Haláláról a következõket tudjuk, hiteles forrásból: "Mátyás a virágvasárnapi szertartással egybekötve akarta lovaggá ütni Domenico Bollani velencei követet, és erre az alkalomra a bécsi várpalota udvarán fakápolnát építtetett. Április 4- én, vasárnap reggel, felesége és fia kíséretében jelent meg a kápolnában, ahol már várták a papok, fõurak és a külföldi követek. A pálmaág-szenteléssel bevezetett virágvasárnapi körmenet és ünnepi mise után maga elé rendelte a velencei követet és a szokásos ceremónia szerint lovaggá ütötte. A hosszúra nyúlt kettõs szertartás után fáradtan visszavonult palotájába. Mivel Beatrix még a közeli templomokba is ellátogatott, az ebédet a szokottnál késõbbi idõpontra tûzték ki. A király, hogy éhségét csillapítsa, anconai fügét hozatott asztalára. Miután azonban az elsõ gyümölcsöt megkóstolta és azt romlottnak találta, nagy haragra lobbant. A hazatérõ királyné igyekezett megnyugtatni és különbözõ ételekkel kínálta, õ azonban mindent visszautasított. Nem sokkal késõbb szédülni kezdett és elsötétült elõtte a világ. Parancsára szobájába vitték és ágyba fektették. Este hat órakor állapota válságossá vált, súlyos bénulási tünetek léptek fel nála. Nyelve is megbénult, kínzó hasgörcs gyötörte, fájdalmát azonban csak hangos nyögéssel tudta kifejezni. A királyné kétségbeesett kísérleteket tett férje megmentésére: erõszakkal kinyitott szájába orvosságot csepegtetett, bátorító szavakat kiáltott a fülébe és sürgette a betegágynál tehetetlenül álló orvosokat, hogy segítsenek rajta. Mátyás szenvedésének szemtanúi voltak: fia, János herceg, anyai unokaöccse, Geréb Péter ajtónállómester és Geréb Mátyás horvát bán, valamint Nagylucsei Dóczi Orbán püspök, Szapolyai István alsóausztriai helytartó és Báthori István országbíró. Éjszaka tovább erõsödött a haldokló király fájdalma, akinek keserves kiáltozását a jelenlevõk oroszlánüvöltéshez hasonlítatták. Hajnalban enyhült szenvedése, és néhány órára elaludt. Reggel ismét fájdalomra ébredt, ereje ekkor már észrevehetõen hanyatlott. Az egész napot félálomban töltötte. Amikor magához tért, megpróbált beszélni. A hátán feküdt, tekintetével hol feleségét, hol fiát kereste és a jelek szerint utolsó tanácsokkal szerette volna ellátni õket. A hatalmas király azonban, akinek parancsszavára milliók engedelmeskedtek, most néma, béna és tehetetlen volt. Felesége hiába ostromolta kérdéseivel, még fejbólintással vagy kézjellel sem tudott válaszolni. Az erõs szervezet haláltusája másfél napig tartott. Április 6-án, kedden reggel egyre nehezebben, hörögve lélegzett, majd 7 és 8 óra között megállt a szívverése. A bécsi várpalotának abban a szobájában halt meg Hunyadi Mátyás, ahol egykor gyermekkori rabtartója, László király lakott. A király halála után hamarosan elterjedt a hír, hogy ellenségei megmérgezték. Bécs volt császári kormányzója állítólag már 1488-ban a velencei államtanács támogatását kérte egy Mátyás elleni merénylethez, ezt azonban Velence határozottan visszautasította. A 16. század történészei közül egyesek Beatrix királynét, mások Szapolyai Istvánt vádolták Mátyás megmérgezésével. A király korai halálához azonban egyiknek sem fûzõdött érdeke és az uralkodóval fennállt kapcsolatuk sem volt olyan, hogy a gyilkosságot indokolta volna. Korányi Frigyes professzor a múlt század végén, a Bonfini által leírt tüneteket vizsgálva megállapította, hogy azok nem mérgezésre, hanem agyvérzésre utalnak. Bár szélütésnél ritkán jelentkeznek tartós görcsök, néha mégis fellépnek, ha a megpattant érbõl kiömlõ vér az agyhártya alatti agyfelületet borítja el. A reuma, amely Mátyást élete utolsó két évében kínozta, gyakran kóros szívnagyobbodást okoz, ez pedig agyembóliához vezethet. A mai orvostudomány a mérgezés lehetõségét sem zárja ki. Ennek okai: a) Agyvérzésnél, ellentétben a mérgezéssel, sohasem lép fel teljes bénulás, mint amelyre Bonfini leírásából következtethetünk. A jobboldali bénulással együtt jár ugyan a beszédközpont kikapcsolása is, ebben az esetben azonban a beteg fejbólintással és egyik kezével jelezve válaszolhatott volna a királyné kérdéseire. b) Az agyvérzés sokkal inkább apáthiát, mint kínzó fájdalmat vált ki. A király éjszakai fájdalmas ordítását nehéz tehát szélütéssel magyarázni. Nincs kizárva az sem, hogy a romlott füge által elõidézett gyomorrontás elõsegítette az agyvérzést, az elviselhetetlen gyomorgörcs azonban inkább jellemzõ a mérgezésre, mint a gyomorrontásra."

Juhász László: A király halála. In: Új Horizont, 2002. év 4. szám