Béke és rokonság

Bóta fősámán rovása                                                                       Kr. e. 2480-2465. (1560-1575. m.t.é.)

Az 1560. medvetoros évben egy igen élénk, úz cserépégető fazekas legény lett az első az ifjú sámánok előzködésén.

A sorozatos, betegség okozta veszteségek miatt két árva, látástól vakulásig dolgozó cserepes legény fiút, Sátát és Bótát vezényelték az úz törzsből sámán-képzésre. Egyikük sem akart menni, mert a kabar Poszáda fősámán fiai marhabél szárítás

közben meghaltak és ezért mindenki vonakodott sámánságot tanulni. Hiába sírt az édesanyjuk, hogy az ő egészséges fiait miért viszik a beteges, gyengén látó, tudós if­jak közé, hiszen Sáta és Bóta még a fazekak készítését sem ismerik teljesen.

Amikor Úzdról, az úz vezérek szálláshelyéről útbaindította őket az Öregek Taná­csa, engedélyt kaptak, hogy a karámból egy-egy lovat válasszanak. Sáta a legszebb fe­kete csikót, míg Bóta a legerősebb sárga lovat választotta, mert arra gondolt, ez leg­alább jó lesz cserepeket hordani a vásárra.

A legelsőnek érkeztek Ordoszba, Poszáda fősámán Sátának adta az Aranyasszony mindent-tudó szent követ. Bóta azért is engedte elsőnek az idősebb Sátát, mert ő való­jában nem akart tanulni. Azonban később Sáta átadta ezen szent követ az öccsének, mert nagyon nehezen ment neki a rovás és nem akart az állatok gyógyításában részt venni.

A pusztaszeri előzködésen azonban mindketten részt vettek, mert az Arvisura tör­vények ezt így írták elő. Sáta fekete csikója nagyon harapós, vad ló volt és a versenyen

314

az ellenfelek lovait összeharapdosta. Csak Bóta ismerős lovát engedte a célba futni, s így Bóta lett a Nagy Süán győztese. Így lett igen hosszú idő után Bóta a 24 Hun Törzs­szövetség vezére, míg Sáta az ifjú fősámán. A hagyományokhoz híven feleségül vette Poszáda leányát, de a rovást semmiféleképpen nem vállalta, ezért Bóta rótta le a med­vetorok történetét.

Mivel igen sokat szenvedett árva gyermekként nőttek fel, nem helyeselték a kalan­dozásokat, hanem a békességet keresték a kinajokkal. Ugyanis a kalandozások alatt sok harcos elpusztult és nem akarták, hogy más gyereknek is árvagyermek sorsa le­gyen, ezért a maguk sorsának a példáján békességre törekedtek.

A nagy csoportokban érkező kinajok nem gyilkolták le Agabának, az első fősámán­nak minden népét, hanem a kétkezi, dolgos szűcsöket, tímárokat, a kovács és fazekas népet kitüntető és gondos elbánásban részesítették. Még a földet művelő embereknek is megengedték, hogy boldoguljanak. Ezért aztán a hun síkság déli részeiből gyakran jöttek Ordoszba és egy alkalommal Bóta is kedvet kapott, hogy vendégségbe menjen a Hun síkságra. Amint a kinajok hírül vitték a fővárosukba, hogy a 24 Hun Törzsszö­vetség vezető embere hozzájuk érkezett, meghívták a fővárosba békés tárgyalásra.

A kinajok megértették vele, hogy ők nagyon sokat rettegtek a hun ifjúság kalando­zásai miatt, ezért ajánlatosnak tartanák, ha az elmúlt évhez hasonlóan csökkentenék a rabló kalandozásokat és jószomszédi viszony alakulna ki közöttük, mert céltalan­nak, s mindkét részről csak veszteségnek tekintik a “Torlás és megtorlás" elvét, a cél­talan öldökléseket. Most felkérik Bótát, mint az ifjúság vezérét, hogy a “Béke és Ro­konság" elve alapján tartsák meg a jószomszédi viszonyt, hogy kevesebb árva és öz­vegy legyen a Hangun völgyében. Sokkal boldogabb és gazdagabb lesz a termékeny síkság népe, ha békességben élnek.

Bótát nem csupán a hasonló véleménye, hanem a józan és bölcs megfontolás is arra késztette, hogy rovásba fektesse a kinajok kérését s így a tárgyalásainak eredményeit Ordoszba vihesse.

Rögtön összeült az Öregek Tanácsa és az ordoszi sámánifjak a 24 Hun Törzsszövet­ség vezéreinek megbízásából rovásba fektették le a “Béke és Rokonság" vérszerződés­ét, amelynek a főbb pontjait Bóta ifjú vezér a legnagyobb megelégedésre így alkotta meg az 1565. medvetoros évben:

1. A Hangun völgyében a kinajok, agabók és hunok békességben kell, hogy éljenek és a Hun síkságon mindhárom népnek a szabad költözködést biztosítani kell.

2. Amennyiben gyilkosságok, rablások vagy harci események történnek, úgy Or­doszban mindhárom népből összeül egy Tanács és a béke jegyében a vitás kérdéseket rendezi.

3. A kinajok felkérik a hun törzseket egymás viszonyainak jobb megismerése vé­gett, hogy ifjaikat kölcsönösen, csereképpen egymás tartományaiba küldjék kézmű­vességet tanulni. A mindig békességben élő és szaporodó kinajok földművelését a hun törzsek ifjai a Hun síkságon sajátítsák el a békesség szerződése alapján.

4. Ugyanakkor a kinajok megtanulják a kabarok üst- és fegyverkészítő tudományát és a vadászatot, valamint a prémes állatok tervszerű befogását és a prémek kikészítését. 5. A szerződés egyik legfontosabb pontja az volt, hogy az új házasok szabadon vá­

laszthatnak lakóhelyet. A gazdasszonyok parancsolnak a jurták körül. A vadászok, föld­túró emberek és kézművesek csak a foglalkozásuk körében érvényesíthetik hatalmukat. Így a három nép, amely a Hangun völgyét lakta, húsz medvetoros év alatt rokon­

ságba került. Ezt a “Rokonság" törvényt öt emberöltőre, azaz ötször húsz medveto­ros évre kötötték.

315

Eljött az első tavasz, amikor a kinajok nem ellenségként fogadták a kalandozó lo­vasokat, hanem a “Béke és Rokonság" szavaival ünnepelték a lovas ifjakat. Minden új dolgot megmutattak a 3 medvetoros évre érkezőknek és mindenütt, mint rokonokat kezelték őket.

Maga az ifjú vezér, Bóta is elindult erős sárga lovával és a cserepesekkel. Kancsós tartományba ment fazekas mesterséget tanulni. Nagyon érdekelte, hogyan készítik a kinajok a szép, színes cserépedényeket. Mivel a gazdag tartomány fejedelmének igen sok szép leánya volt, szívesen látták vendégül bármikor Bótát, aki igen szép küllemű volt, és igyekezett megtanulni a kinajok nyelvét. Már az első év végén eljegyezte mát­kájának a fejedelem legkisebb leányát, a karcsú Deb-Cen leányzót.

Mivel Bóta édesanyja a sok munkában hamar meghalt, és így ő teljes árvaságra ju- . tolt, az Oregek Tanácsa hozzájárult az egybekelésükhöz. Háromévi mátkaság után Ordoszban esküdtek örök hűséget egymásnak az Aranyasszony kegyhelyén. Az úzok vándorló, bogláros fejdísze ékesítette a szép menyasszony fejét.

Az esküvő után az úzok szálláshelyére, Úzdra költöztek, amely egynapi járóföldre volt Ordosz felett. Az igen gazdag menyasszony hozományának felhasználásával az úz törzsnek bőséget teremtettek.

Rézöntőik már nemcsak rezet, hanem bronzot is tudtak önteni, mert a kinajok a rokon úzokat szívesen megtanították 3 év alatt a rézöntés új műveleteire. Nagyon sok fiatal maradt ott vőnek, de a legtöbben visszatértek feleségeikkel a 24 Hun Törzsszö­vetség szálláshelyeire.

Amikor hosszas betegségben elhunyt Doboka fővezér, akkor Bótát, az ifjúság vezé­rét választották meg fővezérnek, aki Doboka székvárosába költözött a Hangun folyó belső völgyébe. Minden telet Ordoszban és Úzdon töltöttek, mert a bátyja, az örege­dő Sáta a rovást teljesen elfelejtette és Bótának kellett az Arvisura törvényeit végre­hajtania, mivel közben Sáta a féloldalán teljesen megbénult. Ekkorra Bóta végrehaj­totta az Oregek Tanácsának intézkedését és a hun-kereskedelem állomásait egészen az Almák-Atyjának rokoni birodalmáig megszervezte. Minden egynapi járóföldre hun szállást létesített, ahol a kereskedőket éjjeli szállással és meleg étellel látták el. Ez az egynapi járóföld a síkságon látástól-vakulásig tartott almavirágzási időre számítva, míg a hegyes és nehezen járható úton ez a távolság megrövidült. A nagy, eredményes szervező munka után Bóta a családjával együtt Ordoszba költözött és tapasztalatait át­adta az Oregek Tanácsának.

Ekkor a törzsszövetség érdekében Bóta úgy intézkedett, hogy térjenek át fazekasa­ink a színes edények készítésére és a kabarok ezután a kinajok példája nyomán kezd­jenek el bronzból új fegyvereket készíteni. Ezek a fényes fegyverek minden hetedik napon megjelentek az ordoszi vásáron és elárasztották velük a 24 Hun Törzsszövet­ség szálláshelyeit. Ekkor élte Ordosz a fénykorát.

Bóta elrendelte, hogy az elődei kalandozásaiból még élő hadifoglyok váljanak sza- i badokká és Úzdon, a nagy iparos központban telepedjenek meg, mint felszabadított emberek. Ugyanis az úz asszonyok panaszkodtak, hogy mivel sok legény hozott a kinajoktól fiatalasszonyt, az úzok leányaiból sokan férj nélkül maradtak. Bóta igyeke­

zett eleget tenni a nők kívánságainak.

Ekkor a letelepedett volt foglyok az úz asszonyokkal és leányokkal házasságot kö­töttek. Az egynapi járóföldre lévő Úzdnak a fazekasai, rézöntői és tímárjai minden héten megjelentek Ordosz vásárhelyén, ahonnan a Hun Törzsszövetség kalmárjai széthordták az úzok újfajta áruit és fegyvereit a kiépített kereskedelmi szállásokon át a Hun Törzsszövetség terjeszkedési központjaiba.

316

Közben a rokoni kapcsolatok mindig jobban és jobban összeszövődtek a Hangun két oldalán megtelepedett népek között, s Ordosz lett a “Béke és Rokonság" vérszer­ződésének leggazdagabb központja.

Amikor a bátyja, Sáta meghalt, Bóta végérvényesen Ordoszba költözött, mivel a fősámáni széket is megörökölte. A fővezérnek járó tisztséget átengedte Ongának, a pusztaszeri Nagy Süán győztesének. Onga, mint általában minden fiatal, a kalando­zás híve volt, de annyiban szót fogadott Bótának, hogy a kalandozókat észak felé irá­nyította, nehogy a “Béke és Rokonság" vérszerződését csak véletlenül is megsértsék.

Bóta, aki igen békés természetű volt, összehívatta az Öregek Tanácsát és hosszú vita után eldöntötték, hogy minden medvetoros évben csak egy kalandozást engedé­lyeznek. A 24 Hun Törzsszövetség szálláshelyeit nem veszélyeztetik azzal, hogy nyu­gat, kelet és dél felé a kinajok településeit megsértsék, hanem csak észak felé lovagol­hatnak, ahol nagy erdőségek vannak. Így az észak felé való kalandozás leginkább csak vadász-kalandozássá alakult át és csak igen kevés foglyot tudtak ejteni. Viszont az az előnye megvolt, hogy Úzd és Pusztaszer után minden napi járóföldre kiépítettek egy új kereskedelmi szállást, amelyet gyűrűvel vettek körül.

Minden évben több és több prém jelent meg az ordoszi nagy piacon, amelyet a kinajok nagy örömmel vásároltak meg és azokat továbbították dél felé. Sőt a kinajok előszeretettel vásárolták meg az agancsokat, amelyből aztán igen szép faragványokat készítettek. Tehát olyan áru nem tudott megjelenni az ordoszi piacon, hogy gazdát ne cserélt volna. Minden évben három új szállás keletkezett észak felé, amelyek hama­rosan vásárhelyekké és begyűjtő központokká alakultak át. Neveiket az Arvisura tör­vények alapján Bóta fősámán Ongával, az ifjúság vezérével határozta meg.

A kalandozókból lassan kifejlődött vadászok a vásárhelyek kiépítése után az észa­ki nagy erdőségekben újabbnál újabb szálláshelyeket építettek ki a vásárhelyektől ol­dalra, amelyet aztán a nyári nagy hőségben szívesen kerestek fel az ordoszi kereske­dők és a vezéri előkelőségek. Amelyik fiatal párnak például a szülei nem egyeztek bele a házasságba, akkor elköltöztek ezekre a szálláshelyekre, ahol igen nagy jólétben él­hettek, mert az erdők mindenki részére megélhetést biztosítottak.

Amíg az ifjú vezéreket lekötötte az északi szállás- és vásárhelyek kiépítése, addig a sámánifjak Almák-Atyjától nyugat felé évenként kiépítettek egy új kereskedelmi szál­láshelyet. Az újonnan kiépített szálláshelyek mindegyike egy Turga nevű, lett sámán érdeme volt, aki híres kő- és fafaragó legényke létére minden egyes szálláshelyre egy­egy sámánt telepített s így a kereskedelmi szálláshely egyben sámánlakhely is lett. Így az 1570. medvetoros év sámánifjai már a 24. szálláshelyet készítették el. Ennek az utolsó szálláshelynek Turga volt a sámánja, s egyben kereskedelmi szállásparancsno­ka is. Ebben a munkában mind a 24 sámánifjú kivette a részét.

Az 1755. medvetoros év nyarán a kinajok hírül hozták, hogy a meleg déli részeken felütötte fejét a fekete halál és a folyók hemzsegnek a halottaktól. Ekkor Bóta a sá­mánképzésben végzett sámánifjakkal közhírré tétette a fenyegető veszélyt és elrendel­te, hogy halat senki ne fogyasszon a Hangun partján és aki csak teheti, állatjaival, kin­cseivel vonuljon az északi erdőségek közé, a törzsszövetségből kirajzottak települése­ire, vagy a sámánifjak által épített kereskedelmi szállások felé.

Mire a feketehalál veszedelme elvonult a Hangun folyó völgyéből, beköszöntött a tél. Onga az aranyifjúsággal elindult a legutolsó északi szálláshelyről az erdőségeken át nyugat felé és a kalandravágyó ifjúsággal annyi egynapi járóföldre való új szállást építettek ki, hogy csak 5 medvetoros év után hoztak róluk hírt az újabban végzett sámánifjak. Turga sámán egy díszes kapuval várta Onga fővezért a legnagyobb vásár­

317

1.

és sámán-szállás kereskedelmi központjában. Azt a szállást elnevezték az 1780. med­vetoros évben Turgai-kapunak, amely Pusztaszer után a legnagyobb lovas táborává vált a 24 Hun Törzsszövetségnek.

Bóta fősámán azzal az intézkedésével, hogy az ifjúság vonuljon a feketehalál elől az erdőségekbe, lényegében az Arvisura azon törvényét hajtotta végre, amit Bihar alko­tott az 1250. medvetor előtti évben, hogy a hun ifjúságot a járványos betegségek elől legjobb a tiszta-levegőjű északi tájak felé kell menekíteni. Bóta irányítása alapján a feketehalál elől való menekülés ürügyén Onga a Hun Törzsszövetség két kereskedel­mi útját építette ki, amely a Turgai kapuban találkozott és ezzel meghatározta a 24 Hun Törzsszövetség vándorlási útvonalát.

Ezzel az észak felé való húzódással Bóta még azt is elérte, hogy a 24 Hun Törzsszö­vetség szálláshelyei csak egytized veszteséget szenvedtek, míg a kinaj lakosok létszá­ma a veszteségek miatt a felére csökkent. Másik nagy érdeme volt, hogy a sámán és a vezéri ifjak a szálláshelyekről pontos képet adtak, s így az ifjúság kalandozási szenve­délyét mindig az új szállások és vadászterületek megismerésének izgalmaival vezette le.

A kinajok nagy veszteségei miatt a “Béke és Rokonság" vérszerződése kedvezően éreztette hatását, mert a hun szövetségből sokan áttelepedtek, különösen a kevert la­kosság a Hun-síkság igen termékeny vidékére. A kinajokat segítették élelmiszerekkel, hogy a lakosságot megmentsék az éhenhalástól.

Amikor az öregedő Bóta meghalt, öt fia és három lánya, valamint az egész hun törzsszövetség siratta. A kinajok egy szép emlékművet emeltek ordoszi sírja fölé, ame­lyen a rimalányok gondozásával mindig nyíltak a virágok. A sámánifjak egy éven át vésték az örök emlékű rovást:

“Béke és Rokonság!"

Hej rege rejtem                                                                                                                    103. Arvisura

Altáji vasforraló

Arnót és Visnyó aranyasszony rovása                                                         Kr. e. 3470-2440. (1570-1600. m.t.é.)

Az 1570. medvetoros évben meghirdetett sámán-képzésre a hun Onga jelentkezett elsőnek és ezen elsőségét mindvégig megtartotta. Amikor Bótának hályog ment a sze­mére, vállalta az Arvisurák rovását. A pusztaszeri előzködésen a hun származású Onga első lett és bejelentette a vezéri ünnepségen, a Nagy Süán lakomán, hogy az önként vállalkozó ifjak élén kalandozásra akar indulni, mivel apósának a székvárosát örökölte és maga Doboka is a kalandozás híve volt.

Ezért öt éven keresztül észak felé kalandoztak. Az a hír járta, hogy tíznapi lovag­lásra gyönyörű tavak és érces hegyek terülnek el, az erdők pedig vaddal vannak tele. Amikor az 1575. év medvetorán az öt évig távollevő Onga megjelent az Oregek Taná­csán, jelentette, hogy az előző Arvisurában ismertetett északi vidékek igen gazdagok, a folyók hal-állománya felbecsülhetetlen, az erdők vad-állománya érintetlen, ezért a 24 Hun Törzsszövetség részére javasolja, hogy azt a vidéket vegyék uralmuk alá.

Három évig vándoroltak a nagy tavakon, gazdag legelőkön keresztül, amikor egy érces hegyen keresztülmenve találkoztak egy olyan barlanglakó néppel, amely csak kutyákkal vadászik. Igen elálmélkodtak, amikor őket lóháton lovagolni látták. Egy al­kalommal a kutyás vadászok vendégségbe hívták őket, és ekkor a legnagyobb csodál­

318

kozásukra észrevették, hogy mindenkinek egy igen kövér és nagy növésű asszony pa­rancsolt. Erre a szokásra mindannyian a legnagyobb tisztelettel néztek. Két széki hun harcos, akiknek a lova egy borókásban lesántult, kénytelen volt öt hétig vendégség­ben maradni náluk és jól érezték magukat.

Onga ekkor már másodszor vett részt az 5 éves sámánelőzködésben s egyben a fő­vezéri tisztséget is betöltötte az 1570. medvetoros évben (Kr. e. 2470) az Arvisura medve-evések szerint.

A vendégség végén a nagy-asszony két legszebbik leányát megszöktették Onga szálláshelyére, az Uralba. Ennek a népnek a nyelvén a hegységnek ugyanis Ural volt a neve, amelyet a hunok is átvettek, mivel ez a szó a régi Arvisurákban is szerepelt, Agaba fősámán első Arvisurájában.

Az 1575. évi sámán-előzködésen a kabarok ifjú sámánja, Arnót lett az első, aki öt éven keresztül bejárta a Bóta fősámán által már ismerős vidékeket és megfigyelte a kinajok bronz és vastárgy készítését.

A medvetor éjszakáján álmot látott:

Ruda-Tórem, a kabarokat védő Égiek legügyesebbje az ezeröles láncon a földre ereszkedett és azt parancsolta Arnótnak, hogy szedje a sátorfáját és menjen észak felé, mert ott ércben gazdag hegyek vannak és ő majd megtanítja a vasforralásra. Azt akar­ja, hogy a kabarok, az ő választott népe tanulják meg az ő égikovács mesterségét. Arnót álmában megígérte ezt.

A kabar kovácsok azonban nem akartak menni, sőt menyasszonya, Illmér, Bóta legnagyobb leánya is igyekezett erről a tervéről lebeszélni. Ekkor Ruda-Tórem na­gyon megharagudott és a szép Ilimért váratlanul villámaival agyonsújtotta. Az anyós­jelöltnél vendégeskedő kinajokat, akik igyekeztek az ifjú sámánt a maguk országába meghívni, súlyos betegséggel visszatartotta. Amint a kinaj vendégek Deb-Cen szülő­városába hazamentek, Ruda-Tórem a legkegyetlenebb betegséggel, a feketehalállal tö­rölte el őket a föld színéről. Ez a betegség a nyár folyamán rohamosan kezdett elter­jedni. A folyók hemzsegtek a halottaktól és mindenki az erdőségekbe menekült.

Ekkor Onga újból felhívta az ifjú harcosok figyelmét, hogy újabb 5 évre elindul a manysi törzs útmutatása alapján, akik a saját Arvisurájukban lerótták, hogy egy kis suoma és manysi csoport benősült a marami és merija törzsbe és elhúzódtak a nagy vizek felé, ahol igen boldog életet éltek. Aki akar, jöjjön el velük és ne várják meg a feketehalál aratását az emberek között.

A manysi, hanti és a suoma törzsek azormal hadrendbe álltak és a széki hun Onga vezetésével elindultak a Nagy tavak felé. A többi fehér hun törzs Arnóttal indult el nagyobb biztonságban észak felé.

Mindenütt Onga csapásán vándoroltak, minden vasgyártó felszerelésükkel és tel­jes állatállományukkal együtt. Mire a mély és szép tavak vidékére értek, Onga gyors csapataiból már csak a megbetegedett és lovukvesztett hunokat találták meg, akik a kalandra indultak elhagyott jurtáit őrizték.

A fekete hun Faszeg jurtájában azonban nem oltották el a tüzet és úgy vándorol­tak tovább. Távozásuk után vihar keletkezett és az egész meredek hegyes vidék lán­gokban állott. Hegyeik leomlottak és betemették az égő fatörzseket, majd egy három­napos eső eloltott mindent és eloltotta a könnyelműségből keletkezett erdőtüzet.

Amikor Arnót megérkezett, arra lett figyelmes, hogy a feketehalál elől menekülők gyermekei a hegyomladékból eloltott fadarabokat húznak ki és a végeiken pislákoló parázsból lángokat csaltak elő, amint lovagló ugrásokkal szaladoztak jurtáik körül.

319

Hirtelen a Ruda-Tóremnek tett ígérete jutott az eszébe és a leégett vidéket átkilin­cselve* a hegyomladékok között megolvadt érceket talált, mellettük finom, hamisítat­lan hamut, valamint távolabb el nem égett feketéllő fadarabokat, amelyek igen köny­nyűekké váltak.

Ekkor a gyermekekkel - Faszeg jurtája selypített nevén - a faszén darabokat össze­szedte és egy esőmosta ércvágat alján halomba rakta. Később a kiválasztott vasköve­ket összerakta, és agyagos földdel az egészet letakarta, és a vágat nyílását egy öreg od­vas fával meghosszabbította.

Arnót ekkor összehívta a kabar törzs összes kovácsát minden felszerelésükkel együtt és elmondta nekik, hogy Ruda-Tórem útmutatása alapján hogyan készítsék el a tömlős fújtatókat, mert Ruda-Tórem, a Tóremek vasforraló kovácsa meg akarja a kabar népet tanítani a vasforralásra.

Arnót alig várta, hogy a Göncölszekér felfusson az égre. Amint ezt a kabar ková­csok meglátták, örömujjongásba vegyült a hálájuk. Ekkor a sámánok bevonultak a Ruda-Tórem szentélyébe és segítségül hívták Ruda-Tóremet, hogy az égiek oltsák a szívükbe Szampó-malma szerint a vasforralás titkát.

Ugyanis, amióta Szampó megalkotta a számolás lerövidített szent jeleit a rovások között, Hadraba fejedelmi oszlopai készítésének titka már feledésbe merült, és nehe­zebb lett a kabar kovácsok vaskovácsolása, mivel Ruda-Tórem haragja ellenük fordult a rosszaságuk miatt.

A mindentudó Szampó porait csak ritkán hozta feléjük a szél, pedig sokszor szük­ségük lett volna az éhezés idején Szampó tanácsaira. Arnótot már sokszor megsegítet­te Szampó szelleme, úgy most azért könyörögtek Ruda-Tóremen keresztül, hogy in­dítsa meg szent malmát és nemcsak kenyeret, húst és mézet adjon a garatba, hanem könnyen folyatható Hadraba-féle vasat is.

Szampó malmában még az ellenségek is megdarálódnak, ha azt az Égiek megindít­ják, sőt, láthatatlan hősöket is ont magából, ha Ata-Isis megparancsolja azt.

Arnót vezetésével azért könyörögtek, hogy Ata-Isis altassa el Hárpiát az alattvalói­val, Ármánnyal, Ördöggel és Halállal együtt, hogy a Hadraba-féle ércolvasztást ered­ményesen végrehajthassák.

Amikor hetedszer fordult a pergő, Arnót fősámán Ruda-Tórem szentélyébe távo­zott és hajnal-hasadtával onnan kijőve azt mondta az ébredő sámánoknak, hogy ő mindenben Ruda-Tórem utasításai szerint fog cselekedni.

Mindenkinek követnie kell Ruda-Tórem utasításait, mert Halállal sújt le minden vasforraló kovácsra, aki kihúzza magát a szent munka alól és nem akarja végrehajta­ni Ruda-Tórem parancsait. Az Égiek átadják titkukat Atais birodalmának példája sze­rint, mivel nagy célokat csak Ruda-Tórem vasforraló erejével lehet végrehajtani.

Ruda-Tórem szent elhatározása, hogy a vasforralás Ata-Isis titkával megsegíti a ka­barokat, a 24 Hun Törzsszövetség békére törekvő szent céljai érdekében!

Legelőször minden vasforraló felkészült a fúvatásra. 25, jó állapotban lévő fújtató­val elkezdték ötös csoportokban az Arnót által meggyújtott faszenet fúvatni a vágat alján lévő mélyedésben. A gyermekek az egész vidéken összeszedték az el nem égett faszeneket és a fújtatók elé dobálták.

Sűrű füstgomolyag jelezte, hogy az érces vaskövek közé rakott faszenek is élénk tüzet fogtak és az ötszörös, állandó, erős fuvatással élénkített tűz eddig soha nem ész­

* A kabar jurták mindenütt kilinccsel voltak ellátva és ez a szó még azt is jelentette, hogy jurtáról­jurtára mindent átnézett, tehát úgy nézett mindent, hogy semmi sem kerülje el a figyelmét.

320

lelt melegséggel olvasztotta meg az ércek vasát. Mire eljött az este, a vágat mélyén izzó, fehér vas gyűlt össze, amelyről a habzó salak elfolydogált. Mivel a kabar regék szerint Ruda-Tórem éjszaka gyártotta az égiek szerint a legjobb vasát, az öt fújtató csoport egész éjjel élesztette a faszén tüzet, mindaddig, amíg az összehordott faszén tartott és az ércvágat alján öt ölnyire az izzó vas meg nem töltötte a mélyedést.

Mire meghasadt a hajnal, Arnót fehér csikó áldozattal köszönetet mondott Ruda­Tóremnek, hogy megtanította a kabar kovácsokat vasat forralni, megtanította népét az új vaskészítési módra.

Utána összehívatta az összes kovácsot. Gondosan szétszedték Ruda-Tórem tűzhe­lyét, és a látottak alapján a legközelebbi olvasztást megbeszélték. Megfigyelték, hogy az előbb megolvadt salak a vágat mélyedéseit töltötte meg, majd a vas csak aztán folyt bele a kinajoknál is alkalmazott vaságyba. Most Ruda-Tórem segítségével eddig soha nem tapasztalt vasmennyiséget készítettek el.

Ot medvetoros éven át Arnót szűkebb sámán körben az egész hegyes vidéket átku­tatta és minden vasérclelő helyen megszervezte az újrendszerű vasforralást. Kialakult egy gyártási módszer, hogy a helységek altájain rendezték be a vaskőhegy lelőhelyek vasforralását, míg a hegységek felső tájain megszervezték a vasforraláshoz szükséges “faszén" égetést. Mindeközben új szavak is keletkeztek, mert a faszén égetést “csiho­lással" hozták lángolásba, majd pedig elfojtották. Viszont a vasércet faszén koholás­sal hozták forrásba. Tehát ez a fáradtságos koholás teljesen új fogalom volt a 24 Hun Törzsszövetség életében.

Az altájakon mindenütt nagy mennyiségű vasat forraltak, majd ebből fegyvereket és földművelő szerszámokat készítettek. A faszén-égetők mindaddig a felső hegyek­ben maradtak, amíg le nem esett az első hó. A rengeteg faszenet szánkón szállították altájra, ahol a vaskoholást végezték, de élénkítés végett mindig alkalmaztak száraz fákat is. Mire eljött az ötéves találkozó Onga sámán csoportjával, akik az 1580. med­vetoros évre az előre megbeszélt találkozóra érkeztek, ámulva látták Ruda-tórem munkáját. A kabarok is álmélkodtak, amikor Koloma lapp sámán Ongával együtt be­vonult az első kabar szálláshelyre és a szarvas szánkók elé olyan különös állatokat lát­tak befogva.

Onga nevetve mesélte el, hogy ők is annyira megrémültek Kolama fogataitól, hogy a gyermekek elnevezték az újfajta háziállatot rémszarvasnak. Kolama csoportja nevet­ve mesélte el, hogy az első év nyarán, vadász-kalandjaik során olyan vidékre érkeztek, ahol ezek az egyébként szelíd állatok nagy csoportokban élnek. Négy év alatt sokat még jobban megszelídítettek, sőt a nyári szállásaikon karámba szénát gyűjtöttek az állások alá, amelyet a szabadon élő rémséges szarvasok a hosszú télen örömmel kerestek fel. Négy év alatt így egész csordákat szelídítettek meg. Különösen a kis borjak, akik a gyermekeikkel játszottak, szelídültek meg a legjobban, hiszen együtt nőttek fel.

Kolama sámán csoportja a negyedik telet már a merija törzs vendégségében töltöt­te. Az Onga-féle vegyes csoporttal közösen azt tárgyalták meg, mivel állnak elő a jövő medvetor evésen a Tóremeknek való kedveskedésben. A marami és merija törzsek örömmel vették, ha a 24 Hun Törzsszövetség ifjai benősültek az asszonyuralom szent gyönyörűségeibe, ezért minden törzs számon tartotta hogy milyen nemzetségű hun törzs csapódott az anyasági törzshöz és az érkező újabb csoportokat vagy a marami vagy a merija törzshöz osztották be. Így a sámánok felvilágosítása nyomán a 12 fehér hun törzs csak a merijákkal, míg a 12 fekete hun törzs csak a marami törzzsel páro­sodhatott. Ez volt az agaba-féle népeknek is a törvénye.

Ennek a keveredésnek alapján a fehér hunokkal való vérkeveredést mos-nősülés­

321

nek, míg a fekete hun törzsekkel való párosodást por-nősülésnek nevezték. Ezt az el­nevezést a várható érkezőket figyelembe véve egy törzsön belül az ötödik emberöltő­ben is kétfelé osztották. Az ötödik év nyarán az Onga-féle sámánok csoportja megtár­gyalta a merija és marami törzs nagyasszonyaival, hogy az 1580. medvetor evési nagy megbeszélésen ezt az elképzelést a 24 Hun Törzsszövetség elé terjesztik, hogy az egyik Nagyvíztől a másik Nagyvízig való terjeszkedésben ezt figyelembe vehessék.

Ilyen viszonyok között érkezett meg Onga fővezér és széki hun sámán az Arnót vezette kabarok vasforraló csoportjához. Ekkor nevezte el a látottak alapján Arnót kabar vasforralóit “Altáj" vasforraló kovácsainak. Ugyanis a kabar nép teljes egészé­ben áttelepült az eddig csak igen gyéren lakott hegyek, tavak és termékeny síkságok környékére. Így a feketehalál elől a kabar törzs teljesen megmenekült. Mivel az erdősé­gek vadállománya igen bőséges volt és a kenyérmagvakat az új szerszámokkal megmun­kált földben nagy bőségben termelték, a kabarok az ötödik évre annyira meggazdagod­tak, hogy a nagy havazás megkezdésekor erős vasalású szánokon indultak a rénszarvas­fogatú Onga és Kolama csoportjával a 24 Hun Törzsszövetség nagy medvetorára.

Arnót minden télen megjelent Ordoszban a medvetor evésen, hogy a megvakult Bóta helyett az Arvisura rovásokat elvégezze, de most, az ötödik évben teljes létszám­mal részt kellett venniük a nagy medvetoron.

Amikor az 1579. évi medvetorra lovagolt Arnót, mind a három kabar sámánt ma­gával vitte, hogy meglátogassák a kabar székvárosban hátrahagyott, elaggott kabaro­kat. Ugyanis minden törzsnek volt egy sámán városa és egy székvárosa. A székváros­ban mindig a vezérek uralkodtak, a sámán városban pedig a sámánok és ezek voltak az egyes törzsek szellemi központjai. Ezeket az elnevezéseket a törzsek vándorlásaik során mindig magukkal vitték. A sámán székhelyen mindig várakat építettek, míg a törzsi székhelyeken vezéri felügyelet mellett vásárokat tartottak.

Ordosztól háromnapi lovaglásig még az úz szállások terültek el. A negyedik napi lovaglásra már Munkács vára állott két völgy találkozásánál, a kabarok sámán-köz­pontja. Hatnapi lovaglásra, egy síkság szélén terült el Kassa, a kabarok vezéri szállás­helye. Mióta a feketehalál veszedelme fenyegette a Hun Törzsszövetséget, az ifjúság a szépséges mély tó partján felépítette az új Munkács várát, míg a nagy síkság szélén a kabar törzs vásárhelyét, az új Kassát. Az öreg kabarok azonban vonakodtak az ifjú­ság után menni azon elvek alapján, hogy nekik már úgyis mindegy, ha meg is halnak és a fel nem szedhető, kőből épített helyeket elfoglalták. Az árva gyermekekkel együtt a megművelhető területeket beültették, hogy az Ordoszba menőket ellenszolgáltatás fejében mindig friss élelemmel lássák el.

Amikor a negyedik évben Arnót visszatért Kassára, az öregek vezére kérte, hogy az öreg kabarok táborát segítse abban, hogy a fiatalok után vándorolhassanak, ha már felépült az új Kassa vásárhely és amennyiben megengedi, most is elkíséri Munkács várába a sámánokkal való megbeszélés végett. Munkácson a sámánok örege, az agg Visk örömmel fogadta a Kassaiak döntését és kérték Arnótot, hogy búcsúzásul közö­sen képviseljék a kabar népet az ordoszi nagy medvetoron.

Ezen a döntő fontosságú és a kabarok részére olyan nagy fontosságú medvetoron, Bóta fősámán jelenlétében megegyeztek az úzokkal, hogy nekik adják át a szálláshe­lyeiket megfelelő jószág-állomány fejében. Egy évig 24 ifjú köteles náluk szolgálni, amely idő alatt az ifjú úzok megismerik a legeltető helyeket és Joli-Tórem ünnepe után segítenek elhajtani a saját és az alku tárgyát képező állatállományt a kabarok új szálláshelyeire. Munkács vára alatt és Kassa vásárhelyen egy-egy kőépítményt köte­lesek az úzok biztosítani az Ordoszba igyekvő kabarok és a többi hun törzs lovasai­

322

nak szállásaképpen. Ezt az Arvisura törvényekbe felveszik a következő medvetor evé­sen. Az agg Bóta ehhez hozzájárult.

Mire eljött a medveorrot csípő tél, a gazdag állatállomány megérkezett Kassa új vásárhelyre, míg Munkács várába főként a kétkezi munkával foglalkozó kabarok te­lepedtek le a megsántult állatállománnyal.

Ilyen előzmények után a gazdag emberek jóleső érzésével várta Arnót a nagy legel­tető síkság felől érkező Onga sámán vezette fiatalságot, hogy közösen részt vegyenek az ősi Arvisura törvényekben lefektetett újabb terjeszkedést megvitató főtanácson. Nagyon meglepő volt számára, hogy az öt éve még tökéletesen beszélő Onga és Kolama sámánok milyen sok új szót kevernek beszédjükbe, mintha nem is egy nyel­ven tanultak volna az ordoszi sámán-képzésen. Sőt a Tura vári, Vasbálványhegyi sá­mánok és a Tura vásárhelyi, manysi törzsbéli harcosok sem mindig értették meg egy­mást. A régebben elkalandozott, Nagyvíznél lakó suomákkal való beszéd közben gyakran Ongától kellett segítséget kérni, hogy tökéletesen megértsék egymást. Most látta csak Arnót, hogy a merija és marami törzsek milyen nyelvi eltérést okoztak a 24 Hun Törzsszövetség törzsei között.

Munkács várában újabb meglepetés érte Arnótot, mivel az öreg kabar cserepesek a munkácsi vasforraló helyeken újabb kemencéket építettek. Így a kabar vasforralókat vasforraló kemencékké alakították át, s így még nagyobb mennyiségű vasat állítottak elő a nagy ordoszi vásárra.

Igen kemény hideg volt, amikor a lappok és manysik szép rénszarvas szánjai a lovasberényi síkságra érkeztek. A suomák fehér-lovas, a kabarok sárga-lovas, míg Onga széki-hun csapata fekete-lovas szánokon száguldott végig a lovasberényi síksá­gon. Munkács vára után Úzdon pihentek meg. Üvöltő kurjantásokkal fogadták Ordoszban a diadalmas és hős kalandozókat, akik tömérdek újdonsággal lepték meg a 24 Hun Törzsszövetség vásárhelyét és sámán központját. Másnap megkezdődött minden idők legnagyobb medvetora és legeredményesebb tanácskozása, amikor még minden hun törzs közel egyenlő erővel és létszámmal képviseltette magát.

Az 1580. évi medvetor evésen Arnót hálát adott az ezeröles láncon földre ereszke­dett Ruda-Tóremnek, hogy megtanította a kabar vasforralókat kemencéket építeni és a forralt vasból fényes szerszámokat készíteni, amelynek minden darabjából hoztak az ordoszi vásárra, hogy az Oregek Tanácsát megörvendeztessék. Hálát adott Ruda­Tóremnek azért is, hogy Illmár vasverdeső kovácsát segítségül küldte, hogy fényes­érces szerszámok készítésével megörvendeztesse a hunok törzsszövetségét. Az Égiek segítségét kérte, hogy járuljanak hozzá a kabar törzs áttelepedésének további sikeré­hez és engedélyezzék az Altáj körüli manysi telephelyeknek az átvételét, hogy azok az Altáj-Tura telephelyről az Ural-Tura vidékére átköltözhessenek.

Bóta fősámán ekkor az Aranyasszony szenthelyére távozott, majd onnan előjőve közölte az Öregek Tanácsával, hogy az Egiek meghallgatták Arnót sámán kérését, s egyben közölte, megválik a fősámáni tisztségtől. Atadja helyét az ifjúság kétszeresen első sámán ifjának, Arnótnak, akinek a ténykedése igen kedves a Tóremek előtt és ehhez kéri az Oregek Tanácsának és a sámánoknak az egyöntetű hozzájárulását. Az Égiek kérik a törzseket, hogy a “Béke és Rokonság" törvényét ne csak a kinajokkal szemben, hanem az egyes törzsek a maguk területén is alkalmazzák.

Ekkor az Arvisura törvények közé felvették a szálláshelységek átadásának törvé­nyét, amelyet a kinajokhoz hasonlóan a “Béke és Rokonság" elve alapján kell végre­hajtani.

Az új vaskészítmények sokasága nagyon megnyerte az Oregek Tanácsának tetszé­

323

sét. A kabar vasforralók sok kinccsel megrakodva tértek haza szálláshelyeiken keresz­tül az új településeikre, ahol megvásárolták az Altáj-Tura vidék manysijainak szállás­helyeit a “Béke és Rokonság" újabb Arvisura-törvények alapján.

Az agg Bóta, aki hosszú, eredményes életében meggazdagodott, örömében a leg­szebb, göndör hajú leányát, Visnyót feleségül adta Arnóthoz, hogy az új fősámán munkáját megkönnyítse és biztosítsa Ordosz fősámáni székhely gazdagságát, tekinté­lyét és az Arvisura írás tökéletesítését. Ebben nagy segítséget nyújtott a bölcs Visnyó, aki rimalány létére a kinaj Év-rovásokat is ismerte.

A fekete hun sámánok nyomására elrendelték, hogy ezután ne az asszonyok, ha­nem a férfiak legyenek a családi fészkek fejedelmei illetve a családok fejei, s így pa­rancsolói lesznek a hun törzsközösségnek. Végül is háromnapi tanácskozás után úgy döntöttek, hogy a férfi Tóremek törzsei férfi-uralom, míg a női Tóremek törzsei asz­szony-uralom alatt fognak ezután élni.

A legkönnyebb helyzete a kabaroknak és úzoknak volt, mivel az úzok asszony-ura­lom, míg a kabarok férfi-uralom alatt éltek és az új házasoknak egyszeri vándorlással könnyen lehetett választani a férfi- és az asszonyuralom között.

Ezzel megpecsételődött az úz és kabar törzs barátsága, amely azáltal is fokozódott, hogy Munkács várában egy vasbegyűjtő helyet létesítettek és ezt elnevezték az úzok Vasvárnak. Ebből a vaskészletből mind a kabar, mind az úz kovácsok szabadon dol­gozhattak megfelelő ellenértékkel. Egymással versengtek, hogy melyik törzs tud mi­nél szebb vastárgyakkal és szerszámokkal kedveskedni az új fősámán Arany-városá­nak, Ordosznak.

Arnót télen főként Ordoszban tartózkodott, míg nyáron sorban meglátogatta a ka­bar szálláshelyeket és igen örvendezett, amikor a vasforraló kovácsok tökéletesítették Ruda-Tórem eljárását és szép vastárgyakkal jelentek meg az ordoszi vásáron. Ebben újból nagy segítséget nyújtott Visnyó, aki az édesanyja utáni rokonságot a kinaj feje­delmi udvarokkal mindvégig fenntartotta s így Ordoszban a kinaj kereskedők min­den eladó árut átvettek.

A férfi-uralom törvényét a kabar szállásokon maradéktalanul végrehajtották, míg Úzd és az új Munkács közötti tíz napi járóföldön a fiatalság kedve szerint választha­tott, hogy milyen uralom alatt akar élni, mivel ez nemcsak ranggal, hanem súlyos fe­lelősséggel is járt, sőt több dologgal, aminek nem mindenki örült egyformán. Végül ezen a tíznapi járóföld területén egy újabb szokás fejlődött ki, hogy az asszony szen­télye a tűzhely, míg a férfiak felelősségteljes területe a kétkezi munka, a vadászat, az állatok és a növények gondozása. A házi szentélyekben Joli-Tórem uralkodott, míg a várakban és az érces-hegyekben Ruda-Tórem volt az úr.

Az 1582. medvetoros évben elhunyt az agg Bóta. Az Aranyasszony szenthelye mel­lett temették el a “Béke és Rokonság" emlékműve alatt. Arnót minden gazdagságát örökölte, mivel Visnyó leánytestvérei Kaltes-asszonyhoz hasonlóan vállalták a szen­télyek szolgálatát. A Tóremek igen bő gyermekáldással támogatták Arnótot, mivel öt fiuk és öt leányuk született. Életében nem fenyegette a hun törzseket a feketehalál, amely Bóta fősámánsága alatt a hun törzsek létszámát megtizedelte, míg a kinajok száma a felére csökkent. Minél távolabb került valamelyik törzs a Hangun folyótól és Ordosztól, annál kevesebb halálozás fordult elő. A mély tavakon túl egyáltalában nem volt létszám apadás.

Bóta az Oregek Tanácsa előtt kiérdemelte a nagyrabecsülésüket, mivel megelőzte a feketehalál aratását. Annak a törzsnek volt a legkisebb a vesztesége, akik túljutottak az Uralon. Így a törzsek között gyepűk keletkeztek, amelyek jelzéssel ellátott, de nem 324

használt legelő területek voltak, ezek megakadályozták a betegségek terjedését és megszüntették a legeltetésből, jószágok elkötéséből eredő vitákat. Mire eljött az 1590. medvetoros év, Arnót fősámán a gyakorlat alapján új Arvisura-törvényt dolgozott ki, amelyet Deb-Cen rovóasszony, a rimalányok fejedelme gyepűelvének nevezett. Ugyanis Arnót anyósa igen sokáig élt és a vejének segítségére volt abban, hogy a kinajok évrovásai szerint lerótta a medveevések közeiben történteket.

Az 1590. medvetoros nagytanácskozáson az Oregek Tanácsa elfogadta az Arnót-tör­vényt, amely a hun birodalom határait a Gyepűk-elvével megszabta. Az Altáj síkság­tól napnyugatra terültek el a fehér-hunok szállásai, míg ettől keletre a fekete-huno­ké. Ekkor tisztázódtak az Ordosztól 10 napi járóföldre élő, kevert törzsek férfi-, avagy női-uralom elgondolásai. Az asszony-uralom hívei az Ural vidékére vándoroltak, ahol részükre nyugalmasabb életviszonyok voltak kialakulóban. Az Aranyasszony hajléká­ban Deb-Cen nagyasszony a 24 hun törzs rimalányaival elkészítette a törzsi szállás­helyek rovását, amelyet Arnót törvényéhez, mint velejárót csatoltak. Végrehajtásuk­kal Visnyó két rimalány húgát, Arankát és Fenyőkét bízták meg, akik az Altáj és Urali kegyhelyek vidékére vándoroltak.

Az 1585. medvetor előzködésén egy Turga nevű székihun vitéz lett az első, akinek anyja kazahun, míg az édesapja a székihunokhoz tartozott. Ez a Turga az Altáj és Ural hegység közötti síkság közepén ütötte fel a szálláshelyét és a határán egy igen díszes, óriási galambdúcos kaput csináltatott. Ettől keletre az édesanyja méneseit idomítot­ták. Őmaga a róla elnevezett Turga kapuban ütötte fel a fővezéri sátorfáját. Ez a főve­zéri szállás a harcosok központja lett és minden medvetoros évben más és más törzs adott őrséget itt. Fehér hunnak számított mindazon törzs, akik a merijákkal és maramikkal keveredtek, fekete hunok azon törzsek, akik a soha nem harcoló úzok törzsének leányaival, vagy ifjaival kötöttek házasságokat. Amíg a fekete hunok nem ellenezték az agabókkal és a kinaj törzsekkel való házasságokat, addig a fehér hunok csak az agabókkal és a velük távoli rokon merija és marami törzsekkel házasodtak. Ennek alapján szabta meg Arnót a gyepűk elvét és a lovasberényi fővezér szállásokat a Turgai kapuba irányította. Ez lett a fővezéri szállás központja, az új előzködések színhelye, az új Pusztaszer, míg a sámán-képzés továbbra is Ordoszban maradt, mint az erőviszonyok semleges helyén. Így a “Béke és Rokonság" szerződése is öt ember­öltőre biztosítva volt. Az új Pusztaszerről könnyen és gyorsan belovagolható terüle­tek az ifjúság minden terjeszkedési és kalandozási vágyát kielégítették.

Az agabókkal leginkább kevert Zsuán hun törzs vezére, a karcsú Zsalu megjelent Ordoszban és áldozatokat mutatott be Ata-Isis részére. Ezen az áldozaton feleséget kért az Égiektől. Hosszú tanácskozás után, mivel Visnyó húga, Fenyőke látott Égi-ál­mot, amelyben Joli-Tórem a nevét Bogárkára változtatta, feleségül ment a szép Zsalu vitézhez, míg a húga, Aranka a fehérhun Csebokszár vezérhez kötötte a szekere rúd­ját. Így az úz származású Bóta fősámán három élő leánya közül Visnyó a kabar szár­mazású Arnóthoz, Bogárka a zsuan származású Zsaluhoz, míg Aranka a fehér-hun származású csuvasz vezérhez, Csebokszárhoz ment feleségül, aki az 1590. medvetoros évben a Turga-kapuban adott őrséget.

Az agabók csak Ata-Isisben hittek, de a többi Égi-lakó létezését is elismerték. Min­den férfi és nő csak nevének megváltoztatásával léphetett a törzsi területekre. Csebokszárt az édesapja küldte el az Öregek Tanácsába, de ő részt vett az ifjúság

előzködésében és megnyerte a Nagy-Süánt. Ezért a hősi halált halt Turga helyett fő­vezére lett a 24 Hun Törzsszövetségnek.

A nagy veszteségeket szenvedett kinajok igen jó barátságban éltek a hun törzsek­

325

kel, mivel a nagy járvány miatt nem volt egyik félnek sem a másik kárára terjeszke­dési szándéka, ugyanis a járványok főként a fiatalokat ragadták el. Az élénk kereske­delem és az ifjúság kézműveseinek cseréje szakadatlanul folyt, amely leggyakrabban házasságokkal végződött.

Arnót minden eshetőséggel számolva az 1595. medvetoros évre meghirdette a sá­mánképzést Ordoszba. Ezen az előzködésen egy lapp ifjú, a balkezére nyomorék, de igen eszes Kolami lett az első, aki Kolama sámánnak volt a legkisebb fia. Ezen ifjú tudott a legszebben játszani a szajáni citerán és mint legényember, minden érzelmét a runákba és rímekbe, régi nyelven rovásba szedte.*

A legszebben tudott énekelni az Égiekről:

- Kemi-asszony ezüstfátyla szaggatja a fenyvest, A rénszarvas csengenyűin Égi dalt csilingelt, Vezér-szaruas fény agancsán ezer csillag ragyogj! Égi Anyánk gyújtó dala bús szívünkig hatolj!

Ez a dalos kedvű ifjú kezdte el a 24 Hun Törzsszövetség ifjainak a szerelmi és iste­nes dolgokról való énekmondását runákban és rovásokban. Szép hangjával és hang­szerével elbájolta az Isisek szívét, az Égiek lelkét és dalaival a hetedik égig, az öregek­örege aranyegéig, az Isisek birodalmáig énekelte fel magát. A sámánok előzködésén első lett. Arnót legnagyobb lányát vette feleségül, majd az 1600. medvetoros évben az Oregek-Tanácsa a gyengélkedő Arnót helyébe fősámánná választotta.

A dalos kedvű Kolami a medvetor minden mozzanatát szép zenével fejezte ki, a 24 Hun Törzsszövetség minden hibáját igen kedvesen kigúnyolta, de a szépet és jót na­gyon megdicsérve énekelte, ezért különösen az ifjúság előtt nagy népszerűségnek ör­vendett.

Az 1600. medvetoros év nyarán a Nagyvíz melletti k