Szemtõl szembe a Janus-arccal?

Az iszonyatos ideológiai zûrzavarba került Fidesz MPSZ elõtt húsz évvel korábban két lehetséges út állt: a liberális – más elnevezéssel: „szabadgondolkodó” – politikusok világa vagy a szocialista forradalmárok hõsies életútja. Hogy mindezek ellenére miként váltak kereszténydemokratákká, majd az irredenta, hungarista, náci vonal társutasaivá és hogyan kacérkodtak a mi „Kádár-gyermekeink” a kommunista önkényuralom nézeteivel – nos, mindez mintegy összegezésként mutatkozott meg abban a mintegy nyolc esztendõn át tartott büntetõeljárásban, melyet Magyarország második legnagyobb pártjának miniszterei, politikusai kezdeményeztek négy egyszerû, szerény körülmények között élõ polgár ellen.

Húsz évvel ezelõtt (1988-ban) még november 7-e volt az állami ünnep és munkaszüneti nap, nem pedig március 15-e. A húsz évvel ezelõtti november 7-én a Fidesz Munkáscsoport 18 tagja – az ünnepváltást követelõ tábláikat a nyakukba akasztva – söprögetni kezdte a faleveleket Budapesten, a Vörösmarty téren. Csepeli üzemi dolgozók, munkásfiatalok, varrónõk, bolti eladók (az ifjúdemokraták legszegényebbjei) kezdeményeztek harcot a kádári kompromisszumokkal, vezetõik helyett is vállalva a fizikai megtorlást, az addig egyedülálló tüntetés megszervezését. Aznap még csak a rendõrségre sikerült besöpörni magukat illetve a nyugat-európai demokratikus sajtó hírei közé a bátor Munkáscsoport követelést, ám decemberben Grósz Károly kormánya törölte a nagy októberi szocialista forradalom napját a nemzeti ünnepek sorából, s helyére március 15-e került. – Ez az esemény, a korabeli legigazibb demokratikus vívmány ahhoz a Munkáscsoporthoz köthetõ, akiket a polgári demokrácia hajnalán elsõként árult el a Fidesz-vezetés (1989. január 21-én feloszlatva õket), de a diadalt kivívott Munkáscsoport tagjai között ott volt az a két személy is, akiknek a morális és fizikai megsemmisítésére kvázi összeesküvést szõttek az Orbán-kormány miniszterei és az általuk kinevezett bûnüldözõ szervek.

Az illusztrációt
Hajósi Szabó Csilla (1983) készítette

 

Olvassuk csak, hogyan vélekedtek 1992-ben azok a belügyi alkalmazottak – a belsõ elhárítás parancsnokai és az antidemokratikus utasításokat végrehajtó rendõrtisztek – akik megfelelõ információkkal rendelkeztek a Munkáscsoport elleni akcióról. Kézenfekvõ lenne a Fidesz mentorára, Stumpf István kollégiumi igazgató kapcsolataira hivatkozni, ti. az említett személyt éppen olyan szoros kapcsolatok fûzték 1988-ban Horváth István belügyminiszterhez, mint az ifjúdemokraták vezetõihez, de ne találgassunk, a Munkáscsoport elárulása így is, úgy is a Fidesz akkori vezetõinek lelkén szárad.

„…Visszavonultam a magánélet csendjébe – közölte Horváth István 1992. júliusában – Sokáig vívódtam, helyes-e ez, aztán úgy döntöttem: igen. Semmiképp se szeretnék mai politikai, közéleti témákba keveredni. Kérem, én mindenkor tisztességes intézkedést vártam el a rendõröktõl, ebbe beleértve Szemenyei-Kiss Tamás vagy Kollár Erzsébet ügyét is. Minden esetet nem ismerhettem, errõl, a Fidesz Munkáscsoporthoz tartozók esetérõl is csak halvány emlékeim vannak. Szívesen beszélnék errõl, de csak akkor, ha tudnám, hogy amit mondok, köztünk marad…”

Dr. Margitai Domokos ezredes, 1992. június 23-án az ORFK Vizsgálati Fõosztálya vezetõje – 1988. novemberében a BRFK V. ker. Rendõrkapitánysága parancsnoka – így nyilatkozott: „A rendszerváltás elõtti idõket éltük. Feszült, ideges volt a hangulat, mindenki érezhette, van valami a levegõben. November hetedike akkor még munkaszünet volt. Mégis bementem a kapitányságra, habár nem éreztem jól magam. Délelõtt tíz körül értesítettek: egy tizenöt-húsz fõs csoport tüntet a Vörösmarty téren. Követelik, hogy november hetedike ne legyen többé ünnep. Én meghagytam, hogy ne tegyenek semmit. Az állambiztonság viszont másképp gondolta: emlékezetem szerint tizenhárom embert kísértek be a kapitányságra. – Nem az én rendõreim intézkedtek, hanem az állambiztonságiak, a BRFK és a rendõri ezred általuk felkért emberei hozták be a csoport tagjait és számoltatták el õket.

Az elszámoltatás a demokratikus ellenzék zaklatására kitalált intézkedés volt, ellentétben állt az akkori jogszabályokkal is. Az is elõfordult, hogy az én nevemben rendeztek házkutatásokat az állambiztonságiak. Õk ezt a kapitányságot jelölték ki fõhadiszállásként, hisz 1986/87-tõl a Belváros volt az ellenzéki megmozdulások középpontja. Két szobát tartottak fönn maguknak, de adott esetben többet is át kellett engednünk. Szemenyei-Kiss Tamásról csak annyit: mindketten az állambiztonságiak arrogáns akciójának áldozatai vagyunk…”

Dr. Horváth Gábor, katonai ügyész, a Budapesti Katonai Ügyészség egykori munkatársa (aki büntetõeljárást kezdeményezett a Fidesz Munkáscsoport tagjai ellen, majd 1990 után a Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetõhelyettese lett) így magyarázkodott: „Ez volt az elsõ és egyetlen ügyem, amely mögött mindjárt felsejlett a politika. Az anyag tanulmányozása után megidéztem, meghallgattam a tanúkat. A csoport 19 tagja közül(!) csupán egy résztvevõt nem sikerült elérnem. Meghallgattam azokat a rendõröket, akik a kapitányságon a tüntetõk elszámoltatását végezték. Szemenyei-Kiss Tamás sérüléseirõl készített leletek értékelésére szaktanácsadót vontam be a vizsgálatba… Amikor láttam, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség más jogi álláspontot képviselnek, mint én, akkor emlékeztetõt írtam és egyúttal kértem, mentsenek fel az ügy további vizsgálata alól.”

Mivel úgy a Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal 86/2004 sz. dossziéjában, mint a Budaörsi Városi Bíróság 12.B.65/2005 sz. periratai között megtalálhatók azok a dokumentumok, melyekben a vád alá helyezett személyek a bûnüldözõ hatóságok elé tárták dr. Horváth Gábor egykori katonai ügyész korábbi, az 1988-as Fidesz Munkáscsoport ügyében játszott szégyenletes szerepét, illetve azt a tény, hogy a volt katonai ügyész a „magyar Bastille” épületében végzett munkája eredményeként mûködött közre több ellenzéki személy külföldre menekülésének kikényszerítésében, a Munkáscsoporthoz tartozók jogsérelmeinek, valamint az Állambiztonsági Szolgálatok tevékenysége, az elõállítások során eltünt (dr. Horváth Gábor emlékiratában is említett) személy ügyének eltussolásában, továbbá a súlyos bûncselekményeket megvalósított belügyi alkalmazottak büntetlenségének biztosításában.

KÁDÁR ÉS GRÓSZ KATONAI ÜGYÉSZÉT IS BEVETETTÉK

Ahogy múltak a hónapok és az évek, a tanúk vallomásai, és a felsorakoztatott tárgyi bizonyítékok mindinkább azt körvonalazták, hogy a Demeter kontra Keller perben az MSZP országgyûlési képviselõje, a Miniszterelnöki Hivatal, majd a Pénzügyminisztérium államtitkára igazat állított az ellene lezajlott perek során: Demeter Ervin volt titkosszolgálati miniszter szülei aktív kapcsolatban álltak a Hungarista Mozgalom bel- és külföldi szervezetei prominenseivel, mindenekelõtt a HMH vezetõjével. „Hajdú” Demeter Dénes a kihallgatásai alkalmával az ügyészségeken és a bíróságok elõtt ellentmondásba keveredett részben a saját korábbi állításaival, részben pedig azokkal a vallomásokkal és nyilatkozatokkal, melyeket Varga Mihály, ex-pénzügyminiszter, Demeter Ervin a polgári titkosszolgálatokat felügyelõ egykori miniszter, valamint a Fidesz MPSZ Országos Elnöksége és az általuk felkért tanúk – dr. Nagy László ügyvéd, Ekrem Kemál György (a Hungarista Mozgalom egyik vezetõje) – tettek a vizsgálatok során.

2003. március hó 27. napján a Pest Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság a dr. Garamvölgyi Ildikó mb. tanácselnök aláírásával ellátott 4. Pf. 20.753/2003/2 sz. Végzésében az alábbiak olvashatók: „Az elsõfokú bíróság végzésével a felperest, Hajdú Demeter Dénest, 100.000.-Ft pénzbírsággal sújtotta. A pénzbírság kiszabását azzal indokolta, hogy a felperes a jóhiszemû pervitel szabályait megsértette, amikor a bizonyítási eljárás során az írásszakértõi vizsgálat elrendeléséig tagadta, hogy személye azonos lenne a „Zöldhegyi Ernõ” néven publikáló íróval. Az írásszakértõi vizsgálat elrendelése után korábbi nyilatkozatait megváltoztatva elismerte, hogy a fenti álnevet õ használja. Tagadta azt is, hogy Szemenyei-Kiss Tamással levélváltásokat folytatott volna, utóbb ezt sem tette vitássá…
A megyei bíróság az elsõfokú bíróság végzését helybenhagyja, a végzés ellen fellebbezésnek helye nincs.”

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal 2005-ben zárta le a 240/2003 számú aktát, a korábban gyanúsítottként kihallgatott Kollár Erzsébet esetében a hamis tanúzás vádját alaptalannak találta, ezért az ügyében keletkezett nyomozati jegyzõkönyvek csatolásával rágalmazás miatt a Hajdú Demeter Dénes ellen kezdeményezett büntetõbírósági eljárás lefolytatásához a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz elküldte.

Szemenyei-Kiss Tamás újságíró, a HM volt hírfõnöke, Gergelics Valéria könyvkiadó és Szilasi Lajos, a BM III/I-es csoportfõnökség egykori munkatársa anyagait újabb, immár a Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal illetékességébe utalta át a további (!) vizsgálatok lefolytatásához.

A Legfõbb Ügyészség Kiemelt Ügyek Fõosztálya KF. 588/2003/16-I számú határozata alapján, így került az addigi összes nyomozati anyag a „specialista” dr. Horváth Gábor csoportvezetõ ügyészhez (aki 1988-ban katonai ügyészként mûködött közre a Fidesz Munkáscsoport tagjai ellen elkövetett súlyos testi sértés, jogtalan fogvatartás, hivatali eljárásban tanúsított bántalmazás illetve az emberölés megalapozott gyanújának ügyében kezdeményezett büntetõeljárás elkövetõinek a felelõsség alóli kibújás lehetõségének megteremtésében. (Lásd: a Budaörsi Városi Bíróság 12. B. 65/2005 sz. perirat 1507-1509 számmal ellátott oldalait! A Szerk.)

Mint addig mindvégig, úgy dr. Horváth Gábor csoportvezetõ ügyész sem tartotta magára nézve kötelezõnek a Be. 46.§ a) pontjában rögzített gyanúsítotti jogokat, miszerint „a védõt legkésõbb a terhelt elsõ kihallgatásáig kell kirendelni”, amennyiben a kihallgatott nincs abban a helyzetben, hogy ügyvédet nevezzen meg.

Így fordulhatott elõ, hogy ügyvéd elõször a vádirat megfogalmazását megelõzõ iratismertetések alkalmával jelenhetett meg az ügyészségen – ez pedig nyilvánvalóan korlátozta a büntetõeljárás alá vont személyek védekezéséhez való jogait.

A Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal dr. Birtalan Örkény megyei fõügyész aláírásával 2004. október 18-án utasította el a dr. Horváth Gábor csop. vez. ügyész kizárására tett indítványt, mint „alaptalant”.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság sem tétlenkedett: a büntetõbíróság két évig várt a Hajdú Demeter Dénes ellen kényszerûségbõl megindított büntetõeljárással, majd miután 2005. november 1-én a MIÉP pártigazgatója, Demeter Ervin volt titkosszolgálati miniszter apja és legfõbb bizalmasa meghalt, tûzték ki az elsõ tárgyalási napot 2006. október 4-én du. 15 órára – melyet a vádlott elhalálozása okán perceken belül be is zárt az eljáró bíró, dr. Dénes Veronika.

A Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal 2005. január 11-én állította össze vádiratát – az anyag február 2-án érkezett Budaörsi Városi Bírósághoz. – A „rabosított”, mindvégig a büntetõeljárás hátrányaival küzdõ vádlottaknak 36 hónapot (nem kevesebb, mint három évet!) kellett várni az elsõ tárgyalás kitûzésére, majd a 2008. január 29-én megtartott tárgyalási napot követõen 2008. május 27-én mondták ki az alaptalanul megvádolt személyek felmentésérõl szóló ítéletet.

A NAGY INDIÁNKÖNYV

Nem történt törvénysértés. Minden hivatal és hatóság a tõlük elvárható módon hozta meg határozatát és ítéletét. Az Orbán-kormányt és a büntetõeljárást kezdeményezõ minisztereit 2002-ben leváltotta a nép. Következett a Medgyessy Péter vezette kormány, majd Gyurcsány Ferenc elsõ, majd második miniszterelnöksége. Az egykori Bibó-kollégisták (napjaink ifjúdemokrata politikusai) megjelentették a demokratikus ellenállásukat leíró, képekkel és dokumentumokkal illusztrált könyvüket, melynek a Nagy Indiánkönyv címet adták.

Igaz ugyan, hogy a demokráciáért vívott önfeláldozó harcukat bemutató emlékkönyv többnyire a perbefogottak dokumentumfotóit mutatták be az olvasóknak, az is tény, hogy a „Charta 77” aláírói közül neveinket már nem tudták kiretusálni, de a szerzõ – Bayer Zsolt – és az ügyes szerkesztõk jelentõs pluszmunkát vállalva addig ügyeskedtek, amíg múltjukból és jelenükbõl végül is sikerült az enyészetbe taszítani az egykor volt Fidesz Munkáscsoport történetét, a nem narancsos, hanem akkor még Kossuth-címeres zászlók alatt menetelõk tetteit.

Nem történt törvénysértés. A Budaörsi Városi Bíróság ítélete helyreállította a morális egyensúlyt… A „demokratikus eszközökkel harcoló” Fidesz MPSZ – amely mögött ott áll az egész nemzet, mert így hirdetik – lassan elkezdi felkészülését a 2010-es országgyûlési választásokra. Ami történt, az csak közjáték volt az ifjúdemokraták két évtizedes történetébõl.

Forrás: PR Herald / Szemenyei-Kiss Tamás (1945, Budapest – Szeghalom – Düsseldorf – Budapest