2011. október 3-án a miniszterelnök megállapodást írt alá a 19 - kivétel nélkül fideszes - megyei közgyűlési elnökkel. Az aláírók vállalták, hogy a megyei önkormányzati intézményeket január 1-jével átadják az államnak, mely "cserébe" átvállalja felhalmozódott adósságaikat. 

A lépés több szempontból aggályos. Egyrészt az új rendszer gyakorlatilag a megyék összes hatáskörét elvonja, így ezekbe az ügyekbe nem lesz semmilyen beleszólásuk. Másrészt a 180 milliárd forintos adósság átvállalásának ára van: a feladatok átadásával együtt vagyonuk legnagyobb részét is át kell adniuk.

Ez pedig sokkal nagyobb összeget jelent, mint az adósság. Egyrészt december végéig átfogó vagyonleltárt kellene készíteni; ami irreálisnak tűnik. Másrészt az államosítás önmagában nem jelent megoldást az alulfinanszírozottságra, sőt, az eddig az önkormányzatok által biztosított pénzt az államnak kell majd állnia. 

Az önkormányzatok alulfinanszírozása?

A kormányzati álláspont szerint ezzel a megoldással egy, a rendszerváltás óta fennálló hibát korrigál az ország. Amennyiben a központi akarattól független, önálló, a helyi közösségek érdekeit képviselő önkormányzati rendszer kialakítása a rendszerváltás óta fennálló "hiba" (miként azt a miniszterelnök látja), akkor valóban ezt korrigálja a kormányzat, mivel az ezzel kapcsolatos elképzelései - bármennyire is tagadja ezt - a tanácsrendszerre emlékeztetnek.

Abban kétségtelenül igaza van Orbán Viktornak, hogy az önkormányzati szférát jelentősen alulfinanszírozta a központi államigazgatás. Míg 1997-2012 között a költségvetés kiadási főösszege közel a négyszeresére emelkedett, addig az önkormányzatok támogatására fordított kiadás csak nagyjából a 2,5-szeresére.

A finanszírozás arányának csökkentésében élen járt az első Orbán-kormány: míg 1998-ban a költségvetés összes kiadásának 9,3%-át kapták az önkormányzatok, addig ez 2002-re 6,87%-ra csökkent. Az önkormányzatok megmentése a második Orbán-kormány idején is csak kommunikációs trükk volt. Így azt semmiképp nem mondhatjuk, hogy az önkormányzatok alulfinanszírozása kizárólag az "elmúltnyolcév" gyakorlata. 

És erre csak az a megoldás, hogy megszüntetjük az önkormányzati feladatellátást?

A Fidesz-kormány szerint igen. A nemrég napvilágot látott - és a Ténytár által is elemzett - Nemzeti Köznevelési Törvény koncepciója is arra az álláspontra helyezkedik, hogy el kell venni az óvodán kívüli közoktatási intézményfenntartási feladatokat az önkormányzatoktól. Ezt az oktatási kormányzat már kész tényként kezeli. Sőt, úgy viselkedik, mintha máris ő irányítaná az iskolákat. Így az államtitkár - jogszabályi irányítási jogok hiányában is - az Alkotmány Alaptörvény kiosztására "kérte" az önkormányzati iskolák igazgatóit. 

Hasonló megoldás körvonalazódik a megyei önkormányzatokkal kapcsolatban: igaz, hogy az állam valamilyen módon átvállalja az adósságaikat (a hatályos törvények szerint végső soron amúgy is ő felel azokért), azonban ezzel egyidejűleg el is veszi azok feladatait, valamint a hozzá kapcsolódó intézményeket, sőt, a megállapodásból úgy tűnik, hogy az egyéb, nem a közfeladatok közvetlen ellátását szolgáló vagyon (például üdülők, ifjúsági táborok) is az állam kezébe kerülhetnek. Ezzel egyes megyék "nettó befizetők" lehetnek, hiszen akik jól gazdálkodtak, azok több vagyonnal szállnak be a "közösbe".

Úgy tűnik, annak lehetősége fel sem merül, hogy egyéb, az Alaptörvényben is biztosított és Európában is elterjedt, a helyi autonómiát tiszteletben tartó eszközökkel - így például a kötelező társulások kialakítása, vagy egy szorosabb gazdasági felügyelet és esetleg egy korrektebb finanszírozás kialakításával - tegyék alkalmassá a megyéket feladataik ellátására. 

Lehet ezt így?

Már maga a megállapodás is súlyos kérdéseket vet fel: ezek a területek ugyanis a hatályos Alkotmány és az új Alaptörvény alapján is kétharmados (sarkalatos) törvények körébe tartoznak. Ennek megalkotására pedig az Országgyűlés minősített többsége, nem a miniszterelnök és a 19 megyei közgyűlés elnöke jogosult. Emellett az adósságátvállalás külső szereplőket, a hitelező bankokat is érinti.

Ráadásul az egész ügyletnek van egy gyenge pontja: a feladat ellátását szolgáló vagyon sorsa, amely jelenleg az önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzsvagyonának körébe tartozik, így nem idegeníthető el. A feladat (állami) ellátáshoz márpedig szükség van ehhez a vagyonra.

Ebből a csapdából a hatályos Alkotmány alapján nincs kiút, ugyanis védi az önkormányzatok tulajdonhoz való jogát. A "menekülő utat" az új Alaptörvény ajánlja fel, amely kimondja, hogy "[a] helyi önkormányzatok tulajdona köztulajdon, amely feladataik ellátását szolgálja". Ez elvileg megteremti annak a lehetőségét, hogyha egy feladat már nem helyi közügy, akkor az ahhoz tartozó vagyon kártalanítás nélkül elvonható legyen.

Igen ám, de az Alaptörvény azt is kimondja, hogy "Magyarországon a helyi közügyek intézése és a helyi közhatalom gyakorlása érdekében helyi önkormányzatok mûködnek." A helyi közügyek ellátásáért tehát az önkormányzatok felelnek. S bár ezek körét lehet szűkíteni, de az eddigi alkotmánybírósági gyakorlat szerint azt kiüresíteni nincs mód. Így kényes kérdésként merülhet fel, hogy a tömeges feladatelvonás nem jelenti e a helyi közügy kiüresítését, végső soron pedig a vagyon elvonásának jogszerűtlenségét.

Vagyon vs. adósság

Ezzel kapcsolatban - egészen halkan- csak annyit jegyeznénk meg,  hogy az átvállalt adósság összegénél a megyei vagyon mértéke sokkal nagyobb. Pontos mértékének megállapítása nehéz feladat, kérdés, hogy a megállapodásban előírt rövid határidő alatt ezt miként lehet pontosan elvégezni.

Ráadásul a jogi kötelezettségeket megfogalmazó megállapodást - a megyei önkormányzatok honlapjainak tanúsága szerint - úgy írták alá az önkormányzat nevében a közgyűlési elnökök, hogy erre nem volt felhatalmazásuk, miközben az önkormányzati törvény szerint ezek a kérdések közgyűlési hatáskörök. Így a megyei elnökök átlépték a hatáskörüket, s tulajdonképpen a hatályos szabályok szerint egy olyan kötelezettséget vállaltak, amely vagyonvesztéssel járhat. Ez pedig felvethet messzebbre - a büntetőjog irányába - mutató kérdéseket is. 

Jobban járunk ezzel?

A 2012-es költségvetés tervezete, valamint a hároméves költségvetési tervek szerint nem igazán. Nincs is ebben semmi meglepő. Az államosítás ugyanis önmagában nem oldja meg az alulfinanszírozottságból keletkező gondokat. A változás csak annyi, hogy a jövőben az államnak kell hozzátennie azt a pénzt, amelyet eddig az önkormányzatok fizettek. Márpedig ilyen mértékű kiadásnövelésnek nincsenek jelei, ez pedig egyértelműen intézménybezárásokat jelent.

Az persze igaz, hogy túlzottan nagy a közszolgáltató intézményhálózat, a kiadások csökkentésére is szükség van. Ezzel önmagában nem is vitatkoznánk. Az viszont nem szerencsés, hogy új szabályok szerint ezeket a döntéseket nem a helyi közösségek, hanem a központi akarat hozza meg. Így pl. Budapesten dönthetnek majd arról, hogy szükség van-e Nyírbátorban középiskolára. Ez sok tekintetben a kádári tervgazdaság centralizált gondolatvilágára emlékeztet. Arról pedig bebizonyosodott, hogy zsákutca.

Ténytárblog.hu