1900 hordozórakéta, 2500 halott műhold – összesen 6000 tonna, öt sérült itt a Földön. Ezek a számok jellemzik az elmúlt ötven évnyi űrharc során keletkezett űrszemetet. Szemét hull már az égből is. De hol a határ?

A NASA becslései szerint jelenleg közel 20000 darab 10 cm-t meghaladó méretű, űrszemétnek tekinthető objektum kering a Föld körül. Ezek között megtalálhatjuk az elmúlt évtizedek hordozórakétáinak darabjait, kisebb-nagyobb törmelékeket, de több tonnás üzemen kívül helyezett műholdakat, valamint Sunita Williams 2007-ben elhagyott videokameráját, melyet meg is örökítettek.

A mélységesen szép világűr ma már inkább egy galaktikus roncstelepre hasonlít. Az űrszemét nem csupán esztétikai probléma. 1996 decemberében történt, hogy ismeretlen eredetű űrszemét csapódott egy kínai Boeing 747-esbe, ripityára törve a 9600 m magasan repülő gépmadár pilótafülkéjének ablakát. 2009 februárjában a közel egy tonnás, használaton kívüli orosz Kosmos 2251 katonai műhold ütközött a működő amerikai Iridium 33 kommunikációs műholddal, 780 km-rel Szibéria fölött. A 42120 km/h-s ütközés következtében a Kosmos 1267, az Iridium pedig 521 darabra hullott, tovább gyarapítva a gyilkos űrszemét mennyiségét.

A műholdak és űrszondák jelentős része használ radioaktív izotópokat hajtóanyagként.  A leggyakoribbak a 210 tömegszámú polónium, a plutónium-238, valamint az urán-235. Az űreszközök használaton kívül helyezése után ezek tovább sugároznak, minthogy a polónium felezési ideje 138 nap, a plutóniumé 88 év, míg az említett urán izotóp aktivitása csupán 704 millió év alatt csökken felére. Az űrszemét visszahullásával ezek veszélyt jelenthetnek a földi élővilágra. Egy 1992-ben aláírt egyezmény nyomán ettől már nem kell tartanunk, mert az űrmissziók során felhasznált radioaktív elemek maximális aktivitása korlátozott, az eszközök visszahullása esetén az egy személyre jutó éves effektív sugárdózis nem haladhatja meg az 1 millisievert-et. Összehasonlításképp a természetes radioaktív háttérsugárzás kb. 2-4 mSv évente.

Az űrszemét mennyisége folyamatosan növekszik, minthogy a használaton kívül helyezett űreszközök biztonságos megsemmisítése nehézkes, és legfőképpen drága lenne. A legegyszerűbb (és legolcsóbb) megoldás az, ha a már nem használt eszközöket a Föld légkörébe irányítva elégetjük, hasonlóan a közelmúltban megsemmisített UARS műholdhoz. Ez azonban további kockázatot jelent, a nagyobb darabok ugyanis elérhetik a Föld felszínét, ezzel komoly sérülést vagy anyagi kárt okozva. Noha embert még nem ölt meg a visszahulló űrszemét, 1969-ben egy Japán teherhajót égből hulló tüzes űrszemét-darabok találtak el. A szemétdarabok némelyike több kilogramot nyomott. Öt tengerész sérült meg az eset során.

Az űrszemét kezelésének kérdése jelenleg nem megoldott. Az idő előrehaladtával ez egyre nagyobb veszélyt jelent a működő űreszközökre és az emberekre nézve is. A jelenlegi gyakorlat az, hogy a használaton kívül helyezett eszközök számára „szemétsávokat” neveznek ki, a 10 cm-nél nagyobb szemétdarabok útját pedig folyamatosan követik, ez azonban csupán a probléma elodázása, végső megoldás még nincs.

Írta: Kalmár Gergely (ELTE és MTA KFKI RMKI)

Tovább - vissza