A brit fogyasztók kiszárítják Peru kútjait
2010.09.26. 14:10
Kevesen vitatják, hogy a globalizáció szinte semmire nem gyakorolt olyan pozitív hatást, mint a brit konyhaművészetre. A változatos táplálkozás évszázadokig csak álom volt a szigetország lakói számára, akik mára a világ élelmiszerexportjának egyik legnagyobb felvevőivé váltak. Közülük ma még kevesen gondolják, hogy bármi közük lenne a termelő országok környezeti problémáihoz.Egy, a közelmúltban megjelent elemzés szerint a Peruból Nagy-Britanniába irányuló spárga-kereskedelem veszélybe sodorja a termőterületek hosszú távú vízellátását. A Progressio nevű civil szervezet által készített dokumentum arra a következtetésre jut, hogy a nagyrészt az Egyesült Királyságba exportáló vállalatok akkora mennyiségű vizet használnak el a termesztés során, amely nem csak magát a termelést fogja ellehetetleníteni, hanem a helyi lakosság létfeltételeit is jelentősen lerontja.
Ha egy üzlet beindul
A perui Ica-völgy a világ legszárazabb területei közé tartozik, ahol főként családi gazdaságok termelték meg a helyi közösségek ellátásához szükséges élelmiszert. A fordulat körülbelül tíz éve következett be, ekkor ugyanis exportban érdekelt nagyvállalatok vásárolták fel a földeket, és a kulcsfontosságú vízhasználati, valamint vízkitermelési jogokat.
A változások mögött a Világbank ideológiája és finanszírozási rendszere áll, mely a fejlődő országok gazdasági fellendülésének kulcsát a prosperáló mezőgazdasági termelésben és a nagy volumenű kivitelben látja. A fejlesztési projekt nyomán radikális változások következtek be, melyeket elemezve a Progressio a jelenlegi rendszer fenntarthatatlanságára hívja fel a figyelmet.
Literes kiszerelés
A régióban a spárga termőterülete elérte a 100 négyzetkilométert, és az itt megtermelt zöldség adja Peru spárga-kivitelénekmintegy 95%-át. Mivel a növény vízigénye rendkívül nagy, az évek során a terület vízkészlete drasztikusan csökkent. A völgyben a talajvíz szintje évente átlagosan két méterrel csökken, ám előfordult már nyolc méteres apadás is. Az eddig még ki nem száradt kutak vízhozama is egyre csökken, és e vízmennyiség kinyeréséért is fokozatosan mélyebbre kell fúrni. Az eltűnt víztömeg nagy része virtuális víz formájában, a terménybe épülve brit konyhákba kerül.
Mindenki veszít
A vízért való versenyt a kistermelők egyre kevésbé bírják, hiszen a tőkeerős versenytársakat nem győzhetik le piaci eszközökkel. A vízhiány miatt ellehetetlenült gazdák végül csak bagóért képesek eladni földjeiket, melyeket évtizedekig műveltek egy jól működő struktúrában. A lakosság nagy részének nincs választása, mert bár évente egyre kevesebb vízhez jutnak, megélhetésük a nagy volumenű spárgatermeléshez kötődik, így egy olyan iparágtól függnek, mely jelen formájában veszélyezteti életkörülményeiket.
A vízhiány következményeivel az iparág urai is szembesülnek, hiszen egyre nehezebb biztosítaniuk a megfelelő mennyiséget és folyamatosan bővíteniük kell a meglévő infrastruktúrát. A jelentés szerint a probléma már olyan méreteket öltött, hogy egyes vállalatok kenőpénzzel próbálják egyengetni az újabb kútfúrási engedélyek megszerzésének útját.
Se vele, se nélküle
Bár a helyzet egyre súlyosabb, a termelés teljes felfüggesztését a Progressio szakértői nem tartják sem elképzelhetőnek, sem kívánatosnak. A kevés munkalehetőséget kínáló régióban kulcsfontosságú az a tízezer munkahely, melyet a spárgatermesztés biztosít, így a mezőgazdaság helyi viszonyokhoz való adaptálása volna üdvözítő.
Petra Kjell, környezet-politikai szakértő szerint a kialakult helyzetért elsősorban a befektetők, illetve a terményt felvásároló áruházláncok a felelősek, így ezen szereplőknek kellene az erőforrások felelős használatáról gondoskodniuk. A láncolat végén azonban mindig ott áll a fogyasztó, aki döntésével formálja a piaci viszonyokat, így az ő szerepéről sem feledkezhetünk meg. Ma már nem sikk kizárólag az ár alapján dönteni, a felelős fogyasztói magatartás alapja a tudatos választás, mely egyszersmind értékrend alapú állásfoglalás is. A brit vásárlók előtt is ott a lehetőség, hogy felelős polgárokként viselkedjenek a hétköznapokban.
Mi az a virtuális víz?
A virtuális víz fogalmát John Anthony Allan, a londoni King’s College professzora alkotta meg a kilencvenes évek derekán. A vízgazdálkodási kérdések összefüggéseinek elemzésével foglalkozó tudós a vízfogyasztás fogalmának értelmezési kereteit tágította ki, mivel rájött, hogy nem csak akkor kell vízfogyasztásról beszélnünk, amikor iszunk, vagy zuhanyzunk, hanem minden esetben, amikor termékeket, vagy szolgáltatásokat vásárolunk. A fogyasztási cikkek és élelmiszerek előállítása és kereskedelme során különböző vízmennyiségek kerülnek felhasználásra, melyek eltérő mértékben épülnek be a termékbe, illetve válnak használhatatlanná egyéb célokra. Íme egy példa: a növények növekedésük során rengeteg vizet építenek be szervetükbe, illetve párologtatnak el. Amennyiben a földre hulló csapadékot használják fel, akkor az adott mennyiség a növény zöld vízlábnyoma, ha felszíni, illetve felszín alatti vizeket hasznosítanak, akkor kék vízlábnyomról beszélünk. Mindez kiegészülhet a termelés során elszennyezett víz mennyiségével is, ami a szürke vízlábnyomot jelenti.
Ezeket a terheléseket vizsgálhatjuk kizárólag a termelőnél, illetve a teljes előállítási folyamatra vetítve, így alkalmazva a direkt, vagy az indirekt módszert.
A virtuális víz, mint megközelítés komoly hatással lehet a termelésre, kutatásra és a globális kereskedelemre. A fogalom által lefedett jelenségek vizsgálata átalakíthatja a hatékonyságról, és a fenntarthatóságról alkototott fogalmainkat.
Szomoru Gábor 2010. szeptember 21 Kitekinto.hu
vissza - tovább
|