Tóth Zoltán Józsefet az Szent Korona Tan elkötelezett prominensét  2010-ben  Hende Csaba felkérte, majd 2011 március elején  a Nemzeti Együttműködési Honvédelmi Minisztérium államtitkári tisztéből  - mely az alkotmány előkészítő bizottsági megbízással is járt  -indoklás nélkül kirúgták. Akkor nem igazán értettük, mit is keres Ő ott. Ma sem helyeseljük e pikantériát, de hát bele is bukott. Mondhatni ennyi volt részéről, de a káosz mindezek felett  messzebbre nyúlik. a gubcsi-dosszié szerint is. Szóval a NER nevében ...

Nagy itt a Káosz na! Hát NER, van nem kicsi nagy! Itt van  a Zrinyi körüli botrány - Pá -dödö Szabó János nemjogerős négy év - Itt van a Magyarok Szövetsége a szintén Zrinyis Vukics őrnaggyal, akitől Kurultáj elhatárolódott  több sikeres közös rendezvényük után. A kurultáj egyik  - hát hogy is mondjuk hogy ne sértődjön meg senki - patrónája ez a Gubcsi.  Körülötte most nagy botrány van, de Ő maradhatott - szemben Tóthtal - mint régi vágású judeobolsevik politikai karrierista  ki közpénzből finanszírozza privát dolgait
A kurultájhoz kapcsolodó Magyar-Kazak baráti társaság tiszteletbeli elnöke a kiugrott mszp-s Szili Katalin ki szinté alkotmányt szöveget Preambulumot  nyújtott be.  Azután valamilyen  tagsággal kapcsolódik  a kun -kipcsák (?) vagy kazah- madgyar  barátsághoz a fideszes Varga Mihály, ki egyben lovagrend-tag is Németh Zsolttal egyetemben.  Szóval mindenki maradhat a Nemzeti Együttnűködési Rendszerben csak a (magyar) nemzet  nem! (itt értsd Tóth Zoltánt)

Itt még nem lesz vége, de ki nem hiszi keressen utánna az internet keresőben!

A Nagy-Kurultaj emlékére Kurultaj Emléklapot kapott Gubcsi Lajos. A díjat a Turán Szövetség kuratóriumának elnöke, Bíró András Zsolt adta át azon az ünnepségen, amelyen összegezték a Kurultaj  bugaci nemzetközi törzsi gyűlését - amelyen mintegy 15-20 hun-turani-ugor nép vett rész -, és megfogalmazták idei terveiket. Gubcsi Lajos értékelése szerint ez a díj nagyszerűen illik ez előzőekhez: az Ópusztaszerért Emlékéremhez, a Tiszteletbeli Székely címhez, a Selye János Egyetem emléklapjához, vagyis azokhoz a felemelő elismerésekhez, amelyekkel eddig köszöntötte őt az élet. - Magyar művészerért- Gubcsi

Politikai kommentár: A GUBCSI-DOSSZIÉ

Gubcsi, Orbán és a cölöpök – „Nyista lóvé pianista!...”
Hány forintba kerül a rózsadombi villa?

Ahogy azt a korábbi híreink között is említettük, a kiskunfélegyházi származású dr. Gubcsi Lajost, a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) Központi Bizottsága tagját, az MSZMP KB alosztályvezetőjét nevezte ki Hende Csaba honvédelmi miniszter a tárcához tartozó egyik állami tulajdonú cég ügyvezető igazgatójának.

A szocialista egypártrendszer kemény emberének számító, közgazdász végzettségű politikus, a KISZ központi lapjának egykori főszerkesztője 2004 óta áll rendszeres kapcsolatban dr. Orbán Viktor miniszterelnökkel, a Fidesz MPSZ elnökével. A kormányfőnek küldött leveleit az 1948-ban született ellenlábasa a közelmúltban publikálta – többek között azt a tanácsát is, melyben (Horn Gyula után szabadon?) leírta: ha a pártnak nincs nyilvános programja, verjen le tíz „cölöpöt”, melyhez a nép igazodni tud.
„Ha van tíz ilyen cölöpöd, verd le mielőbb, nyilvánosan, az egész magyar nép tudtával…” olvasható az említett levelek egyikében, melyekből egyebek mellett az is kiderül, hogy a két politikus per tu viszonyban áll egymással, és a idézett intelmet Ópusztaszerről postázta a kormányfőnek.

NYILATKOZATOK AZ „ELTŰNT” HATMILLIÓ FORINTRÓL

„Voltak korok, amikor a mecénások, a tudomány, a művészetek nagylelkű támogatói nélkül nem létezhetett volna semmiféle kultúra…” – olvashattuk a művészeti díjak átadásairól szóló cikkekben tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Pénzmosásról, pártpolitikáról ezek az újsághírek nem tudósítottak, pedig a rendszerváltásnak nevezett Nagy Átrendeződés évében az alapítványok egy részére fontos társadalmi feladat hárult. Ezek biztosították a létrehozott pártok, gazdasági vállalkozások pénzügyi alapjait – a „mecénások” (a letűnőben lévő korszak politikusai, szellemi vezetői) olyan világot teremtettek hamarosan, amely nem hasonított sem a szocializmusra, sem a polgári demokráciára.

Az ifjúkommunisták tevékenységét már 1990 előtt botrányok kísérték. Tény, hogy 1987-ben a Kommunista Ifjúsági Szövetség és annak legfőbb orgánuma még nem a művészetet, hanem deklaráltan az AIDS-betegek gyógyítását kívánta támogatni. Hogy miért éppen azt, az mindvégig titok maradt, mint ahogyan az is, hogy az alapítvány/alapítványok megszervezésének élére miért éppen egy politikai hetilap főszerkesztője és helyettese álltak… – Az összegyűjtött, „a KISZ-vagyonból kimentett”, pénz egy részéből jött létre a Magister, majd a Magyar Ifjúság a Magyar Művészetért Alapítvány, melyet később, 1990 után, már Magyar Művészetért Alapítvány néven ismert a nyilvánosság.

1989-ben a Magyar Művészetért Alapítvány egyik díjazottja, a neves zongoraművész, Kocsis Zoltán nem tudta átutaltatnia a Solt Ottilia-vezette Szegényeket Támogató Alap (a SZETA) javára a neki járó ötvenezer forintot -– egyszerűen azért, mert nem kapta meg. Gubcsi Lajosnak kellett volna ebben az ügyben intézkedni, hiszen az ő neve állt az Alapítvány OTP-számláján. Nem a kuratórium elnöke neve vagy esetleg Pálfy G. Istváné – hanem, mintha sajátja lett volna a Magyar Ifjúság szerkesztőségében gyűjtött pénz, a Rózsadombon élő politikusé. – A rendkívűl kínossá vált ügyről akkor Sinkovits Imre, a kuratórium elnöke nyilatkozott a sajtónak és küldött táviratot a zongoraművésznek. Tájékoztatásában megemlítette, hogy Szemenyei-Kiss Tamás, a hetilap sajtómenedzsere korábban sokmindenbe belepillanthatott a szerkesztőségben, ahová több mint kilencmillió forint adomány érkezett – de a főszerkesztő Hámori Csaba illetve az újság olvasói felé csak hárommillióról adott számot. Hogy hová lett a hiányzó összeg? - „Ezt, az időközben Düsseldorfba távozott sajtómenedzser már csak azért sem tudhatja, mert Gubcsi, felkeresve Hámori Csabát, majd az Ifjúsági Könyv- és Lapkiadó igazgatóját, elérte azt, hogy megszabaduljon attól a kényelmetlen munkatárstól, aki mindenbe beleütötte az órrát…” – panaszkodott Sinkovits Imre az őt felkereső újságíróknak.

1990 tavaszán a Reform szerkesztősége birtokába került az a lista, amely tartalmazta, hogy a szerkesztőséghez érkezett milliókból kik részesedtek, természetesen nem orvosként vagy AIDS-betegként, hanem egyszerűen csak szerkesztőségi munkatársként, segítőként… a kifizetési listán a főszerkesztő neve is olvasható volt, aki 10 havi főszerkesztői fizetésével azonos összeget vett fel két kiadvány szerkesztéséért – ezért titulálták ironikusan az alapítvány különdíjazottjának. Gubcsi Lajost a pártállam utolsó hónapjaiban Horváth István belügyminiszter és Kacziba Antal vizsgálati osztályvezető segítségével tisztázták a gyanúsítgatások alól. A közelgő választások előtt nyugton hagyták a rózsadombi villájában – amely abban az időben egyébként is pártközpontként működött – az általa 1989-ben alapított párt a vidék érdekvédelmét hirdette meg (amely párt 1990-ben csúfosan megbukott, tagsága ugyanis jobbára rokoni körökből verbuválódott – ezt követően egy német-magyar gazdasági vállalkozás szakértőjeként az NSZK-ba tette át székhelyét, Budapesten csak a Magyar Művészetért Alapítvány díjátadó ünnepségein láthatták egykori elvtársai).

Ötvenhatos mikor leszel, Gubcsi Lajos?! – kiáltott fel, minden valószínűség szerint kínjában egyik olvasónk, aki (ahogy levelében olvasható) figyelemmel kísérte GUBCSI, azaz „Napólajos” pályafutását a pártállamtól a demokrácia beköszöntéig… Miután nyilvánosságra hoztuk, hogy a KISZ KB egykori oszlopos tagját az Antall-kormány idején a Magyar-Német Klub főtitkárának, s mint ilyen, Kádár Béla, a független kormány külkereskedelméért felelős miniszter tanácsadójává vált – kereste meg munkatársunkat dr. Nagy Zsoltné budapesti olvasónk, a Magyarország Ma nyilvánossága elé tárva a nemzeti országvezetés történelmi igazságtételét dokumentáló történetét. – Tán utalni sem kellene rá: Gubcsi dr. – az elpusztíthatatlan – ebben is főszerepet játszott. (A Szerk.)

A RÓZSADOMBI VILLA TÖRTÉNETE

Panaszosunk rózsadombi telkét 1952-ben kebelezte be a Magyar (Párt)Állam, hivatkozva egyrészt a 2400 / 1945. számú FM-, később a 600 / 1945 . számú kormányrendeletre. Az akkori illetékesek levélben közölték vele, hogy tevékenységük úgynevezett birtokpolitikai célokat szolgál… különben is nem csupán az ő 330 négyszögöl földterületét vették el, hasonló sorsra jutott a környéken lévő tizenhét hasonló nagyságú és értékű tulajdon… Dr. Nagy Zsoltné – született Ferenczy Mária – kifosztását követően szinte azonnal megkezdte telkének visszaperlését az Államtól, gyakorlatilag Rákosi Mátyással kezdve, Nagy Imre miniszterelnökön keresztül és Gerő Ernő hivatalnokain át, mindenhol és minden időben protestált, ám a megnevezettek (a sort Kádár Jánossal zárva) szinte refrénként ismételgették a panaszosnak: „közérdekű igénybevétel történt”. Tény: 1947-ben az iratok tartalmazták a kártalanítást – ezt az 1947. évi V. tvr. rögzítette – azonban 1957-ben a XI. tvr. a kártalanítások megkezdését hatályában felfüggesztette.

Miből is állt a közérdekű igénybevétel? Nos, a tizennyolcadik telek – a Törökvész-lejtőn és környékén – különleges rendeltetésű lett: 1984-ig először az MDP, majd az 56-os szabadságharc leverését követően az MSZMP kincstárába került, adományozás útján 1.- azaz egy forint jelképes összegért jutott a többnyire pártfunkcionárius-kedvezményezettek birtokába. Dr. Nagy Zsoltné telke, birtoka 32 év múltán adományozottként lett Gubcsi Lajos tulajdona.
Az ifjúkommunista első volt azok között, akik 1984 és 1988 között pártjutalmazottként építési területhez jutottak: dr. Gubcsi Lajos, felesége Jakab Anna és az utóbbi szülei tehát 1.- forintért pompás, 17 millió forint forgalmi értékű rózsadombi telek tulajdonosai lettek és ehhez még egyéb pártállami áldást kaptak.

Előbb a KISZ-tulajdonban lévő Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, majd a II. kerületi OTP-fiók biztosított számára építési hitelt s mintegy a sors ajándékaként Makovecz Imre építész elvtárs vállalta, hogy minimális ellenszolgáltatásért megtervezi Gubcsi elvtárs számára a csodapalotát…
(Ha bárki kételkedne a leírtakban, és esetleg napjainkban, 2010-ben, Makovecz igaz magyarról nem tételezné fel az akkori tevékenységét – hát, kérem… járjon utána, a tényfeltáró újságíró, jóindulata jeléül úgy könyveli el, hogy Makovecz úr 1984-ben csupán csak megbotlott, egyebekben nem vállalt közösséget az átkos kommunista rendszerrel.)

A beköszöntött demokrácia – a Nagy Átalakítás – nevezze mindenki úgy, ahogy a pártvezetője, a történelmi igazságtétel azután, amint azt az időközben emberi ronccsá vált igazságkereső közölte, „búsásan” kárpótolta a kiraboltat. Bár Antall József miniszterelnök válaszra sem méltatta, a Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal 1993 tavaszán 219. 000.- Ft névértékű kárpótlási jegyet utalt ki a sokat szenvedett honfitársunknak – ezzel pedig a rendszerváltás logikája mentén mindenki, dr. Nagy Zsoltné áldozat és dr. Gubcsi Lajos MSZMP központi bizottsági alosztályvezető a jogos jussához juthatott – az utóbbi, immár demokrataként és miniszteri tanácsadóként megtarthatta az adományként kapott rózsadombi telket, természetesen az időközben felépített villával együtt. Ha egyszer majd Hende miniszter úr vagy Orbán miniszterelnök úr arra jár – emlékezzenek e történetre, melyhez nekik (ugye?) semmi közük… ők csak egy egész állami vállalatot adományoztak a hozzájuk hasonlóan különleges anyagból gyúrt demokratának.

A hazafi előéletét talán csak Orbán Viktor és Hende Csaba nem ismeri

Egyike azon keveseknek, akik dr. Hende Csaba magyarázkodását követően igyekeztek védelmükbe venni Gubcsi Lajost és a Fidesz MPSZ vezetőinek azt az érthetetlen döntését, hogy az MSZMP KB még élő tagjai között találtak rá a megfelelő szakemberre, írt szerkesztőségünknek Nyugat-Magyarország térségéből…

„Nem ismerem Önöket, talán ezért is furcsállom kissé cikkeik hangnemét – kezdte levelét honfitársunk. – Önöket talán félretájékoztatták, azért jelentetnek meg ilyen írásokat a Magyar Ifjúság egykori főszerkesztőjéről. Tulajdonképpen mit kifogásolnak a kinevezésén?
Gubcsi Lajost személyesen nem ismerem, de munkássága egy részét igen. Úgy láttam, és úgy látom, hogy amit Gubcsi a nyolcvanas években a Magyar Ifjúság című lapban és újabban az általa működtetett Magyar Művészetért Alapítvány révén tett, az a magyar nemzet javát szolgálta. – Nemrég olvastam az önéletrajzi könyvét, az is meggyőzött róla, hogy hazafiról van szó… Ezért írtam egy magánlevelet a Gubcsit pellengérre állító Csermely Péter újságírónak, amiben arról van szó, hogy nem az a lényeg, hogy ki minek volt a tagja, hanem az, hogy a nemzetéhez miként viszonyul.
Ezt a magánlevelemet másolatban elküldtem Gubcsi Lajosnak is, aki azt, sajnos, közzé tette a Magyar Művészetért Alapítvány honlapján – innen ismerhetik a mocskolódók… Azzal meg mi a baj, hogy Bakay Kornél régészprofesszor könyvéhez anyagi támogatókat kerestem?”

A levél tartalma – biztonsággal állíthatom – egy kicsit korrajz. Csepp a tengerből. Egy olyan honfitársunk írta (nevét kívánságára mellőzzük), aki nyilvánvaló tapasztalansága, naivsága ellenére fiatalokat tanít, akire irodalmi-politikai szerkesztőségek, kiadóhivatalok vezetését bízták.
Sorai azt tartalmazzák, hogy ismereteit a június-július hónapokra médiasztárrá lett egykori kommunista főtisztről, annak az idén Egy kun Pesten és Budán címmel megjelent önéletrajzi regényére – ti. a „közhasznú” alapítványa pénzéből kiadott önigazoló írásműre – alapozta, a szerző önmagáról írott, szubjektív és elfogult vallomása győzte meg arról, hogy az MSZMP KB osztályvezető-helyettese hazafi volt.

A rákoskeresztúri temető végében eltemetett áldozatok már nem írhatják meg önéletrajzukat. Az 1990 előtt bebörtönzöttek, a Gubcsi Lajos világa ellen harcolók többségének sem adatott meg a lehetőség a tanulásra, arra sem, hogy ők is könyv formájában tegyék közzé szenvedéseik történetét. – A levélíró ugyan eltűnődhetett volna azon, hogy a „kun”, hazafi létére, miként lett főtiszt az MSZMP Központi Bizottságában Pesten és milyen körülmények között élt Budán, a Rózsadombon. Továbbá, ha hazafi volt (és a levélíró napjainkban is annak tartja), akkor a Gyűjtő egykori foglyait, a kivégzetteket talán nem illő ugyanazzal a jelzővel illetni… de levelezőnk ezeket az összefüggéseket már nem tárgyalta, nem is említette, mintha az MSZMP KB tagjainak ehhez semmi köze sem lett volna.
„A Gubcsit pellengérre állító Csermely Péter” tehát – hozzám hasonlóan – meglehetősen szűklátókörű, olyan zsurnaliszta, aki igenis, fontosnak, lényegesnek tartja, hogy ki minek volt a tagja, a barikád melyik oldalán állt… minthogy a börtönőr és rab, kivégzendő és hóhér viszonylata sem közömbös.

Az említett Bakay Kornél professzor – aki a levélíró sorai szerint dr. Gubcsi Lajoshoz hasonlóan hazafinak minősíthető, hiszen készülő könyvéhez igyekezett anyagi támogatókat keresni – ha helytállóak az információim, egészen Szálasi Ferencig jutott el… És ha már levelében megkérdezte, megírom: ha más nem is, de az a nemzetiszocialista propaganda, amit a közelmúltban végzett a professzor úr (emlékezzünk csak a kőszegi „Szálasi-bunker” ürügyén megcsodált tevékenységére), hát az sem tetszik… Sok-sokmillió honfitársunknak sem. A maga módján a zöld kommunisták – a hungaristák – is hazafinak minősítették magukat, háttérben a gettókkal. Sztálin és Hitler katonái sem kevésbé voltak hazafiak.

A „Gubcsi Lajost személyesen nem ismerem”, „Önöket talán félretájékoztatták” mondatrészekből arra lehet következtetni: a levélíró fel sem tételezi a „mocskolódókról”, a más véleményen lévő újságírókról, hogy bármelyiküknek jóval több ismeretanyaga lehet a HM Zrínyi Kommunikációs Kht. újonnan kinevezett igazgatójáról, mint neki ott a nyugat-magyarországi községben. – Így és ezért elevenítem fel azt a történetet, amely a védelmezett hazafiról szól, arról a politikusról, akit a Párt küldött el Kínába a nyolcvanas években, majd ennek az utazásnak a publikus részéből írta meg a „Rés a Nagyfalon” című utikönyvét. A publikus részét, mert néhány olyan történetet, amely akkor (talán még ma is) titoknak minősült – mint például látogatása a kínai politikai elítéltek fegyházában – a finomlelkű fotoművész kollegám, Stalter Gyuri mesélte el, akinek néhány felvétel miatt volt szükséges a főszerkesztőjével tartani. A levél tartalma – biztonsággal állíthatom – egy kicsit korrajz. Csepp a tengerből. Egy olyan honfitársunk írta (nevét kívánságára mellőzzük), aki nyilvánvaló tapasztalansága, naivsága ellenére fiatalokat tanít, akire irodalmi-politikai szerkesztőségek, kiadóhivatalok vezetését bízták.
Sorai azt tartalmazzák, hogy ismereteit a június-július hónapokra médiasztárrá lett egykori kommunista főtisztről, annak az idén Egy kun Pesten és Budán címmel megjelent önéletrajzi regényére – ti. a „közhasznú” alapítványa pénzéből kiadott önigazoló írásműre – alapozta, a szerző önmagáról írott, szubjektív és elfogult vallomása győzte meg arról, hogy az MSZMP KB osztályvezető-helyettese hazafi volt.

A rákoskeresztúri temető végében eltemetett áldozatok már nem írhatják meg önéletrajzukat. Az 1990 előtt bebörtönzöttek, a Gubcsi Lajos világa ellen harcolók többségének sem adatott meg a lehetőség a tanulásra, arra sem, hogy ők is könyv formájában tegyék közzé szenvedéseik történetét. – A levélíró ugyan eltűnődhetett volna azon, hogy a „kun”, hazafi létére, miként lett főtiszt az MSZMP Központi Bizottságában Pesten és milyen körülmények között élt Budán, a Rózsadombon. Továbbá, ha hazafi volt (és a levélíró napjainkban is annak tartja), akkor a Gyűjtő egykori foglyait, a kivégzetteket talán nem illő ugyanazzal a jelzővel illetni… de levelezőnk ezeket az összefüggéseket már nem tárgyalta, nem is említette, mintha az MSZMP KB tagjainak ehhez semmi köze sem lett volna. „A Gubcsit pellengérre állító Csermely Péter” tehát – hozzám hasonlóan – meglehetősen szűklátókörű, olyan zsurnaliszta, aki igenis, fontosnak, lényegesnek tartja, hogy ki minek volt a tagja, a barikád melyik oldalán állt… minthogy a börtönőr és rab, kivégzendő és hóhér viszonylata sem közömbös.

Az említett Bakay Kornél professzor – aki a levélíró sorai szerint dr. Gubcsi Lajoshoz hasonlóan hazafinak minősíthető, hiszen készülő könyvéhez igyekezett anyagi támogatókat keresni – ha helytállóak az információim, egészen Szálasi Ferencig jutott el… És ha már levelében megkérdezte, megírom: ha más nem is, de az a nemzetiszocialista propaganda, amit a közelmúltban végzett a professzor úr (emlékezzünk csak a kőszegi „Szálasi-bunker” ürügyén megcsodált tevékenységére), hát az sem tetszik… Sok-sokmillió honfitársunknak sem. A maga módján a zöld kommunisták – a hungaristák – is hazafinak minősítették magukat, háttérben a gettókkal. Sztálin és Hitler katonái sem kevésbé voltak hazafiak.

A „Gubcsi Lajost személyesen nem ismerem”, „Önöket talán félretájékoztatták” mondatrészekből arra lehet következtetni: a levélíró fel sem tételezi a „mocskolódókról”, a más véleményen lévő újságírókról, hogy bármelyiküknek jóval több ismeretanyaga lehet a HM Zrínyi Kommunikációs Kht. újonnan kinevezett igazgatójáról, mint neki ott a nyugat-magyarországi községben. – Így és ezért elevenítem fel azt a történetet, amely a védelmezett hazafiról szól, arról a politikusról, akit a Párt küldött el Kínába a nyolcvanas években, majd ennek az utazásnak a publikus részéből írta meg a „Rés a Nagyfalon” című utikönyvét. A publikus részét, mert néhány olyan történetet, amely akkor (talán még ma is) titoknak minősült – mint például látogatása a kínai politikai elítéltek fegyházában – a finomlelkű fotoművész kollegám, Stalter Gyuri mesélte el, akinek néhány felvétel miatt volt szükséges a főszerkesztőjével tartani.

„Tényleg, csak 4-5 felvétel miatt kellett vele menni… Egyébként én csak lógtam-unatkoztam, alig vártam, hogy továbbutazzunk. Az igazibb, színesebb élet valamint jónéhány pikáns kaland inkább Hongkongban várt bennünket. A Lajos már jóelőre tájékozódott a nyugati társaságok szextúra hírdetéseiből és elhatározta, hogy amint lehet, látogatást tesz az egyik olcsóbbnak tűnő nyilvános házban. Azzal tisztában volt, hogy ilyen helyen a lányok forintért semmit se produkálnak, de hála a Pártnak, egy kevés valutát engedélyeztek a hosszú útra és néhány dollárt magam is adtam neki. Így felszerelkezve indult el a Főnök megtekinteni a kistigrisek cicáit az éjszakában, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy esetleg…
br> Hajnalig…, majd reggelig vártam a szállodában rá, mire a koradélelőttnek számító órában végre betoppant Lajosunk. Zavaros, kusza bevezetője után – zilált ruházatát és sebeit rendbehozva – mesélte el, hogy baj van… Bement egy ’olyan’ házba, ahol a lányok hajnal kettőig itatták, majd amikor kiment a mosdóba, már eléggé részegen, valaki leütötte… az összes pénzét, elvették. Még jó, hogy nem adtam oda minden pénzemet a Lajosnak…, így két nap elteltével azért haza tudtunk jönni.”

A többit már magam is láttam. Két napig diktálta titkárnőinek a rövid utikönyv szövegét, miközben egy pillanatra sem tette le kezéből a sörösüveget. Magát a könyet – tekintsék meg az antikvár példány impresszumát! – a Dabasi Nyomda készítette, a számlát dr. Gubcsi Lajos a „Maradj Köztünk! Alapítvány” pénzéből fizette ki. Az akkori értéken nem kis összegnek számító 230. 000.- forinttal rövidítve meg azt az alapítványt, melyből később a Magyar Művészetért pénzalapját képezte, társával, Pálfy G. Istvánnal.


Szemenyei-Kiss Tamás  Magyarország Ma