Mementó 1950 sorozatunk korábbi két részében a hátborzongató szilveszterről, illetve Nagy-Budapest létrehozásáról írtunk. Most egy másik akkori döntéssorozatról olvashatnak, amely máig meghatározza Magyarország közigazgatását: az új megyerendszer kialakításának legfőbb letéteményese az a Kádár János belügyminiszter volt, aki a Rajk-per levezénylése mellett tudott egy kis időt szakítani Nagy-Budapest létrehozására, és a korábbi 25 vármegye 19-re csökkentésére is.

De nézzük, hogyan indokolták a döntést a Magyar Nemzet hatodik oldalán elbújtatott, 1949. december 11-én megjelent cikkben: „Magyarország megyehatárait, melyek ma államigazgatási szempontból és a lakosság érdekei szempontjából egyaránt hátrányosak, megváltoztatják. A fasiszta rendszer az ország határai mentén fenntartotta a kis maradványmegyéket, hogy egyrészt azokkal soviniszta propagandát űzzön, másrészt, hogy minél több magas közigazgatási állást tölthessen be a dzsentrikkel."

Aránytalan és rendezetlen

További indoklás is olvasható a lapban: "Magyarország vármegyei beosztása rendkívül aránytalan és rendezetlen, Pest megye mellett, amely 1,5 millió lakossal és 11 600 négyzetkilométer területtel rendelkezik, van vármegyénk - Abaúj megye -, amelynek lakossága alig 95 000 lélek, területe pedig 1700 négyzetkilométer." (Itt nyilvánvalóan Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Abaúj-Torna vármegyékről van szó egyébként.) 

Furcsa, hogy a Szabad Nép, a kommunista párt lapja 1949. december 14-én szintén csak az ötödik oldalán foglalkozott az új megyehatárokkal. "A rövid cikkben megnyugtatták a lakosságot, hogy kellő időben értesítést kapnak majd az őket érintő kérdésekről" - írja erről Bolvári-Takács Gábor a Zempléni Múzsa című kiadványban.

Jogilag különösen érdekes, hogy miként lehetett több száz éves megyéket és megyeszékhelyeket gyakorlatilag egyetlen tollvonással, parlamenti döntés nélkül megszüntetni. Erre az 1949-es sztálinista alkotmány adott lehetőséget, amely a kormányra bízta a közigazgatás átszervezését. Így 1949 szeptemberétől a kormány titkos tárgyalásokba kezdett, az ülésekre Kádár János belügyminiszter hozta be az előterjesztéseket jóváhagyásra.

„A Minisztertanács jelen határozata belső utasításként szolgál, ezért azt egyelőre nem kell közhírré tenni” - szól egy ekkor keletkezett, pontosan nem dátumozott dokumentum, amelyet szintén Bolvári-Takács közöl.

E dokumentum egyébként 1949 szeptembere és decembere között keletkezhetett, hiszen eszerint Csanád megyét részben Csongrádba olvasztják be, de ekkor még Szentes lett volna Csongrád székvárosa. Később, mire a végleges rendelet decemberben megszületett, már Hódmezővásárhely lesz az új megyeszékhely, háttérbe szorítva az akkor még e szerepre alkalmatlannak tartott Szegedet.

Az egyik legnagyobb nyertes: Veszprém
 

1 Zalától Veszprémhez 2 Zalától Veszprémhez 1978-ig 3 Somogytól Zalához 4 Vastól Zalához 5 Zala 1950-től 6 mai megyehatár 7 megszűnt 1949-es megyehatár © Wikipedia

Persze Hódmezővásárhely sem járt olyan jól: annak ellenére, hogy megyeszékhely lett, területéből egy rész kivált 1949-ben, és ezt 1950-ben Békés megyéhez csatolták. Ma Kardoskút néven található meg a térképen ez a település. Hódmezővásárhely pozíciói később tovább gyengültek: 1962-ben Szeged lett Csongrád megye székvárosa.

Az 1950-es megyeátszervezés egyik legnagyobb nyertese Veszprém megye volt, amely 1945 és 1950 között fokozatosan megszerezte a Balaton teljes északi partját.

„Fontos volt rendezni a Balaton melletti megyehatárokat is. Ezért tartozik ezentúl a Balaton csak két megyéhez, Veszprémhez és Somogyhoz” - írta a Magyar Nemzet 1950. január 8-án.

Zala megye ekkor veszítette el teljesen a Balaton északi partját. Már közvetlenül a második világháború után elcsatolták tőle Balatonfüred környékét, majd 1950-ben elveszítette a tapolcai, a sümegi és a keszthelyi járásokat is. Így a Balaton északi partján Veszprém, a déli parton pedig Somogy maradt „egyeduralkodó”. Ez a helyzet 1978-ban változott: ekkor Zala (észak)nyugaton visszakapta a keszthelyi járást. 

Összevont megyék

Az 1950-es átszervezés további nyertese Békés megye volt. Kevesen tudják, de ez a terület féltucatnyi korábbi vármegyéből alakult: Békés, Szolnok, Csongrád, Csanád, Arad, Bihar vármegye egyes részei alkotják a mai Békést. Gyula is ekkor veszítette el székvárosi státuszát. A megyei bíróság azonban továbbra is itt működik, minthogy – akárcsak Nógrádban Balassagyarmat – a régi  közigazgatási centrum megtartotta ezt a központi intézményt.

Az ország északkeleti csücskében két hatalmas megye, Borsod-Abaúj-Zemplén (BAZ) és Szabolcs-Szatmár alakult meg néhány nagyobb vármegye és pár kisebb töredék összevonásával. Így szűnt meg Zemplén megye önállósága is, BAZ-megyébe olvadt bele, Abaúj-Tornával együtt. Tőlük délebbre Hajdú-Bihar is összevonással keletkezett, akárcsak északnyugaton Győr-Sopron.

Pest-Pilis-Solt-Kiskun feldarabolása

Pest-Pilis-Solt-Kiskunt kettévágták, két felét aztán más megyedarabokból „pótolták ki”. Így jött létre a Nógrád-Honttól átcsatolt szobi járással kistafírozott Pest megye és a (csonka) Bács-Bodrog megyét is magába foglaló Bács-Kiskun. 

Így magyarázta 1950. január 8-ai számában a Magyar Nemzet ezt az intézkedést: "a feudalizmus Magyarországán egyes megyék aránytalanul nagy kiterjedésűek és népességűek voltak, más megyék területe viszont szűk. Az új megyehatárokat a táj jellege, a hegy- és vízrajzi helyzet, a talajviszonyok, ipari fejlettség, közlekedési adottságok szerint állapították meg. Ezért osztották szét Csanád megyét Békés és Csongrád között és bontották két arányos megyére a hatalmas Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyét.”

Hazug érvelés?

A megyék számának 25-ről 19-re csökkentését még egy a rendszerváltás előtt megjelent egyetemi tankönyv (Balogh-Izsák-Gergely-Föglein: Magyarország története 1918-1975) is így minősíti: „A kevesebb számú közigazgatási egység létrehozása ésszerű rendszabály volt, a felesleges adminisztráció csökkentését ígérte, ugyanakkor a valóságban a központi, pontosabban a központosított irányítás és ellenőrzés erősítését is szolgálta.”

A kommunista párt természetesen igyekezett a történelmi, egyházi, polgári központokat meggyengíteni, helyette a saját bázisainak számító iparvárosokat tette megyeszékhellyé. Ez történt, amikor Esztergom helyett Tatabánya lett Komárom megye székhelye. Nógrádban álságos indoklással Salgótarján lett a központ Balassagyarmat helyett, Békésben pedig Gyulát váltotta Békéscsaba.

Az új megyeszékhelyek

Sopron - a levéltár maradt

Az új megyék és megyeszékhelyek aztán 1950 februárjában és márciusában kezdték meg működésüket, bár néhány áthelyezett hivatal csak 1952-ben költözött át abba a szocialista iparvárosba (Tatabányára és Salgótarjánba), ahol kijelölték a helyét. Így olyan történelmi, egyházi és közigazgatási központokat szorítottak háttérbe, mint Balassagyarmat, Esztergom, Baja, Sátoraljaújhely és Sopron.

A Magyar Nemzet 1950. januári 8-ai száma mindenesetre ezt írja: „Az új megyeszékhelyek Kecskemét, Salgótarján, Békéscsaba, Tatabánya és Hódmezővásárhely ugyanolyan szempontok szerint lettek székhelyek, mint ahogy a megyehatárokat megvonták. Balassagyarmat helyett azért választották Salgótarjánt, mert amíg a régi nógrádi székváros vonzása csak 25 községre terjedt, addig Salgótarjáné 75 községre. Hasonló volt a helyzet Békéscsaba és Gyula közötti választásnál is, valamint Esztergom és Tatabánya esetében."

Természetesen Salgótarján vonzása közel sem volt ennyire erős. Megyeszékhellyé jelölése közlekedési szempontból sem volt igazolható a központibb fekvésű Balassagyarmathoz képest. Sőt, ahhoz, hogy „ne lógjon ki” a munkásmozgalmi bázis, amely a megye északkeleti csücskébe szorult, Nógrádhoz csatolták a Salgótarjánhoz viszonylag közelebb eső Pásztót, továbbá a későbbi Bátonyterenye tagtelepüléseit és Tarral együtt több más falut is Heves megyéből. 

Folyamatosan csökkent a megyék száma

A megyeátszervezéseknek volt azért racionális alapjuk is persze, hiszen a trianoni Magyarországon folyamatosan csökkent a megyék száma (nem számítva az átmeneti területgyarapodásokat 1938 után). Már a Horthy-rendszer is szembesült azzal a problémával, hogy a 64 egykori vármegyéből - a történelmi Magyarország 72 vármegyéjéből nyolc horvátországi volt - csak 35-ből maradtak területek Trianon után hazánkban. Így hamarosan - Romsics Ignác szerint 1923-ban - 25-re csökkentették a vármegyék számát. Horthyék hozták létre az úgynevezett "közigazgatásilag egyelőre egyesített" vármegyéket (például: Borsod-Gömör-Kishontot, Csanád-Arad-Torontált, Győr-Moson-Pozsonyt).

Mindezek után 1950-en igyekeztek tovább csökkenteni a megyék közötti különbségeket. Hasonló nagyságú és népességű területeket próbáltak kialakítani. Szintén 1950. október 22-én aztán megtartották az első tanácsválasztásokat, ezzel véget ért a főispánok, vármegyék, polgármesterek kora. Megalakultak a tanácsok, amelyek a későbbiekben megyei, illetve megyei jogú városi, városi, községi és sokáig járási szinten is működtek. Ezek a közigazgatási szervek felsőbb utasításokat hajtottak végre, a központosított, parancsuralmi rendszert kiszolgálva. Élükön tanácselnökök álltak, az apparátusokat pedig úgynevezett vb-titkárok irányították.

A rendszerváltás óta, és különösen Magyarország Európai Unióhoz csatlakozásától kezdve a megyék szerepe folyamatosan csökken, miután újra megalakultak az önkormányzatok a településeken, és ismét helyben döntenek a képviselő-testületek számos kérdésben, nem pedig megyei szinten dől el az összes fontos ügy. A közigazgatásban és az uniós pénzek elosztásában egyre fontosabb ugyanakkor a régiók szerepe.

Az átszervezés nyertesei

Veszprém megye - megszerzi a Balaton északi partját
Baranya megye - megszerzi Szigetvár környékét
Békés megye - megszerzi Csanád és Bihar megye egy részét
Csongrád megye - megszerzi Csanád egy részét

Miskolc - a hatalmasra duzzasztott Borsod-Abaúj-Zemplén megye központja
Tatabánya - Komárom megye új központja, Esztergomot háttérbe szorítva
Salgótarján - Nógrád megye új székhelye, Balassagyarmat helyett
Békéscsaba - a megnövelt területű Békés megye új székhelye, Gyula helyett
Győr - összevont megye, Győr-Sopron székhelye lesz, Sopron városát háttérbe szorítva 
Kecskemét - egy új, nagy területű megye (Bács-Kiskun) székhelye
Nyíregyháza - összevont megye, Szabolcs-Szatmár székhelye
Debrecen - összevont megye, Hajdú-Bihar székhelye

Különleges rendelkezések

 Siófok 1950-ben Veszprém megyéből kerül Somogyhoz.

Hódmezővásárhely Csongrád megyeszékhelye lesz, de területéből elcsatolnak egy részt Békés megyéhez. A város 1962-ben elveszti székvárosi státuszát, Szeged lesz Csongrád központja.

1950 nagy vesztesei

Zala megye - elveszti a Balaton-partot
Sopron, Abaúj-Torna, Bács-Bodrog és Zemplén megye - más központú megyékbe olvadnak be
Csanád-Arad-Torontál megye - kettéosztják Csongrád és Békés között
Bihar megye - felosztják Hajdú-Bihar és Békés között

Balassagyarmat - nem megyeszékhely többé, de a megyei bíróság, a megyei főügyészség és egy nagyobb börtön itt marad, 1952-ig itt működik a megyei tanács apparátusa is
Gyula - többé nem székváros, de megyei bíróság, főügyészség, kórház, könyvtár és börtön marad itt
Esztergom - nem megyeszékhely többé, de 1952-ig itt működik a megyei tanács apparátusa, az 1980-as évek közepéig pedig a megyei bíróság is itt marad, a megyei földhivatal és a levéltár máig itt van
Sopron - nem megyeszékhely többé, de a megyei levéltár egy része itt marad
Sátoraljaújhely, Makó, Berettyóújfalu, Szikszó, Mátészalka, Berettyóújfalu, Baja - többé nem megyeszékhelyek

Forrás: HVG, Történelmi Világatlasz