Folytonos vándorlás jellemezte évezredeken át a zsidósá­got. Körülbelül ezer évvel Krisztus szü­letése elölt a Tigris és Euphrates környékén laktak. Krisztus után 500-ig ide-oda vándoroltak Palesztina és Ba­bilon között. 70 körül Egyiptom volt földje, ahonnan erőszakkal kellett őket kiűzni. Ekkor ismét visszatértek Palesz­tinába, amely kitűnő geopolitikai fek­vésénél fogva igen alkalmas terület volt a kereskedésre. Innen az ókori Rámai Birodalmat árasztották el, mint kereskedők, pénzkölcsönzők, és rab­szolgakereskedők. Nemcsak a régi Itá­liába, hanem Galliába, Spanyolország­ba, Afrikába és a Földközi tenger ke­leti részén elterülő országokba is be­nyomultak. Ahol csak megjelentek, min­denütt felháborodást keltettek.

Akkoriban sehol sem keveredtek össze a vendéglátó népekkel. Innen van, hogy a mózesi tanítás erős kor­látokat állít a zsidók és a nemzsi­dók közé. Faji tulajdanságaik, me­lyek ma már mindenki előli ismerete­sek, már akkor ellenszenvet keltettek. Időnként elkergették őket, de sokszor maguk önként mentek tovább, hogy új vidékeken zsákmányoljanak ki. De mindenütt, ahol már egyszer jártak, visszamaradt egy kis zsidó közösség, amely a világzsidóság nagy hálózatá­nak sejtjévé vált. Krisztus születése­kor Palesztinában körülbelül 700.000 zsidó élt, a Római Birodalomban azon­ban már 3 és fél millió volt a zsidók száma.

Keleten új lehetőségek nyíltak meg a zsidóság számára a Középkor elején. A Római Birodalom ha­talma hanyatlóban volt. A földközi tengeri térség többé már nem volt gaz­dasági centruma az akkor ismert vi­lágnak. Nyugateurópában és Olaszor­szágban a zsidók üzleti tevékenysége miatt itt-ott már kellemetlen lázadások mutatkoztak. A zsidóság számára mi­ sem volt kézenfekvőbb, mint megpró­bálkozni azzal, hogy hátha új lehető­ségeket nyújt a zsidó szatócsok szá­mára a német népnek éppen akkor kezdődő kelet felé irányuló megmoz­dulása, vándorlása. A germánság ke­leten új földeket szántott fel, új váro­sokat alapított és nagy területekkel növelte a német nép életterét. Először óvatosan, majd mind öntudatosabbad csatlakoztak a zsidók a nagy nép­mozgalomhoz, s mindenütt felajánlot­ták kereskedői szolgálataikat. Ezek a zsidótelepülések „támaszpontok”-ul szolgáltak, ahonnan kiindulva, jó hír­szolgálatuk segítségével távolabbi ke­leti területek felé nyomultak előre, ugyannyira, hogy még olyan vidékre is előre nyomultak, ahová a germá­nok már nem jutottak el,

A „jiddis” elterjedésé sok keleti várasban még ma is tanúskodik erről a folyamatról.

A Római Birodalom virágkorában keleti forrásból áramlott a zsidóság folyama nyugat felé, a népvándorlás korában pedig Európa keleti részét árasztották el.

A keleti zsidóság torlódása

Az új zsidó „haza” Lengyelország és Litvánia lett, ahol a nyugatról bevándorló zsidóság a keletről már korábban benyomult zsidó települése­ket elérte. A zsidóság itt roppant összetorlódott, úgy, hogy innen északra a Baltikum felé és keletre Fehéroroszország felé nyomult előre. A kelet és délkelet felé történő előretörésből keletkeztek a zsidó települések Romá­niában, Magyarországon és Ukrajnában. Ezek az országok azóta is súlyosan szenvednek a zsidók térhódításától. Besszarábia, mely ma ismét Oroszországhoz tartozik, újra zsidó bevándorlás színhelyévé lett, ahova most erőteljesen szivárog be a zsidóság Romániából.

Több, mint 100 évvel ezelőtt Oroszország szükségesnek látta, hagy erről a torlódási területről feléje irányuló erős beszivárgásnak gátat emel­jen. Oroszország nyugati tartományaiban meghatározott települési zónát jelöltek ki, amelyen túl a zsidók nem vándorolhattak. E települési terület Cserta néven ismeretes.       Keletkezése egy 1791-ből származó orosz tör­vényre vezethető vissza. Keleti határai a Duna és a Dnjeper voltak. 1831 óta a cári birodalom keretén belül Lengyelország is a Cserfához tar­tozott, amelyen túl a zsidók nem mehettek Oroszország belsejébe. A Cserta területen a keleti zsidók túlzsúfolódlak s ez egy évszázadon át odavezetett, hogy ott a zsidóság különleges arculata fejlődött ki. Ugyan­csak megmaradt a keleti zsidóság különleges szociális helyzete, amely élesen különbözik a középeurópai zsidóság helyzetétől.

A Cserta a keleti zsidóság vállalkozóbb kedvű rétege számára kellemetlen börtönné vált, - de értették is a módját, hogy határain átjus­sanak. A századforduló körül a zsidóság torlódása oly erős volt, hogy egyrészt milliós tömegben vándorolt nyugat felé, másrészt pedig az „otthon” maradt zsidóság gyűlölettől fűtött szervezkedése a cári Oroszország össze­omlására vezetett.

Ezeken a vidékeken a XIX. században ismét és ismét fellángoló pogromok oka mindig az volt, hogy a zsidók a népet kiszipolyozták és a kétségbeesésbe kergették. Később, az ipar általános fejlődése idején, a lengyel zsidóság megtalálta a módját, hogy a nemesség védelme alatt vezetőpozíciót szerezzen, különösen Orosz-Lengyelországban.

Fajilag a keleti zsidók (askenázik) erősen különböznek a nyugati zsidóktól (szefardok), akiket számbelileg jóval felülmúlnak. A keleti zsi­dók előázsiai karakterű kevertfajú nép, míg a nyugati zsidók, bár ugyan­csak erősen kevertek, mégis egységesebbek.

A keleti zsidóság Nyugateurópába és tengerentúlra vándorol

Ugyanakkor, amidőn Oroszországban a múlt század közepe táján a zsidóság szigorú korlátozásoknak volt alávetve, a nyugateurópai országokban az emancipációs mozgalom virágzott. A zsidók a vendéglátó népeket humanista eszmékkel puhították meg, hogy azok őket egyenjogú polgároknak tekintsék. Így a zsidóság las­sanként a nyugateurópai országokban csaknem valamennyi fontos pozíciót elfoglalt. Amikor a keleti zsidók nagy vándorlási hulláma nyugatra érkezett, a zsidóság már abban a helyzetben volt, hogy segédkezet nyújt­hatott fajtestvéreinek. A keleti zsidó bevándorlók tömegesen árasztották el Magyarország, Ausztria, Németország nagy várasait. Magyarországon voltak nagy államférfiak, maga Széchenyi is, akik a zsidó emancipáció ellen fog­laltak állást. Németországban pedig Nagy Frigyes és Goethe energikusan az „emancipáció” ellen nyilatkoztak. A múlt század második felében azon­ban mégis győzött a „humanitás” gon­dolata s a zsidók útja megnyílt.

A régi Ausztria-Magyarországot a keleti zsidóság épp úgy elözönlötte, mint a Német Birodalmat.

Nyugateurópa nagyvárosai: Paris, London, Amsterdam ugyancsak a zsi­dók vándorlásainak főállomásai lel­tek, akik pedig az átkelést megfizet­hették, azokat az amerikai lehelősé­gek vonzották. Északamerika mindössze néhány generáció alatt a föld­kerekség legnagyobb zsidó országává lett. Közép- és Délamerika, de Dél­afrika sem mentesült a keleti zsidó­ság beszivárgásától.

A keleti zsidóság kereskedelmi és érintkezési nyelvül legnagyobb részt a németet használta. Sőt még Ameri­kában is német nyelven jelentkezett, úgy, hogy maguknak a zsidóknak a számítása szerint 1925-ben a világ össz-zsidóságának 80%-a németül be­szélt, angolul pedig csak 20%-a, több nyelvet pedig csak egy egész kis töredék beszélt.

A zsidók Amerikában

A zsidók csak az utolsó két emberöltő alatt özönlötték el Amerikát. Washington idejében az Egyesült Államokban mindössze 1234 zsidó volt, 1937-ben a zsidó hitűek száma már 5 mil­lión felül van! New York a Föld legnagyobb zsidó városa lett. Két és félmillió zsidó hitű lakosa a világ zsidóságának 15%-át teszi ki. New Yorkban minden negyedik ember zsidó. Brooklyn városrészben minden harmadik, Bronx-ban a tulajdonképpeni gettóban pedig ninden második. Jeruzsálemben, az ősi zsidó fővárosban ezzel szemben mindössze 76.000 zsidó lakik.

Óriásira dagadt a keleti zsidóságnak Amerikába irányuló vándorlása. 1884-tőt 1914-ig több, mint 3 millió vándorolt át, ebből a világháborút mege­lőző 15 esztendő alatt csak Oroszországból másfél millió zsidó hajózott át Amerikába.

1900-ban az Amerikai Egyesült Államokban 530.000, 1937-ben már 5 millió zsidó lakott. A legnagyobb részük nagyvárosokban él, ahol a legkönnyeb­ben tehetnek szert befolyásra a közéletben és a gazdasági életben egyaránt. Ma ugyanúgy megtaláljuk őket Roosevelt elnök környezetében (Laguardia, New York polgármestere (félzsidó), Baruch M. Bernát, Amerika Rathenau-ja Rosenmann Sámuel, Roosevelt udvari jogásza, Morgenthau Henrik pénzügymi­minisztere [épp úgy, mint a legfelsőbb bíróságoknál] Marcus Pecora, a korrupció védelmezője, Louis Dembitz Brandeis, a Legfelsőbb Törvényszék tagja), a filmszakmában (]akob Cohen - Jackie Coogan, Charlie Chaplin, Carl Lemmle, film-nagyvállalkozó), a színházi és pénzvilágban (Felix Warburg, Ottó Kahn, Schwab acélkirály, J. Seligmann), valamint ezrével még a kereskedelmi és gazdasági élet első pozícióiban. A zsidók voltak azok, akik Amerikát a világháborúban angol oldalon való belépésre serkentették, mint ahogy ma is mindent elkövetnek, hogy Amerikát ugyanezen az oldalon a hábo­rúba belesodorják.

A Rothschild család

A zsidóság leghatalmasabb ága Európában a Rothschild család volt. Mayer Amschel, „az öreg Rotschild”, 1743-ban született Frankfurtban, a Zsi­dó-utcában. A hesseni „országatya” emberkereskedelemmel foglalkozott és Hessenböl embereket szállított Angliá­nak, az Amerika elleni háború ide­jén. Az emberkereskedelem nagy ha­szonnal járt s az öreg Rothschild na­gyon meggazdagodott. Fia Náthán volt a „Waterloo-i” Rothschild. Ő épí­tette ki elsőnek a zsidó bankvilág nem­zetközi hálózatát. Fivéreivel alapította meg a Rothschild-házakat Frankfurt­ban, Londonban, Párisban, Bécsben és Nápolyban, ezeknek a bankházaknak üzleti szálai Spanyolországig, Oroszor­szágig és Délamerikáig elértek.

A múlt század harmincas éveitől kezdve a Rothschildok aktív szerepet vittek az európai országok politikai életében. Bent ültek az angol alsó- és felsőházban és a legtöbb uralkodói udvarban szerepet játszottak.

Később hozzáláttak a zsidó emanci­páció előkészítéséhez, amely a szá­zad második felében meghozta a zsi­dók teljes szabadságát.

A zsidóság Európában 1937-ben

A zsidóság tömegesen Európa keleti részében él. A cári Oroszor­szágban már 150 évvel ezelőtt a nyugati tartományok egy széles övezetét zsidó települési zónának jelölték ki, amelyből zsidók nem vándorolhattak be az orosz birodalom belsejébe. A korlátok 1918-ban leomlottak. A zsidó­ság elvándorlása ellenére azonban az „ősi” földön - északon Riga és Leningrád vidékén, valamint délen Varsó és Rosztov környékén - óriási tömegekben élő zsidóság maradt a „zsidóélet” forrása. Ezekhez a területekhez kapcsolódnak dél felé a Magyarországon, Romániában és Ukrajná­ban lévő zsidó települések.

Az évszázadok folyamán kevésbé népes, de határozottan felismer­hető zsidó település keletkezett Nyugateurópában Svájctól a Rajna men­tén Hollandiáig és Angliáig. Európa peremén, és afrikai területen már Marokkóig húzódik le a zsidóság, míg Palesztina zsidó lakossága csak 1920 óta szaporodott nagyobb mértékben.

A zsidók európai befolyását nagyszerűen szemlélteti az egyes váro­sok elzsidósodásának mértéke.

A zsidók az egyes országokban

A Britt világbirodalom, a Szovjet­unió és az Amerikai Egyesült Államok sokáig megengedték a zsidók beszivárgását. Az Egyesült Államok azonban az utóbbi időben megtiltották a zsidók bevándorlását. A francia gyarmatok, Marokkó kivételével a zsi­dóságot nem vonzották. Japán, Kína és India csaknem zsidómentesek maradtak. Fettünő, hogy a tropikus vi­dékeket a zsidók elkerülték, ami azt bizonyítja, hogy a zsidó nem pionír.

A zsidó fajúak száma a zsidó vallá­sunkkal ellentétben, csak becsléssel állapítható meg. Dr. Oberlies 1935-re a következő számadatokat adja:

Az egyes világrészeken élő zsidó hitűek száma a következő:

Ezek szerint a zsidó hitűek száma az egész világon 15.950.000. A zsidók arányszáma egy világrészen sem ha­ladja túl a lakosság 1.9 százalékát.