Ami nem mindegy: закрытое число студентов, vagy numerus clausus

Arról van szó, hogy a „zárt szám”, amit újabban mint legelső zsidótörvényt, valamilyen oknál fogva pedig magyar zsidótörvényt emlegetnek, távolról sem magyar lelemény. Az első numerus clausust ugyanis Oroszországban vezették be, 1887-ben. Ez a törvény az orosz „forradalomig”, ami egyáltalán nem létezett, csupán puccs volt, és a még lakatlan Téli Palota megszállása is humbug. Mindegy, lényeg az, hogy az orosz numerus clausus oka az állami zsidógyűlölet volt. Ezen kívül a világon semmi más oka nem volt. Mindenesetre alaposabb és átfogóbb volt, mint bárhol máshol a világon, mert az oroszoknál a középiskolákra is érvényes volt. Lev Davidovics Trockij (Bronstein) ezért nem mehetett gimnáziumba, csak reáliskolába.

 Az orosz „numerus clausus” pontosan 30 évig tartott!

Nincs tehát csodálkozni való azon sem, hogy a fönt említett esemény egyúttal véget is vetett a hivatalos kirekesztésnek, és csak a gondosan titkolt orosz zsidógyűlölet hat mindmáig.

Magyar találmánynak már csak ezért sem nevezhető az 1920. évi XXV. sz. törvény. Ugyanakkor érdemes szétnézni az egész akkori civilizált világon: szinte mindenütt bevezették a zsidó diákok oktatásban való részvétele mértékének szabályozásá A híresen liberális, Izrael-baráttá lett USÁ-ban 1910-ben kezdődött, és a ’30-as évek közepéig, legalább 25 évig tartott. (Arra nem találtam adatot, hogy ez a „közepéig” konkrétan mit jelent. Azért volna érdekes, mert a New Deal fasisztoid tervgazdálkodását Roosevelt elnöki kampányában hirdette meg 1932-ben.) A gazdasági program végrehajtása egyes történészek szerint 1933-ban elkezdődött, a gazdasági csőből való kilábalást szolgálni hivatott programot két szakaszra osztják. A második szakasz, vagyis a program kiteljesedése 1935-36-ban kezdődött, és 1939-re jutott a végéhez. Az elnök attól kezdve az elnökléssel (a háborúra készüléssel) volt elfoglalva. Az évtized közepének pontossága tehát nagyon is kérdéses. Már csak azért is, mert ez a tervgazdálkodás ott nagyot bukott, ugyanakkor az amerikai zsidó tőke igen jól prosperált. E közben egyes amerikai magánegyetemeken 1918-tól egészen az ’50-es évekig tartott. Erről természetesen csak szerény híreink vannak.

 A szomszédban, Kanadában 1920-tól 1940-ig, 20 évig tartott az ottani numerus clausus.

 Magyarországon a numerus claususnak is nevezett 1920. évi XXV. törvény – elsősorban a zsidó és az angolszász sajtó hazugságaival ellentétben – azt a célt szolgálta, hogy a megmaradt egyharmad országban a népességük arányának megfelelő mértékben vehessenek fel egyetemekre és más felsőoktatási intézményekbe (ahova zsidók nem szívesen jelentkeztek) nem magyar eredetű magyar állampolgárokat. Mint a bemutatandó törvényről, annak későbbi módosításáról és az adatokból kitűnik, a magyar numerus clausus egyrészt nem zsidóellenes volt, másrészt nem súlyosbodott a háborúhoz vezető években.

  Mindetekből következik, hogy amit az oktatás révén mint „Magyarország fasizálódása és részvétele a második világháborúban” címmel tanítottak – és ma is több helyen tanítanak – közönséges hazugság, amely nyilvánvaló politikai érdekeket szolgál.

 Romániában – amiről érdekes módon szinte minden forrás megfeledkezik – 1926-ban vezették be a zárt számot. Annyira hatékonyan, hogy az országban (más források szerint) már nincs érdemben mérhető zsidó népesség.

 Németországban a „zsidó kvótát” csak 1933. április 25-én vezették be. Jó tudni, hogy Adolf Hitler 1913-ban költözött át Ausztriából Németországba, 1925-ben elvesztette osztrák állampolgárságát, de csak 1932 februárjában kapott német állampolgárságot, de még az év júliusában megválasztották kancellárrá, és 1933. januárjában lépett hivatalba. Mintegy három hónap alatt törvényerőre emelkedett minden jelentős, zsidókat is sújtó törvénye.

 Litvániában 1934-ben, Lengyelországban pedig egy a Népszövetség által meghiúsított 1923-as próbálkozás után 1937-ben hoztak döntést arról, hogy az egyetemeken a zsidó hallgatók aránya nem haladhatja meg a felvettek 10 %-át.

 E sosem hangoztatott lengyel jogszabállyal ellentétben a sötét antiszemita Magyarországon 15.4 %-ban határozták meg a zsidó hallgatók arányát.

 A fentiek praktikus okokból feledésbe merültek, kivéve persze a németek által uralt „vészkorszakot”, és az eddigiekben bemutatott, az alábbiakban pedig bemutatandó állítólagos, hazudott magyar rasszizmust.

 Nézzük tehát először ama borzasztónak hirdetett 1920. évi törvényt, amely kimondta, hogy „… arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét.” (1920. évi XXV.tc)

 Ez az egyik rémség. Íme a legbosszantóbb, a zsidók által különösen preferált szakokat illető idézet: a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaság-tudományi karára és a jogakadémiákra való beiratkozás feltételévé vált „a nemzethűség s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatóság”.

  Sajátságos, hogy napjainkban nemcsak a szörnyű megkülönböztetés(?) miatt szapulják Magyarországot, hanem azért is, mert elvárta, hogy az ország stratégiai értékű tudományaira se a hazához hűtlen, se erkölcsileg másért kifogásolható, magyarán jellemtelen alakokat ne képezzenek.

 Íme:

1920. évi XXV. törvénycikk 

a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról

1. § A tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra az 1920/21-ik tanév kezdetétől csak oly egyének iratkozhatnak be, kik nemzethűségi s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók és csak oly számban, amennyinek alapos kiképzése biztosítható.

Az egyes karokra (szakosztályokra) felvehető hallgatók számát az illetékes kar (a műegyetemen a tanács) javaslata alapján a vallás és közoktatásügyi miniszter állapítja meg.

Rendkívüli hallgatók csak abban az esetben vehetők fel, ha a hallgatóknak az előző bekezdésben foglaltak szerint megállapított létszáma rendes hallgatókkal nem telt volna be és csak a megállapított létszám-kereten belül.

Ez az intézkedés a jog- és államtudományi karokon (jogakadémiákon) az államszámviteltanra beiratkozókra nem vonatkozik, a vallás- és közoktatásügyi miniszter azonban az illetékes karok meghallgatása után a pénzügyminiszterrel egyetértőleg ezeknek a rendkívüli hallgatóknak a létszámát is megállapíthatja

2. § Az 1. § rendelkezései az előző tanévekben már beiratkozva volt rendes hallgatók, valamint a bölcsészettudományi (bölcsészet-, nyelv- és történettudományi és mennyiségtan-természettudományi), továbbá az orvostudományi karokra középiskolai érettségi bizonyítvány birtokában beiratkozva volt rendkívüli hallgatók további beiratkozási jogát nem érintik, amennyiben nemzethűségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók.

3. § Az 1. § intézkedései szerint beiratkozónak az illetékes karhoz (műegyetemen a tanácshoz) benyújtott folyamodással kell a beiratkozásra engedélyt kérnie.

A beiratkozási engedélynek az 1. § rendelkezései szerint megállapított létszám-kereten belül való megadása, vagy megtagadása felett az illetékes kar tanárainak (műegyetemen a tanácsnak) teljes ülése végérvényesen határoz.

Az engedély megadásánál a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérők szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét

Hasonlóképen csak az illetékes kar (műegyetemen a tanács) teljes ülésén megadott engedéllyel iratkozhatnak be a 2. § alapján beiratkozni kívánók is. Ezeknek beiratkozására vonatkozó szabályokat a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletileg állapítja meg.

4. § Ezt a törvényt, amely kihirdetése napján lép hatályba, a vallás- és közoktatásügyi miniszter hajtja végre.

Eddig a hírhedt törvénycikk.

Akinek értelmi képességei elérik az írás-olvasás, nemkülönben a magyar nyelv megértéséhez szükséges szintet, erről nincs mit magyarázni. Ide van írva az egész.

Többen említik, hogy ez még semmi, de ehhez a törvényhez (ugyancsak Klebelsberg Kunó kultuszminisztersége idején) 1928-ban született egy kiegészítés.

Ez az:

1928. évi XIV. törvénycikk

a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról szóló 1920. évi XXV. törvénycikk módosításáról

1. § A tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról szóló 1920. évi XXV. törvénycikk 3. §-ának harmadik bekezdése helyébe a következő szöveg lép: Az engedély megadásánál a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérő megelőző tanulmányi eredményeire, illetve szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy elsősorban a hadiárvák és a harctéri szolgálatot teljesítettek és a közalkalmazottak gyermekei, továbbá a különféle foglalkozási ágakhoz (mezőgazdasághoz, iparhoz, kereskedelemhez, szabad foglalkozásokhoz stb.) tartozóknak gyermekei az ezen foglalkozásokhoz tartozók számának és jelentőségének megfelelő arányban jussanak a főiskolákra és a fölvettek száma az egyes törvényhatóságok között is igazságosan osztassék fel. A vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyel arra, hogy ezek a szabályok megfelelően alkalmaztassanak.

2. § Ezt a törvényt, amely kihirdetése napján lép életbe, a vallás- és közoktatásügyi miniszter hajthatja végre.

Van, aki enyhítésnek, van, aki szigorításnak érti, ezért álljunk meg egy pillanatra

Az nem fasizmus, hogy valakinek nemcsak tilos hazaárulónak és erkölcsileg züllöttnek lennie, ráadásul még jól is kell tanulnia. Ez a törvénycikk ezzel is törődik.

Érdemes felfigyelni arra a gondosan titkolt tényre, hogy amikor ezt írja elő a törvénycikk: „… arra is figyelemmel kell lenni, hogy elsősorban a hadiárvák és a harctéri szolgálatot teljesítettek és a közalkalmazottak gyermekei, továbbá a különféle foglalkozási ágakhoz (mezőgazdasághoz, iparhoz, kereskedelemhez, szabad foglalkozásokhoz stb.) tartozóknak gyermekei az ezen foglalkozásokhoz tartozók számának és jelentőségének megfelelő arányban jussanak a főiskolákra…” – enyhít a korábbi törvénycikken, mivel a magyar hadseregben az első világháborúban zsidó katonák és zsidó tisztek is harcoltak, ezek gyermekeire, árváira, a harctéri szolgálatot (ez minden ott megfordult orvosra, szakácsra, gazdasági beosztású stb. emberre is vonatkozik) teljesítettek, valamint az iparhoz (tehát a zsidó gyártulajdonosok, kisiparosok stb. gyerekeire is vonatkozik), kereskedelemhez (nem szűk fogalom, zsidó nagykereskedőtől a kis szatócsüzlet tulajdonosáig minden zsidóra is vonatkozik), szabad foglalkozásúak (tehát a többségében zsidó újságírók, írók, művészek közé tartozók gyerekeire is kiterjed stb.), számuk és jelentőségük arányában szintén bekerüljenek a főiskolákra.

Ez tehát az a „gyalázat”, amit legelső zsidótörvényként emlegetnek azok, akiknek csípi a szemét magyarságunk.

Kiegészítésül bemutatok egy statisztikát, hogy a föntebb említett „fasizálódás” hogyan hatott a magyarországi zsidóság egyetemi tanulmányokban való részvételére. Ugyanakkor figyelmeztetek arra, hogy a magyarországi zsidó limit 15,4%-át sem használták ki a zsidók. Megelégedtek ennek kétharmadával is.

A zsidók aránya az egyetemi és főiskolai hallgatók között

Nem hanyagolható el az a körülmény sem, hogy az 1920-as „numerus clausus” csak az újonnan felvettekre vonatkozott, az előző években beiratkozottak státuszát nem veszélyeztette. A nagy „fasizálódás” pedig nem változtatott semmin.

Ezek után ki-ki válaszolhat bármilyen kérdésre, ami agyában felvetődik a rémes hírű legelső magyar zsidótörvénnyel kapcsolatban.

A tények föntebb olvashatók

 Nemzeti HírhálóRovat: Dr. Szitányi György

Dosztojevszkij: A zsidókérdés

Oh, kérném csak azt ne gondolják, hogy én itt tényleg a «zsidókérdést» kívánom felvetni! Ezt a címet csupán tréfából választottam. Egy olyan nagyjelentőségű probléma, aminő a zsidók helyzete Oroszországban és aminő másrészről Oroszország helyzete, mely fiai közé három millió zsidót számíthat, — egy ily probléma megoldása túlhaladja erőmet. Azonban lehet erről egyéni véleményem és ehhez járul még az is, hogy sok zsidó váratlanul érdeklődni kezdett véleményem iránt. Egy idő óta leveleket írnak nekem, melyekben komolyan, keserűen és elszomorodva szemrehányást tesznek, hogy én megtámadtam őket, hogy gyűlölöm a zsidót, még pedig nem csupán «fogyatkozásai» miatt, «nem csupán mint kizsákmányolót», hanem éppenséggel mint «zsidót», mint népet, valahogy ebben az értelemben: «Júdás eladta Krisztust». Ezt írják nekem a művelt zsidók, vagyis olyanok, kik mindenkor annak a megértetésén fáradoztak, hogy műveltségüknél fogva már rég nem részeseik nemzetük előítéleteinek, a vallásos szokásokat sem tartják meg, miként a többi, egyszerű zsidó, mert mindezt műveltségükhöz méltatlannak hiszik. «És természetesen istenben sem hiszünk már». írják nekem. Ehhez csak azt kívánom egyelőre megjegyezni, hogy bűnt követnek el ezek a «magasabbrendű izraeliták», kik különben nemzetükért síkra szállnak, midőn negyven évszázada élő Jehovájukat elfelejtik és megrágalmazzák. Ez nemcsak a nemzeti érzés szempontjából bűn, hanem egyéb, mélyebb okoknál fogva is. Nem különös, hogy a zsidót Isten nélkül el sem lehet képzelni? Ám ez a théma már az egész nagy kérdéshez tartozik, ezért egyelőre el kell tekintenünk tőle. Leginkább egy dolgon csodálkozom: honnan és hogyan van az, hogy engem a zsidó-nép, a zsidó-nemzet ellenségének, sőt zsidófalónak tartanak? A zsidóban a kizsákmányolót, valamint egyes hibáit elítélni részint maguk ezek az urak is megengedik, azonban,.. azonban csak elméletben: a valóságban nehéz érzékenyebb és kicsinyesebb embert találni, minő a művelt izraelita, nehéz valakit találni, ki mint «zsidó» könnyebben erezné magát zsidóságában megbántva. De mikor és mi által adtam tanújelét a zsidónép elleni gyűlöletemnek? Minthogy ilyesmit soha nem éreztem, mit mindazok a zsidók, kikkel hosszabb-rövidebb ideig érintkeztem, jól tudnak, — még mielőtt a tulajdonképpeni zsidókérdésre térnék, — az ilyen vádakat egyszer és mindenkorra visszautasítom, nehogy később vissza kelljen térnem erre. Tán azért vádolnak meg zsidógyűlölettel, mert «izraelita» helyett «zsidót» mondok? Először is sohasem hittem, hogy ez a név sértő lehet, másodszor pedig, ahogy visszaemlékszem, mindig csak egy bizonyos eszméhez való viszonyában használtam: «zsidóság, elzsidósodás», stb. Mindenkor egy bizonyos fogalomról, egy bizonyos irányzatról, valamely kor jellemzéséről volt szó. Erről a viszonylatról lehet vitatkozni, lehet ellenkező álláspontot képviselni, de nem lehet a szót szándékos sértésnek tekinteni.