|
"Elvtársak, merre van Szuez?"
Valószínűleg mindenki hallotta már az 1956-os forradalom egyik örökzöldjét, amikor a tankból a fejét kidugó orosz katona azt kérdezi az út szélén komoran nézelődő honpolgártól, merre is van Szuez? Nos, ez a kör bezárult, most Egyiptom halad a forradalom felé, és az ellenállás jelképe nem más, mint Szuez városa. Félrenéznek-e újra a világ hatalmai?
"Mindannyian Khaled Szaidok vagyunk"
 Miközben digitális vasfüggöny ereszkedik le Egyiptomra, még kijutnak a weben hangok a piramisok országából, amik szerint ma "Szabadság, változás és igazság" néven újabb masszív országos tüntetés készülődik a a 30 éve hatalmon lévő Hoszni Mubarak elnök uralma ellen. A 70-es évek óta nem volt ilyen tömeg az utcákon, veterán aktivisták által a közösségi portálokon elhelyezett üzenetek hírforrásokká lépnek elő a világ médiumai számára. A hatalommal szemben állók megtalálták azokat a mindig szükséges hívószavakat, amik minden sikeres forradalomhoz elengedhetetlenek. "Mindannyian Khaled Szaidok vagyunk", ez a neve annak a Facebook oldalnak, ami megtöri a kairói kormány információs zárlatát, és folyamatosan tudósít az eseményekről, sőt, karikatúrákkal látja el az illusztrációra is szomjazó hírmunkásokat világszerte. De ki is Khaled Szaid, akivel az utcára vonulók érzelmileg ennyire azonosulni tudnak?
A mártíromság felé
Khalem Szaid, a hatóságok által állítólag halálra kínzott 28 éves fiatal férfi testesíti meg halálában mindazt, ami egy jobb jövő reményében az utcára vonuló egyiptomi kilátásait beárnyékolja. A szegénység és munkanélküliség, a megfélemlítésre és elnyomásra épülő hatalom, de a jogokért való bátor kiállás szimbóluma is lett. Szaid június hetedikén egy Sidi Gaber-i internetkávézóban üldögélt, amikor két detektív megrohanta a helységet, és az ott tartózkodókat igazoltatták. Ő volt az egyetlen, aki számon kérte, vádolják-e valamivel. A két rendőr szemtanúk előtt az utcán ütlegelte halálra a szerencsétlen fiatalt, akinek a testét vérbe fagyva hagyták ott a kövön. A tanúk ellen megfélemlítő hadjárat indult. A Mubarak-ellenes aktivisták maguk is mind megtapasztalták már a hatóságok nehézkezűségét, a fizikai és lelki terrort egyaránt, és tudják, hogy a következő "elvitel" már az utolsó lehet, mégis folytatják.
Hatalmi játékok
Folytatják a megértő, de passzív világ szeme előtt, aminek a vezetői túlságosan is azokat a paktumokat és alkukat féltik, amiket még a magukat demokratikusnak tartó kormányok sem osztanak meg nyilvánossággal. Amerika és Izrael legnagyobb félelme Mubarak esetleges bukásával kapcsolatban talán az, hogy Egyiptomban új, az eddigieknél fairebb választások során a sokat vitatott Muszlim Testvériség jut hatalomra, ami meg is bolygatná a mostani, a békefolyamat szempontjából nem is termékeny és nem is stabil status quot a Közel-Keleten. Tehát a többnyire kéz a kézben járó két játékos egy újabb Hamásztól, vagy egyenesen a közel-keleti hatalmi viszonyokat alaposan felforgató 1979-es iszlám forradalomhoz hasonló helyzettől tart. Csak most nem egy másfélmilliós Gázai övezetről van szó, hanem egy közel nyolcvanmilliós, stratégiailag összehasonlíthatatlanul fontosabb fekvésű országról, ami egykor ugyan az arab nacionalizmus égisze alatt, de maga is az iszlám világ vezető szerepére törekedett. A reálpoltika és az érdekek felülírják az alattvalók szabadsági fokát és jogait. Ez a dominó azonban már eldőlt.
Három évtizednyi szükségállapotban
A nyugati médiában még az a pillanat is eljöhet, amikor a kopt keresztények elleni támadásokat állítják szembe az egyiptomi utca emberével, hogy úgymond egy forradalom veszélyt jelentene a vallási kisebbségekre. Régi játék ez, a hatalom eddig is kijátszotta a vallási kártyát. Ha továbbgondoljuk ezt a szálat, könnyű provokátorokkal olyan incidenseket kreálni, ami azt üzeni a világ felé, hogy jobb az ötödik elnöki ciklusát betöltő, Anvar Szadat halála óta elnök Hoszni Mubarak vaskeze, mint bármi, a hatalmi struktúra felbomlásával járó változás és káosz. De ha van tanulsága a kívülről megszponzorált és rásegített "forradalmaknak", amiket Kelet-Európa is átélt nem is olyan régen, az az, hogy a valódi szabadságot csak belülről, saját erővel lehet kivívni. Különben eladjuk az egészet.
A keddi tüntetés óta a hatalom persze megtette a szokásos ellenlépéseket, tanulva a tunéziai esetből korlátozza a mobil- és internetes kommunikációt, rutinszerűen folynak a letartóztatások. Kérdés, a mai tüntetések szervezőit milyen arányban sikerült lekapcsolni? Az élet azonban itt is utat tör, a gyülekezési tilalmat ki lehet mecsetbe járással küszöbölni, a vallási szertartások végét pedig az imádkozó tömegek összeolvadása követheti. Az utcán haladó csoportok pedig bármikor mondhatják azt, hogy mecsetbe tartanak. Most minden a kommunikáción múlik, hogy el-e jut olyan kritikus méretű tömeghez az "esemény" híre, aminél a világ mellett az egyiptomi hatalmi hierarchia egyes pontjain elhelyezkedők is elgondolkodnak azon, hogy semmi nem tart örökké. Egy szimbólummá emelkedett név sem lesz mindig elég, vezető kell. Amit pedig a világ egyetlen diktátora sem szeret, az a figyelem, mert a "klubban" is kínos lesz a társasága.
Erősítés érkezett
Az Egyiptomban változást követelőknek egy barátja már biztos akad. Nem más, mint a WikiLeaks, ami a mai nap folyamán célzottan rántja le a leplet az egyiptomi hatalom valódi természetéről. Ezek szerint a rendőri erőszak bevett dolog Egyiptomban. Köztörvényes bűnözők és politikailag az állammal szembenálló csoportok ellen is előszeretettel alkalmaznak karhatalmi brutalitást. Ezek tényét az állam sokáig tagadta, ám 2004-től kezdve már elismeri ezen módszerek meglétét.
A kínzás mindennapos jelenség a kairói rendőrőrsökön. Naponta több száz ilyen eset is előfordul. Egy emberi jogokkal foglalkozó ügyvéd szerint országukban a kínzások hagyománya egészen a fáraók koráig nyúlik vissza. Nem egyedi eset a rendőri tevékenység tragikus végkimenetele sem. 2008-ban két alkalommal is megesett, hogy szolgálaton kívüli rendőrök civilek életét oltották ki fegyverükkel. A rendőrök erőszakossága mára már beleépült az egyiptomi kultúrába. Ezt mutatja az is, hogy egy népszerű egyiptomi szappanopera egyik szereplője egy olyan rendőrnyomozó, aki rendszeresen veréssel szedi ki gyanúsítottjaiból az információit.
Az egyiptomi rendőrök kiváltságos helyzetben érzik magukat. Úgy gondolják, ők a törvény felett állnak. Olyan esetek is előfordultak, hogy a rendőrök ügyvédeket bántalmaztak, akik kliensük védelme érdekében mentek be egy-egy őrsre. Még a köztörvényesektől is nagyobb veréseket kapnak a politikailag a rendszerrel szembenállók. A 2009-ben a Facebookon meghirdetett "Április 6. Mozgalom" nevű ellenállás egyik női aktivistáját a rend őrei szexuálisan zaklatták, míg egy másik résztvevőjét pedig sokkolóval kínozták meg. Miután az áldozat megtört, és hajlandó volt együttműködni, a kínvallatás is abbamaradt. Emlékezetes, az 1979-ben megbukott iráni sah titkosrendőrségének brutalitásának is nagy szerepe volt a rezsim népszerűtlenségében.
A város, ami szimbólum lett
Csütörtökön Szuez városa még küzdött. Országszerte itt, a Szuezi-csatorna mellett voltak a legkomolyabb tiltakozások. A hétköznapi ember itt sem érez semmit a Csatorna és az olajmezők közelségéből fakadó gazdasági lehetőségekből. Az összecsapásokban legkevesebb hat tüntető halt meg. Szuezből több felvétel került ki, mint például Kairóból, mert a képeket készítő fiatalok ügyesen elmozogtak a nehézkes rohamrendőröktől, hogy egy mások ponton folytassák. A tánc pedig ma folytatódik, a nép szabadságillatot érez.
2011. január 28. péntek, 11:55 Battila - Bombahír
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
