Aki a szovjet államadósságot kezelte -egy vérbeli judeóbolsevik.
A megvásárolt forradalom
Szürke eminenciás Németh, Antall, Orbán és Gyurcsány kormányaiban
Dr. Kapolyi László, a rendszerváltásnak nevezett átalakulás egyik kulcsfigurája, egyetemi tanulmányait 1955-ben végezte a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol szerkezetépítő mérnöki oklevelet kapott. 1957-ben Miskolcon, a Nehézipari Műszaki Egyetemen bányamérnök, majd 1961-ben a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen ipari közgazdász lett. A Magyar Szocialista Munkáspártba (MSZMP) 1968-ban lépett be, a Nehézipari Minisztériumban 1976-ban nevezték ki miniszterhelyettesnek. 1981 és 1983 között a Lázár-, majd a Grósz-kormány ipari miniszterévé, 1985-től 1988-ig az MSZMP Központi Bizottság tagjává választották. A Német-kormány idején a Minisztertanács energiapolitikai kormánybiztosa tisztsége mellett az akkori ellenzéki pártok, főként a népi felhatalmazással nem rendelkezett Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalásokon részt vett pártok (MDF, Független Kisgazdapárt, SZDSZ, Fidesz, KDNP) finanszírozását intéző titkos megbízott – s mint ilyen, felelős volt a „lojális ellenzék” számára kiutalt 500 millió forintos állami támogatás lebonyolításáért. Ezt az összeget az MSZMP KB 1989. februári űlésén elfogadott, a többpártrendszer bevezetéséről szóló döntés után juttatták el a tárgyalópartnereikhez.
A SYSTEM CONSULTING ÉLÉN
Míg az Ellenzéki (később Nemzeti) Kerekasztal pártjai az 1990. évi választásokra készültek, Kapolyi 1989-ben megalapította a System Consulting Kft-t, melynek ügyvezető igazgatója, majd a cég fejlődése során átalakult System Consulting Részvénytársaság igazgatótanácsának elnöke lett. – Cége a rendszerváltáskor fennálló szovjet-orosz államadóság lebontásában játszott vezető szerepet. Az oroszok ugyan korábban hallani sem akartak arról, hogy adósságukat energiahordozókban törlesszék, de Kapolyinak mégis sikerült elérnie, hogy szenet vásárolhasson, amit Ukrajnába (a burstini erőműbe) szállított, onnan pedig áramot importált Magyarországra. Az összesen 900 millió dolláros orosz államadóságból a vezetése alatt álló System Consulting Rt. 120 millió dollárt „bontott le” – ezzel az egykori MSZMP KB-tag rövid időn belül, az 1990-ra, már Magyarország egyik leggazdagabb emberévé vált.
A közéleti kérdések iránt érdeklődőkben nyilvánvalóan már korábban is felvetődött a kérdés, hogy a Németh-kormány hónapjaiban, majd az 1990. évi országgyűlési választásokat követő első években miért olyan személyek, az MSZMP-hez köthető politikusok, végeztek érdemi munkát a demokratikus átalakulás terén, mint Martonyi János, a Németh-kormány privatizációs ügyeinek kormánybiztosa, vagy Kapolyi László, az MSZMP KB tagja, a nyolcvanas évek iparügyi minisztere? A válasz igen egyszerű. – Az MSZMP KB 1989. februári űlésén is jóvahagyott többpártrendszer bevezetése utáni első kormánynak nem voltak szakemberei. A nemzetvédelem, a létrehozott Nemzetbiztonsági Hivatal személyi állományának több mint kilencven százaléka a kádári állambiztonsági szolgálatok soraiból került ki, a gazdasági életben – és ez magyarázat egyebek mellett Kapolyi, Csányi, Demján, Várszegi, stb. tüneményes meggazdagodására – nem voltak hasznosítható keleti vagy nyugati kapcsolatai, így pl. a szovjet-orosz államadósság ügyét az Antall-kormány idején, majd később az Orbán-kormány éveiben az egykori MSZMP miniszterei, szakemberei intézték. Kínos olvasni, tudomásul venni, de az elmúlt két évtized tapasztalatai támasztják alá: a „nemzeti kormányok” leginkább a nemzetgazdaság stratégiai ágazatainak kiárusításában jeleskedtek, mely tevékenységeik súlyosan ellentétesek voltak a nemzeti érdekekkel.
Az elmult másfél évtizedben Kapolyi, az államkapitalista, megkerülhetetlen tényezője volt nemcsak az orosz államdósság lebontásának, hanem a villamosenergia-kereskedelemnek, az áramszállításoknak is. Az MSZMP miniszteréből szociáldemokrata politikussá átlényegült szakember tevékenységét még a Fidesz-kormány sem nélkülözhette: cége 2000 novemberében egy tárcaközi bizottságtól kapott megbízást a még fennmaradt orosz államadósság behajtásában. A System Consulting évente 3 milliárd kilowattórányi villamos áramot importált (és importál napjainkban is) Ukrajnából, részben hazai felhasználásra, részben továbbszállításra. Az ukrajnai áram eljutott a környező országokba, a Balkánra… árbevétele 2008-ban elérte a 20 milliárd forintot. (Az Orbán-kormány, amint az ismert a közgazdászok világában, regnálásuk négy éve során érdemben semmit sem tett az orosz államadósság csökkentése érdekében, ugyanakkor működésének utolsó néhány hetében lázas sietséggel kótyavetyélte el a tartozást, a még fennálló 250 millió dolláros követelést a miniszterelnök „szakemberei” potom 77, 5 millió dollárért adták el egy viszonylag ismeretlen bécsi banknak. – A Fidesz-vezér ígéreteit (a 13. havi nyugdíj, az egészségügy támogatása) később, a Medgyessy-kormány bukása után, a Gyurcsány-adminisztráció valósította meg…)
KAPOLYI LÁSZLÓ, A POLITIKUS
A Lázár- valamint a Grósz-kormány minisztere 1992-ben kezdett ismét politikai tevékenységbe, mikor is a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) budapesti szervezete vezetőségi tagjává választották, és amely pártnak 1994-ben elnöke lett.
A szociáldemokraták történelmi pártja 1989-ben alakult újjá. A köztársaság kikiáltása után a novemberi kongresszusukon három irányzat jött létre: a Magyarországi Szociáldemokrata Párt néven működő csoportosulás elnökévé Petrasovits Annát választották. Az úgynevezett „balszárny”, Révész András és hívei, a Független Szociáldemokrata Párt, 1992-ig különváltan működtek, egyes régi párttagok viszont az eredeti Szociáldemokrata Párt (SZDP) néven tevékenykedtek Takács Imre és Szabó Lajos irányításával – ez utóbbiak, a kádári korszak ellenségei, tüntek el leghamarabb a süllyesztőben 1992-re…
A Petrasovits vezette MSZDP az 1990-es országgyűlési választásokon 3, 55%-ot ért el, így nem jutottak a parlamentbe. Később zavaros platform-harcokban az elnöknőt leválltották, követői – Borbély Endre és Király Zoltán – az addigiaknál is súlyosabb helyzetbe hozták a szociáldemokratákat, akik ezt követően Kapolyi Lászlót hívták meg a párt élére.
Az MSZMP egykori miniszterét legutóbb 2006. november 18-án választotta újra a kongresszus, az MSZDP korábbi ifjúsági szervezete – a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom (SZIM) 2008. június 22-én újjáalakult, és ma már önálló politikai szervezetként működik. Az MSZP szatellitpártjaként létező politikai csoportosulás tagjai a szocialista párt listáján, szocialista színekben jutottak be a parlamentbe, de ott sem alkottak-alkotnak külön frakciót. A 2006-2008-as évek belső feszültségei folytán a disszidens szocialista politikusok egyre nagyobb arányban ülnek át az MSZDP soraiba és alakítják meg saját frakciójukat az egyes önkormányzatokban. A gazdasági válság, a koalíciós feszültségek miatt megerősödött szociáldemokraták száma immár reális esélyt nyitott egy MSZP-MSZDP-Munkáspárt koalíció formálására – bár a legutóbbi információk szerint a Magyarországi Szociáldemokrata Párt Kapolyi László vezetésével 2010-től az MSZP-től külön indul, jelenleg tárgyalásokat folytatnak a Zöld Baloldal és a Magyarországi Munkáspárt 2006 vezetőivel az esetleges jövőbeli együttműködésről.
Szemenyei-Kiss Tamás
magyarorszag.ma
|