Elfelejtett légió. Mi lett az '56-s orosz katonákkal?

A magyar művelet
Őket ma sokkal nehezebb megtalálni, mint a második világháború veteránjait. Egyrészt kevesebben voltak, másrészt míg a háborús veteránokat tisztelet és megbecsülés övezi, addig az 1956-ban Magyarországra küldött katonák ilyenről nem is álmodhattak. „Ellenforradalmat” kellett leverniük, megtiltották nekik, hogy beszámoljanak arról, hol voltak, mit láttak, mit csináltak. Így volt ez egészen a Szovjetunió felbomlásáig. A Budapestet megjárt orosz katonák többsége még ma sem szívesen mesél.

Meglepte a szovjet katonákat a hõsies ellenállás

- 1956-ban a Babadzsanyan altábornagy vezette 8. gépesített hadtest 31. tankhadosztályának 692. rádiós zászlóaljában szolgáltam rádiósként. A kárpátaljai katonai körzethez tartoztunk - meséli Vlagyiszlav Szkitnyevszkij, a Leningrádi Területi Egyetem professzora. - Egy nappal a budapesti felkelés előtt riasztottak minket. Amikor a kárpátaljai területen keresztül vonultunk, csapatainkba be¬-le¬lőttek. Ezen megdöbbentünk, mivel ez még a szovjet területen történt. A velünk együtt szolgáló magyar azt mondta nekünk, hogy valószínűleg a kárpátaljai magyarok támadhattak meg minket.
Ön és a katonatársai nyilván szinte semmit nem tudtak Magyarországról, ezért még számos meglepetés érhette önöket.

- Persze, szinte semmit nem tudtunk. A következő meglepetés akkor jött, amikor már Magyarország útjain haladva fegyvertelen katonákat láttunk szovjet egyenruhában. Integettek nekünk, hogy gyorsabban haladjunk. Néhány közülük épp libát cipelt magával. Eleinte azt gondoltuk, hogy bizonyára szökött szovjet katonák lehettek, de közben kiderült, hogy magyarok. A magyar hadsereg szovjet egyenruhában szolgált, amiről egyáltalán nem tudtunk. Kevesen sejtették, hogy a második világháborúban Magyarország a Szovjetunió ellen harcolt. Parancsnokaink ezekről a dolgokról csak Budapesten kezdtek beszélni, és nem is azonnal.

És ők maguk többet tudtak Magyarországról?

- Tisztjeink sem tudhattak sokkal többet az országról és a kialakult helyzetről. Nagyon idegesek voltak, és ezt az idegességet rajtunk vezették le. Nehéz körülmények közé kerültünk. Az első budapesti bevonulás előtt két nappal sok embert és technikát veszítettünk, akadozott az ellátás. A fejadagjainkat még a Magyarországra érkezés előtt megettük, nem volt vizünk. Meleg ételt csak két nap múltán kaptunk Gödöllőn, ahova közben megérkezett a tábori konyha. Amikor megjelentek az első sebesültek és halottak, tisztjeink nem tudták, hová küldhetik őket. Nagy fejetlenség uralkodott. A súlyosan sérült szovjet katonákat magyar mentősök kezdték elszállítani, ugyanakkor olyan hírek jártak, hogy a magyar orvosok és nővérek a sebesültek vérébe gyógyszer helyett kerozint fecskendeznek. Féltünk attól, hogy egyedül találnak meg sebesülten valahol...

És milyen élményekben volt részük Budapesten?

Vlagyiszlav Szkitnyevszkij, aki részt vett az ’56 novemberi megszállásban. Nem értették, honnan lettek Magyarországon fasiszták, hiszen csak tíz éve ûzték ki õket

- Miután megérkeztünk Budapestre, sokkolt, hogy számos udvarban és utcán lámpákra felakasztott emberek lógnak, sokan fejjel lefelé. Lehet, hogy voltak még élők is közöttük, mivel a tömeg utcai mulatságot rendezett belőlük. Nem tudtunk nekik segíteni, a parancsnokaink azt mondták, hogy a magyarok majd elintézik egymás között.

Megdöbbentő élmény volt a szovjet nagykövetség mellett fekvő lábatlan Sztálin-szobor. A láb a talapzattal együtt a helyén maradt. Ugyanazon a napon rádióállomásunkat a nagykövetség mellé rendelték, akkor jutottunk volna szerephez, ha Andropov nagykövetnél valami folytán meghibásodott volna a rádiókapcsolat. Velünk együtt szolgált Andropov, akit később KGB-vezetővé léptettek elő és Krjucskov, a szovjet nagykövetség harmadik titkára. Krjucskov mindig nagyon udvariasan viszonyult hozzánk, ugyanakkor mi óvatosak voltunk vele, hiszen civil volt. Néha próbáltuk faggatni, mi is történik valójában, mi fog történni ezután, de ő diplomatikusan kikerülte a kérdéseinket. Azt mondta, fontos lezárni az osztrák határt, mert jöhetnek az amerikaiak.

Ma már tudható, hogy Amerika nem szándékozott beavatkozni a magyar ügyekbe, ahogy más nyugati országok sem álltak készen a fellépésre. Igaz, hogy a nyugati rádióadók biztatták a felkelőket, és katonai segítséget ígértek.

- Mivel rádiósként szolgáltam, tudom, mekkora propagandát folytattak a nyugatiak. Amikor még csak vonultunk be Magyarországra, az egyik adó a következőket közölte: „Szabad magyarok! Földetekre a 31-es hadosztály vonult be, öldöklő ázsiaiak szolgálnak ott..." Ezt hallgatván a kazah katonáink, akikből elég sok volt a hadosztályunkban, csak mosolyogtak. Ugyanakkor nem voltunk mi öldöklő gyilkosok, sem mi, sem ők. Nem kaptunk tűznyitási parancsot sem, eleinte csak lőttek ránk, gyújtották a tankjainkat. A tank hátuljában volt az üzemanyagtartály, belül pedig 20 darab lövedék. Amennyiben a tüzet nem sikerült eloltani idejében, a lövedékek felrobbantak, és nem csak a tankosok haltak meg. Egy felkelő Molotov-koktélt dobott a tankra egy házból, de a robbanástól az egész fal leomlott, ártatlan embereket temetve maga alá.

Meg lehetett-e valahogy akadályozni azt, hogy az égő tank felrobbanjon?

- Amennyiben a tank lángra kapott, a katonák nem hagyhatták el, mivel azonnal fejbe lőtték volna őket a felkelők. Ahhoz, hogy eloltsák a lángot, a tankot egy házfalnak kellett fordítani, és lőni egyet. A robbanás keltette hullám el tudta oltani a lángot. Egy tankosztag három tankból áll. Ha az egyik lángra kapott, egy másik lövést adott ki mellette, és így is el lehetett oltani a tüzet. Ugyanakkor senki nem tudhatta, hová repül a lövedék, csak jobb híján lehetett ezt a módszert használni. Ördögi kör alakult ki: a felkelők Molotov-koktélokat dobáltak a tankokra, ezzel pedig a környéken tartózkodó magyarok életét oltották ki. Akkor is, ha a tankosok nem lőttek, hanem a tank robbant fel...

Budapesten akkor nemcsak a felkelésben részt vevők haltak meg, hanem otthonaikban békésen kiváró emberek is.

- Az embereknek nem volt hová menekülniük sem tőlünk, sem a saját felkelőiktől, bármelyik pillanatban érhette lövedék a házukat. Mi és a magyarok is a helyzet foglyaivá váltunk. Páncélozott szállítójárműveinket ponyva fedte, ami nem tudott megvédeni a felkelők golyóitól. Ilyen felszereléssel Budapestre küldeni a katonáinkat bűncselekmény volt.

Az igazi mészárlás már a második szovjet csapatbevonás után kezdődött. Akkor már érthetőbb volt a helyzet?

- November 4-én azt a parancsot kaptuk, hogy nyomjuk el a „fasiszta felkelést". Akkor vontak be minket Budapestre másodszorra. Azt mondták nekünk, hogy teljesítenünk kell a nemzetközi kötelezettségünket, és megmenteni a magyar proletariátust a fasizmustól. Nem értettük, honnan lettek Magyarországon fasiszták, hiszen csak tíz éve űzték ki őket. Ugyanakkor megnyugodtunk, hogy ellenük kell harcolni, magabiztosabbá váltak mind a katonák, mind pedig a tisztek. A november 7-én megrendezett budapesti szovjet katonai felvonulás új erőt adott a katonáknak. Konyev marsall, a Varsói Szerződés főparancsnoka azt üzente, úgy viselkedjünk, ahogy a nemzetközi kötelezettséget teljesítő katonáknak illik. A szovjet parancsnokság leginkább a fosztogatásoktól félt, ugyanakkor nem tudok egy ilyen esetről sem, mármint ami a katonákat illeti. Lehet, hogy tiszteknél ez előfordult, mert néhányan közülük eltűntek nyomtalanul. Ment a szóbeszéd, hogy személygépkocsikat próbáltak kivinni a Szovjetunióba. A katonákat pedig naponta átmotozták, a haditörvényszék is rendesen működött.

Magyarországon az 1956-os felkelés résztvevőit szabadságharcosnak nyilvánították, élveznek bizonyos kedvezményeket. A szovjet részről harcolt katonák kaptak-e bármilyen megkülönböztetést, elismerést?

- Semmit nem kaptunk, nem is kapunk. Ki tudja ma megmagyarázni, miért haltak meg a társaink Budapesten? Az egyik barátom elvesztette a lábát, én pedig súlyosan megsebesültem. Budán történt, a Moszkva téren, amikor a rádiónkhoz közel a felkelők felrobbantottak egy tankot. A lvovi hadikórházban mindenkit „tüdőgyulladással" diagnosztizáltak. Évekkel később írtam a Hadügyminisztérium Központi Archívumába, hogy támasszák alá részvételemet az 1956-os hadi eseményekben. Azt a választ kaptam, hogy erről semmilyen iratuk nincs.

Semmi nem maradt nekünk, csak szomorúság és bosszúság. Nagyon rosszul esik, hogy már fél évszázada titokban tartanak minket. Nagyon kevesen maradtunk, de a hivatalnokok semmit nem akarnak hallani valamiféle „magyar műveletről". Pedig a poklon mentünk keresztül, egy be nem jelentett, szabályok nélküli háborúban vettünk részt. Néha szégyenteljes volt az egész, de nem a katonáknak kellene szégyenkezniük, hanem a felső vezetésnek.

Jelcin elnök 1992-es budapesti látogatásakor bocsánatot kért a magyar néptől a felkelés leveréséért. Mit gondol erről?

- Nem tudtam róla. Miért csak a magyaroktól kért bocsánatot? A saját népétől és a katonáktól ki fog bocsánatot kérni? Titokban temették el a halottainkat, titkosították, hogy hol és mikor haltak meg, hogy senki ne jöjjön rá az igazi okokra. A halott katonák családjai csak annyit tudtak, hogy „hadgyakorlat" során estek el.

forrás : hetek.hu