Joszip Broz, aki Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikó elődeitől a láncos kutya, Sztálin barátjától és tanítómesterétől pedig a Walter elvtárs munkásmozgalmi becenevet kapta, később Tito művésznéven véste be magát a kommunista tömeggyilkosok soha el nem felejtendő listájára.
(Kiigazítás: Titónak magyar családi gyökerei is vannak, Titónak nem volt felhőtlen kapcsolata a szovjet rendszerrel, lásd pl a magyar-jugoszláv határon kiépített erődvonal létesítését. Titó igazi cionista diktátor volt, politikai hovatartozása -mely tömbhöz tartozótt valójában - még ma sem igazán tizstázott. Tény , még Sztálint is felülmúlta, úgyanakkor a nyugat elismerte és támogatta Titó kommunista politikáját. Titó szerepének , politikai hovatartozásának tisztázása épp oly fontos lenne mint az 1941-es belgrádi puccs és gr.Teleki Pál meggyilkolásának összefüggése Magyarország hamisítattlan történelmi szerepénekfeltárásához)
Broz elvtárs a mellékelt táblázat szerint 1 millió 172 ezer legyilkolt emberrel a múlt századbeli tömeggyilkos ranglistán az előkelő 9. helyen tanyázik. Ez a szám - az előtte végzett 8 másikhoz hasonlóan - az ő esetében is vitatott, van aki szerint több, van aki szerint kevesebb áldozat írható a számlájára.
A félig horvát, félig szlovén kutyát a II. világháborút követő, titoista partizánok által Bácskában, a magyarok által lakott falvakban (Csurog, Zsablya, Mozsor) elkövetett szörnyű vérengzések miatt nem csak a magyarok, de a horvátok, az adriai németek és a szlovének is teljes szívükből utálják. Ennek egyik, de nem kizárólagos oka a győztes szövetséges hatalmak által teljes feledésre ítélt, horvát holokausztként és a horvátok Katynjaként számon tartott bleiburgi mészárlás volt.
A diadalittas Tito 1945. április 5-én, alig egy nappal Magyarország szovjet megszállása után engedélyt adott a szovjet vörös hadsereg alakulatainak, hogy átvonuljanak Jugoszlávián. Zágrábot az usztasák 1945. május 6-án és 7-én kiürítették és a legyőzött és függetlenségét elvesztett, volt németbarát Horvátországból közel 500 ezer menekült (fele-fele arányban katonák és civilek, nők, gyermekek, öregek) indult a horvát falvakat és városokat végig rabló, gyárakat leszerelő, a múzeumokat, képtárakat, könyvtárakat és tudományos intézményeket kifosztó és felgyújtó, a lányokat, asszonyokat korhatár nélkül megerőszakoló, tisztjeik által feltüzelt analfabéta szadista szerb hordák és a bosszúvágyó vérszomjas Tito partizánok elől az angol megszállási zóna irányába.
A családostól Nyugatra igyekvő horvát usztasa katonákhoz nagy számmal csatlakoztak az oroszok elől menekülő németek, osztrákok, magyarok és szlovének is. Tito parancsára az őket üldöző Milan Basta partizánvezér banditái a több százezerre tehető menekülők táborait 1945 májusának közepén, Bleiburgban, a szlovén-osztrák határ ausztriai oldalán fekvő kis karintiai faluban érték utol.
A magát 65 évvel később már az emberi jogok nemzetközi élharcosának tekintő Nagy Britannia 8. hadseregének akkori parancsnoka, Patrick Scott tábornok azonban nem fogadta el a horvát katonatisztek fegyverletételi ajánlatát és nem fogadta be és nem nyújtott védelmet az ezt kérő asszonyoknak, gyerekeknek, idős embereknek és civileknek sem. Az angol katonák a II. világháború során meglehetősen kétes szerepet játszott Churchill angol miniszterelnök és a Tito kutya között megkötött egyezmény értelmében fegyverrel kényszerítették a menekülő embereket vissza a "felszabadított" Jugoszlávia területére, ahol az út menti erdőben elbújt szerb partizánok bemelegítésként már a határon automata fegyverekkel gyilkolták halomra őket. Az angol hadsereg az általuk megszállt zóna más részeiről hosszú vonatszerelvényekbe zsúfolva deportálta vissza a horvát menekülteket a biztos halált jelentő Tito uralta Jugoszláviába.
Az életben maradottakat bekerítették és a teljhatalmú Tito marsall tudtával és beleegyezésével a Balkánon és a Kárpátokon túli területeken honos szokásoknak megfelelően Basta emberei nekiláttak a nők csoportos megerőszakolásának és a változatos módszerekkel történő kivégzéseknek.
A szerb partizánok sok lányt és asszonyt a férfiak szeme láttára derékig földbe ástak és a részeg szerb katonák öklömnyi kövekkel halálra dobálták őket. A partizán nők kedvenc kivégzési módszerei közé tartozott, hogy az összekötözött embereket a hátukra fektették és egy asztalról ráugráltak a fejükre, a mellkasukra,a hasukra, az ágyékukra. A felszabadító elvtársnők a férfiak nemiszervét gyakran levágták és a fához kötözött áldozatot körbe állva várták, hogy az nagy fájdalmak között elvérezzen - a partizán nők különösen a horvát katolikus papoknál alkalmazták előszeretettel ezt a kivégzési módszert.
A titóista partizánok tucatjával húztak karóba élő, összekötözött kezű horvát asszonyokat, gyerekeket és időseket: a feneküket motorolajjal bekenték, a kihegyezett karót a nyakukig nyomták, majd nézték, hogy mikor áll be a halál. A szerbek élő embereket fűrészeltek ketté, élve kényszerítették a foglyaikat a velük ásatott mély gödrökbe, a földre ültették őket és gyújtóbombákat és kézigránátokat dobtak rájuk, mert ily módon gazdaságosabban és gyorsabban tudták őket kivégezni. Előfordult, hogy a kivégzéshez vitt áldozatnak már a szekéren felvágták a hasát és kirángatták a még ugráló szívét.
A hős, néha enyhén spicces szerb partizánok a családjukat védő horvát férfiakat kínzásképpen először térden lőtték, majd a sebesülteket összekötött végtagokkal előbb nyilvánosan megkínozták és gyakran baltával lefejezték, a csoportokba összeterelt embereket teherautók platójáról és a közeli erdő vastagabb faágairól géppuskázták le, a még mozgó, majd meghalt áldozatokat elrettentésül napokig a nyílt színen hagyták. Több tízezer horvátot halálmenetben, gyalog indítottak Dél-Ausztriából és Szlovéniából vissza a Tito partizánjai által megszállt jugoszláv területekre. Tito vérszomjas kommunistái sok tízezer életben maradt horvátot marhavagonokban a főleg a szerb-román határ mellé telepített jugoszláviai koncentrációs táborokba és a szovjet gulágokba hurcoltak kényszermunkára, ahonnan csak kevesen tértek vissza.
1999-ben, a német Nürnberget a horvát fővárossal összekötő autópálya építésekor, Pesnica és Slivnica között az útépítő munkások egyetlen akkor megtalált tömegsírban 1179 kisebb-nagyobb méretű emberi koponyát - csak koponyát, köztük gyerekekét, mást emberi csontmaradványokat nem - találtak.
Az áldozatok számát a mai napig nem tudták pontosan megállapítani: az amerikai Stanford egyetemen tanító Jozo Tomasevic történész professzor összesen több mint 200 ezer, ezen belül 116 ezer horvát nemzetiségű áldozatról írt tanulmányában, az angol Misha Glenny 88 ezer halottról számolt be, és a horvát történész Vladimir Zerjavic minimum 55 ezerre teszi Bleiburg és Maribor környékén brutálisan megkínzott és kivégzett horvátok számát.
A balliberális nemzetközi média arról is csak szűkszavúan számolt be, hogy a függetlenné vált Szlovén Köztársaság nekiállt a múlt tisztázásának és 1999 és 2001 között 296 (!) nagyméretű tömegsírt tárt fel a Bleiburggal szemközti szlovén területen. Az osztrákok valószínűleg jobban tartanak a múlt tisztázásától, mert még nem folytattak ehhez hasonló célú ásatásokat.
Szlovéniai történészek véleménye szerint a szlovén területen megtalált csontok alapján a mésszel leöntött áldozatok száma 190 ezer fölött van. Csak a Bleiburg körüli erdőkben legyilkolt horvátok száma 60-80 ezer közé tehető, és ezek között is sok ezer csecsemőre és gyermekre utaló kis méretű csontmaradványokat találtak.
Utószó
A teljes képhez hozzátartozik, hogy a volt Jugoszlávia területén nem csak a szerbek követtek el bűncselekményeket más népek kárára.
A volt Jugoszláviában, a XX. század vérzivataros évtizedeiben, különösen a két világháború poklában és az 1990-es években a mai fiatalok számára egyszerűen felfoghatatlan és érthetetlen embertelenségek történtek.
Szemet szemért, fogat fogért alapon a horvátok, az albánok, a koszovóiak, a németek, a bosnyákok, a macedónok, a görögök, a szlovének és a magyarok is kegyetlenkedtek és öltek, vélt vagy valós indokok alapján, gyakran hasonlóan kegyetlen módon a fogságba ejtett szerb katonák vagy a szerb polgári lakosság kárára.
Hasonló listát a szerbek is össze tudnának állítani az ellenük történt kegyetlenkedésekről.
Független tudományos kutatók és más, a konfliktusokban nem érintett országokban élő elfogulatlan történészek által feltárt dokumentumok, tárgyi bizonyítékok és az eddig megnyitott tömegsírokban talált áldozatok nagy számát figyelembe véve azonban kijelenthető, hogy az elmúlt évszázadban a szerbek összességében több embert öltek meg, több és súlyosabb atrocitásokat követtek el a velük vagy mellettük élő népek ellen, mint fordítva.
Isten áldja minden ártatlan áldozat emlékét és adjon nyugalmat és lelki békét a hozzátartozóknak.
NemzetHír-Ébredj, Magyar! A NemzetHír több mint hír! Böngészd oldalunkat, olvasd híreinket! Látogass meg minket, mindennap, ha tudsz. és ha tetszik az oldalunk, akkor terjesztd is, ahol csak tudod! Segítségedet köszönjük!
Az oldal tartalma nem kommunista, nem fasiszta, nem neonáci. Csupán nemzeti, hazafias érzelmű és magyar!
AJÁNLOM AZ OLDALT
