Kalandozások. Hun-szkíta szövetség

Tárkény és Emőd fősámán rovása Kr. e. 1112-1085. (2928-2955. m.t.é.)

Amíg a délceg Emőd úz ifjúsági vezér vezetése mellett a Hun Törzsszövetség ifjú­sága napnyugat felé kalandozott, a kinajok erős csapatokkal betörtek Ordoszba és sok foglyot zsákmányoltak a vezérek sátortáborából. Még Kassa fősámán is Úzdra mene­kült, onnan pedig egy éjszakai alvás után kabarföldre. Bár a kőből épült fősámáni székhelyet nem dúlták fel a “Béke és Rokonság" törvénye alapján, de az őrségek el­hagyott táborait kifosztották.

Ezért a nyílhegy készítő és lópatkoló úz kovácsokat lóra ültették és útbaindították a szélrózsa minden irányába, hogy jöjjenek segítségül, mert a kinajok a székvárost ve­szélyeztetik.

A hun vezérek véres kardot vittek minden szállásukra és a 2928. Medvetoros év ta­

384

vaszán a müjáki síkságon a 24 Hun Törzsszövetség tyumenjei döntő győzelmet arat­tak a kinajok felett. Erről a győzelmes csatáról a kinajok történelme is megemlékszik, hogy római évszámítás szerint az időszámítás előtti 1112-ben a hunok legyőzték a kí­nai sereget. Ez a nagy győzelem a Hun Törzsszövetség lovas tyumenjeinek nagy ün­nepe volt. Utána a kinajoknak át kellett engedni a Hun-síkság vegyesen lakott részét, nehogy újabb támadás következhessen be olyan észrevétlenül, mint eddig.

Joli-Tórem ünnepén összeült az Oregek Tanácsa és azt a határozatot hozta, hogy Emőd vegye át a fővezérséget, tehát az úzok teljes létszámmal maradjanak Ordosz védelmében, míg Kusán, jász ifjúsági vezér induljon el az ifjúság élén napnyugat felé. Közben vegye magához Duló fejedelem és a parszi-szkíták tyumenjeit, aztán keres­sék fel a rokon agaba-féle népeket, hogy védelmi láncolatban erősíteni tudják a ro­kon-népek védelmét az erőszak ellen.

Mire a Nagyvízhez értek, már három tyumenre nőtt a kalandozó ifjúság serege, mivel a Duló-fejedelmi ház és Bajalán fejedelem két-két ezred ifjút adott Kusán ve­zetése alá. Amikor pedig a marami fejedelem-asszony Nagyhegy alatti birodalmába értek, az igen gazdag asszony is hadrakelt és a Nagy-hegyen átlovagolva meglátogat­ta édesanyját a nagyfolyók forrásvidékén. Közösen kétezer válogatott harcost bocsá­tottak a rokon Öregek Tanácsa rendelkezésére. Fejedelmi udvaraikból mindenféle aj­kú ember kikerült kísérőnek.

- Emőd ifjúsági úz vezér kalandozása után Kusán induljon napnyugat felé! - ad­ták ki a parancsot.

Aztán elindultak a Nagyvíz partján és a harmadik év végén olyan vidékre értek, ahol a rokon hikszosz nép leigázta a fekete bőrű egyiptomiakat. Ebben az országban soha nincsen hó és a Napasszony mindig a lovasok felett, a mennybolt tetején, a Te­remburán haladt, ahol a sötét bőrű emberek élnek, akik kölest egyáltalán nem esznek, hanem olyan nagy szemű kenyérmagvat aratnak. Minden egyes harcos egy kis ke­nyérzsákkal tett a magból a nyeregbe és a tarsolyába, mert jobb ízű volt az Ordoszban szokásos kölesnél. Az itt lakó fejedelmek nagy és hegyes végű kőházakat építettek a halottaiknak.

Az egyik mellék-kalandozásnál a nagy pusztaságban gyalogjáró harcosok sokasága üldözni kezdte a jász lovasokat. Kusán vezér lova megbotlott egy nagy kőben és esté­ben eltörött a lába. A segítségére siető Berény kabar lovas odaajándékozta tartaléklo­vát Kusánnak, aki csak így tudott az elfogatás elől megmenekülni. Nagy bánata volt azonban, mert lovának szíjazatón ott maradt szabirföldi menyasszonyának ajándéka, amely egy barlangdíszítő elődjének kicsiny szobrocskája volt, az arany és ezüst tár­gyak messzi birodalmából.

A hikszosz fejedelem egy különös álmot látott, amit az egyiptomi tudósok nem tudtak megmagyarázni. Ellenben jött egy szabír hitűekhez hasonló, Ata-Isis-hívő, szúrós-szemű látó-ember, aki a hikszoszok fejedelmét az álom felől felvilágosította, majd dörgő villámcsapás után megjelent Ata-Isis, aki a látó-ember szavaival elmon­dotta a jövendőt. Ezután a nagyfejedelem vendégül látta a rokon.tyumeneket és gaz­dagon megajándékozta őket, majd üzenetet küldött az Öregek Tanácsának azzal az elgondolással, hogy egyetért a hun-szabír-hikszosz népek szövetségével, amennyiben a lázongó népek fékentartása így lehetséges. Egy gyilkossággal vádolt molnárt adott ajándékba Kusán vezérnek, aki nagyon örült annak, hogy életben hagyták és boldo­gan megígérte, hogy minden nőszemélyt megtanít arra, hogyan lehet a kenyérmag­vaikból ételeket készíteni. A látó-ember népéből is adott segítséget a molnárnak hár­mat, akik szintén csavargás és lopás miatt voltak halálra ítélve és két gyerekgyilkos­

385

ság miatt elítélt, velük rokon nőt, mivel a nagy Ata-Isis ünnepéig már nem lehetett kivégezni őket. Mindnyájan megfogadták, hogy ezredíziglen meghálálják Kusánnak a jóságát.

Visszafelé valóságos diadalmenet volt Kusán csapatának útja. Egy régebbi kalando­zásból visszamaradt kunok birodalmán keresztül vezetett most az útjuk az egyik rab felvilágosítása folytán. Bajalán fejedelem székvárosában örömtüzek gyúltak. A két tyumen rokon lovast gazdag ajándékokkal halmozták el és megfogadták, hogy az Öre­gek Tanácsának elgondolását magukévá teszik. Fegyveres kísérettel egészen a Nagy­forrás fejedelem-asszonyának városáig kísérték őket, ahol Kusán vezér feleségül vet­te a szépséges Enéhet. Három nap és három éjszakán át tartott a szép fejedelmi eskü­vő. Ez után azzal a kérésel indították útba a két ifjúsági tyument, hogy az Óregek Ta­nácsának elgondolásaképpen Mazara város csatlakozik a szövetséghez és kereskedel­mi kapcsolatot kíván felvenni az északra elvándorolt rokonsággal.

Ezután Kusán és a szépséges Enéh diadalmenetben vonult át a Nagy-hegyen a szabírfóldre, ahol újból megtartották az esküvői szertartást Joli-Tórem kegyhelyén. Itt egy újabb tyumen csatlakozott Kusán kalandozóihoz. Ez a marami tyumen Bajalán városáig kísérte az új fejedelem-asszonyt. Ekkor már öt tyumen lovas jelenlétében hirdették ki a Szkíta-nagyfejedelemséget Bajalán székhellyel, amely erős tagja akart lenni a Hun Törzsszövetségnek.

Innen valóságos diadalút volt a napnyugati kalandozók útja Ordoszig. Még a kina­jok is megrettentek ettől a hatalmas lovastyumen erőtől. Hamarosan hírül vették, hogy hunok szövetséget kötöttek a gazdag szkítákkal.

Emőd fővezér nagyon megörült a Kusán által létrehozott Szkíta szövetségnek és az Enéhhel történt házasságnak és ezen diadalt Joli-Tórem kegyhelyén megünnepelték. Azonban Emőd a legjobban az új magvakból készült kenyérnek örült, amelyet a foglyul hozott molnár készített el igen ízletesen. A legfinomabb lisztből molnár-kalácsot is ké­szített, amely a téli medvetoron a legízletesebb étel volt. Kusán Emőd engedélyével ter­melni kezdte az új kenyérmag fajtákat. Amikor az ötéves sámánképzésnek vége volt, mindegyik sámán tanuló egy kis zsákocskával vitt haza a kenyérmagból a törzséhez és a köles és zab mellett ezt is elkezdték termelni a Hun Törzsszövetség birodalmában.

A nyugalmas és bőséges évek után a lovak és a harcosok szaporodásával nagyobb legelők, új szállások váltak szükségessé. Annak ellenére, hogy a szkíták és a maramik szövetségben éltek és az elházasodások, elvándorlások napirenden voltak, a gyepűk-elve sok esetben mégis kevésnek bizonyult. Már nemcsak az egyes törzsek, hanem az egyes nemzetségek is háborúskodtak egymással. Így az Úz völgyéből is a szabad úz harcosok, az Öregek Tanácsának beleegyezésével kézműveseiket hátrahagyva elindultak és az Újbát folyónál ütötték fel a sátraikat. Ezt a települést elnevezték Uzum-Abádnak.

A Suoma-törzsek kalandozásaik révén hírül adták, hogy elérték a soktavú erdők végén a Nagyvizet. Egy nagy vihar alkalmával látták Jókedvű-Tóremet, ahogy dalol­va habosra pacskolta a Nagyvizet. Aztán annyi halat dobott a partra, hogy megszárít­va egy Holdasszony idejéig eltartott, s így volt mit enniük. Még a Bujkál-tónál sem ettek olyan sok jóízű halat, mint a Tyumen-tavaknál. Ezért minden tavasszal elindul­tak a maramik északi földjétől és Jókedv-Tórem sok ifjút marasztalt vissza a Nagyvíz partján, az Ezer-Tyumen ifjak tavainál.

A kunok örültek ennek a legjobban, mert nekik hagyták a legelőiket. Még a rén­szarvasfejekkel díszített sírjaikat is elfoglalták. A rézkovács műhelyeiket azonban a ka­barokra hagyták, akik továbbfejlesztették tudományukat. Kereskedőik szívesen látott vendégei lettek a kinajoknak. Késeket, edényeket vittek cserélni selymekért és gyön­386

gyökért. Medve helyett a kunok most már véglegesen a rénszarvast tették meg a sza­poraság jelképévé és agyagedényeiket is a rénszarvas emlőjéhez hasonlóan képezték ki.

Kemi asszony népe, a lappok is örökre eltávoztak a marami rokonoktól. A Nap-urá­nak parancsára rénszarvas nyájaikkal a Hosszú-nap birodalmába vándoroltak. Ráten, Sis-Tórem legkedvesebb fia, Örök-Nap-Isis bőséget és jólétet bocsátott legkedvesebb népére. Kemi-asszony pedig minden éjjel vigyázott népére az égi-kovácsok műhelyéből.

Kusán még több alkalommal részt vett diadalmas tyumenjei élén a Szkíta-biroda­lomban történt látogatásokban. A szép Enéh társaságában felkereste az őseik Uzarabi által épített Úr városát. Ott áldozatot mutattak be Ata-Isisnek, a Nap-urának a kegy­helyén.

A Merija-Sambe törzsek Kemi-asszony tisztelői voltak, míg a marami-Sambe tör­zsek Raten-Tórem tisztelőkké lettek. Ezért a merija keveredésűek szőkések, míg a marami-Sambék barna hajúak és barna szeműek lettek az együttélés folyamán. Tó­remjeiket változtatták.

Az Agaba törzstől származó hun családok megvalósították a vezérek kőlappal ellá­tott temetkezési módját. A sámánok viszont mindig a legmagasabb hegyen temetkez­tek, hogy közelebb legyenek a Tóremekhez és poraikat szerte vigye a szél.

Kusánnak óriási munkát kellett végeznie Ordoszban. 25. törzsnek csak a manzsu­kat sikerült megnyernie. A szkíták és marami-szabírok csatlakoztak a Hun Törzsszö­vetséghez. A kereskedelmi kapcsolatok révén a parszikkal egy új törzs jelent meg. A Maros-féle kalandozásból, a Bihar tartományból elkalandozott manysi, mari, mord­vin és udmurt töredékekből egy új nép sodródott össze, a mundák népe, amely szí­vósságban még a szkítákat is felülmúlta. Egy hikszosz áradat Já hívőket sodort a der­benti kapuhoz, akik rohamosan szaporodni kezdtek a régebbi Já tanok híveivel. Az Etil két oldalán helyezkedtek el. A szkíták kazároknak hívták őket. A 2940. Medve­toros év Nagy tanácskozásán, mint a 30. törzs, kazár kapott néven kérte felvételét a hun törzsszövetségbe az új nép.

Az Öregek Tanácsa ekkor Kusán javaslatára a Hun Törzsszövetséget három Tíz törzses alvezérségre osztotta fel a nagy távolság miatt. A sámánközpont továbbra is Ordoszban maradt, de három Pusztaszer működött. Az első Ordosz fölött 2 napi lo­vaglásra volt, a régi helyén. A második, a turgai kapuban lévő Pusztaszer volt a ma­rami-merija féle törzsek részére. A harmadik Pusztaszer a szkíta-szabír törzsek gyü­lekező helyén, a Kuma folyó partján terült el. Mivel Kusánnak három alvezére volt, a Maros-féle szervezési módot mindegyik csoport betartotta. Az elnevezésekben ek­kor már eltérések mutatkoztak az újonnan jött törzsek kívánságára.

Kusán a 2945. Medvetoros évben halt meg. Kívánságára a Derben-ti kapu felett lévő hegyen temették el, hogy még holtában is a Szkíta-Nagyvízben gyönyörködhes­sen. Enéh visszaköltözött a Szabír-magami síkságra. Az öthegyi melegvíz források közelében temették el gyermekei és unokái, akik közül sokan a kunokkal a Nagyhe­gyen túlra költöztek, a magami törzsek ősi földjére. Utódja az ifjú Tárkány volt, aki verseléssel írta meg a Kusánról szóló 177. Arvisurát a 2955. Medvetoros évben. A dí­szes rovást Ordoszba vitték az Aranyasszony kegyhelyére. A gyászéneket 24 napig énekelték a sámánifjak.

Emlékére az Öthegy egyikén felépítették Kusánvárát.

Tárkány, úz fősámán a 2955. évben (Kr. e. 1085) halt meg és Ózdon temették el. Három fia a temetésén megfogadta, hogy az ordoszi úz-földet soha nem hagyja el.

387

Hej rege rejtem 188. Arvisura

Rasna Szövetség fénykora

Vara és Tilanna aranyasszony rovása Kr. e. 854-40. (3186-4000. m.t.é.)

A 256. Medvetoros évben Arnó Eszter-földjén át bevonult a Digók-Birodalmába. A később róla elnevezett és csatornázott folyó vidékén két napig segített az árvízben. Megtanította a lovak használatát, és jólétet teremtett. Mire eljött az első bő aratás, az avarok hegyi ünnepén, amely egybeesett a Digók legfőbb urának, Voltumna istennek a napjával, elővették Hatsas és Luvij Arvisura jegyzetét és folytatták a kalandozásra indulók évkönyvét, amelybe érdekes feljegyzéseket tett. Az Arnó vize mellett 5412 lélek telepedett le, amelyből 4015 volt avar, 1285 zagrosz-kurd, 112 szavárd-magyar. Az utóbbiak közül csupán 12 személy volt Él-Úristen hívő, akik Úr és Susa városá­ból kerültek a menekülők közé. Magasabb tudásukkal az árvizek elleni védekezés vé­gett megszervezték a veszélyes folyó csatornázását. Ebben nagy segítő társakra akad­tak a szavárd-magyar Vanisten hívők között, mivel azok nyelvét értették meg a leg­könnyebben.

Hidra körútja igen sok értékes információt hozott Arnó részére. Bebizonyosodott, hogy a megrendült tűzokádó hegyek és a tengerár Etur népéből 6300 embert és 80 Él­Úr-Vanisten hívőt mozdított ki a veszélyes területekről, akik zöldség és gyümölcster­melők voltak. Hidra és Lukumó kinevette Arnót, hogy a meggyengült látásával is mennyit kínlódik a rovások vésésével. Lukumó igen tanulékony volt a vésetek iránt, mert újdonságuk felkeltette az érdeklődését. Hidra beszámolója után lerótta, hogy az ő csoportjukkal együtt már 1 tömény és 1842 személy (11 842) jött el keletről, akiket a Szantorisz vulkán működése utáni félelem és az utána keletkezett tenger kimozdí­tott. Ezen a hegyi ünnepélyen és aratási hálaadáson a népek öregjei eldöntötték, hogy a keletiek hite szerint az Egi emberek vallására a kiválasztottakat ki kell képezni. Kortona várában a 12 Nép fiaiból állították össze a kijelölt ifjak 24 fős csoportját. 5 Hegyi-ünnepély alatt történt a tanításuk. A negyedik Hegyi-ünnepélyen Hidra meghalt. Lukumó folytatta a vezetőképzést és az ötödik év végén a hallgatók a 12 Nép vezetőivé váltak.

1. Kezdetben az avarok Kortona várában helyezkedtek el a susai menekültekkel együtt, az ezredes településük Arezzó volt.

2. Hegyi avarok Bolsenában telepedtek le, a dahákkal együtt. 3. Zagrosz kurdok Marsabottóban laktak, jürcsi-avar vezetéssel.

4. A szavárdok az Oszét-zagroszokkal Populónában vasat gyártottak. 5. A pelazgok Perugia városában nyertek szállást.

6. Az ahájok a tengerparti Vulciban telepedtek le.

7. A kurdok zöme uruki hajósokkal Tarhumban nyert befogadást. 8. A lüdök hajóikkal Ceri és Cerveteri térségében szállásoltak el. 9. A föníciaiak a hikszosz hajósokkal Volterába mentek.

10. A szabírok beházasodtak Vejibe és a digókkal Aplunak áldoztak.

11. A űrén hajósok Keréta térségéből Pompeibe hajóztak és beházasodtak.

12. Az etruszkok, vagy ahogyan magukat nevezték, Etur-népe a Kampány és Kaláb síkságától kezdve mindenütt találhatók voltak, hiszen ők voltak a legelső keleti hajós-népek, akik az etruszk vizeken a leghamarább és legtartósabban megjelen­tek. Azt azonban elismerték, hogy az Uruk, Úr és Susa városából érkezők a csa­tornázott földműveléshez tőlük sokkal jobban értenek.

388

Amikor Kortona városában az első 24 Lukumó-tanítvány esküt tett Arnó előtt a Rasna szövetség védelmére, 100-100 lovassal megalakították a 12 Nép seregét és a ki­jelölt fővárosokba lovagoltak. A Rasna-szövetség feje Arnó lett és azt Kortona várá­ból irányította. A kikötőjük északon, az Apó síkságán Pisina volt. A termékeny sík­ságon kanyargó folyón csak azon hajó indulhatott el felfelé, amit az egyesült Etur­Tirén-Szabír hajósok engedélyeztek. Az északi síkságon 6 törzs alakított ki szumíros gazdaságokat. A Kortona alatti síkságokat szintén 6 templom-gazdaságra osztották fel. Így a 12 Nép Rasna-szövetsége minden éghajlati viszonyok mellett biztosított tar­talék élelemmel rendelkezett. Mindkét síkvidéki területen elrendelték a lépcsőzetes gazdálkodást is, hogy hajósaik a tartalék élelmekkel kereskedni tudjanak. A Vassziget­tel szemben a Hattusas vidék vasművelői elkezdték a vas- és fegyvergyártást.

Addig, amíg Kr. e. 1480 és 1465 között Arnó csoportja észak felől megtelepedett a róla elnevezett folyócska partján, a Szantorisz vulkán kitörése miatt rémületben me­nekülő Etur-féle népek keleti csoportja összetalálkozott a délről jött tengeri népekkel. A 3 fajú nép 4-4 törzse hamarosan összekovácsolódott.

Kr. e. 465 és 1265 között a “Rasna-Szövetségnek" Kortonavár volt a védelmi és szellemi központja. Az Atlanticból özönlő “Tengeri-népek" éhség kalózai a Pompeji, Kampány és Kaláb déli részeket sorban elfoglalták. Etur és Aháj népe Kortona felé özönlött. Itt megállt a menekülők áradata és a hely hadsereg központja lett. Viszont a háborús időkhöz élelmezés is kellett, ezért a Lukumók szellemi központja észak felé tolódott el. Mantova székhellyel később létrejött a Mantovai Szövetség. Kr. e. 1150 után a “Tengeri-Népek" áradatának megszűntével, a “Rasna-Szövetség" Kortonában jelentette, hogy Campány és Kaláb területén letelepedett Kr. e. 468-as első hullámbeli tengeri-népek az éhség elözönléshez csatlakoztak és Kortona felé nyomultak előre, de a Vas-sziget felől érkező fegyveresek Vejinél megállították őket, Kr. e. 1265-ben Kortona várából érkező sereg estére legyőzte a támadókat.

A halottak között Pompeji, Campány és Kaláb térségéből való etruszk kalózok is voltak. Ezen győzelem után a Mantovai-Szövetségben kiképzett Lukumók vezetésé­vel tizedes etruszk falvak és kézműves városok keletkeztek.

Ekkor ötvöződött eggyé a Rasna-Szövetség és nyelvük is egyöntetűvé vált. Az Ordoszból 100 évenként küldött kalandozók kis csoportja azonban mindig ellátoga­tott Kortonába, ahol az avarok Kr. e. 800-ban, az Arnó folyó völgyében még zárt egy­ségben éltek, de az időközben kifejlődött Rasna-etruszk nyelvet is beszélték. Tilanna aranyasszony az elbeszélések és a rovásmaradványaik alapján állította össze a Rasna­Szövetség titkos rovásával a megtörtént események láncolatát.

Káspivár birodalmában ezen rovásokat az ötéves kiképzési időszakban a tanfejedel­mek oktatásként felhasználták. Ennek alapján irányították a pannónok honfoglalását Biked-birodalma meghódításáért.

A tengeri népekhez tartozó görögök, vagy ahogy ők magukat nevezték, hellének megjelenése pelazg és aháj földön népvándorlást okozott. Mit tehettek a letelepedett, sok ingósággal, vagyonnal rendelkező lakosok: maradtak azon az elven, hogy majd csak lesz valahogy. Azok az őslakó pelazgok és ahájok, akik eddig is a gazdagabbak földjén vagy a kézműves és kereskedő házakban dolgoztak, azt hangoztatták: “Sok vagyonunk nincsen, ha mindenki megfogja a maga kis holmiját, s egy kis aranyért elmenekülünk Pisinába, vagy az Apó folyó torkolatához, a Rasna-Szövetség amúgyis nagy építkezésbe kezdett, így nem kell szolgálni két úrnak: pelazgnak vagy ahájnak és éhséghellénnek, hanem a hírek szerint a Rasna-Szövetségben mindenki, de min­denki megtalálja a számítását."

389

Kortona városában Arnó felügyelete mellett a kis menye, Lukumó 5-5 évenként irányította a papi-fejedelmek képzését. A mindenkori Kortona-vári Oregek Tanácsa az új kiképzetteket a 12 Nép szövetség gyakran változó központjába irányította. A Léh család 3-3 évenként a csatornázott és teraszos földművelésre oktatta a bajusza serkent ifjakat és a leányokat, míg 4-4 évenként az egykori Het-birodalmából érkező öreg kézművesek oktatták az ügyesebbeket szekér-készítésre, szövet-szőnyeg-gyolcs készítésére az igencsak elszaporodott kortonavári kézműves-helységekben. Hikszosz és föníciai hajósok pedig az Arnó folyón végig épített sok csónak és hajóépítő szállá­son tanítgatták a menekült pelazg és aháj ifjakat, ahol ennek a fortélyait az idősebbek­től eltanulták. Magasabb fokú képzése volt az akkori társadalomnak az eggyé forrott Rasnák-Szövetségben, hogy az Ilva szigetéről hozott vaskövekből Léh földművesei­nek vas-szerszám-féleségeket készítsenek, vagy a legkevésbé rozsdásodó vaskőfélesé­gekből jó fegyvereket alkossanak.

Ugyanis a Tengeri-Népek támadásai közben rájöttek arra, hogy az ilvai kövekből készült fegyverekkel és pajzsokkal a Rasna-Szövetség győzött.

Magyarkán a Rasna-Szövetség mint avarok által alapított nyolcszáz esztendeig élet­képes, Vanisten-birodalmi rész szerepelt. Évkönyvüket Arnó vezér Kortona várában kezdte aranylapokra róni a 2875 avar eredeti letelepedésétől. Az Arezzóba költözött gyermekei lemásolták a Kortonában készített nagy Életfát. Minden Hegyi ünnepen j

elmentek Arnó hamvasztásos sírjához és a Rasna-szövetségben beállott változásokat a Kortona-Életfára lerótták.

Az édesapjukról elnevezett Arnó folyó minden évtizedben kiöntött, ezért erősíte­ni kellett a csatornák töltéseit. Arezzó oly szerencsésen feküdt az Arnó folyó nagy kanyarjában, hogy az avarok Vanisten-Kegyhelyéig soha nem ért fel az áradat.

Arezzó kegyhelyén a meghalni készülő Arnó gyermekei és unokái megesküdtek, hogy az avar leszármazottak törekvéseit minden viszonyok közepette támogatni fog­ják. A 2584. Medvetoros évben, Arnó halálakor már 3986 fő avar leszármazottat rót­tak be az avarok titkos évkönyvébe, amelybe az avarok letelepedését is bejegyezték. Innen másolták át aztán az eredményeket a Derbent várából elhozott 152. korábban megkezdett Arvisurába, amelyet Kortona várában őriztek.

Arnó leginkább az egyik szabin nőtől származó unokáját szerette, mivel az hason­lított hozzá a legjobban, aki egy igen játékos kisfiú volt. Csökönyös anyja, mivel 3 nagyszülője élt a fiának, avar szokás szerint a három szótagú Firenze nevet adta neki. Ez a kisfiú ügyes kezű, élénk ifjúvá sarjadt és egész életében szobrokat készített agyagból az avar kegyhelyek részére s élete végén egy ilyen kézműves rajcsurt alapí­tott. Az avar ifjak közül sokan megszöktek a szülői háztól és a Firenze kegyhelye kö­rüli, maguk építette házakba költöztek.

Hidra várában állandóan folytak a Rasna-Szövetség képzései a 12 Nép kívánsága szerinti létszámmal, de nem Hidra-Arnó elnevezéssel, hanem az Arnó menti digók nagycsaládjának a Lukumó-nak elnevezésével. A végzett ifjak papkirályok, lukumók lettek.

A Rasna-Szövetség másik csoportja a tűzszerzési éveket ünneplő dahák voltak. Mivel Arnó fővezérként szerepelt, ámbár a Káspivári-Birodalomban fősámánnak ké­pezték ki, a szellemi vezetést Volsinnek kellett átengednie, aki a magyarkar Egyisten­hívő pap-képzésen a rangelső volt, mert mind a sámán, mind a pateszi- és pap-kép­zés legkiválóbbja volt. Erényéül szolgált, hogy Arvisura-Anyahita tanait a legjobban ismerte, mivel a végtelen idők számlálásában több oldalról is tájékoztatva volt. Tudott arról a legrégebbi időszámításról is, hogy amikor Ordoszban a 24 Hun Törzsszövet­

390 '

Béget megalapították, az ataiszi rend szerint ők már a 9468.'Tűzszerzési évnél tartottak. Bár a dahák csupán 624 lovassal érkeztek Kortonavárba egy évi árvizes munka

után, sokan a digókkal összeházasodva dél felé indultak, hogy asszonyaik biztatására a következő évben Voltumna kétnemű istenség birodalmába az “Istenek-Ligetébe" Volsin a központját áthelyezhesse. A legelső dolga az volt Arvisura-Anyahita tűzszer­zési éveket számláló papjának, hogy a kettős védelmű falu központját kiépítse. Hat ti­zedes falut építettek, hogy innen kialakítva a százados településeket a tíz-tíz tizedes faluval, megalapozzák a dahák részét a Rasna-Szövetségben, hogy a 800. tűzszerzési évig az új, haladó szellemű népet az emberiség fejlődésében előre vigyék. Alig épült fel az “Istenek Ligete" szomszédságában a dahák új, kettős védőfallal körülvett “Tűz­isten-Kegyhelye", mindjárt a legújabb fegyvereket csiszolgatták, edzették.

Ennek a daha központnak csupán 24 papi személy tárkány lakója volt. A legelső Voltumna kétnemű istenség ünnepét felhasználták arra, hogy bebizonyítsák az ün­neplőknek, hogy az egynemű lovasok alkalmasak a családalapításra. Így aztán a hold­töltétől-holdtöltéig megrendezett ismerkedési sorozat után megtörtént a 60 daha te­lepülés kialakulása. Így Volsinvárában megszervezték a dahák letelepedését.

Zagrosz és kurd lovasok voltak a harmadik, északról belovagolt csoport, akik jürcsi avar vezetéssel, Eszter félszigetén és az Apó síkságon át bevonultak. Feladatuknak azt szánta Arnó, hogy az ari-bari féle népeknek gall betörései ellen védjék meg észak fe­lől a melegebb éghajlatú, de most még mocsaras, szemes magvak termesztésére igen alkalmas területeket. Marsa volt a Zagrosz-jürcsi harcosok vezére, aki egy ezrednek volt a parancsnoka és 1112 harcossal a tengerparti hegyvidéket szállta meg. Ebből a hegyekben 1012 zagroszi volt, míg a síkság fölötti dombokon Marsa 100 kézműves­sel, Bottó kurd vezér pedig 73 kurd kőfaragóval félig már felépítette Marsabottó kö­zös fővárosukat, majd Marsa a 100 kézművesével elvégezte az utolsó végső simításo­kat. Védekezésül 200 kurd lovas Pisina városáig portyázott, nehogy az új települőket meglepetés érje.

A zagroszi-kurd származásúak között igen sok volt az arbagok kiképzésén átesett gyógynövény gyűjtögető. Egész útjukon az éghajlat különbségek miatti bántalmak­ban szenvedőket gyógyítgatták. Itt is egyik fő foglalkozásuk volt a védelmi lovaglá­sok mellett a máj és egyéb betegségek elleni gyógyfüvek gyűjtögetése. A kétszáz kurd lovas parancsnoka Felsin volt, aki belehabarodott egy előkelő digó leányába. A lovag­lás közbeni pihenések alatt felépítette Felsin erődöt.

A szavárd harcosoknak azt adta ki parancsba Arnó, hogy az eltört, elkopott vagy elhagyott fegyverek helyett újakat készítsenek, mert Káspivár Birodalmában is az volt a szokás, hogy tízévenként az új harcosok részére új fegyvert kellett gyártaniuk. Puplun vasművelő kézműves vezérnek legelőször kiváló ércet kellett keresnie. Ezt a Vasszigeten megtalálta az Etur hajósok segítségével. Rögtön az erdővágatáshoz és a faszén gyártáshoz irányította a kasszu vándorokat. Mire az etur hajósok egy jókora hajócska kiváló vaskövet összegyűjtöttek, már a faszén is rendelkezésre állott. Az egyetlen szavárdokhoz benősült kabar pedig agyagot keresett és egy völgyhajlatban megkezdődött a Rasna-Szövetség vas- és fegyver-gyártása 112 kézművessel.

Annak ellenére, hogy Puplun kiválóan képzett Egyistenhívő pap volt, akire még Magyarkán is nagy tisztelettel néztek, a rovásait magával hozta. Ebben a rovásgyűj­teményében mind az ataiszi, altáji, zagroszi, mind a Hattusas birodalombeli vasgyár­tás le volt írva. Így nem csoda, hogy 2 év alatt az itteni szokásokat figyelembe véve új vas- és fegyvergyártási módot dolgozott ki.

Hogy az északi védelem mellett nyugodtan készülhessenek, kelet felől is biztosíta­

391

ni kellett a Rasna-Szövetséget. Arnó pelazg barátainak 825 fős csoportját és Perus pelazg vezér központját Kortona várától dél felé helyezte el a hegyek peremén. A pelazg lovasok innen indultak el a tengerpart irányába, hogy a “Tengeri-Népek" eset­

leges partraszállását megakadályozzák, és az eseményekről jelentést tehessenek. Mi- ' vel a legtöbb avar igen sok lóval érkezett, útközben és a kétéves itt-tartózkodás alatt

a lóállomány igen megszaporodott. Így mindig több és több hátaslovat adtak át a sze­génységből szökött pelazgoknak, akik az ellenőrző lovaglásokat igen megszokták. Pe­rusnak a digók segítségével egy új várost építettek, hogy a megfigyeléseikről Korton­váron minden Holdtöltei ünnepen jelentést tehessenek. A pelazgok mind a tenger­parton, mind a hegyvidéken megfigyelő tizedes falvakat létesítettek, ahol növényeket termeltek és állatokat háziasítottak. Perus 80 települést tartott nyilván. Magában Petrusban az induló létszám 25-ről lassan 300 fölé emelkedett.

Arnó az elég nagyszámú ajtónálló parancsnokának, Abbadnak azt a feladatot szán­ta, hogy a pelazgok kelet felől, az ahájok pedig nyugat felől biztoítsák a Rasna-Szö­vetség megerősödését. A két nagyfolyó között biztosítsák a tengerpartot, hiszen itt köthetnek ki a legkönnyebben a “Tengeri-Népek" kalózai. Nekik a legbékésebb viszo­nyok közt is az ellenséggel szemben kell állniuk. Egyelőre csak 679 hajós áll a rendel­kezésére, de Hidra ellenőrzése után még 350 lovas ahájt küld segítségül a védelmük biztosítására.

Mivel az ötödik év végén újabb kurd csoport érkezett aháj hajókkal Pisinába, az ott megtelepedett hajósok a jövevények közül Marsabottóban elhelyeztek 200 főt. Majd az ott letelepült kurdok közül 100 főt az 500 főnyi jövevény kurddal és 25 uruki me­nekült templomgazdasági dolgozóval együtt Kortonába kísérték.

Ezen csoportot azzal a céllal küldte Arnó a 12 urukival Arnó mocsarai irányába, Tarhun kurd vezérrel dél felé, hogy az ottani egészségtelen mocsarakat csapolják le és változtassák a csatornázások folytán termőfölddé azt, a letelepedőknek szükségük van a termőföldre. Legelőször a tengerpart közelében felépítették Tarhun városát.

Az Istenek-Ligetében megbeszélést tartottak a digók jelenlétében, hogy miként fogják az egészségtelen vidéknek a felületét, termőképességét megváltoztatni.

Az urukiak legelőször vázlatot készítettek 60 kisméretű templomgazdaság felállítá­sára és a 37 lakosú Tarhunban Kegyhely építésére. A digók segítségével 5 év alatt a 60 település elkészült. Íg az 1400 digó az ötödik év végén 300 nád-sár kőlapos építmény tulajdonosa volt. A Tarhun vidék környéke termékennyé vált. Tarhun kurd vezér ne­ve is a kurdok közé való bevándorlására utal, mivel kun szokás szerint a kiváló kurd­lovas vezér a fejét borotválta az 1-2 kunnal együtt a délvidék melege miatt. Tarhun igencsak megfontolt, komoly, kiképzett ember volt, aki még a mezőgazdaságban na­gyobb tudással rendelkező urukiak tiszteletét is kiérdemelte.

Mikor a legelőkelőbb Úr városbeli öreg-gazda meghalt, Úr városbeli szokás szerint tufába és kőbe vésett, pihenőnapokon készített sírkamra-féleségbe temették el az igen dolgos apát, akinek sírkamráját a fiai délvidéki oroszlán, hal és delfin alakokkal fes­

tették ki. Még vezérük, Tarhun is csodájára járt a különös szokásnak. Ekkor a követ- ~r kezőt rendelte el: “Mindazon uruki és kurd leszármazottak, akik Nimród és Gilga­

mes leszármazottaknak tartják magukat, sírkamráikat oroszlán és Úr-városbeli delfin festéssel tisztelhetik meg!"

Alig fejezték be Tarhun vezér irányítása mellett a mocsaras vidék megtermékenyí­tését, egy aháj hajó kötött ki tőlük délre. Az ahájok az érdeklődésre elmondották, hogy Eturis hajóit kalózok támadták meg és nem tudják, mennyinek sikerül elmene­külnie. Még 4 hajó bontakozott ki a messzeségből. A Ceri lüd vezér irányításával el­392

foglalt hajó kivételével 3 hajóval kikötöttek a menekülők Pisinában, az Arnó rovásá­val engedélyezett területre. A városban és a kikötőben rendelkező hajósgazda szintén Arnó engedélyével, Marsabottó hozzájárulásával a Garda tó mellett engedélyezte a 3 hajóval jött 180 főnyi lüd menekült letelepedését. Azonban akkor azt is kikötötték, hogy az újabb menekülők letelepedését majd Perus pelazg vezér határozza meg, mert dél felől kalóztevékenységről jöttek hírek.

Mivel ezen kalóztevékenység az említett hajó elrablásával be is igazolódott, Tarhun J- sezér települése alatt engedélyezték az ellenőrzött letelepedést. Ceri, a lüdök hajósve­zére 300 lüd vitézt rakatott ki a hajókból. Arnó rendelkezése szerint az uruki temp­

' lom-gazdaságokban a mezőgazdasági vezető emberek irányítása mellett a lüdök is el­kezdték városuk felépítését, és megtervezett gazdaságaik kiépítését.

Nem sokkal a lüdök letelepedése után föníciai jelzésű hajók húztak el keresztes beavatott jelzéssel. Szárazföldi értesítéssel tudott róla Tarhun vezér, hogy a Tengeri­Népek üldözése elől menekült hajók hikszosz menekültekkel és szabír-partvidékiek­kel, és egy csoport kasszu vasgyártóval mennek a szavárd fegyvergyártás megerősíté­sére. Vezetőjük egy Valetti nevű föníciai 240 vasgyártóval, aki egyébként szabírföldi beavatott. A szavárdok örömmel fogadták Valettit, akinek első dolga az volt, hogy a tengertől messze, egy hegyen Kegyhelyet épített a róla elnevezett Valetti vidékén. A Kegyhely és a tenger között szavárd-kasszu irányítással elkezdték a vasgyártást és a szavárdok készítményeit is felhasználva, komoly fegyvergyártáshoz kezdtek a hik­szosz népnél megtanultak alapján.

A Valetti értesítése alapján később érkezett szabírok zöme, 762 fő, tengerparti ha­jós volt.

Ezen előrejelzett szabír csoport Veji beavatottal érkezett, aki arbag volt. Leghama­rább egy gyógyító forrást keresett, hogy emberbaráti működését megkezdhesse. Szabír csoportjának nagy része a Keréta pusztulásakor elmenekült vándor szabírokhoz tarto­zott, akik egyébként jó földművelők és gyümölcstermelők voltak. A kézműveseket és a fegyvergyártókat Arnó vezér nagytanácsán később a szabír vasművelőkhöz irányí­tották. Ezen 762 fős csoport építkezési tudással rendelkezett, korábban részt vettek a déli vidékek nagy építkezésein. Ők voltak a dél felől érkezők második csoportja.

Veji, aki maga is az érkezőkkel együtt jött, nőtlen fiatalember volt. Legelsőnek újbabilóniai szokás szerint a megadott területet felmérette és négyszögesen szabályos részekre osztotta fel a beépítendő területet és elvégeztette a csatornázást.

Ekkorra már annyi családos építő érkezett Arnó parancsára, hogy Veji építői a munkaerők és őslakók közül elsőnek feleségeket választottak maguknak. Az elhalálo­j zott építőknek festett és tufába ásott sírkamrákat készíttetett, hogy az uruki szokáso­V kat meghonosítsa. Erre Tarhuntól is bátorítást kapott. Tíz évig folytak az építkezések,

mikor az új betelepülők és az őslakók is elfogadható lakásokhoz jutottak. Veji azon­ban azt mondta: “Ez még csak a kezdet, mert az építkezést csak elkezdeni lehet, de befejezni soha!" Aztán mind a 12-Nép részére szálló-épületeket és vezéri lakásokat építettek, és kúráló-gyógyítóhelyeket, valamint az Egyisten-hívőknek és a többisten­hívőknek külön-külön kegyhelyeket. A legdíszesebb volt a Lukumó-Tanácsai-Zikku­rat, de ezt csak a délről érkezettek hívták így. A szabírok fővárosa mégis Veji lett, a nagy építőről elnevezve.

A nagy tanácskozáson eldöntötték, hogy még hajóhaddal is kell erősíteni a Rasna Szövetséget. Ezért a Lüd királyságbeli Idahegy körüli birodalomban történt nagy éhín­ség miatt vándorló Tirén királyt hajóhadát felkérik, hogy vándoroljanak a termékeny birodalmuk kikötőibe. Így kerültek a űrének Pompeitől kezdve a Rasna kikötőkbe.

393

A Szantorisz vulkán kitörése nagymennyiségű tüzes és hideg hamut szórt Keréta és Eturia, valamint a vele határos királyságok területére és a keleti Etruszk tenger környéki termőföldek termését megsemmisítette. Hajóhadak menekültek az Etruszk tenger nyugati felébe, ahol településeket létesítettek. Így Kampány vidékén 3000, Kampány másik oldalán, a Kaláb részen 2500 etur hajós telepedett le, és az Etruszk tenger vidékeit ők uralták.

Mivel az etruszk hajók jól felfegyverzettek voltak, az Atlantic süllyedő szigetvilá­gából már korábban ide menekült barik, digók, latinok, ligurok, szabinok, szamnitok és umberek a hegyek közé húzódtak föl az erőszakos kalózok elől. Az északról jött, Arnó vezette 5142 lovas kalandozót eleinte az Atlanticról elmenekült őslakók szíve­sen fogadták, mivel a mocsarak lecsapolásával és lépcsős termelési móddal a földeket termékennyé tették. Így az éhségüket csökkentették és jólétet teremtettek. Amikor azonban a 7572 etruszk-féle, délről jött települő megérkezett az uruki 1636 fő maga­sabb tudású templom-gazdasági földművelővel együtt, és a 15.620 lovassal rendelke­ző betelepülő az Istenek-Ligetében megalapította a Rasna-szövetséget, már elnyo­móknak tekintették az érkezőket. Mivel egy nép soha nem maga nevezi el magát, ha­nem a szomszédai, az etruszkokat sem Rasna névvel illették, hanem etruskusoknak hívták őket. Az umberek és a latinok így hívták már a kezdettől fogva a tengert, Et­ruszk-tengernek, így ezen név rajtuk maradt. Arnó unokája részt vett a szellemi kép­zésben. Lukumó papkirályoknak nevezték a 12 Nép szövetségét és a titkos törvény­gyűjteményét Disciplina Etrusca néven emlegették. Ez három könyvből állott. Az első a Haruscipa: a máj és egyéb részek jóslatából állott. A második a Fulgatória: a vi­haristen jóslataiból és a jövendőmondásokból állt. A harmadik a rituálék könyve volt, amely az államalapítás, a városalapítás és az építés-élet szabályait tartalmazta. Ezen­kívül a 12 szövetségi állam történetének titkos írásából állott, amelyet a fővárosokban váltakozóan helyeztek el. Ezt nevezték el a 12 nép titkos szent-könyvének, amelynek példányai Ordoszban is vannak.

Hej rege rejtem

190. Arvisura

Pannon (Veszprémi) Arvisura

Pejt aranyasszony, Gyömöre, Kr. e. 2810-Kr. u. 568. (1230-4608. m.t.é.) Indija és Ilu rovása

A Pannon-vidéken nagyon sok fontos esemény történt. A római időszámítás sze­rint Krisztus születése előtt 800-ban Pannon ifjúsági vezér megjelent ezen a tájon négyezer lovasával, akik a káspivári Saka-szkíta birodalomból jöttek kalandozásra. Sajnos abban az évben hamar beállott a tavaszi olvadás és a folyók melléke tengerré változott. Ekkor egy dombocskán ütötte fel vezéri szállását, amit harcostársai Pan­non-halmának neveztek el. Bár ő maga az Arvisura szabályai szerint a telephelynek a Káspivár nevet adta, mivel 1 tőménnyi vitéz lovasát ott képezték ki, de a Gandás Bi­rodalom menekültjei meggyőzték a Káspivárból jött Óregek Tanácsát, akik engedé­lyezték Pannon vitéz töményének kalandozását. Pannon szálláshelyét Pannonhalma név alatt rótták le az egyik leghosszabb Arvisurában.*

* Káspivárból, az ordoszi beavatottak megbízásából engedélyt kaptak a 190. Arvisura megírására, amelyhez aztán több Arvisura és azoknak rovói is csatlakoztak.

394

Aranyos-széken már előzőleg is voltak hun települések, mivel Bihar ifjúsági vezér i. sz. előtt 2810-ben történt kalandozásakor Szampó parszi-szkíta Isis-lakó sámán az Anyahita tisztelők egy kis csoportjával megjelent a védelmet nyújtó hegyek között, és Aranyos-széken Isis-lakó kegyhelyet létesített. Mivel ezen a vidéken sok volt a kül­színen talált arany, telephelyüket Aranyosszéknek nevezték. Aranyból készült éksze­reikkel bejárták az akkor ismert Hun-birodalomhoz tartozó területeket. Az Anyahita hívők egy istent tiszteltek.

A második csoport egy döghalál járvány idején, Kr. e. 1610-ben érkezett Ara­nyosszékre a parszi-szkíták és széki-hunok törzséből, akik Dabósa és Paripa városok környékén Anina-hívőkké váltak. Főként Barca síkságán és Aranyosszéken teleped­tek le.

Pannon vitézei közül sokan a Barcaságban és Aranyosszéken maradtak, mivel meg­nősültek. Hatezren bevárták Pannon felderítését, hogy megtudják, vajon igaz-e a hír, hogy a görög telepesek egy része a déli tenger partjára vándorolt? A bátrabbak ifjú feleségeikkel még a befagyott folyókon átlovagoltak a termékeny dombos vidékre. Ezen megcsaládosodott harcosok az új Pannonhalmán telepedtek meg. Ifjúsági vezé­rüknek biztosítania kellett nyugalmukat, mivel Aranyosszékre a fagy beálltáig nem mehettek már vissza.

Ekkor Pannon nőtlen harcosokból megszervezte a gyéren lakott település határvé­delmét. Lajta ezredével megkapta az Alsó-őrség vezetését, Hisba a Felső-őrség pa­rancsnokságát. Délen viszont, a görögök által még sűrűbben lakott részen felállítot­ták Szerém-őrséget. Ennek az ezrednek a fő erőssége, Szerém, az Isis-lakó Baka-szkí­ta vitéz volt, akit Eskünő aranyosszéki fejedelem küldött megfigyelőként mindkét vejének, Pannonnak és öccsének, Mecseknek a kezdeményezéséhez. Szerém, amikor el akarta foglalni a védelmi helyét, megborzadt az úsztatástól, így várniuk kellett. Ekkor Mecsek elejtett egy medvét, amelyet Zengő sámán vezetésével medvetoron el­fogyasztottak. Ezzel kegyhellyé változott a folyók közötti hegyes terület, ahol a Hun Törzsszövetség lovasai igyekeztek hazát szerezni. Szörény eskló és Szerém vitéz azon­ban ragaszkodott ezer főnyi lovasához, ezért elsősorban Isis-lakó harcos vitézekkel egészítették ki töményüket. Az árvíz csökkenésével átúsztattak a folyón. Szerém-őr­ség felállítása után 3 avar, 5 úz, 7 kabar és 9 parszi-szkíta harcos visszaszökött Mecsek vitézhez, aki újabb Isis-lakó csajkásokkal pótolta a Szerém-őrségen beállott veszteséget.

Legeltetés során a tarkósok és a görögök összevesztek az esklókkal, mivel nem akarták fizetni az Isis-lakóknál szokásos sámán-tizedet. Ezért Szörény eskló engedé­lyezte az említett 24 fő cseréjét. Maga is átköltözött a folyó túlsó oldalára és felállítot­ták a Szörény-révet.

Mecsek ekkor visszatért Pannonhalmára a bátyjához, de Zengőőrség címén kilenc tizednyi lovast visszahagyott Zengő sámán törzsével, hogy a jelentő-lovasok bevoná­sával a déli, sűrűbben lakott vidékekről is pontos értesüléseik legyenek. Amikor be­fagytak a folyó menti nagy vizek és mocsarak, Pannon ifjúsági vezér 2 tizednyi lova­sával visszatért apósához Aranyosszékre, ahol az anyósa, Zalatna nagyasszony sírva fogadta, mert leányai, Gyömöre és Indija, Pannon és Mecsek feleségei nem jöttek ha­za. Megnyugtatták a nagyasszonyt, hogy nemsokára jönnek ők is, mert a fia, Szerém vitéz, Zernyét, a széki-hunok rimalányát feleségül kérte Zengő sámántól és szarvas­toron megtartják az esküvőt. Esküllő nagyon örült, miután az elveszettnek hitt gyer­mekei megjöttek. Az Isis-lakók szarvas-torán Vepszerém fősámán, Szerém bátyja vé­gezte el az esküvői szertartást.

A hatezer főnyi visszamaradt, részben megcsaládosodott harcosnak minden felsze­

395

relést megadtak, ami az új település szempontjából fontos volt. Az Isis-lakók is töb­ben tudomására adták Esküllő fejedelemnek, hogy leányaik után átköltöznek Pan­nonfóldjére, a görögök által lakatlanul hagyott területekre.

Alsóőr és Felsőőr területén Anyahita és Anina hívők telepedtek le, míg Szerémőr területén mind a 24 főistenség híveiből toborozták a lovasságot. Ezek Szerémváron összevesztek, csak a parszi-szkíták maradtak ott Szerém parancsnoksága alatt. A töb­biek inkább a visszamaradt görög őslakókkal házasodtak össze és így zavartalanul folytatták a saját Tóremjeikben vetett hitüket. Így két szellemi központ fejlődött ki Pannon fővezér és öccse, Mecsek vitéz körül. A két testvér közül Pannon volt a vité­zebb, míg Mecsek a tudásban volt erősebb.

Mecsek vitéz helyeselte, hogy a hozzá költözött avarok kőből 3 karéjos Sis-Tórem, az úzok 5 karéjos Joli-Tórem, a kabarok 7 karéjos, téglás Ruda-Tórem, míg a parszi­szkíták 9 karéjos Isis-Tórem kegyhelyeket építsenek és magukhoz vonzzák a többi avar, úz, kabar és parszi kalandozókat. A legszebb kegyhelye a görögökkel összeházaso­dott pamír-szkítáknak a Pécs-Tórem 9 karéjos, hagyma-tetejű kegyhelye volt. Ugyan­is az első telepes pamír-szkíták a nagy Saka törzsek között a parszi-szkítákkal szem­ben Pécs-Tórem hívei voltak. Mivel az asszonyok szülei görög kőfaragók voltak, igen szép, dús hajú istenalakokkal népesítették be a leányaik kegyhelyeit. Ezen Szerém­őrségből beköltözött réteg a Tarkósokat is magához vonzotta, mivel ezek szolgáltatták az építkezéseikhez az épületfa anyagot.

A kereskedő és földművelő görögök dél felé vándoroltak Pannon lovasaitól való félelmükben, de kőfaragók és ácsok maradtak, mivel minden vándorló és megteleped­ni vágyó törzsnek szüksége van kézművesekre. Viszont a Káspiros térségéből idelo­vagolt Baka-szkítáknak - szépséges lovaik mellett - sok aranyuk és ezüstjük volt, dús­lakodtak a selymekben és ékszerekben. A legfőbb értékük azonban a dolgos két ka­ruk volt, amellyel lakhelyeiket széppé varázsolták. Melléképületeikben szívesen alkal­maztak magukra hagyott idegeneket, akiket családtagoknak néztek. Mivel a Pécs-Tó­rem-hívő saka-szkíták voltak többségben, az újabb településeket Kr. e. 799-ben Pécs­Tórem városának nevezték.

E település mesés gazdagsága és a termő gyümölcsösök vonzó hatást gyakoroltak az Isis-lakók híveire, így a tíz év alatt sokan elvándoroltak Pécs-Tórem városába minden kincsükkel együtt. Az Isis-lakó hívek is felépítették 24 karéjos kegyhelyüket, amit Ata-Isis szenthelynek neveztek el. Ennek aranylemez volt a kupolája, amely egészen Szerémvárig elcsillogott. Mecsek fia, Devecser ifjúsági vezér fősámánsága alatt itt tar­tották meg a pannonok Nagyszaláját, azaz Pannonföld törzseinek a megbeszélését, hogy miképpen kapcsolódjanak be a 24 Hun Törzsközösség szellemi áramlatába. Ezért az ifjúság az összes törzsi hagyományokat összegyűjtötte és az összegyűlt pan­nonföldieket a görög őslakók által épített színjátszó-helyeken szórakoztatta.

Mivel az Isis-lakóknak a jómód megőrzése miatt csak kevés gyermekük volt, az avarok viszont igen szaporák voltak, így az egész hegyvidéket elárasztották 3 karéjos kegyhelyeikkel. Az volt a határozott véleményük, hogy az ötévenként induló, a kás­pivári szkíták által vezetett birodalmi sámánképzésre minden esetben küldeni kell ifjú-sámánokat, akik közül a legkiválóbbaknak meg kell jelenni Ordoszban, a hun bi­rodalmi beavatott-sámánképzésen is.

Pannon után legvitézebb fia, Csanak lett Pannonföld fejedelme, Mecsek fősámán­sága mellett. Amikor Kr. e. 773-ban a Nagyszalát Pécsett megtartották, Mecsek Eplény fiának adta át a fősámánságot.

Minden újabb ötéves sámánképzés után kisebb csoportok érkeztek Káspivárból, a 396

tizedik évben Ordoszból, a 24 Hun Törzsszövetség minden törzséből. A kiképzett ri­malányok mind a fejedelmi és fősámáni udvarokba mentek férjhez és aranylemezes Arvisurákban örökítették meg Pannonföld Ordoszhoz való szellemi kapcsolódását. Amíg Csanak Pannonhalmán székelt, Radóc és Vejke nevű öccsei a határőrizetben teljesítettek szolgálatot, mivel a vándorló népek ifjai gyakran veszélyeztették a nyu­godt életüket és földjeik termését.

Amikor Csanak után Mecsek fia, Devecser lett Pannonföld fejedelme, akkor a ket­tős fejedelmi házból négy ifjút vezényeltek Káspivár sámánképzésére és egy ifjút az Isis-lakók közül. Így Kr. e. 742-ben Csanak két fia, Horpács és Veszprém, valamint Devecser két fia, Sarlód és Bogdása, míg Szerém fia, Ruma lovagolt be Káspivárra a 740-ben megindult sámánképzésre.

Ezen sámánképzésen 48 ifjú közül Csanak fia, Veszprém lett a legelső és jogot nyert arra, hogy a 24 fős ordoszi beavatott sámánképzésen képviselje Káspivár-Birodalmát egy Türje nevű ogúz sámánifjúval együtt.