1676-ban idősebb fiát - akit hozzá hasonlóan Jean-Baptiste-nak hívnak - bevonja a tengerészet újjáteremtésébe. Ötévi közős munkájukból születik a híres1681-és Rendelet, amelynek számos részlete átkerült a jelenlegi francia kereskedelmi törvénykönyvbe.
Hivatalossá tette és szabályozta a tengeri biztosítást is. Semmit se felejtettek ki belőle, a régebbi meggyőződések csak egy pontban éreztetik még hatásukat: a X. cikkely határozottan megtiltja az emberéletre kötött biztosítást. Az 1681-és Rendelet szellemében Párizsban 1686-ban megszületett az Általános Biztosítótársaság. Tőkéje négyezer font összértékben hetvenöt részvényből áll. A levelezők és megbízottak felhatalmazást kaptak, hogy letelepedjenek minden francia városban. Franciaországban is jól ment tehát, Colbert-nek hála, a tengeri biztosítás, de Angliában aztán pompásan. A XVII. század végén élt Londonban egy Edward Lloyd nevű kocsmáros.
Volt egy kávéháza a Tower Streeten, a város kereskedőutcájában. A „kávéház" viszonylag újsütetű intézmény, amely nagyon hasonlít a klubra. Itt gyülekeztek az örmény, a velencei, a flamand és helybeli kalmárok, hogy kicseréljék a híreket, és politizáljanak. Lloydot szenvedélyesen érdekelte minden, ami a világban történt. Vendégei csevegése izgalmas távlatokat nyitott meg előtte; szerette volna kibővíteni üzletét, ezért 1692-ben átköltözött London akkori üzleti központjába, a Lombard Streetre, abba a negyedbe, amelyet az észak olasz kolónia építtetett. Vendégei ide is követték. A kávéházból valóságos tengeri ügyintéző iroda lett, ahol fontos szerződéseket írtak alá, néhanapján még hajókat is árvereztek: az árveréshez a tulaj dobogót ácsoltatott. Két adásvétel közt egy kávéházi pincér lépett az emelvényre, és kihirdette a vendégeknek, mi hír a nagyvilágban. Látva, milyen mohón falja a közönség a híreket, Edward, összegyűjtötte és kinyomatta őket, és a lapot saját magáról Lloyd's News-nak keresztelte.
Akkoriban Londonnak még csak egyetlen újságja volt, a London Gazette, amely kizárólag vegyes híreket és hirdetéseket publikált. Lloyd kávéházi lapját a hatóságok 1696-ban betiltották ugyan, de addig hetvenhat száma jelent meg. A Lloyd hosszú történetét viharos epizódok tarkítják. Vetélkedett a két rangidős biztosítótársasággal, Edward intézményét azonban nem volt könnyű térdre kényszeríteni. 1726-ban ismét megjelent az újság Lloyd's List címen. A pénzváltásról és a tőzsdei árfolyamokról, az árapályok idejéről, a nagy angol és külföldi hajók érkezéséről és indulásáról, valamint a balesetekről tájékoztatta olvasóit. A kávéházban nemcsak tengeri biztosításokat kötöttek, hanem mindenfélét, és fogadtak mindenre. Szerkezetét 'tekintve a biztosítás és a fogadás végül is édestestvérek. Az angol fogadási őrület betegei olyasmin szurkoltak, hogy meggyógyul-e a gyengélkedő király, kegyelmet kap-e valamelyik halálraítélt? Edward Lloyd 1713-ban halt meg. Vajon sejtette-e, hogy kávéháza nemzeti intézmény lesz Angliában? Máig biztosítani lehet a Lloydnál mindent, csak tűzkár elleni és életbiztosítási szerződés nem köthető. Európa nyugati részén ekkoriban különösen kényes portéka volt az „ébenfa", azaz az eleven hús, hiszen az emberkereskedelem vígan folyt tovább a rabszolgaság hivatalos el-tőrlése^után is. A szerencsétlenek, akiket a három-négy hónapos átkelés alatt barom módjára összezsúfoltak a fedélközben, hullottak, mint az őszi légy. Sokat elvitt a betegség, mások, reményüket vesztve, öngyilkossá lettek. Voltak, akik megpróbáltak fellázadni: őket lekaszabolták vagy agyonlőtték, tetemüket a tengerbe hányták, néhány túlélőt pedig, elrettentő példaként, felkötöttek.
Franciák, hollandok, portugálok, olaszok, angolok foglalkoztak a zsíros üzlettel. A XVIII. században egy jó kondícióban levő rabszolga könnyen elkelt 600 fontért. A takaros summát felerészt aranyban, felerészt áruban kellett fizetni. Erkölcsi aggálya pedig nem volt az Európa élvonalát alkotó büszke népeknek sem. XIV. Lajos 1685-ben megjelent Fekete Törvénykönyvének 44. cikkelye például kijelenti, hogy „a fekete ingóság", tehát ugyanúgy lehet biztosítani, mint a vagyont. Hogy a szerződés érvényes legyen, kellett a rabszolgahajó fedélzetén egy kirurgus, aki a vásárlás pillanatában megállapította, tényleg egészséges-e az áru. Elküldte az öregeket, a betegeket, és azokat, „akiknek bamba ábrázata elárulta az epileptikus hajlandóságot". A néger nőnek „előreálljon a melle", mert az az ifjúság jele... Még jobb volt az üzlet, ha hasuk közeit szülésről árulkodott, a vásárló így egy csapásra két rabszolgához jutott.
A tengeren a kirurgus mindennap megvizsgálta a fedélzetre felhozott foglyokat, akiket testgyakorlásként meg is táncoltattak. Minden elővigyázatosság ellenére egyhatoduk mégis elhullott. A XVII. századtól kezdve hajlandó a biztosítótársaság fizetni azokért, akiket a fedélzetről ragad el a betegség, ha a kirurgus kijelenti, hogy induláskor egészségesek voltak. Fizettek azokért a négerekért is, akiket zendülésben öltek meg, vagy engedetlenség miatt ítéltek halálra
AZ ÓRÁS NEM GYÚJTOGAT
A tengeren sokáig kísértett a kalózkodás réme. A rablók főleg a Földközi-tengeren támadtak a pukkadásig megtömött kereskedelmi hajókra. Nem érték be a rakománnyal, elfogták a legénységet és az utasokat is, hogy eladják őket rabszolgának. Akadt a foglyok közt híres ember is, így Pauli Szent Vince, a későbbi királyi tanácsos, aki 1605-ben esett fogságba. „Elég kedvező volt a szél, hogy még aznap eljuthassunk Narbonne-ba, ha Istennek úgy nem tetszett volna, hogy három tőrök briganti, amelyek a lyoni öbölben lesték a Beaucaire-ből érkező bárkákat, megtámadjon bennünket, oly Hevességgel, hogy két-három emberünk elpusztult, a többiek megsebesültek, magam is kaptam egy nyilat. Kénytelenek voltunk megadni magunkat az álnokoknak, akik első mérgükben cafatokra metélték kormányosunkat. Ezután láncra vertek, majd átabotában megkötöztek bennünket, és rombolva-fosztogatva tovább folytatták útjukat. Végül portékákkal megrakodva elhajóztak Tunisz városába, ahol eladtak bennünket. Nyakunkban lánccal ötször-hatszor körbevezettek a városban, hogy a kalmárok megszemlélhessenek, mint a lovat vagy marhát szokás, azután visszavittek a hajóra. Kinyitották szájunkat, hogy megnézzék fogainkat, megtapogatták az oldalunkat, beleturkáltak sebeinkbe, járattak, futtattak bennünket, azután súlyokat emeltettek velünk, és egyéb durvaságokat műveltek."
Vince atya két évig raboskodott. A kaland súlyosan megviselte, és mélységes szánalomra indította a rabszolgák iránt. Saját tapasztalataiból bárkinél jobban ismerte szenvedéseiket és megaláztatásaikat.
Derűsebb sors jutott a bájos Aimée Dubuc de Riverie-nek, vagy a hölgy hajlandósága jobban találkozott tulajdonosai hajlandóságaival. Tizenöt évesen fogták el berber kalózok, és tovább adták az algíri bejnek, aki pedig elajándékozta az öreg konstantinápolyi szultánnak. A berber kalózok segítségével így lett Aimée-ből a török udvarban a nagy hatalmú szultán kedvenc felesége. Az emberek adásvétele, a kalózkodás kissé bonyolította a biztosítási helyzetet, ezért a tengerjogi törvények több ízben hangsúlyozták, hogy „többféle módon lehet biztosítani az emberek életét, mivel pedig nincs drágább a szabadságnál, a biztosítóknak tudniuk kell teljesíteni kötelezettségeiket". A kalózok is biztosítottak, s ezért a törvény leszögezte: „A biztosítók nem léphetik túl a szerződésben kikötött összeget. Akkor , sem, ha a biztosított előnyős tulajdonságai miatt több lesz a váltságdíj” A felfegyverzett kalózhajó egyébként igen gyakran hivatalos királyi elismeréssel büszkélkedő magánembereké. A kalóz olyan katona, aki nemzetközi viszálykodás esetén már hivatalos engedéllyel és jóváhagyással kaparintja meg az ellenséges hadi- vagy; kereskedelmi hajókat és a zsákmány jelentős részét. A kormány nem sokat kérette magát az engedélyekért, hiszen a* kalózoknak megvolt azaz előnyük, hogy önellátóak voltak: nem állami fegyvert és hajót használtak, nem kerültek pénzbe. Ez pedig minden uralkodónak megért egy kis kellemetlenséget. A kalózok biztosították életüket és javaikat. Külön meg kelt említeni a biztosítási kötvényben, ha kalózhajóról van szó. Viszont semmiféle garancia nem járt azoknak, akik fejedelmek vagy szuverén államok felhatalmazása nélkül járják a tengereket; ezeket rablóknak és gazembereknek nyilvánították. Szépek lehettek az értékes áruval megrakott hajók, amint vitorlájuk dagadt a szélben. Csakhogy a tűz, amely néhány óra alatt elemésztette a rakományt, ugyanolyan félelmetes volt, mint a rettegett viharok.A legénység rémülten hallja a baljós kiáltást: Tűz a fedélzeten! Kétoldalt méregetik a vizet, vagy később a szivattyút kezelik. Elzárnak minden nyílást: töréseket, ablakokat. Megpróbálják nedves vitorlákkal elfojtani a tüzet. Elég egy felhasadó pálinkáshordó, és a hajóűrt azonnal elborítja a folyékony tűz! Igazán érthető, hogy a kapitányok nagyon féltek a lángoktól, és igyekeztek biztosítani ellene. A biztosító sokáig viszonylag keveset foglalkozott a földi és tengeri tűzvésszel. A szárazon inkább a jótékonysági egyletek dolga volt, hogy a károsultak segítségére siessenek. Angliában csak akkor született meg a tűzkárbiztosítás, amikor 1666-ban az óriási tűzvész a Szent Pál-székesegyházzal együtt több mint ezer házat fölperzselt. Mégis lassan fejlődött a tűzkárbiztosítás ügye, mert,;mint az alábbi anekdota bizonyítja, tartottak tőle, hogy sokan lesznek, akik bűnös gyújtogatással akarják megszerezni a kártalanítást. Brandenburgban a feleségével és három gyerekével élt egy jámbor órás, Naundorff néven. A színház mellett vásárolt magának házat. Egy nap a színház lángba borult, és bár az órás háza is leégett, szegény ördögöt bíróság elé állítják, mint gyújtogatót, ráadásul pénzhamisítással vádolják. Kétségbeesetten védekezik és kijelenti, hogy nem közönséges polgár, hanem született herceg, méghozzá XVI. Lajos francia király fia. A gyújtogatás vádja alól fölmentették, de pénzhamisítás miatt csak le kellett húznia három évet. A bírákat szemmel láthatóan nem hatotta meg a királyi vér, a hamisítás pedig igaznak bizonyulhatott.
„A FEUDALIZMUS MARADVÁNYA"
Amikor Párizsban 1786-ban létrejött a La Royale biztosítótársaság, Balzac tollára méltó jelenetek játszódtak le. Élt ekkor Párizsban egy ötvenéves férfi, bizonyos Etienne Claviére. Londonban a biztosítások fellegvárában is dolgozott, és magába szívta a mesterséget. A humanista, lángoló szellemű, nagy tettekre vágyó Claviére, akinek üzletember létére szíve is volt, és szenvedélyesen foglalkoztatta a népboldogítás eszméje, megbarátkozott Mirabeau-val, akivel Angliában találkozott. Bejáratos lett a gróf házához, ahol megfordult Brissot, a későbbi girondista és Condorcet, az enciklopedista. Claviére, Brissot és Condorcet alapította meg a Feketék Baráti Társaságát, amely el akarta törölni a rabszolgaságot. Claviére egyik terve az volt, hogy létrehoz egy tűzkárbiztosítót Egyszer aztán meghallotta, hogy a Périer-testvérek is ilyesmiben törik a fejüket, neki azonban befolyásos barátai voltak: Mirabeau és Brissot, megtámadta hát a Périer-fivérek tervét. Rájuk olvasták, hogy közönséges spekulánsok, „téves, áskálódó és kókler" dolgot terveznek. Périerék ügyvédje,Beaumarchais, a Figaro szerzője, ugyanilyen hevesen válaszolt. Ő bizonyította be, hogy Mirabeáu kirohanásait csak a féltékenység fűti... De ez sem mentette meg a Périer-testvéreket, és Claviére-t, az akkori pénzügyminiszter támogatásával létrehozta a saját tűzkárbiztosítóját.
Claviére kitűnő ötlete volt, hogy táblákat szögeztetett a tűz ellen biztosított épületekre. Ezek reklámozták társaságát, ráadásul elriasztották azokat, akik esetleg bosszúból üszköt vetnének ellenségük házára. Hiszen a biztosított áldozat úgyis visszakapná a pénzét, nem jutna koldusbotra. „Lehet-e nemesebb célra alkalmazni a jótékonyságot, mintha a nép körében terjeszti az előrelátás és a munkára serkentő számítás szellemét? Van-e biztosabb megelőzése a bűnöknek? Amíg a nyomort nem tudjuk mással orvosolni, mint alamizsnálkodással és az ispotályok segítségével, addig szembe kell néznünk a szomorú gondolattal, hogy ezek az eszközök az irgalmasság kezével igen gyakran lealacsonyítanak és naplopásra bátorítanak" - írta 1788-ban Claviére, és megnyitotta a Királyi Életbiztosítót. Barátja, Delessert bankár, aki másik jó emberével, Fulcheronnal együtt igazgatósági tag, feltétel nélkül támogatta Claviére-t. Duvillard matematikus pedig, összeállított egy halandósági táblázatot, félszázadon át a francia biztosítótársaságok számítási alapját, Jean de Batz, Claviére régi jó barátja Breteuil, a királyi ház minisztere segítségével keresztülvitt egy rendeletet, amely engedélyezte, hogy a tűzkárbiztosító fölvegye a Királyi nevet. Két ága volt: a tűzkár- és életbiztosítás, tizenöt éves kizárólagos működési jogot élvezett. Mirabeau viszont méregbe gurult az előjogtól. Mirabeau ugyanis időközben tábort változtatott, és nagyon igyekezett a tiszta, kemény ember szerepét játszani. Egykori barátja ellen fordulva kijelentette, hogy ez a kiváltság „a feudális anarchia maradványa". Claviére azonban zavartalanul tört egyre följebb. 1792-ben kinevezik pénzügyminiszternek Dumourize-Roland két hónapig kitartó girondista kormányában. Claviére arra használja rangját, hogy megpróbálja kiirtani a spekulációt, amelytől még saját biztosítója is mételyes: a részvények árfolyama kétszerese a valós értéknek. Annyit ér el, hogy a spekulánsok még jobban meggyűlölik. Amikor 1792 júniusában a király feloszlatja a girondista minisztériumot, „csaló, tudatlan és kapzsi biztosok" támadják, követelve a társaság elszámolásait. 1792. augusztus tizedikén, amikor XVI. Lajost és családját a Temple-be zárja a felkelés, Claviére visszakerül a minisztériumba. Dantonnal és Rólandnal együtt ő is tagja a Nemzetgyűlés által kijelölt Végrehajtó Tanácsnak. Szeptember 21-én a Konvent eltörli a királyságot, és kikiáltja a köztársaságot. 1793. január 21-én a halálra ítélt XVJ.. Lajos börtönében várja a kocsit, amely a vérpadra viszi. Az utolsó percben kiderül, hogy mégse kaphatják meg Párizs polgármesteréét. Honnan szerezzenek gyorsan egy másikat? Etienne Claviére pénzügyminiszter fölajánlja a sajátját.
NemzetHír-Ébredj, Magyar! A NemzetHír több mint hír! Böngészd oldalunkat, olvasd híreinket! Látogass meg minket, mindennap, ha tudsz. és ha tetszik az oldalunk, akkor terjesztd is, ahol csak tudod! Segítségedet köszönjük!
Az oldal tartalma nem kommunista, nem fasiszta, nem neonáci. Csupán nemzeti, hazafias érzelmű és magyar!