Géza halála után nem fiai, hanem testvére került a trónra. Bár a főurak egyhangúan választották a trónra, mégis sok kérdést kellett tisztázni. Salamonnal békét kötött, és haza hívta, mert úgy gondolta, hogy még mindig jobb, ha itthon kiskirálykodik, mintha külföldön sereget gyûjt. A belső rend helyreállítása után erősítette a feudális minták követését. László a különböző pénzügyletekből, adókból, és vámokból jelentős haszonhoz jutott, ám a kincstári bevételek jelentős részét a természeti szolgáltatások adták.

László korában indultak meg a szentté avatások. Ekkor kezdeményezték I. István “felemelését” is amit elsőre elvetett VII. Gergely pápa, ám 1083. augusztusában szentté avatták. Ekkor Székesfehérvárott kibontották István sírját, és megtörtént a szenté avatás. Az uralkodó jobb kezén azonban nem találták meg a királyi gyûrût, ám évek múltán kiderült, hogy a kincstartó lopta el. László az ereklye tiszteletére Nagyvárad környékén megalapította a Szent Jobb bencés apátságot. Ugyan ebben az évben avatták szentté Gellértet, és Imrét is.

Õ hozta létre a zágrábi püspökséget, és emellett Biharról Váradra költöztette a püspöki székhelyet.

László törvényei:

László három törvénykönyvet hozott létre, az elsőt 1077-ben adták ki amelyek azonban csak későbbi másolatokban maradtak ránk. Ezek legfontosabb kérdése a magántulajdon védelme volt.

Törvényei nagyon szigorúan büntették a lopást. Ha valaki baromfinál nagyobb értékû állatot lopott, azt felakasztották, ám ha a templomba menekült, akkor megúszta vakítással, de tíz évnél idősebb gyermekeit eladták rabszolgának. Ha az eltulajdonítás értéke nem érte el egy baromfi árát, akkor “csak” megcsonkították a tolvajt (vakítás, kéz-, orr levágás, a nyelv kitépése). Gyanú esetén istenítélettel (víz alá merítéssel, tüzes vas hordásával) tisztázták az ügyet.

A törvények emellett szigorúan védték az egyházat. Megszabta az ünnepnapok számát (36 nap), irtotta a pogány szokásokat, a halottakat csak a templomkertben engedte eltemetni. Szigorúan büntette a nőrablást és a házasságtörést. László még hitt a boszorkányokban, és ha valakit rajtakaptak boszorkányságon, akkor azt máglya halálra ítélték. Ezek mellett kimondta az egyházi személyek sértetlenségét. Ha valaki bántalmazott egy papot, azt akár halálra is ítélhették. Ennek hatására az egyház külön joghatóságot alakított ki magának.

A pogány lázadások, az örökös belső villongások szent Istvántól szent Lászlóig számos templomot döntöttek romba. Ezeket mind fölépíteni rendelte László, s valamint István, ő is maga adta a papoknak a ruhát és a kelyheket; a könyvekről a püspöknek kellett gondoskodnia. És elrendeli szigoruan a templombajárást. A ki vasárnap és ünnepnapokon nem megy a templomba, verés a büntetése. Ha a szállások messze vannak a templomtól, egynek a többi nevében meg kell jelenni s három kenyeret és egy gyertyát vinni az oltárra. Aki e napokon vadász, lovától, kutyájától megfosztják; ha pap, a rendből elmozdítják. Lovától fosztják meg azt is, ki e napokon kereskedést folytat. Ha ellenkezik, fizessen 55 pénzt. Biztosítván a vasár- és ünnepnapok megtartását, megállapítja az ünnepnapokat, azoknak idejét. Mintha csak a szegény szolga-nép pihenőjére is gondolt volna László, oly nagy az ünnepnapok száma. 1092-ben, midőn ez ünnepnapokat a szabolcsi gyülésben megállapítják, István már szentté van avatva. Szent ünnepeket rendelnek tehát István király, utána Gellért vértanu tiszteletére s ilyen ünnep a Szent-Márton ünnep előtt való harmadik nap. Három napi bőjtöt rendelnek Szent Péter ünnepe előtt. Ezeken kivül a következő ünnepeket állapítják meg: Karácsony (decz. 25): ez az esztendő kezdete; Szent-István vértanu (decz. 26.); Szent-János evangyelista (decz. 27.); apró szentek (decz. 28.); Kis-Karácsony (jan. 1.); Vizkereszt, bőjttel (jan. 6.); Gyertyaszentelő Boldogasszony (febr. 2.); husvét négy napja; Szent-György vértanu (ápr. 24.); Fülöp és Jakab apostolok, bőjttel (május 1.); Kereszt feltalálása (máj. 3.); Áldozó csütörtök vagy Ur mennybemenetelének napja; Pünkösd négy napja; Keresztelő-Szent-János (jun. 24.); Péter és Pál napja (jun. 29.); Szent-Jakab (jul. 25.); Szent-Lőrincz (augusztus 10.); Nagyboldogasszony napja (aug. 15.); Szent-István király (aug. 20.); Szent-Bertalan (aug. 24.); Kisasszony napja (szept. 8.); Kereszt felmagasztalása (szept. 14.); Szent-Máté evangyelista (szept. 21.); Szent-Gellért (szept. 24.); Szent-Mihály főangyal (szept. 29.); Szent-Simon és Juda (okt. 28.); Minden szentek (nov. 1.); Szent-Imre herczeg (nov. 5.); Szent-Márton (nov. 11.); Szent-András (nov. 30.); Szent-Miklós (decz. 6.); Szent-Tamás (decz. 21.). E mellett meg kellett ünnepelni külön minden plébániában a patronusnak és a templom fölszentelésének napját.

Nagy szigorusággal jár el a törvény a püspököknek és papoknak járó dézsma behajtásában is. Isten szolgáinak tized jár terményből és állatból, mégpedig, úgy látszik, a szabadok, az urak, a püspöknek adnak tizedet, a parasztok a papnak. A püspök poroszlója kimegy a határra s úgy veszi számon a termést. Ha a gazda hamis vallást tesz a terméséről, akkor kilencz rész a püspöké, csak a tizedrész marad neki. De aki hamisan vádolja a tizedfizetőt azzal, hogy meg akarta csalni a püspököt, elveszik termésének kilencz részét, ha meg nincs vagyona, szolgaságba esik. Apa és fiu, ha együtt laknak, együtt gazdálkodnak, éppen mint manapság, együtt fizetik a tizedet. De ha a termés tiz mérőnél nem több, akkor ebből nem jár tized. Hasonló az eljárás még ma is több helyen. Nevezetesen a Székelyföldön, ha a gazdának 12 kalongyánál nem terem több gabonája, csak egy kalongyát tartozik adni a papnak, tizenhárom kalongyából azonban már kettőt. Lenből és kenderből a püspök vagy pap poroszlója annyit vehetett el, a mennyit az összeszorított öklével a földre nyomhatott. Jelentékeny jövedelme lehetett a papságnak a tűz- és vizpróbából is. A tűz- és vizpróbánál a három alkalmas tanun kivül jelen volt a pap is s a vas után két pénzt, a viz után egy pénzt kapott. Szóval, László törvénye nemcsak arról gondoskodik, hogy a papok élete példaszerű legyen, de hogy anyagi gondoktól menten élhessenek szent hivatásuknak.

De egyéb is tünik ki e törvényekből: a királyi hatalom nagysága, csaknem korlátlansága. Urak és papok, parasztok és szolgák, mind közvetve vagy közvetlen a király törvénye alatt állanak; a nép élete, vagyona a király kezében.

A nemzet szabad tagjai, papok és urak, közvetlen állnak királyi hatalom alatt; a királyi várak birtokain lakó várjobbágyok és várnépek szintén királyi hatalom alatt, de már közvetve, a várispánok utján; a szolgák s más személyes szabadságot nem élvező népek, kik az urak és papok birtokain laktak, földesuri hatóság alatt állanak ugyan, de pénz- és tizedügyekben már ők is, uraik is, a közvetett királyi hatalom alá vannak rendelve.

A királyi hatalom e nagyságát indokolták az akkori állapotok. Ez a nagy királyi hatalom azonban alig éli túl a XI. századot, s mint később látjuk, folyton gyengül, különösen Kálmán király halála után. Egyik szélsőség után következik a másik: a királyi hatalom szertelenségét a mind jobban előtérbe lépő főnemesség hatalma, jobban mondva: hatalmaskodása váltja fel, elnyomván nemcsak a parasztságot, de a szegényebb rendű nemességet is.

Az ősi törzsszerkezet felbomlása után, mindazzal a földdel, mely nem a nemzetségeké, egyedül a király rendelkezik. A várak területén kivül eső nagy terjedelmű földekből osztogat István s osztogatnak az utódjai, a püspökségeknek, apátságoknak, ezekből ajándékoznak mindazoknak, kik a királyhoz való hűségben kitüntek. Igy támad a királyi jog, a jus regium, s ez lesz később még azoknak a birtokoknak is a jogi alapjává, melyek a törzsszerkezet felbontásakor a nemzetségek tulajdonában voltak. Mert egyesek, hogy annál jobban biztosítsák tulajdonjogukat, még az öröklött, az ősi birtokra is királyi adományt kértek. A föld nagy részének jogi alapja a XI. században tehát a királyi jog, s mindössze négyféle birtok van, melynek nem ez a jogi alapja, nevezetesen: a király családi birtoka; a közczélra szánt várföldek, melyeknek a rendeltetéséről irtam már; azok a fekvő birtokok, melyeket egyesek és községek magánosoktól szereztek és végül a székely birtok.

A XI. század folyamán már mind határozottabban formálódik a nagy-, a közép- és a kisbirtok. A nomád élet mind szükebb területre szorul, a sátrakat állandó lakások váltják fel s a honfoglaláskor itt talált községek mellett ujabb községek támadnak. I. Béla már a községek előljáróit hívja meg a fejérvári gyűlésre, szent László idejében meg, a mint láttuk, sorba veszik a községeket a király küldöttjei, hadd lássák, hol vannak tolvajok.

De nemcsak a király küldöttjei járnak községről-községre. Föl-föl kerekedik a király is udvarával. Itt a saját birtokát tekinti meg, ott igazságot tesz s a merre jár, őt és nagyszámú kiséretét a föld népe látja el élelemmel. Ugy látszik, ilyen módon jutott a király jó nagy részéhez a tizednek, mi a nem szabadok földjének terméséből megillette. Kétféle tizedet fizet tehát a nép: egyet, mely valóképpen kilenczedrész volt, a királynak, egyet, mely az igazi tized, a papságnak. A várakhoz tartozó birtokok jövedelmét fölemészti a katonaság, a király és az urak birtokán lakó népek termésének kilenczedét a királyi udvar. Csak később lesz ez a királyi tized a földesuraké.

E kötelezettségek teljesítéséből már rendesebb gazdasági életet kell föltételeznünk. Rendesebb gazdasági életet, melylyel okvetlen együtt járt a községi élet fejlődése is. Látjuk már a mai vármegye csíráját is a még hadi jellegű várszerkezetben, melynek ispánjai nemcsak a várbirtokon lakó népek fölött gyakorolnak hatalmat, de pénz- és tizedügyekben a nemesi birtokokra is kiterjed hatalmuk, szabadokra és nem szabadokra egyaránt. -Benedek Elek László törvényei

Külpolitikája:

László külpolitikája kezdetben passzív volt. A keleti országrészt támadó besenyőket ugyan kiverte az országból, de a cseh ügyekbe nem avatkozott be, csak befogadta az elûzött uralkodót. Az invesztitúraharc kezdetén feltétlen pápá párti volt, de később átpártolt a császárhoz. Uralkodásának második szakaszában aktívabb külpolitikát folytatott. Megszerezte a XI. századi Horvátországot, amely a tengeri kijárata miatt volt rendkívül fontos. Ezután László megpróbálta elfoglalni Dalmáciát, de ez neki nem sikerült. Az elfoglalt területek élére bánokat (helytartókat) nevezett ki.

László 1095-ben halt meg betegsége után. Örökösének Kálmánt tette meg, annak ellenére, hogy Kálmán összeütközésbe kerület a pápával. Halála után Lászlót először a somogyvári apátságba, majd Váradra temették, és halála után majdnem száz évvel, 1192-ben szentté avatták.