VI. Oscus tábla. Világmegváltó gondolat Rokonlátogatók rovásai

Boszkan, Tarkacs és Csajág rovása Kr. e. 703-Kr. u. 135. (3337-4175. m.t.é.)

Augustus császár, aki hozzájárult, hogy a keleti bölcsek előrejelzése alapján a Hét­vári tektonok a 25 karéjos beavatott gyermeket Egyiptomba menekítsék, hosszú, eredményes uralkodás után 76 éves korában, a görög tudósok szavait ismételve így szólt:

“- Ha tetszett az életem színműve, tapsoljatok és ahányan vagytok, vidáman bo­csássatok az utamra, a beavatottak táborába!"

Augustus után Tiberius Claudius Néró lett a császár. Jó hadvezér volt, ezért nem akarta a császárságot elfogadni. Diplomata lévén tudta, milyen veszélyekkel jár az uralkodás. Őt Augustus Kr. e. 4-ben adoptálta Tiberius Cézár néven, majd utódjául jelölte. Így lett Tiberius Cézár Augustus névvel a római birodalom 2. császára 50 éves korában, és még 23 évig uralkodott. Sok lázadást kellett leveretnie.

Amíg Augustus a pannónoknak kiváltságokat adott, Tibérius takarékosság címén igyekezett ezen költséges kiváltságokat csökkenteni. Ugyanis a Kövezsddel kötött Sziszeki-Egyezmény szerint a pannón ifjak jelentkezhettek a római légiókba, de a hun birodalmi szokások értelmében csak 24 évet szolgáltak és utána veterániusi föld­birtokot kaptak. Tibérius pedig ragaszkodott a 25-30 éves szolgálathoz és a legalább 44 éves korhatárhoz. Tiltakozott a légiós házasság ellen, amely eddig a római biroda­lomban - további intézkedésig -tiltott dolog volt.

Pannonföldön ragaszkodtak az Kr. e. 728-ban lefektetett törvényekhez, hogy a törzsszövetség védelmére felkelt ifjúság házasságot köthessen. Veszprém a sámánköz­pont felállításakor még a határvédelmi szerveknél is engedélyezte a házasságot, így minden határőr legfeljebb 24 évet szolgálhatott. Utána mindenki földbirtokot kapott, házhely-ekeföld címén (2-10 hold) és azt örökölni is lehetett. Tibérius ez ellen is til­takozott.

A pannonföldi légiók harcot kezdtek illetményeik felemelésére, szolgálati idejük csökkentésére, az idejüket letöltött veteránok nyugalomba vonulásának elősegítésére és a családjuk létszámának megfelelő földbirtok juttatására. Külön harcot kellett foly­tatni azért, hogy az Égi eredetű házasságból született gyermekeiket a veteránok csa­ládtagjainak elismerjék. Ugyanis a síkságokon a Bellona, míg a hegyek között az Ilona kegyhelyen kötöttek a pannónok házasságot, mert a Sziszeki-Egyezmény csak húsz év utáni szolgálatban engedélyezte hivatalosan a Mars-mezei, latin Istenségek előtti há­zasságokat, amit Róma is elismert.

Tibérius a fiát, Drussust küldte Pannóniába, ahol ügynökei még a holdfogyatkozá­sokat is rossz jelnek mondták a felkelés folytatására. Ugyanis az Idaglat és Ráten mel­453

léki pannónok az évszámolásukat még mindig holdévekben adták meg Bellona tisz­teletének szokása szerint. Az Ilona tisztelő szkíta-káspiváriak pedig medvetoros éveket számoltak. Ha a veteránusoknak nyugállományba vonulásuk alkalmával vitájuk ke­letkezett, akkor a Bellona holdevésekre hivatkoztak. A Sziszeki-Egyezmény a Sistria építkezés miatt a pannón Sziszeken került aláírásra, ezért a pannónok a Bellona hit szerinti évszámoláshoz ragaszkodtak. Ez ellen sem Tibérius, sem Drussus nem tudott felhozni érveket, mert az egyezmények 5 példánya közül az egyik Egerben, a másik Neapolisban, a harmadik Káspiváron, a negyedik Bugátban, míg az eredeti, ötödik az Ordoszi beavatott Központban helyeztetett el. E szerint egy veterániusnak nem csu­pán 1-4 gyermeke, hanem akár 12 is lehetett.

Amikor azonban a szabadságharcos légiósok Pannonföldről a Rajna-vidékre vissza­mentek, itt is lázadás tört ki, ezért a pannón légiósok ellensúlyozására a plebs töme­geket és a felszabadított rabszolgákat küldték felváltásukra. Ezek is csatlakoztak Ger­manicus véleményéhez, aki a pannónok mellé állott. Ő is gyermekbolond volt, na­gyon szerette a légiósok szekerein vándorló katona-gyerekeket, akikkel gyakran ját­szott katonásdit. Germanicus, ha csak egy mód volt rá, kielégítette a légiósok követe­léseit. Több hadjáratot is tervezett, de Tibérius nem engedélyezte ezeket, mert a meg­torló háborúk túl költségesek voltak.

Augusztus halála után meggyilkolták Juliát és kisebbik fiát Agrippa Posthumust. Ezért a népszerű Germanicust Tibérius keletre küldte, ahol a rómaiak jelöltjét ültet­ték Arménia trónjára és Róma szabályozta a Párnával szembeni viszonyt. Ordosz és Párba kérte a 25 karéjos beavatott védelmét a latinos Heródes család gyilkos szándé­kai miatt. Árménia bölcsei a Messiás mellé álltak.

Germanicus itt is provinciákat szervezett. Augusztussal együtt Julius Cézár elvét val­lotta, hogy a 19-30 év közötti légiós is komoly emberszámba veendő, nemcsak 405 éves kora után. Majd Egyiptomba ment, onnan visszatért Szíriába. A Nazír születése után, Antióchiában Heródes családja megmérgeztette. A szírek és a pannónok azt a hírt terjesztették az etruszk leszármazottak között, hogy a latinosok mérgezték meg. Az et­ruszkok pénzt szedtek össze és hajót bérelve Germanicus holttestét Rómába szállíttatták.

Ekkor, Kr. u. 19-ben megromlott a viszony Tibérius és a szenátus között, annál in­kább, mivel mind Numídiában, mind Thráciában és Galliában új felkelések robban­tak ki 17-20 között. A pénz az egész birodalomban romlott, ezért a nemesfémek a keleti provinciákba vándoroltak. Dél-Itáliában 24-ben kitört a felkelés, amit egy gár­dakatona indított el. Germanicus özvegyét és fiait eltették láb alól, ami ellen minden­ki lázongott. Ilyen viszonyok között, Germanicus halála után mindenütt a latinosok kezébe ment át a hatalom, akik Judeában a pénzes írástudók és farizeusok mellé ál­lottak. A pusztai János felhívása ellenére a 30 éves Messiást nem vették komolyan. Származását is letagadva, főleg, mert fiatal kora ellenére máris királyságra tört, Heró­des leszármazottai előtt bevádolták. Pontius Pilátus hiába mosta a kezeit az Égiek előtt. A farizeusok a főpapi döntés értelmében, a názáreti vegyes népességű helység­ből származó Jézust Jeruzsálemben, a templomi döntés után lázadó voltára való hivat­kozással keresztre feszíttették. Egy etruszk római légiós, aki hitt az Égiekben, azt mondta: “Bizonyára Isten fia volt!"

Az igaz embernek és Istenfiának a kivégzése után a szegény és gazdag zsidók kö­zött a viszony végleg megromlott. Arménia örmény kereskedői a nemesfémeket és a légiósok használati tárgyait mindinkább lefoglalták. A Messiás érzelmű kereskedők az etruszkok bronz készítményeit Pannonföldön keresztül keletre áramoltatták a Rum tenger melletti provinciákba, majd Arméniába és Szírián keresztül Pártfia biro­

454

dalmába. A pénzügyi válság miatt 33-ban hadat üzentek a római uzsora gazdaság vámszedőinek. Az Arnó család a Batókkal együtt azt javasolta Tibériusznak, hogy a pannónoktól nem a legigazságosabban beszedett vagyonadókból hozza rendbe a pénzgazdálkodást, mert azok az adók az etruszk fémművességből keletkeztek.

Tibérius ekkor 100 millió sestertiust befizetett a pénzváltó helyekre a pénzügyek támogatására. Egyben rendelkezést bocsátott ki a lovagok törvénytelen mesterkedé­sei ellen. A pénzügyi helyzet helyrebillent. A Germanicus családját kiirtó csoport azonban most már Tibérius ellen fordult, és a latinos Lucius Sejanus gárdaparancs­nok Tibérius fiát, Drussust megmérgeztette. Ebben szerepet játszott az is, hogy a pan­nonföldi lázadás alatt Drussus olyan római lovagokat is kivégeztetett, akik szerelmi viszonyt folytattak a Drussus kíséretének asszonyaival. Drusus is sokszor félrelépett nőügyekben, mivel nem tisztelte a családi szentély sérthetetlenségét, és a bosszú a fi­akban tovább élt.

Tibériust az uralkodásra kiszemelt fia megmérgezése annyira letörte, hogy min­denkivel szemben bizalmatlanná vált. Gárdájának parancsnokában bízott meg legin­kább, de az alexandriai kereskedők aranyban fizették ki a vérdíjat Marcus gárdapa­rancsnoknak, hogy az egyébként már beteges Tibériust tegye el láb alól. Marcus orrbaverte a császárt és egy tóga rongycsomóval megfojtotta. Lu. 37-ben így halt meg Tibérius. A nép előtt a gárda tagjai azt bizonygatták, hogy a császár megfojtását a ha­láltusát vívó aggastyán maga kérte. Így Marcus bűnbocsánatot nyert.

Tiberius halála után a császárság Germanicus Gaius Julius Cézár nevű fiára örök­lődött, akit Galliában mindenki “Kis-csizmának" hívott, mert olyan katonás kiscsiz­mákat hordott, amilyent a pannón légiósok viseltek. Így közismerten Galiculának hívták. Germanicus népszerűsége arra késztette az ifjú császárt, hogy közkegyelem­ben részesítsen minden Tibérius korban elítélt csoportot és Tibérius rendelkezéseit hatálytalanítsa. A besúgók hadát megbüntette, a felségsértési törvényt hatálytalanítot­ta. A takarékossággal ellentétben nagy összegeket költött színházi előadásokra. A bi­rodalomban sok új színházat és arénát építtetett, amellyel a szenátus is egyetértett. Az etruszk Úristen hívők szokásai szerint magát úrnak címeztette. Istennek kijáró tisz­teletre kényszerítette az államvezetést. Az ellenszegülő szenátorokat elítélte és vagyo­nukat elkobozta. Hogy kincstárát megtöltse, a provinciákat nagy adók fizetésére kényszerítene. Előzőleg az Egyistenhívők a birodalomban, így Jeruzsálemben is fel­mentést kaptak a császárkultuszban való részvétel alól. Most Galicula parancsára fel­állítani rendelték a császár óriási szobrát. Ez újabb lázadás lehetőségére hívta fel a gazdag zsidók figyelmét, amely Alexandriában zsidóellenes pogromra vezetett. Nagy Sándor városának görög lakossága a császár mellé állott. Jeruzsálem szegényei, és Ale­xandria gazdag zsidói a Jézussal együtt tanult Philónnal együtt Rómába mentek kül­döttségbe, hogy felszólaljanak Galicula előtt. A császár azt válaszolta: “Ha az Égi ere­detű Istenfiát keresztre feszítettétek, úgy most ennek viszonzásaként minden rende­letemet végre kell hajtani!"

A császár legnagyobb bűnének azt rótták fel, hogy minden rabszolgának megen­gedte, hogy panaszt emelhessenek az uraik ellen, hogy a császár parancsára minden embernek igazságot szolgáltassanak.

A latinosítás hívei sehogy sem akarták, hogy visszatérjenek az etruszk királyok és pannónok családtagi szolga rendszeréhez, ezért összeesküvést szőttek a szenátusi és katonai vezérkarban. Kr. u. 41. január 15-én Cassius katonai tribunus megölte Galiculát.

Galicula után a gárda nagybátyját, Germanicus testvérét, Tibérius Claudius Nérót választotta meg császárnak, aki i.e. 10-ben született. Germanicussal együtt bejárta az

455

egész keletet és görög, majd etruszk nyelven is megtanult. Érdeklődve figyelte a hét­vári ifjúság kiképzését. Partfikán, Hungár, Izsboldó és Korompa személyes barátságra lépett a vörösszemöldökűek ifjúságával. Philón nem helyeselte a fajtájuk elárulását. Ezen hétvári és karnaki ifjak valamennyien tudtak görögül és etruszk nyelven, ezért

semmi akadálya nem volt, hogy megértsék egymást. ­Claudius az elégedetlen gárda-tagokat meghallgatta és veszteségük eddigi pótlásá­

ra fejenként 15-15 000 sestertiusszal jutalmat adott. Az etruszk hagyományokat tá­mogatva megrendeztette a százados ifjúsági játékokat. Hatalmas építkezésekbe kez- • dett, felépíttette Ostia kikötővárost. A császári kancelláriát különválasztotta az új pa­naszirodáktól, amihez egy felülvizsgálati szervet állított fel.

Claudius 41-54 között vízvezeték rendszert épített ki. Védte az etruszk hagyomá­nyokra épült római vallást, de mind a görög, mind a keleti vallási felfogásoknak is utat nyitott. Galliában viszont betiltotta a druida vallást és a Philón elméletére hivat­kozva Rómából kitiltotta a zsidókat. Judeát vazallus királysággá szervezete át. Ki­rállyá Agrippa Heródest tette, s Nagy Heródes valamennyi birtoka a kezébe került. Még uralkodásának elején történt, hogy Alexandria hellénizált lakossága és a zsidók között ellenségeskedések folytak. Levelet írt a város lakosságához és azt ajánlotta, hogy hagyjanak fel minden viszálykodással és a zsidóknak ne csorbítsák a jogaikat, viszont a szétszórt zsidóság se támasszon igényt olyan kiváltságokra, amelyek csak a görögöket illetik meg. Megszüntette Galikula azon rendelkezését, hogy a jeruzsálemi templomban kötelesek császár szobrot felállítani. Öregkorában elrendelte, hogy min­den birodalombeli idős ember köteles tógát viselni.

Ezen a rendelkezéseken az északi provinciákban jót nevettek és a norciumi hely­tartó azt a választ adta: “Próbáljanak a rómaiak a Fertő tavában tógában és főként tél­időben halászni."

Claudius távollétében felesége ünnepélyesen megülte újabb házasságát egy ifjú sze­nátorral. Amikor a viszatérő császár ezt megtudta, Messalinát és bűntársait azzal vá­dolta meg, hogy államcsínyt terveztek, s kivégezték őket. A környezetében hűségesen dolgozó rabszolgákban jobban megbízott Claudius, mint a lovagokban. Így Pallas et­ruszk szolga vezette a császári kancelláriát, amelyben az udvari ügyekkel is foglalkoz­tak. Messalina halála után a fiatalabb Agrippinával, az unokahúgával, Germanicus le­ányával kötött házasságot. A házasság engedélyezésére a szenátusban annak tilalma miatt külön határozatot kellett hozni. A hatalomra törekvő Agrippina sok ellenségét félreállíttatta. Még Claudius édes gyermekét, Britannicust is mellőztette és a saját fiát: Néró Claudius Cézár névvel adoptáltatta, hogy az államügyekben ő is befolyás­sal bírjon. Az ifjú Néró mindegyik gárdatagnak kedveskedett az édesanyja tervei sze­rint, aki célját elérve a hatalomban, megmérgeztette férjét. A gárda Nérót kiáltotta ki császárnak, amit a szenátus jóváhagyott.

Galikula és Claudius viszálykodást szított az egyes germán törzsek között, hogy dinasztia alapításokkal azok ellenségeskedjenek. 50-ben megalapították a Colonia Agrippinát, hogy Köln környékét római központi helységgé fejlesszék. Ugyanezt tet­ték 43-ban a Britanniai Londininnel és 46-ban a Thrák birodalom és Maruretánia fő­városával.

Pártfia belső zavarai miatt Arméniában és a szkítákkal szemben, a Bosporosi király­ságban gyakran cserélődtek az uralkodók. Végül Kotys, az Augustus kultusz főpapja lett a király, aki ellenállt a szkíták erős nyomásának, akik Kína folytonos nyomása következtében az elvándorlás miatt számbelileg egyre gyarapodtak.

Néró 54 és 68 között uralkodott. A szenátussal szemben egy ünnepélyes nyilatko­

456

zattal kezdte a hatalom gyakorlását. Burrus és a filozófus Seneca volt a gárdában a kedvence, akik a szenátus tagjaival jó viszonyt alakítottak ki a császár kívánságára. Agrippinát megölték. A hatalomra törő Agrippina előbb Britannicust akarta szembe­állítani Néróval, ami Burrusnak és Senecának sem tetszett. Claudius fiát is megmér­gezték. Ezért Burrusnak 62-ben meg kellett halnia és maga Seneca is visszavonult. Az új gárdaparancsnok ösztönözte Néró császár kegyetlenségeit. Tigellinus arra ösztökél­te a színésznek is alkalmas uralkodót, hogy a felségsértések miatt növelje vagyonát az engedetlen szenátorok elleni vádak emelésével. Ennek szigorú büntetésekkel együtt mindig vagyonelkobzás lett a vége. A hat leggazdagabb afrikai földbirtokost is kivé­geztette. Pisó 65-ben összeesküvést szervezett, hogy a kegyetlenkedések megfékezésé­re újból kikiáltsák a köztársaságot. Néró megölését tervezték, de az összeesküvést fel­fedezték. Pisó felvágta az ereit. A filozófus Senecát sok más tekintélyes férfivel és Lucanus költővel együtt, Néró parancsára öngyilkosságba kényszerítenék.

Néró egy rosszhírű, Sabina nevű nőt vett el feleségül, aki méginkább növelte a csá­szár szadista hajlamait. A város Secundus nevű parancsnokát 61-ben állítólag egy rab­szolgája megölte, mert régi szokása az volt, hogy halállal kellett minden rabszolgát megbüntetni, aki gyilkosság pillanatában azon házban tartózkodott. Ekkor 400 rab­szolgát - a lakosság tiltakozása ellenére - kísérettel együtt kivégeztek. Néró óriási összegeket költött ajándékosztogatásra, színpadi látványosságra, amelyen énekesként és a cirkuszban kocsihajtóként maga is részt vett. “Zúg a tűzvész" címen verset írt a császár. Sabina parancsára felgyújtatta Rómát, hogy férje újjáépíthesse a várost a sa­ját tervei alapján. A tűzvész 9 napig tartott. Az 58 zsidó szekta közül a nyersételek evőire fogták a gyújtogatást, holott ezek az emberek az ételek készítését tűz nélkül végezték. A császár a tűzvész elmúltával újjáépíttette Rómát és a császári “Aranypa­lotát", amely óriási területet foglalt el. Mindezek rengeteg pénzbe kerültek.

A provinciákban 59-től 61-ig az adók és szolgáltatások behajtása nyugtalanságot idézett elő, amelyet Vespasiánus vert le. Keleten Judea volt a legnyugtalanabb, ahol nem csökkentek a “Világmegváltó-Gondolatok".

Az asszír és babiloni fogság alatt a tíz törzs elvesztette az Izrael-Juda zsidó állam függetlenségét: az egy Isten, egy Haza, egy Templom, amely csak Jeruzsálemben le­hetett és Mózes 5 könyve, a Tóra azaz a Törvény, isteni kinyilatkozássá vált. Az ide­genben élő zsidóknak rabbija, azaz Tóra magyarázója volt. A perzsák Babilont legyőz­ve megengedték a zsidók visszavándorlását hazájukba, de ezt csak a szegénység vál­lalta, míg a gazdagabbak a jólétben éltek tovább. Különböző szektában száz év alatt 42 000 zsidó tért vissza Jeruzsálembe. Ezsdarás 7 000 szegénye mozdult meg először, de csak 1 700 ért el az új Templom építéséhez. A nemzeti öntudat és a túlélés remé­nyében megtiltották az idegenekkel való házasodást. Ez Partikány, Hungár, Izsboldó és Koromba 4 Arvisurában is megírt véleménye volt. A gazdag Philón anyagilag is tá­mogatta gazdag családjával együtt Hétvár építését és az ifjúság kiképzését. Hamar fel­tűnt neki Jézus harcossága, amellyel a vitában győzelmet aratott 3 zsidó szekta fölött. Az egyiptomi, majd a beavatott-társadalombeli kiképzése után a gazdag kereskedő szemével figyelemmel kísérte Krisztus tragédiáját. 60 éves koráig, Kr. u. 40-ig min­denben segítette az új tan terjedését.

Kr. e. 63-tól Kr. u. 66-ig Néró uralkodása alatt egy percre sem volt nyugalom a Makkabeusoktól a római megszállás idején. A zsidó lázadásban Szíria legátusa Jeru­zsálemben súlyos vereséget szenvedett a szegény zsidósággal szemben. Ekkor Néró Vespasiánus hadvezért küldte Judeába, aki a lázadást könyörtelenül leverte. Nérót a háború nem érdekelte, hanem Görögországba ment, ahol színészi fellépését szervez­

457

te, hogy a görög nép majd méltányolni fogja művészetét és az istmosi versenyeken aratott győzelmeit ünnepeltette. Szabadsággal ajándékozta meg a görög provinciát. A korinthusi csatorna tervével tért vissza Rómába, ahol a provinciák lázadásának híre fogadta. A gárda fellázadt ellene. Néró kénytelen volt egy felszabadított rabszolgájá­hoz menekülni, ahol még akkor is azt hangoztatta: “Micsoda művész veszett el ben­nem!"; öngyilkos lett.

Csatári aranyasszony Nagypályiból i.u. a 35. évben Partikány és Izsboldó kíséreté­ben jelentkezett a Sajóordosz pestjeinél a kabar és az úz előkelőségeknél, hogy a Pili­si réven át Eszter-Pilis birodalmába mehessen. A Százéves szerződést Kövezsd a pan­nón előkelőségekkel együtt kötötte meg a beavatott képességű Octáviánusszal, aki Augusztus néven császár lett.

Ebben kikötötték, hogy Veszprém beavatott-sámán központot soha nem tekintik a meghódított Pannónia részének, hanem az Úristen-Élisten-Vanisten hívők védett te­rületének, s ezért az mindig szabad terület marad. Pannonhalma az Úristen, Pécs az Élisten és Sziszek a Vanisten hívők városa marad, de a légióknak fallal körülvett vá­rosrészük lehet. Ezen szerződést 10 évenként a nyugati saka-szkíta birodalomból el­lenőrzik a helytartó tudtával, a megbízottjuk által. Suprun vezér fia, Esztyerhás, akit a kabarok a névadójuk szerint csupán Estorásnak neveztek, házasságot kötött az Ordosz-i beavatott képzés után Bángor kelta vezér leányával, Bángorkával és így a mindenütt háborúskodó Kelta-káldorok a pannonokkal szövetségre léptek. A 3337. medvetoros évben (Kr. e. 703) Estorás az új Pannon-Káldor szövetség fejedelmévé lett. A pannónok a káldorokkal összeházasodtak. Veszprém, Pannonhalma, Pécs és Sziszek kivételes központok azonban nem engedték a falaik közé a káldor-keltákat, mivel a káldor-kelták kiképző bázisként használták volna fel a jól megművelt terüle­teket a kalandozó hódításaikhoz.

A sziszeki Egyezmény értelmében Pilis-Birodalmában külön pénzt verethettek, hiszen ezüstjük és váltásra adott aranyuk bőven volt. Csatári aranyasszony most is annyi aranyat hozott, mint amennyit a testük súlya nyomott. A Pilis-Ordosz és Du­na-Ordosz törzsfői pénzverdében váltották be aranyaikat.

Tárgyalási pontjaik az indoktalan rabszolgaságra és a Havaruti Ősanya, Ősten és az Istenfiak emlékszobrainak lerombolására vonatkoznak. Helytelenítik a törzsfők mel­letti megbízottak latinosítását.

Octáviánus Sziszeken megengedte, hogy Eraviszkó pénzverő kegyhelyen a pannó­nok részére külön pénzt verjenek és azt Octáviánus kézjegyével látta el. Csupán annyi észrevétele volt, hogy minden törzsfő annyi ezüstöt-aranyat vigyen be a pénzverőbe, amennyi váltópénzre van szüksége. Ezek mindannyian a szerződésben való törvények szerint elismerték Róma uralmát és a rájuk vonatkozó szerződést Kegyhelyükön őrizték.

Minden tíz évben: Vara Kr. e. 25-ben, Kocs Kr. e. 15-ben, Mazarehi Kr. e. 5-ben, Materiós Kr. u. 5-ben, Marivári 15-ben, Csatár 25-ben, 35-ben Csatári aranyasszony, Partikány, Izsboldó és Veszprémben Hungár az Engadi völgyéből várta a küldöttsé­get, s ötödiknek Csajág beavatott csatlakozott a küldöttséghez.

Csajág észrevételeit az alábbiakban rótta le:

Octáviánus Sziszekből való távozása után télen a légiósok élelmet zsákmányoltak a lakosságtól. Ez ellen a Sziszekiek fellázadtak, amit a helyőrség levert. Az öreg Bató panaszára már tavasz kezdetén építőket vezényelt Pantikor etruszk építőmester sze­mélyében Octáviánus és fallal körülvett várost építtetett. Így Sziszek mellett almasze­désre felépült Siscia, Pantikor leányának nevére. Azt is kifogásolta, hogy Kr. e. 15­ben Tiberius császár hadat indította Parszi-sakák ellen, akiket a latinok scordiusok­

458

nak hívtak. Másik évben pannon-kelta vezetéssel a lázongó Eszter-földjére kellett tá­madniuk, ahol az illyreket és a pannón szegénységet leverték. Agrippa Kr. e. 13-tól megszervezte a pannón előkelőség jóváhagyásával a pannón ifjak sorozását. Tiberius összefogott a pannón és a kelta-káldor előkelőséggel, hogy az ifjúságnak a rabszolga­kereskedelemben való felhasználásával a vezetőket pénzhez juttassa. Ez ellen a pan­nón szegénység Kr. e. 11-ben fellázadt, amit Tiberius könyörtelenül levert. Kr. e. fi­ban ezen rovás látott napvilágot Augusztus írásával: “A pannónok népét Tiberius mostohafiam, a hadvezérem, szerződésileg vegye Róma uralma alá!"

Sziszek-Siscia helységben a császár parancsára ezen szerződéshez ragaszkodtak és a katonai erőszakot igyekeztek elkerülni.

Mindannyian észrevételezték, hogy egy sziszeki Élisten hívő azt adta elő az Ale­xandriából, egy gályáról való szökése után, hogy a káldor-kelta és pannón főurak pénzszerzés végett gyakran olyan új pénzszerzési módokhoz folyamodtak, hogy ha­jókra adják el a földműveseik nagy részét, s igy az országuk létszáma folyton csökken. Ezen Bársonyos nevű ifjú a lázongó zsidó, hikszosz, szír és uruki ifjak gondolatválto­zását hozta hírül. Elmondta, hogy Róma szokásos kivégzési módján, Juda főpapjai hazugságon alapuló ítélettel keresztre feszíttették és meggyilkoltatták az Isteni, názá­reti Jézust. Ezernyi ifjú mozdult meg. A hatalmasok zsoldosai halomra ölték a szegé­nyeket, mert gyűlölet helyett a szeretet hirdetése új volt a Birodalomban.

Pannónföldjén a 24 Hun Törzsek mindegyikéből vannak itt őslakók, akik a Meleg­vizek-Birodalmát újra elfoglalták. Hungár azt kifogásolta, hogy a helytartó megbízot­tai, nem tudván a pannon-féle nyelveken beszélni, a saját elgondolásuk, vagy a folyók nevei szerint adták meg az őslakók nevét, amelybe a pannón törzsfők beleegyeztek. Ezért Hungár többek között azt javasolta, hogy az Oszkusz táblák küldöttsége várjon még az Ordoszba történő elvitellel, mert a második százéves szerződés szerint már kiforrott jelentést tudnak elvinni. A tízéves ellenőrzéseket továbbra is fenn fogják tar­tani. Az Asenbettel, Annabetel, Herrembettel, Hiszrael, Jahu és Élihóm zsidó szekták között véres összetűzés van kialakulóban. A Szeretet Égi-eredetű tanát valamennyi­en másképp értelmezik. Ahány ember csak ír, mind másként magyarázza Jézus tanát.

Hungár, Izsboldó, Partikány, Mazarehi és Marivári leírásait a “Szeretet Vallásáról" és a Nazir leveleit figyelembe véve, az Égből eredt Isten létezéséről az ataiszi, uruki, babylóni, zsidó, amenhotepi és mandeusi tanok tartalmazzák, amelyek valamennyi­en a Szeretet új tanának csak egy töredékét alkották. A Messiás visszajövetelét várták.

Róma ezt nem tűrte és a Kr. u. 66-70, 112-115 és 132-135 közötti zsidó lázadás miatt a zsidóságot szétszórta a Birodalomban. A világmegváltó gondolatok azóta is terjednek, mert a szeretetnek az elnyomást le kell majd győznie.

Hej rege rejtem

236(G). Arvisura

VII. Oscus tábla. Be nem tartott szerződés Rokonlátogatók rovásai

Boszkan és Tarkacs rovása Kr. e. 44-Kr. u. 117. (3996-4157. m.t.é.) Amíg a Rasna Szövetség nyelvén lévő császárok uralkodtak Róma Birodalmában, a közös nyelv ismerete biztosította a pannon-rasna megegyezés lehetőségét és pan­nonföldön jólétben éltek az emberek.

459

Amikor Kr. e. 44. március 15-én Julius Cézárt az összeesküvők halálra kaszabolták, katonái megesküdtek, hogy megbosszulják az isteni Cézárt, aki Octáviánust tette örö­kösévé. Cézár testét a Kapitóliumon elégették, s az áldozati tűz az ég felé szállt. Min­den beavatott azt vallotta: Isten fia volt, mert az áldozati füsttel a lelke is a mennybe ment. Octáviánus bosszút követelő katonái előtt megesküdött, hogy megbosszulja Julius Cézár halálát. Rendkívüli, új viszonyok között Octáviánus győzött Mutinánál. A 19 éves ifjú nem üldözte tovább Antóniuszt, hanem kibékültek, és Lepidusszal együtt, Kr. e. 43-ban a mutinai győzelem után megesküdtek, hogy a Rómából szerte­futott gyilkosokat felkeresik és megbossszulják Cézár halálát.

A második Triumvirátus szövetségét Bonóniában kötötték meg és a Birodalmat háromfelé osztották. Antónius Octáviát feleségül vette és keletre ment, ahol megbün­tette a Brutus-Gaius vezette összeesküvőket. Cézár volt katonái Rómában 300 szená­tort és 2000 lovagot kivégeztek. Gaius és Brutus sereget gyűjtöttek, de Philippinél, Kr. e. 42-ben győztek Octáviánus csapatai. A veteránusokat 16 városban telepítették le. Sextusz Pompeiusz hajóhadat gyűjtött Szicíliában, ezért a triumvirek Kr. e. 39-ben a tengeri parancsnokságot bízták rá, hogy az élelemhiány megszűnjön Rómában. A ta­rentumi egyezményben Octáviánus hajóhadat kapott Antóniusztól új légiók fejében a Párthus hadjáratra. A hajóhad élére Marcus Agrippa állott és Sextusz Pompeiuszt legyőzte. A perusiai győzelem után Octáviánus megfosztotta Lepiduszt hatalmától és így az egész nyugat uralkodója lett. A Pannón-Rasna szövetségben Kr. e. 35-ben lét­rejött a sziszeki Egyezmény, s így Róma élelemellátását biztosították, a gabonaellátás iparcikk cserével a rasnák révén történt.

Mivel Antónius a római családi törvények szerint nem vált el Octáviától és Kleo­pátrával összeházasodott, Octáviánus nem helyeselte az Kr. e. 37-ben kötött házassá­got, amit még azzal tetézett Antóniusz, hogy a Kleopátrától született gyermekeinek önálló kis királyságokat adott. Pannóniából biztosítva volt az élelem, míg a Norcium provinciából a fegyvergyártás fémjei. Ennek tudatában Octáviánus szakított Antó­niusszal, akinek hívei elmenekültek Róma városából. 32-ben az egyik etruszk katonája értesítette, hogy a végrendelet Isis és Vesta Istennő szentélyében van elhelyezve. Az Isis szentély papnője azonban azt megsemmisítette, de a Vesta szentélyéből kiadták Antó­nius végrendeletét, amelyet felbontottak. Ebben az állott, hogy Kleopátrával együtt temessék el és Caiseriont ismerjék el Julius Cézár fiának. Antónius két évig, Kr. e. 32­31-ben készült a nagy harcra, azonban Kr. e. 31. szeptember 2-án, Actiumnál Octáviá­nus győzött.

Octáviánus földet osztott a katonáinak és keletre indult a Syria Provinciába, ahon­nan támadást indított Egyiptom ellen és Kr. e. 30-ban győzött. Ekkor Antónius ön­gyilkos lett. Az átállt Kleopátra egy kígyóval halálra maratta magát. Octáviánus Egyiptom minden kincsével hazatért. Octáviánus bőven megjutalmazta katonáit és helyreállította a szentélyeket. Kr. e. 31-től konzul és 29-től cenzor lett. Népszámlálást tartatott a 42 háborús év után.

Kr. e. 29. január 13-án látszólag minden tisztségéről lemondott, de január 16-án felvette az “Augustus" megtisztelő jelzőt. Kr. e. 19-től örökös konzul és az Impérium birtokában Augustust illette meg a teljes polgári-katonai hatalom. Kr. e. 12-ben Rómába özönlött a nép és Augustust Pontifex Maximussá választották, s így a római vallás fejévé tették. Megelőzőleg Kr. e. 27. január 13-án megtörtént a princi~átus megalakítása, amelyben a provinciákat felosztották: Gallia, Hispánica, Syria és Eszak provinciái az impérium hatáskörébe tartoztak, míg a többi provinciákat a szenátus tartotta meg.

460

A 24 Hun Törzsszövetség hadvezére és főmágusa: Kövezsd és az etruszk eredetű Octáviánus, aki az Élet-Kegyhelyének nyilvántartása szerint: Gilgamesi, Égi-eredetű volt, a 4005. medvetoros évben a jövőre való tekintettel megkötötték a Sziszek-i Egyezményt. Mégpedig főként amiatt, hogy a csillagászati megfigyelések és hagyomá­nyok szerint egy 25 karéjos újabb beavatottnak kell születnie, aki a bűnös világot a szeretetre fogja megtanítani. Róma ebben nem hitt, de Ordosz jövendőmondói bizo­nyították ezt.

Kövezsd megbízásából Csatár rovósámán a nagypályi Baka-szkíták közül Sziszeken maradt, míg az etruszk-rasna szövetségből Tarhun ősi lucomó (pap) aki tekton volt; és állandóan Siscia településen lakott. Első feladata az volt, hogy elkezdte építeni a kőfallal elkerített Siscia városrészt.

Sziszeknek ekkor a pannónok mellett saka-szkíták és etruszkok voltak a lakói. Amíg a pannónok városa Sziszek, az etruszkok városa Siscia, addig a saka-szkítáké Segestika volt. Az volt a legérdekesebb, hogy a közös piacon az asszonyok megértet­ték egymást. A római latin helyőrségi parancsnok azonban a sakákat a tudósaik sze­rint scardiusnak nevezte. A bazárban az asszonyok hetekig ezen nevettek. Viszont a jelentések csupán latin nyelven íródtak, s a szenátusban is így írták.

Geminus cohors parancsnok azonban a latinizálás híve volt és az egész városban latin feliratokat helyezett el, és az egész évre kivetette az adót. A Tabánban vert pénzeket vásárló erőnek nem akarta elismerni. Ezért is 35 medvetorán a pannónok fellázadtak, de a cohors parancsnok azt véresen elfojtotta. A szegénység Kr. e. 34 bá­ránytoráig ellenállt, s végül a saka-szkíta hajóhaddal almavirágzáskor Szerémvárra menekültek. Geminus jelentette, hogy a Pannónia előkelőségek és a Baka-szkíta szer­ződéses ellenőrző szervek maradtak. Viszont a kézművesek egész Pannonföldön elter­jesztették, hogy Pannónia vezetősége és Nagypályi görögös szkítái eladták a szegény népet a latinos katonaságnak. Ezt Octáviánus meghallotta és nyomban intézkedett rasna megbízottjával.

Amikor a római polgárok számát növelték, minden pannón törzsfőnek és az előke­lőségnek polgárjogot adtak a Rasna-Szövetség keretében. Így 3x24 pannón kapott polgárjogot. Tehát Pannonföldön 72 törzs lakott. Határaikon a káldor törzs volt ha­tárőrizetben, míg 2 káldor fejedelmi törzs Pilis Birodalmában. E kelta-káldor törzsek a pannónokkal voltak keveredve, amelyet Geminus jelentésében: Bellovosus, Sigove­sus, Brennos, Belgios, Leonnoris, Lutarios, Kerothios, Akichoris, Eraviscus és Her­cuniates törzseknek nevezett. Ezek közül az Eraviscus: Székihun-káldor, a Hercuniá­tes: Kazahun-káldor keveredésű volt Pilis egykori Birodalmában.

A polgárjog mellé a gabona szállítások után Octáviánus 1-1 Cézár aranyat küldött minden pannon és káldor vezér, új római polgárnak. Így 82 aranyat küldött Sziszek­Sisciába. Ez hűen tükrözi a pannon-káldor szövetség létszámösszetételét. A Sziszek­ről küldött gabonából 200 000 római polgár ingyen gabonát kapott, de amikor bort követeltek, Agrippa azt mondta:

“- Jó vízvezetéket csináltattam. Aki bort is akar inni, jöjjön velem Pannóniába, ahol felfrissíthetik a pártus-szkíta bortermelő területeket és ha ezek teremni kezde­nek, kaphattok bort is! Itt van bor elég." Ekkor indultak meg a császári felszólítás után 35 éves korig bezárólag a mindenre képes lovagok, hogy Alsó Pannóniában a hivatalnoki rendet megszervezzék. Ezek a lovagok Lóbérc kvád településen keresztül akartak Pannónfóldre behatolni, de a kvádok, cotinusok, csusok, tauriskusok és az anartiusok 40 évig ellenálltak, ezért a lovagok Illyricum megszervezésével bizonyítot­ták a lovag-hivatalnoki rend fontosságát.

461

A dél-pannon felkelés sem váratott sokáig magára, hanem Kr. e. 13-ban Velleius hadtörténetíró szerint Vinicius hadvezér részt vett a dél-pannon felkelés leverésében. Octáviánus elküldte Sziszekre Lentulus hadvezérét, hogy Vinicius túlkapását rendez­ze. Neki kellett részt vennie az Kr. e. 10-től 15-ig megtartandó sziszeki megbeszélé­sen, hogy a szerződéses békét rendezzék.

Rómában Kr. e. 17-ben, a 24 Hun Törzsszövetséghez hasonlóan káprázatos fénnyel ünnepelték meg a százados játékokat. Ezen Csatár is megjelent. Itt 10 000 gladiátor küzdött a porondon és közel 3500 Afrika provinciabeli vadállatot ejtettek el. Csak ekkor tudták elfelejteni az Kr. e. 22-ben a birodalmat sújtó éhínséget, s a városba telepített sok veteránius örömmel ünnepelte meg a polgárháborúk okozta éhség utáni jólétet.

Az Kr. e. 15-ben történt megbeszélésen megegyeztek, hogy Illyria és Alsó-Pannó­nia határát délen a Duna vonaláig terjesztik ki. Ebbe a Duna-Tisza közé telepített, Kr. e. 24-ben érkező jászok nem akartak beleegyezni és i.e. 13-ban felvették a harcot Ti­bériussal szemben, aki Kr. e. 15-től le akarta igázni a Baka-szkítákat. Ezek a Sziszeki Egyezmény keretében Tibériussal szövetkeztek és Alsó Pannóniában, a szarmata-jász tömegek érkezése miatt, a rómaiak szövetségében felvették a harcot, és sok győzelmet arattak. Augustus ekkor Aquileiába jött, a saka-szkíta Bató vezért magához kérette és a főellenség breucusok és amantinusok törzse ellen kérte a segítségét. A harcok a Drá­va és Száva között zajlottak le. Tibérius győzött. A harcoló ifjúságot a két törzsből mind rabszolgának adták el, s ezért a győztes ornamente triumphalia kitüntetést ka­pott Rómában. A kegyetlenség azonban bosszút szült. Kr. e. 8-ig minden tavasszal felkelés tört ki és Tibériusnak ott meg kellett jelennie. Mindezen harcok Illyricum­ban folytak, de Augusztus császár Pannónia néven közös provinciát állított fel, amely­nek a Dunánál volt az északi határa, de a sziszeki szerződésben foglaltak szerint ezen határt soha nem közelítették meg. Tiberius a jövőre vonatkozólag a közös határt a saka-szríta birodalommal való egyetértésben és szövetséges viszonyban határozta meg és a pannónoknak ő még teljes fúggetlenséget adott.

Róma Birodalmi Tanácsa azonban úgy döntött, hogy a Duna és Rajna vízfút előse­gíti a hajók közlekedését, ezért az ezen folyók mindkét oldalán élő népekkel biztosí­tani kell az egyetértést. Így a Gilgames utódok a jövőben biztosítani tudják a szerete­ten alapuló Világbékét.

A Rajna és Duna partján azonban hiába tették meg határvonalnak a folyókat, egy percig sem volt béke, mert az elégedetlenek és a szökött rabszolgák sokszor átlépték vagy átúsztatták a határt, hogy nyugalomban élhessenek. A germánok belügyeibe is beleavatkoztak, amelynek kapcsán a markomanok keletre vonultak és elűzték ottho­nukból az északi boiokat, akik ezáltal a kabar-birodalomba kerültek.

A Kaukázusból elszármazott dahák szövetségre léptek a kabarokkal és Borebitás lett a közös uralkodójuk. Kr. e. 10-ben támadást intéztek a befagyott Dunán át és a Tabánt elfoglalták. A basternák csatlakoztak hozzájuk. Vincius, Lentulus helyettesével átkelt a Vaskapunál, hogy a Dahákat és a szarmatákat a jász-síkságról elűzzék. Kr. e. 5­ben Csatár és Lentulus csoportja a sziszeki tanácskozáson eldöntötte, hogy Mitrás­Gula népét a dahák és a szarmaták közé telepítik, hogy a Duna nyugalmát biztosít­sák. A rómaiak jazigoknak nevezték őket. Lentulus és az ifjú Mitrás-Gula a dahákat a hegyek közé űzte, s így Pannonföldtől is távol tudták tartani őket.

Augustus császár Kr. u. 6-ban a markorran Maroboduus király ellen küldte Tibe­riust, amikor a pannon Daosidiates törzs Batót felhívására fegyvert fogott. Ezért Ti­berius békét kötött a markomanokkal.

Valerius Messalla helytartó sorozást rendelt el. A sziszeki egyezmény szerint eddig 462

senki nem kísérelte meg a sorozást, ezért az ifjúság az erdőbe bujdosott. Az öreg Csa­tár és Bató Kr. u. 5-ben a kíséretével azt követelte, hogy a pannón sereg az egyezmény értelmében külön pannon vezetés alá kerüljön. A sorozás elől a hegyekbe vonult if­júság harca az egész provinciában fellángolt. Tibériusnak óvatosságot kellett tanúsí­tania, mert a légióknak nagy veszteségei voltak. A dalmát-pannon törzs a Száva két partján hatalomra került. Dalmát és Bató vezetésével az északi csuvasz-bolgárok har­colni kezdtek. Dalmát és Bató megtámadta Salonna és Sirmium légiósait, de Messalla vereséget mért rájuk. Ekkor az északiak Brescushoz és Batóhoz csatlakoztak, és min­denütt nyugtalanították Tibériust.

Szerémvár térségében Sirmiumot ostromolták. A moesiai sereg parancsnoka, Kas­cina Severus sietett Sirmium segítségére és a felkelők a Leányvárak hegyeibe húzód­tak vissza. Ide nem mehettek Severus csapatai, mert minden fa mellől ellenség lesel­kedett rájuk. Inkább visszatértek hazájukba, mert daha-szarmata harcosok törtek be, és Dahmenus erdei harcosaival megtámadta Makedónfát. Tibérius is Sisciába húzó­dott vissza. Tiberius Csatárnak a Sziszeki kamlikjába ment erős kísérettel és kérte a közbelépését, hogy a pannónok előkelőit a százéves szerződésre figyelmeztesse.

Augustus Tibérius harcaival nem volt elégedett, ezért Germanikuszt és Plautius Silvanust is a dalmát-harctérre küldte. Tibérius azonban jelentette, hogy a felkelőket nem lehet nyílt csatára kényszeríteni. Mindkét sereget Vuka vezér völgyébe csalogat­ták és minden oldalról rárohantak a felvonulókra, sőt még az asszonyok is kődobók­kal irtották a menetelőket. Ezért Tibérius légiója a Kakas hegységbe menekült egy mocsáron át, majd maga után mindent felperzselve várta Csatár intézkedéseit.

A csuvasz-bolgár Bató az Kr. u. 8. évi, szeptemberi határidő előtt, már augusztus 3-án az éhség és járvány miatt a Boszna folyónál letette a fegyvert. Pannón királlyá tették, s ezért a hegyi vezérét, Pinnért kiszolgáltatta Tibériusnak. A pannónok azon­ban megtámadták a brescus tábort és csuvasz-bolgárföld vezérét kiadták a dalmát­pannón Batónak.

Illyricum déli részén csak Kr. u. 9-ben sikerült a dalmát Batót leverni és az eredeti Sziszek-i megegyezés szerint a fegyverbíró ifjúságot a segédcsapatokba besorozni. A csuvasz-bolgárokból 8 cohorsot állítottak fel, Veszprém, Győr és Pécs körzetében csak pannón belsővédelmi csapatok teljesítettek szolgálatot. Csatár és társai a 15-ben meg­tartott szerződés-összehasonlításon elismerték, hogy a csuvasz-bolgárok lázadtak fel a dalmát-pannónok felhívására. Sirmium szkíta csapatai ellenben a rómaiak oldalán harcoltak. Csatár erősen kifogásolta, hogy a helytartók az egyes törzseket egymás el­len uszítják és amikor világossá válnak az erőviszonyok, az erősebb pártjára állanak Dél-Pannóniában.

Tibériusz joggal hivatkozott arra, hogy a csuvasz-bolgárok nem tartották be azon egyezményt, hogy a Drávától dél felé segédcsapati sorozás esetenként lehetséges. Csa­tár viszont az Kr. e. 9-ben rabszolgának, gályarabnak való eladást rótta fel Tibérius bűnéül.

Augusztus halála után Tibérius a markorran belső háborúban nem ment bele abba, hogy Maroboduus maradjon a király. Fia, Drusus megbuktatta. Batóhoz hasonlóan ő is Ravennában kapott menedékjogot. Catalda is követte példáját. Tibérius ekkor Dru­sussal új államalakulatot hozott létre a Duna fölött. Ennek a királya Vannius lett, aki 30 évig uralkodott az augusztusi politika és a sziszeki egyezmény keretében.

Vannius hatalmát a cotinusokra és az oscusokra is kiterjesztette, és a jászokkal is egyezményt kötött. A kabar királyság a palotaforradalom következtében megingott. Rómából kiadták a parancsot, hogy Vanniusz unokaöccseit, Sidót és Italicust nyerje

463

meg: Pelpellius Rister ne avatkozzék be a kabarföld eseményeibe. Ezen állapotok a 100 éves szerződés alapján Kr. u. 65-ig tartottak. Ekkor Hamza és Séd jelent meg a Sziszek-Siscia-Segestika városbeli megbeszélésen, amikor eldöntötték, hogy Kr. u. 70-ig így maradnak a viszonyok, de a változó viszonyok miatt egy új egyezményt kell kötniük a Duna vonalára.

Caligula, Claudius és Néró alatt a káldorok a pannon-káldor kettős uralmi rend­szerben az őslakók fölé akartak kerekedni, de ezt a sziszeki Egyezmény megtiltotta. A pannón király mindig Veszprémben, a káldor királyhelyettes pedig Szomatkálon székelt, amit az ősi pannónok Szombatvásárhelynek neveztek. A 72 pannón törzs az uralkodót általában kálnak nevezte. Pannónia első lakói a Szuoma-szamojéd törzsek voltak, akik a 24 Hun Törzsszövetség KÁLL-törvényét elfogadták. Claudius a testőr­ségébe minden tartományából kért 20-25 éves magas ifjakat. Az etruszk nyelven is jól beszélő császár a 4 szuoma-szamojéd testőr nyelvét még megértette. Róma fellázadt Néró ellen, aki egy rabszolgája lakásán öngyilkos lett. A 4 szomatkáli testőr a párthus rabszolgáktól átvette az uruki-mande hitet és a keresztényüldözés elől hazajött.

A második 100 éves szerződést a Salona-Siscia útvonalon érkező Claudius Néró császár, Tampius Flaviánus és Titus Cézár helytartó és a hadvezérek jelenlétében kö­tötte meg a Nagypályiból érkező Hamza és Séd küldöttekkel. A Tabánban csatlako­zott hozzájuk a veszprémi Káll és fősámán. Váltóztattak Claudius eddigi elgondolá­sán, hogy a pannon kerületekbe csupán etruszk legényembereket küldjenek katonai parancsnoknak, hogy az őslakosság nyelvét könnyen megérthessék. Ezután már latin származású lovagokat is küldenek, mert Moesia tartományát Fonteius Agrippa hely­tartó nehezen tudja megvédeni, mivel a roxolánok, azaz királyi szkíták, dahák és szar­maták királyi részeinek támadása ellen nem voltak elég erősek, s így a Duna határvo­nalát sem tudják majd megvédeni.

Augusztus i.e. 35-ben Sziszekben Egyezményt kötött, hogy Era pénzverő Rómából Tabánba költözzön és a Melegvizek-Birodalmában pénzeket verjen.. Fiai, Raviz és Ansa tanulták meg a pénz verését, Viskó mama erélyes irányítása mellett. Ugyanis hozományként a legtöbb tömbezüsttel ő rendelkezett. Még élt Viskó mama, amikor már az unokái is pénzt vertek a Tabánban, s veszély esetén pedig a barlangokban és a fősámáni alsóvilág rejtekeiben. Ezen 24 Hun Törzsszövetségi pénzt a szkíta biroda­lomban mindenki köteles volt elfogadni. Ez a pénz Biked, Osi, Kabar, Békés, Tardos és Parajd Birodalmának minden részében elterjedt.

Eddig a pannón-káldor terület Emona és Savaria, Carnuntummal együtt a Vindo­bona nyugat-pannonföld védelmi rendszerében volt, bár a pannónok csak Bécs kur­gánnak nevezték. Tampius Flaviánus javasolta, hogy a kiépült “Borostyán-út" félút­ján, Patuj kereskedelmi településen építsék ki Poetivó fallal körülvett városát, amely zsolddal fizetett, veterán alakulatokkal védené a kereskedelmi utat.

Hamza erősen kifogásolta, hogy a pannón városokat 3 névvel illessék, hiszen Szi­szek-Siscia-Segestika egy város, bár háromrészes településként szerepel. Ne csodál­kozzanak a dahák, szarmaták, jászok nevein.

Claudius Néró ragaszkodott ahhoz, hogy a 20 és 100 éves játékokat minden eset­ben rendezzék meg a 4-5 éves testügyességi játékokkal együtt, de a 20 és 100 évese­ket írásbeli feljegyzésekkel is lássák el. Most ő is a pelazg-aháj szokás szerinti “istho­mosi játékokra" iparkodik, hiszen ez az ifjúsági erő ünnepe, amelyet szellemi játékok­kal fejeznek be. “Magammal viszem az általam írt ünnepi játékomat, amelynek az egyik szereplője leszek." - mondta. Hamza és Flaviánus javaslatát is helybenhagyták.

Flaviánus erősen követelte a Duna határvonalának megerősítését pannón legény­

464

ség helyett latin parancsnokokkal s legénységgel. Az őslakosok zsoldos katonái a to­vábbiakban csak Veszprém birodalmát lássák el helyi vezetéssel és legénységgel, akik máshová is vezényelhetők lesznek.

Claudius Nérót összeesküvéssel vádolva, Kr. u. 68-ban menesztették, aki öngyilkos lett. Hispániában Galbát kiáltották ki császárnak. Flaviánus az általa kiépített Patuj­ban, azaz Poetivóban fogadta az általa támogatott kabarföldi Sidót és Italicust a csa­pataival. A pannón-káldor erőt Róma felé irányította, mert Rómában nagy harccal Vitellius lett Ottó ellen a győztes, de a Flaviusok a győztes Vespasiánust akarták a csa­ládjukból császárnak jelölni. Hispániában is küzdöttek a fösvény Galba ellen. A római Ottót legyőző Vitellius ellen felvonultak Cremonában, annak az eltávolítására. Alexand­riában Flavius Vespasiánust kiáltották ki császárnak, akit a pannón hadsereggel Antónius Primus is támogatott. A római győzelemtől megmámorosodott Vitelliust Cremonánál legyőzték. Így az Kr. u. 69. VI. 1-jén kikiáltott Vespasiánust a szenátus is elismerte.

Vespasiánus Kr. u. 70-ben bevonult Rómába. Titus fiával együtt 71-ben ünnepel­ték Judea legyőzését. Ugyanis Judeát Heródes Agrippa után Syriához csatolták, ezért a katonaság alól való felmentést megtagadták és a császárkultuszt megkövetelték a zsidóságtól. Adót követeltek tőlük, s emiatt fellázadtak. A Sinedrionban a farizeusok és a gazdagok élvezték Jeruzsálem lakóinak bizalmát, míg a parasztok a Zélóták de­mokratikus csoportját támogatták, s az eszéniusok felé hajlottak. Külön vallásos szer­vezetbe tömörültek és Jeruzsálemben is legyőzték Róma seregét. Néró ekkor Falvius Vespasiánust küldte Judeába. A Farizeusok Josepus Flavius vezetésével átállotttak Róma oldalára és Judea szegényeit legyőzték. Amikor Néró halálának híre megérke­zett Jeruzsálembe, még a felkelők voltak hatalmon és félreállították az áruló papságot. Minden rabszolgát szabadnak nyilvánítottak és új főpapot választottak. Élelem nélkül is harcoltak, Vespasiánus fia, Titus folytatta a harcot. A római légionáriusok felgyúj­tották a Templomot, majd földig lerombolták. Szeptemberben Titus elrendelte, hogy a zsidóságot szerte kell szórni a birodalomban. Vespasiánus a polgárjogot kiterjesztette.

Kr. u. 65-ben a pusztaszeri játékokban a fővezéri hatalom a dahák kezébe került. Dezserne fősámán fia, Durpán lett a fővezér, aki Tömös bronzcsákány-gyártó egyet­len lányát, Hóremcsillát vette el feleségül. Ezen harcias rimalány nyerte meg a 70-es pusztaszeri Nagy-Süánt. Mindannyian tervbe vették a szkíta birodalom újjászervezé­sét. Erős családból származott, ezért sok nagyszülő mellett bronzöntő műhelyükben született meg az első fia, akit Sarmizegetuzának neveztek. Egy fővárost alapítottak, s a gyermeket a városka urává szentelték fel. Hamza ennek alapján erős szkíta nyomás­sal követelte, hogy Olbia szkíta várost a 24 Hun Törzsszövetség városaként ismerjék el. Nagypályiban kereskedelmi szempontból a hivatalos nyelvet görögnek minősítet­ték, de a várerődítmény rendszere szkíta főváros maradt.

Mindezek ősapja a Daha-Boirebistas volt, aki Julius Cézár alatt Makedónfa mellett nagy hatalomra tett szert és a síkságra akart mindenáron kijutni. Amikor fővezérként meghódította a Melegvizek-Birodalmának jelentős részét, Kr. e. 44-ben meghalt. Dezserne apja Tömöst örökölte az 5 testvére között. Dezserne apja Limacs pateszi birodalmának fegyverkovácsa lett és gyártotta a bronztokos csákányokat, amely Boi­rebistas hadait még az Oscusföldön és Boirórumban is diadalra vitte. Amikor újból saka-szkíta lett a pusztaszeri győztes, a dahák visszahúzódtak Makedónfa határára és várták az újabb győzelmet. Amikor aztán Fonteius Agrippát, Oppius Sabinust és Cornélius Fuscust a légiókkal együtt megölték, Domitiánus abbahagyta a 88-as, Ta­paenál megvívott győztes harcot és a germánok ellen indult. Bár a 200 éves szerződés­ben sem a daha, sem a római támadás nem szerepelt, Domitiánus és Decebál is tud­

465

ta, hogy szerződésszegést követtek el és mindketten azon igyekeztek, hogy kölcsönös engedményeket tegyenek. Domitiánus, bár a rajnai kattusok és dákok ellen győzött, a Pannonföldre menekült suveb törzs a XXI. Rapax-légiót a szarmatákkal együtt megsemmisítette.

Vespasiánus fiát, Titust még életében imperátorrá kiáltotta ki. A provinciák arisz­tokratái előtt megnyitotta az utat a szenátusi rend felé, a római polgárjogot és lovag­rendet a nyugati városok felé megnyitotta. Róma pénzügyeit is rendezte, és a Capitóliumot rendbe hozatta. Halála után fia, Titus lépett nyomdokaiba. 79-81 kö­zött uralkodott. Felépíttette a Colosseumot. 79-ben kitört a Vezuv. Pompei és Hercu­leanum elpusztult. Utána testvére, Domitiánus uralkodott 81-96-ig. 96-an felkelés tört ki és feleségének egy rabszolgája megölte. Utána a 66 éves Nervát kiá