Magyar-csehszlovák lakosságcsere 2.
Krupa András: Egy bükkszentkereszti család kálváriája
Bükkszentkesztről elsősorban a szegény, n incstelen szlovákok v állalták
az á# elepülést, azt remélve, s az ígéretekben b ízva, hogy j obb é letkörülmények
közé jutnak. Telekes Béláné meglehetősen
pontosan látja a Csehszlovákiába költö-
zés indítékait. Ezt az ország többi szlovák
lakta helységében végze# hasonló témá-
jú gyűjtésem is bizonyítja: az á# e lepülők
jelentős része főként a kedvezőbb a nyagi lét r eményében indult e l. A második
világháborúban tönkrement országban
rendkívül a lacsony v olt az életszínvonal, a kistelepüléseken n em volt m unkalehetőség, nem lehete#
megvásárolni – kivált az elzártabb hegyvidéken – az
alapvető élelmiszereket (hús, liszt stb.).
Azt i s m egmondom: negyvenbe e sküdtünk. Negyvenegybe születe! az egyik fi jam, férjem negyvenke! őbe ment
katonának, mer ő is csak húsz éves vót, mikor esküdtünk,
én meg 1 7. Fiatal gyerekek voltunk, na. É s o lyan n ehéz
világ vót. Ugye ő elment katonának, így vagy három évig
o! v ót, ténleges szolgálatot szolgált két é vig, u tána, mer
kitört a háború ugye, o! v ót. Hát í gy hogy 1 945. j anuár
6-án jö! haza.
Jártak ugye, csak agitáltak, az én szüleim mondták: Ne
menjetek, g yerekek! Nem akarták minket engedni. De a
férjemnek a szülei mentek. Ezek meg i! laktak nem meszsze, nekik is házuk vót. Hát ugye hogy építkezni akarunk,
nehezen ment a pénz, nehezen ment az építkezés, minden,
hát gyerünk! Házat adnak, mindent. Hát ugye ki gondolt
erre, hogy milyen házat! Ugye ezek a német kilakoltato! …
No, kimentek onnan. Igaz, hogy ezek átmentek biztos, mer
teljesen határ mellé mentünk, osztrák határ mellé. Hát ígértek: aki főddel akar dolgozni, fődet adnak, aki házat – ugye
– házat. Hogy hát megbolondultak a népek, hát é n n em
tudom! H át szegénység v ót, mindenü! s zegénység vót.
Mentünk sokan akkor, valami 127 család ebből a falubol.
No és október 26-án már akkor abbahagytunk az építkezést is, és minden. Hát megyünk! Hogy o! helye! e adnak
mindent, kicserélnek, amit i! hagyunk. Kicserélnek, és adnak helye! e mindent.
©tefan © utaj szerint a lakosságcsere fő
célján túl, hogy a dél-szlovákiai magyarság tömbjét fellazítsa, számát csökkentse,
az is törekvése volt az akkori csehszlovák
politikának, h ogy „visszaszerezzék” a
külföldön élő szlovákokat (©utaj. S. 1995.).
De a hivatalos szerveknek a magyarországi szlovákok e rre való megnyerésén
túl mintha véget is ért volna a velük való
törődése. H olo# az á# elepült szlovákok
egy r észénél k omoly etnopszichikai g ondoskodásra is szükség l e# volna, k ülö-
nösen azok körében, akiket a hangzatos ígéretek
ellenére nem elégíte# e k ki, s a kiábrándulás, a csaló-
do# s ág súlyos zavart válto# ki bennük.
Ezek száma pedig igen j elentős v olt. A z „ anyaföldre v aló visszatérés” j elszavát fi gyelmen kívül
hagyva, a nincsteleneket zömében a csehországi
Szudéta-vidékre, a kiutasíto# németek nyomán lakatlanná le# településekre szállíto# ák. A szlovákok
nem feltételezték, hogy az á# elepülés megvalósítása
nyomán a z ó hazától é s a z e lődeik egykori o# honá-
tól i smét t ávol t alálják m agukat, N yugat-Csehország ismeretlen k örnyezetében, a z ú jratelepítendő
határmentén.
S a Telekes család és társaik szomorú sorsa magá-
ba gyűjtö# e az o# h oncseréléssel járó összes negatív
megnyilvánulást. A határ átlépésétől kezdve a Magyarországra v aló visszatérésükig m intha végigüldözte volna őket a balszerencse, m ígnem a szülőfaluba visszajőve meg nem nyugodtak. A család esete
egyedinek t űnhet, holo# m int az a bizonyos „állatorvosi ló”, csupán tükrözte az á# e lepülés-á# elepítés
visszásságait.
Mindezt pontosan tükrözi l akóhelyük száma.
A 13 éves o # - tartózkodás idején 9 településen fordultak m eg. Csehországban először két h elységben
laktak, az odatelepíte# s zlovákok összefogása nyomán Ágcsernyő mellé kerülnek, onnan vissza a cseh
szudéta vidékre, a férj é s l ovai b alesete m ia# Igló
mellé, Nálepkovóra, majd Stószra, onnan i smét C sehországba České Budejovice mellé, és újra Nálepkovóra.
Telekes Béláné Novek Lujza 1923. szeptember 25-én születe! Bükkszentkereszten. A magnetofon-felvételt a szlovák
néprajzi tábor idején, 1993. június. 23-án ugyancsak Bükkszentkereszten a szerző készíte! e .
Az egyes kelet-közép-európai népcsoportoknak a II. világháború, utáni, részint büntető célú, részint – mai kifejezéssel élve
– „etnikai tisztogatás ” jellegű kitelepítési folyamatába tartozo! az ún. magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény is,
melynek során Magyarországról önként jelentkezhe! ek a távozni óhajtó szlovákok. Közéjük tartozo! a bükkszentkereszti
születésű, 1947-ig, majd 1960-tól ismét i! élő özv. Telekes Béláné Novek Lujza és családja. Önvallomása – több évtized távlatában – higgadtan, szubjektív érzéseit lefojtva, visszafogva, tényszerűen tárja elénk az á! elepülés okait, az új
hazában az o! honkeresés, a megállapodás fi askóit, a kis család egyre tragikusabbá váló sorsát.
Krupa AndrásXIX
Most nem térek ki továbbköltözésük mindegyik
konkrét okára, csupán néhányat emelek ki: a hivatalos szervek közönye a határátlépéstől kezdve észlelhető. A többnapos úton a tehervagonokban való magárahagyato# s ág, a megérkezés megdöbbentő éjszakai j elenetei: az idegen c saládokhoz való lerakásuk,
a deres földre ledobo# bútorok (mindez az e ljárás a
deportálásokra emlékeztet), a mindennemű tájékoztatás hiánya, a kitaszíto# ság re# enetes élménye.
November elsejére odaértünk, Mindenszentekre Csehországba, e gészen az osztrák határ mellé. Egészen határ
melle! , hát csak a fi náncok jártak erre! Üresek vótak. Hát
mink nem tudtuk, hová v isznek. S emmit nem m ondtak,
nem! Csak mikor minket kivi! ék, és mikor minket kitoltak
– kitola! á k a vagont – egy nagy-nagy hosszú víz melle! ,
ez Nove Hradyba vót. Víz melle! , o! kitola! ák a vagonokat, némelyek leszálltak, egy öreg asszony be is akart ugrani a vízbe akkor, hát hogy hová vi! e k! Hát víz i! nincs
a közelibe (mármint Bükkszentkereszten). Hát h ogy
hova vi! ek minket ehhez a nagy vízhez!
Éjjel, ahogy oda kitola! á k minket, éjjel hurcoltak megint
minket t raktorokkal, m egint hurcoltak a te! helyre m indenkit. Így hogy a gyerekekkel m inket – egy román aszszony már volt o! letelepedve – oda vi! e k aludni. Földön
aludtunk, le volt ilyen szalmazsákokkal vagy mivel ... Hát
ugye reggelig muszáj volt valahol elhálni!
Reggel mentünk megnézni, hogy hova te! ék le minket.
O! v ót a legelőn n ekünk letéve a poggyászunk, minden,
bútor, minden, nagy dér vót rajta!
Hát o! vót téve minden. Akkor már néztünk, hogy hol
vagyunk! Orvost n em lá! unk, gyógyszert n em lá! unk,
bótot nem lá! unk, iskolát nem lá! unk, semmit az egy világon nem l á! unk. O lyan h elyen laktunk! Hol vagyunk
mink, nemhogy orvost! N em, nem, egyáltalán s emmi,
semmi hivatalnok, se tanács s e s emmi! Csak amit m inket v i! ek, és lako! o ! a faluvégen egy n émet t alán, egy
osztrák vagy valaki. Ki tudo! ezekkel beszélni? Üres vót a
falu. Se villany nem vót.
No és mentünk, hogy megyünk karácsonyra egy kis ká-
posztát hozni, mert jön a karácsony, fogunk töltö! káposztát főzni. A másik asszonnyal, akivel együ! laktunk nem
messze, hát lementünk m ink egy d arabig, d e o lyan n agy
hófúvások vótak, Bementünk a nyakunkig a hófúvásokba!
Így visszamentünk, nem főztünk karácsonykor se káposztát. Nem vót nekünk se karácsonyfa, nem vót nekünk semmi az egy v ilágon. H át ilyen szegényes vót a karácsony,
nem vót semmink! Az első karácsony nem vót semmi nekünk. Nem s írtunk. É n n em tudom, a jó isten ilyen erőt
ado! , hogy bele vótunk nyugodva. Maj lesz valahogy.
Tehát az elhagyo# , néptelen településen nincs orvos, nincs gyógyszer, n incs községi adminisztráció,
nincs iskola, nincs üzlet. A telepeseknek maguknak
kell kiharcolniuk, hogy tanulhassanak a gyermekeik. Nemtörődömség jellemzi később az Ágcsernyőre
való telepítésüket i s: földművelő s zerszám, eszköz
nélkül n agy földterületet a dnak n ekik, a földművelést nem ismerő családokat pedig kulákká nyilvánítják, a két családot egy szobában helyezik el.
No és akkor meg v alahogy k i-átvészeltük a telet. Na,
akkor az emberek mondták, hogy i lyen h elyen lakni nem
lehet, h át megyünk. Vi! ek minket M unkács mellé, r uszki határ mellé: R uski Č ap, Černa nad T isu, Á gcsernyő.
Ez Ágcsernyő magyarul és Černa nad Tisu szlovák. Oda
vi! e k m inket. És adtak nekünk h úsz hold fődet! Voltunk
kulákok, ugye. És te! é k minket egy olyan házba lakni, két
családot. E gy sparhéton főztünk. Szobát i s ú gy laktunk,
úgy c sináltunk magunknak, hogy e gyik h elyet ő csinált
magának egyik ódalt a másik helyet én csináltam Egy szobában két család laktunk.
Akkor beállt ez a nagy kontingent beadás, akkor 20 hold,
20 hektár f őd után s ok mindent k elle! b eadni. Nekünk
Cseszkóba n em adták átvinni, csak ezt az egy l ovat, ami
vót nekünk, no még vót egy kisbornyú nekünk, azt engedték á tvinni, d e i lyen f öldkörülő szerszámokat, semmit az
egy világon, mer gazdaságilag nem egy a Csehszlovákia.
Jö! az ősz, jö! az aratás, o! álltak a gép melle! , learattak, elvi! ék mindent, csak e gy fejre, egy s zemélyre, nem
tudom, m ennyit h agytak nekünk, csak e gy személyre ki
vót adva a kenyérgabona is meg bab is meg minden. Ami
terme! , a többit elvi! ék. No é s a kkor m egint mondták a z
emberek, ugye egy szobába k ét család, e gy konyhába két
család, ennyi főd körül pénzt nem lehet keresni, i! megint
nem lehet lakni! No, így nem lehet élni. Hát megint mentek
az emberek, hogy megyünk vissza. Így meg így nevete! ek,
visszamegyünk a németekhez. Még jobb o! , mint, no.
A környezetváltás első tragikus jele: a vízszegény
Bükkből egy nagy vizű térség mellé való odaérkezés
első pillanatában a látvány s okkolja az egyik aszszonyt, aki öngyilkossági szándékkal m ajdnem beleugrik a tározóba. Telekes Béláné a viszonylag s ű-
rűn lako# falusias Bükkszentkereszt után mindenü#
keresi a hasonló közösségi létet, s bárhova kerülnek,
elhagyato# , ritkán lako# vagy település széli helyen
kapnak lakást. Stószon azért is érezte jól magát, mert
„o# tele vót a falu népekkel”.
©tós Kúpele. O ! vót a nagynénje, h át így rábeszélték,
hogy mentünk oda. Mindenestül odahurcokodtunk. De o!
nagyon t iszta falu v ót, és o! t ele vót a falu n épekkel. No
o! is laktak németek is, meg keverék vót, szlovákok és minden, magyarok nem, csak ke! ő vagy három család.
A foglalkozásváltás sem sikerede# nekik. A családfő mindenü# o# talált vagy kerese# munkahelyet,
ahol az eredeti b ükki foglalkozását é ltethe# e (erdei
fakitermelés, mészégetés, mészárusítás, l ovas f uvarozás). Egész o# -tartózkodásukat az állandó o# honkeresés jellemezte. De sehol sem leltek o# h onra, mert
kezde# ő l fogva nem kapták meg az ígért házat, s ha
ju# a # a k is nekik, embertelen vagy számukra, korábbi életmódjuknak szokatlan környezetben. Mindezt
súlyosan megterhelte a vállalkozó c saládapa sorozatos balszerencséje (betegsége, kéztörése, lovainak
balesete, p énzcsere: általa e lveszte# ék vagyonukat
stb). Csodálatra méltó mégis az a szívósság, a miként mindvégig megkísérelték elérni az óhajto# és
megnyugvást hozó végső lakhelyet. Ennek egyik főXX
akadálya – amivel szintén nem számoltak az á# e lepítők – az egyre fokozódó honvágy, amelynek egyik
fő táplálója v olt a kezdetektől gyötrő kiábrándultság, az új hazának á ltaluk vélt mostoha m agatartá-
sa, s amely annál erősebbé vált, minél előnytelenebb
helyzetbe k erültek. Telekesné úgy v élte c sillapítani
honvágyát, h ogy egyre közelebb k ívánt kerülni a
szülőföldjéhez, a férje pedig – ilyen érzéseit leplező
pótcselekvésként – kereste a szülőfaluból odakerült
rokonok, ismerősök társaságát, a szétrombolt falukö-
zösség maradványait, s ez is sodorta a hosszú ország
egyik végétől a másikba.
Az á# elepültek n agyobbik részét – különösen az
idősebbjeit – hasonlóképpen k ínozta a honvágy, sokak korai halálát is okozva. Vissza is települtek volna, ha tudtak volna hova menni, ha befogadta volna
őket valaki. I jesztge# ék is egymást, mint e lbeszélő-
nőnk férjét is, hogy kinevetik őket, ha hazamennek.
(A tárgyilagosság megkívánja: az á# elepülők jó ré-
sze a honvágy e llenére i s b eilleszkede# s zlovák hazája életébe.) Telekesné a honvágy édes kínját hiteles
szépséggel érzékelte# e:
Én keltem: i! hon jártam. Én feküdtem: i! hon j ártam.
Minden bokrot elő! em, magam elő! lá! am, ahol valamikor gyerekkoromba játszo! am. Ilyen ez a honvágy.
Adtak nekünk k ét címet is talán Rimaszombatba:
Rimavska Sobota, Veµkomocká u lica, číslo. O! v annak
Balogon, Rimaszombat melle! , anyósomék, hát csak
közelebbre. Én húzódtam mindég haza. Magyarhoz. Hogy
közelebb l együnk. H át megyünk o da. Jó. H át elmegyünk.
Nem tudjunk örülni semminek, mer határ melle! mindíg
laktunk. Hát m együnk oda k özelebb, legalább népek közt,
o! leszünk. No de ment egyszer a férjem megnézni o! ezt
a lakást. És o! valamikor két bácsi lako! , akié vót ez a ház.
Csak ez a két ember családostul együ! o! laktak. A gyerekek ilyen nagyok vótak, és azt mondták, – mikor Jani vót a
férjemmel – hogy: azt szeretnénk mink látni, hogy idejön
valaki lakni, de agyon fogunk ütni! No jó van, ő meg magyarázo! ezt nekem. Hat én neked oda nem megyek lakni,
mondtam az öregemnek. Én inkább megyek haza, vagy inkább megyek világgá, de én oda lakni nem megyek! Hogy
énrám valaki mutogasson, hogy nem a mi házunk.
A szudéta v idéken sokat szenved a családjáért,
különösen a z o rvos- és gyógyszerhiány mia# : a
himlős gyerekeit ősi népi hagyományos módszerrel
tudja csupán gyógyítani, szülnie is ij esztő körülmé-
nyek közö# kell.
O! n em vót szülésznő s e. Egy régi kis bábácska vót,
nyolcvan-kilencven éves asszonyka. Ő jö! hozzám, mikor
szültem. Ez román vót. Vótak o! települtek Románból.
Romániai szlovák, ilyen á! elepültek v ótak e zek is. V alamikor hogy bábaasszony vót. Hát ugye ezt ajánlo! á k. Hát
jö! . Hát mint egy öregasszony … nem tudo! segíteni. O!
maj m eghaltam. Se orvos, s e s emmi az egy világon. Hát
csak annyit, hogy m egmaradtam. Így megszültem a gyereket neki, a ruhába, k ötőbe. Ülve, bizony ü lve! N agyon,
nagyon nehezen volt meg nekem. Azér, mer azt mondják,
hogy nagy f ájdalmam vót. A víz elő! e k ét-három nappal
elment … Hát orvos nem vót, nem vót kihez menni, nem
tudtunk sehová se érdeklődni, se semmit egy világon. No
oszt ugye s zárazon s zültem. N agy fájdalmam v ót, én azt
hi! em, hogy m án meghalok. Így a hogy ü ltem, férjemnek
az ölibe ültem, és a bábaasszony i! vót elő! em, ez az öregasszony. Én nem törődtem, hogy hogy i! van elő! em, hát
így megszültem a ruhába a gyereket. Mikor szültem, hát ő
megfogta, mer szülésznő vót, csak öreg. Ez-ez olyan, nem
is tudom, hogy min megy keresztül az ember! Hát ez nem
lehet! Hát szegény (férje), hát mit is mondo! vóna? Nem
mondo! semmit, csak ő is reszkete! .
A
z időközben öt fi úra szaporodó c salád feje v é-
gül enged felesége unszolásának, s beadják a
hazatérés i ránti kérelmüket. Az apa hirtelen, t ragikus halála azonban megakadályozza, hogy visszajö-
hessen. (A gyerekek s zületésének a helyei is tükrö-
zik a család nyugtalan v ándorlását.) A fi úk a z a nyjukkal 1960 júliusában érkeztek Bükkszentkeresztre.
A Telekes c salád csehszlovákiaí viszontagságai nagyon sokban hasonlítanak a gömöri Lévártról Csehországba elhurcolt m agyar földműves család k álvá-
riájához (Ujváry Z ., 1991.). N oha ellentétes előjelű
cselekedet s zenvedő r észesei v oltak - a magyarokat
deportálták, a szlovák család önként jelentkeze# – az
egyik büntetésként kapta, a másik „jutalomként” – ,
az a közös bennük, hogy egyaránt egy hamis szemléletű politikai irány akaratából élték át mindezt.
Telekes Béláné Csehszlovákiába költözésekor a helyi vegyes, inkább a kelet-szlovákiai dialektusra inklináló nyelvjárást beszélte. Az o# -tartózkodás idején
nem tanult meg jól sem csehül, sem szlovákul, a szü-
lő-nyelvjárását i s e rőteljesen k everi a magyarral, s
„makaróni” nyelvű le# . Szlovákos a magyar beszéde
is, ez főként az igeragazásban feltűnő (alanyi, tárgyas
tévesztése), s a szórendje sem magyaros mindig. Önvallomását mégis szívesebben mondta el magyarul.
A Telekes c salád csehszlovákiai életének drámai
fordulatokban gazdag útját magával ragadó, s odró
lendüle# el meséli e l, s történetének élvezetét, meg-
értését a nyelvhelyességi a nomáliák nem zavarják.
Felhasználja a népi p róza é rtékes alakzatait (szóismétlés, állandó szókapcsolatok stb.) s az élő beszéd
ritmikusságát, varázsát. Hazatérését is mély átéléssel
mondta el, kiemelve a honvágy hatóerejét. A fi a iban
néha felmerül a szülőhelyük megtekintésére vonatkozó nosztalgia‚ de ők is i# hon érzik magukat.
Miskolcra (érkeztünk). Én már adtam tudtul, én küldtem táviratot, hogy jövök. Autóval jö! ek értem, Miskolcra
jö! e k értünk, ugye üt gyerekkel jö! em, hatan vótunk. Na
és aztán, meg mikor hazajö! ü nk adtak értesítésül másnap
vagy harmadnap, h ogy jö! a vagon. Na és akkor rendeltünk egy autót, a ki hazahozta egyszerre vagy k étszerre.
Ide (jö# em) szüleim h ázába, ide, ide, i de! Szüleim éltek,
édesapám, é desanyám, életet ő k a dtak. Azér e nnek a dok
hálát a jóistennek, hogy s egíte! e ngem. Csak é n i s a vval
vótam szerencsés, hogy édesanyám elfogado! , helyet ado! . XXI
Hát e z n em könnyű ilyennek, a kit nem tudnak elfogadni,
visszafogadni, az nem tud hová j önni. Azért nem j önnek
sokan, m eg is mondták, hogy a zér nagy a honvágyuk, é s
nem i s f ognak látogatóba e gyszer se. C sak vágynak nagyon ezek az idősebbek…
Küszködtünk, ahogy é ltünk, megvoltunk. A legidősebbik fi ú dolgozo! . H árom g yerek iskolába járt. Az egyik
megnősült. No aztán nősült a harmadik. Katonák is vótak.
Egyik se mondja, hogy m egbánta. Nem mondták, még
egyiktöl se hallo! am. Én meg addig iparkodtam, amíg a
gyerekek kicsik. Én azt gondoltam, a gyerekek, már ha valamelyik o! m egnősül, akkor én haza nem megyek, mer
úgy s em hagyom a gyerekeket o! an. Én meg a ddig i parkodtam, sie! em h aza, m ondom, egyik sincs megnősülve,
és addig ügye i! megtanulnak. I! megnősültek, gyerekeik
vannak, házukat f elépíte! ek, hálistennek dolgoznak, dolgosak ezek. Egyszer hallo! am őket: – No maj egyszer el
fogunk készülni, oszt egyszer el fogunk menni, körutat fogunk csinálni, hogy ki merre születe! . – Ó, hat hogy mennétek, világ körül! Az egyik az egyik végén, a másik másik
végén van! Én nem bánom, gazdagok nem vagyunk, annyi
van, ami kell mindig. Mindig akad enni, ennivaló van anynyi, amennyi kell. Mostanáig nem vót éhség. Hogy utána
mi lesz? Hát lesz, ami lesz.
Úgy é rzem, nincs szükség s em tudományos i gé-
nyű, sem emocionális jellegű zárszóra, talán csak
ennyit: mindenkinek az az o# hona, amelyiket ő
maga választja ki magának, semmilyen más, politikai, hatalmi és egyéb tényező ezt nem írhatja felül.
Eredeti ITT
http://nemzetisegek.hu/repertorium/2007/05/belivek_27-51.pdf
|