hogyan lehet a kárt legalább részben kivédeni? Jóval az időszámításunk kezdete előtt találkozhatunk a biztosítás első szárnypróbálgatásaival. A korabeli szokások ugyan nem illenek a mai keretekbe, mégis ezekből a régi intézményekből lettek a modern biztosítótársaságok.
A hajózás akkor kezdődött, amikor az első ember úszó fatörzsbe kapaszkodva átkelt a folyó túlsó partjára. Évezredeken át vitte a hajó parttól partig a technikát, a gondolatot s a természet szeszélyeinek kiszolgáltatott, sebezhető rakományt, az embert. Ő pedig jókor rádöbbent, mit jelent tengerésznek lenni. Az első ismert biztosításokat a tengerre, a hajókra, a hazatérésre kötötték.
„A hajóskölcsön", az ókor és a középkor híres fogalma bizonyítja, milyen veszélyes volt hajózni a kalózoktól hemzsegő, viharos tengereken.Ezt a hajóskölcsönt épp fordítva kötötték, mint ma. A bankár vagy a gazdag magánember annyit kölcsönzött a hajó tulajdonosának, amennyi a hajó és a rakomány értéke volt. Ha a hajó szerencsésen befutott, a bankár magas kamattal visszakapta az ősz-szeget, ha baleset történt, a pénz a hajósé maradt. Titus Livius említi, hogy mikor Róma Hannibál ellen harcolt, a kincstár vállalta: kifizeti a római hadiszállítók tengeren szenvedett kárait. Egy Posthumius nevű szállító a rendelkezést arcátlanul kihasználva hajótörést rendezett meg értéktelen kacatokkal megpakolt ócska bárkákkal, azután hatalmas összegeket követelt a kincstáron... A csalás a biztosítás ikertestvére: együtt születtek.
Suetonius viszont azt meséli, hogy Claudius császár magára vállalt minden kárt, ami tengeren megeshetett, és „meghatározott hasznot ígért a kalmároknak". Talán épp Claudius volt a történelem első biztosítási ügynöke. A rómaiak és a görögök nemcsak a vízi, de a szárazföldi veszedelmek ellen is védekeztek anyagilag. Már ekkor léteztek- a tagdíjakból fenntartott kölcsönös segélyegyletek, amelyek .támogatást nyújtottak bajba került tagjaiknak, A temetési egyletek például valamelyik előfizető halála esetén megosztoztak a költségeken.
AZ ÁLLAM FÉLTÉKENY
Biztosítanak a VI. században is. Justinianus császár a hajóskölcsönre engedélyezte a 12 százalékot, holott az átlagos kamat; nem lehetett több hatnál.A IV. század végén befejezett, úgynevezett babiloni Talmud pedig így ír a Perzsa-öbölben folytatott hajózásról: „A tengerészek megállapodhatnak egymás közt, hogy ha egyikük elveszti hajóját, másikat építenek neki. Ha valamelyikük saját hibájából vesztette el, nem kötelesek erre. Ha olyan messzire ment, ahová hajóval nem szokás, 'akkor sem."A Talmud nem feledkezett meg a karavánokról sem. A szamár hajcsárok kötelezettséget vállaltak, hogy új szamarat szereznek annak, akié elhullón, ellopták, vagy vadállatok falták föl. A korai középkor és a barbár betörések idején az emberek vízen és szárazon egyaránt biztosítani akarták magukat. A korabeli utak minden szempontból kockázatosak, emberre és portékára nézve egyaránt. Hol vannak már a biztonságos római kereskedelmi főútvonalak! Az emberek mégis sokat utaznak. A közép kori kalmárok rendszeresen találkoznak a híres vásárokon, keresztül-kasul utazzák Európa). A szállítmányok biztosítására járadékot fizetnek a földesurak, akiknek földjein átkelnek, azoknak pedig gondoskodniuk- kell a biztonságukról, ráadásul ki kell fizetniük a hűbérbirtokon elszenvedett veszteségeket. Persze a dolgok nem mentek mindig törvény szerint, és akadt jó néhány báró, aki alkalmanként átvedlett útonállóvá.VII. Balduin Flandriái grófot annyira méregbe hozta a vállalt kő-telezettségek ily mérvű semmibevétele, hogy Bruggében a piac közepén üstben elevenen megfőzetett néhány rablólovagot... A középkorban a céhek és konfraternitások betegség és tűzvész esetén adományokból segélyezik a rászorulókat. Azután megjelennek a céhek, amelyek lassanként szert tesznek J kiváltságokra. Joguk van megállapítani az árakat és béreket.] ellenőrizni a súlyokat és mértékeket. Igyekeznek megszerezni a kereskedelmi monopóliumot, végül törekvéseik egyre-másra RU-1 keltik az uralkodók gyanakvását. Nagy Károly császár például] megtiltja, hogy az egyleti tagok „akár hajótörés vagy tűzvész < vén" esküt tegyenek.A keresztes hadjáratok korában megélénkültek a kereskedelmi kapcsolatok. A templomos lovagok, a középkor nagy bankárja is kölcsönöztek pénzt. A rend párizsi pénztárkönyvében bői találkozni olyan szerződésekkel, amelyek a hajóskölcsönre emlékeztetnek. Mindennel foglalkozott az érdekes szervezel,! amelynek két fontos bankszervezete is működött, Párizsban és f Londonban. Történetük tragikus vége közismert: Szép Fülöp] francia király 1307-ben ocsmány pert indított ellenük, és ötvennégy vezetőjüket máglyára küldte. A gazdaságtörténet állandó jelensége, hogy az államok féltékenykedni kezdenek a pénzügyi szervekre. Láttuk, hogy viselkedett Nagy Károly a céhekkel szemben. Ugyanez történik, amikor} a német kereskedők Hanzája jelentős kiváltságokkal bíró szövet- } seggé izmosodik. A Hanzának olyan politikai befolyása volt, \ hogy még abba is beleszólt, ki üljön a dán trónra. Ez a korát megelőző kereskedő-, pénzforgalmi és biztosítótársaság részben J a tengeri veszedelmekből gazdagodott meg. Katasztrófa esetén a < kártalanítási összeget az egyéni tagdíjfizetéseken és kollektív; hozzájárulásokon alapuló, gondosan kidolgozott rendszerben fizették a kárvallottnak. A csalásoknak szigorú rendszabályokkal igyekeztek elejét venni.: A Hanza hatalma természetesen fölkeltette a szuverén államok ' gyanakvását és fokozódó ellenállását. A XVI. században a szer-' vezet hanyatlásnak indult.A kereskedelmi vonalak áttelepültek az Atlanti-óceánra az Újvilág felé, s ez elősegítene az északi szövetség szétesését. A történészek máig nem döntőnek el, mikor kelt az első, biztosításról szóló tengerészeti szerződés. Valószínűleg a Consolat de mar (Tengeri konzulátus) című gyűjtemény volt ez. Ez a mű olyan tengeri garanciákat emleget, amelyeket már a görögök és rómaiak is elismertek. Kétszáz évvel később, 1435-ben, a Tengeri konzulátus kiegészítésére megjelennek a barcelonai rendelkezések. A hajózási szerződések első törvénygyűjteménye egyebek közt tiltotta a hajóskölcsönök halmozását, és óva intett az esetleges visszaélésektől. A biztosítók és biztosítottak érdekében fel akart számolni „minden csalást, visszavonást és villongást, amelyet a hajók és portékák, holmik és ingóságok biztosítása okozhatna".Más szerzők véleménye szerint a biztosítás Portugáliában született: I. Ferdinánd (1367-1383) király vezetett be bizonyos kőtelező, kölcsönös biztosításfélét.Még mindig a XIV. században vagyunk: 1310-ben Flandria grófja a bruggeiek kérésére engedélyezi egy biztosítási kamara létrehozását, amellyel a kalmárok biztosíthatják a tenger veszélyeinek kiszolgáltatott portékájukat. Itáliában genovai és firenzei kalmárok kereskedelmi naplói 1418-tól 1417-ig többször említik a tengeri biztosítást. Egyébként maga a biztosítás szó (assecuratio) is ugyanebben a században jelenik meg először egy szerződés címlapján.
IDŐ, HAJÓ" ÉS PÉNZ
Franciaországban 1500-ban, Rouenban adták ki az első gyűjteményt, amely a biztosításról is szólt: A tengeri kereskedők kalauzát. Ez a kikötői szokások összefoglalása volt. Térjünk azonban vissza a XII. századhoz és egy rendkívüli asszonyhoz. Szerelmi bonyodalmai nem akadályozták a szép, vonzó, művelt Aquitániai Eleonórát, hogy közügyekkel foglalkozzék. A szépasszony meglehetősen rossz házasságot kötött az istenes és unalmas VII. (Szent) Lajos francia királlyal, majd 1152-ben elvált tőle. Nemcsak szerelmes tud lenni, hanem tud ítélni és törvényt tenni is. Mielőtt még az angol trónra emelte volna a Plantagenet-házbeli II. Henrikkel kötött második házassága, remek bizonyságát adta éles elméjének. Oléron szigetén tartózkodott, ahol a híres bordói vörösbort szállító kereskedelmi hajók találkoztak. A válófélben lévő Eleonóra otthon érzi magát a szigeten, az aquitániai hercegek birtokán. Nem tétlenkedik, hanem fején koronával, „szeretett szigetünk nevében, hogy a törvényt, szolgáljuk", törvényt tesz a tengeren.Bár a maga nemében nem az első volt az Oléroni tekercs, mégis túlélte a századokat. A nagy jogásznő ugyanis mindenre gondolt. A hajóskölcsönre vonatkozó egyezményeken kívül rendeletekkel szabályozta a matrózok feladatait, táplálékát, fizetését és büntetését. Külön rendelkezett arra az esetre, ha a kormányos önhibájából veszti el hajóját: ezért fejvesztés jár.A híres Oléroni tekercset a svéd Visby város kereskedő urai 1505-ben az úgynevezett visby-i vagy götlandi tengerjogi tör-, vénykönyv részévé tették. Eleonóra asszony első írásai ugyanis gyakorlatiasak voltak, és a korabeli hajózási technika tökéletes ismeretében készültek, természetes hát, hogy az Észak, a Hanza is átvette.Aquitániai Eleonóra már nem érte meg, mikor halála után pontosan harminc évvel az egyház, amely gyűlölte az uzsorát és az uzsorásokat, fölemelte szavát a hajóskölcsön ősi szokása ellen. 1234-ben IX. Gergely pápa megtiltott minden tengeri vagy szárazföldi szállítmányozásra vonatkozó, magas kamatra adott kölcsönt. Ezzel meghúzták a lélekharangot a hajóskölcsön fölött, amelynek kamatai ekkor már a harminc százalékot is elérték. Néhány elszánt ember igyekezett megkerülni az akadályt, és elaltatni az egyház gyanakvását. Kitalálták a színleges adásvételi szerződést, amelyben „fent nevezett személy vállalja, hogy kifizeti az árat, de csak akkor, ha a rakomány nem érkezik még a kikötőbe. Ma a hajó épségben visszatér, az adásvétel semmisnek tekintendő. Az eladó kamatot fizet a vásárlónak, amelyet az semmilyen esetben sem köteles visszatéríteni." Ez épp fordítottja volt a korábbi hajóskölcsönnek. A hajótulajdonos nem követelhette, hogy azonnal fizessenek neki bizonyos összeget, erre, mint kártalanításra, csak balesetnél volt kilátása. Az új módszerből nő ki a modern biztosítás elve. Bár az ősi hajóskölcsön összeforrt a szokásokkal, a pápai tilalom mélyen megrendítette az addig alkalmazott módszert. Nem véletlenül: a korszerűbb (legalábbis a római időknél korszerűbb) pénzforgalmi fogalmak szerint fölösleges volt a bankárnak eleve lekötnie a biztosított vagyon teljes összegét. Ha ezt a hajósgazdának a sikeres visszatérésig kölcsönadta, pénze mozdulatlanul „hevert", amíg ki nem derült, hogy fehér vagy fekete... Ez pedig néha sok-sok hónapig eltartott, s a világ egyre gyorsabban forgott. Az idő pedig pénz.
A genovai és firenzei bankárok tehát fejtetőre állítják a régi hajóskölcsönt, és újfajta szerződést agyainak ki: ezentúl a hajótulajdonosok előlegeznek a bankárnak, .aki kötelezi magát, hogy balesetnél fizeti veszteségeiket. Ha a hajó szerencsésen befut, az előlegezett pénz (mai nyelven a biztosítási díj) a bankáré. Ettől kezdve az új szerződés minden hajózási szabályzatban szerepéi. A szerződő felek megegyezését jegyzői okirat szentesíti. A legrégibb, amelyet ismerünk, 1347-ben kelt.
A módszert olyan jónak tartották, hogy Franciaország, Itália, Spanyolország, Flandria, Portugália és Anglia majdnem egy időben bevezette. A jegyzők közreműködésével új foglalkozás születik, a biztosítóké. 1393-ban egy genfi jegyző egyetlen hónap alatt több mint nyolcvan biztosítási szerződést kötött. A XVI. században felvirágzik a gazdasági élet. Lyon lesz a francia királyság pénzügyi fővárosa, ahol a biztosítók versengenek a messze földön híres genovaiakkal és firenzeiekkel.
A HIDEG BUROKRATA
Országonként és rendszerenként hol engedélyezik, hol tiltják a biztosítást. A Németalföldön, 1544-ben a híres V. Károly császár törvénybe foglalja. (Nemhiába volt lekötelezve a Fuggeroknak.) Negyedszázad múlva Álba herceg betiltja, úgymond az esetleges visszaélések-miatt. Pedig hát eleve azért küldték oda, hogy a németalföldi felkelést elfojtsa: sikerült is tönkretennie az addigi gazdasági virágzást. Nemsokára azonban II. Fülöp az Antwerpeni rendeletekben ismét engedélyezte. Antwerpenben nemzetközi kereskedelmi és biztosítási tőzsde létezett, Fülöp pedig Angliával szemben a Hanzát akarta támogatni. Alighogy a biztosítások életbe lépnek, persze kezdődik a szélhámoskodás is. 1570-ben, amikor a Biscayai-öbölben levontatnak a zátonyról egy szerencsétlenül járt hajót, fölfedezik, hogy a szerződésben leírt állítólagos kelmerakomány közönséges kavicsokból áll! Azonnal parancsot adnak, hogy az alkuszt és a hajó gazdáját kössék fel. II. Fülöp viszont a biztosítást csupán taktikából támogatta, nem pénzügyi éleslátásból. Jellemző: „Hogy elejét vegyük a visszaéléseknek, csalásoknak és vétkeknek, amelyeket életbiztosítások ürügyén elkövetnek ... valamennyit betiltottuk, lévén, hogy a közjóra károsak, ártalmasak és rossz példát adnak ..." Évszázadokba telik, mire az életbiztosítás polgárjogot nyer... Egyébként a botrányos csalásoknak mindenfelé igyekeznek elejét venni. 1582-ben Angliai Erzsébet felállít egy bíróságot, amely késedelem és fizetség nélkül" ítélkezik a tengeri biztosítás vitás eseteiben, amelyeket addig gyakran baráti alapon simítottak eL A bíróság a XVIII. század végéig létezett. A világuralomra törő V. Károlynak, akinek birodalma magában foglalta Spanyolországot és Flandriát, Ausztriát és Németországot, jó oka volt, hogy a hatalmas birtokain járó kereskedőkaravánokat védje. Ő iktatta törvénybe elsőnek a szárazföldi egyezményeket, a „földön vagy édesvizeken járó-kelő népek" biztosítását.
Franciaországban a sokat emlegetett bíboros, Richelieu kettőzött erővel buzgólkodik a tengerészet létrehozásán, és a biztosítók nagy megelégedésére fölfejleszti a távoli vidékekre irányuló kereskedelmet.Utóda ezt a jól felfogott nagyhatalmi politikát folytatja: Mazarin, eredeti nevén Mazzarini, a pompakedvelő prelátus és nagyvonalú mecénás gazdasági téren ugyanúgy sikeres miniszter volt, akár a politikában. Halála után szemére vetették ugyan, hogy elhanyagolta a kereskedelmet, a pénzügyeket, főleg pedig a tengerészetet. Csakhogy ez éppen ellenkezőleg történt. A kardinális tudta, hogy a pénzügyek gyalázatosán állnak, és valahogy megpróbált segíteni rajtuk, bármekkora belső ellenállásba is ütközött. Honfitársától, az olasz Lorenzo Tontitól kapta az ötletet, aki azért jött Franciaországba, hogy a bíboros szárnyai alatt próbáljon szerencsét. Olyan társaságot terveztek, amely az emberi élettartamra alapul: több ember összead bizonyos összeget, amelyet meghatározott időpontban szétosztanak. A túlélők kapják az elhunytak részét és a felhalmozódott kamatokat. Mazarin kitűnőnek találta a gondolatot. Vajon beavatta-e hűséges titkárát és intézőjét, az ekkor harmincas éveiben járó Colbert-t? Mazarin 1653-ban hozta létre az első tontinát, más néven túlélési biztosítást, amely feltalálója tiszteletére kapta nevét. Sajnálatos módon a parlament nem volt hajlandó törvénybe iktatni, nem bízott se a tontinákban, se Tontiban, akit, biztosan nem is tudni, miért, többször a Bastille-ba dugtak. Vélhetőleg ott is halt meg.
Hogy a tontinát hivatalosan elsüllyesztették, megszülettek a magánszervezésű túlélési biztosítások. Leghíresebb volt 1787-ben a Lafarge és a Királyi Biztosítópénztár. A forradalom alatt, 1789 után majdnem mind eltűnt, mert a forradalom nem szerette ezeket az intézményeket, amelyek „az emberiség helyett a mammont szolgálják, és kiölik az érző szívet, a társadalom egyik alapkövét".Kanyarodjunk vissza 1661-be, amikor Mazarin meghalt. A haldokló kardinális melegen ajánlja XIV. Lajos kegyeibe buzgó titkárát, Jean-Baptiste Colbert-t, akit a király 1665-ben kinevezte pénzügyminiszternek. 1669-től a tengerészet minisztere. Franciaországnak ekkortájt csak ötven hadihajója és mindössze kétszáz kereskedőhajója volt. Golbert, többek közt, ezt is újjáteremti. A hideg, szenvtelen ábrázatú bürokrata sokak szerint a legsötétebb aljasságra, erőszakra és hitványságra is képes. Ő maga is megtollasodott, de felvirágoztatta az országot a francia történelem egyik legnagyobb minisztere.
NemzetHír-Ébredj, Magyar! A NemzetHír több mint hír! Böngészd oldalunkat, olvasd híreinket! Látogass meg minket, mindennap, ha tudsz. és ha tetszik az oldalunk, akkor terjesztd is, ahol csak tudod! Segítségedet köszönjük!
Az oldal tartalma nem kommunista, nem fasiszta, nem neonáci. Csupán nemzeti, hazafias érzelmű és magyar!