10. Szakértői vizsgálatok

Egy hagyományos gyilkossági eset viszgálatánál rutinszerűen vizsgálják a fegyvert, amellyel a bűncselekményt elkövették, hogy az eset kétség nélkül rekonstruálható legyen. Amikor a szovjetek az auschwitzi lágert elérték, a holocaust legfontosabb bűnjelét meg sem vizsgálták, de még csak egy fotó sem készült a gázkamrákról.

A Nürnbergi IMT-nél sem nyújtották be "minden idők legnagyobb gyilkossága" eszközének törvényszéki vizsgálatát. Az egyetlen törvényszéki vizsgálat, amelyet a vád képviselői benyújtottak, a Katyni tömeggyilkosságra vonatkozott[64]. Ebben az állt, hogy a német bevetési csoportok 20.000 lengyel tisztelt lelőttek, és Katyn mellett egy erdőben elföldeltek. Mint ahogy a 90-es években mindenki számára kiderült, a jelentés egy szimpla hamisítás volt, amellyel a szovjetek az NKVD által végrehajtott tömeggyilkosságot a németekre akarták rákenni. Ez a félrevezetési kísérlet mindent elmond a Nürnbergi vádak hitelességéről. Az amerikaiak tudták az igazságot Katynról, ezért rávették az oroszokat, hogy vegyék ki a Katyni esetet a vádpontok közül. Ez meg is törént, de bölcsen hallgattak, amikor az oroszok egy külön kirakatperben hét németet halálra ítéltek a Katyni tömeggyilkosság miatt. A perben a sztálini vádlók 4000 hiteles vallomást, 'tanúk' és 'szakértők' tucatjait vonultatták föl[65]. Ugyancsak dicstelen szerepet játszottak az esettel kapcsolatban a német médiák, mind a keleti, mind a nyugati, amelyek a gorbacsovi beismerésig hivatalosan nem vonták kétségbe a katyni eset orosz verzióját.

10.1     A Leuchter-tanulmány

Az amerikai Fred Leuchter volt az első politikailag és gazdaságilag független szakértő, aki 1988-ban egy alapos szakértői vizsgálatnak vetette alá az auschwitzi gázkamrákat. A szakértői vélemény legfontosabb megállapításai[66]:

10.1.1    Építészeti részletek

A gázkamrák mindkét ajtaja hagyományos faajtó, az egyik felső harmadában még egy egyszerű üveglap is van. Kilincsek belül is, kívül is találhatók. Speciális zárószerkezet éppúgy nem található, mint a gáz kiáramlását megakadályozó tömítések. Az olvasó fantáziájára bízzuk, mennyi ideig álltak volna ellen 900 halálos pánikban lévő embernek.

Az auschwitzi gázkamra ajtajai befelé nyílnak. Képzeljünk el egy elgázosítást, amely állítólag naponta többször előfordult:

A bezsúfolt emberek száma a 900-at is elérheti, akik aztán az ajtót belülről becsukják. Az elgázosítás után aztán az ajtókat óriási nehézségekbe ütközve (vagy egyáltalán nem) lehetett volna felnyitni, mert az áldozatok hullái megakadályozták volna a befelé nyíló ajtók kinyitását.

Valószínűtlen, hogy egy ilyen dilettáns konstrukció akárcsak egy napig is működhetett volna a feltételezett célból. Összehasonlításul bemutatjuk a jobboldali képen egy valódi gázkamra ajtaját, amelyet Dellaware-ban, az USA-ban egy személy kivégzésére használtak (az 1930-as évek amerikai technológiája). Ráadásul az állítólagosa gázkamra rá volt csatlakoztatva a központi csatornahálózatra. Ha ezt a helyiséget valóban gázkamrának használták volna, a mérges gáz a csatornahálózaton keresztül a kórházba, és a parancsnok házába juthatott volna, mivel mindkét épület a közvetlen szomszédságban volt.

10.1.2    A cianidmaradványok vizsgálata

Az építészeti részletek értékelésénél sokkal fontosabb a falazat cianidtartalmának vizsgálata. A Zyklon B hatóanyaga a hidrogén-cianaid gáz (képlete: HCN), amely nemcsak a rovarokra, állatokra és az emberre mérgező, hanem kémiailag is agresszív, és csaknem mindennel reagál, amivel érintkezik. A gázkamráknak nevezett helyiségek falainak vakolatában cianidvegyületeknek kellene kimutathatónak lenniük, ha ott valóban emberek tömeges kivégzését végezték Zyklon B-vel. Leuchter ezért mintákat vett különböző épületekből, főleg a "gázkamrákból", valamint a tetvetlenítő kamrákból, ahol - amit senki nem vitat - a Zyklon B-t rovarölőszerként használták.

A lezárt mintákat egy laboratóriumba vitték, ahol egy Dr. James Roth nevű vegyész mérte meg a cianidtartalmakat, akinek fogalma sem volt a próbák eredetéről. Az analízisek magas cianidkoncentrációt mutattak ki a tetvetlenítőkamrák falazatából és csak nyomokat a gázkamrák falazatából, melyeket állítólag emberek megölésére használtak. Ez az eredmény először cáfolta meg a gázkamra-tézist analitikai módszerekkel[67].

10.2     A krakkói szakértői vélemény

Válaszul a Leuchter-jelentésre a Krakkói Igazságügyi Orvostani Intézet egy kétségbeesett kisérletet tett a tömeges elgázosítás teóriájának megmentésére. A krakkóiak azonban szándékosan egy olyan analízismódszert alkalmaztak, amellyel csak a vízoldható cianidokat lehet kimutatni. A vízoldhatatlan, hosszú ideig stabil vas-cianidvagyületeket, melyeket Dr. James Roth kimutatott, a Krakkói Intézet egyszerűen figyelmen kívül hagyta.

Mivel a krakkói módszerrel az állítólagos auschwitzi gázkamrák falazatában nem lehet megállapítást tenni a cianidtartalomról, ennek a tanulmánynak az eredményei nem alkalmasak a Leuchter-jelentés cáfolatára. Ha a krakkói tudósok nem ismerik a különbséget a tartósan stabil és vízoldható cianidtartalom között, durva szakmai hiba vádjával kell szembenézniük. Ha a különbség a Krakói igazságügyi Orvostani Intézetnél is ismert, akkor a Krakkói tanulmányt egy szimpla félrevezetési kisérletnek kell tekintenünk.

10.3     A Rudolf-tanulmány

A különböző épületek falazatai cianidtartalmának összehasonlítása tudományosan kifogástalan módszer a Zyklon B-vel történő tömeggyilkosság igazolására vagy cáfolására. Ezen a nyomon indult el Germar Rudolf vegyész 1993-ban doktori disszertációja keretében szervetlen kémia szakterületen a Müncheni Max-Planck Társaságnál.

A mentora által kezdetben nagyon megdicsért munkában Rudolf ugyanarra az eredményre jut, mint Fred Leuchter: Magas cianidkoncentrációk a ruhafertőtlenítő-kamrákban és csak nyomokban kimutatható cianid a gázkamrákban, ahol állítólag emberek millióit mérgezték meg hidrogén-cianiddal[68]. Legkésőbb a tanulmány elkészülte óta tudományos módszerekkel van megcáfolva a milliós genocídium Zyklon B alkalmazásával gázkamrákban. A tanulmány emellett igen részletesen vizsgálja az állítólagos bedobónyílások kérdését és arra a megállapításra jut, hogy ezeket a bedobónyílásokat a háború után készítették. Rudolf kitér tanulmányában a Zyklon B cianidgáz-leadási összefüggéseire is, és azt a végkövetkeztetést vonja le, hogy vagy a gázosítás idejére vonatkozó tanúvallomások nem igazak, vagy az nem, hogy ezután a különleges kommandó gázálarc és védőfelszerelés nélkül ment be a "gázkamrába".

De ekkor valami furcsa dolog történt a fiatal, túlságosan kíváncsi Germar Rudolf esetében: A Németországi Zsidók Központi Tanácsának panaszára[69] a Max-Planck Társaság vezetőjénél azonnali hatállyal felmondanak az elismert szaktekintélyű doktorandusznak, aki nem volt büntetett előéletű, és semmiféle politikai aktivitással nem tűnt ki.

Nem sokkal ezután Germar Rudolfot közösség elleni izgatás (Volksverhetzung) miatt 14 havi feltétel nélküli(!) börtönbüntetésre ítélték, mert metodikailag helyes tudományos munkájából "hibás következtetéseket" vont le[70]. Evvel Germar Rudolf okleveles vegyész az első tudós a háború után, akit büntetőjogilag felelőségre vontak egy állítólagosan hibás doktori disszertáció miatt. A bírósági tárgyaláson Rudolf azt kérte, egy független szakértő ismételje meg az ő vizsgálatait, hogy bebizonyítsák a neki felrótt tévedést. Ezt a bizonyítási kérést a holocaust nyilvánvalóságára történő hivatkozással visszautasították. (A német jogrend lehetővé teszi a bizonyítási eljárás kérésének megtagadását, ha nyilvánvaló dolgok bizonyítását kéri az egyik fél. Ennek oka, hogy ne használják a bizonyítási eljárásokat a perek idejének elhúzására a végtelenségig, ha közismert, nyilvánvaló tények bizonyítását kéri az egyik fél. Nem hivatkozhat azonban a bíróság a nyilvánvalóságra, ha új, eddig nem közismert állítások merültek fel - függetlenül azok valóságtartalmától. Tehát a német bíróság jogellenesen utasította Rudolf védelmének erre irányuló kérését.) De a Rudolf-tanulmány megállapításait a mai napig senki nem cáfolta meg.

A független kutatók bírósági üldözése ideig-óráig elfedheti a történelmi igazságot. Sokszor hosszabb időt is igénybe vesz, míg hivatalos történészek is magukévá teszik az újabb ismereteket. Nyolc évvel Germar Rudolf bírósági meghurcolása után az Angliában élő zsidó történész és újságíró Gitta Sereny indíttatást érzett, hogy kijelentse, Auschwitz egy "szörnyű hely volt, de nem megsemmisítő tábor" [71]. Ezt a zsenge kezdeményezést bizonyára további tisztázó állásfoglalások fogják követni.

10.4     Treblinka – az archeológia viszgálati módszereivel

Treblinka, Varsótól 120 km-re észak-keletre, Auschwitz mellett a legfontosabb koncentrációs tábornak számít, már ami a halottak hivatalos számát illeti. Állítólag 870.000 embert öltek ott meg, többek között gőzzel, vákuumkamrákban, dízel-kipufogógázokkal. Ennek a hatalmas számnak ellenére semmi nyoma nincs a tömeggyilkosságnak: sem csontok, sem hamu, sem gázkamrák maradványa.

Egyes történészek a következőképpen magyarázzák ezt a furcsa körülményt: Mivel a treblinkai táborban nem volt krematórium, mind a 870.000 áldozatot tömegsírokban temették el. Mivel a háború vége felé a front egyre közeledett, a tábor őrzőcsapatát Himmler személyesen utasította, hogy exhumálják a 870.000 hullát és égessék el. Ezen ábrázolás szerint 2000-2500 hullát égettek el egyszerre hamuvá, hatalmas, vasúti sínekből készített rácsokon. Tüzelőanyagként frissen kivágott fa szolgált, mivel sem szén, sem száraz tűzifa nem állt rendelkezésre. Az állítólagos gázkamrákat ugyancsak alaposan eltüntették, semmi nyomuk nem maradt, még egy tégla sem[72].

1999 októberében egy kis csoport ausztráliai indult útnak Treblinkába, hogy egy viszonylag egyszerű módszerrel ellenőrizze a történelemírásnak ennek az elég hihetetlen ábrázolását. Csomagjukban egy talajradar volt. A készüléket geológusok, archeológusok, építészek és kriminológusok használják. Evvel a talaj mozgatása nélkül kimutathatók az elásott tárgyak, üregek, és a talaj szerkezetének változásai. Ennél a vizsgálatnál arra volta kíváncsiak a szakemberek, hogy kimutathatók-e egy tömegsír nyomai, és történt-e ásás, talajmozgatás az elmúlt századokban. A háromhetes szisztematikus vizsgálat eredménye egyértelmű: Azon a helyen, ahol számos sziklatömb emlékeztet a treblinkai tömegsírra, a talaj legalább 6 m mélységig érintetlen. Tömegsírnak semmi nyoma nem található[73].

11.  Krematóriumok

A szemtanúk beszámolói tele vannak rémítő tudósításokkal lángot köpő, füstölgő krematórium-kemencékről. Arnold Friedman, egy gyakran idézett auschwitzi szemtanú, még azt is állította, hogy a füst alapján meg tudta állapítani, hogy "éppen kövér vagy sovány embereket, ukránokat vagy lengyeleket égettek el". De amikor Fiedmannt 1985-ben először hallgatták ki tanúként, szembesítették avval a ténnyel, hogy a krematóriumok sem lángot, sem látható füstöt nem lövellnek ki. Egy szigorú kikérdezés után Friedmann összetört, és beismerte, hogy szemtanúi beszámolóit maga találta ki[74].

A füstölgő krematóriumkemencék képe annyira elterjedt, hogy egyes érdekcsoportok a hamisítástól sem riadnak vissza, hogy megmentsék a számos abszurd szemtanúi vallomást. Az alábbi képek közül a jobboldali egy ilyen manipuláció, amelyet 2000 májusában a Simon Wiesenthal Center honlapján tettek közzé. Az olvasónak az a benyomást kell kapnia, hogy az embercsoport hátterében egy krematórium vár rájuk füstölgő kéményekkel.

Retusálatlan kép: Auschwitz Album Klarsfeld Foundation, New York, 165. sz. kép	„Füstölgő krematóriumok“:Simon Wiesenthal Centerhonlapja ( 2000. május)

Sok hivatalos történész a zsidók tervszerű, ipari méretű megsemmisítésének bizonyítékaként ábrázolja a krematóriumokat. De krematóriumok léte csak a temetés módjáról adhat felvilágosítást, nem pedig a lágerben elhúnytak halálának okáról.

Éppen Auschwithban dúltak súlyos tífusz-járványok; a regisztrált halottak 65 %-a tífuszban halt meg. A krematóriumokra azért volt szükség, mert a tífusz-áldozatok eltemetése a járványveszély és a magas talajvízszint (50-100 cm) miatt ezen a vidéken szóba sem jöhetett. Egyébként a halott foglyok elhamvasztása a császárság idejére nyúlik vissza, nem az SS találmánya volt.

Jean-Claude Pressac auschwitzi krematóriumokra vonatkozó vizsgálata (a zsidó Beate-Klarsfeld alapítvány megbízásából) azt eredményezte, hogy az auschwitzi halottak hivatalos számát 4 millióról 1 millióra, azaz 75 %-kal kisebbre korrigálták[75]. Carlo Mattogno és Franco Deana kritikus elemzésnek vették alá Pressac művét és részletes, technikai munkájukban arra az eredményre jutnak, hogy még ez a szám is túlzott[76]. A helyi adottságok és körülmények, különösen a krematóriumok kapacitásának realisztikus vizsgálata azt eredményezi, hogy a halottak tényleges száma közelít a hivatalos halottaskönyvekből 1989 óta ismert számokhoz. Ez is egy rettenetesen magas szám, amelyet semmiképp sem akarunk szépíteni vagy relativizálni. Azonban a holocaust mítosz központi tézise, a "tervezett, ipari méretű népirtás" ezen ismeretek fényében nem tartható fenn tovább.

12.  A büntetőjogilag elrendelt igazság

Minden tézis három fokozaton halad át elismeréséig: Az elsőben nevetségessé teszik a másodikban küzdenek ellene, a harmadikban magától értetődőnek számít. (Arthur Schopenhauer)

Annak ismeretében, hogy a holocaust hivatalos ábrázolása egyre jobban inogni kezd, magától értetődő volna, hogy egy szakmailag kompetens és politikailag független szakértői csoportot bízzanak meg az 1933 és 1945 közötti időszak történelmének egységes, összefügő feldolgozásával. A német történészek és a média azonban minden áron, még a tudományos kutatás és a véleménynyilvánítás szabadságának megakadályozása árán is arra törekednek, hogy elfojtsák a "holocaust" témájának tárgyilagos feldolgozását.

A hivatalos történészek és a média reakciója a holocaust témával összefüggő új ismeretekre gyakran ugyanazon séma szerint történik: A független kutatókról először tisztességtelen szándékot tételeznek fel, és megpróbálják az új ismeretek jelentőségét átlátszó, akadékoskodó érvekkel elbagatellizálni. Ha ez sem segít, a büntetőjogászt veszik igénybe, hogy megmagyarázzák a gondolatbűnözőnek a "történelmi igazságot". A kíméletlen véleményterror jogi eszköze majdnem mindig a német BTK 130. §-a (közösség elleni izgatás)[77]. 1994-ig ezt a paragrafust csak akor alkalmazták, ha valaki sértően vagy valóban izgató módon nyilatkozott valamelyik vallási vagy etnikai közösségről. A holocaust aktuális változatában való kételkedés nem volt megtiltva.

Egy Weinheim-i gimnáziumi tanár, Günter Deckert esete volt a BTK 130. §-a drámai megszigorításának nyitánya. Günter Deckert azért került a politikai igazságszolgáltatás célkeresztjébe, mert 1991 novemberében „egyetértő mimikával és gesztikulációval“ fordította le egy nyilvános előadáson az amerikai Fred Leuchter előadását németre. Dekcertet a Mannheimi Tartományi Bíróság közösség elleni izgatás miatt 12 hónap börtönbüntetésre ítélte. A Szövetségi Törvényszék (Bundesgerichtshof, BGH) 1994. március 15-én megsemmisítette az ítéletet, és megállapította, hogy Deckert megnyilatkozásai és cselekedetei nem bűncselekmények, mert hiányzik a sértés.

A Németországi Zsidók Központi Tanácsa nyilvánosan bírálta Deckert fölmentését, és a leghatározottabban követelte a törvény szigorítását [78]. Egy szokatlanul rövid megvitatási időszak után a német parlament, a Bundestag a Németországi Zsidók Központi Tanácsa kívánságainak és útmutatásának megfelelően megváltoztatta a BTK 130. §-t. 1994. december 1-e óta aki csak általánosságban is kételkedik a holocaust aktuális verziójában, a BTK 130. §. 3. bekezdése alapján („Lex Auschwitz“) üldözendő, és 5 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.

Ha most valaki azt hiszi, hogy Deckert megúszta, mert "tettét" még a szigorítás előtt 3 évvel követte el, az térjen jobb belátásra: 1995 áprilisában a Deckert-pert újraíndították a Karlsruhe-i Tartományi Bíróságnál. Mivel most már a nyilvánosan hangoztatott kételkedés a holocaustban keményen büntethető volt, Heiko Klein államügyész egyáltalán nem törekedett a közösség elleni izgatás tényének bebizonyítására. A tárgyaláson csak egy kérdést tett föl Deckertnek:

„Hisz ön a gázkamrákban?“  

A híres Nietzsche-idézetet felhasználva, „Hinni annyi, mint nem akarni tudni", így válaszolt Deckert:

„Tudni akarok.“

Ez a tömör válasz két év feltétel nélküli börtönbüntetést eredményezett Deckertnek. "Nevelhetetlen" tartása miatt Günter Deckert már 5 évet töltött el a Stuttgart-Stammheim-i börtön súlyos bűnözők számára fenntartott nagybiztonságú részlegében[79].

A „Lex Auschwitz“ életbelépése óta Németország politikai üldözési gépezete olajozottan működik. Az Alkotmányvédelmi Hivatal (Németországban az államvédelmi hatóság neve Alkotmányvédelmi Hivatal) jelentése szerint 1994 és 2000 között több mint 62.000 embert ítéltek el jobboldali, véleménynyilvánítással kapcsolatos bűncselekmények miatt. Csak egyetlen példát közlünk, hogyan üldözik Németországban a véleménynyilvánítással kapcsolatos bűnöket:

Egy, a szülőföldjéről elüldözött sziléziai származású férfit feljelentett az Ifjú Szocialisták egyik tisztségviselője, Ismail Ertug, mert a Sziléziai Menekültek Egyesületében a 15 millió német elüldözését szülőföldjükről a holocausttal hasonlította össze. Az Ambergi Városi Bíróság a 78 éves Walter Sattlert erre föl 16.000 DM pénzbírságra ítélte[80].

Miért védi körömszakadtáig a német államhatalom a szövetségesek rémhírpropagandájának éppen aktuális változatát (gázkamrák) még a véleménynyilvánítás korlátozásának árán is? A páni félelem diktálta választ Patrick Bahners, a Frankfurter Allgemeine Zeitung tárcarovat vezetője 1994-ben így fogalmazta meg:

„Ha Deckert nézetei a holocaustról helytállóak volnának, a Német Szövetségi Köztársaság hazugságon alapulna. Minden elnöki beszéd, minden egyperces néma felállás, minden történelemkönyv hazugság volna. Amennyiben Deckert a zsidókon elkövetett gyilkosságot tagadja, a Szövetségi Köztársaság legitimitását kérdőjelezi meg. [81]

13.  Összefoglalás és zárószó

Amíg a holocaust téma nyílt és tárgyilagos vitáját büntetőjog eszközeivel akadályozzák meg, nem számíthatunk rá, hogy hivatásos történészek, politikusok és a médiák törekednek az objektív történelmi igazságra. A tematika jelenlegi hivatalos ábrázolásmódját a holocaust mítosz régi védelmezője, Jean-Claude Pressac, francia holocaust-szakértő így jellemzi:

„Kontármunka, túlzások, kihagyások és hazugságok jellemzik a korszak legtöbb tudósítását. Elkerülhetetlenül új dokumentumok fognak napvilágra kerülni, melyek megingatják a hivatalos meggyőződést. A holocaust látszólag diadalmaskodó jelenlegi ábrázolása pusztulásra van ítélve. Mit lehet belőle megmenteni? Nem sokat... Túl késő már!""[82]

A jelenlegi holocaust-kép legfontosabb nyitott kérdéseit és ellentmondásait a következőkben lehet összefoglalni:

Államilag elrendelt népirtás parancs, terv és költségvetés nélkül?

A holocaust legfőbb felelősének ma is Adolf Hitlert tekintik. De a mai napig nem került elő egyetlen dokumentum sem, amely bizonyítaná, hogy a Führer parancsot adott a zsidók tervszerű, ipari méretű megsemmisítésére, vagy arról egyáltalán információi lettek volna. A győztes hatalmak által tonnaszámra lefoglalt dokumentumok közt egy sincs, amely csak egy halvány utalást tartalmazna a tervre, parancsra, költségvetésre a holocaustra vonatkozólag (ne tévesszük ezt össze a zsidók kitelepítésével, amelyet valóban terveztek és végrehajtottak. Raul Hilberg és a vele egyívású történészek ezért a rendkívül sovány bizonyítékok miatt egy idő óta azt állítják, a holocaust tervezése és kivitelezése kvázi telepatikus úton („incredible meeting of minds“) történt[83]. Az állítás, mely szerint a holocaust részleteit a Wannsee-Konferencián tervezték meg, már egy tekintélyes izraeli történész is ostobaságnak ("silly story") nevezi.

Hatmillió gyilkosság, egyetlen egy törvényszéki bizonyíték sem?

Minden hagyományos gyilkosságnál elvégzik a hullák boncolását. Az emberiség történelmének legnagyobb bűntényét azonban egyetlen egy törvényszéki vizsgálat sem igazolja. Amikor a szövetségesek 1945 tavaszán megszállták Németországot, egyes speciális egységeknek csak az volt a feladatuk, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek a német háborús bűnökre. Köztük volt Dr. Charles Larson amerikai törvényszéki orvos, aki több mint 20 lágerben számtalan boncolást hajtott végre. Történészek sohasem idézik Larsont vagy más törvényszéki orvost, akik egyetlen egy Zyklon B okozta halálesetet (elgázosítás) sem tudtak bebizonyítani [84].

Hatmillió gyilkosság, és semmi nyoma a gyilkos fegyvernek?

A szövetséges és szovjet rémhírpropaganda utolsó és megmaradt változatára, mely szerint a német koncentrációs táborokban kifejezetten erre a célra épített gázkamrákban ölték meg a zsidókat ipari méretekben, nincs semmi bizonyíték, amely kiállna egy független tudományos vizsgálatot. Ráadásul a mai napig nem kerültek elő sem építési tervek, sem kezelési utasítás, sem fényképek ténylegesen működtetett gázkamrákról. Ez vezette Robert Faurisson professzort már 20 évvel ezelőtt arra, hogy a holocaust mítosz Achilles-sarkát egyetlen egy mondatban összefoglalja: „Mutass vagy rajzolj nekem egy[valódi] náci-gázkamrát.“

Mit bizonyítanak a szemtanúk ellenmondásos vallomásai és a kínzással kicsikart beismerő vallomások?

Ezek a szemtanúi beszámolók és beismerő vallomások, amelyeket gyakran a holocaust bizonyítékaként tekintenek, jogállami bírósági eljárásban nem állnák meg helyüket. Bármely tanú, akit keresztkérdéseknek vetettek alá, olyan ellentmondásokba bonyolódott, hogy eredeti állításait vissza kellett vonnia. A legfontosabb és leggyakrabban idézett vallomásokat kínzással vagy zsarolással csikarták ki. Ezek a vallomások semmilyen jogi eljárásban nem állnák meg helyüket.

A holocaust mint valláspótlék?

Egyes evangélikus teológusok magukévá tették a kijelentést, mely szerint „Isten halott" és a klerikusok számára ezt a paradox ateista álláspontot avval indokolták, ha Isten létezne, megállította volna az Auschwitz felé gördülő vonatokat [85]. Ilyen, látszólag filozófikus mélységű kijeletésekkel német lelkészek több millió keresztény vallásos érzéseit sértik. Másrészt a holocaust tekintetében a német államhatalom a hitet a tudás fölé helyezi. Amíg a német igazságszolgáltatás "hitetleneket" üldöz és az újabb történelemre vonatkozó jogos kérdéseket drákói szigorral elfojtja, joggal állítható, hogy a holocaust mítosz Németországban valláspótlékká vált.

Holocaust mítosz: Cui Bono?

Ki húzhatna hasznot abból, hogy a történelem egy részletét 1979 óta holocaustnak nevezik és bizonyos körök propagandisztikusan felfújják? Norman Finkelstein, a politikai tudományok professzora New Yorkból, megpróbál könyvében, The Holocaust-Industry = A holocaust ipar,[41] erre a kézenfekvő kérdésre válaszolni. A holocaustot egy zsaroló vállalkozásnak nevezi, amelyet zsidó szervezetek céltudatosan alkalmaznak újabb és újabb kártérítések követelésére, illetve az izraeli hadsereg palesztinok elleni brutális fellépésének erkölcsi igazolására a megszállt területeken. 
(Csak két friss magyar példa a médiákból: 
1, A makói zsinagógát 90 millió Ft-ért helyreállították. Az összegből 70 millió Ft-ot fizetett a magyar állam, 20 milliót a MAZSIHISZ. A helyreállított épületet a MAZSIHISZ Makó városának kívánja bérbeadni kulturális rendezvényekre. Ahogy ismerjük a hazai viszonyokat, nem lesz merszük a makóiaknak a zsidó kívánságnak (követelésnek) nemet mondani.
2. Budapesten másfél milliárd Ft összegből kívánnak holocaust-központot létesíteni. Az összegből 900 millió Ft-ot a magyar állam fog állni.)

Finkelstein szó szerint: 
“A holocaust egy pótolhatatlan ideológiai fegyver. A fegyver alkalmazásával a világ egyik legfélelmetesebb államából, amelyben a nemzsidó lakosság emberi jogait a legszörnyűbb módon elnyomják, az 'áldozatok állama' lett. Az USA legbefolyásosabb 'etnikai csoportja' szintén az áldozat státusába jutott. [...] Ez az állítólagos áldozatszerep igen jó osztalékot fizet, ezen túlmenően pedig a bírálat elleni immunitást eredményezi, bármilyen jogos is legyen ez a bírálat." 

Finkelstein, lengyelországi zsidó bevándorlók fia, akik túlélték a treblinkai koncentrációs tábort, a következő megállapítással zárja könyvét:

"Korunk kihívása, hogy a holocaust tárgyilagosan megvitatható témává váljon. Csak így tanulhatunk a történelemből."

Finkelstein könyvének magyarországi kiadását egyébként zsidó körök a mai napig sikeresen gátolják.

14.  Ajánlott irodalom

Az aláhúzott művek az interneten megtekinthetők, illetve letölthetők. Az elterjedt előitélettel szemben nem tilos ezeket a könyveket személyes használatra (tanulmányozásra) megvásárolni, illetve birtokolni. Ha könyvesboltjában nem tudja ezeket a műveket beszerezni, valószínűleg itt megrendelheti:

Az apróbetűs rész

Ezt a kiadványt egyes országokban, ahol a véleménynyilvánítás szabadságát elnyomják, üldözhetik, de ezt az ENSZ emberi Jogok Chartája (19. cikkely, véleménynyilvánítás és információs szabadság) védi. A nem üzleti célokat szolgáló sokszorosításhoz a szerzők hozzájárulnak

A mű német nyelvű nyomtatható változata (PDF-file, kb. 500 kB) innen tölthető le.