kicsinyített “Dernő oszlopát", amelyiket soha sem eszi a fene. Emellett Dernő magával hozta a parszi bölcsek minden oktatási anyagát, amellyel a tárkányokat képezték ki az új fegyverek előállításához.

Urga-Balzsán halála után Bihar lett a fővezér. Urga-Balzsánt 1250-ben (Kr. e. 2790) “Dernő Oszlopa" alá temették, gyászpompával.

Dernő fősámán a 24 Hun Törzsszövetség vas-készítését nagyon fellendítette. Ka­barfóldön, Kassa tyumenszékhellyel a vaskészítmények előállításához tárkányképzést rendeltek el. Mindenütt keresték a parszi-szkíták lakóhelyéhez hasonló érceket, de csak az Altájban találtak. A további feldolgozást Vasváron végezték. Sajnos a mongo­lok Urga-Balzsán halála óta mind gyakrabban kimutatták ellenszenvüket, s megnyer­ték a jürcsik törzseket Bihar fővezér kurgánjának feldúlására.

Bihar kurgánját Bihar kincseivel és holttestével együtt kirabolták, de egy jürcsik rablót Dernő oszlopa agyonütött. A ledőlt oszlop eltörte a jürcsik lovas gerincét.

Az 1260. évben (Kr. e. 2780) Bihar holttestének csontjait a jürcsik rablók átadták a vezérüknek, aki azt az ordoszi Aranyasszony kegyhelyére szállíttatta. Dernő ekkor 24 napos gyászt rendelt el.

Nemsokára meghalt Dernő fősámán is. Vasvár hegyén a róla elnevezett “Dernő Oszlopa" alatt helyezték örök nyugalomra. Az általa lerótt 85. Arvisurában megörökí­tette - ataiszi rovások szerint - az olyan vas készítését, amelyet “soha nem ette a fene".

309