Ennek a rövid dolgozatnak a célja az volt, hogy felvázolja egy új, az eddigieknél sokkal pontosabb és komolyabb kutatásnak a körvonalait a romák eredetével kapcsolatban, szakítva azzal a hagyománnyal, amely eddig csupán nyelvi alapon vizsgálta ezt a kérdést. A felsorolt tények nem zárják ki annak lehetőségét, hogy Kannaudzsban, vagy bárhol másutt Indiában laktak volna romák – noha legvalószínűbbnek e tekintetben az Indus völgye tűnik az indiai szubkontinensen belül. Célunk az volt, hogy megmutassuk, a romák nem tartoznak a hindu (és különösen nem az indoeurópai) népek közé, hanem sémi típusú, egészen pontosan héber eredetű nép. Az izraeli csoportok közül sok eljutott Indiába is, és – amennyiben szakítunk a nyelvcentrikus nézőponttal, hiszen ezek a népek ma már mind hindu nyelven beszélnek – akkor néhánynak a jelenléte, eredete még ma is kimutatható. Egy ilyen kutatásnak a kulturális jellemzőkre kell koncentrálnia. Ezek a jellemzők az Indiában élő izraeli származású törzsek esetében nehezebben mutathatók ki, a romáknál azonban viszonylag jól megőrződtek, olyannyira, hogy ők bizonyíthatóan izraeli eredetűek.- Sándor Avraham

(...)

Előfeltételek egy hipotézishez:

·A romák szellemi és kulturális jellemvonásai kizárólag az óhéber kultúrával mutatnak rokonságot;
·A cigány társadalomban a tűzimádó vallás elemeinek jelenléte azt mutatja, hogy viszonylag hosszabb időt töltöttek Perzsiában, de mindenképpen az iszlám uralom előtt, tehát az Indiába való érkezésük előtt is egyben;
·A nyelven kívül az egyetlen fennmaradt jele annak, hogy Indiában is éltek, az a szokásaikban megfigyelhető néhány korai szkíto-szarmata örökség. Ez azt is jelzi egyben, hogy Indiának egy nem indoeurópaiak által lakott részén telepedtek le. A fent említett elemek ebből a korszakból származnak és nem későbbről, mert a szkíto-szarmata kultúra nagyobb mérvű átvétele már a szláv és a magyar civilizáció révén történt, a Kelet-Európába való megérkezés után;
·Ami pedig a nyelvet illeti, nagyon valószínű, hogy a romák már az indiai szubkontinensre való megérkezésük előtt is egy hindu nyelvet beszéltek, a hurrit. Ezt a nyelvet vándorlásuk első évszázadai során vették át Mitanni földjén.

A tények

A romákkal kapcsolatban van néhány kétségtelen tény, amelyek segítenek feltárni valódi származásukat, rekonstruálni történelmüket. A továbbiakban szeretnék ezek közül néhányat bemutatni.

Hit

A romák hite a következőkkel jellemezhető:
·Szigorúan monoteista, az egyesek által feltételezett utópoliteizmus vagy panteizmus legkisebb jele nélkül.
·A személyes istenkép: Isten elérhető, érveléseknél hivatkoznak rá (jellegzetes héber felfogás); más monoteista vallásokban az Isten vagy megközelíthetetlen (Allah), vagy pedig csak részben megközelíthető (keresztény istenkép), ezért a vele való személyes kapcsolathoz szükség van valamilyen közvetítőre.
·Jellegzetes héber elem a szellemi világban való hit is, amely tiszta és tisztátalan szellemekből áll; ezek a jót és a rosszat jelképezik, amelyek harcolnak egymással. Ebben a héber koncepcióban kimutatható zarathusztrai hatás is, amely az asszír/babilóniai/perzsa száműzetés korából való. Hasonló módon alakult ki, mint a kabalisztikus judaizmus, hasonló környezetben, és nagyjából vele egyidőben.
·A halál végső átmenet a szellemi világba (ez is héber elem), a reinkarnációba vetett hit legkisebb jele nélkül.
·A halott ember tisztátalan, amíg lelke útban van a szellemi világ felé (újabb héber elem), sőt, az összes tárgy, ami kapcsolatos a halálával, illetve a gyász ideje alatt a rokonok is tisztátalannak minősülnek. Erről további részleteket a következő témakör, a „marimé” alatt találunk.
·A romák haláluk után a mennyországba kerülnek; egy gádzsó viszont csak akkor nyer megváltást, ha jól viselte magát a cigányokkal szemben – lásd a zsidók „tisztességes gójok” felfogását.

Ezeket az elveket minden roma magáénak vallja, függetlenül attól, hogy „hivatalosan” milyen vallást követ. Általában kiegészítő jellegűen, rítusok formájában van jelen abban a vallásban, amelyet átvettek, és amelyet általában nagyon látványosan, mély tisztelettel követnek (pl. az ortodox halotti tor szokása). Más, a természetfölötti világgal kapcsolatos kiegészítő elemek is kimutathatók, amelyek az óperzsa tűzimádó vallásból erednek. Egyes szokásokat mai napig is tartanak, pl. a házban éjjel-nappal, télen-nyáron ég a tűz. A konzervatívabb családoknál ez változatlan formában maradt fenn, másoknál a tüzet felváltja valamilyen jelképes „tűz” – pl. a televízió, amely állandóan be van kapcsolva, akkor is, amikor éppen senki sem nézi. Más szokásokat, mint pl. jövendőmondás, tenyérjóslás, tarokk stb., amelyeket még az óperzsa Mági vallásból és az alkímiából tanultak el, mára csak külsőségeiben tartották meg. Ezek spirituális hatalmában nem hisznek a cigányok, viszont űzik ezeket a praktikákat, mert így egy kis pénzt hűznak ki a gádzsók zsebéből.
Van okunk azt feltételezni, hogy a cigányok már az 1. századtól kezdve keresztények voltak – ez egybeesik az Indiába való érkezésük idejével, vagy az ott töltött időszak első részével. Ezzel magyarázható az, hogy nem vettek át hinduista elemeket. Úgy tűnik, amikor Európába megérkeztek, már nagyon is tisztában voltak a kereszténység lényegével, holott nem volt honnan ismerniük a Bibliát. Van valami misztikus a roma spirituális életben, nem véletlen talán, hogy az utóbbi évtizedekben olyan közel kerültek a neoprotestáns irányzatokhoz, amelyek közelebb állnak a judaizmushoz, mint a többi keresztény irányzat, szentek és képimádat nélkül. Ez a folyamat tovább tart, sokan egyenesen már a zsidó vallást követik. Nincs még egy nép a világon, amely ilyen rövid idő alatt ilyen nagy számban tért meg. És ami még érdekesebb ebben, hogy ez a folyamat nem a hittérítők munkája révén indult be, hanem spontán, önkéntes alapon (a gádzsók aligha vállalkoznának arra, hogy megtérítsék a cigányokat, akik szerintük csak az okkultizmusra és a boszorkányságra hajlanak). Teljesen valószínűtlenül bár, de a világ különböző tájain élő, egymással kapcsolatot nem tartó romák nagyjából egyidőben áttértek és elkezdték olvasni a Bibliát. A misszionárius munkát ők maguk végzik. Ennek megértéséhez tudni kell azt, hogy a roma szellemiségben van valami ősi szabályozottság, amely egységes a világ minden táján. Mára a legtöbb roma felhagyott az ősi tűzimádó vallási elemekkel, a Tóra által tiltott praktikákkal, mint pl. a halotti tor, jóslás stb.
Nem lehetetlen (de ez csak találgatás), hogy a romák első találkozása a keresztény hittel a bibliai mági vallással kapcsolatos, amely tisztelte a gyermek názáreti Yeshua. Nyilvánvaló, hogy a romák a tűzimádó vallás gyakorlásában nem mentek el addig, mint a Perzsák, ők hittek a Messiás eljövetelében. Ők, az északi Izraeli Királyság népe a zarathusztrai kultusz vonzáskörébe is belekerültek, várva népük megváltását. Történelmi feljegyzések szólnak arról, hogy az 1. században tömeges megtérések voltak Asszíriában, ahová az apostolok azért mentek, hogy megtérítsék Izráel házának „elveszett bárányait”. Néhány apostol útja során Indiáig is eljutott. A legmeglepőbb a dologban az, hogy a nemrég felfedezett indiai zsidó törzsek majdnem valamennyien keresztény vallásúak voltak, nem hinduisták vagy mások. Mindenesetre nem lehet véletlen, hogy a roma szellemi gyakorlatból teljességgel hiányoznak a hinduista elemek.

A rituális tisztasági törvények a „marimé”

A roma „marimé”-koncepció a zsidó „kóser”-felfogás tökéletes ellentéte. Az előbbi a rituális tisztátalanságot, az utóbbi a rituális tisztaságot jelzi. Ha eltekintünk ettől a nézőpontbeli különbségtől, akkor azt látjuk, hogy a két dolog ugyanaz (olyan, mintha azt mondanánk, hogy a pohár félig üres, vagy félig tele van). Ami egy cigány számára marimé, az egy zsidó számára nem  kóser, és különböző lépéseket tesznek azért, nehogy beszennyeződjenek az ilyen dolgok által, ha pedig elkerülhetetlen az azokkal való fizikai érintkezés, akkor bizonyos rituálékat kell követniük azért, hogy ismét megtisztuljanak. Ugyanúgy, ahogy a zsidóknál a kashrut, a romáknál a marimé-szabályok a társadalom alapvető értékrendjét képezik, amelyek szabályozzák a társadalmi és spirituális kapcsolatokat, viselkedésmódot, valamint a külvilággal (a gádzsókkal) való kapcsolattartást.
A romák mindent két csoportba sorolnak: vannak „vuzhó” (=kóser, tiszta) és „marimé” (tisztátalan) dolgok. Ez az osztályozás elsősorban az emberi testre vonatkozik, de használják tágabb értelemben is, szellemi dolgokra, a ház, a tábor tárgyaira, állatokra stb.
·Az emberi test: azok a szabályok, amelyek arra vonatkoznak, mi számít tisztátalannak az emberi testtel kapcsolatban, szó szerint egybeesnek a mózesi Tóra előírásaival (3Mózes 15. rész). Először is tisztátalannak minősülnek a nemi szervek, hiszen tisztátalan folyadékokat juttatnak ki a szervezetből a külvilágba, továbbá a test alsó része, mivelhogy a nemi szervek alatt helyezkednek el. A test felső része tiszta, elsősorban is a száj. A kéz átmeneti, hiszen az egyszerre képes tiszta és tisztátalan cselekedetekre, ezért ennek a rendszeres mosása különösen fontos. Ha pl. valakinek azután kell ennie, hogy felhúzta a cipőjét, vagy felkelt az ágyból (az ágy is tisztátalannak számít, mert érintkezik a test alsó részével), ilyenkor a kéz beszennyeződik, és meg kell mosni. A kezeket mindig külön szappannal kell mosni, és külön törölközővel megtörölni, ahhoz, hogy ismét tiszták legyenek. A test felső és alsó részére amúgy is mindig külön szappant és törölközőt kell használni, ezeket nem szabad egymás között felcserélni.
·Ruhák: ezeket is alaposan megkülönböztetik egymástól, hiszen külön edényben mossák őket. A tisztátalan dolgokat a marimé kádban, a tisztákat egy másikban, az abroszt és a konyharuhákat megint külön. A felsőtest ruháit, valamint a gyermekruhákat a vuzhó kádban mossák, az alsó test ruhadarabjait a marimé kádban. Menstruáció idején a nő összes ruhája tisztátalannak számít, és ilyenkor a többi tisztátalan dologgal mossák együtt. A romákon kívül egyetlen nép van, amelyik ezeket a mosási szabályokat betartja – a zsidók.
·A tábor: az utóbbi idők erőszakos urbanizációja előtt a cigányok inkább táborokban laktak, semmint házakban. A tábor a terület tisztaságának státusát élvezi, ezért a testi szükségleteket, a higiéniával kapcsolatos cselekvéseket a táboron kívül kell elvégezni. Ezt szintén egy zsidó törvény írja elő (lásd 5Mózes 23:12). A szemetet szintén csak a tábortól egy bizonyos távolságra szabad eldobni.
·Születés: a gyerek születése tisztátalan dolognak minősül, ezért annak, ha lehetséges, a táboron kívül lévő, de annak közvetlen szomszédságában álló sátorban kell megtörténnie. A gyerek születése után az anya negyven napig tisztátalannak számít, leginkább az első héten. Ez a szabály szintén egybecseng a mózesi Tórával (3Móz 12:2-4). Ezalatt az idő alatt az asszonynak nem szabad tiszta dolgokat megérintenie, sem semmilyen közösségi cselekvésben résztvennie (pl. főzés vagy a nyilvánosság előtt való megjelenés), különösen nem idősebbek jelenlétében. Vallásos szertartásokra sem szabad járnia ebben az időszakban. Számára külön edények, csuprok és étkészlet jár ilyenkor, melyeket a negyven nap eltelte után ellöknek. Ekkorra az asszony újra megtisztul. A negyven napig viselt ruháit, illetve az ágyat, amin aludt, elégetik, ugyanúgy a sátort is, amelyben ezalatt lakott. Ezek a szabályok a romákon és a zsidókon kívül minden más népnél ismeretlenek.
·Halál: a zsidó törvényekhez hasonlóan, valakinek a halála tisztátalanságot hoz mindenre és mindenkire, ami/aki a meghalt személlyel valamilyen kapcsolatban volt. A halottas házban lévő összes ételt el kell dobni, és az egész család tisztátalanná válik három napig. Erre az időszakra külön szabályok vonatkoznak, pl. mosakodni csak vízzel szabad, szappant nem szabad használni, azért, hogy az ember ne csináljon habot, tilos fésülködni és borotválkozni, továbbá sepregetni, gödröt ásni, írni, festeni, fényképezni stb. A tükröket erre az időre letakarják. A táborhelyet, ahol a haláleseet bekövetkezett, ott hagyják és új helyet keresnek maguknak, ha pedig házban történt, akkor eladják azt. Hitük szerint a meghalt lelke ezalatt a három nap alatt bolyong, mielőtt megtisztul és megtalálja végső nyughelyét. Ez a héber szentírásban ugyan nincs megírva, bizonyos zsidó misztikus hagyományból ered. Az a felfogás, miszerint a halott testtel való érintkezés tisztátalanságot okoz, semmilyen más ősi hagyományban nem található meg, csak az Ószövetségben (3Mózes 21:1). Ez azt is előírja, hogy a halottat el kell temetni, nem szabad elégetni.
·Tárgyak: lehetnek természet szerint tisztátalanok, azzá válhatnak a használat során vagy véletlenül is megfertőződhetnek. Minden, ami érintkezik a test alsó részével, tisztátalan, pl. cipő, szék stb., míg az asztal például tisztának minősül. Az ezzel kapcsolatos előírások Mózes III. könyvének 15. részében szerepelnek, de a Szentírás más részeiben is találunk ide vonatkozó részeket.
·Állatok: ezek is lehetnek tiszták és tisztátalanok. Hogy mi alapján történik az osztályozás, az különbözik a zsidókétól. Például a kutya és a macska tisztátalan, mert nyalja magát, a ló, a szamár, és általában minden állat, amire az ember ráül, szintén tisztátalan stb. A tisztátalan állatokat nem szabad megenni.
·Szellemek: a gonosz szellemek tisztátalanok – ez szintén zsidó eredetű felfogás.

Házassági szabályok

Az eljegyzés és az esküvő ugyanúgy zajlik le a romáknál, mint a régi zsidóknál. Mindkét fél szülei fontos szerepet játszanak a menyasszony hozományának az összeállításában, maga a szertartás pedig kizárólag a cigány közösségen belül zajlik le, a nem-roma intézmények teljes kizárásával. Abban az esetben, ha a lány a szülők beleegyezése nélkül szökik meg a vőlegényével, a közösség akkor is házasfeleknek tekinti őket, de a vőlegény családjának kátrérítést kell fizetnie a lány szüleinek, általában a hozomány árának a kétszeresét. Ezt a kártérítést "keparának" hívják, ugyanazt jelenti, mint a héber "kfar" kifejezés (5Mózes 22:28-29). A hozományt a fiú szülei fizetik a lány szüleinek (ez ősi, a Bibliában előírt szabály), ellentétben a hindu népekkel, ahol ez éppen fordítva történik.
Van egy sajátos szabály, amit be kell tartani ahhoz, hogy a házasságot megerősítsék: az első szexuális érintkezés után az egész közösség előtt be kell mutatni a szűzességet igazoló ruhadarabot. Ezt a szabályt szintén a Tóra írja elő (5Mózes 22:15-17). Természetesen megszöktetett lány esetén ez a szabály tárgytalan, és mint ilyen, nem is tartják be.

Társadalmi viszonyok

A zsidókhoz hasonlóan a romáknál is külön szabályok határozzák meg a közösségen belüli viselkedési szabályokat és a többi népcsoporttal való érintkezés feltételeit. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a roma/gádzsó viszonyokat ugyanazok, vagy majdnem ugyanazok a normák határozzák meg, mint a zsidó/goyim relációkat.
Mivelhogy a gádzsók nem ismerik a mariméval kapcsolatos szabályokat, ezért róluk azt feltételezik, hogy tisztátalanok, következésképpen egy roma soha nem száll meg egy gádzsó házában, és nem étkezik vele. Egyes romák még be sem lépnek az ilyen házba – ez a szokás a régi Izráelben is megvolt, az ortodox zsidók pedig még ma is tartják. Azt a gádzsót, akit a cigányok barátjuknak tekintenek, beengedik a házukba, amennyiben tiszteletben tartja a legfontosabb szabályokat, és nem sérti meg a romák érzékenységét. Az ilyen embernek egyfajta „bizalmi teszten” is át kell esnie. Ami a gádzsók intézményeit illeti – nos, azok „szabadvíznek” számítanak, ahol tisztátalan tevékenységeket is nyugodtan lehet végezni (tipikus példája ennek a kórház, ahol nem kell külön sátrat elhelyezni a gyerekszüléshez).
Az előzékenység, a tisztelet és a vendégszeretet kötelező a roma közösségen belül. Amikor két roma üdvözli egymást, akkor érdeklődniük kell egymás családtagjainak hogyléte felől, áldást kérve reájuk. Ez még akkor is így van, ha a két fél most találkozik először, és nem ismerik egymás családját. Bemutatkozáskor el kell mondani a szülők, nagyszülők stb, neveit, ki hány generációt tud név szerint felsorolni. A polgári névnek és a vezetéknévnek ebben a helyzetben nincs jelentősége. A cigányoknál a megnevezés ugyanúgy történik, mint a régi Izráelben: B fia A, C fia B fia A stb. Ez egyébként számos keleti népre igaz, de a romák névalakításának a módja a Bibliában leírtakhoz hasonlóan történik.
A peres ügyek elintézése a romáknál a vének tanácsának a feladata (lásd mózesi törvények). Ezt „krisz”-nek hívják, és tényleg úgy működik, mint a bíróság. A vének tanácsának az ítéletét el kell fogadni, aki ezt nem teszi, azt kizárják a közösségből. A dolgok általában nem olyan súlyosak, hogy ne lehetne azokat bírsággal elintézni, mint ahogy azt a Tóra is elrendeli (2Mózes 21:22, 22:9, 5Mózes 22:16-19).
Sok más, kevésbé jelentős szabály is érvényben van a közösségen belül, amelyek mind a régi Izrael szokásaira és törvényeire emlékeztetnek. Ezek sajnos ma már kiveszőfélben vannak (akárcsak a zsidó közösségen  belül), az új generáció kezd lemondani róluk. A modern társadalom leszűkíti az egyén és az „exotikus” közösségek mozgásterét. Igaz, az utóbbi időben a roma kultúrát, életérzést kezdik újrafelfedezni, mint valami olyasmit, ami ősi pszichológiai örökséget ad át generációról generációra, öntudatlanul is bár, de mindig az igazi gyökerekhez visszatérve. A cigányok például semmi vonzalmat nem éreznek a hindu kultúra és zene iránt (a cigány nőknek egyébként általában magas hangjuk van, ellentétben az indiaiakkal; lehet, hogy ennek nincs jelentősége, de mi van, ha mégis?). A közel-keleti zenét annál jobban kedvelték mindig is. Kelet-Európában a legtöbb népdal-motívum zsidó vagy cigány eredetű. A „Klezmorim” együttesek zenéjét például a romák gyakran együtt szerezték a zsidókkal, de az európai jazzt is általában cigányok és zsidók játszották. A flamenco valószínű a spanyolországi zsidóktól ered, még mielőtt száműzték volna őket az országból. Később a Spanyolországban maradt romák fejlesztették tovább.
Ami pedig a kereskedelmi érzéket illeti, a romák nem állnak rosszul e téren, és megfigyelhető, ha üzleti partnerre van szükségük, akkor a zsidókat részesítik előnyben. Ha a gádzsók számára kell valamit elvégeznie egy romának, többnyire olyan munkát vállal, amivel a zsidók is foglalkoznak (ez talán a tisztasági rendszabályokkal áll összefüggésben, amelyek nem engednek meg bármiféle munkát). Végül, de nem utolsó sorban, a cigányok különbséget tesznek az egyszerű gádzsó és a zsidó között; az utóbbiakat nem tekintik teljesen idegeneknek, sajátos, átmeneti státusuk van, hiszen megtartják a tisztasági szabályokat, és ezért velük kapcsolatban nem merül fel a marimé gyanúja.