1793. június másodikán viszont már Claviére-t is letartóztatják. Gyanúsak a pénzügyi társaságok. A spekuláció iszonyatos szó, a népellenes üzelmek szinonimája.

Claviére majdnem hét hónapot tölt a fogságban. Hallotta a bör­tönben, mi lett egykori barátaival: Brissot-t októberben lefejez­ték; Roland novemberben öngyilkos lett a roueni úton, amikor megtudta, hogy feleségét kivégezték. Nemsokára Condorcet is megmérgezte magát. Dumouriez átállt a királypártiakhoz. De­cember tizennyolcadikán megkapja a vádiratot: sikkasztás, spe­kuláció, közpénzek külföldre csempészése, levelezés a királypár­tiakkal. Beugnot gróf, aki három másik fogollyal együtt a cella­társa volt, emlékirataiban elmeséli Claviére tragikus végét. „Eljött az idő, amikor bezárják a cellákat; minket is becsuktak a sajátunkba. Valamennyien lefeküdtünk és elaludtunk, mert az ember még ilyen helyen is képes aludni. Egy órája alhattam ta­lán, amikor Lamourette kiáltására ébredtem: - Claviére! Mit tett, maga szerencsétlen? - és ekkor tisztán hallottam a két bor­zalmas hangot, a haldokló ember hörgését és az ágyról a kocka­kövekre csöpögő vért. Most mit tegyünk? Nem tudunk segítséget hívni, cellánk ablakával szemben csak az Igazságügyi Palota át­járójában fénylik egy lámpa ... A halálnem, amit választott, hi­hetetlen bátorságra vall. A priccsen fekve bal kezével tartotta a tőrt, ott, ahova szúrni akart, jobb kezével pedig addig ütötte, míg a szívéig nem ért, és közben föl sem jajdult... A bíróságon azonban már várakoztak az eszelősek, hogy perében tanúskodja­nak. Mondják, hogy Claviére öngyilkos lett. Nem akarják elhin­ni, és eljönnek a börtönbe, hogy meggyőződjenek. Meglátják a holtat, és ekkor borzalmas szitkokat ontva a hitszegőre, aki meg­fosztotta őket a kivégzés örömeitől, dühödten nekirontanak, és kézzel-lábbal vágják-rúgják a véres tetemet. Emberevők tánca nem lehetett szörnyűbb eme jelenetnél, így halt meg Claviére, a köztársaság első pénzügyminisztere." Delessert bankár szerencsésebb volt: egyszerűen ottfelejtették a Conciergerie kórházában! Thermidor kilencedikén szabadult. Batz báró packázott a Konventtel, és sikerült megúsznia a ter­rort.

A szüntelen háborúskodás és az angliai kereskedelmi kapcsola­tok megszakadása nem kedvezett a gazdasági feltételeknek. Ala­kult néhány segélyegylet jégverés és tűz ellen, amelyek észrevét­lenül, minden felhajtás nélkül tevékenykedtek, de életbiztosítás­ról szó sem lehetett. Laplace, a nagy matematikus és fizikus 1812-ben mégse riadt vissza, hogy a Valószínűségek analitikus elmélete című munkájá­ban elismerő szavakat írjon a biztosításról: „Azok az intézmények, amelyekben a polgárok elhelyezhetik tő­kéjüket, és lemondva jövedelmük csekély részéről biztosíthatják családjuk létét olyan időkben, amikor vélhetőleg nem tudják fe­dezni szükségleteiket, erkölcsi szempontból rendkívül előnyö­sek, mivel természetük legszebb hajlamait erősítik meg. A kor­mánynak bátorítania, a bajban támogatnia kell őket." Napóleont ugyan nem érdekelte a biztosítás, mégis biztonságba akarta helyezni személyi pénztárát. IS 15-ben tekintélyes össze­get akart bízni „a legszigorúbb tisztességre, a legpróbáltabb diszkrécióra, a legfeddhetetlenebb becsületre". Hívatta Laffitte-ot. Jacques Laffitte, a nagy bankár, megjelent. Napóleon kinyi­tott egy fiókot, bankjegyekben leolvasott a híres bankárnak nyolcszázezer frankot, közölte vele, hogy értékes éremgyűjtemé­nyét már kivitette a kocsijába, éjszaka pedig küld neki három­milliót aranyban. Laffitte leült a császár íróasztalához, tollat fogott és nekikészülő­dött az írásnak.

Nincs szükségem nyugtára - tette hozzá a császár.

Tudom - felelte Laffitte -, de én meghalhatok.

Engem pedig elfoghatnak, és ha megtalálják nálam a nyugtá­ját, az kompromittálja önt. Ezt pedig nem akarom.

Laffitte végül nem írt nyugtát. Napóleon halála után azonban, amikor az ősszeg nem volt elég, hogy végrehajtsák a császár vég­rendelkezését, a bankár hozzácsapott még hétszázezer frankot. XVIII. Lajos se kedvelte jobban á biztosítást, mint Napóleon. Főleg az életbiztosítást nem állhatta, mert az mindig sok bajjal járt, kormánya viszont jó szemmel nézte a tűzkár elleni kölcsö­nös segélyegyleteket. Több ilyen társaság született a Restauráció első éveiben. Boldog idő ez a biztosítóknak, hiszen megjelennek az első, robbanásgyanús gőzhajósok.

GIRARD ÚR ISMERŐSEI

Térjünk vissza azonban Jacques Laffittehoz, aki 1818-ban részt vett a vidéki kölcsönös segélyegyletek megalapításában is. Az 1830-as forradalom előtérbe tolja a Királyi Biztosító két igazga­tósági tagját: Jacques Laffitteot és Casimir Periért. Szalonjaik­ban találkozik az ellenzék. Július 29-én, a forradalom kellős kö­zepén, Jacques Laffitte a veszéllyel dacolva a városházára viszi az orléansí herceget (a leendő Lajos Fülöpöt), és az erkélyen be­letaszítja La Fayette karjaiba. A kezdetben tétova tömeg megéljenzi őket. Augusztus elsején Laffitte és Casimir Périer létrehoz­zák az ideiglenes kormányt. Jacques Laffitte politikai karrierje egy évig tart. A júliusi forra­dalom súlyos pénzügyi válságot okoz, amelynek ő az egyik első
áldozata. Csak Lajos Fülöp személyes beavatkozása menti meg a csődtől. Lendülete azonban megtörik, hiába próbálja visszahó­dítani a szerencsét 1832-ben tőrvény teszi tehetővé a „helyettesítési biztosítást". A biztosító helyettest állított a sorköteles ifjúnak, vagy fizetett neki annyit, amiből helyettest „vásárolhatott" magának. Rendkí­vüli sikere volt, és 1872-ig folyamatosan működött, amikor aztán törvény tette kötelezővé a katonai szolgálatot.
1840. június huszonkettedikén, évente 618 frankot felszámítva, húszezer frankra biztosította magát egy híres író. Kijelentette, hogy „semmiféle súlyos betegségben vagy fogyatékosságban nem szenved". Ez az író nem más, mint az ekkor 38 éves Victor
Hugó, aki egyébként 1885-ben halt meg. Még hogy a költőknek nincs gyakorlati érzékük. A francia társaságok az ötvenes években virágoznak, ez bizonyítja, hogy III. Napóleon határozottan jó szemmel nézte főleg az életbiztosítást. Még azt is megengedte Eugénie császárnénak, hogy kétmilliós biztosítást kössön jótékonysági intézményei javára. De őfelsége élete is nyugodt lehetett: „Alulírott, a párizsi orvostudományi egyetem docense, Őfelsége a császár orvosa, a Császári Orvostudományi Akadémia tagja, igazolom, hogy Ma-Trie-Euéénie Guzmán, Teba grófnője, a franciák császárnéja jó  egészségnek örvend, és nem szenved olyan betegségben vagy fogyatékosságban, ami megakadályozná, hogy jelentős összegre le­hessen biztosítani. Aláírás: Rayer, Párizs, 1863. november ÍJ." császárnéi kötvényhez a biztosított elhunytáig évente 6000 frankot kellett fizetni.

Ugyancsak 1861-ban, miközben Eugénie császárné maga járt elől példával az életbiztosításban, kirobbant La Pommerais doktor botránya: azzal vádolták, hogy megmérgezte öreg szeretőjét. Az asszony 350 000 frankos életbiztosítást kötött, amelyet a haszonélvező csak az ő halála után vehetett föl. A törvényszéki orvos ugyan nem diagnosztizálta egyértelműen a gyűszűvirág-mérgezést. La Pommerais pedig semmit sem vallott be, a híres Láchaud ügyvéd erőfeszítései ellenére mégis halálra élték a vádlottat. Dupin, a nem kevésbé híres főügyész ez alkalommal heves vádbeszédet mondott az életbiztosítás ellen. „Régi jogunfc tiltotta ezt. Az 1681 -és Rendelet habozás nélkül át­ívelte a tilalmat, amelyet később sem oldott fel a törvény. A Code de civil is hallgát róla. Hogy miért? Azért, amit Portalis, a kódex légékesebben szóló szerkesztője így fejtegetett a törvényhozó testület előtt: kétségtelen, hogy a reményt lehet adni-venni, de csak akkor, ha a szerződésben tükröződő aggodalom és reménykedés nem állnak ellentétben á természetes érzelmekkel és a becsület elveivel. Az embernek nincs ára, életével nem lehet kufárkodni, halálával nem spekulálhatnak alkuszok. Ezek az életre-halálra kötött szerződésfelék undorítók és veszedelmesek... Az állampolgár napjait .számolgató kapzsisággal gyakran szomszédos a bűn, amely rövidebbre metszheti az élet fonalát!..." Ez volt az életbiztosítók halálos ítélete. A négy legnagyobb társaság tiltakozott a középkori szellem ellen: „Förtelmes bűn tör­tént, fájlaljuk mindannyian. De hát az életbiztosítást kell vádol­ni érte? Lemondjunk-e egyetlen eset miatt az intézmény minden­napos áldásairól? Haladása egyre figyelemreméltóbb, és aznap , emelkedett nemesi rangra, amikor Őfelsége Eugénie császárné, N hogy biztosítsa az általa alapított jótékonysági egyletek jövőjét, a császár felhatalmazásával méltóztatott életbiztosítást kötni." Bár maga Eugénie is szenvedélyesen érdeklődött az ügy iránt, III. Napóleon elutasította La Pommerais doktor kegyelmi kérvényét. A doktort 1864. március tizenhetedikén kivégezték. Ha hihetünk a pletykáknak, a kivégzésnél rémdrámába illő kísérletet végeztek. Velpeau doktor hajánál fogva fölemelte a törzstől elválasztott fejet, és háromszor nevén szólította a bű­nöst . Ekkor állítólag felnyílt és pislogni igyekezett a szemhéj.... Országszerte sokáig emlegették a baljós La Pommerais
doktort, a test nélküli élő fejet... A századelőn ismét akadt egy ügy, amely nagy port vert fel a bíróságon:"Girard úré. Áldozatai tudtán kívül életbiztosításokat 'köttetett a saját javára. Egyik cinkosa végezte az orvosi vizsgála­tot. , Girardnak különös olvasmányai voltak. Beszerzett egy toxikológiai kézikönyvet, hogy a mérgeket tanulmányozza. Osszeismerkedett valakivel, meghívta egy pohárra, azután ebédre. Egy ke­reskedő, egy postás, egy jelentéktelen könyvelő, egy minisztéri­umban dolgozó özvegyasszony voltak mit sem sejtő áldozatai. A csalások nem hervasztották le a virágzó biztosítótársaságokat. A század végén a IX. kerületi polgármesteri hivatalban, amely majdnem a „biztosítási negyed" kellős közepén található, meg­szervezik az első gyakorlati biztosítási tanfolyamokat. Igyekeznek megismertetni és elismertetni a nem elég népszerű ' életbiztosításokat. Mintha még mindig ott lappanganának a kol­lektív emlékezetben a hajdani királyi tilalmak.

A TONTINA EGYSZERŰ