A szabadság parazitája (1. rész)

„- Én minden eszközt megragadok arra, hogy diszkreditáljam a másik oldalt. De azért nem hazudok – korábban sem hazudtam –, mert ha aláásnák a hitelem, akkor ki tudnának lõni.” (Lovas István, 1996. április 16.) Az alábbi cikk választási lehetõséget kínál olyan pályatársaknak, akik a „tudatiparosok” szándékosan kiprovokált írásaival szemben már terméketlen mûfaji megoldásnak találják a visszafeleselõ vélemény-publicisztikát. Lovas István közszereplõ. Az amerikai adófizetõk pénzébõl fönntartott, az USA Szenátusa által felügyelt Szabad Európa Rádió szerkesztõjeként és üzemi tanácsa tagjaként is közfeladatot látott el a 80-as évek második felétõl. De közszereplõ volt az elmúlt évtized Magyarországán is. A Boross-kormány idején a teljes elnöki jogkörrel felruházott Magyar Rádió-alelnök, Csúcs László hivatalos tanácsadója volt, majd a Magyar Rádió Rt. kuratóriumi tagja a Horn-kormány alatt, az Orbán-korszakban pedig az MTV-hírigazgató Csermely Péter tanácsadója. Amellett, hogy a jövendõ újságíróit szelektálta az MTV Újságíró Akadémiáján, irálya kötelezõ „érveléstechnikai” tananyag a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Lovas publicista, és adminisztratív szerepkört is betölt. Igazgatója az „Alapítvány a Kommunizmus Áldozataiért” néven bejegyzett szervezetnek; heti rendszeres cikkírója volt a közszolgálati rádió Vasárnapi Újság címû mûsorának, napi munkatársa a Magyar Nemzet címû ex-kormánylapnak. Egy közszereplõ még nem számíthat a közvélemény érdeklõdésére okvetlenül. Az érdeklõdés nélkülözhetetlen feltétele a szavahihetõség.

 Haider nem Hitler, Orbán nem Haider. Személyiségüknek nincs közös vonása. Julius Streicher, Milotay István, Rajniss Ferenc között sincs közvetlen hasonlóság. Ám ahogy lejjebb és lejjebb eresztjük tekintetünket az autoriter rendszerek vezéralakjairól közvélemény-formálóikra, annál inkább vesszük észre a politika és a sajtó között átjáró alakokat. Ezek a „szerzõ-mozgó emberek” csupán akkor tesznek szert társadalmi jelentõségre, ha gyengül a társadalmi demokrácia, ha szétzilálódik az alkotmányosság, ha omladozik a parlamentarizmus. Ilyenkor a politika és a sajtó közt közlekedõ személyek verbális terrorral szorítják az egyre apolitikusabb közönséget a választóurnákhoz. Eszköztáruk nem túlontúl változatos. Elõírják a társadalmi kérdések napirendi fontosságát, kiválasztják a tematikát, körülhatárolják a stigmatizáltak körét, szalonképessé teszik a szalonképtelen sajtónyelvet egészen addig, amíg a civil beszédmódot is átitatja a gyûlöletbeszéd. Ezek a figurák szóra sem érdemesek, amíg a privát sajtó önjelölt gyûlölködõi. Attól kezdve érdemesek a közfigyelemre, amikortól az állam is igénybe veszi szolgálataikat.
Hans Magnus Enzensberger dokumentumesszé-sorozatot írt Kursbuch címû folyóiratában az ilyen „tudatiparosokról” még a hatvanas években. Évtizeddel a „Politika és bûnözés” címû kötetének megjelenése után az Európa Kiadó is közreadott néhány dokumentum-esszét „Honatyák és ponyvahõsök” címmel. Lovas István feltûnése a politika és a sajtó között feltámasztja Enzensberger mûfaját.

„A sokat méltatott puha, szalonképes diktatúra politikai üldözöttje.” A „gulyáskommunizmus etalonnak számító rabja” – határozza meg Lovas politikai státusát a Fekete Lexikon. A lexikográfus, aki dr. Lovas Istvánt negyven más áldozattal emeli azonos piedesztálra - köztük Mindszenty József hercegprímás, báró Apor Vilmos megyéspüspök, Maléter Pál honvédelmi miniszter és Nagy Imre miniszterelnök –, szóval a szerzõ, Kubinyi Ferenc külön hangsúlyozza, hogy 1964-ben „A Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vádjával állították bíróság elé, (...) és a jogvégzettség nélküli Guidi Béla tanácsvezetõ bíró 3 év és hat hónapi [sic!] szabadságvesztésre ítélte.” 1963-ban „tizenegy fiatal srác összeáll és megalakítják a Kereszténydemokrata Munkáspártot, (...) hosszú üldözés és börtön lesz a jutalmuk” – írja négy folytatásban megjelent Lovas-interjújában Pósváry Sándor. Ahogy a lexikon-szócikknek, úgy az internetriport pártalapítással foglalkozó részének is maga „az etalonnak számító rab” az egyedüli forrása. Mint a legtöbb Lovas-legendának. Vajon a rab Lovas kultuszának ápolói tudják-e, hogy börtönévei köztörvényes bûncselekményekért halmazati büntetésül rámért egyéves szabadságvesztéssel kezdõdnek? Cikkeibõl, önéletírásaiból, interjúiból Lovas rendre kifelejti, hogy 1962-ben a Pesti Központi Kerületi Bíróság (mint a fiatalkorúak bírósága), valamint a Budapesti Fõvárosi Bíróság (mint másodfokú bíróság) bûnösnek mondta ki „két rendbeli erõszakos nemi közösülés bûntettében mint bûnsegédet, egy rendbeli lopott kulcs használatával, tolvajszövetségben elkövetett lopás bûntettében, egy rendbeli tiltott határátlépés bûntettének kísérletében és egy rendbeli orgazdaság bûntettében”.

ÉLET AZ ÉLETRAJZOK ELÕTT
1962. április 25-én délután M. Mária a balatonalmádi vasútállomás padján ült és olvasott. A fõiskolás lány, vizsgájára készülve, egy napot töltött a Balatonnál, várta a Budapestre tartó vonatot. Egyszeriben három fiú lépett hozzá és megszólították. „Mûegyetemi hallgatónak” hazudták magukat, jóllehet mindhárman segédmunkások voltak. K. János csupán férfias megjelenésével feszített a színen, R. Tibor és Lovas István viszont duetteztek: csábító áriába kezdtek.
„Csoportosan jöttek le a Balatonhoz fürödni, estére tábortüzet terveznek, szalonnát sütnek és az éjszaka folyamán a Balatonban fürödni fognak (...), társaságukban lányok is vannak” - hazudtak újra, lányok ugyanis nem voltak velük, amint ez tényként állapítható meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság 1962. július 18. és 28. napján tartott tárgyalásának elsõ fokú ítéletébõl. M. Mária elfogadta a meghívást. Csatlakozott a három fiúhoz, akik hamarosan négyen lettek. Amikor ugyanis elhagyták az indóházat, a már nem fiatalkorú R. Károly is csatlakozott hozzájuk. R. Tibor elvezette a diáklányt ahhoz a víkendházhoz, amelyet Lovas István öt napra, április 23-tól 27-ig vett bérbe R. Lajos nevû ismerõsétõl, a többiek pedig vásárolni mentek. (Az elsõ fokú ítélet indokolása az eseményeknek ezen a pontján úgy fogalmaz, hogy a férfitársaság zöme „élelmiszervásárlás ürügye alatt eltávozott. Az eredeti okuk pedig az volt, hogy R.-t egyedül hagyják a sértettel”. Ezt a formulát óvatos forráskritikai távolságtartással kell kezelnünk. A 60-as évek elején ugyanis megannyi ifjúságpolitikai párthatározat, legfelsõbb bírósági és ügyészségi állásfoglalás szõtte át a jogszolgáltatás intézményrendszereit, amelyek a szándékok és tények közötti kauzális viszonyokat egységes politikai koncepcióba sûrítették, hogy a pártállami tömegszervezeteken kívül élõ ifjúsági szubkultúrák tagjait elrettentõ bûncselekményekkel ijesszék el szabadon választott életformájuktól. Például egy házibuli résztvevõinek közös szándékából kezdeményezett csoportos szexet erõszakos nemi bûncselekménynek állították be. Továbbá azért sem hagyatkozhatunk erre a megfogalmazásra, mert a vádhatóság elmulasztotta a perirathoz csatolni a nyomozati eredményt, miszerint a kérdéses idõpontban Lovasék vásároltak-e élelmiszert, vagy csak ürügyet kerestek, hogy R. Tibor kezdje a csoportosan elkövetett nemi erõszakot M. Márián.) Az ítélet indokolásának következõ bekezdései – melyekkel kapcsolatban a fentiekhez hasonló vagy másmilyen forráskritikai aggály nem merül fel – így festenek: „A víkendházban a sértett egy dívány-félén helyet foglalt és beszélgetett R.-rel, a beszélgetés közben R. Tibor kérte a sértettet, hogy közösüljenek. A sértett azonban R. Tibor kérésének nem tett eleget, holott R. Tibor most már tettlegesen is kezdeményezte a közösülést [sic!], közben elõvette a hímvesszejét is. Miután a közösülés, amely a sértett ellenállása folytán nem történt meg, hosszabb idõt vett igénybe, odaérkezett a víkendházhoz Lovas István, valamint K. János és a felnõtt korú R. Károly is. A becsukott víkendház ajtaján bekopogtak, ezt meghallván a sértett most már semmiképpen sem mutatott hajlandóságot R.-rel való közösülésre. R. Tibor is ideges lett, hogy a „csaj” nem akar közösülni. Várjanak még egy kicsit. Ezután mindannyian beléptek a víkendház szobájába, és ott R. felszólította a sértettet, hogy vele közösüljön, mert ellenkezõ esetben erõszakot fognak alkalmazni. R. Tibor fenyegetését a többiek helyeselték, és ennek fejbólintással és integetéssel adtak kifejezést. Ezt követõen Lovas István és K. János a helyiséget elhagyták, és annak ajtaját bezárták, illetõleg lereteszelték. Ezt követõen R. Tibor a sértettel erõszakoskodni kezdett, a sértett látván, hogy túlerõvel szemben áll, közösült R. Tiborral. A közösülés után R. Tibor az ajtón kilépve felszólította társait, hogy jöhetnek. Ezután Lovas István II. rendû vádlott lépett be a szobába, a sértett tiltakozott, mire Lovas szóbelileg megfenyegette a sértettet, olyan formában, hogyha nem hagyja magát, a többiek lefogják. Ezek után M. Mária sértett hajlandóságot mutatott Lovas Istvánnal való közösülésre, azonban Lovas István közösülés nélkül elhagyta a helyiséget. Ezután K. János fiatalkorú vádlott ment be a helyiségbe, ugyancsak megfenyegette az elõbbi módon a sértettet, melynek megtörténte után K. János kétszer közösült a sértettel. Amikor K. a közösülést befejezte, kiment a helyiségbõl, s mindhárman eltávoztak a helyszínrõl. Ezután R. Károly felnõtt korú ment be a sértetthez. Amikor a fiatalkorú vádlottak a közösülést elvégezték, a többiek az ajtó elõtt egy pár lépésre tartózkodtak azzal a szándékkal, hogy ha a sértett nem hajlandó közösülni velük, úgy valóra váltják fenyegetésüket. A késõbbiek során a fiatalkorú vádlottak visszatértek és kérleléssel akadályozták a sértettet abban, hogy az esti vonattal visszatérjen a Fõvárosba. Tették ezt pedig azért, hogy ne legyen alkalma a sértettnek azonnal ellenük feljelentést a helybeli rendõrségen tenni.”

PORCELÁN AZ UTCÁN
M. Mária megerõszakolása 1962. április 25-én késõ délután, kora este történt. Lovasnak és barátainak azonban még volt másfél elõre kifizetett napjuk a bérelt víkendházban. De a pénzük elfogyott. A február és április közötti idõszakban R. Tibor, K. János és Lovas István közös anyagi helyzete hozzávetõlegesen megbecsülhetõ. Az Építésügyi Minisztérium Mélyépítési Tervezõ Vállalatánál mint figuránsok havi 1000-1000 forintot kerestek mindhárman (bár Lovas a többieknél rövidebb ideje – 1962 márciusától – dolgozott ott, korábban a Ganz Villamossági Vállalat alkalmazásában állt „ideiglenesen, fokozott felügyelet mellett”, mivel a vállalat „megbízhatatlannak tartotta” õt, õ viszont a munkát „nehéznek találta”). A pénzük többnyire hamar elfogyhatott. R. Tibor és K. János még február végén meglátogatták egy közös budapesti barátnõjüket, B. Juditot. R. Tibor pénzt és mikrobarázdás lemezeket kért kölcsön. „A lakásban való tartózkodás közben R. Tibor egy õrizetlen pillanatban a lakószoba egyik asztalán lévõ 675 forint értékû aranykarkötõt – úgynevezett római karkötõt – ellopta.” A kölcsönkapott 300 forint értékû lemezeket ugyanúgy eladta, mint a lopott karkötõt (400 forintért). Elegendõ italra sem futotta a pénzükbõl. Április 23-án éjszaka például, még a balatoni kirándulás elõtt, hárman együtt söröztek a Béka Klubban, majd miután eljöttek onnan, addig kóvályogtak a fõvárosban, mígnem a Wesselényi utca és Akácfa utca sarkán, a Marcipán eszpresszó kirakatában megpillantottak egy üveg vermutot. Tanakodtak egy darabig, melyikük törje be az üveget, végül R. Tibor rúgta be, majd, mivel kicsire sikerült a rés, még egy téglát is hozzácsapott a kirakathoz. (Lovast alighanem árnyaltan jellemzi, hogy betörés felelõsségvállalásáról zajló vita közben elsompolygott egy szomszédos utcába, ahol kivárta, hogy a csörömpölés után felhangzik-e a rendõrautó szirénahangja, majd visszatért meghúzni a vermutos üveget.) 1962. április 27-én, két nappal M. Mária megerõszakolása után, gyomorkorgásra ébredtek a fiúk Balatonalmádiban. Miután konstatálták, hogy megint pénzszûkében vannak - a Marcipán presszó kirakatából a vermuttal egy idõben elemelt tangóharmonikázó porcelánszobrocskát a balatoni utazásig nem értékesítették -, de éhesek, „elhatározták, hogy [R. Lajos sértett] víkendház[a] mellett lévõ (...) lakóházában keresnek élelmet. A verandán lévõ asztal fiókjában egy kulcsot találtak, a kulcsot megpróbálták a házban lévõ zárban. A kulcs valóban nyitotta a zárat. Bemenni azonban nem mertek, mert féltek a következményektõl. Ekkor elhatározták, hogy sorsot húznak, éspedig abban a vonatkozásban, hogy ki menjen be a helyiségbe. A sorshúzás folytán R. Tibor fiatalkorúra esett az a szerepkör, hogy õ nem megy be a házba, csak kint figyel. Lovas István és K. János a kulcs segítségével bement a házba, keresni, kutatni kezdtek élelem után, az egyik fiókban Lovas István egy vaskazettát talált és az abban lévõ egy darab arany karikagyûrût, egy darab négyszögletes rubinköves aranygyûrût, egy darab régi nõi aranyórát, két darab szemfogkoronát (arany) magához vett, ezen kívül magukhoz vették a ház padlásán talált egy doboz cigarettát és egy doboz gyufát. (...) A házból való lejövetel után a vádlottak elhatározták, hogy az ingóságokat eladják. (...) Másnap, megbeszélésük értelmében, R. Tibor két darab aranyszemfogat, az arany karikagyûrût a Bajcsy-Zsilinszky úton lévõ Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalatnál 120 forintért értékesítette. A pénzt egymás között szétosztották, majd együttesen elmentek az étterembe és ott bõséges ebédet fogyasztottak. Evés közben megállapodtak abban, hogy a lopásból származó még meglévõ ingóságokat is értékesítik. Lovas István és K. János, félvén a felelõsségre vonástól, elhatározták, hogy az ország területét tiltott módon elhagyják és Csehszlovákián keresztül Lengyelországba szöknek. R. Tibortól elkérték a még nem értékesített, R. Lajos sértettõl [Lovas István jó ismerõsétõl, a víkendház bérbeadójától - K. J.] ellopott ingóságokat, és ezek közül a rubinköves gyûrût április 29-én a Ferenc körúton lévõ Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalatnál 272 forintért eladták. Ugyanakkor eladta Lovas István a ballonkabátját is 100 forintért. Április 30-án autóbuszon Szentlõrinc Pusztára utaztak, majd onnan Balassagyarmat felé indultak gyalogosan, közben a határõrök õket igazoltatták, s így cselekményüket végrehajtani nem tudták.” 1962. május 8-án Balassagyarmat körzetében a határõrök õrizetbe vették Lovas Istvánt, és átadták az ORFK Nógrád megyei közbiztonsági nyomozóinak. Anélkül, hogy az állambiztonsági szolgálat - magyarul: a politikai rendõrség - közbeavatkozott volna, gyanúsítottból rutinosan terheltté nyilvánították õt, és elsõ-, majd másodfokon elmarasztaló bírósági ítéletben részesítették (R. Tiborral és K. Jánossal együtt). Mi sem bizonyítja jobban, hogy politikai koncepciótól mentes, valamennyi civilizált országban közbûntényesnek számító cselekedeteiért rótták ki Lovas István (elsõ) börtönbüntetését, mint hogy az állambiztonsági szolgálat csak két évvel késõbb, 1964. április 10-én vette õt „alapnyilvántartásba”. Ezen a napon állították ki ugyanis a III. (állambiztonsági) Fõcsoportfõnökség Gyorskocsi utcai Vizsgálati Osztályán - közelebbrõl: III/1-C alosztályon - Lovas priuszkartonját, de akkor már egy egészen más és valóban politikai természetû ügyben. A csoportos nemi erõszak és lopott kulcs használatával elkövetett csoportos rablás históriájának Lovas nem hagyta írásbeli nyomát se hazai cikkeiben, önéletrajzi vonatkozású interjúiban, se külföldi álláskeresõ folyamodványaiban, köz- és magánalapítványi ösztöndíjkérelmeiben, felsõfokú oktatási intézmények számára fogalmazott curriculum vitae-iben, állampolgársági és útlevélkérelmeiben. Hogy életrajzának közbûntényes eseménysoráról elterelje a figyelmet, Lovas az évszámok és a helyszínek manipulálásához folyamodott. Különösen 1976. július 16. után, amikor „családegyesítés” jogcímen Kanadába érkezett.

MEGTÉVESZTETT HATÓSÁG
Errõl a családegyesítésrõl is két változatot hagyományozott (eddig) az utókorra Lovas. Az egyiket Pósváry Sándornak meséli: „néha beül Lada kombijába és felvesz utasokat. Van, akit pénzért, van, akit ingyen fuvaroz („idõs néniktõl sosem fogadtam el pénzt”), amikor egy kanadai házaspárral hozza össze a sors. A kanadaiak megkérik, vigye el õket egy kis körutazásra Magyarországon. Összebarátkoznak, s a búcsúzáskor feltett kérdésre - „Mit küldjünk Kanadából?” - Lovas meglepõ választ ad: egy feleséget. Lovas válaszánál csak az élet produkál nagyobb meglepetéseket. A kanadai házaspár ugyanis, megismerve Lovas helyzetét, minden követ megmozgat, hogy feleséget találjon Lovasnak.” Ugyanez a história Kubinyi Fekete Lexikonjában így fest: „1976-ban Kanadában élõ volt fogolytársai megszervezték, hogy egy Budapestre érkezõ kanadai lányt itt Magyarországon elvegyen feleségül, a névházasság megkötése után „családegyesítés” címén Kanadába emigrálhasson.” Ideiglenes kanadai tartózkodási engedélyért Calgaryban, „felesége” lakcímérõl (1803-836, SW. 5th Avenue) folyamodott, ahol pedig hivatalosan csak 1976. július 9. és augusztus 1. között lakott. Szavahihetõsége szempontjából nem árt két külön esettel szemléltetni a nyilvánosság és a hatóság megtévesztését. Nézzük elõbb, mit mond az utókornak Lovas errõl a gyakorlatilag 11 napi együttéléssel járó névházasságról a nyilvánosságnak! Pósváry Sándor így összegzi Lovas meséjét: „Hat hónapig tart a vajúdás, ami válással végzõdik. Lovas nyolc kanadai dollárral a zsebében, kezében egy kopottas táskával elindul. Egyedül maradt Kanadában.” A mese, amit az újságíró két mondatban összefoglalt, néhány sorral feljebb így szól Lovas szájából: „A hölgyet nagyon tiszteltem, végeredményben az életet adta vissza nekem. (...) Egyetlen hibája volt, hogy anyagias volt. Ezt mondtam neki egy tavaszi reggelen: „Egyetemre akarok menni, minden vágyam, hogy egyetemre mehessek. Az nem lehet, hogy te engem eltarts. Én egy férfi vagyok, aki eltartja saját magát, azonban nem tudlak eltartani téged, mert egyetemre akarok menni mindenáron”.
„Lehet kérdés, hogy ki anyagias - ha egyszer Lovas érezte indíttatva magát arra a kijelentésre: „nem lehet, hogy te engem eltarts” -, de az fontosabb, hogy mikor volt ez a „tavaszi reggel”? Az interjú azt sugallja, hogy 1977-ben. Kanadai lakcímbejelentõjének tanúsága szerint viszont csak 1976. július 9-tõl augusztus 1-jéig lakott a feleségénél. Akkor költözött át a Magyar Templomba, ahová a St. Elizabeth Church of Hungary papja, Molnár atya fogadta be õt, és ahol 1976. december 31-ig élt. 1976 decemberétõl 1978 szeptemberéig a 2939. Unwin Road NW-n lakott, majd Calgaryból átköltözött Montreálba a 3431 Drummond Street alá. Mint adózó jövedelmeinek nyilvános forrásaiból is megállapítható, Molnár atya révén már 1976 augusztusában munkához jutott. Egy magyar emigráns üzemében, az Arpi s Industriesnál helyezkedett el segédmunkásként, 4 kanadai dolláros órabérrel - igaz, csak három hétre. Ezután napi néhány órás éjjeliõr lett a Sefel Data Corporationnél, 5 dolláros órabérrel, 1976 szeptemberétõl pedig már a Calgary Egyetem A. Kirchner vezette orvosi könyvtára foglalkoztatta õt könyvtárosként, teljes munkaidõben, havi 800 kanadai dolláros fizetéssel. Nos, ha 1976-ban, a feleségétõl való elköltözés után Lovas képes volt a saját lábára állni - dolgozott, eltartotta magát, tanult franciául és bejárt Albertába órákat hallgatni a University of Calgary politikai tudományok tanszékére -, akkor legfeljebb õ lehetett anyagias azzal a „hölggyel”, aki „az életet adta vissza” a számára. (Akár olyanformán, amilyennek Lovast a következõ feleségétõl való válás kaliforniai irataiból közelebbrõl is meg lehet ismerni - lásd a lap 10-11. oldalain.) Egy biztos, a kanadai feleség lakcíme nélkülözhetetlen volt Lovas számára az állampolgárság és az útlevél megszerzéséhez. Azonban ma már elegendõ belõle egy legenda, amelyet Pósváry Sándorral sikerült úgy összefoglaltatnia, mintha homlokát örök mártírkoszorú övezné: „Mit lehet tenni egy szerelmes feleség ellen? Politikai rabságból érzelmi rabságba került Lovas István.” Öt évig érvényes, CK 707304 sorozatszámú kanadai útlevelét már Montrealban kapta kézhez 1979. november 29-én, az 500 Pine Street West alatti lakásban. Mielõtt 1983 szeptemberében Franciaországba költözött volna, Észak-Amerikában nyolc hivatalosan bejelentett lakcíme volt, több tucat álláskeresõ, támogatáskérõ folyamodványa mind magán, mind közalapítványoknál. Ezekkel óriási kockázatot vállalt. Az adatok egy részét ugyanis szövetségi nyomozóhatóság is keresztülfuttatja évrõl évre bõvülõ adatbázisán. Sohasem tudhatta tehát, nem érnek-e a nyomába olyan Magyarországról jövõ információk, amelyeket korábban eltagadott. Az 1962-es év cselekményeivel és helyszíneivel azért kellett fölöttébb óvatosan manipulálnia, nehogy rajtaveszítsen közokirat-hamisításon. Hiszen egyetlen olyan, idegenrendészeti hatóságok számára is szóló okmánykérõ ûrlapot sem állított ki, amelyen ne szerepelt volna a kérdés: „Have you ever been arrested or detained by any police or military authority?” („Volt-e valaha is letartóztatva, volt-e akár rendõri, akár katonai hatóság fogságában?”) - természetesen ellátva a valótlan adatközlés törvényes következményeire való nyomatékos figyelmeztetéssel. És hát már az a határõr is „katonai hatóság” volt, amelyik 1962. május 8-án õrizetbe vette õt... Vajon egy-egy hivatalos életrajzban sikerül-e elmismásolnia az 1962-es rendõri, ügyészi, bírói, büntetés-végrehajtási eljárást? Nos, sikerült. Nem biztos, hogy ez volt Lovas legnagyobb sikere Észak-Amerikában, de hogy legfõbb gondjainak eredményes megoldásaihoz tartozott, az bizonyos. Végtére is 1981. január 12-én benyújtotta ideiglenes tartózkodási engedély iránti kérelmét a Los Angeles-i Bevándorlási Hivatalhoz, s december elsején megkapta az A 24154061 sorozatszámú „zöld kártyát”, majd az Immigration Office-ban, 961645 iktatószámon futó kérvényét teljesítve, 1988. november 2-án New York City Southern District Courtjén kiállították számára a 13739720 számú, amerikai állampolgárságot igazoló okmányt.

Érdemes Lovas helyszín- és évszám-manipulációs technikáját nagyítóval vizsgálni. Elõbb közreadjuk egy, a Los Angeles-i bírósághoz 1990-ben benyújtott életrajzát, amelyben úgy tünteti fel magát, mint aki 1964 és 1976 között szabadúszó fordító volt Magyarországon. Igaz, a curriculum vitae-ben megemlíti, hogy a 60-as években több mint három évet töltött börtönben - tehát ebben az idõszakban szabadúszó semmiképpen sem lehetett -, de kedvezménnyel szabadult. Ennyi börtönben töltött idõ ugyan csak a közbûntényes (egyéves ítéletbõl letöltött 9 hónap) és a késõbbi politikai ítélete (3 év 2 hónapból 2 év 2 hónap) összeadásával kerekedik ki - amely idõ alatt részben valóban fordítóként dolgozott -, a két ügy összeadását mellõzi. Lecsukása egyedüli indokául pedig a politikai disszidenciát tünteti fel.

Más manipulációs technikát alkalmaz egy 1984. május 26-án kelt, saját kezû aláírásával ellátott álláskeresõ folyamodványon. A köztörvényes ügyében a bíróságok által 1962-ben rá kirótt egyéves börtönbõl letöltött 9 hónapot olyan fortéllyal „tünteti el”, hogy a naptári esztendõk között egy évet hátracsúsztat, emellett okként olyan cselekményt nevez meg, amely csak a kommunista országokban bûncselekmény, s persze arról a közbûntényes cselekményrõl, amiért elítélték, említést se tesz. „1961 nyara: barátaival együtt letartóztatták Budapesten. Azzal vádolják, hogy illegális határátlépést tervezett a magyar-osztrák határon. 9 hónapot töltött a fiatalkorúak börtönében, lepedõket szegett.” („Summer of 1961: arrested in Budapest with friends. Charged with preparation for unlawful group crossing of Hungarian-Austrian border. 9 months served in juvenile prison. Employment [hemming sheets] ...”) E helyütt épp nincs döntõ jelentõsége, mégis említésre méltó, hogy Lovas mennyire gyakorlottan játszik a helyszínekkel és idõpontokkal. Kubinyi Ferenc Fekete Lexikonjának is valami hasonló oral-history interjút adhatott: „Sikertelen disszidálási kísérlete után 9 hónap börtönre ítélték. Büntetését a Gyûjtõfogház fiatalkorúak intézetében töltötte. A varrodában lepedõket szegett.” Olvasóinknak már nem szükséges bizonyítani, hogy egymagában disszidálási kísérletért egyszer sem ítélték el Lovas Istvánt a fiatalkorúak börtönében letöltendõ büntetésre, 9 hónapra meg különösen nem, hiszen ilyen büntetési tételt rá sosem róttak ki. De hazugsága rutinja mégsem érdektelen. Ezúttal az életrajz másik támpontjának hiányával manipulál: a tér mellett nincs idõ. Óvatosan megkerüli a kényes 1962-es évet: „1963 július: három baráttal együtt letartóztatja a rendõrség a Balatonnál. A vád az, hogy megtámadták a KISZ közeli táborát. Bogláron a rendõrség megmotozta és gumibottal megverte azért, mert lenyelt egy levelet [amely a Szabad Európa Rádiónak volt címezve]. A barátait szintén megverték azért, mert nem árulták el a levél tartalmát [amit egyébként nem is láttak]. Átszállították a siófoki rendõrségre, ahonnét 20 órával késõbb szabadon engedték, talán azért, mert féltek a bizonyítható viszontvádtól, hogy három tanú jelenlétében félrekezelték az ügyet.” Az utolsó zárójeles félmondat - eredetiben: „perhaps for fear of provable countercharge of mishandling committed in the presence of three witnesses” - érzékelteti talán a legplasztikusabban, hogy Lovas mekkora fantáziával igyekszik megnyerni egy jogállami munkaadó, illetve prefektus rokonszenvét. Ha egzisztenciája és állampolgári státusa védelmezésének pszichikai nyomása nem nehezedik Lovasra, ugyanazt az epizódot a nyilvánosság elõtt fölszabadultan adja elõ: „A jelenet, ahogy a kis rendõrök fel-le ugráltak és ütögettek, annyira komikus volt, (...) hogy elröhögtem magam.” Az Index törzsasztalánál folytatott internetes beszélgetésben az ellenállói múltját és megpróbáltatásait firtató kérdésre már odáig fokozza az epizód beállításának fölszabadultságérzetét, hogy nemcsak „elröhögi magát” Lovas, de röhögésével szinte már megsemmisíti a gumibotozó rendõröket. „Ahogy ütöttek, kiröhögtem õket. Ettõl annyira megdöbbentek, hogy...” A jelenetek azonosak. De vajon a róluk terjesztett Lovas-mesék egy-egy variációja helyettesíthetné-e a másikat? Tegyünk egy kísérletet! A Nyugat-Európában 1984-ben kiállított álláskeresõ folyamodványában vajon helyettesíthetõ lenne-e a történetnek az a beállítása, miszerint Magyarországon kiröhögte a rendõröket, miközben azok õt és barátait gumibotozták? Az 1963-as évhez igazított történettel Lovasnak vélhetõleg az lehetett a célja, hogy a folyamodvány hivatalos olvasóinak éberségét elaltassa amolyan vélt jogállamnak tetszõ hízelkedéssel. (Mintha mi sem lett volna természetesebb Kádár János Magyarországán 1963-ban, mint hogy megjelenik valaminõ közvádló a siófoki rendõrkapitányságon és kivizsgálja a boglári rendõrõrsön megesett hatósági túlkapást.) De vajon Lovas mímelte volna-e a polgárjogi öntudatnak ilyesfajta szerepét a nyilvánosság elõtt 1991-ben, amikor az idézett szöveget Zsille Zoltán Az „Önemésztõ SZAER” címû könyvének elõszavaként elõször papírra vetette? Vagy 2000-ben, amikor a szöveget gyûjteményes kötetében is megjelentette? Aligha! Ebben az évtizedben Lovas olyan célközönség számára fogalmaz - helyesebben: olyan közönség kegyeit keresi -, amelyben kifejezésre jut a Zsille-könyv elõszavában nyomatékosan elhelyezett három társadalmi elvárás:
1) A pártállam meglopása dicséretes tett. „1964 júliusában Bélatelepen dolgoztam, csaposként szünidõben. A haveroknak mindig volt csopaki rizling. Az orvosi fecskendõ nyom nélkül fúrta át a dugót és szívta ki a meózási mennyiséget.”
2) A nagyobb erõ védelmét élvezõ önbíráskodás nem más, mint „társadalmi igazságtétel”. Lovas, elmesélése szerint, három barátjával „kõzáport zúdított a Balatonfenyves-alsói KISZ-táborra, (...) bosszúhadjáratból, mivel az ifjú kommunisták kékre-zöldre verték „Kozma Picit”, minden idõk legnagyobb birkózóját.”
3) A fizikai erõ kultusza kiváltságokra jogosít. Az olimpiai és világbajnok Kozma István „a helyi Honvéd-üdülõben nyaralt. Szokásához híven a felsõ teraszi söntés idegeneknek zárt szentélyébe tartott az esti tánc elõtt. Épp születésnapom volt, és így dupla mennyiségben állt készen [a lopott - K. J.] bor.”

Ugyanazon történet beállításának különbségeire még csak akadna magyarázat. Az eltérõ datálásra azonban semmiképp. 1964-ben ugyanis mindez nem történhetett, hiszen akkor, júliusban Lovas a lengyel-keletnémet határt lépte át. Legfeljebb 1963-ban, amelyrõl azonban, bár hiányosak írásbeli forrásaink, annyit mondhatunk, hogy az az esztendõ, amelyben Lovas se gyanúsított, se terhelt nem volt, de feltételesen szabadlábra helyezett elítélt igen. Egészen kivételes vagányságról tanúskodna, ha 1963. július 17-én délelõtt a fonyódi strandon, a SZER Tinédzser Partyjának címzett levelét csakugyan úgy szignálta volna, ahogy (a történetet 1964-hez igazítva) a Zsille-könyv elõszavában leírta: „Lehullik a Kremlrõl a Vörös csillag.” Lovas épp ezen a napon, 1963. július 17-én lett nagykorú, s ha emésztõszerve nem tünteti el a levelet, le kell ülnie a fiatalkorú tettesre kirótt egyéves büntetésébõl hátralévõ három hónapot. Az olvasó írásunk következõ részében látni fogja, 1963-ban nem ez a bátorság jellemezte Lovas Istvánt. Viszont nyilvános életrajzaiban az 1964-es év a színtiszta hazugság maga - már ami a történet valódi idejét illeti. Az imént idézett történet idejeként 1964. július 17-ét jelöli meg, bár két ködösítõ kijelentést azért tesz. „Igazi diáknyár volt”, Bélatelepen, a Sirály Étteremben „csaposként dolgoztam a szünidõben”. Melyik iskolai osztályok közti szünidõben lehetett ez az „igazi diáknyár”? Pósváry Sándor interjúkérdésére Lovas azt válaszolja, hogy 1964-ben, 19. születésnapján (július 17.) lépett át a lengyel-keletnémet határon. A keletnémet Állambiztonsági Minisztérium (Stasi) potsdami vizsgálati osztályán, valamint a Potsdami Járásbíróságon 1964. július 30-i jegyzõkönyvi vallomása szerint is 1964. július 17-rõl 18-ra virradó éjjel lépte át az Odera-Neise határt az NDK és Lengyelország között. És három hónappal késõbb, 1964. október 29-én 10 óra 10 perckor a Budapesti Katonai Fõügyészségen saját kezûleg írta alá azt a vizsgálati jegyzõkönyvet, amelyben ugyancsak azt ismeri el, hogy „1964. július 17-én Sczecintõl északra, kb. 8 kilométerre átléptem a lengyel-keletnémet határt”. Ezt az idõpontot ismeri el 1965. február 3-án a Budapesti Fõvárosi Bíróságon tett vallomásában is.

A MÓDSZERTAN
Lovas István büntetései hatályukat veszítették. A Fõvárosi Bíróság 9. B. 17/1994/2. szám alatti végzésében semmissé nyilvánította a Budapesti Fõvárosi Bíróság 1965. február 9-én jogerõre emelkedett TB. I. 9803/1965/5. számú ítéletét. Lovas elõzõ, 1962-es börtönbüntetése pedig magától is elévült. Elévült ítéletek nyilvános pertraktálásának egyetlen indoka lehet. Ha az érintett maga újfent szóba hozza õket. Lovas István saját üdvtörténete kedvéért állt elõ korábbi cselekedeteivel a nyilvánosság legkülönfélébb fórumain. Hol kérkedett velük, hol hazudott. Ezért a közügyek vitathatóságának alkotmányos szabályait tekintettük irányadó szempontoknak. Mielõtt a pártállami bûnügyi iratok kezelésének módjáról tájékoztatnák az olvasót, nyomatékosan le kell szögeznünk: sem a hazatérés-megtagadást (vagy annak kísérletét), sem az önálló szubkultúrák („galerik”) szervezkedési szabadságát nem tekintettük bûncselekménynek, se abban az idõben, amikor Lovast elítélték, sem késõbb. Lovas István második pere kirívóan koncepciós eljárás. Amit inkább „bûntársai” ellen foganatosítottak, mint vele szemben. Mindazonáltal igyekeztünk a legkörültekintõbb forráskritikát alkalmazni. Három csoportra osztottuk az iratokat (operatív iratok, vizsgálati iratok és periratok). A vizsgálati iratok forrásértéke egészen csekély. Ez a típusú irat úgy keletkezik, hogy a vizsgálótiszt a gépírónak lediktálja (vagy maga legépeli) a terhelttel való beszélgetését utólag, a saját szóhasználata és az ügyész elvárása szerint. Kizárólag abban az esetben támaszkodtunk erre az irattípusra, ha idõpontok és események ellenõrzéséhez nélkülözhetetlennek bizonyultak, s még ekkor is igyekeztünk keresztreferenciákat igénybe venni. A periratoknál többnyire elégségesnek bizonyultak az önvallomások és a tanúvallomások hagyományos forráskritikai módszerei. A viszonylag magas forrásértékû operatív iratoknál a leírt szövegeket minimum két, de inkább három más forrással is egybevetettük. Ezen túlmenõen ellenõriztük mind az ügynökök, mind az állambiztonsági tisztek egyéb ügyekben felfektetett aktáit, hogy jellegzetes torzításaikat összevethessük a Lovas ügyeiben is kimutatható hamisításokkal. A közéleti hazudozást elkülönítettük Lovas magánhazugságaitól, amennyire tudtuk. A külföldi archívumokban föllelt források nem szorultak rá különleges forráskritikára. A civilek nevét anonimizáltuk. Kivételt csak akkor tettünk, ha nevük korábban már felbukkant a magyar nyilvánosságban. Közfeladatot ellátó közszereplõk nevének idézését az adatvédelmi törvény nem tiltja.

2009.08.29.

Forrás: Élet és Irodalom (A sorozatot folytatjuk. A Szerk.)