919. április 20-án délelőtt 7 órakor Nagyvárad felől vonat érkezett a püspökladányi állomásra. Az egyik kocsijában Pongrácz Aladár csendőrszázados parancsnoksága alatt 30 csendőr utazott, akik Berettyóújfaluban a vörös hadsereg egy részét lefegyverezték, illetve a lefegyverzésnél közreműködtek. Az állomáson Gerlei Géza terrorcsapat-parancsnok körülbelül 50 főből álló, gépfegyverekkel felszerelt terrorcsapata vette körül a vonatot, akik a csendőröket leszállították, s az állomásfőnöki iroda előtt felsorakoztatták őket.

vörös terrorbrigád

Az egyik katona, Tóth Ferenc II. hidalmási járásőrmestert felismerte, őt azonnal a főnöki irodában levő Barabás (Barthmann) József parancsnokhoz, továbbá Gábor (Judkovics) Mózes és Manu József politikai megbízottakhoz vitte, akik Tóth Ferencet ismeretlen okból azonnal halálra ítélték. A halálos ítéletet a püspökladányi temető árkában április 20-án, d. e. 8 óra tájban Janovics János, Taránszki Ödön és Kohn-Kerekes Árpád terrorlegények végre is hajtották.

Ezután Pongrcáz Aladár századost, Ferenci András gyulai járásőrmestert és Jakabos Pál mezőörményesi, őrsbeli I. cszt. őrmestert is halálra ítélték, s a halálos ítéletet ugyancsak azon a napon, délelőtt 11 órakor Janovics János, Turánszki Ödön, Kohn-Kerekes Árpád, Babula Engelbert, Horváth Győző, Horváth Márton, Farkas László és egy Münsz nevű terrorlegény Gerlei Géza terrorcsapat-parancsnok és Manu József jelenlétében végrehajtották.

A megnevezetteken kívül még több terrorkatona is jelen volt a végrehajtásánál, ezeknek neve azonban nem volt megállapíthatót. A gyilkosok Pongrácz százados kifosztott bőröndjét magukhoz vették. Karajos János püspökladányi temetőcsősz a gyilkosság részleteire nézve a következőket adja elő: 1919. április 20-án a temetőben volt elfoglalva, midőn egy nagyobb csapat ment el a temető mellett és valaki azt mondotta: – Most már elvtárs leszel. Egy másik hang azt felelte: – Nem voltam, nem vagyok, nem is leszek, úr voltam és úgy is halok meg. – No majd nemsokára elvtárs leszel, mondotta ismét a másik hang. Erre Karajos János temetőcsősz kinézett a temetőt övező élősövényen és látta, hogy több vöröskatona három csendőrt, három bőrkabátos egyén pedig egy csendőrtisztet kísér. A három csendőrt elkísérték először a temető északi végéhez, ott kettőt egymás mellé állítván főbe lőtték őket, a harmadikat pedig a két elsővel szembeállítva szintén agyonlőtték. A századosnak ezt végig kellett nézni. A gyilkosok őt a temető másik részére vitték és ott még egyszer megkérdezték tőle, hogy lesz-e most már elvtárs, mire Pongrácz százados ismét nemmel felelt. Ezután arra kérte gyilkosait, hogy levéltárcáját őrizzék meg, de azt az egyik terrorista kiszakította a kezéből, és zsebre dugta, majd anélkül, hogy bekötötték volna a szemét, a három bőrkabátos a szerencsétlen áldozatot agyonlőtte. A százados egy fejlövést és két szív lövést kapott. Azonnal meghalt.

A vöröskatonák azután magukhoz hívták Karajos temetőcsőszt és parancsot adtak neki, hogy ássa el a hullákat ott, ahol vannak. Karajos tiltakozott az ellen, hogy a temető árkába temesse el a meggyilkoltakat, de a vöröskatonák azt mondták, hogy csak úgy tegyen, amint ők mondják, s ha majd nem bírja a munkát, majd adnak segítséget, és még aznap 10 ezer koronát. A pénzt természetesen nem fizették ki. Karajos elmondása szerint a vöröskatonák áldozataik zsebeit kikutatták, kifosztották. A százados aranyóráját, gyűrűjét elvitték, csak egy kis imádságos könyvet, melyet egyik zsebében találtak, hagytak ott. Ezt egy vöröskatona a már halott százados fejéhez vágta és azt mondotta: – Ezt most már használhatja. A százados és a csendőrök ruháit a temetőcsősznek adták, de ő nem fogadta el, mire a vöröskatonák levetkőztették mind a négy hullát, csak véres köpenyüket hagyták meg. Karajos ezután a hullákat bevitte a temetőbe, s a századost külön, a három csendőrt pedig együtt temette el.

A debreceni ügyészség 1919 okóber 25-én, bizottsággal hullaszemlére és boncolás végett a helyszínére kiszállott. E szomorú kötelesség elvégzése után az elhaltak tetemeit a püspökladányi községi elöljáróság által felajánlott díszsírhelyen ünnepélyesen újból eltemették. Haláluknak első évfordulóján. 1920 április 20-án gyászünnepet és engesztelő szentmisét tartottak. A Hajdú vármegyei csendőrség kegyeletes ünnepet rendezett a mártírok emlékének 1921 július 21-én. E napon a temetőben gyászmisét tartottak, s a mise végén leleplezték az áldozatok emlékművét. A leleplezés után a sírokra és az emlékműre koszorút helyeztek, majd díszszakasz vonult el a mártírok sírja előtt.

(a III. csendőrkerületi parancsnokság és a budapesti királyi ügyészség adatai alapján)