Habsburg Ottóról szól az "ének"... 1991-ből.

Manapság Európa új szellemi és politikai központja a franciaországi Strasbourg nevű város, amely az Európa Parlament és az Európa Tanács székhelye. A nagytekintélyű intézmények elnöke nem más, mint Ottó von Habsburg. Az ősrégi történelmi városnak mintegy 400.000 lakosa van és ebből 15.000 izraelita vallásúnak vallja magát. (CDL Report, 1991. március.)

Ottó von Habsburg politikai tevékenykedése a második világháború idejére vezethető vissza. Ezekről az időkről így ír a herceg: "1941-től 1944-ig Washingtonban ténykedtem és igazán módom volt a kulisszák mögé pillantani"..(...) ".... a második világháború alatt számos kérdésben, mint Magyarország háború utáni jövője, Ausztria függetlenségének helyreállítása, valamint a dunai térség néhány alapvető problémája, intenzív tevékenységet folytattam, szoros együttműködésben, Roosevelttel és Churchillel. Különösen az Egyesült Államok elnökéhez fűzött szoros személyes kapcsolat és így többször is alkalmam volt megtudni olyan fejleményeket, amelyek legfelsőbb politikai szinten voltak folyamatban. Ezenkívül, munkám során állandó kapcsolatban álltam amerikai parlamenti és kormánykörökkel, továbbá az Egyesült Államokban működő idegen diplomatákkal, akiktől sok lényeges értesülést szereztem. Ez a bizalmi viszony a háború után is tovább tartott." (Habsburg Ottó: JALTA és ami utána következett. /12-13 old./ München, 1979. Griff Kiadó)

A francia NOTRE EUROPE című lap nemzetközi rovatából értesülünk, hogy a 77 éves Habsburg Ottó, a PÁNEURÓPAI MOZGALOM feje, nemrégiben rövid látogatást tett Jeruzsálembe, ahol a héber egyetem néhány kitüntetéssel jutalmazta meg a nemzetközi zsidóságnak tett eddigi szolgálatáért. Az AUFBAU című New Yorkban megjelenő német nyelvű cionista újság erről így tudósít: "A trónörökös elmondott beszédében megjegyezte, hogy a Habsburg-házhoz való tartozása révén mélyrenyúló gyökerekkel rendelkezik a zsidó néphez, és anyai-ági ősei között spanyol zsidókra tekint vissza..."

A jeruzsálemi egyetem tanára, WISTRICH professzor ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy "az osztrák-magyar császárok a XVII. század óta a "Jeruzsálem királya" címet is viselték. Így ezen az alapon Habsburg Ottó, a jelenlegi Habsburg-ház trónörököse visszalátogatott királyságába, jóllehet csak nagyon rövid időre, hogy itt fogadhassa több alattvalójának hódolatát..."- mondotta a jeruzsálemi professzor.

**************

A hatvanas évek végén "... a tel-avivi JEDIOTH CHASADOTH című cionista újságban megjelent bizonyos dr. Unger Otto von Habsburggal készített exkluzív interjújában dr. Unger megállapítja, hogy "Habsburg Ottó zsidóság iránti szeretete a véréből fakad. Valódi fenntartás nélküli belső érzésből kifolyólag vallja magát dr. Ottó von Habsburg Izraelhez tartozónak, annak az Izraelnek, amelynek politikai helyzetét a legapróbb részletéig ismeri, és amelynek gazdasági fejlődésében - egészen a legutóbbi eseményekig - együtt érez. A legélesebb kritikát gyakorolta Nasszerről és teljesen Izrael oldalán áll a hatnapos háború kérdésében is." (HÍDFŐ, 1968. jan. 10.)

***********

Csonka Emil pedig ezeket jegyzi meg könyvében: "A két háború közti (Szociáldemokrata) pártelnök, a német koncentrációs táborból hazatérő Peyer Károly, a harmincas években szorosan együttműködött Habsburg Ottóval egy Hitler-ellenes nemzetközi és magyar front megszervezésében"... (137. old.) (Csonka Emil: A FORRADALOM OKNYOMOZÓ TÖRTÉNELME, München, 1981.)

Habsburg Ottó könyvében a második világháború után politikai foglyoknak azonnali hazatelepítéséről ír. Egyébként e témáról részletesen is olvashatunk az angliai orosz származású történész Nikolai Tolstoy: THE MINISTER AND THE MASSACRES (A miniszter és a mészárlások) c. 1986-ban kiadott könyvében.

Idézet Habsburg Ottó könyvéből: "... a nyugati szövetségesek és az oroszok között akkoriban szerződés jött létre, amely kimondotta, hogy politikai emigránsok a tengerentúlról csak akkor térhetnek vissza azonnal, ha ehhez mindegyik hatalom, tehát az orosz is hozzájárul. A szerződésből persze kimaradt az Oroszországban élő kommunista emigránsok működésének szabályozása, úgyhogy ezek kedvük szerint térhettek vissza hazájukba. Tanúsíthatom, hogy ilyen szerződés valóban létezett és magam is csak bizonyos körülményeknek köszönhettem, hogy reám nem alkalmazták. Mindenesetre, amikor 1944 végén vissza akartam térni Európába, a State Department (amerikai külügyminisztérium) elutasította a kiutazás iránti kérelmemet, hivatkozva a szövetségesek közötti szerződésre. De energikus munkatársam, Heinrich Degenfeld, valamint.... Roosevelt elnök magántitkárnője, Tully asszony......... munkához láttak, és a Fehér Házban rövidesen elintézték, hogy megkapjam az utazási engedélyt, úgynevezett "elnöki prioritással". Ez azonban csak az illetékes közegek mellőzésével és az illető szerződés figyelmen kívül hagyásával történhetett meg. Mégis, erről a szerződésről a Jaltáról kiadott dokumentumokban egy árva szót sem lehet találni." (12-13. old.) (Habsburg O./ JALTA)

Az amerikai CIC Gestapó listáján 1945 nyarán 680 magyar "háborús főbűnős" neve szerepelt, amelyből az akkori kommunistákkal koalícióba lépett hazai kormány 650-et meg is kapott! - Vajon tudott-e minderről Ottó von Habsburg?

A Habsburgok zsidó származása

Érdekes cikk jelent meg a közelmúltban,ma is aktuális a tartalma. Nem beszélve arról,hogy ifj.Habsburg György a Horn kormány alatt ajánlotta fel szolgálatait és lett belőle utazó nagykövet(?).

Március Havi Magyar Fórum 1998.VI. évf. 3.szám.56-57-58. oldalak.

A Habsburgok zsidó származása

A "Pesti Napló" karácsonyi és újévi számában rendkívül érdekes közleményt olvashattak a budapesti fajvédők (ha ugyan olvassák a Miklós Andorék lapját), amelyben, prágai tudósítás alapján Masaryk elnöknek egy nyilatkozatáról volt szó. Masaryk elnök írók és újságírók körében a faji kérdésről beszélt. Abból, amit Masaryk mondott, a "Pesti Napló" számára egyetlen mondat volt csupán érdekes: Masaryk megemlítette ugyanis, hogy a Habsburg család, még Ferenc József idejében, megvásárolta az ismert Meyer-féle Konversationslexikon egyik egész kiadásának legnagyobb részét, és meg is semmisíttette ezt a felvásárolt kiadást azért, mert az állott benne, hogy a Habsburgok zsidó származásúak.

Persze, lehetne beszélni arról, hogy a mai magyar világban a Habsburg családnak nem kellene anyagi áldozatokat hoznia a lexikon megvásárlására és megsemmisítésére, mert a magyar uralkodó osztály fajvédő mentalitása mellett igen egyszerűen a "királyi család" ellen elkövetett becsületsértés vagy halottgyalázás címén a független magyar bíróság rendelné el az ország területén található összes Meyer-lexikon-példányok elkobzását és megsemmisítését. Kissé tisztultabb felfogással arról is lehetne beszélni, hogy a Habsburgok valószínűleg sohase áldoztak volna egy árva forintot sem a lexikonpéldányok felvásárlására, ha a tulajdon családfájukat kellőképpen ismerve nem tudták volna, hogy a zsidó származás foltja valóban menthetetlenül rajtuk tapad, úgy, hogy ettől csakis állhatatos hallgatással lehet szabadulni. Minderről azonban ne legyen itt szó. Hanem lássuk: mi volt hát a Habsburg-család zsidó származásáról abban a felvásárolt lexikonkiadásban.

II.
Masaryk, aki nemcsak politikus, hanem tudós is, a tudós pontosságával és óvatosságával hozzátette fenti kijelentéséhez, hogy ő a felvásárolt lexikon kiadást sohasem látta és ezért nem is tudja, helyes-e és igaz-e a lexikon előadása a Habsburgok származásáról. E sorok írója azonban felkutatta az elkobzott lexikonkiadásnak egy példányát. A Meyer-féle Konversationslexikon negyedik kiadásáról van szó, amely 1887-ben jelent meg. E kiadás hetedik kötetében a 987-ik lapon, a baloldali hasábon (felülről számított 8. sor) szó szerint a következő mondatok állnak:

"A Habsburgok leszármazását a ház későbbi történetírói a 13. és 14. században a római Pierleone-családtól vezették le, amely családból a 12. században egy pápa is származott, II. Anakletus pápa. Ehhez a származtatáshoz nemsokára az a kísérlet járult, hogy a Habsburgok őseinek sorát egészen az ó-római Aniciusokig, vagy, mint mások akarták, egészen a Scipiokig vezessék fel, holott hát az igazság szerint a római Pierleone-nemzetség zsidó származású volt."

Itt meg is lehetne állni, mert a Meyer-féle lexikon történelmi adatait a történettudomány szempontjából kifogástalanoknak szokás tartani. A Habsburg- család zsidó leszármazásának kérdése ezzel elintézettnek volna tekinthető.

III.
Azonban menjünk egy lépéssel tovább. Tegyük meg azt a lépést is, amit Masaryk elnök nem tett meg, mert nem látta a lexikon szövegét; ellenőrizzük, hogy igaz-e és helyes-e a lexikon előadása a Habsburgok származásáról? Erre nézve, miután egy középkori római nemzetség történetéről, a Pierleone család származásfájáról van szó, forduljunk egyenesen ahhoz a forráshoz, amely a középkori Róma történetére nézve a legnagyobb elismert tekintély, olyan tekintély, amelyet eddig soha senki nem vont kétségbe: forduljunk Gregoroviushoz. Ferdinand Gregorovius "Róma városának története a középkorban" című grandiózus, minden emberi kort túlélő munkájában, eltekintve későbbi részektől, a VIII. könyv 3. fejezetben hét teljes oldalt szentel a Pierleone-család történetének. (Lásd a Wolfgang Jess-féle kiadás 1097-1103 oldalait.) Ebből a fejezetből a következőket tudjuk meg:

A római zsidók Pompeius óta a Trastevere városrészben éltek, ghettói elzártságban, nyomorult viszonyok között. A 8. és 9. században sikerült valamelyes hatalomhoz jutniuk, mert Róma legjobb orvosai és pénzváltói (bankárai) zsidók voltak. IX. Leo pápa alatt egy zsidó bankár volt a szentszék legfőbb pénzügyi tanácsadója, legnagyobb hitelezője. A pápa nógatására ez a rendkívül becsvágyó zsidó bankár kikeresztelkedett s a keresztségben a Benedictus Christianus nevet kapta. A fiát maga Leo pápa keresztelte, még pedig, önmagáról elnevezve, Leo névre. A kitért zsidó bankár Leo fia számára ezzel megnyílt a hatalom útja. A leányait a legelőkelőbb rómaiakhoz adta férjhez, ő maga pedig -mint Gregorovius írja -"a renegát fanatizmusával és okos számításával" Hildebrandhoz és a reform pápákhoz csatlakozott.

A fiát Petrus Leonis -olaszul: Pierleone névre keresztelték. Ez a Pierleone, akiről azután később az egész családot nevezték -"Pierleone" lett a vezetéknevük, s aki a zsidó bankárnak unokája volt, rendkívüli politikai befolyásra és hatalomra tett szert. II. Orbán pápa rábízta egyebek között az Angyalvár parancsnokságát. A pápai erőd parancsnoksága révén tehát a zsidó bankár unokája katonai védelmezője és őrzője lett a pápának, akinek egyúttal pénzügyileg hitelezője is volt. Ez a pápa a Pierleone palotájában halt meg. Természetesen a pápa utódai is iparkodtak megnyerni a hatalmas Pierleone "protekcióját" -Gregorovius használja ezt a szót - a nép ellenben gyűlölte Pierleonet, mint uzsorást, a nemesség pedig utálta, mint parvenüt."

Ezek után szószerint így ír Gregorovius: "A pápák barátsága, a családi összeköttetések fénye, a Pierleone-család pénze és hatalma olyan hamar fátyolt borítottak a jövevény Pierleonek zsidó származására, hogy a család hamarosan mint a Város egyik legfönségesebb hercegi nemzetsége tett szert hírnévre. Már Leo (a zsidó bankár fia) óta a "Rómaiak Konzula" címet viselték, olyan büszkén és természetesen, mint a legősibb patríciusok. Viszálykodtak a Frangipaniakkal, mert ez utóbbiak most önzésből és gyűlölségből császárpártiak és ghibellinek voltak, míg a Pierleonek a pápai párt vezérei. Mindkét ellenséges nemzetségnek egy-egy Leo volt az alapítója és mindkét nemzetség ugyanabban az időben virágzott fel.

Később azt mesélték, hogy úgy a Frangipaniak mint a Pierleonek az Aniciusoktól származnak. A 15. században azt beszélték, hogy a Pierleone család egy tagjának, Massimo Pierleonenak két testvére, két úgynevezett "Aventinusi gróf", Németországba vándorolt és ott a Habsburg-házat alapította. Még maguk az osztrák császárok is megtisztelve érezték magukat, hogy a Pierleone-nemzetség rokonai lehetnek, míg aztán a Habsburgok felfedezték, hogy ebben az esetben bizony a római ghettóban kell keresni az őseiket.

IV.
Elmondjuk még Gregorovius nyomán, hogy Petrus Leo (Pierleone maga) 1128 júniusában halt meg. Nagy pompával temették el. Az akkori pápák síremlékei elpusztultak, ellenben ennek a "zsidó Crassusnak" mauzóleumát csodálatosan épen megőrizte a véletlen -mint Gregorovius mondja. A római Szent Pál-templom kolostorudvarán áll egy óriási márványkoporsó, Pierleone koporsója: a sírfelirat "igazi zsidó módra azt mondja el róla, hogy mennyire páratlanul és mérhetetlenül nagy ember volt Pierleone úgy gazdagságát, mint gyermekeinek számát tekintve".

Népes család maradt utána, még pedig igen szerencsés család, mert egyik fia Gregorovius szerint pápa, egy másik fia római patrícius lett, egy leánya pedig Rogeriusnak, Szicília királyának, felesége. Az a fia, amelyik később pápa lett, ugyanabban a római városrészben, Trasteverében, lett bíbornok (1120 decemberében), amelyből a zsidó család származott. A pápa trónt a zsidó bankár unokája II. Ince pápával szemben karddal hódította meg. Testvérei, Leo, Jordán, Rogerius és Huguizon segítségével, valamint számos adójának fegyveres segítségével megrohanta a Szent Péter-templomot, feltörte a kaput, pápává avattatta magát, megrohanta a Lateránt, beleült az ottani pápai székbe, megrohanta a Santa Maria Maggioret és lefoglalta az egyházi kincseket. II. Anakletus néven lett pápa ez az "arany meteor" (mint Gregorovius nevezi), aki szórta a pénzt a sóvár kezek ezrei felé. És a tömegkörmeneteknél, amiket Anakletus Pierleone pápa tartott, "ott látjuk a zsidók zsinagógáját, a Chromatius-palota előtt sorakozik a zsidók gyülekezete, élén a rabbival, aki a pentateuch nagy, eltakart tekercsét tartja kezében- és elgondolhatjuk, hogy soha még semmiféle pápát nem köszöntöttek Izrael gyermekei a kárörvendő szerencsekívánatoknak olyan őszinte himnuszaival, mint ezt a pápát."

A legérdekesebb azonban az, hogy az ellenpápa, II. Ince, ugyancsak trasteverei zsidó unoka volt, akárcsak maga Pierleone-Anakletus. És amikor Ince pápának menekülnie kellett Anakletus pápa elől, akkor II. Ince "trasteverei egykori hitsorsosainak tornyaiba" vonult vissza (Gregorovius).

A sors nemsokára úgy fordult, hogy a császárság és a katolikus világ Ince pápának kedvezett. Neki elnézték zsidó származását, ellenben Anakletussal szemben egyszerre csak" tele megvetéssel jutott eszébe a világnak a Pierleonek zsidó származása." Római hatalmát nyolc éven át megtartotta sógorának, Rogeriusnak, segítségével, akit ennek fejében Szicília királlyá koronázott. A harc 1138 január 25- én bekövetkezett halálával ért véget. Az ellenpápa, II. Ince,újra bevonult Rómába, fogadta Pierleone Anakletus testvéreinek hódolását, békét kötött velük, megerősítette őket a pápai udvarnál viselt tisztségeikben és hatalmukban, s nemsokára Rogerius király is az ő pártjára állott.

Ezzel úgy fiági, mint leányági részen mindenkorra végleg meg volt alapozva a Pierleonek előkelősége és hatalma. A Habsburgoknak immár nem volt okuk szégyenkezni a rokonság miatt.

V.
Gregoroviusnak ez az előadása elegendő világosságot derít a Pierleone-család és a Habsburgok rokonságára -magyarul: a Habsburgok zsidó származásának kérdésére. Így kerekedik ki a felvásárolt Meyer-Lexikon szűkszavú képe, így nyernek világosságot Masaryk szavai, így nyer jelentőséget a "Pesti Napló" rövid prágai távirata. Ez a jelentőség, immár becsületes magyar fajvédő szemmel tekintve, abban áll:

A fajvédő mentalitás zsidónak minősít mindenkit, akinek családfájában csak egyetlen csepp zsidó vér is kimutatható Más, kevésbé szigorú szemléleti módok nem ragaszkodnak ennek a csepp zsidó vérnek a kimutatásához, hanem azt mondják: a fajvédő mentalitás lehet bár igen célravezető eszköz, mint egy a magyar uralkodó osztály hatalmának alátámasztását és igazolását segítő politikai elmélet, ellenben mint tudományos elmélet: ostobaság; mert hiszen ki és hol állapíthatná meg évezredek során a fajok keveredésének határait?! A fajvédő elmélet azonban ragaszkodik ahhoz a bizonyos kimutatandó csepp zsidó vérhez. Nos, a Habsburg-család esetében, úgy vehetjük, ez a bizonyos kimutatandó csepp a történettudomány mai eszközeivel éppen eléggé ki van mutatva. Hogy ebből a kimutatásból aztán a fajvédők milyen gyakorlati fajvédelmi következtetéseket vonnak le a Habsburgokkal szemben, azt intézzék el részben egymás között, részben a legitimistákkal és Serédi hercegprímással.

Zilahi László 1930