|
Végzetes optimizmus
Szemenyei-Kiss Tamás
 Vannak, léteznek olyan híranyagok, melyek a napisajtó hasábjairól, oldalairól – minden bizonnyal politikai meggondolások alapján – kimaradnak: a hírszerkesztők nem szívesen szembesülnek a tényekkel. A magyarországi szocialista-liberális orgánumok (ha kikerülhetetlen a téma) a Magyar Távirati Iroda közleményeire, a bírósági tudósításokra vagy az ország határain kívűl működő hírszolgálatok cikkeire alapozottan tájékoztatják olvasóikat – a “nemzetinek” nevezett jobboldali média jellemzője az agyonhallgatás: számukra csak, az egyébként alaptalanul kisajátított, “nemzetközpontú” közlemény számít sajtóhírnek. Ismerkedjünk meg néhány olyan megtörtént eseménnyel és közleménnyel, melyeket a hírszerkesztők, kenyéradó gazdáik kívánságára jobbnak látták cenzúrázni.
A demokratikus sajtó felelőssége:
A második világháború kezdetéig, 1939-ig, még a zsidók is túlzottnak találták a németországi vagy a szovjetúnióbeli koncentrációs táborokról szóló mendemondákat. - És…, - micsoda végzetes optimizmus, micsoda végzetes tétlenkedés! – önként döntöttek a maradás mellett, ahelyet, hogy házat-hazát elhagyva az ismeretlenbe indultak volna. A Harmadik Birodalom és a Szovjetúnió pártállami sajtója hallgatott – a demokratikus világ orgánumai pedig elfeledkeztek a tényfeltárásról.
Kollektív bűnösség?
Csak 1945 után, immár szabadon, félelem nélkül utazva szerte a világban, igyekeztek választ keresni arra az amerikai, a brit és a francia sajtómunkások, hogy mi vezetett a zsidóság tragédiájához. Tevékenységük, az állítólagos oknyomozó riportjaik, végén a lehető legegyszerűbb következtetésre jutottak: a német mentalitásban, a germán szellemiségben – tehát a kollektív bűnösségben – találták meg az okokat. Napjaikra már húsz-harminc ember számára ismert: 1943-ban, Berlinben még mintegy 27000 zsidó bújkált a német lakosság segítségével, tehát a kollektív bűnösség megkérdőjelezhető.
Európai vagy weimari demokráciát?
Az elmúlt évszázad utolsó öt esztendejében és az új évezred első éveiben a fajgyűlöletre épülő nemzetiszocialzmus újjáéledését élhettük meg. Demokratáink, így a demokratikusnak mondott újságírók is, szívesen hivatkoztak a “nincs jobb” kényelmes megállapítására. – Mindössze csak arra nem adtak választ: mire vezethető vissza a modern nemzetiszocializmus vitathatatlan térhódítása Európában?… - Emlékeztetőűl: az 1920-as, 1930-as években Nyugat- és Közép-Európában a tömegeket olyan dogma vonta bűvkörébe, amely a férfit a nő fölé, a verőlegényt a gondolkodó fölé, az engedelmességet az intelligencia fölé és a hierarchiát az érdem fölé helyezte. Ha néhány gondolkodó társait napjainkban a húszas-harmincas évek Németországára, Magyarországára emlékeztetné – esetleg a sajtó hasábjain is – az egészen biztosan indokolt lenne.
A szép új világ szelektív emlékezete:
A háború borzalmas és borzalmasak a “szükséges velejárói” is. – Ha a német birodalmi hadsereg pusztításaira gondolunk, mert sajnos csak azokat emelik ki a történészek és a krónikások, érdemes emlékeztetni olvasóinkat a szövetséges haderők nem kevésbé kiméletes akcióira. - 1940. augusztus 25-ről 26-ra virradó éjszakán a Royal Air Force (RAF) légiereje a polgári lakosokkal zsúfolt Berlinre csapott le. – A német Luftwaffe, ezt követően szeptemberben,megtorlásul Londont bombázták. Először nappal, szeptember 5-én és 6-án, majd éjszaka is. A brit terrorbombázások vezetője a légimarsall Sir Arthur Harris volt (a “Bomber” Harris). - 1939 és 1945 között 61 német nagyvárost ért légitámadás: 3,61 millió lakás pusztult el, 7,5 millió polgári személy vált hajléktalanná. 300.000 fegyvertelen német lakos halt meg az ellenük intézett támadásokban, 800.000 volt a sebesültek száma. - Amiről szintén nem adtak hírt kollegáink: 1992-ben szobrot emeltek Arthur Harrisnak Angliában annak a katonaembernek, aki 1942-ben kijelentette – “Németországot a nagyvárosok bombázásaival és a polgári lakosság elleni katonai támadásokkal lehet megverni”.
Nemzeti vagy náci?
Az úgynevezett balliberális és a nemzeti oldal definicióját, úgy tűnik, hogy egyetlen szekértábor sem szorgalmazza. – Ennek nyílvánvalóan politikai okai vannak, hiszen ha a valóságot leírnák, vagyis liberális=szabadelvű, valamint nemzeti=egy nemzethez tartozók, akkor valami magyarázatra szorulna a nyílvánosság számára. Magyarország tekintetében a tisztátalan eszközökkel is politizáló kereszténydedokraták, ifjúdemokraták végre kifejthetnék, hogy miért nem helyeslik a szabadelvűséget, a szabadgondolkodást? Ugyanakkor azt is szükséges lenne tisztázni: a Magyar Szocialista Párt tagságát, illetve szavazótáborát (vagyis az ország lakosságának több mint a felét!) miért nem tartják a nemzet részének. Eleinte az antikommunizmus demagógiájával dolgozó jobboldali politikusok manipulatív eszköze volt az antikommunista jelző folyamatos használata – de miután nyílvánvalóvá vált, hogy soraikban sincs kevesebb egykori “kommunista” mint a politikai ellenfelek táborában (az Orbán-kormányban összesen 5 egykori MSZMP-s miniszter illetve államtitkár volt!), helyesebbnek látták a nemzetietlen jelzőt alkalmazni az Országgyűlésben és a pártsajtóban. A nemzetietlen a radikális nacionalisták szóhasználatában egyenlő a zsidó vagy cigány megnevezéssel – így őket már csak egyetlen lépés választja el azoktól a náciktól, akik először a birodalmi Kristallnacht eseményeit rendezték meg, majd a zsidótörvények bevezetése után felállították az első koncentrációs táborokat.
Hőseink és a birodalmi Vaskereszt.
- Jelenleg a német Bundeswehr és a Luftwaffe minden járművén – Irakban, Afganisztánban és a világcsendőr Egyesült Államok hadműveleti területein igénybe vett németországi haderő technikai felszerelésén – Vaskereszt díszeleg. Eredete, hasonlóan a svasztikához és a rúnához, a múlt ködébe veszett… A templomos lovagrend motívumából, a Templekreuz-ból Karl Friedrich Schinkel (1781-1841) a legismertebb német építész alkotta meg a későbbi Vaskereszt ősét, melyet már az első világháborúban is hadikitüntetésként használtak. – A második világháború kezdetén, 1939-ben a birodalmi vezetők az NSDAP jelvényével, a horogkereszttel (svasztikával) egészíteték ki a jelvényt, az új motívumot a Vaskereszt középpontja tartalmazta. – Ezt a kitüntetés kapta meg a “Német Birodalomnak tett különleges szolgálataiért vagy haditettéért” jónéhány magyar, román, szlovák, osztrák katona, közöttük a legismertebb gróf czegei Wass Albert, a Szálasira is esküt tett egykori erdélyi földbirtokos. A “legismertebb” jelző természetesen nem azonos az egyetlennel, a magyar királyi honvéd vezérkar több más tagját díszítették ezek a Vaskereszt-kitüntetések, többnyire a zsidó és cigány honfitársaink deportálásában “kitűnő” munkát végzett tevékenységük jutalmaként.
Antall József miniszterelnök.
- A néhai, kompromisszumok sorozatán át hatalomba jutott kormányfő kapcsán a média, főként a jobboldali pártlapok, leginkább a “Tetszettek volna forradalmat csinálni!” meglehetősen magyartalan kijelentést idézik, holott számtalan más megnyílvánulását is citálhatnák. Amit minden magyar sejtett vagy tudott – a kommunista önkényuralommal kötött paktum tényét – az első “szabadon választott” kormányfőnk csupán 1993. május 23-án, halála előtt fél évvel, vallotta be. Akkor sem tulajdon nemzetének vagy legalább a pártja előtt, hanem Dániában járva II. Margit dán uralkodó és annak miniszterelnöke társaságában fecsegett a szégyenletes egyezkedésről – természetéhez illően akkor is mellőzve a saját személyes felelősségét. A dán kormányfő a magyar történelmi igazságtétel elmaradását célzó kérdésére akkor azt válaszolta: “Ez volt a békés hatalomátvétel ára… Korlátot szabott az igazságtételnek, az elmúlt évtizedek bűnösei megbüntetésének az is, hogy a rendszerváltás békésen, egyetlen attrocitás nélkül történt meg. Ha pedig kizárólag a jog eszközeit lehet igénybe venni, akkor ehhez ragaszkodni kell a hatalomváltás után is…” – fejtegette 1993 májusában Antall József. Figyelmesen olvasták a nyilatkozatot? – Dr. Antall József nem rendszerváltást, hanem a lényegét tekintve nem azonos hatalomváltást említette Dániában. A kérdés értelemszerűen következik: miért alábbvaló Gyurcsány Ferenc miniszterelnök őszödi kijelentése párttársai előtt, mint a “nemzeti” Antall Józsefé – Dániában? (Szelektív emlékezettel bírnak honfitársaink?) Bármennyire is kínos, tudomásul kell venni: az 1956-os szabadságharc leverésében részes Horn Gyula volt a legkövetkezetesebb politikus 1994 és 1998 között.
Heller Ágnes, a magyarországi média sztárja.
– Talán nincs olyan politikai vita csöppnyi kis hazánkban, ahová ne hívnák meg a filozófus-politológust, a zsidó Heller Ágnest. Kommentár nélkül idézek az 1998-ban, az Orbán-kormány idején megjelent “Bicikliző majom” című könyvéből: “A trianoni békeszerződés igazságtalan volt. Ezért semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy ezt még jónéhány nemzedék sajgó sebként érzi. Én magam is annak élem át. Szégyenkezve és pirulva valljuk be, hogy az igazságos határok azok lettek volna, melyeket Adolf Hitler húzott meg, a bécsi döntés idején…” (Id. mű: 238. old.) “Mint zsidó azt állítom az antiszemitizmusról: jó nekünk, mert fönntartja a zsidóságot. Az antiszemitizmus annak a népnek a szégyene, amelyik antiszemita. A magyar antiszemitizmust mint zsidó nem bánom, mint magyar szégyellem. Az antiszemitizmus miatt a zsidóság legasszimiláltabb rétege szokott leginkább sikoltozni. Akik teljes mértékben el akarnak tűnni, nem tünhetnek el. Katasztrófának tartják, hogy nem lehet nem zsidónak lenni. Ezért félnek az antiszemitizmustól. Nemcsak azért nem tudok rokonszenvezni velük, mert súlyos neurózist érzek a sikolyukban, hanem azért sem, mert ebben a viselkedésben egy ontológiai ellentmondás is szerepet játszik. Van holokauszt-neurózis. Ebben akkor szenvedünk, ha a holokauszt tényét el akarjuk felejteni. Ezt én átéltem… Ha az ember ezt így elfogadja, függővé teszi magát az antiszemita tekintetétől…” (Id. mű: 104. old.)
Szemenyei-Kiss Tamás
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
