Kevesen vitatják, hogy a globalizáció szinte semmire nem gyakorolt olyan pozitív hatást, mint a brit konyhaművészetre. A változatos táplálkozás évszázadokig csak álom volt a szigetország lakói számára, akik mára a világ élelmiszerexportjának egyik legnagyobb felvevőivé váltak. Közülük ma még kevesen gondolják, hogy bármi közük lenne a termelő országok környezeti problémáihoz.Egy, a közelmúltban megjelent elemzés szerint a Peruból Nagy-Britanniába irányuló spárga-kereskedelem veszélybe sodorja a termőterületek hosszú távú vízellátását. A Progressio nevű civil szervezet által készített dokumentum arra a következtetésre jut, hogy a nagyrészt az Egyesült Királyságba exportáló vállalatok akkora mennyiségű vizet használnak el a termesztés során, amely nem csak magát a termelést fogja ellehetetleníteni, hanem a helyi lakosság létfeltételeit is jelentősen lerontja.

Ha egy üzlet beindul

A perui Ica-völgy a világ legszárazabb területei közé tartozik, ahol főként családi gazdaságok termelték meg a helyi közösségek ellátásához szükséges élelmiszert. A fordulat körülbelül tíz éve következett be, ekkor ugyanis exportban érdekelt nagyvállalatok vásárolták fel a földeket, és a kulcsfontosságú vízhasználati, valamint vízkitermelési jogokat.

A változások mögött a Világbank ideológiája és finanszírozási rendszere áll, mely a fejlődő országok gazdasági fellendülésének kulcsát a prosperáló mezőgazdasági termelésben és a nagy volumenű kivitelben látja. A fejlesztési projekt nyomán radikális változások következtek be, melyeket elemezve a Progressio a jelenlegi rendszer fenntarthatatlanságára hívja fel a figyelmet.

A régióban a spárga termőterülete elérte a 100 négyzetkilométert, és az itt megtermelt zöldség adja Peru spárga-kivitelénekmintegy 95%-át. Mivel a növény vízigénye rendkívül nagy, az évek során a terület vízkészlete drasztikusan csökkent. A völgyben a talajvíz szintje évente átlagosan két méterrel csökken, ám előfordult már nyolc méteres apadás is. Az eddig még ki nem száradt kutak vízhozama is egyre csökken, és e vízmennyiség kinyeréséért is fokozatosan mélyebbre kell fúrni. Az eltűnt víztömeg nagy része virtuális víz formájában, a terménybe épülve brit konyhákba kerül.

Mindenki veszít

A vízért való versenyt a kistermelők egyre kevésbé bírják, hiszen a tőkeerős versenytársakat nem győzhetik le piaci eszközökkel. A vízhiány miatt ellehetetlenült gazdák végül csak bagóért képesek eladni földjeiket, melyeket évtizedekig műveltek egy jól működő struktúrában. A lakosság nagy részének nincs választása, mert bár évente egyre kevesebb vízhez jutnak, megélhetésük a nagy volumenű spárgatermeléshez kötődik, így egy olyan iparágtól függnek, mely jelen formájában veszélyezteti életkörülményeiket.

A vízhiány következményeivel az iparág urai is szembesülnek, hiszen egyre nehezebb biztosítaniuk a megfelelő mennyiséget és folyamatosan bővíteniük kell a meglévő infrastruktúrát. A jelentés szerint a probléma már olyan méreteket öltött, hogy egyes vállalatok kenőpénzzel próbálják egyengetni az újabb kútfúrási engedélyek megszerzésének útját.

Se vele, se nélküle

Bár a helyzet egyre súlyosabb, a termelés teljes felfüggesztését a Progressio szakértői nem tartják sem elképzelhetőnek, sem kívánatosnak. A kevés munkalehetőséget kínáló régióban kulcsfontosságú az a tízezer munkahely, melyet a spárgatermesztés biztosít, így a mezőgazdaság helyi viszonyokhoz való adaptálása volna üdvözítő.

Petra Kjell, környezet-politikai szakértő szerint a kialakult helyzetért elsősorban a befektetők, illetve a terményt felvásároló áruházláncok a felelősek, így ezen szereplőknek kellene az erőforrások felelős használatáról gondoskodniuk. A láncolat végén azonban mindig ott áll a fogyasztó, aki döntésével formálja a piaci viszonyokat, így az ő szerepéről sem feledkezhetünk meg. Ma már nem sikk kizárólag az ár alapján dönteni, a felelős fogyasztói magatartás alapja a tudatos választás, mely egyszersmind értékrend alapú állásfoglalás is. A brit vásárlók előtt is ott a lehetőség, hogy felelős polgárokként viselkedjenek a hétköznapokban.

vissza - tovább