Szemenyei-Kiss Tamás

“Radnóti Miklósnak nem volt választási lehetősége… Magyar költőként élt és alkotott – a zsidósága miatt kellett elpusztulnia. 
Kecskési Tollas Tibor németnek született. Egy olyan kultúr- és etnikai kör tagjaként, amely nyíltan vállalta az alsóbbrendűnek ítélt emberek kiírtását. A múlt évszázad hatvanas éveiben ’népi németnek’ jegyeztette be magát Nyugat-Németországban, így kérvényezte és kapta meg a német állampolgárságot – elhallgatva azt, hogy magyar mundérban, magyar csendőrtisztként vált becstelenné. A kakastollasok egyenruhájában szerzett érvényt annak, hogy Bajorországban németként egyúttal magyarnak érezze magát… Ezek az emberek, Kecskési Tollas Tibor és bajtársai, németnek hitványak, magyarnak gonosztevők voltak. A Nemzetőr főszerkesztőjeként mindkét szerepben kiélhette magát: ebben a szellemi közegben irányítóként és irányítottként a ’magyar szellemiség’ papírmassé díszletei között igyekezett tudatalattijában tisztára mosni az egyenruháján Beregszász városában esett foltokat…” (Attila Bodo Kirchsteuer, Vorsitzender des USV e.V. – Klosterburg 2, Kastl, 11. Oktober 2007)

Heinrich Himmler parancsára

Az SS Reichsführer, Heinrich Himmler, 1942. június 25-én kelt 323/42. sz. szigorúan titkos utasítása tartalmazta a megszállt ellenséges országokban kivégzett vagy deportáltak 6-12 éves gyermekeire, illetve a 12-18 év közötti fiatalkorúakra vonatkozó rendeletét. – “…A partizánok és egyéb ellenállók gyermekeit, akik a faji és deportációs kritériumok alapján ki lesznek választva, a német repatriálási hivatal táboraiba kell szállítani.” - Az I. és II. kategóriába sorolt fiatalokat Münchenbe szállították a Herzog Max Strassén volt Lebensborn-központba vitték, ahol a megfelelő faji tulajdonságokkal rendelkező gyerekeket gyámság alá vették – kis részüket egy-két napon belül örökbeadták. Még élő szemtanúk, a Harmadik Birodalom déli határai körzetéből elhurcoltak, nyilatkozták: a csecsemőket kosarakban vitték Alsó-Stájerországból (a mai Szlovénia területéről) az osztrák Frohnleiten gyűjtőtáborba – de további sorsukról, értelemszerűen, hiteles információik az idősebb korú deportáltaknak nem lehettek. Himmler 323/42. számú rendelete alapján Saldenburg, Neustift, Himmelberg, Seligenporten, Eisenstein és Kastl körzetét jelölték ki gyermek-KZ-táboroknak, Kastl esetében az egykori bencésrendi apátságot, a XX. században bencés kolostorként használt Burg Kastl rideg épületkomplexumát. E helyre a szlovéniai Bled városában 1942. szeptember 21-én lezajlott SS magasabb bizottsági ülése határozatai szerint az addig deportált vagy kivégzett szülők gyermekeit vitték. Inge Viermizt SS-tiszt, oberpfalzi megbízott, így nyilatkozott a kastli táborba szállítandók sorsáról: “Az agyonlőtt banditák gyermekeit az anyjuktól el kell venni, nehogy a németek irányába ellenséges szellemben neveljék fel őket. Azokat, akiket el lehet németesíteni, a VoMi (Volksdeutsche Mittelstelle) hivatal rendelkezésére kell bocsátani. – Az anyjukat koncentrációs táborokba küldjük…”

Kb. 3000 “agyonlőtt bandita” – ellenállók és zsidók – gyermekét rabolták el így, ezek egy része, 500-600 kiskorú Burg Kastl-ba, a rácsos ablakú világba került. A közeli Pfaffenhofenben kiemelt erősségű Waffen-SS hadibázis volt, de magát a tábort külön SS-őrség védte. Kutatásaim során találkoztam olyan véleményekkel is, miszerint a nyugati szövetséges titkosszolgálatok tudtak a gyermekláger létezéséről – de erről sem a háború éveiben, sem azt követően nem adtak tájékoztatást a nyílvánosság felé.
Az “egyszerű német nép”, a katolikus egyház és Kastl polgármestere, J. Kramer is kivette részét a megbocsájthatatlan bűnből. Az eichstatti püspökség a tiltakozás helyett olykor-néha papokat küldött a kolostorbörtönbe, hogy a gyermekek meg tudják gyónni bűneiket…, maga a püspök és a község polgársága a keresztelők, esküvők és egyéb közösségi ünnepség alkalmával szót sem ejtettek a rácsok mögé zártakról. - K. Seeberger, a tábor parancsnoka valódi, porosznak nevezett kiképzést valósított meg. Az élet és halál ura a gyermekeknek reggelire kenyeret és margarint vagy a Hitler-szalonnának is emlegetett marmeladét adott, délben zöldséglevesért állhattak sorba, este pedig – ha éppen nem tartott menetgyakorlatot számukra – a maradékot, vagyis a moslékot kapták meg. Prof.dr.Janez Zmavz (jelenleg a szlovéniai Sempeterben élő) kastli fogoly elmondása szerint sokszor éjjel 1 óráig gyakorlatoztatta őket az Appelplatzon vagy menetgyakorlatot végeztetett velük. Ellenkezésért, parancsmegtagadásért verés járt. - Seeberger SS-parancsnokra jellemző módon, amikor egyetlen alkalommal az éppen soros egyik altiszt megengedte a gyermekeknek, hogy az anyanyelvükön énekeljenek el egy népdalt, dührohamot kapott és azonnal frontszolgálatra irányította a “Führer és Heinrich Himmler akaratát semmibevevő” beosztottját. A gyermekrabok aznap semmiyen ételt nem kaphattak. A kastli koncentrációs tábort, hasonlóan a másik hat gyermekbörtönhöz, az amerikai hadsereg szabadította fel 1945 tavaszán.

A “Waffenbruderschaft” és Burg Kastl

Amint azt a fentebb említettem, Pfaffenhofen körzetében igen erős Waffen-SS hadosztályok harcoltak az amerikaiakkal, a Német Birodalom területén talán e helyen tartottak a leghosszabb ideig a harcok. A német csapatokat magyar katonai egységek, hungarista légiók és csendőrszázadok is támogatták – amiért úgy a birodalmi hadvezetés, mint a lakosság háláját fejezte ki a magyaroknak. A konszolidálás első hónapjaiban az amerikai hatóságok figyelmét a háborús főbűnösök felkutatása kötötte le – az elrabolt gyermekek részére kialakított koncentrációs táborok ügyével egyáltalán nem foglalkoztak. De…, mint az később nyílvánvalóvá vált, az elkövetkező évek-évtizedek során sem indult vizsgálat ebben az ügyben, a helyi polgármestereknek, önkormányzati hivatalnokoknak (akiknek jelentős része az NSDAP tagja volt vagy a Waffen-SS katonájaként maga is érintettnek számított) nem állt igazán érdekében a múlt kutatása.

A Nyugatra özönlött vagy a háború utolsó hónapjaiban már eleve ott tartózkodott százezrekből a nemzetiszocializmus elkötelezettjei és a támogatóik tarthatak leginkább a felelősségre vonástól – ők, illetve családtagjaik, a Német Birodalom amerikai-francia-angol megszállási övezeteiben (“Besatzungszonen”) maradtak illetve az “ODESSA”, valamint 1946-tól a nyilas HMH segítségével távoztak különböző közép- és délamerikai országokba. Csejtey Béla gimnáziumi tanár és Kálózdi Nándor kezdeményezésére a Passau melletti Waldwerke magyar menekülttábor tagjai támogatásával hozták létre 1946-ban a Kastl-i Magyar Gimnázium elődjének tekinthető Németországi Magyar Gimnáziumot. Több költözés után 1948-ban a bajorországi katolikus vezetők, a kastli helyi városvezetők, de leginkább a magyar királyi honvédség, az exiliumban működött antikommunista organizációk vezetőinek támogatásával Burg Kastl bencés kolostorában talált otthonra a Kastl-i Magyar Gimnázium. – E ténykedéssel a közös érdek, a múlt eltakarására irányuló akarat közel két évtizedre biztosította azt, hogy az egykori láger helyén ne folyhassanak kutatások, egyúttal a “Waffenbruderschaft” (a fegyverbarátság) területén bizonyított magyar fegyveres erők tisztjei gyermekeinek megfelelő nevelést, biztonságot nyújtson az intézmény. 1948 után több egykori magyar és német katonatiszt oktatott a Magyar Gimnáziumban békés együttértésben a legreakciósabb, “igaz keresztény elveket valló” paptanárokkal – a fiúinternátus vezetőjévé Puhlmann Péter német hegyivadász kiképzőtisztet nevezve ki.

Az utolsó nemzeti légió

A leggyorsabb lábú szabadságharcosok és az ’56-os szovjet invázió elől menekültek kétszázezres seregében szép számmal akadtak olyanok, akiket a forradalom szabadított ki börtöneikből – ezek között az 1944/45-ös hungarista állam 10-15 évre elítélt nemzetiszocialistái és a háborús bűntettekért elítélt személyek is ott voltak. Kecskési Tollas Tibor, akit saját állítása szerint a “szabadságharc katonái engedték ki a váci fegyházból” – már 1956 nyarán szabadlábon volt és az elsők egyikeként hagyta el Magyarországot. (Esetében szó sem volt arról, hogy a felkelt nemzet katonájaként fogott volna fegyvert az ország védelmében…) A beregszászi zsidók deportálásának főszereplője már 1956 decemberében (!) a Magyar Harcosok Bajtársi Szövetsége (MHBK) vezetőinek és a hungarista emigráció prominenseinek segítségével jelentette meg a “magyar szellemi önvédelem lapját” a Nemzetőrt. – Elsőrendűen dr.Radvánszky Antal, a nyilas kormány alatt működött Magyar Nemzeti Bank vezértitkára, a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata (HMH) egyik pénzembere sietett a segítségére, de szakmai-politikai szempontból gróf czegei Wass Albertre is számíthatott, aki felbecsülhetetlen értékű propagandamunkát végzett az egykori csendőrtiszt érdekében az Egyesült Államokban. Zákó András tábornok minihadserege – és az általuk gyűjtött pénz – is biztos hátteret biztosítottak Kecskési Tollas számára, aki egyre inkább a nemzeti emigráció legismertebb alakjává nőtte ki magát.

1958-ban a Burg Kastl-i Magyar Gimnázium vezetőségi tagjának választották a “szellemi honvédelem” emblematikus figuráját, akinek ugyan nem volt komoly beleszólási lehetősége az ügymenetekbe, de egyik érdekeltje lett annak, hogy a német-magyar viszonyok az egykori NSDAP-tag városi vezetőknek illetve a második világháború idején kompromittálódott egyházi előljáróknak is megnyugtatóan alakuljanak. Vezetőségi tagságának és előadói éveinek során mindvégig megbecsült helyen volt található az egykori, 1942-1945 közötti időszakban, működött Hitler-bajszos polgármester, J. Kramer arcképe és természetesen, mint vezetőségi tag nem támogatta azokat a törekvéseket, amelyek feltárhatták volna a bencés kolostor szörnyű titkát. Néhány személy, közöttük Attila Bodo Kirchsteuer, ugyan sokat tettek azért, hogy végre a nyílvánosság elé kerüljenek a szlovén és más nemzetiségű gyermekek tragédiái – de ezeket a személyeket nyomban “zsidó bajkeverőknek” vagy a német-magyar viszonyok megrontójának minősítették.

1997-et, Kecskési halálát követően, még éveket kellett várni arra, hogy végre – Attila Bodo Kirchsteuer kezdeményezésére - az ambergi, majd a müncheni és a nürnbergi ügyészség asztalára kerüljenek azok az iratok, tanúvallomások, amelyek egyértelműen bizonyítják az egykori gyermektáborok (közöttük kiemelten a kastli bencés kolostorban működött láger) létezését. – E helyen, polgári kényelem közepette és a nemzeti önvédelem glóriája alatt, mit sem tudva apjuk bűnös multjáról, érettségizett 1980-ban Kecskési Tollas Tibor két gyermeke. Kecskési Tamás (ilyen az élet) a későbbiekben, apja múltjára tekintettel, diáktanácsi képviselőként vonult be a komor multú német-magyar gimnázium történelmébe.

Mivel 2006-ot követően ügyészi vizsgálat van folyamatban a fentebb ismertetett ügyben, egyelőre nem áll szándékomban az összes rendelkezésemre álló dokumentum ismertetése. A Magyar Köztársaság kormánya még ennyi ismerettel sem rendelkezett, mikor kitüntette az egykori csendőrtisztet – a Magyar Újságírók Országos Szövetsége pedig 1997 után posztumusz “örökös tagjaik” közé fogadták, mert úgymond, a Nemzetőr főszerkesztőjeként sokat tett a szellemi önvédelemért és a magyar újságírásért.

 

FORRÁSJEGYZÉK:

Hermann Römer: In Kastl war kein Nazi-Lager? (Schweppermannsbote, 2007. március) “Hauptsache,
                          sie hauen schnell ab!” (Landkreis, 7. September 2006)
Generalstaatsanwalt München, 14 AR 1928/07 nytsz. Ügyirat Generalstaatsanwalt Nürnberg,
                          6 AR 341/07 nytsz. ügyirat,
Hüttner főügyész levele Hermann Römer: Slowenien Kinderlager auf der Klosterburg Kastl 
                          (Schweppers. 2007. március)
Attila Kirchsteuer: Gedanken an Kastl – Schwarze Tage in Kastl (Emlékirat, 2006)

Szemenyei-Kiss Tamás