Kórház a főváros szivében, 80. 000.- Ft havonta, negyed évszázad szolgálat után. Tizenhat nap a „Halálgyárban”

Jegyzet: A HALOTTAKNAK MIT ÜZEN, POLGÁRMESTER ÚR?

Igazságügyi orvos szakértői boncolást kért az 1848-ban épített, de műszaki felszereltségében máig sem sokat változott fővárosi Péterfy Sándor Utcai Kórház, hogy tisztázzák, miért halt meg hetekkel ezelőtt az a férfi, aki több kórházat is megjárt hasi panaszaival. – Az 54 éves beteg délelőtt lett rosszul, erős hasi fájdalmakra panaszkodott, ám a beteget nem a sebészeti ügyeletet ellátó Egyesített Szent István és Szent László Kórházba vitték, hanem a hirhedt erzsébetvárosi önkormányzat által üzemeltetett Péterfy Sándor Utcai Kórházba. Innen irányították a Szent István Kórházba, ahonnan azonban – mivel az ügyeletvezető úgy vélte, hogy nincs azonnali sebészeti teendőjük – visszaküldték az erzsébetvárosi betegellátó (?) intézménybe.

A beteg hozzátartozói, miután közölték velük, hogy a mentőre várni kell, maguk szállították volna át az addigra haldokló férfit, ám nem a segítséget korábban megtagadó Péterfy Sándor Utcai Kórház belgyógyászati részlegére, hanem egy ismerős orvoshoz, a budai Szent Margit kórházba. A beteggel csak a Döbrentei térig jutottak, ott elvesztette eszméletét és leállt a keringése. Az utcán egy kísérő próbálta újraéleszteni, aki közben riasztotta a mentőszolgálat esetkocsiját is. A helyszínre érő mentők már csak az agyhalál beálltát tudták megállapítani – de mivel a keringés elindítása sikeres volt (az utcán!), a férfit bevitték a Péterfy Sándor Utcai Kórház intenzív osztályára – ott halt meg visszahozhatatlanul, huszonnégy óra múltán…

Amint az a korábbi cikkeinkből ismert: az MSZP-SZDSZ vezetésű Erzsébetváros, ahol a Hunvald-csapat tagja, Bán Imre, szocialista népképviselői fizetése mellett másodállásban 40. 000.- Ft napidíjat kapott munkájáért. („Volt, hogy hónapokig semmit sem kellett tenni, de mikor igen, akkor gyakran kellett vidékre utaznom, ahol négy-öt órát dolgoztam…”) nos, az általuk irányított városrészben található az a kórház, melyet Vász Noémi, Dembinszky utcai lakos úgy jellemzett 2010. január 11-én egy, az MTI által közzétett, híradásban, hogy „a Péterfy Sándor Utcai Kórházat az egyszerű nép Halálgyárnak nevezi. Egyik rokonom két hétig ’élvezte’ a gondos ápolásukat: két hét alatt az ’E’ Belgyógyászati Osztályon 17 beteg halt meg”.

A nyilatkozó nyilvánvalóan nem volt tisztában a valósággal – hiszen a „Halálkórház” statisztikája egészen pontosan rögzíti: a jelzett, az Erzsébetvárosi Önkormányzat tulajdonát és legnagyobb egészségügyi intézményét képező ispotályban havonta valamivel több, mint 100 beteget segítenek át az árnyékvilágba. Ez a mennyiség harmincnaponként 3-4 halottat jelent azon a helyen, ahol hullik a vakolat, a túlzsúfolt kórtermek beáznak, a betegek egy részét szükségágyakon helyezik el, nincs elegendő gyógyszer, ágynemű, és pénz hiányában az élelmezés minősége afrikai színvonalon van – abban a kórházban melynek elsőszámú felelőse, Hunvald György polgármester számlájára még az elmúlt hónapokban is több mint hatmillió forintot utalt a Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzat képviselő-testülete.

Egy, az elmúlt hetekben történt OEP-kód: 011621203 jelzéssel, 2010. február 9.-i dátummal ellátott kezelőlapból idézek, a Péterfy Sándor Utcai Kórház esetleírásaiból:

„Bizonytalan tumoros anaemnezis (valószínűleg nem volt tumora) miatt a Transplantációs Klinikán és az Országos Onkológiai Intézet fájdalomcsillapító rendelésén kezelték. Osztályunkra más intézményben kért tumorvizsgálat meghatározásra ambulanter jelentkezett (a beteg). A vérvétel megtörtént. Panaszait nem tumoros eredetűnek tartjuk, ezért a területileg illetékes ’E’ Belgyógyászatra utaljuk vizsgálatra, szükség esetén felvételre. Diagnózis: Cirrhosis hepatis – K74601. – Magyar Tamás dr., főorvos” A hivatkozott Transzplantációs és Sebészeti Klinika 4442926 esetszámú, 0731865/3 törzsszámú, 2007. május 11. keltezéssel ellátott zárójelentését tanulmányozva, a tények még köszönőviszonyban sincsenek a „Halálgyár” osztályvezető főorvosa megállapításaival. – A február 5-én rosszulléttel osztályára szállított beteget dr. Magyar Tamás nem vizsgálta meg, hanem február 9.-re szóban rendelte vissza az általa vezetett osztályra, azzal, hogy négy nap múltán tumor marker vizsgálatot végez, majd javaslatot tesz PET-CT vizsgálatra – ami bizony nem olcsó dolog… Február 9-én a félájult beteg 2,5 órán keresztül feküdt a kórházi részleg folyosóján. A főorvos – bár több alkalommal is tapasztalta jártában-keltében a beteg állapotát – átlépett felette, majd órák múltán (anélkül, hogy bármelyik orvos vagy asszisztens ellátta volna a beteget) vért vettek tőle és felajánlották, hogy az egyik betegkísérő letámogatja az utcáig… Végül is, a folyosón tartózkodók követelésére átvitték az ’E’ Belosztályra, azzal, hogy segítsenek azok, ha van még náluk szabad ágy… (Esetszám: 4065356)

Dr. Magyar Tamás főorvos (Péterfy Sándor Utcai Kórház) – dokumentálható módon – tévesen jegyezte be a K74601 kódszámú „cirrhosis hepatis” diagnózist, ugyanis a Transzplantációs és Sebészeti Klinika zárójelentésében egyértelműen C23HO tumor cholecystae illetve cholecystectomia és resectio hepatis olvasható diagnózisként és a beavatkozás rubrikákban. A laikusok kedvéért megjegyezzük: a különbség a két diagnózis között kb. annyi, mint amennyi a csirkenyak és a libamáj ára és tápértéke között mutatkozik a piacon…

Úgy általánosságban – és nem csupán a ’Halálgyár’ Péterfy Sándor Utcai Kórház jellemzéséül – dr. Szász András professzor szükségesnek látta megjegyezni, hogy „most eléggé jó rálátásom lett a magyar egészségügyre, amiről csak annyit mondok, hogy egy teljes csőd, egy romhalmaz… Az orvosok fizetésétől kezdve, a műszerek gyártásától a betegekhez való hozzáállásukig vicc az egész, úgy ahogy van. Csak az hozna változást, az vinne előre, ha úgy gondolkodnánk: itt van a beteg, és a betegen kell segíteni. Mert az ő állapota a mi hasznunk. – Szemben a jelenlegi gondolkodásmóddal, tudniillik, hogy itt a beteg, akiből pénzt lehet kihozni, és beteg állapotuk a mi hasznunk… És innentől kezdve nincs mit mondani – ez botrány…”

A Halálkórház 4065356 esetszámú betegét – úgy egyébként - 16 napig tartott ápolás (kísérletezés?) után 2010. február 25-én átszállították a Budapest határán kivűl eső Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetbe… Gondolom, azért is, mert még a hentesek is konzultálnak olykor egymás között. Viszont a rejtély, az rejtély maradt: hogyan juthattak arra a következtetésre a nagytudású félistenek, hogy a cirrhosis hepatis (az állítólagos májzsugor) titokzatos betegsegében szenvedő (még mindezek ellenére is életben lévő!) beteget miért egy távoli tüdőkórházban szükséges gyógyítani? E kérdés megválaszolására azonban az újságíró értelme bizonyára nem elegendő.

Szemenyei-Kiss Tamás
magyarorszag.ma
2010. február 26

Megjegyzés: Az Egészségügyi Minisztérium nem vonja vissza azt a jogszabályt, amely szerint évente hatóanyagonként és betegségcsoportonként legfeljebb ötven beteg kaphatja meg egyedi méltányosság alapján a gyógyszerét.

Ezt a tárca azután közölte, hogy a Magyar Nemzet csütörtöki számában megírta: a Magyar Rákliga az Alkotmánybírósághoz fordul a módosítás miatt. Simon Tamás, a Magyar Rákliga elnöke a napilapnak azt mondta: a korlátozás embertelen, mert így betegek tucatjai nem juthatnak hozzá a legkorszerűbb gyógyszerekhez.