Nem igaz, hogy a magyarokkal mindent el lehet fogadtatni, nem igaz, hogy a magyarok torkán mindent le lehet nyomni, nem igaz, hogy a magyarok mindig mindent eltűrnek. Nem igaz, mert a magyaroknak is van önbecsülésük.”

A „nemzet miniszterelnöke” (ahogy Orbán Viktor szerényen szólíttatja magát a határon túli magyar közösségekben) e kijelentését immár századszor tesztelte 2008. március 10-én a nem kis mértékben feledékeny hallgatósága előtt, majd a zilahligeti, szintén számtalan alkalommal megismételt beszédének azt a részét tálalta fel rajongóinak, melyben az új magyar nemzetstratégiát járta körül.

A FIDESZ vezére az elvesztett 2002. évi választásokat követően vetette be a határontúli magyarok ügyét, mint fegyvert, a belpolitikai küzdelembe. – Erdélyben, Zilahligeten, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 2004. szeptemberében szervezett találkozón az alábbiakat fejtegette:

„A felszínen valóban az látszik, hogy a státustörvényt ellehetetlenítették, a magyar egyetem támogatását megkurtítják, az autonómia ügyében hímeznek-hámoznak. De a felszín alatt készülőben van egy egységesülő magyar nemzetstratégia, amely valóban áthidal a határok felett. Mi ugyanis – hangsúlyozta ki Orbán – elsősorban nem politikai küzdelmet folytatunk pártokkal pártokért, kormányokkal kormányokért, a mi küzdelmünk elsődleges célja a közösségépítés, a teljes magyar nemzeti egység megalkotása”.

Orbán Viktor,Tőkés László püspök és az erdélyi magyarok vendégeként, azt hangoztatta, amit a 4-500 főt számláló hallgatósága hallani akart. – Őket senki sem tájékoztatta az ex-kormányfő 1999. április 24-én tett kijelentéséről, mikor is Magyarország miniszterelnöke ( sajátosan értelmezett nemzetstratégiai megfontontolásokból) jelentette ki Washingtonban: „A vajdasági magyar kisebbség ügye nem magyar ügy, hanem NATO-ügy.”

Az alábbiakban ismertetem a FIDESZ MPSZ azon nemzetstratégiáját, melyet kormányzó pártként gyakorolt 1999. tavaszán.

A Vajdaság bombázásának krónikája

1999. március 23-án – „nem igaz, hogy a magyarokkal mindent el lehet fogadtatni” – Magyarország Csehországgal és Lengyelországgal együtt (már az Atlanti Szövetség tagjaként) társult állama lett a Nyugat-európai Úniónak. A számlát Nyugat-Európa és az Egyesült Államok nem egészen huszonnégy órán belül benyújtották: Javier Solana NATO-főtitkár Brüsszelben bejelentette, hogy utasította a szövetséges erők főparancsnokát, Wesly Clarkot, kezdjen légi hadműveleteket Jugoszláviában. Magyarországtól „csak” a légtér illetve a honi repülőterek használatának jogát kérték, hogy a US Air Force F 16 Fighting Falcon (Harci Sólyom) 550 km hatósugarú vadászbombázói biztonsággal érjék el a jugoszláviai célterületeket – egyebek mellett a magyarok által sűrűn lakott Vajdaságot.

Az „Irgalmas Angyal” hadművelet március 24-én, közép-európai időszámítás szerint 20 órakor kezdődött el, a magyarországi repülőterekről is felszálló F 16-osokat az amerikai hadihajókról és B-52-es nehézbombázókról indított cirkálórakéták csapásai támogatták. A bevallott célpontok légvédelmi rakétaütegek, radarállomások, távközlési egységek voltak – de már az első órákban Újvidéken, Zomborban és Kulán házakat, üzemeket, polgári létesítményeket romboltak le a 454 kg-os bombák. A támadást követő órákban, még éjfél előtt, az ukrán Legfelsőbb Tanács úgy döntött, hogy megszünteti az ország atomfegyververmentes státusát, mert a NATO „agresszív terveket sző a szövetség kereteibe nem tartozó országok ellen.”

Március 26 (péntek): A koszovói etnikai problémák megoldása volt a NATO elsődleges célja? – Ennek ellentmond a terrorbombázások harmadik napján egy magas rangú katonai diplomata nyilatkozata az Észak-atlanti Szövetség központjában, Brüsszelben. „A békemegállapodás helyett a szerb katonai kapacitás megrongálására terelődött át a hangsúly” – közölte a szóvivő. Az európai tömegek reagálása sem váratott sokáig magára: a kontinens számos nagyvárosában rendeztek tüntetéseket az Egyesült Államok diplomáciai képviseletei előtt, tiltakozásul a NATO jugoszláviai hadművelete ellen.

Március 30 (kedd): Pancsova északi városnegyedét érte bombatalálat. Újvidéken, a Szabadság téren óriási tömeg tiltakozott a NATO-agresszió ellen – a magyar városban a kábeltévék törölték programjaikból a Duna TV és az MTV 2 műsorát.

Március 31 (szerda): Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere kijelentette, nincs semmi akadálya annak, hogy az emberbaráti segélyt szállító kamionok Oroszországból Jugoszláviába tartva áthaladjanak magyar területen. – Órákkal később mintegy ötvenfős csoport megtámadta a belgrádi magyar nagykövetség épületét, kövekkel bezúzták az épület ablakait, megrongálták a homlokzatot és megfenyegették a követségen tartózkodó személyzetet. A Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség (VMDK) elnöksége Óbecsén megtartott űlésén megismételte álláspontját, hogy „minden politikai konfliktust csak tárgyalásokkal lehet rendezni.”

Április 1. (csütörtök): A belgrádi magyar nagykövetség beszüntette mindennemű tevékenységét. Hajnali 5,10 órakor a magyar repülőterekről startolt bombázók lerombolták az újvidéki Vashidat, amely Újvidéket Péterváraddal kötötte össze. A detonáció hatására az egyetemi város és Pétervárad polgári épületei komoly károkat szenvedtek el. Találat érte a Duna-hidat Beskánál is. – Dallal az erőszak ellen címmel tiltakozó megmozdulás volt Szabadka főterén a békés együttélésért és az agresszió ellen. Hasonló demonstráció zajlott le Zomborban, Kikindán és más vajdasági magyar városokban is.

Április 3. (szombat): Valamivel nyolc óra előtt NATO-támadás célpontja volt az Újvidék és Kamenica közötti függőhíd. A hidat két találat érte és a robbanások következtében a közepe a Dunába zuhant. Magyarország szövetségesei ezen a napon rombolták le a palánkai hidat – Vajdaság-szerte megkezdték a benzinjegyek kiosztását.

Április 7. (szerda): Kasza József a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke erélyesen bírálta Orbán Viktor magyar kormányfőt, mert Budapesten a hat parlamenti párt képviselői előtt azt mondta, hogy „a NATO oldalán nemcsak katonai hatalom áll, hanem a történelmi és az emberi igazság is”. Kasza József, a magyar városokban is számtalan halottat követelő bombatámadások közepette jelentette ki a magyar miniszterelnöknek üzenve: „Egy szuverén állam felelősségteljes kormányfője soha nem mondana ki ilyesmit, hanem véleményét megtartaná magának.”

Április 8. (csütörtök): Újvidéken az éjszaka folyamán többször is repülőrajok és légvédelmi ágyúk dübörgése hallatszott a város fölött, a NATO negyedik alkalommal támadta a környező településeket is. A Magyar Munkáspárt elnökét fogadva Belgrádban kijelentették: a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban élő magyar nemzeti közösség a két országot összekötő híd, és kétségtelenül a két szomszédos ország baráti kapcsolata fejlődésének tényezője. A jugoszláv elnök közölte: tragikus hiba lenne, ha Magyarország megengedné, hogy a NATO Jugoszlávia elleni terveinek eszközeként használja fel. Belgrádban nem sokkal később az a közlemény is elhangzott: Jugoszlávia a történtek ellenére sem tekinti magát hadiállapotban lévő félnek Magyarországgal…

Április 14. (szerda): Legalább 70 polgári személy vesztette életét, 31 pedig megsebesült Metohijában amikor a NATO gépei rakétát lőttek ki a koszovói albánok két menetoszlopára, amelyben többnyire gyerekek, nők és idős parasztemberek haladtak visszatérőben otthonaik felé. – A vajdasági Pádén eltemették Mókus Zoltánt, akit három társával együtt április 12-én gránáttalálat ért. Topolyán temették el Váradi Oszkárt, aki egy nappal korábban taposóaknára lépett.

Április 16. (péntek): A NATO hadereje lövetni kezdte Szabadkát. A rakéták Kisradanovác városrészbe csapódtak be, tetemes anyagi károkat okozva az ott élőknek. Újvidéken negyedik alkalommal szenvedett légicsapásokat ezen a napon. Két rakéta-találat súlyosan megrongálta a kovini Duna-hidat.

Április 19. (hétfő): Éjjel bombatámadás érte a vajdasági tartományi Végrehajtó Tanács épületét, az úgynevezett Báni Palotát. Magyarország felől másodszor támadták 454 kilogrammos bombákkal és a US Air Force gépeiről kilőtt rakétákkal Szabadkát.

Április 23. (péntek): Martonyi János külügyminiszter az amerikai Harvard Egyetemen elmondott beszédében kijelentette: „Jugoszláviának feltétel nélkül el kell fogadnia a NATO követeléseit, és csakis ezt követően vet majd véget a szövetség a bombázásoknak.” – Orbán Viktor miniszterelnök a Martonyi-beszédet követő napon, április 24-én közölte a sajtóval az Egyesült Államokban, hogy „a vajdasági magyar kisebbség ügye nem magyar ügy, hanem NATO-ügy.” Két nappal később a Magyar Köztársaság kormányfője – még mindig az USA-ban tartózkodva – erősítettte meg: „Minden meghozott döntés és minden elfogadott dokumentum megegyezik Magyarország stratégiai nemzeti érdekeivel.”

Május 1. (szombat): Felhívást tett közzé a balkáni háború, a vérontás megállítása érdekében mintegy ötven magyar értelmiségi és politikus, akik a Balkán békéjéért elnevezéssel mozgalmat indítottak. – Másnap a NATO-erők minden addigit felülmúló támadásokat intéztek Belgrád, Újvidék, Zombor és másik hat város ellen. A NATO-támadás során különleges harci anyagot, úgynevezett grafitbombát használtak – a nevezett városok az ökológiai katasztrófa határára jutottak.

Május 4. (kedd): A Magyar Szocialista Párt (MSZP) képviselőcsoportja a repülőtér- és a légtér használatot engedélyező országgyűlési határozat módosítását szorgalmazta az Országgyűlésben. A változtatás iránti javaslatuk lényege: ki kívánják zárni azt, hogy a harci gépek magyar területről indítsanak támadást a magyaroklakta célpontok ellen Jugoszláviában. Horn Gyula, ex-miniszterelnök a Stern magazinban közölt nyilatkozatában 1990-et követően előszőr követelt autonómiát a Vajdaság számára.

Május 7. (péntek): Az Európa Tanács – miközben szünet nélküli rakéta- és bombazápor hullott a szomszédos országra – Budapesten ünnepi ülést tartott fennállásának 50. évfordulóján. A hazai sajtóban megjelent közlemények szerint az ország háromnegyede nyílvánította ki: ellenzi azt, hogy a NATO Magyarország területéről indítson légicsapásokat a Délvidék ellen. (Id. hír: Magyar Hírlap)

Május 10. (hétfő): Vuk Obradovic, a szerb szociáldemokraták elnöke és Ágoston András, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Szövetsége elnöke közös nyilatkozatban követelte a Jugoszlávia elleni bombázás sürgős megszüntetését, a belgrádi vezetők figyelmét pedig a békekötés fontosságára hívta fel. Bill Clinton amerikai elnök nyílvánosan kért bocsánatot Kína népétől az ázsiai állam belgrádi nagykövetségének bombázása miatt. – A bocsánatkérés után néhány órával a NATO-légierő 623, nagyobbrészt csapásmérő, berepülést hajtott végre jugoszláviai célpontok ellen, Szabadka mellett Vörösfalvát, Zombort, Pancsovát érték bombatalálatok.

Május 12. (szerda): A NATO légiereje megrongálta a magyar határhoz mindössze 3 kilóméterre levő, a Szabadka és Szeged közötti vasútvonalat átívelő felüljárót… Az „Irgalmas Angyal” hadművelet 1999. június 13-án ért véget – június 12-én az Orbán-kormány elutasította légterének használatát azon orosz repülőgépek számára, amelyek Koszovóba szállítottak volna katonákat a békefenntartás biztosításához, azzal az indoklással, hogy az engedélyezéshez parlamenti hozzájárulás szükségeltetik.

Szabadka, Zombor és Újvidék után…

Az irredentizmus elfogadhatóbbnak tűnő változatát, a külhoni magyarok kettős állampolgársága ügyét az elvesztett 2002-es választások után kezdték el szorgalmazni az ifjúdemokraták. Őket ugyan addig sem érdekelte komolyan az Erdélyben, a Felvidéken vagy a Vajdaságban élők sorsa – viszont a magyar állampolgárság esetleges megadásával lehetőség nyílt volna újabb szavazókat a narancssárga zászlók („egy a tábor, egy a zászló”) alá terelni. Ennek egyik, általuk vélelmezett, módja lett volna a Székelyföld autonómiájának kiharcolása – majd a székelyföldiek voksainak besöprése…

Az ötlet igen ravasznak tűnt, csak éppen nem számolt a realitásokkal. A FIDESZ vezérkara „csak” Erdélyt, a többnemzetiségű földrajzi egységet felejtette ki a számításokból, valamint a székelyföldi politikusokkal kifejezetten pártérdekből folytatott kokettálásának azt a hatását, melyet Erdély középső és északi régiójában illetve a Partiumban élő magyarokra gyakorolt.

Egy marosvásárhelyi kollegám írta: „(Nem) kis túlzással a tusnádi pecsenyesütésből és a sörözgetésekből született a magyarigazolvány, a kettős állampolgársági népszavazás és a gondolat, hogy a magyar jobboldali szavazótábor erősítését erdélyi szavazatokkal kell és lehet megoldani.”

Az utóbbi évtized során Orbán Viktor akár kormányon volt, akár nem, a tusnádi pecsenyesütögetések alkalmával mindig Ő ült az asztalfőn – Ő volt a házigazda és a legkedvesebb vendég egy személyben. És a protokollfőnök. A FIDESZ MPSZ vezére határozta meg, hogy ki lehetett részese a tusnádi nyílvánosságnak és ki nem. A tábori asztalrendek hónapokra visszamenőleg (de előre is!) elárulták, hogyan alakultak a magyar-magyar konfliktusok és szövetségesek, de azt is, hogy kit vagy kiket kell a magyarság ellenségének tekinteni.

Abban természetesen nem lehet vita, hogy Magyarország meglehetősen mély társadalmi és lelki válságba sodródott. Milliók előtt vált egyértelművé, hogy a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség vezetői az államhatalom destabilizálására törekednek és céljaik elérése érdekében az ördöggel is szövetséget kötnének. – Nem veszik figyelembe, hogy immár Románia valamint Szlovákia is az Európai Únió tagja és az ország történelmében eddig soha meg nem tapasztalt új helyzet állt elő (ti. a gazdasági és kulturális céljaink elé immár senki sem emelhet gátat), mégis, belpolitikai-hatalmi meggondolásokból ugyanazt a politikát gyakorolják, mint elődeik, Horthy Miklós és kormányai 60-70 esztendővel ezelőtt – a maihoz nem hasonlítható szituáció közepette.

Budapesten és az ország nagyvárosaiban olyan központi szervezésű demonstrációk zajlanak le, melyek kísértetiesen hasonlítanak a harmincas évek németországi viszonyaihoz. Nemzeti őrseregek vonulnak, énekelve a „Horthy Miklós katonája vagyok…” kezdetű indulót és a Hungarista Mozgalom egykori társelnöke tart beszédet Árpád-sávos zászlók alatt a Külügyminisztérium épülete előtt, ahogy annak tanúi lehettünk április 2-án. A FIDESZ-szervezte polgári körökről már szó sem esik, a Hősök terén avatják ezerszámra a gárdistákat, a „nemzetidegenek” provokálása folyamatos és a verbális erőszakot felváltotta a tettlegesség.

„A félelem, a gyűlölködés, a felelőtlen önzés, a kölcsönös bizalom hiánya, a társadalmi szolidaritás és méltányosság, a közérdek, a közszellem hiánya elszívta a társadalom alkotó energiáit… Üres parlamentarizmusnak, demokraták nélküli demokráciának nevezhetjük a mai közállapotokat” – mondotta Hankiss Elemér Széchenyi-díjas szociológus az elmúlt napokban. Ennél rövidebben és velősebben senki sem definiálta a honi demokratúrát az utóbbi két évtized folyamán.

Bizonyára sokakban felvetődött, felvetődik a Gyurcsány-kormány felelősségének a gondolata, ezért e kérdés sem kerülhető meg. Az egyszerű emberek milliói, a sokszázezer munkanélküli – éppen a hírközlők jóvoltából – naponta szembesülnek azokkal a tényekkel, hogy amíg politikusaink egy átlagos jövedelmű dolgozó fizetésének a tízszeresét-húszszorosát veszik fel anélkül, hogy az állítólagos munkakötelezettségeiknek (a parlamenti képviseletnek) eleget tennének, hárommillió állampolgár a létminimum alatt él.

A biztonságot sem gazdaságilag, sem állampolgári jogaikat illetően nem szavatolják az államhatalmi szervek. Az utóbbi évben már a társadalom egyre szélesebb rétegei mozdultak meg, próbáltak meg kitörni a politikai tetszhalálból, próbálták megvédelmezni a jogaikat és az érdekeiket, számadásra kényszeríteni politikai vezetőiket – de ezek a törekvések mindidáig kevés eredményt hoztak. Ha ebben a kétségbeejtő helyzetben Gyurcsány Ferenc kormánya nem képes radikális intézkedéseket hozni, és azokat betartatni, akkor egészen biztosan elveszíti a 2010-es választásokat – annak ellenére is, hogy a magyar nép nem kívánja Orbán Viktor visszatérését.

Forrás : CyberPress-Budapest / Szerző : Szemenyei-Kiss Tamás (kéziratos forma mint (a választások előtt) aktuális cikk...)