Rudolf Hess, Adolf Hitler helyettese, a második világháború alatt   szerepet  játszó politikusok közül az egyik legkülönösebb és legérdekesebb egyéniség.

Különösen szívügye volt – Hitlerhez hasonlóan –, hogy tartós megértés  jöjjön létre a német és angol nép között. A háború kitörése  mélységesen megrázta. Hitler jóváhagyásával a Portugáliában és  Svédországban működő tisztviselőkön keresztül titkos erőfeszítésekbe  kezdett, hogy béketárgyalás kezdődjék Németország és Anglia között.  Ám Churchill nem fogadta el Hitler többszörös békeajánlatát, amelyet 
utoljára 1940 júniusában, Franciaország legyőzése után tett, pedig  Hitler 1940 májusában azért állította le a páncélos előrenyomulást  Dunkerque-nél, és nem mért légicsapást a távozni készülő angol  expedíciós hadseregre, hogy elősegítse Angliával a kompromisszumos  békét.

Ugyanakkor tény, hogy Churchill kormányának több tagja egyezkedni  akart Hitlerrel. A megrémült Roosevelt kanadai segítséget kért, hogy megállítsa az angolok titkos 
megegyezési kísérletét. Churchill pedig kíméletlen machiavellista intrikákhoz folyamodott, hogy megakadályozza az R.A.  Butler által előkészített megbékélést.

Két nappal azután, hogy Churchill kijelentette: „sosem fogjuk megadni  magunkat”, Lord Halifax Svédországon keresztül jelezte Berlinnek, hogy Anglia rövidesen békeajánlatot  tesz. Kennedy követ titkos kapcsolatban állt Hitler megbízottaival. A windsori herceg is bátorította a német  békereményeket.

Az Intelligence Service észlelte Hess békekezdeményezését, majd  megtévesztő tevékenységet folytatott, hogy Hesst Hamilton hercegen,  valamint a svájci és spanyol követen keresztül csapdába csalják.

Hess 1941. május 10-én egy Messerschmitt 110-en Skóciába repült, és  miután ejtőernyővel földet ért, és néhány héten keresztül – immár  őrizetben – tárgyalásokat folytatott vezető angol politikusokkal,  Churchill utasítására, mint „háborús bűnöst” börtönbe vetették.

Egy feljegyzés, amelyet 1941. június 3-án Ralph Murray, egy  szupertitkos kormányzati szerv tisztviselője készített a Foreign  Office titkosszolgálati osztálya számára, tartalmazza Hess  békejavaslatait:

1. Németország és Anglia a status quo alapján megegyezhet.

2. Németország feladja egykori gyarmataira vonatkozó igényeit; Anglia  elismeri, hogy a kontinentális Európa német érdekszféra.

3. Németország kivonul Franciaországból, Norvégiából, Romániából,  Bulgáriából és Görögországból.

4. Ausztria és a Cseh-Morva protektorátus a Német Birodalmon belül  marad; Lengyelország, Dánia, Hollandia, Belgium, Szerbia német  ellenőrzés alatt áll.

5. Etiópia és a Vörös-tenger brit befolyási övezet.

1941 után Hesst teljesen elszigetelték. 1942. június 25-én a Dél-Wales-ben lévő Abergavenny-be szállították, majd 1945.  október 8-án Nürnbergbe vitték, ahol a
„Nemzetközi Katonai Törvényszék” elé állították. Még ennek a  bíróságnak is fel kellett mentenie a „háborús és emberiség elleni bűncselekmények” vádja alól, de a felháborító ítélet  azt állapította meg, hogy ő „a béke ellen” követett el „bűncselekményeket” – éppen ő, aki életét  kockáztatta a béke megteremtéséért! Ilyen címen ítélték el életfogytiglani börtönre.

Hesst hat vádlott-társával együtt 1947. július 18-án átszállították a  spandaui börtönbe. Csak 1952-ben engedélyeztek havi 30 perces  beszélgetést a hozzátartozójukkal, és hetente egy levelet. A többi  fogoly szabadulása után 1966-tól Hess egyedül volt a spandaui börtön  foglya.

Az 1970-es évek elejétől engedélyezték, hogy a havi beszélő 1 órás  legyen. 1986 decemberében a fia, Wolf Rüdiger Hess a Szovjethez fordult édesapja szabadon engedése ügyében.  Személyesen beszélt Grinin bonni szovjet követségi tanácsossal, akinek szavaiból arra következtetett,  hogy Gorbacsov Hess szabadon bocsátását készíti elő.

Ezt az értékelést megerősítette a Der Spiegel 1987. április 13-i  száma, amely „Gorbacsov szabadon akarja engedni Hesst?” című cikkében  azt írta, hogy Gorbacsov arra a meggyőződésre jutott, hogy Hess  elengedését „ világszerte humanitárius gesztusként fogadnák”.

Ezért az angol hatalmasságoknak más eszközt kellett találniuk, hogy  az 1941-es német-angol békekötésről oly sokat tudó Hess szabadon  bocsátását megakadályozzák.

1987. augusztus 17-én Rüdiger Hesst hivatalosan értesítették, hogy  édesapja meghalt. A hivatalos változat szerint a nyaka köré tekert  kábellel felakasztotta magát. De a gyenge, 93 éves Hessnek, aki alig  bírta magát cellájából a kertbe vonszolni, nem volt erő a karjában.  Hogyan lehet feltételezni róla ily módon elkövetett öngyilkosságot?

A későbbi, szeptember 17-i hivatalos nyilatkozat hivatkozott egy Hess  zsebében talált állítólagos búcsúlevélre és a boncolás eredményére,  amely egyenes vonalú nyomot állapított meg a dróttal összekötött nyak baloldalán.

A holttesten a müncheni Törvényszéki Orvostani Intézetben a család  kérésére Dr. Wolfgang Spann professzor második boncolást végzett el, akinek 1988. december 21-i jelentése  szerint „az, hogy a torkon lévő nyom ... nem a gége felett helyezkedik el, inkább fojtogatásra utal,  mint akasztásra ... Az arcon talált véredények, amiket vértolulás  okozott, szintén összeférhetetlenek ... az akasztással.”

Hess halála idején egy bizonyos Melaouhi, a spandaui börtön polgári 
alkalmazottja volt egészségügyi szolgálatban. Beszámolója szerint, Hess halála napján a kerti nyári  kunyhóban birkózás nyomait tapasztalta.

Egy dél-afrikai ügyvéd 1988. február 22-én eskü alatt ezt vallotta:  „Rudolf Hesst az Angol Belügyminisztérium utasítására a Special Air Services két tagja gyilkolta meg. A  gyilkosságot az MI-5 tervelte ki és irányította... A gyilkosság azért vált szükségessé, mert a Szovjetunió kormánya 1987  júliusában Weizsacker ... moszkvai látogatása kapcsán megegyezett a  német elnökkel, ... hogy Hesst 1987 novemberében szabadon bocsátják...

Hess délutáni sétája idején a két SAS-ember a nyári kunyhóban várt a  fogolyra. Egy 4 és fél láb hosszú kábellel akarták megfojtani... De mivel Hess ellenállt és segítségért  kiáltott, a gyilkossági kísérletet megszakították és a foglyot  katonai kórházba szállították... A fenti információt az Izraeli  Titkosszolgálat egyik tisztjétől szereztem személyesen, szóbelileg  1987. augusztus 18-án.”

A „búcsúlevél” nem tükrözte Hess 1987-es gondolkodását, hanem a 20  évvel korábbi gondolatokra utalt. Azt a következtetést lehet levonni,  hogy Hess 20 évvel korábban betegsége miatt a halálra várva írt egy  búcsúlevelet, amelyet akkor nem adtak át a családjának, és ezt  használták fel 1987-ben hamisítvány készítésére.

Rudolf Hess jellemét, elvhűségét, emberi nagyságát legjobban az  utolsó szó jogán, 1946. augusztus 31-én elmondott szavai tárják elénk:

„ Az a kiváltság jutott osztályrészemül, hogy életem számos évén át  dolgozhattam nemzetem ezer éves történelme során született legnagyobb  fiának helyetteseként. Még ha ehetném is, akkor sem ha ki akarnám  törölni ezt az időszakot életemből.

Boldog vagyok abban a tudatban, hogy teljesíthettem a kötelességemet  a nemzetem iránt, mint német, mint nemzetiszocialista, mint Vezérem  hűséges híve. Nem bánok meg semmit sem!

Nem számít, hogy mit tehetnek velem az emberek. Egy napon az örök  Isten ítélőszéke előtt fogok állni. Neki fogok feleletet adni, és tudom, hogy O felment majd engem.”

Meggyőződésünk, hogy a történelem és az igazság is felmenti majd  Rudolf Hesst, aki ily nagy áldozatot hozott a békéért. Bátorsága,  amellyel életét kockáztatta, 47 évig tartó börtöne, amelyet elviselni  kényszerült, és vértanúsága nem merül feledésbe. Igazságot  szolgáltatnak majd neki, és a Nürnbergi Perben mondott végső szavai: 
„nem bánok meg semmit sem”, mindörökre fennmaradnak.

Forrás: Szittyakürt. 2006. május-június szám.