1919 nagypéntekén a partiumi Köröstárkányban és Kisnyégerfalván a Székely Hadosztály visszavonulása nyomán előretörő román félkatonai alakulatok a középkort idéző barbár és véres magyarirtást hajtottak végre. Az eset mindmáig kimaradt mind a magyar, mind a román történelemkönyvekből.

Károlyi Mihályék katonai leszerelő tevékenységének köszönhetően 1919 elején teljesen védtelenül maradt a Nagyváradtól 70 kilométerre, a Fekete-Körös völgyében élő szórványmagyarság is. A térségben megalakult a Román Nemzeti Tanács, azonban az igazi hatalom a román Nemzeti Gárda kezében volt. Amíg Jászi Oszkárék idealisztikus elképzeléseiket szövögették, addig itt is teljesen megszűnt a magyar állami fennhatóság.

A térségben már 1919 januárjában feszült etnikai viszonyok voltak. A román tengerben jelentéktelen lélekszámú, alig ötezer főt szám­láló magyar sziget igazi közellen­séggé vált. Ezt jól bizonyítja az az eddig soha nem publikált korabeli dokumentum, amely Grünsper­ger Lóránt magángyűjteményéből került elő: „Valóságos anarchia kapott lábra, egymást érték az erőszakoskodások és fosztogatások. A magyarságnak nemcsak a vagyona, de az élete sem volt biztosítva, s a fegyveres túlsúlyra támaszkodó románok állandóan rettegésben tartották a lakosságot.”

„A köröstárkányi és kisnyégerfalvai magyarok azért pusztultak és szenvedtek őseik földjén, mert fenyegetett hazájuk védelmére keltek egy olyan időszakban, amely Magyarország számára a nemzetpusztításról, az árulásról, a behódolásról és az önfeladásról szólt” – utalt Károlyi Mihály Tanácsköztársaságára beszédében Szávay.

A Fekete-Körös völgyében román falvak gyűrűjében fekvő Köröstárkányban 1919 nagypéntekén 91 magyar civilt mészároltak le a Székely Hadosztály visszavonulása nyomán előretörő román félkatonai alakulatok. A védtelenül maradt falu népét a főtérre terelték, és a református templom előtt géppuskázták halomra. Hasonló sorsra jutott Kisnyégerfalva fegyvertelen magyar lakossága is.

Egy visszaemlékező szerint volt olyan, akivel azután végeztek, hogy összeszedte a zabot a román katonaság számára, sokakat pedig élve temettek tömegsírba. Az öldöklés következtében 204 magyar gyermek jutott árvaságra.

„A románok azokat a tisztességes, szorgalmas és melegszívű embereket gyilkolták le, akik korábban befogadták tatár, török és orosz elől menekülő őseiket, később pedig munkát és kenyeret adtak a környező falvak szegényebb és elesettebb román népének” – mutatott rá Szávay, aki egy szemtanú visszaemlékezéséből is idézett: „Úgy hittük, hogy barátságban élünk. Hányan szolgáltak közülük nálunk! Fejszével köszönték meg a kenyerünket…