A szimbológiai kutatás célja és feladata, hogy az ember számára ismét megragadhatóvá tegye a tradicionális szimbólumrendszereket. Egy szimbólum életre keltése, áthatása a szellemi megvalósítás energiáival ezért végsősoron elválaszthatatlan a közönséges, élettelen funkciókba süllyedt tudatfolyamatok és tudatállapotok vitalizálásától. Teljesen tévesek azok az elgondolások, amelyek szerint a szimbólumok „valami” helyett állnak, vagy „valamit” jelentenek. A szimbólumok nem jelképek, hanem valóságok

A magyar Szent Korona ebből a szempontból nem élettelen, holt kultúrtörténeti „emlék, s méreteiben és arányaiban sem vizsgálható a tudattól független valóságként. A Korona egy benső, mágikus tudatállapot megnyilvánulása, szimbóluma és „lenyomata, Egy olyan szakrális tudatállapoté, amely a jelenkori világban szinte elképzelhetetlenül magas szintet jelent. Azt már kimutatták, hogy a Korona minden szempontból megfelel a Corona Imperatoris által támasztott követelményeknek: ti. „evilági hatalom nem áll fölötte. Viszont abba már nem gondoltak bele, hogy mit jelent valójában az ilyen uralkodói jelvényhez megbonthatatlanul és elválaszthatatlanul hozzá kapcsolódó hatalmi és uralmi képesség, amelynek megvalósítása nélkül a király (a beavatandó tudat), mintegy kihullik a Koronával szimbolizált lét metafizikai centrumából. Hasonló következtetésekre jutott Pap Gábor is, amikor megfogalmazta azt a tételt, hogy „nem a királyhoz kerestek koronát, hanem a Koronához királyt. Vagyis egy olyan spirituális kvalifikációval rendelkező személyt, aki képes arra, hogy önmagát a lét teljességeként, a lét korlátlan uraként megvalósítsa; aki a létezés hierarchiáin, a társadalom, az Egyház és az Állam fokozatain a szabadság és a halhatatlanság pozíciójából uralkodik. A magyar Szent Korona tehát ennek a korlátlan uralomnak, hatalomnak és szabadságnak a látható és a láthatatlan (occult) szférákra kiterjedő szimbóluma. Ezt egyébként a Turul dinasztia Árpád-házi királyainak (a mitológiai és metafizikai síkokat szüntelenül átható) élete messzemenően alátámasztja.

3.

Talán szokatlannak tűnhet, hogy a Koronával kapcsolatban ennyi-re hangsúlyozzuk a világban, a létezésben végbement, bekövetkezett hanyatlási folyamatokat, démonikus influenciákat, azonban ismételten fel kell hívnunk a figyelmet: a Korona a „kerek világgal, a világ világfeletti és „világalatti szintjeivel azonos. A világban történő elsötétedési (világtalan, világalatti) jelenségek bizonyos értelemben a Koronán is meg kell, hogy mutatkozzanak. Ezt az alapvető tételt egyébként maga Szent István fogalmazza meg a leghatározottabban, amikor Szent Imrét bevezeti, beavatja a Korona misztériumába.

A létszemléleti irányvonalak kijelölését követően vegyük most vizsgálat alá a Koronán azokat a pontokat, amelyeken a felvázolt antitradícionális offenzíva a leginkább érezteti a hatását. Mint már említettük, a Koronán folyamatosan végeznek el (egy bizonyos idő óta) „pótlásokat (a hiányzó és a sérült kövek, gyöngyök pótlása, cseréje), és képcseréket is. Révay Péter koronaőr az 1613-ban megjelent könyvében azt írja, hogy a Korona kerületének hátsó felén a Szent Szűz Mária, valamint keresztény királyok és császárok képmása látható. A jelenlegi állapotban viszont Szűz Mária nincs a Koronán. A nemrégiben lezajlott aranyműves vizsgálatok egyértelműen bebizonyították, hogy a kiemelkedő félköríves foglalatra szegecselt Dukász Mihály, valamint az alatta balra elhelyezkedő Geobitzász és a jobbra található Konstantin eredetileg nem szerepeltek a Korona abroncsán. A három képcsere közül tehát minden bizonnyal Szűz Mária „felváltása, lecserélése Dukász Mihályra volt a legutolsó. E három, lényegét tekintve Jézus Krisztussal, Szent Mihállyal és Gábriellel opponáló, szembehelyezkedő, valójában azonban ellene szegülő, ellene ható „földi uralkodót minden fenntartás nélkül a lemuriai szubsztrátum manifesztációjának kell tekintenünk. Természetszerűleg merül fel a kérdés, hogy mit jelent az, ha egy minden szempontból szakrális imaginatív, képi utat megbontanak, s képeket váltanak le? Mindenekelőtt azt, hogy a világ szellemi arculatában végbemenő változásokat demonstrálják, másfelől pedig azt, hogy ezt a változást (elsötétedést, elsötétítést) elősegítik olyan szellemellenes álalakzatok működésével, amelyek elsősorban a tudati struktúra megbontását irányozzák elő. Mindez pontosabban megfogalmazva: magában a tudatban funkcionáló képalkotó gondolkozás van kitéve egy rendkívüli erejű démonikus támadásnak, hiszen a ,kép az önmagában hordozza a ,képessé és a „képtelenné” válás lehetőségét is. Ezért, ha az embernek nincsen hiteles képe önmagáról, akkor előbb-utóbb tehetetlenül sodródó, örvénylő, meghatározhatatlan minőségű, pusztán emberszerű, de nem emberi kvalitásokat lesz képes felmutatni. Nézzük meg tehát közelebbről a „földi uralkodók szimbológiai jelentését, összevetve a lemuriai szubsztrátum kísértetszerű - „állati - alig emberi hármasságával.

A képen a következő felirat található: „Mihály a rómaiak Istenben hívő császára a Duk. Miután itt egy antitradicionális formációról, ellenbeavatási műveletről van szó, a szöveget éppen az ellenkező előjellel kell értelmezni, amelynek lényege a következő: Mihály, aki szellemi romlást, széthullást idézi elő azáltal, hogy megbontja a lélekben, a világban a hit (pistis) képességét, vagyis kioltja a transzcendentális bizonyosságot. Mi jogosít fel minket erre a talán meglepőnek tűnő megállapításra, az értelméből látszólag kifordított értelmezésre? Elsősorban az a kétségbevonhatatlan tény, hogy Dukász Mihály azt a pozíciót foglalja el, ami eredetileg Szűz Máriáé volt. Mária pedig mint tudjuk, szimbológiai értelemben megfelel a Fénybe emelt világnak, az uralt hatalomnak. Aki pedig a világot magához emeli és uralja: az Jézus Krisztus. A Korona homlokzati részén .trónoló Krisztus poláris párja tehát csakis és kizárólag Mária lehet, hiszen Jézus Krisztus az, aki Máriát a mennybe emelte. Mária (szanszkrit: Máyá), mint világ, mint Fénnyel átitatott, áthatott világ egyben az örökkévalóság relatív princípiumának is megfelel: az idővel keletkezik, születik és az idővel múlik el. Ezért lecserélése Dukász Mihályra az időben végbemenő, de az időben kihunyó manipulációra utal, metafizikai régiókat nem érint. Viszont a konkrét, fizikai világban annál veszélyesebb tendenciákat hordoz: az ember halhatatlanság igényét semmisíti meg„ a tudat időbeli megszűnését célozza meg oly módon, hogy megbontja, elsötétíti azokat a funkciókat, amelyek eredetileg a Fény időtlen lehetőségét hordozzák magukban. Megkísérlik eltörölni, kiiktatni a szellem üdvözülési és felébredési lehetőségének intuitív erejét, jelen esetben Jézus Krisztust. Erre már csak azért is igen nagyok az esélyek, mert a metafizikai bizonyosságát, identitását elveszítő ember elsősorban a ,világon keresztül próbál meg önmaga irányába tájékozódni, ha tehát a világból elvesszük a lélek szakrális erejét (Mária) s hétköznapi impulzusokkal váltjuk fel (Dukász Mihály) akkor megnyílik a lehetőség a teljes tudati mérgezettség előidézésére, amire a jelenkorban annyi példát találni, hogy szinte idézni sem érdemes, mert mindenki a mérgezettség egyfajta állapotában él. Nem véletlen tehát, hogy Szűz Máriát távolították el, ugyanis csakis a világon keresztül közlekedhetnek a Kali-yuga démonikus erői, csak a világosság nélküli világból meríthetnek erőt. Dukász Mihály tehát a lemuriai szubsztrátumnak azt a vetületét képviseli, ami az ,alig emberi kategóriának felel meg, ami az embert emberalatti régiókba rántja.

Mint utaltunk már rá, a lemuriai szubsztrátum a tradíciók és a vallások bizonyos rétegeibe is behatolt, és a hiteles szellemi átélést kereső ember lelki szféráit rendkívüli módon veszélyezteti. Ez a felmérhetetlen veszélyeket rejtő tendencia a Koronán szintén kimutatható. Dukász Mihály ugyanis nem „csak Jézus Krisztussal áll feloldhatatlan, kibékíthetetlen ellentétben, hanem a keresztpánton levő Tamás apostollal is, bár egészen más szempontok alapján, pontosabban megfogalmazva sokkal megfoghatóbb és a világban sokkal inkább nyomon követhető módon. Tamás apostol a hagyományok szerint Indiában térített. Az indiai térítés igen figyelemre méltó alátámasztását látjuk a zománckép bal felső sarkában. A felfelé törekvő, felemelkedő növényi indák, a fény növekedésének folyamatábrája az Om szótag írásjelében tetőződik be. Az Om szótag rögzítése annyira pontos és összetéveszthetetlen, hogy még az értelem-meghatározó „magocskát, fénypontot is ott találjuk, s ez nem csak szimbológiai, hanem kultúrtörténeti oldalról is újabb és újabb kérdéseket kell hogy felvessen a koronakutatásban. Az Om, tradíció-hordozó minőségnek számít, ezért lényegében Tamás apostol nem pusztán a kereszténységet terjesztette Indiában, hanem a hindu tradíciót is képviseli a Koronán. S ez az a mozzanat, amelyben Tamás apostol a Dukász-problémával érintkezik. Ugyanis amennyiben kitartunk a ,Korona = világ elv mellett, akkor nem éppen meglepő módon arra következtethetünk, amit a világban amúgy is tapasztalni lehet: az indiai és a keleti „tradíciók korlátlan beözönlését a nyugati társadalmakba. S ez még egyáltalán nem tenne baj, ha ezt a folyamatot valóban fényteli, iniciatív erők irányítanák. De az ilyen felmérhetetlenül veszélyes „missziót még csak véletlenül sem a Fény, hanem a ’spirituális sötétség fokozása, mélyítése érdekében végzik. Ez a bomlasztó, elsötétítő tendencia a Koronán egyértelműen bizonyítható és visszaigazolható: Dukász Mihály jelentős mértékben letakarja, lefedi Tamás apostolt, ami szimbológiai szempontból azt jelenti, hogy az Indiából és Keletről származó tanítások, meditációs technikák egy démonikus „szűrőn, a lemuriai szubsztrátumon mennek keresztül, mire eljutnak a nyugati „tanítványhoz.

A kép felirata: „Geobitzász Turkia hívő királya. Ebben a szövegben szintén a Dukász-felirathoz hasonló létrontás érvényesül. Ezen túlmenően azonban itt található egy olyan konkrét elem, ami ránk nézve fokozottan érvényes. A Turkia elnevezés ugyanis mint ismeretes, egy időben Magyarországra vonatkozott. Ezért a Geobitzász kép felirata a lehető legszigorúbban értendő azokra a vonulatokra, amelyek a magyarság tradicionális sajátosságaival állnak összefüggésben. Mire gondoljunk itt? Elsősorban arra, hogy mindazok az értékek, amelyeket a magyar tradíció hordoz, egy occult-régiókból kiinduló szellemellenes támadásnak vannak kitéve. Ez a hétköznapi életben azt vonja magával, hogy a hagyomány-felejtés sokkal inkább hatékonyabb és elevenebb, mint a hagyomány. „Geobitzász Turkia hívő királya értelmezésünk szerint elsősorban a hitben, a pistis-ben levő realizációs lehetőséget iktatja ki. Viszont a pistis, a transzcendentális bizonyosság előfeltételezése nélkül semmiféle hiteles megismerés és megvalósítás (gnosis) nem képzelhető el. A pistis-nélküli tudatot lényegében a létfelejtés, a tradíciófelejtés erői hatják át, más megközelítésben: a halál „követei manifesztálódnak. S miután a magyarság „kollektív öntudatához, önismeretéhez szinte elválaszthatatlanul hozzátartozik a ’nemzethalál érzése, Geobitzászt „Turkia királyát a lemuriai „hármasság halálközeli, kísértetszerű, fantom-létformájával kell azonosítanunk.

A kép felirata: „Kon. a rómaiak bíborban született császára. Bíborban születni ebben az esetben annyit jelent, mint egy általunk most nem részletezni kívánt ’tinktúrával, egzisztenciális „festékkel átitatottan a halálban kioltódni, a halálon túli cél lehetőségét elveszíteni. A létezés olyan mély szintjeire zuhanni, ami szimbolikusan és lényegében is megfeleltethető az állatok világának. A Konstantint ábrázoló kép ezt minden további nélkül alátámasztja. Ha kicsit figyelmesebben vizsgáljuk meg Konstantin arcát, akkor láthatjuk, hogy egyre inkább elveszti emberi jellemzőit, s egy nem igazán körülírható ,puhatestű arc néz velünk szembe. Konstantin tehát a lemuriai létállapot ’állatszerűségének a hordozója.