Nincs mindig terülj vendégház

Baktra és Bajon rovása Kr. e. 3775-3760. (265-280. m.t.é.)

Mustavil és Keám fősámánsága alatt a kedvező időjárás során a lakógödrök, pincék és barlangok étkészletét megnövelték. Az állatállomány is igen megnövekedett. A gazdag hunok Magyarka-Csagili-Hunor vidékén a tarkós és üzbég őslakókat a ma­guk jólétének emelése végett a bíró-őrségek teljes felügyelete alá kezdték helyezni. Gondtalan jómódjukban az őslakók teljes kihasználására törekedtek. A nagyállatte­nyésztést a maguk részére tartották fenn, a csűrök és aklok mögött letelepült őslakók­nak csak a kecsketartást engedélyezték.

Ebben az igyekezetükben eleinte nem is volt semmi baj, de amikor a 260. medve­toros évben nagy szárazság uralkodott a Nagyvíz és a Hunor-tó között, minden ter­més kiégett és a patakok is kiszáradtak. A kecske métek az erdőirtások alatti kis bok­rokat lelegelték és még a bokrok csonkjait is gyökerestül kirágták s sokhelyen meg­indult a szegénységet hozó homok, amelyet a 260. évben még a Hold elsötétedés is Égi porral fokozott, amely mindent kiölt.

Még ekkor sem volt semmi baj, hiszen az állatállomány felhasználása egy medve­toros évig pótolta a kieső termést. De a 262. évben az üzbég pásztorok azt mondták: “Összekeveredett a tél a nyárral." Termények alig voltak. A munkába hajszolt tarkós és üzbég pásztorok a kecskenyájaikkal kivonultak a hegyekbe és nem volt, aki a ter­ményeket betakarítsa. A csagili bíró kilovagolt az utolsó üzbég kecskés gazda után és azt kérdezte: “Ki fog betakarítani a határban?"

- Magad Uram, ha szolgád nincs! Mi elindulunk Zagroszba. Ott is akad kecsketej és gedó, amely megment bennünket az éhezéstől.

Ilyen viszonyok között indította el Gizerák ifjúsági fősámán a pusztaszeri győztes Baktrát és Bajon rovósámánt, hogy Baktra, az elkövetkezendő ifjúsági fősámán 25-öd magával menjen el Magyarka térségébe, és hozza el Szagamóni és Szilakszó jelentését.

Huja aranyasszony az Ordosz vidéki bő termésből az útnak induló ifjúságot bőven ellátta szárított ételekkel, húsporokkal és kiváló ordoszi fegyverekkel, mert az éhezők támadásaitól tartani lehetett. A győztes Baktra feleségül vette Nésát, Gizerák és Huja leányát. Az ifjúság türelmetlenségében máris indulni akart.

A délvidékek felmelegedése miatt a Nagyút megszokott csapásait választották. Ordoszból almavirágzás ünnepén indultak és a Pusztaszer-Linhó-Baján-Ibos útvona­lon, jürcsik kísérőikkel Kudzsába és Illi istenasszony folyója mellett a Bolhástóhoz értek. Innen jürcsik vadászai visszatértek. Az Almák Birodalmában már érezni lehe­tett, hogy Turgaj felé végképp nem mehetnek tovább, csak a dombok-hegyek érintke­zésénél, a gazdag hunok útvonalán mehetnek Csagili érintésével a Nagyvíz alatti Ma­gyarkára, élelmiszer készleteiket minden alkalommal pótolva.

262

Linhóban sok rátó mézet kaptak és aranyért új szekeret vettek. Bajónban egy altáji vitéz csatlakozott hozzájuk egy kordély élelemmel, egy lóval és kiscsikóval, míg hátas­lovát a kordélyhoz kötötte. Ibosban 2 halászlegény vállalkozott kíséretnek, szamaras kisszekér vontatással, mondván, ezek bogáncson is megélnek. Így, mire a Bolhás-tóhoz értek, 15 sámán és 10 tárkány mellett 1 avar vadász és 2 széki-hun halász verte fel a sá­torfáját. Amikor a sült halukat megették, két gazdag hun fejedelmi fiú jött hozzájuk érdeklődve. Mivel éppen olyan ifjúsági csalódáson estek át, amely betegségen a világ kezdete óta a fiatalok mindig átestek, gazdag örökségüket három lovasfogatos szekér­re rakták és két kerék tartalékkal beálltak Baktra-Bajon rokonlátogató csoportjába. 11 szekerük, 3 kordélyuk és 1 szamaras kisszekerük volt 32 lóval és 4 szamárral. 25 nyi­las vitéz, 2 halász és 3 rimalány vigyázott testi-lelki betegségeiknek meggyógyítására. Így érkeztek aratás végén Csagiliba, ahol borzalmas éhséget találtak.

A tarkósok és üzbégek kivonultak a termékeny hegyi völgyekbe, ahol az éhenha­lást elkerülhetik, míg Csagili határában ismét arathatnak..

Szazeg pateszi, mivel az éhező menekültek jelentették a jóllakott vadász rokonláto­gatók érkezését, 10 lovassal Baktra és Bajon elé lovagolt. Szagamóni beavatott aranyasz­szony szárított húst és árpalepényeket küldött, hogy az éhezők kissé jóllakhassanak. Csagiliben 15 gazdag hun lovas csatlakozott Baktra-Bajon csoportjához és így a téli szál­lásra Magyarkára 50 lovassal érkeztek, ahol Szazeg pateszi a rokonlátogatókat elszállásolta.

Mivel Szilakszó gyorsan kilovagolt a hegyvidéki garaúzok közé, hogy az Úrba és Ninivébe vezető Nagyutat kijavítsa, sok esetben összeütköztek az araráti örmények­kel. Szagamóni az élelmezési viszonyok miatt azt a parancsot kapta Karnakból és Nippurból, hogy az Ordosztól keletre történt nagy földrengések miatt Magyarkán rendezze be a beavatottak képzését. Ezért kellett az Egyigaz-Isten kegyhelyét Balog kézműveseinek a garaúzokkal felépíteni.

A kegyhely felavatásán beavatott jelzéssel látták el Szagamóni 6. kisfiát, Kumát aki a díszünnepségen keservesen sírt. Magyarka Egyigaz-Isten kegyhelye 24 karélyos szenthellyé épült ki. Ez annyit jelentett, hogy 24 kör alakú, 5 öles építményt húztak fel a szavárd-magyar kőfaragók, egyharmados nyílással Buda ataiszi hajója 60 öl hosz­szúságának és 3 öl szélességének megfelelően. Így 1 ezred lakosság fért el benne és minden lakos 1 pergőnyi időt volt köteles hallgatni a pateszik szent beszédéből, hogy közben az Oregek Tanácsának megbeszéléseit is hallgathassa. Ilyenkor minden eláru­sító hely bezárt, csupán a vendégházak tarthatták nyitva kapuikat, ahol napnyugtáig étel- és italféleségek voltak kaphatók. Az Egysisten papjainak és vendég patesziknek mindaddig kellett tartaniuk beszédeket, amíg csak a szentbeszédekre áhítatban vágyó sokaság a Kegyhelyet felkereste.

Leghamarább, kakasrikoltás után a rimalányok vonultak be, hogy az étkezéseket lebonyolítsák és az aranyasszony beszédét meghallgathassák. Utána a kisdedek jöttek a nagyanyókkal, majd a süldőlányok a vegyes korú legénységgel, végül a felnőttek kü­lönböző hullámokban érkeztek.

A déli étkezési harangzúgáskor érkezett meg a Baktra-Bajon csoport Magyarkára. Szagamóni aranyasszony fogadta őket az öreg Káll jelenlétében. Ugyanis a 270. med­vetoron Szilakszót az araráti örmény vadász kalandozók megölték. Szagamóni terhe­sen ápolta férje emlékét és a nagy Kegyhelyen állandóan imádkozott. Amikor Szar­vastor havának elején megszületett az imádságos kisfia, Etana (II. 6.) egy fényes kis csillag futott át az égen, amely azt jelentette, hogy 25 karélyos beavatottsági fokú kis­gyermek született. Szavárd magyarok, garaúzok és örmények tömegei jöttek megnéz­ni a kisdedet és Magyarka népe Othegyi búcsújárással ujjongott.

263

Szilakszó az összegyűjtött ordoszi jelentést elkészítette, Balog-Harkály, Hanaj és Gizerák jelentései is befutottak sok jelentő lovassal. Szilakszó halála miatt Gizeráknak kellett száz tagú küldöttséggel a rokonlátogatási jelentést elvinnie. Közös jelentésük­ben hírül adták Ordosz fősámáni központjának, hogy a 25 karélyos kis Etana megszü­letett. Karnak, Nippur és Harapi ezért beleegyezett abba, hogy a 280. medvetoros év­től kezdve Magyarkán legyen megtartva 6x6, azaz 36 évig a beavatottak képzése. Eb­ből a 36 éves képzésből 30 évet, azaz a 310. medvetoros évig, Magyarkán kellett meg­tartani, a hatodik képzési időt azonban menetközbeni kiképzéssel kellett eltölteniük. Mind az ordoszi, mind az uruk-nippuri jelentésbe belekerült, hogy nemcsak a Feke­te-hun folyónál volt földrengés, hanem a Balaton-parti Biked-Birodalmában is, amelyben 30 személy és sok állat elpusztult. Ezért a Balaton nyugati partjától közel 100 család elvándorolt, akik Békés fejedelem birodalmában leltek otthonra.

Balog-Harkály-Tímár csoportja igen felduzzadt, s egy 3 százados falu keletkezett. Így megalkották a kazahon őrszázadok települését, ahol a lakosság a sok fiatal házas révén hamar elszaporodott. Mire Harkály elindult a 270. évi jelentéssel, a rimalányok jelentései alapján a kazahunok már ezrednyi létszámmal dicsekedhettek. Ezért terv­be vették, hogy a 300. medvetoros évben Debrecent majd ezredesi rangú gerendavá­ras helységgé növelik. A kazahunok szabadságszerető népe vásárjoggal fog rendelkez­ni. Harkály a Melegvizek Birodalmának jelentésével a 269. medvetoros év aratása után indult el Magyarkára. A szavárd-magyarok két tized lovassága jött érte, akik jól ismerték a Kerecs földszoroson az átkelő helyet, mert a mecser-muroma útvonalon az utazás tíz holdtöltéig is eltartott volna.

Gizerák még hamarább belovagolt a csoportjával, mivel az időjárás miatt Ménes Birodalmában sem várta mindig terülj vendégház, s bevallása szerint nagyon sokat éheztek. Az Ibos folyó minden Eper havában kiáradt és Iboska napjáig, a Tehéntor haváig bőven megöntözte kiáradt vizével a síkságot, finom erdei földdel elárasztva azt. Mikor az áradás után kiszáradt, az Égiek szokása szerint a magvetők elültették érett magvaikat és Ménes birodalmában gazdag aratás következett. Sokáig őrizetlenül hagyták a termést, de a 258. medvetoros év után már lovasok őrizték a határt, mert a szokatlan felmelegedés után a homokos pusztaságokban az emberek éhezni kezdtek és lopták az aratás előtti termő kalászokat. Hétváron és Ten városban törvényt hoz­tak, hogy minden zsiványt el kell fogni és a Szenthelyek építésén dolgoztatni. Család­jukhoz minden holdtöltén zárt oszlopban hazamehettek. Ilyenkor tevekaravánok szállították utánuk a termést. Így családjaikat is megmentették az éhenhalástól. Gize­rák, az élénk eszű beavatott, könnyen elsajátította a nyelvüket és ágyékkötőjében a peremes kis emlékművek szolgái közé feküdt. Megértően hallgatta az éhezők pana­szait. Amikor hajnalban felébredtek, halkan énekeltek. Gizerák agyaglapokra vagy fi­nom gyékényre lerótta a peremes építők sóhajjal meg-megszakított dalocskáit, amely­ből egy gyékényre valót Ordosz részére elhozott. A Hírös-kapuban egy lovasparancs­nok Gizeráknál aranyat és alabástromot keresett. Mérgében, mivel nem talált, az agyaglapokat összetörte, hogy a tevéit a fölösleges tehertől megkímélje, de a gyékény a rovásokkal megmaradt.

Gizeráknak feltűnt, hogy a Hetevaretti Nagyszalában lefektetett építkezési módot itt különlegesen megváltoztatták. Ugyanis az ifjak 20-25 éves koruk táján elhagyták a szülői házat, de csak hallási távolságra, azért, hogy ha az ifjú menyecske elfelejtett valamit a főzés tudományából, gyékény kürttel átkiabált az édesanyjának, mit-hogyan kell elkészítenie, nehogy délben az ura megharagudjon.

Feljegyzett egy különös dolgot, amely a nevével volt kapcsolatos. A Giz nevű tízes­264

lakot elbontották, mert az öregek kihaltak belőle és a szülők Giza faluban laktak. Gyermekeik azonban Gizellát építették fel lakhelyül. Az unokák nagyobbjai a Giz nevű, kőből épített tizedes falu köveit kordélyokon egy futásnyira elhordták és a há­rom nagyszülővel bíró Gizerák vezetésével új tizedes falut építettek Gizeh falu he­lyén, mert itt már elpusztult a paticsvermes település. Ten városából hívták a legöre­gebb bölcset felszentelni az ifjúság új települését, aki a Bőség havának negyedik nap­ján Gizerák névvel illette az új tizedes falut és Gizerák lett a falu első bírája, amely te­lepülést aztán Ten kegyhelyén bejegyezték.

Alig olvasták el Harkályék Gizerák gyékénytekercsrovását, megérkezett Indus­Harapi birodalmából Hanaj rovósámán, aki még érdekesebb feljegyzéseket hozott. 'Havarut-Nagyszalájában az egyik Égből érkezett építkezési szakember egy Indus mel­léki papnőt vett el feleségül és lakosságcsere folytán az Indus mellé költözött. Ezen kiváló építő ember nem törekedett a peremes építkezések fejlesztésére, hanem meg­mutatta az Indus-völgyieknek, hogy társbolygónkon már milyen épületeket emelnek. Ezen építményeket Harapi-féle lakhelyeknek nevezték. Természetesen ez nem ment az egyik napról a másikra, hiszen az Indus völgyében nemcsak a szárazságok miatti aszállyal kellett számolni, hanem a szokatlan esőzések miatt a szörnyű áradásokkal is, ezért mindig magaslatokra építkeztek. Azonban előfordult olyan eset, hogy diófa magasságú dombra építettek egy kőházat, és oly nagy áradás volt sok iszappal, hogy a ház alapjáig ért a folyó vize.

Annak ellenére, hogy a folyóparti ház még csak 12 medvetoros éves korú volt, le­bontották és egy 2 diófa magasságú dombra kellett felépíteniük, mert az Égi-eredetű Harapi építkezési törvénye ezt rótta le és az utódai is ehhez ragaszkodtak. Időszámí­tásuk szerint kétszáz medvetoros évet számítottak a Havaruti-Nagyszala óta, amikor egy új törzs jelent meg az Indus alsó folyása vidékéről, az Indó-saka törzs, amely na­gyon ráunt a gyakori járványokra és a hegyek közé akart menni. Eddigi rokonlátoga­tásuk során már találkoztak a parszi-Bakákkal és a pamír-sakákkal. Az ahájok és az et­ruszkok ezen magas kucsmás és hosszú-csizmás törzseket indó, pamír és parszi-szkí­táknak hívták, de ők Hétvárat Havarutnak, míg a Ménes birodalmiak Hetevaretnek nevezték. A 24 Hun Törzsszövetség mindhárom elnevezést megértette. A Harapi-féle építkezési módot igen ésszerűnek tartották. A Ménes birodalmi bölcsek azt mondták “ők olyanféle építkezésre törekszenek, amelyet nem lep el az iszap, és nem hord be homokvihar, s így emlékük örökké élni fog!"

Harapi népe örömmel üdvözölte a beavatott társadalom rokonlátogatását, de addig étellel-itallal nem kínálták meg a rokonokat, amíg - tetszésükre bízva - szitás-fürdő, fekvő-fürdő, vagy úszó-fürdő használatát igénybe nem vették. Utána hegyes, lyukas vagy felkunkorodott végű papucsban válogatva vendégváró lepelbe burkolták a fel­üdült vándorokat. Már ott várt a nagy vendégszobában a megterített rokoni étkező állvány, amely a jó ételektől roskadozott. Ivó hordócskákból nemcsak erdei bogyósok üdítő itala, hanem mézes-ser, datolyabor is csörgedezett az ezüst csapokból, amelyet örömmel iszogattak. Hanajt az Indó-Bakák Hanojnak, de a Harapiak csupán Hani néven szólították. Kérdésünkre ennek az okát abban jelölték meg, hogy beavatotti fel­jegyzésük szerint az ő felszentelt hajlékaikban csak ilyen néven szólíthatják. Ezen a vendéglátók soha nem vesztek össze. Az állványos, faragott tetejű padokon azért volt hústalan és húsos étel, mert a beavatottak húst soha nem ettek, részegítő italt nem ittak.

Mindezeket Hanaj-Hanoj nagyon jól tudta, de azért Harapi-Har utódjaitól még meg is kérdezte:

- Jelenleg hogyan vélekednek az Égi beavatottak ezen kérdésről?

265

. . -~y “...

~ , ~,x.,.. ~ ;~~ : -.:

A legöregebb bölcs vontatottan azt válaszolta:

- A tízezer évvel magasabb műveltségűek is azt tartják: Talán jobb fiatalon és ví­gan porrá válni, mintsem nyöszörögve és tele panasszal megunni a hosszú életet. Ta­lán mégis a józanabb beavatottaknak van igazuk, akik azt mondják: Az emberi fejlő­dés mindenütt azt mutatja, jobb minden utódunkat figyelemmel tartani és mindig adni egy kicsit a tudásunkból az ifjúságnak, mintsem kegyelem-kenyeret kapni tőlük.

Mindig jobb adni, mint kapni, mert az élet haladása ezt kívánja! Mindenkiből ki­pattanhat egy Égi-szikra, hiszen minden gondolat az emberek agyából pattan ki! Saj­nos, a Joli-tórem birodalmából származó, tízezer évvel kisebb tudású fejletlen embe­rek csupán a gyilkolásra, rablásra törekszenek, hogy ezáltal vagyont és hatalmat sze­rezzenek, mert jobb nekik könnyen élni, mint a munka örömével dolgozni! Talán a pillanatnyi meggazdagodásban nekik van igazuk, mert az emberiség elleni bűntette­ket sokan pártolják!

A Joli-Tóremi többségű rokonlátogatók és vendéglátók a bőségben vigadoztak. A jó­zanok megértették, hogy bizony jobb megfürdetve, biztonságban fedél alatt ünnepelni, mint a kecskerágta, elpusztult sivatagokban és gyümölcstelen cserjékben, homokfedte leplek alól kibújni és víz után ordítozni. Mikor akar mindenki dolog után nézni? Könnyebb leszedni a fák gyümölcsét, mint évekig locsolgatni és nyesegetni azt, hogy az emberek ne éhezzenek. Bár jönne el a Vízöntő Világhónapja, hogy az emberek mind­egyike világosan tudjon gondolkozni. Addig a Bika, a Kos és Halak Világhónapjában még igen sok ember fog elvérezni a csatamezőkön és az úr-szolga forradalmakban.

Amíg a részegek versengtek a vidám éneklésben, addig a gondolkodók mosolyog­va töprengtek. Vajon kiknek volt igazuk?

- Erre csak Szagamóni tudna felelni - mondta Hanoj-Hanaj.

Szagamóni örömmel vette Hanaj-Hanoj jelentését. A szagos Szentbeszéd után a fejedelmi vendégházba összehívta az Oregek Tanácsa megbeszélését. Az igen ésszerű­en berendezett Harapi-vendégház szokása szerint először az étkezésen voltak túl, majd a jóllakottság örömében Szagamóni felállt Kuma fejedelem mellől és így szólt.

- Négy oldali jelentés alapján a mi kicsiny beavatott táborunkban igen érdekes kép alakult ki. Első férjemnek, Szilakszónak a jelentése alapján látjuk, hogy az ataiszi né­pek sokat gyötrődnek azzal, hogy az életük javarészét a lakógödrök és fagerendás há­zaik fűtésével töltik el. A férfiak kutyás vadászattal sokszor pótolni tudják a hiányzó élelmet, és így segítik a nagyasszonyok éhezés elleni küzdelmét. Megfázás ellen a gyermekeket prémes kuckókkal védik. Az asszony-népek egész nyáron csak gyűjtö­getnek és gyümölcsöt tartósítanak a téli hónapokra, hogy füstölt húst, vagy egy kis aszalt gyümölcsöt adjanak az éhezőknek. Kincsnek számít, ha kétsoros árpát, vadza­bot, kölest vagy kenyérmagvat hoznak az Ergani földháton át a Bakák prémekért cse­rébe. Viszont ritkán mozdul meg a Föld és nem tizedeli meg a Marinát a sok külön­böző járványos betegség. Az ügyesebbek még mézet is gyűjthetnek.

A beavatottak tábora Ménes Birodalmában az Ibos áradása felhasználásával gond­talan jólétet teremtett. De bennünket velük együtt szárazságok miatti éhségek fenye­getnek, mert a 258-265 közötti szárazság a bölcsek szerint 7 szűk esztendőt hoz, és a gabonaraktárak bőségét erősen lecsökkenti. A kecske-legeltetős, táncos népek éhsé­gükben ostromolják a jóllakottak gazdaságait. Még jó, hogy Ten bölcsei kitalálták, hogy a tolvaj-zsivány népeknek csak úgy adnak az éhhalál ellen élelmiszereket, ha az építkezéseiken dolgoznak. Aki a homoksivatag területén élni akar, annak dolgoznia kell. A lusta népek csontváz soványságúra lefogyva, járványos betegségükben elpusz­tulva fekszenek a mindent betemető homoktenger alatt, húsukat a sakálok rágták le. 266

Harapi birodalmában a pamír, parszi és indo-Bakák jólétet és bőséget teremtettek és boldogan élnek, de meddig?

- Harapiban Léh fejedelem kísérőket rendelt mellénk, mert az előrejelzések szerint Zagrosztól kelet felé, a kecskelegeltetős törzseknél a szárazság miatt beállott az éhség és a kis karavánokat megtámadták. A Pamírtől észak felé a Baka-szkíták arany-rögök­re bukkantak és azzal elárasztották a rokon-népeket, s belőle kiváló ékszereket készí­tettek - mondta Hanaj-Hanoj. - Léh fejedelem építkezési vázlatokkal is ellátott, hogy fagymentes helyen alkalmazhassuk építési módszereiket.

Harkály maga mondta el a Balog és Sempte által alkotott jelentést:

- A Melegvizek Birodalmában 270 év alatt nagymértékben csökkent minden fek­tusban, azaz részfejedelemségben a melegvíz források száma, amit a nagy áradásoknak és esőzéseknek tulajdonítanak. Ehhez talán még kismértékben az is hozzájárult, hogy az irtásokban zöldségféle növényeket ültetnek és az erdei humuszt magával ragadja a víz, ezért ma már inkább lépcsőzetesen művelik a földet.

- A különböző irányból érkezett Hun Törzsszövetségi népek, Úzon, Tisa, Ozora és Semte fejedelemsége mellé, Pilis és Tardos vezetésével megalkották a maguk fejede­lemségeit. Majd Békés-Bő jött nagyobb tömeggel és felállította a békési agyagedények birodalmát, s így vásározva összevonta a kis fejedelemségeket. A 258. medvetoros év­ben pusztító járvány után érkeztünk mi. A Kazahun folyó melletti földrengés utáni és a járványok okozta emberhiányt részben pótoltuk. A betegségek elől menekülők a Debrecen és Szabolcsvár kazahun-vezette új Birodalomba menekültek és ott a járvá­nyokból életben maradt szívós rokonnépekkel egy Ordoszi-fejlődésű új Birodalmat alkottunk. Tehát kazahun vezetéssel Pilis, Ozora-Gara, Semte, Tardos, Tisa és Úzon népe szövetségében megalakult a nyugati 24 Hun Törzsszövetség 8 törzses új Birodal­ma, amelyben Balog lovasfejedelem lett a Káll és a kis Debrecen a Kiskáll, Szabolcs és Pilis védnöksége alatt. Tehát Debrecen-Kiskáll bármelyik birodalomrészbe háza­sodik is be, annak idején, Balog lovasfejedelem egyetértése mellett ő lesz az újabb Káll. Ezen vérszerződést a 8-as törzsszövetség törvényerőre emelte!

Mivel kisebb támadások érték a Hanaj-Hanoj csoportot, az indó-saka lovasok Csa­gilibe kísérték a rokonlátogatókat. Innen viszont az erdőségből előbukkant, nagyszá­mú pamír-Baka lovas kísérte el Magyarkára, Hanaj-Hanoj-Hani csoportját, mert lát­ták az Égi-jelet, hogy Magyarka irányában 25 karélyos beavatott született. Elkészítet­tek 25 aranylapot ennek az eseménynek megörökítésére. Így az indó-Baka lovasok megbizonyosodtak afelől, hogy nem rablócsoporttal van dolguk, hanem Derzs beava­tott ifjúsági fejedelem - aki részt vett az ordoszi sámán-képzésen - vezetésével egy biztosított kíséret megy Magyarkára, hogy üdvözölje a Világhónap 25 karélyos beava­tottját.

Almafa virágzáskor értek be Magyarkára, ahol áhítatos tisztelettel néztek a kis Eta­nára, aki Nimród családjától örökölte beavatottságát, amelyhez még a Tenisur által hozott Égi-Megtermékenyítés is csatlakozott negyedíziglen, a beavatottak titkos fel­jegyzései és közlései alapján. A kis Etenát Úr városából is több csoport meglátogatta. Egy kisebb Özönvíz elől menekülők hozták az örömhírt, hogy a kis Etanát az Ur bi­rodalombeli városok Lugallá, a Zagrosziak pedig Kálli méltóságra jelölték.

A pamír-sakák felajánlották, hogy a vendégházi 6 napos ünnep után a jelentés-vi­vőket elkísérik Ordoszba. A dús élelmezési ellátásuk miatt az újabb csoportot vissza­kísérik, mert olyan fejedelmi és lovasversenyekben győztes ifjak vannak közöttük, akik részt fognak venni a különféle ordoszi képzéseken. Az ifjak valamennyien kivá­ló vadászok voltak, akik az erdőségekben kísérték az ordoszi, megöregedett csoportot,

267