Juhos-Kiss János: " Budapesten élek és dolgozom, tanár és költő vagyok, mezőségi születésű Kárpát-medencei magyar!"

Országalmánk magjából kikelt hazánk

Dalolj Székesfehérvár!
Ne sírj Gyulafehérvár!
Vár Brüsszel?  Áll Budavár!

Fejedelmek bolyongó foglyaként élünk,
De királyok s szabadok lelke életünk!
Országalmánk magjából kikelt hazánk:
Drága Pannóniánk, édes Hunniánk!

Nem tehetik tönkre, nem adhatják el,
Mit szenvedésben edzett szenvedéllyel,
Drága őseink alkottak észkinccsel,
Véres verítékkel s hittükkel értek el!

Vállvetve, sűrű csatasorban győzhettünk?
Posztumusz jutalomban részesülhetünk?
Szeretetre vágytunk, a másé nem kellett!
Szent Koronánk Égi Áldásban Fénylett!

Fújjuk a lisztet, dagasztjuk a kenyeret,
Míg a szívünk bírja, míg a pap megáldja
A magyar kenyeret: a lelki kenyeret!
Kenyér a test, vér a bor: eggyé teremtett!

Eggyé gyúrt testvérek, jó cselekedetekben,
Hogy megváltást és áldást adjon az Isten.
Mint nyáron lehullt, szélsodort levelek,
Értékvesztett világból elmenekülhetnek?

Fújjuk a lisztet, dagasztjuk a kenyeret,
Míg a szívünk bírja! Fiúnk folytathatja?
Hajnal hasadtán velünk az Úr Isten
– Aranybullánk sajátos szellemében –

Nem szolgálunk hitvány percembereket.
Naponta vívunk újabb ezer évet!
Mint Belső- és Külső-Magyarországon,
S egykor a fehérvári Királyi Napokon,

De, ne sírjunk Gyulafehérváron, hol
Megmaradást hirdettek egykoron
A három részre szakadt országban!
Már népek hazája Magyarország:

Mert kilenc részre szabták életútját!
Brüsszelnek még bátran kiált: Nem oda
Buda! Áll Budavár! Egy kis igazság
És elismerés nagyon kellene már!

Országalmánk magjából kikelt hazánk:
Drága Pannóniánk, édes Hunniánk!
Nő mintha húznák, angyalok locsolnák!
Kitágult a világ, magyarok dolgozzák!

Ha egyszer KIÁSOM

Arany ékköves HUSZÁRSZBLYÁMAT

Nem leszek király! Köztársasági elnök!

Az amerikaival mindig gondban vagyok!

A vers-verekedők szemeláttára

Levágom az érdekbarátság karjait!

A sárga irigység vadhajtásait!

Hogy ne halljak több vénasszonyos

Sopánkodást! Jajveszékelést!

Lágy matériából nem vívtak forradalmakat!

A lelkiismeret nem lehet tompa kés!

A szálló porszemek, a szellemkristályok

S az éber vércseppek összecsengenek:

Vedd, ha veretes verssé vagdalom!

Vidd, ha venni nem lehet!

A napsütötte Dél felé haladva:

Emeld magasra friss álmaid!

Ne várd, rejtett kincsek káprázatát!

VENI! VIDI! VICI!

Budapest, 1996. május 25.  (Megjelent 1997-ben Létezésünk kötelesség című verskötetemben.)

Juhos-Kiss János