A PÁRTHALOTT
A Nyilaskeresztes Párttól a Független Kisgazdapártig

„Mi (leszámítva néhány németekhez húzó nemzetiszocialista vezetõt), elleneztük a háborút, azt is többek között, hogy a Kárpát-medencét a német ’élettér’ (Lebensraum) szerves részének tekintsék. Láttuk azt is, hogy Magyarország háború felé sodródik. Mi nem akartunk világégést, csakis az elrabolt országrészek visszaszerzését… A kormányzó, Horthy Miklós, tulajdonképpen a Hungarista Mozgalom keltette hullámokat lovagolta meg – mondhatom úgy is, hogy a gesztenyét mi kapartuk ki számára a parázsból, mi készítettük elõ a fehér lovon történõ bevonulásait, miközben bajtársainkat, a Nemzetvezetõt, a mozgalom névtelen százait börtönbe vetette a dinasztikus álmokat szövögetõ kormányzó.”
(Forrás: Hungarista Mozgalom Hírszolgálata Irattár, 1946-98. „A nemzet szolgálatában” – Beszélgetések Bosnyák Imrével. OSZK Kézirattár, Fond 567 jelzetû gyûjteménye.)

HARCBAN AZ ÚRI MAGYARORSZÁGGAL

Bosnyák Imre és társai – Wirth Károly országgyûlési képviselõ, Gaál Jenõ, Fogolyán András, Almási Gyula, Molnár Richárd, Szûcs György, Veress Miklós, Tóth Ernõ és Tóth László – voltak a fõbb vádlottai annak a pernek, melyet a „kormányzó elleni összeesküvés” okán indítottak a Hungarista Mozgalom Budapest VIII. és X. kerületi aktivistái ellen, miután 1939 februárjában összesen 73 „zöld kommunistát” vettek õrizetbe Keresztes-Fischer belügyminiszter utasítására. Bár a háborút követõen a szovjet kormány átadott Magyarországnak egy 88 iratból, levelekbõl és egyéb dokumentumokból álló köteget, melyben az egykori kormányzó azt állította, hogy a hungarista összeesküvõk az életére törtek („Horthy Miklós titkos iratai” Kossuth Kiadó, 1962 ill. a „The confidential papers of admiral Horthy” 1965-ös angol nyelvû kiadás szerint) – Bosnyák Imre úgy nyilatkozott halála elõtt néhány nappal, hogy szó sem volt a kormányzó megölésének kísérletérõl. – „Mi a vezetõnket akartuk kiszabadítani a börtönbõl és ezért terveztük azt, hogy elfogjuk Horthy Miklóst és késõbb Szálasi Ferencért cserébe engedjük el…”

Az 1940-ben elsõ fokon hozott ítélet Bosnyák Imrét igazolhatta, hiszen a bíróság Wirth Károly vádlottra 4 év, a II. rendû Bosnyák Imrére és a III. rendû Gaál Jenõ vádlottakra 2 év 6 hónap börtönbüntetést mondott ki – de késõbb a Kúria Töreky-tanácsa, nyílván felsõbb sugallatra, az I-II. és III. rendû vádlottak esetében 14-13 illetve 11 év fegyházbüntetésre súlyosította az ítéletet
Az összeesküvõket elõször a kõbányai „Gyûjtõ” falai közé zárták, majd az akkor legszigorúbban õrzött szegedi fegyházba, a „Csillag”-ba szállították. Szálasi Ferencet e helyen magánzárkában õrízték (fogolyszáma: 9323 volt).

Mellette még egy egész sor ismert politikus raboskodott: Rákosi Mátyás (akit hamarosan kiengedtek a Szovjetúnióba, ennek fejében adta vissza Moszkva az 1848/49-es történelmi zászlókat), Horváth Imre (Kádár késõbbi külügyminisztere), Kulich Gyula (az MKP ifjúsági vezetõje), Weisshaus Aladár (szociáldemokrata politikus, Rákosi nagy ellenfele), dr. Böszörményi Zoltán (a nemzetiszocialista Kaszáskeresztes Párt elnöke) és Szemenyei Gy. László orosházi újságíró.

Szegeden, 1944. tavaszán, röviddel az ország német megszállása után több mint négyszáz politikai elítélt volt, férfiak és nõk vegyesen, ezek egy részét képezték a hungaristák. Március végén az egész politikai osztályt Vácra, az ottani fegyházba telepítették. A szállítást külön erre a célra összeállított vasúti szerelvénnyel hajtották végre. Miután bevagonírozták a foglyokat az áruszállító ún. „marhavagonokba”, egy éjszakát az állomáson várakozva töltöttek – reggel hat órakor indultak, Vácra az esti órákban érkezett meg a szállítmány (e helyen a késõi órákra hivatkozva a második éjszakát is a zsúfolt vagonokban töltötték a rabok.)

Vácon már megszüntették az elkülönítéseket, hungaristákkal, kommunistákkal töltötték meg a zárkákat. Odakinn Sztójay Döme kormánya ismét betiltotta a Hungarista Mozgalmat, a Nyilaskeresztes Párt illegalitásban mûködött tovább. – A szigorú körülmények között tartott rabokhoz kevés hír jutott be, így azután Szálasi bebörtönzött hívei csak október 21-én értesültek arról, hogy Horthy Miklós kormányzó Szálasi Ferencet nevezte ki miniszterelnöknek és a hadsereg is a Nemzetvezetõre tett esküt.

„Tizenötödike után õreink gyakrabban tartottak ellenõrzést zárkáinkban, a fegyelem lazult, de ennek semmi köze sem volt a hatalomátvételhez, mert konkrétumról nem értesültünk. – Október 21-én SS-katonák nyitották ki celláinkat, de õk sem közöltek semmit, az ajtót visszazárták és elmentek. A kora délutáni órákban a fegyház õrei csörgették a kulcsokat, mi azt hittük, hogy a reggeli jelenet ismétlõdik meg, de ezúttal tévedtünk: a zárkaajtóban õreink mellett Omelka Ferenc testvér állt. Nem õ, hanem a börtönõrség közölte velünk, hogy szabadok vagyunk…

Kb. 140-150 hungarista szabadult ezen a napon – megmentõink csak a falakon kívül közölték velünk, hogy átvettük a hatalmat. – Pótkocsis teherautókkal érkeztünk Újpesten át Budapestre, a Hûség Házába, ahol Csia Sándor és Kovarcz Emil fogadtak bennünket.

Amilyen keményen kitartottatok a börtönben, most olyan hûségesen szolgáljatok tovább a párt soraiban – az ország veszélyben van. – mondták.

Több éves rabság után 500-500 pengõ készpénzt kaptunk, ezt követõen egy hétre, két hétre (kit meddig tudott nélkülözni a mozgalom) családjainkhoz szállítottak. Én Somogyba, Kaposvárra, a szüleimhez vitettem magam…

Néhány nap múltán személygépkocsi jött értem, visszatérve az Andrássy út 60-ba megbízást kaptam a Propaganda Minisztériumba – Kassay Ferenc mellett kezdtem el a hivatalnoki munkát. Fiala Ferenc sajtóosztályával kellett állandó kapcsolatot tartanom, mondhatnám úgy is: összekötõként tevékenykedtem a minisztérium és a sajtóosztály között…” – így emlékezett Bosnyák Imre az 1944. évre.

A FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT SORAIBAN

A Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom legendás harcosa, aki 1945. tavasza után is hû maradt a Szálasi Ferencre és a nemzetiszocialista eszmére tett esküjéhez (egyik szervezõje volt 1945-46-ban Bécsben a hungarista fegyveres ellenállásnak illetve a szovjetek által megszállt területeken végrehajtott diverziós cselekményeknek) 1990-ben alapította meg társaival – a kanadai emigrációban élt M. Katonka Máriával, a szintén a hungarista emigrációhoz tartozó Dénes Józseffel, a Jurta Színház egykori rendezõ-igazgatójával Romhányi Lászlóval és az NSDAP/AO-munkatárs Révffy Lászlóval – a Mártírok Igazságtevõ Bizottsága elnevezésû testületet, amely deklaráltan a mártírparcellának nevezett rákoskeresztúri tömegsír, a 298-as parcella rendbetételét tûzte ki céljául.

A „mártírok” kifejezés alatt azonban Bosnyák és társai nem egészen ugyanazt értették, mint a 298-as, 300-as és 301-es sorszámokkal ellátott terület gazdáivá kinevezett társadalmi szervezetek valamint a közvélemény.

Õk már a kezdet kezdetén pontos ismeretekkel rendelkeztek a 298-as jelzetû parcellába elföldelt kivégzettek hungaristák adataival, a tömegsírba temetettek helyével és az azonosítási számaikkal(!) is. – Elsõként, már 1995-ben, átadták, majd a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata közremûködésével nyilvánosságra hozták azt a listát, amely a háborús bûntettekért halálra ítélt politikusok nevét, kivégzésük dátumát és azonosítási számaik mellett az eltemetési helyüket tüntette fel.

Az információkat a Kanadában nyomtatott 24th Hour (24. Óra) 1995. júniusi, majd az 1997. augusztusi lapszámai tartalmazták.
(Ezek az újságok jelenleg is megtalálhatók az Országos Széchenyi Könyvtár olvasótermeiben…)

Bosnyák Imre ezt követõen szervezte meg a hungarista szellemiségû Magyarok Nemzeti Szövetségét, majd dr. Torgyán József, a Független Kisgazdapárt (FKGP) elnöke mellett dolgozott tanácsadóként.

Mint szürke eminenciás, egyetlen pártban sem vállalt vezetõ szerepet, a kisgazdákat érintõ kérdések zömét is Lányi Zsolt elnökhelyettesen vagy Homoki János államtitkáron keresztül véleményezte.

A Budapest VII. kerületi Nefelejcs utcai FKGP-iroda mindvégig a kisgazda politikusok és a hungarista vezetõk találkozási, tárgyalási helyéül szolgált.

Ebbõl a Nefelejcs utcai irodából szállították az ország minden részébe a Hungarista Mozgalom központi lapját, a 24. Órát, az FKGP vidéki alapszervezetei részére. Volt olyan nagyközségi alapszervezet, ahol minden kisgazda párttag elõfizetõje lett – nem kis mértékben Bosnyáknak köszönhetõen – a nemzetiszocialista orgánumnak.

Szinte az utolsó napig dolgozott. Nem csupán pártügyekkel, politikával foglalkozott – figyelme kiterjedt az egyszerû környékbeli munkásemberek gondjainak enyhítésére is: a külföldrõl és belföldrõl kapott, személyesen neki szóló, pénzadományokból ruhákat, élelmiszert vásárolt és ezzel segítette a munkanélkülivé vált családokat.

1997. július 31-én a késõ délutáni órákban halt meg. Érezve halála közeledtét, arra kérte barátait és hungarista bajtársait, hogy a Nemzetvezetõ közelében temessék el, a rákoskeresztúri temetõ 298-as parcellájában…

A NEMZETI PANTHEONBAN

1997. augusztus 1-én az FKGP Budapest VII. kerületi irodájában ad hoc bizottságot alakított a Független Kisgazdapárt és a Hungarista Mozgalom Bosnyák Imre temetésének és a búcsúztatási szertartás megbeszélésére.

A családtagok mellett a parlamenti párt részérõl Lányi Zsolt, az FKGP alelnöke, dr. Homoki János államtitkár, Korényi Attiláné, az FKGP budapesti elnöke és Móré Csaba József, az FKGP Budapest VII. kerületi elnöke – a Hungarista Mozgalom képviseletében Szlama Árpád nyá. tüzérezredes, Ekrem Kemál György a Mozgalom társelnöke, illetve a hungarista hírszolgálat vezetõje vettek részt a bizottsági egyeztetésen. –
A várható költségek kérdése egyetlen pillanatig sem volt téma, annál inkább az FKGP és Hungarista Mozgalom jelképeinek használata az augusztus 21-re tervezett temetési szertartáson… („Vigyáznunk kell egymásra – hangoztatta Lányi Zsolt – az FKGP palamenti párt, az ellenségeink számára a nemzetiszocialista jelképek, a hungarista zászló alkalmat teremthetnek a támadásra.”)

A bizottság végûl is megállapodott abban, hogy – dr. Torgyán József jóváhagyása alapján –, a költségeket az FKGP Budapesti Szervezete pénztárából fizetik, Lányi Zsolt alelnök intézi el Fehérváry Istvánnál (a Politikai Elítéltek Közössége elnökénél), hogy a 298-as parcellába temethessék a halottat – s végül a legfontosabb kérdésben is döntés született: sem a kisgazdák, sem a hungaristák nem visznek zászlókat a temetésre, viszont a párt és mozgalmi jelvényeket mindenki a saját ruházatán viselheti.

A búcsúbeszédek elmondására Ekrem Kemál Györgyöt, Móré Csaba Józsefet, Lányi Zsoltot és Szemenyei-Kiss Tamást kérték fel, Faddy Ottmár ferences rendi szerzetes.

A késõbbiekben felvetõdött, hogy az MDF részérõl Liebmann Katalin illetve a kisgazdapártból Pintér Kornél pártigazgató is búcsúbeszédet mondjon a ravatalnál, de az eredeti forgatókönyvön már nem változtattak a szervezõk.

Augusztus elsõ hetében az is tisztázódott, hogy a PEK vezetõi a 298-as parcella 19. sorának 1. számú sírhelyét jelölték ki Bosnyák Imre végsõ nyughelyéül – a tömegsírba temetett (22. sorban nyugvó) Szálasi Ferenchez közelebbi helyet nem találtak az illetékesek az elhunyt számára.

NYILATKOZATOK ÉS ÚJSÁGHÍREK A TEMETÉSRÕL

„Kisgazda-temetés egy volt nyilasnak” címmel számolt be a Népszabadság Bosnyák Imre temetésérõl.

A tudósításban nem is annyira a történtek leírása, mint inkább a Fidesz MPSZ-vel szövetséges FKGP politikusainak nyilatkozata borzolta a kedélyeket, úgy a Hungarista Mozgalom szervezeteiben, mint általánosságban a honi közéletben.
„Egy volt hungaristát, aki a Horthy érában börtönben ült nyilas tevékenységéért, 1997 augusztusában a Kisgazdapárt pénzén temettek el. Temetésén megjelentek az FKGP politikusai. Õk a párt fõvárosi, hetedik kerületi szervezetének alelnökeként ismerték Bosnyák Imrét. Ma úgy emlékeznek: nem tudtak az alelnök nyilas múltjáról.

Az 1997. augusztus 21-én lezajlott temetés a Kisgazdapárt fõvárosi szervezetének iratai között fellelhetõ megrendelõ tanúsága szerint 124. 421.- forintjába került a pártnak.
Az Új Köztemetõ 298-as parcellájában felállított ravatalnál Faddy Ottmár atya, az FKGP székházát évrõl-évre beszentelõ szerzetes búcsúztatta az elhunytat, s a gyászoló gyülekezetben ott volt két ismert kisgazda vezetõ, Lányi Zsolt és Homoki János is.

Lányi Zsolt – ma az FKGP egyik alelnöke és az Országgyûlés honvédelmi bizottságának elnöke – érdeklõdésemre nem cáfolta, hogy magánemberként részt vehetett a temetésen, mint mondta, már nem emlékszik pontosan. Azt viszont bizton állította, hogy nem a kisgazdapárt állta a költségeket, mert a párt hivatalosan nem képviseltette magát Bosnyák Imre búcsúztatásán, beszédet nem mondtak, koszorút sem vettek…

Homoki János – jelenleg a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára – úgy emlékezett, hogy az FKGP VII. kerületi szervezete temettette el Bosnyák Imrét. „– Magánemberként részt vettem a szertartáson – mondta – rendes, tisztességes embernek ismertem az Imre bácsit, aki figyelemmel kísérte a parlamenti munkámat.”

Arra a kérdésünkre, hogy tudott-e Bosnyák nyilas hungarista múltjáról, az államtitkár így válaszolt: „– Nekem errõl nem volt tudomásom, én ezt rágalomnak tekintem…”

Korényi Attiláné viszont, aki a temetés idején az FKGP fõvárosi szervezetének elnöke volt, s maga is részt vett Bosnyák búcsúztatásán, kérdésemre készségesen elismerte, hogy õk fizették a temetést.

Bosnyák Imre hungarista meggyõzõdésérõl, a mozgalomban végzett munkájáról maga beszélt egy hosszú interjúban. A beszélgetést a ’24. Óra’ címû Kanadában nyomtatott hungarista lap közölte 1995. júliusa és decembere között, öt folytatásban. Bosnyák a közös politikai meggyõzõdés mellett személyes szimpátiával viseltetett Szemenyei iránt, mert – miként az interjúból kitûnik – mintegy öt évet raboskodott együtt a szerzõ nagyapjával…”

Az Egyesült Államokban megjelenõ Amerikai Magyar Népszava Szabadság címû lap 2008. február 18-án tért vissza a 298-as parcella témájára és ennek kapcsán néhai Bosnyák Ime személyére. Bartus László fõszerkesztõ az alábbiakat látta fontosnak közölni olvasóival: „- Már 2001-ben megjelent Jobb magyarok címû könyvemben írtam arról, hogy a rendszerváltás hajnalán a 298-as parcella gondozásának jogát bizonyos Bosnyák Imre, és az õ egyszemélyes szervezete, a Mártírok Igazságtevõ Bizottsága kapta meg… A rendszerváltás után Bosnyák fradista szkinhedeket gyûjtött maga köré a népligeti Jurta Színházban, õk ápolták az 56-os mártírok sírjait a 298-as parcellában.

Bosnyákék azonban nem az 56-osok miatt gondozták a sírokat, hanem az egy réteggel alattuk fekvõ halottak miatt. Ide temették el Szálasi Ferencet, és a nyilas-hungarista kormány több miniszterét. Szálasi halotti anyakönyvét meghamisították, és „Lukács Ferenc” néven temették el, hogy soha senki ne találja meg…
Személyesen mutatta meg nekem a helyet a kilencvenes évek elején. Fölöttük egy szinttel feljebb az 56-osok nyugodtak…”

Bartus László memóriája bizonyára nem mûködött rendeltetésszerûen, mikor a fentebbi soroknál terjedelmesebb jegyzetét megírta. Neki Bosnyák Imre „a kilencvenes évek elején” semmit sem mutatott meg. A 2001-ben kiadott „Jobb magyarok – A szélsõjobb útja a hatalomhoz 1990-2000” címû könyve eme részének adatait, sok egyéb dokumentum mellett, én adtam át számára a HMH dokumentumaiból, a képanyagok egy részét pedig Kollár Erzsébet adta a megjelenõ könyvhöz. (A forrásanyag átadásáról kötött szerzõdés másodpéldánya ma is megtalálható az OSZK Kézirattár Fond 567 j. gyûjteményéhez csatolva.)

A hatalmas méretû tömegsír feltárását mindeddig egyetlen, önmagát demokratikusnak nevezõ, kormány sem támogatta… - nyílvánvalóan alapos okok miatt. A 2008. tavaszán felállított történészekbõl álló ún. Boross-bizottság ténykedése pedig csak azok számára tûnik komoly kutató munkának, aki már a múlt heti idõjárásra sem emlékeznek.

Az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) Kézirattárában lévõ HMH-dokumentumok, valamint a már 1995-1997-ben nyílvánosságra hozott adatok, újságcikkek pontos útmutatást nyújtanak a Bizottságnak, illetve a „specialista” Szakály Sándornak és Zinner Tibornak.

Ezzel szemben nem hallgatható el, hogy sem Boross Péter, sem Szakály Sándor, de még Zinner Tibor sem kért kutatási engedélyt a HMH-dokumentumokra, a HMH még életben lévõ vezetõjét sem keresték meg ebben az ügyben…

FORRÁSOK:

24th Hour (Canada) 1995. július, augusztus, szeptember, október, novemberi lapszámai.
24th Hour (Canada) 1995. júniusi lapszáma (1-3. old., „A Nemzetvezetõ sírjánál”)
24th Hour (Canada) 1997. augusztusi lapszám (A kivégzettek listája…)
Hungarista Mozgalom Hírszolgálat Irattára, OSZK Kézirattár, Fond 567

Forrás: PR Herald