Hatsas fősámán és Luvij rovása Kr. e. 3970-800. (70-3240. m.t.é.) j

A havaruti Nagyszalára 12 égi-küldött érkezett. A Kr. e. 3970-es évek táján nagyon sok volt a kétnemű újszülött. Az Égi-bölcsek vezetője ezt helytelenítette, és javasla­tot tett ennek megváltoztatására. Kr. e. 8508-ban Arvisura-Anyahitától azt kérték a beavatott társadalom fejedelmei, hogy az Égi-Arbagok találjanak ki olyan eljárást, hogy Joli-Tórem földjén ezen rendellenességet megszüntethessék. Tenisur az Égi-be­avatottak vezetője elmondta, hogy Arvisura-Anyahita leszállása óta nemcsak a 4 vérnem szerinti besorolási eljárást dolgozták ki, hanem annak ezernyi ága-bogát is.

Höztak magukkal olyan, jó minőségű szaporító anyagot, aminek a használatával megszüntethető a rendellenesség.

A 24 karéjos Sikila ezen javaslatot megemlítette az Úr és Uruk városából való Karun-arbag pateszinek, a Lóvárosból jött Arpahnak és Hétvár urának, Kadhafinak, a Tengerek-Urának, akik hozzájárulásukat adták az Égből jött Tenisur javaslatához. Rövid tanácskozás után úgy döntöttek, hogy Sikila, legmagasabb karéjjal rendelkező beavatott engedélyezze a jogaikból kirekesztett, Ten-leszármazott, Ménes birodalom­beli fejedelmi leányoknak ezen arbag beavatkozási műveletet, amely a fejedelmi há­zak igen gyakori kétneműségi kóros elváltozását megakadályozhatja. Az egyeduralmi törekvések megakadályozására minden havaruti, karnaki és Ten városbeli papnő he­lyeselte a nők egyenjogúsági törekvéseinek elindítását, az Égi 10 000, azaz 1 tömény évnek magasabb tudása javaslata szerint.

Tenisur és Sikila azonban zavarba jött, amikor az Ibos és Iboska közti időszakban összesereglett papnők között ez olyan közkedveltségre jellemző igényt támasztott, hogy a társbolygóról hozott szaporító anyag már elfogyott. A titkon jelentkezők szá­ma egyre csak nőtt. Mivel ezen látogatásra 12 személy érkezett, az elfogyott szaporo­dást célzó anyagot maguk között előállították. 9 hónap múltán a hibamentes szapo­rodás megtörtént és örömmel állapították meg, hogy egyetlen kétnemű utód sem szü­letett. Így a “Tizenkét-Nép" szaporodási egység minden törzsszövetségben, az Égiek segítségével megmaradt.

Ez a bizonyos “12-Nép", az Égiek szokása szerinti törzsi egység a szaporodási tör­vényeket is megváltoztatta. Uruk birodalmának 12 városa: Úr, Eridu, Larak, Tibira, Sipar, Nippur, Uruk, Surupak, Aratta, Pintor, Kis és Mari pateszi vezetői az akkor még tengerparti Uruk városában gyűltek össze. A pateszik tanácsa itt döntötte el, hogy a lovasok legelőinek keresése miatt elvonult 24 Hun Törzsszövetség vezetőinek képzését a Batour fősámán által elvitt Het, Urás és Hatus ifjú pateszik elküldésével segítik.

Az aggba kereskedő néppel karaván-utakat szervező 24 Hun Törzsszövetség az el­jegesedés előtti vázlatok alapján ősi birodalmuk valamennyi területét felkereste. Cso­dálkoztak, hogy ősi területük a Földanya gyakori mozgása miatt mennyire megválto­zott. A Melegvizek Birodalmában, ahol régen a dombtetőkön is voltak melegvíz for­rások, most még a régi dombokat is ellepte a jéghegyek sok hordaléka. A 120 meleg­forrás helyett már csak 12 melegforrást és forró-iszap mocsarat találtak. A 120 meleg dombháton kezdték el az ataiszi szokások szerinti növénytermelést és a közben elte­rülő, feltöltött síkságokon a megszelídített állatok tenyésztését.

Het, Urás és Hatus pateszik 12 évi templom-gazdasági képzés után azért jöttek

378

Marad, Turkud, Suppi és Arza ifjúsági fősámánok kiképzési helyére, Ordoszba, mert templomgazdaságaik takarékos földművelésre voltak berendezkedve. A nagyétkű lo­vakat mellőzve, csupán kis állatok segítségével művelték földjeiket, mert azok még az útszéli bogáncsokon is eltengődtek. Földjeik olyan termékenyek voltak, hogy azok­nak külön trágyázására nem volt szükség, mert minden áradásnál a folyók köze ter­

j mékennyé vált. A távolsági utakra a lovak alkalmasabbak voltak. Hozzájuk csatlakoz­tak a garaúzok, kurdok, szabírok, sakák és ahájok, így a 7 ordoszi és az 5 csatlakozó i törzs együtt kiadták az ataiszi 12 törzses egységet.

A 40. Medvetoros évtől a 12-Nép törzseihez azonban nemcsak a régi törzsek ifjai csatlakoztak, hanem Uruk birodalmának erős szellemi vezetése mellett Etur népe, az etruszkoknak nevezett új népcsoport is. Utódaikból főként hajósok lettek. Keréta a tengerből való nagyobb kiemelkedése folytán rendelkezni kezdett termőfölddel és az etruszk hajósok egy része itt telepedett meg. Az őslakó, szarvas-agancsos nemesi nép szívesen házasodott össze a hajósokkal, akik Nimród 8 tartományos birodalmából sok szarvasmarhát hoztak Keréta termőföldjeire és az uruki gazdálkodási módokat meg­honosították. Nimród utódai, Uruk birodalmának lakói ezen hajózható tengert “Et­ruszk-Tengernek" nevezték.

A 12-Nép fiai azonban, amikor az ari-bari népek ötvözeteként a szumírral kevert akkádok átvették a hatalmat, az Ida-hegyi Életfán a következő népek beolvadását je­gyezték föl: garaúzok, szavárdok, kurdok, szabírok, sakák, uzik, zagroszok, ázok, tö­rökök, örmények, hikszoszok, ahájok, dahák, élámok, ozmánok, médek, szodinok, kusok, osetek, huriták, subarok, gelonok, pelazgok és szumírok. Ezen néptöredékek azonban még mindig tartották a Nimród egykori birodalmának háromszor 8 törzses beosztását. Délen még a berí-berí és az ari-bari tengeri népek rohamainak ellenálltak.

A 24 Hun Törzsszövetség kisebb csatározások után, az 1560. Medvetoros évben a kinajokkal megkötötte a “Béke és rokonság" szerződését, ami kifejlesztette a “Béke és Barátság" elméletét. Tola a 2280. Medvetoros évben került hatalomra, dél felé is ka­landozni kezdett, ahol a békéhez szokott, katonaságot nem tartó kinajok sokszor szenvedtek vereséget a hódító Tolótól, aki sok rabszolgával és a nagy állatállomány­nyal a Hun Törzsszövetségi síkság javarészét túllegeltette, így a száraz évszakok után sivatagok keletkeztek. Ezért Kasszu vezér kalandozása nyomán az állatállomány nagy részét Köncsög és Gandás vezetésével kénytelenek voltak a 2285. Medvetoros évben (Kr. e. 1775-ben) nyugatra átterelni.

Mivel 220 évvel hamarább Kasszu fővezér, Nimród egykori birodalma nyugati ré­szén megalapította a Kasszuk-bíródalmát, Gandás és Köncsög kalandozása sikerrel járt. Állatállományukat Káspiros aranyasszony a róla elnevezett Káspi-tó mellett, a jó legelő-területen megmentette és megalapította “Káspivár birodalmát". Gandáséknak örökös menedékhelyet biztosított. Mivel Nimród fiainak, Bábelnek és Tabirának az utódai harcban állottak a szumír és az akkád hatalom maradványaival, a viszályok közepette Gandás és Köncsög rábeszélte a kasszukat arra, hogy ilyen esetben, az Ar­visura tanítások alapján az erősebbek mellé kell állni és akkor biztos a győzelmük. Először Hamurápit segítette az asszír tengeri-népek társadalma ellen. Majd amikor Asszó-úrban megszervezte a kasszuk és kurdok seregét, könnyen győzhetett Hamu­rápi oldalán. A győzelem után benősült az uralkodói házba vezéreivel együtt, de nem sokáig volt nyugalom, mert Babilonban családi viszályok keletkeztek. Kr. e. 1746-ban Gandás újból megjelent Babilonban az ordoszi-káspivári lovasok élén, az erősebbek oldalán. Győzelme után átvette Babilonban a hatalmat és a Káspivári Birodalomhoz fordult segítségért. Mivel az ari-bari többségű Asszíriában a háborús párt kerekedett

379

felül, Gandás Ordoszhoz fordult segítségért. Barnaburony megjelent 28 tömény lo­vassal és a saka-szkíta többségű sereg győzött. Mivel a kinajok támadást intéztek Peicsingből Ordosz ellen, Káspivár Birodalma is segítségül ment. Kr. e. 1700-ban Bö­lénytoronnyal ünnepelték meg a győzelmüket. Ennek az emlékére felépítették Der­bent-várát.

Kasszu-birodalmának nyugati részén az ácsok Mari város fejedelemasszonyának dolgoztak. Itt vette el feleségül Anitas fősámán-ácsgazda Mari aranyasszony leányát, Fejemist és ezzel a “Létrák legfőbb Ura" lett. A szövetség ládájával indult harcba a halli, lóvija, hurita és kasszu törzzsel. Győzelme után felépítette a “Négysas-királyi várost". Unokája, Tudó-Halics egy támadás során a kasszukhoz fordult segítségért, akik a 4 törzs leányait feleségükül választották a hettita szövetségben és felépítették “Hattusas" városát. Uralmuk alatt a Szantorisz vulkán kitört, amely Eturia és Hattu­sas népét is megrémítette.

Elterjedt a hír, hogy Keréta népét elpusztították a tüzet okádó hegyek és a hegyek­nél is magasabb vízhullámos tengerár. Ugyanakkor nemcsak Eturia hegyei és az et­ruszk-tengeri szigetek, hanem még Ida hegyének környéke is földrengés okozta pusz­tulást szenvedett.

Leghamarább a pelazgok népe hajózott át a Márvány-tengeren. A pelazg gyarma­tokat elfoglalták és magukkal vitték az agadi-féle átalakított rovásaikat és az Ida hegy­től északra elterjedt regéik alkotta istenvilágukat. Ugyanakkor megmozdult a fóld Káspivár birodalmában is. A Daha vezér által elfoglalt részén és Magyarkán át 100 medvetoros év alatt a szamojádok után mentek az Ergani földháton át észak felé, míg a nagyobb tömegben Eszter asszony vezetésével a pelazg földek feletti erdőségekben telepedtek le.

Többszöri földrengés után, a 2560. Medvetoros évben, Kr. e. 1480-ban az avarok Káspi-tó alatti csoportjai is megindultak és nagyobb részük az uzik-ázok földjén át a Márvány tengeren csatlakozott a pelazgokhoz és azon átkelve a pelazg telepeknél csat­lakozott a dahákhoz. Kisebb részük inkább vállalta az északi utat és Kerecsen át a szkíta-Baka hajósok segítségével érkeztek a földrengésmentes vidékeken át Eszter asszony településének helyére, ahol a középkorú, özvegy nagyasszonyt az Avar-Obar törzsek harcos felső-fejedelme, Arnó feleségül kérte. Ez a daliáknál nagy elégedetlen­séget keltett. Súlyos csatározások után Arnó avarjaival az Eszter félszigeten telepedett meg minden vagyonával együtt. Itt sem lehettek sokáig, mert a daliák-iller törzse el­lenségesen viselkedett velük szemben. Ezért a déli tengerek felé vándoroltak.

Egy nagyobb folyónál az őslakosok cölöpviskóit elragadta az ár. Arnóék néhány asszony-népet kimentettek a habokból. A hegyi-lakók kérték az avarokat, segítsenek megrongált településeiket helyreállítani. Velatri, az etruszkokkal kevert őslakó Aplu­hívők pateszija felkérte Arnót, hogy segítsenek földet művelni.

Az alig egynapos felhőszakadás pusztításait két évig tartott helyreállítani, miköz­ben az avarok vadászgattak. A bőséges élelmezés már az Ataiszi jólétükben is megszo­kott volt: ezért Arnó a következő új beosztást adta katonás parancsba: “Vadászni egy tized induljon, öt tized a cölöpviskóknál segítkezzen, öt tized hordalék földön ültes­sen, öt tized erdőt irtson kapások részére, öt tized lakógödrös kőházat építsen, két ti­zed halásszon,'két tized az őrségben még tűzifát is kell, hogy gyűjtsön, öt tized építse fel a tizedes falukat, öt tized egy százados vásárhely kialakításán munkálkodjék, öt tized gyümölcsösöket gyomtalanítson, öt tized gombaféleségeket keressen és erdei termékeket, öt tized védővárat alakítson ki a biztonságunk érdekében."

Az avarok voltak a 24 Hun Törzsszövetség legkeményebb kalandozói és a nyugati 380

jürcsikekkel határos törzse. Az Kr. e. 4040-ben való megalakulás után, bár a sámán­jaik ordoszi rovásokkal juttatták el gondolataikat egymásnak, 4015-ben sértődöttsé­

, Bükben már kalandra indultak. 4018-ban találkoztak a zagroszokkal, a kurdokkal és az egyistenhívő szavárd-magyarokkal. Így pateszi társadalmuk a régi képjeleket az új, elfogadott fősámáni rovásokkal egyeztette. A külső veszélyek miatt a rokoni kapcso­lataik hamar kialakultak, kiépítették a hármas települések hálózatát. Legfontosabb volt a síksági termőterület megművelése, nád-sás építmények létrehozása a munkák idejére, utána a dombvidéki tizedes falvak lakógödrös vagy barlang-lakásos szálláshe­lyeinek az építése, majd a hegyi-ünnepélyek megtartására alkalmas pateszi-égi figye­lőhely várainak megalkotása, amelyik a legnehezebben haladt. Órömmel fogadták az Özönvizek elől (Kr. e. 3000-tól) elmenekült avaros kézművesek érkezését, mivel ezek mindenféle mesterségekhez értettek. Legtöbben (Kr. e. 2500) a Nagy-Özönvíz után jöttek. Néha a 100 évenkénti fősámáni rokonlátogatókhoz csatlakoztak, s így az évek számlálását végző patesziket mindig értesítették az örökké mozgó Föld változásairól. A ~ateszik a szavárd-ataiszi-ordoszi évszámlálással mérték az időt.

Így nem csoda, ha az Kr. e. 1500-as, földrengéses év után elindultak.

Az Ordosz-Magyarka út keresztező helyén mindig voltak megbízottjaik és így az ataiszi népek hírszerzéseiről sokat megtudtak. A veszedelmes, név nélküli folyócskát rögtön elnevezték a vezérükről Arnó vizének, amikor a rovásukban a 2565. Medve­toros évet írták. Mivel Dingo, a volt kétnemű vezér az árvízmunkákban hősi halált halt, ezen őslakókat dingóknak nevezték.

A második év végén zagroszi szokás szerint aratás után megtartották az ötnapos hegyi ünnepélyt, amelynek végén Arnó népszámlálást és egyben földosztást tartott. Az avar-zagrosz-szavárd honfoglalók száma 5126 lelket tett ki. Ennek egyötöde, 1055 volt a munkabíró, 971 öreg a tűzhelyőrző, és 2026 lélek, akitől munkát vártak. Két évi közös munka a dingókkal azt eredményezte, hogy a gyermekek száma 3100 körül volt, ebből közel 500 vándorlásban edzett, munkaképes. Az ünnepségen résztvevő dingó leányokat és özvegyeket nem számolták, mert az itteni szokások szerint még embercsoportokban éltek. Az avarok ekkor már egyfeleséges családokban éltek, tize­dekben, századokban és ezredekben szerveződtek, s öt nemzetséget alkottak. Susa­avar, hegyi-avar, dombos-zagrosz, jürcsi-avar, szavárd-magyar csoportok, 1016, 2084, 1285, 915, 112; összesen 5412 lélek. A dingókkal létesített házasságokból 2 év alatt 286 gyermek született. A zagroszi szokások szerint Arnó előtt 286 házasságot kötöt­tek. Ezek közül már csak 1 új családban volt egy kétnemű gyermek, az ikerszülöttek egyike. Ennek a dingók nagyon örültek, mert a kétneműség eddig náluk igen gyako­ri volt. A Főistenük is kétnemű volt, Voltumna névre hallgatott. Meglepő, hogy egy­isten, azaz Vanisten hívők csak a szavárd magyarok voltak 112-en, istenhívő a susai Léhiek között csupán 1 család volt a 12 személyes nemzetségben. Arnó legnagyobb fia, Hidra, feleségül vette Dingó legnagyobb leányát, Lukumót, akivel együtt Arnó szemgyengülése miatt elkezdték vezetni “Arnó Évkönyvét", amelyikben a kellemes éghajlatú új hazának a történetét írták meg, hogy az utókor a tengerből lassan kiemel­kedő Dingóföld viszonyaiba kissé beletekinthessen.

A latinok a dingókat csak digóknak hívták és ezt az elnevezést a törzsek is átvették. Arnó-Hidra és Lukumó Évkönyve szerint az első letelepülés a 24 Hun Törzsszö­vetség 2655. Medvetoros évében történt. 5 év múlva a bőség megengedte, hogy 25 lo­vas Arnó öblétől, az Etruszk-tenger partjától kiindulva Cápua etruszk telepén­áthaladjon, és a Volturnó városrészben megpihenjen. Itt azt hallották, hogy a Szantorisz vulkán kitörése után az őslakó Etur-népét régi hazájukban nem fogadták

381

a legnagyobb örömmel. Ezért az Égiek tengerpartján továbbhajózva búcsút mondtak a pelazg földnek és az aháj hajósokkal a 2568. Medvetoros évben a kikötőhely mellett felépítették Volturnó hajósgazda városát. A digók az etruszkok erős fegyverzete mi­att meg sem kísérelték az ellenségeskedést. Így létszámuk már közel 3000 személy volt. Aztán megkerülték a termékenynek látszó kikötővárosok síkságait és Rim et­ruszk településén megpihentek, ahol mintegy 2500 etruszk telepes élt, akik javarésze az ősi Etur-népével szoros kapcsolatot tartott. Ide a 2568. Medvetoros év végén 12 hajóval érkeztek meg a telepesek. Igen szívesen vették, hogy Hidra 24 fő lovasa segí­tett az építkezések tél beállta előtti meggyorsításában.

A tél a tenger közelsége miatt elég enyhe volt. Kora tavasszal tovább indultak az Adrin tenger partjai közelében. Már messziről látták, hogy etruszk vitorlások lánco­lata érkezik a digók Pisina településéhez, akik a városuk védelmére harcba kezdtek.

Ekkor Hidra bevonult a kikötőbe és digó nyelven tájékoztatta Pisina kikötő lakó­it, hogy ezen vitorlás hajók az ő vendégeik és Velatri-Arnó településükre jöttek láto­gatóba. A fehér keresztes csónakkal az egyik etruszk eléjük evezett annak hírével, hogy Arnóban vendégül látják őket. A Lüdökhöz menekült etruszkok voltak a hajó­kon és jelezték, szívesen letelepednek Arnóban, mivel náluk a tenger még mindig háborog. Arany kincsekért Hidra házat és kikötőhelyet vásárolt a hajósok számára, hogy ezzel a városban letelepedhessenek. A digók nyelvén tudó küldöttség élén aján­dékokat vittek az őslakók vezetőségének, akik részükre ünnepséget rendeztek, ame­lyen két lovas katona Pisinába beházasodott.

Ekkor a tűz-víz hegyek elől menekülők Hidra 2 lovasát vezérnek választották. Ez­után mint hajósgazdák erősítették Pisina város kereskedelmét, míg a nem hajósok Hidra 22 lovas csoportjával Velatri-Arnóba vándoroltak. Mivel az érkező 8 hajón szumír Él és Úristen hívők is voltak, a szavárdok a Vanisten hívőkkel fokozatosan Veji felé vonultak.

Itt az Istenek-Ligetében megalapították a vallási központjukat, de az etruszkok mégis többségbe kerültek és Voltumna főisten diadalmaskodott.

Amikor az ardmeusok egy csoportja bevonult az Úr és Élisten birodalmaiba, Etur népének egy-egy csoportja áthajózott etruszk földre a dologtalan népek éhség-terjesz­kedése elől, és ott az etruszkokhoz menekülve letelepedett. A legnagyobb tömegben akkor érkeztek a már kialakult etruszk telepekre az Etruszk-tenger hajósai, amikor az arameus asszírok kegyetlenül terjeszkedni kezdtek. A 3280. medvetoros évben (Kr. e. 780 táján) került Piroska beszélő köve a Veji-i vallási központba, Arnó-Velatri szenté­lyébe. Ennek a 8-as erősségű kőnek a sugárzása alapján hirdették ki, hogy a 120 év­vel korábban Mari városába került Nimród-Gilgames kő 800 évre biztosítja az etrusz­kok létezését. Tehát a vallási szertartások szerint a 3950. medvetoros év táján a Piros­ka kő erejét veszti és valamely erős népbe be kell majd olvadniuk. Arnó lakói csak Kr. e. 780-ban adták át Veji lakóinak a követ.

Ezután Etur és Nimrud népe a 12 nép törzsével Türén vezérrel az élen áttelepült az Etruszk-tenger nyugati felébe. Ekkor kezdték az egyik részt Tirén-tengernek ne­vezni. Ekkor az Egyistenhívők kisebbségbe kerültek, mivel: Voltumna, Solva, Aplu, Herklo, Tin, Uni, Neth, Menreva, Satras, Ani, Mari, Cath stb. istenek mellett aláren­deltségbe kerültek. A “8 század" számítást azonban mindannyian figyelembe vették, miszerint a 3950. Medvetoros év táján a Piroska kőnek vándorolnia kell, hogy az ereje újjászülessék.

Minden etruszk településen a síkságokon kalászosokat termeltek és nyári lakáso­kat építettek. A félelmetes, hegymagasságú tengerárak és földmozgásos partsüllyedé­382

sek miatt városaikat és váraikat minden esetben dombokra és hegyekre építették. A 24 Hun Törzsszövetségi népek urnákban, míg a többiek kőbarlang vagy földkurgán alá temetkeztek.

Mire Pisinából 222 lovas kíséretében a 850 etruszk, 30 Úristen és 50 Élisten hívő Arnó-Velatriba érkezett, Hidra alig ismert rá az Arnó torkolatának síkságára, mert a 12 főből álló susai Léh nemzetségbeliek a szumír síkság szerinti tündérkertet vará­zsoltak az őslakós digók legnagyobb örömére, ahol aratási hálaünnepet tartottak.

A legnagyobb örömmel fogadták a 30 uruki kertészt és az 50 agadi gyümölcsterme­lőt, akikkel a domboldalakon hozzákezdtek szumír és agadi földműveléssel egy újabb tündérkert varázslásához. Alig kezdtek hozzá az őszi talajelőkészítéshez, Pisinából jelezték, hogy 350 aháj és 762 szabír érkezett, akik a gyilkos arameusok elől Arnó­Velatriba menekültek. Mivel a síkságon sok gabonaféle termett, a következő évekre is elegendő étkezési lepénnyel voltak ellátva, így közös irányítással hozzákezdtek a nagyarányú építkezésekhez, hogy gazdaságaikat minden körülmények között védel­mezhessék.

A tengerparti Pisinában 12 Úristen és 18 Élisten hívő a kikötői családokba benő­sült, hogy a hajós családok létszámát szaporítsa, s így a Szantorisz vulkán kitörésénél elpusztult hajósok hiányát pótolták. Az 54 szumír és 830 agadi Arnó és Hidra irányí­tásával átalakította az etruszkok földművelését és gyümölcstermelését és bőséget te­remtettek. A 13 984 új telepes az őslakos digókkal egyetértésben a tengerparti síksá­gokat egészen a Tiberisig benépesítette. Volsonijben megalakult a Rasna Államszövet­ség, azaz a 12-Nép szövetsége. Összejöveteleiket mindig Voltumna szent ligetében tar­tották. Arnó-Velatri Évkönyvének a rovása titkos volt. Ennek alapján alkották meg a papkirályok a Hármas Törvénykönyvet, amely a Rasna Államszövetség alapja lett.

Mivel egy nép a nevét soha nem maga határozza meg, hanem a szomszédai, a 12­Nép szövetségét is a Tiberis déli partján élő latinok és Umbria lakói a hegyekben et­ruscosoknak nevezték. Ezért a Rasna Szövetséget mindenki Etruszk Államszövetség­nek, röviden Eturiának hívta, az egykori Ida-hegy alatti Etur népéről elnevezve.

Hidra jelentést tett Arnónak, hogy a Rasna-Szövetség tengerből kissé kiemelkedett új hazájában már 13 984, az újszülöttekkel együtt közel másfél tömény rasna eredetű ember él. Több helyen talált olyan rovásos síremlékeket és kőeszközöket, amelyeket még igen könnyen el tudott olvasni. Jelentette még azt is, hogy Pisina kikötőben 30 fő hajós Etirával, Arad várossal és a hikszosz kikötőkkel fenntartják a kapcsolatot. Mire az etruszkok Rasna-szövetsége a 2850. medvetoros évben népszámlálást tartott, már közel 10 tömény, azaz 98 342 lélek élt a területen. A pisinai Rasna-hajóhad gyak­ran érkezett 24 Hun Törzsszövetségi menekültekkel a fedélzetén.

Ez a létszám a 2850. Medvetoros évtől rohamosan emelkedett, mert észak felől, Atlanticból geri-berí népcsoport éhség-vándorai özönlöttek az illír-földön keresztül a pelazg hajósokat is kimozdítván a kikötőikből. Ezen éhező csoportok minden élelmet és értékeket kirabolva már az aháj földet is elérték. A berí-berí népcsoport Atlanticról elindulva hajóikon, a Nagyfog szoroson át elözönlötte az Etruszk-tenger mellékét és a 2850. Medvetoros év végén (Kr. e. 1190) az Istenfiak hónapjában a II. Suppi ural­kodása alatt lévő Hattusas várost is kifosztották és lerombolták. Tehát a szárazföld és a tenger felől is támadtak az éhség menekültjei és a Hati-kasszu birodalom összeom­lott. Utána Nimród egykori birodalmára törtek rá, majd a hikszosz földön át Ménes birodalma felé vették útjukat. III. Ramszesz fáraó serege ekkor már vas-fegyverekkel volt felszerelve és az éhségsereget elűzték. Arnó avar vezér megjelenése óta a 2565. Medvetoros évtől (Kr. e. 1475) kezdve közel 300 év alatt a Vas-sziget (Elba) szomszéd­

383