Atombomba hatásához mérhető pusztítást végzett a Drezda elleni támadás, amely 1945. február 13-án éjjel vette kezdetét és a következő napon, február 14-én is tartott. A mai megemlékezések és ellenrendezvények sorozata a német történelem hiányos feldolgozottságára utal.

"A bombázásnak alapvetően a német munkáslakónegyedek ellen kell irányulnia. A jobb körökhöz tartozók házai szellősebben terülnek el, és ezért kényszerűen nagyobb a bombaigényük" - jelentette ki Winston Churchill brit miniszterelnök, miközben a vége felé közelgő háború során Európa egyik legszebb városában, az "Elba-parti Firenzében" mit sem sejtettek a közelgő iszonyatról.

A háború 1945 elejéig alig tett valami kárt Szászország európai kulturális kincsnek számító fővárosában. Drezda valóságos barokk ékszerdoboz volt.

A háború vége felé hatalmas tömegekben érkeztek ide menekültek.

A gyárakat és a katonai létesítményeket sokkal nehezebb fellelni és eltalálni. A bombázó-repülőgépek előállítására irányuló abszolút koncentrációval lehetővé válik Németország valamennyi nagyvárosa, vagyis minden 50 ezer lakos feletti város házainak 50 százalékos lerombolása - így Churchill.

Védtelen városra támadtak a repülő erődök

A terrortámadás előzményei közé tartozik, hogy a közép-kelet-európai népek több évtizedes rabságához vezető 1945. januári-februári jaltai konferencián a szovjet Alekszej Antonov, a vezérkari főnök helyettese előadásában azt követelte a nyugati szövetségesektől: az összeköttetési csomópontok elleni légitámadásokkal akadályozzák meg Németországot abban, hogy a nyugati frontról, Norvégiából és Olaszországból csapatokat dobjon át a keleti frontra.

Korábban már előkészületeket tett a 8. amerikai légiflotta a Berlin és Drezda elleni támadásra. Az amerikaiak február 7-én jelentették moszkvai szövetségeseiknek a bombázási célok sürgősségi besorolását. Eszerint Drezda a harmadik helyen állt, s végül erre a városra esett a választás. Kiadták a parancsot, hogy 1200-1400 brit és amerikai bombázó február 13-án támadja meg a várost.

Drezdában becslések szerint mintegy 950 ezer ember tartózkodott ekkor. A keleti frontra igyekvő katonák mellett 200 ezer fő lehetett a lakosságot kegyetlenül terrorizáló szovjet csapatok elől menekülő német családok száma. A főpályaudvar tömve volt emberekkel, ezrek éltek a szabadban, ahol éppen helyet találtak maguknak. A város teljesen védtelen volt, légvédelmét a keleti front földi harcaira csoportosították át.

Éjféli rémálom: elégették a város lakosait

A rémálom február 13-án, 22 óra 9 perc és 0 óra 55 perc között kezdődött el. Két hullámban 800 brit bombázó 400 000 gyújtó és 4500 robbanóbombát dobott a városra. A bombáktól és tűztől egész utcasorok omlottak össze, a védelmet keresők elevenen elégtek. A városban épp úgy, mint a tízezrek életét követelő, 1943. júliusi, hamburgi támadáskor, tűzvész tört ki.

A második támadási hullám az égő városból az Elba partjára menekülő tömeg ellen irányult. A 3-4 emelet magasságú romhalmaz miatt az utcákon közlekedni nem lehetett, és a pokolként lángoló városból az egyetlen kifelé gyalog járható utat az Elba partja jelentette.

Gépfegyverrel lőtték az Elbába a nőket és a gyermekeket

Ezt az életbe vezető kis ösvényt az alacsonyan szálló angol és amerikai gépek a két napos bombázás után is napokon át többször bombázták, és a menekülő öregeket, nőket és gyerekeket a fedélzeti gépfegyvereikkel ezrével lőtték bele a folyóba.

Másnap, február 14-én délben 311 amerikai bombázó fejezte be a mészárlást. Legendák keringenek arról, hogy számos pilótának még a tömeggyilkosságban való közreműködés sem volt elég, hanem örömüket lelték a pincékből előtámolygó nők és gyermekek, valamint a keletről érkezett menekültek mélyrepülésben történő géppuskázásában. Összesen 3749 tonna bomba zúdult a városra, ennek 75 százaléka gyújtóbomba volt.

A drezdai halottak pontos számát sohasem lehetett megállapítani. A mentőcsapatok holtakkal teli egész pincéket találtak, másutt fehér hamuvá hamvadt embereket, a tűzoltótavakba fulladtakat, az utcákon és tereken szétszakított emberi testeket. Az áldozatok számát kezdetben 100-200 ezer közé tették.

A gyakorlatilag egy atombomba hatásához mérhető pusztításban döntő szerepet játszott az összesen 770 Lancaster és a 330 darab B-17-es típusú "repülő légierőd"bevetése. Az áldozatok emlékének a Spiegel Online jóvoltából online múzeumot alakítottak ki, amelyben egyelőre 6 millió képet dolgoztak fel a Keele Egyetem Légi Felderítő Archívumából. A "légierődök" egy negyvenes köteléke világos nappal irányt tévesztett és tévedésből Prágát bombázta.

Az iszonyatos mészárlás évfordulóján hírügynökségi információk szerint nagyszámú, akár 10 ezres megemlékezések is várhatóak. Jelentések épp úgy szólnak "neonáci" szervezetek tervezett megmozdulásáról, mint az egyházak és különféle társadalmi szervezetek együttes emlékezéséről.

(mult-kor.hu, Rubikon, MNO)

Budapest-Drezda

Február elején két jelentősebb megemlékezés Európában a nemzeti elkötelezettségű szervezeteknek. A két megemlékezésnek sok mondanivalója, így üzenetei vannak. Nézzük miben hasonlítanak, miben különböznek ezek a megemlékezések, és milyen üzeneteket tudunk leszűrni belőlük.

    Drezda:

    1945 február 14, 15.-én zajlott le a II. világháború legszörnyűbb, legpusztítóbb terrorcselekménye. Ebben az esetben hivatalosan is használható a terror kifejezés. Ugyanis Drezda olyan város volt, ahol szinte egyetlen katona sem tartózkodott. Viszont a városban nagyjából 1.2 millió ember zsúfolódott össze. Ezek túlnyomó többsége, az előrenyomuló szovjet hadsereg elől evakuált nők és gyerekek voltak. A terrorbombázásra maga Churchill adott parancsot. Kifejezett kívánsága volt, hogy olyan célpont legyen, amit eddig nem bombáztak, és a civil lakosságban a lehető legnagyobb pusztítást vigye végbe. Drezdában sem ipar, sem katonai célpont nem volt. Harris parancsnok, aki a feladat kidolgozásáért felelt, kimondottan olyan várost keresett, amely „jól ég”. Erre Drezda volt a legkitűnőbb célpont. Régi építésű, sok fát tartalmazó házai, szűk sikátorszerű utcáival kitűnő célpontot nyújtott (a Wermacht harc nélkül adta fel Párizst, csak azért, hogy a szép régi épületekben ne essen kár….)

    1945. február 11.-én a Budavári kitöréssel elesik Budapest. Újabb kapu nyílt meg a szovjet haderő előtt, és megindulhatott Bécs felé. Északon, szintén nagy ütemben törnek előre a szovjetek. Sokan tudták már ekkor, hogy a háború elveszik, csak idő kérdése volt mikor. Pár hét, vagy hónap? Ebben a biztos tudatban adta ki a parancsot a támadásra az angolok cionista vezetése. A támadás tejesen értelmetlen és felesleges volt. Maguk brit történészek mondták ki, ha a Nürnbergi bíróság nem csak a bosszút szolgálta volna, akkor Drezda bombázásának parancsnokainak mind felelni kellett volna a törvény előtt.

    Az angol légierő amúgy is arról volt híres, hogy a civil célpontokat szerette bombázni. A katonai és üzem területeknek olyan védelme volt, amit az angol légierő már nem tudott hathatósan támadni. A RAF ekkorra már régen elvesztette régi dicsfényét. Tele volt tapasztalatlan pilótákkal, sebtében kiképzett személyzettel. Legyen erre példa a „Híd túl messze volt” filmnek alapot adó Market Garden hadműveletet, ahol a deszant egységeket szállító repülőgépek mindegyike rossz helyen ért földet. A célzott bombatámadások alig 10%os pontossággal találtak. Ezért főleg a szőnyegbombázásokat tartották célravezetőnek, és lehetőleg a zsúfoltabb munkásnegyedekét. Tehát így esett egy hanyatló ország véreskezű cionista urainak elsődleges célpontjává egy nőket és gyerekeket befogadó város.

    540 000 nő, gyerek és idős halt meg. Minden fórumon kozmetikázzák ezt az adatot. A megbízható adatokat tartalmazó Rekordok Könyve azonban pontos számokkal szolgált ebben az ügyben. (Guinness Rekordok Könyve. 1991. 257. oldal, SOLARIS Kft. kiadás.)

    Következtetések és mondanivalók: Drezda megmutatta az európai embernek és mindenkinek a világon, hogy hogyan is gondolkodik a cionista zsidó. Nem számít senki és semmi, sem gyerek, sem asszony, sem öreg. A céltalan pusztítás, a felesleges brutalitás mindig minden esetben primitívséget, butaságot takar. (lásd cigányok bűnözése, gyilkosságai) A zsidó mindig kimutatja valahol a foga fehérjét. Állandóan szellemi embereknek akarják bemutatni magukat, mindeközben a valóságban primitív ösztönlények. Szellemi termékeik pedig maximum az undor tudják kiváltani az emberből. Mit üzen nekünk Drezda esete azon kívül, hogy tisztelni kell az elesettek emlékét? Azt, hogy ilyen terrorra kell felkészülnünk, erre kell készíteni családunkat, gyerekeinket. Hogy a cionista, ha korlátlan hatalmi helyzetbe kerül, senkinek sem fog kegyelmezni, még akkor sem, ha sem háború, sem vész nincs a szeretteink közelében. Ezért nem csak nekünk, hanem családjainknak is tisztában kell lenni azzal, hogy harcolni kell az utolsó pillanatig. Inkább harcban esni el, mint áldozatává válni egy őrült gyilkos tombolásának.

    Budapest:

    Budapest ostroma a háború egyik leghosszabb városi küzdelme volt. A visszavonuló német-magyar csapatok 102 napig védték a fővárost. A városvédők találékonysága, képzettsége, harckészsége, kitartása, a városlakók segítsége együttesen elegendő volt ahhoz, hogy az előrenyomuló cionbolsevizmusnak hosszú időre megálljt parancsoljon.  1944. december 28.-ára az ostromgyűrű bezárul Budapest körül. A felmentésre érkező csapatok nem tudnak áttörni az ostromgyűrűn. Ezért megerősítésre megállnak, és várják az utánpótlást. A tél nehézségei miatt valószínűsítik, hogy tavasszal nagyobb offenzíva keretében felszabadítják a várost. Azonban a városon belül kegyetlen harc folyik, házról házra, pincéről pincére. Nincsenek frontvonalak, csak időszakosan a Duna szab némi határt, de az sem sokáig. A kitörés nem lehetőség, hanem muszáj volt. Lőszer elfogyott, az ellenség nyomasztó túlerőben. Sok sebesült, gyógyszer kevés. Nem maradt más választás. Vagy megadás, vagy kitörés.

    A magyar és szövetségesei oldalán nagyjából 50 000 ember vesztette életét (mégegyszer ennyi esett hadifogságba), ebből majd a fele a kitörés hadműveletben. Az ostrom alatti időben több tízezer nőt erőszakolnak meg, vagy kínoznak halálra.

    Hivatalos adatok szerint 800 – 1000 katona jutott ki, de a szakértő történészek szerint több mint tízezer volt, akik a nagy kavarodásban kijutottak a mészárszékből, és elbújtak valahol. Vagyis a kitörés hadművelet kimondottan sikeres volt.

    A városvédő katonaságok vezetői igazi férfiak voltak. Hűségesek, kitartóak, becsületesek. Ezekhez az emberi erényekhez pedig életük árán is ragaszkodtak. A kitörés éppen ezért lett a „Becsület Napja”.

    Üzenetei: A kitörésben a legbátrabbak, legelszántabbak, vagy a legszerencsésebbek jutottak ki. Tehát mi is bátran, elszántan harcoljunk. Ebben a harcban, nem úgy mint Drezda esetében, azért csak-csak fegyver a fegyverrel, katona a katonával farkasszemet nézve harcolt. Ezért az esemény, az emléknap üzenete is egészen más.  A túlerővel szembeni helytállás, az erkölcsi győzelem fontossága, a példamutatás, az emberi erények mentén való kiállás az igazi ember ismertetőjegyei.

    Így élj!...és így halj! 

Gyártó István - Jövőnk.info